Észak-Magyarország, 1969. augusztus (25. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-10 / 184. szám

Vasárnap, 1969. aug. 10. ESZAK-MAGYARORSZÄG 5 A kettes villamos teljesen megtelik este fél tízkor. A vas­gyári gyógyszertárnái minden­ki leszáll. A tömeg kettéválik. Fele a kis utcán elindul a DI- GÉP felé, másik fele kényel­mesen ballag az LKM egyes kapujához. — Te Jóska! Tudod-e, hogy olyan korán van, hogy talán még a kapu sincs nyitva ... Sokan nevetnek ezen a meg­jegyzésen. A Lenin téren többen kivál­nak a tömegből, öt-hat asz- szony és lány földre tett ko­sárból napraforgómagot árul. Sok pohárral kerül a zsebek­be. Elnézem a vevőket. Van köztük mindenféle, öreg, fia­tal, egészen jólöltözött, olyan, aki munkábamenet is ad ma­gára, de itt beborít egy pohár magot a zsebébe. Ügy látszik, gyárkapun belül már nem res­tell köpködni. Paradicsomot, atoál tessék... Persze vannak itt árusok szép számmal a makukás asz- szonyokon kívül. Az jó dolog, hogy egy öreg bácsi minden­féle újsággal megtömött táská­val áll a kapu előtt. Talán még a bőröndből árult cigaretta is elmegy. Mit mondhatunk a három darab paradicsomot egy forint­ért áruló asszonyokról? Hullámokban jön a tömeg, ahogy egy-egy villamos vagy autóbusz kiereszti utasait. El­jönnek a Felsőzsolcai Szabad- s 'aharcos Tsz csinos standja előtt. Csak ráccsal van elzár­va. s közben a langyos esti szél messze viszi onnan a sár- g idinnve. a paradicsom, pap­rika illatát. Milyen jó lenne, ha ez lenne nyitva műszakvál­táskor, vagy az fmsz csinálna egy elárusító helyet, s az éj- s -akásoknak nem kellene a f 'ldre rakott gyümölcsből, pa­radicsomból, paprikából vásá­rolniuk. Csendes percek Tíz óra előtt az utolsó tíz perc csendes. Kihalt a tér. A i oldséget árulók összepakolják portékájukat. A kijövök már náluk nem vásárolnak. Elmegy i : újságos bácsi is, csak a tra- íikos marad. No meg a maku­kások. Néhány újabb nő érkezik. Karjukon szatyor. Álldogálnak, beszélgetnek. Férfiak is csatla­koznak, ketten-hárman. Vala­mi fontos megbeszélnivalójuk lehet. Elkésett munkás rohan át a 1 -ren. Órájára néz, még tíz perc. Odalép a kis csoporthoz, s félrevonja az egyik sárga k irdigános fiatal cigánylányt. Topén idejönnek. Egy félig k 'sz stand oldalát támasztom, d ■ mellettem az újságárus bódé sötét árnyékot vet. A lány rám­néz, s mivel nem figyelek rá, gyorsan leguggol, szatyrában koccan valami, majd erős szil- Vapálinka-bűz csap felém. — Hogy? — kérdi sietve az ember. — Amennyi szokott. A vevő berohan a gyárba, a lány visszasétál ártatlannak Iá 'szó táskájával a csoporthoz, k ég néhány perc és fújnak. És e kor igazán meglepő dolog történik. .. mint a templomi gyertyát A táskákból, szatyrokból 11- tc- 'cs üvegek kerülnek elő. A gyárkaputól tíz lépésre, egy­mástól másfél méternyire fel­ső-akoznak az asszonyok. Meg­számolom. éppen öten vannak. K át kézzel tartják mellük előtt az Üveget, szájukon egy lebo­ntott féldecis pohárral, ame­lyek meg-megkoccannak időn­ként. Állnak és várják a szi­rénaszót. A látvány egyszerre bosz- szantó és komikus is. A bú­csún gyertyát hordó asszo­nyokra emlékeztetnek „lám­pással” a kezükben. Furcsa módon, ahogy ielbú- gott a sziréna, abban a pilla­natban lépték át a küszöböt az emberek százai. Nyilván már itt várakoztak, de mivel mun­kafegyelem van, hamarabb egy perccel sem jönnek ki. No per­sze ott van a rendészet is. ök a fegyelem, a rend őrei kapun belül. Milyen jó lenne, ha ha­táskörük kiterjedne a kapu elé is. De mit is beszélek, hiszen közben a pálinkás asszonyokat kell figyelni. Igen, sajnos, a hazafelé tartó rendész is meg­áll egy kupicára. Az asszonyok idegesek. Még­is csak idegen vagyok itt, s már korábban szemet szúrtam nekik. Odalépek a legszélsőhöz. Harminc év körüli falusi asz- szony. — Látom, itt jóféle kisüsti van. Ha kijön az uram, meg­mondom neki, hogy igazán fi­zethetne egy féldecit, amiért ilyen sokáig várok rá. Az asszony észrevehetően megkönnyebbül. Közben a sor végén ugyancsak nagy a for­galom. A szép cigánylány nem győzi mérni a bőtorkú embe­reknek az italt. Persze pohár csak egy van, úgy jár kézről kézre. Az üveg hamar kiürül. — Add már a másikat — szól hátra egy fiatal férfinak, aki szintén a társasághoz tar­tozik. Míg bontogatja a táskát, •a vevő a másik asszonytól vesz. Bosszantó. Testes öregasszony körül ala­kul még ki társaság. Ezek idő­sebb emberek. A másik három nőnek nincs nagy forgalma. Fél óra múlva majdnem sírva mutatja félig telt zöld üvegét szomszédjának egy sárga, kö­tött ruhás nő. — Hát nézze, érdemes? — mindenki azokhoz megy ... — Tessék mondani, nem jött még a férje? — kérdi tőlem a falusi asszony, jó hangosan, hogy a többiek is hallják. Gyanakszanak, de nem félnek..» Már mind figyeli, jön-e tény­leg valaki, -'agy csak ... Végre jött. Állunk, maradunk még, beszélgetünk. A cigánylány partnere odamegy a falusi asz- szonyhoz. Hallom, hogy az nyugtatja: — Menjen már, az ura! Most jött ki... A cigány fiú gyanakszik. Mel­lénk áll és hallgatózik. Három­negyed tizenegykor hazalndu- lunk. A villamosra felszállnak a makukások is. Jön két rend­őr, az egyiket lehívja: — Szedje le a többit is ni, ne csak engem... a pálinkáso­kat is... No lám, itt van összetartás. Csakhogy, mintegy varázsütés­re, gyorsan elindul a villamos. A díszes társaságból csupán egy makukás asszony került kézbe. A pálinkás asszonyokról min­denki tud, nem hiszem, hogy az illetékesek csak ebből a cikkből értesülnek. Persze egyenruhában nem lehet őket elcsípni. Mély a szatyor, meg ott vannak a férfiak, akik a tartalékkal lelépnek. Azt azon­ban örömmel láttam, hogy a kifelé jövő munkások többsége érdektelenül halad el az asz- szonyok mellett. Csak néhány „törzsvendég”, nagy italozó kap gusztust a közös pohárra. A munkások kiáramló tömegé­nek egy-két százaléka, vagy még annyi sem. Az öt asszony közül hárman egy litert sem adtak el. Többen gúnyosan odaszóltak: Itt vannak már az ecetesek! Jobban kellene ügyelni a gyárkapu előtti rendre, este tíz órakor is. A pálinkás asz- szonyok jelenléte gyalázat, s tudomásul kellene venni, hogy a kulturált munkásosztály nem igényel ilyen „kiszolgálást”. Adamovics Ilona 4 lakásgondok két „ELNÖK ASSZONY, tessék segíteni...” „Csak érdeklődni jöttem, mégis, mikor kapok lakást?” „Én már nem bírom további...” „összedől a ház felettem ...” „Vizes és pené­szes minden, egész nap ég_ a villany, becsorog az eső a pincébe, ahol lakom, nincs le­vegő ...” „Nem kell nekem ,palota’ bérházi lakás, csak egy szobát tessék adni... 1” Vajon a hatáskeltés kedvé­ért íródtak-e így idézetként ezek a sorok? Nem. Hiszen a valóság a lakásproblémák va­lóságának egyik oldalát je­lentik. Majdnem azonos for­mában alkalomról-alkalomra elhangzanak panaszos, de nem vádló emberek szájából, minden hónap keddjén Kém­mel Lajosné országgyűlési képviselő, az I. kerületi ta­nács vb-elnökének fogadó­napján. Miskolc I. kerületében kö­rülbelül 8 ezer tanácsi és szövetkezeti lakásigénlőt tar­tanak számon napjainkban. A kérelmek nagyobb hányada jo­gos. Segíteni pedig igen ke­vés családon lehet. Miért? A feltett kérdésre egyszerűen és röviden azt válaszolhatjuk, kevés az új lakás. Csak­hogy ez hiányos felelet, mert nem ad magyarázatot a szű­kösség minden okára. A második világháború alatt városunkban is igen sok családi otthon elpusztult.. Az újjáépítés és az ipari ter­melés megindulása idején pedig, már megkezdődött a környező falvak lakóinak Miskolcra vándorlása. A há­borúban otthonukat vesz­tett és a vidékről beköltöző családoknak viszont lakás kellett. Ezt csak úgy tudta megoldani az államigazgatás — bár szándék szerint csak átmeneti jeleleggel —, hogy mosókonyhákat, pincéket, te­hát alapvetően lakásoknak alkalmatlan és nem rit­kán egészségtelen helyisége­ket utalt ki a fedél nélküliek­nek. illetve a rászorulók ki­utalás nélkül maguk foglal­ták el ezeket. Az így kiala­kult helyzet sajnos állandó­sult az 50-es években, ami­kor a nagy iparfejlesztés so­rán az épülő új lakásokat, az üzemek kapták, hogy letele­píthessék vidékről bejáró dolgozóik egy részét. Az el­osztásnak ez a formája a 60- as évek közepéig nem válto­zott. AZ IMÉNT elmondottak csak az egyik nehéz örökséget jelentik. A múlt társadalmi rendszer visszamaradt másik hagyatékát a napjainkig már teljesen elavult lakónegye­dek adják. Ilyen a Gordon-, a Szondy- és a Csorba-telep valamint a Bábonyibérc, ahol évről évre mind több és több ház válik romossá, sőt élet- veszélyessé. A helyzet sú­lyosságát még csak tetézi, hogy a város lakossága az idő múltával rohamosan duzzadt és duzzad. Ma már megközelíti a 180 ezret. S nem utolsósorban talán ép­pen ennek köszönhető, hogy több ezer család él albérlet­ben. Ugyanakkor az elavult lakónegyedek, s a város fej­lődése egyre növekvő szám­ban követelik meg a lakó­épületek lebontását. A múlt évben 300. az idén pedig 400 lakás szanálására kerül sor városunkban. Mindemellett az I. kerületi tanács ez évben OS tanácsi és valamivel több mint másfél száz szövetkezeti lakást ka­pott az elosztás során. S ez igen nagy, fejlődést jelent, hiszen a hatvanas évek elején egy-egy eesztendőben mind­össze 30—40 jutott, az ötve­nes években pedig még eny- nyi sem. Mintatelepet építenek Nagy elnőye a Miskolci Épí­tőipari Szövetkezet által épí­tett lakásoknak, hogy egyéni elképzelések is meghatározhat­ják az építendő házak nagysá­gát és stílusát. Építenek csalá­di és sársas házakat, nem nagy volumenben, mindösszet 14 millió forint az évi árbevé­tele a szövetkezetnek. Most, hogy gazdaságilag is stabilizálódott a szövetkezet, új fejlődés várható. A saját erőből történő fejlesztésen kívül 2,3 mil­lió forint értékű gép jut­tatását várják az OKISZ- tól. A sátoraljaújhelyi járás köz­ségeinek egészségügyi ellátása az elmúlt három évben jelen­tősen javult. A harmadik öt­éves terv eddig eltelt szakaszá­ban a tervezettnél több új rendelőt és orvosi lakást épí­tettek. Eddig négy körzeti és négy fogorvosi rendelőt, la­kást és várót adtak át. Üjabb két ilyen létesítményt jövőre fejeznek be. Így a járásban az Ezzel a gépi beruházással lehetővé válna, hogy elvállal­ják a Szentpéteri-kapuban építendő S20 lakásos OTP mintatelep építését. 240 ezer forintos kerettel már megbí­zást kaptak a tervdokumen­tációk készítésére. A szövetkezet állandó mun­kaerő-hiánnyal küzd, ha öt­ször ilyen nagy volna, mint jelenleg, akkor sem tudná ki­elégíteni az igényeket. Ered­ményeik között említik meg, hogy 1968-ban már 23 nap nye­reségrészesedést fizettek egy körzeti orvosra jutó lélek- szám a tervidőszak eleji 3400- ról 2450-re csökken. Az ötéves terv elején az egész járásban egyetlen fogorvos rendelt, ma- pedig már öt fogorvosi körzet van. Három év alatt öt nap­közi otthont építettek öregek­nek, s az elkövetkező másfél évben még két ilyen szociális létesítmény nyílik a járásban. ki 50 ezer forint értékű fejlesztés mellett. Az idén még több lesz a nye­reség. Az árbevétele a szö­vetkezetnek körülbelül 5 szá­zalékkal lesz magasabb a tervezettnél. Az első fél évben 1.2 mil­lió forinttal nőtt az ár­bevételük 1968-hoz viszo­nyítva, a szűkített ön­költségük befejezetlen ál­lomány pedig 570 ezer forinital lett több. A Miskolci Építőipari Szö­vetkezet történetében jelen­tős esemény lesz, hogy eb­ben a hónapban adják át az általuk épített több szintes épületekben a 100. lakást. Komoly problémát jelent a szövetkezet tagoltsága; 14 te­lepük van a város különböző helyein szétszórva. Gazdasá­gilag is kedvező volna egy központi telephely létesítése. Ehhez a tanács segítsége szükséges; mivel a 2,6 millió forint értékű rövid lejáratú kölcsönt 6 év alatt, csak sa­ját erőből nem tudnánk tör­leszteni. Ezt a központi te­lephelyet az Űttörőpark kö­zelében akarják felépíteni. (h) Három év eredményei Csillagok a földön és az égen Minden jól indult — Letört a csoroszlya — Nappal minden Az éjszaka A távolban látni a Tiszalöki Erőmű halvány körvonalait, amint szétszórják fényüket a hidegsugarú neonlámpák. Tisz­ta az idő, s a fekete égen „kar­nyújtásnyira” egymástól, hu­nyorognak a csillagok. Lenn a földek közepén sárgás fény­füzér kúszik mind messzebbre a víz felé. Traktorok vonulnak éjszakai szántóversenyre. A zászlós karókkal határolt oldala Miért volt szükséges mind­ezt elmondani? Hogy reáli­sabban ítélhessünk, hogy tisztán lássuk a lakásgondok mindkét oldalát. Tehát tud­juk, nem arról van szó, hogy a tanács vezetői nem értik meg a körülbelül öt­ezer mosókonyhában, pincé­ben és egészségtelen körül­mények között élő, betegsé­gekkel küzdők helyzetét, vagy nem akarnak segíteni a kö­rülbelül 80 romos, már élet- veszélyes házakban lakó csa­ládokon, hanem éppen az örökségek terhétől megkö- tötten képtelenek az eddigi­nél többet tenni. Más szó­val, hiába épül évente több száz lakás Miskolcon, mindez még mindig kevés, akárcsak az I. kerület gondjainak meg­oldásához is. Ennek ellenére — s ezt jó leírni — a jogos igénylők nagyrésze türelmes. Jóllehet. nem mindig vizsgálják saját és sorstársaik állapotait ilyen összefüggésekben. De amikor az elnöki fogadóóra, vagy más alkalommal felkeresik a tanácsot, s szembe kerülnek ezekkel az őszintén elmondott s valóságos indokokkal, már nemcsak türelmesek, de meg­értők is lesznek. Különösen, mert tapasztalják a legjobb szándékot, s mert alkalomról alkalomra megoldást segítő tanácsokkal térnek meg útjuk- ról. IGEN. NÉHÁNY ÉVIG ta­lán, csak ez a kiút: megértés és türelem mindkét oldalon. Addig minden esetre, amíg a házgyár forradalmat nem hoz Misolc és így az I. kerület lakáshelyzetében is. S talán nem túlzott optimizmus, ha azt mondjuk, nem is olyan távoli jövő, nem is olyan tá­voli valóság ez. B. P. kiderül táblán itt is, ott is, átfut va­laki. Kezükben piros-fehér rúd és zseblámpa. A Tiszával szem­ben a tábor felől katonai, lég­védelmi reflektorok sétáltatják liláskék fénysugarukat a rozs­daszínű földön. Tv-felvétel ké­szül. Azután hirtelen visszafut ez a nappali világosság a fon- csorös tükrök mélyére, és meg­szólal a versenystúdió hang­szórója: „Figyelem! Figyelem! Kérjük a versenyzők szak- tanácsadóit és kedves nézőin­ket, húzódjanak a kordonok mögé'. Néhány perc múlva meg­kezdődik az országos ifjúsági mezőgazdasági vetélkedő éjsza­kai szántóversenye. A startot három piros rakéta felröppe- nése jelzi.” A rakéták szikrázva rohan­nak magas ívben a sötétben, majd egy szeszélyes rándulás­sal orrabuknak, s már kapja is magához parázsló kis testüket a föld. Még egy utolsó erőfe­szítéssel nagyot lobbannak, s kihal vöröslő fényük. Felzúg­nak a motorok, az ekék- meg­fogják a földet, s mar gyúród­nék is az első barázdák. Az ötös parcellán indul Lip- ták Vendel a Hejőmenti Álla­mi Gazdaság traktorosa. Egyen­letesen húz az MTZ, s a par­cella végén a felszabadult iz­galom hangján megszólal Büdi László, a felsőzsolcai Szabad­ságharcos Tsz gépcsoportve­zetője, a borsodi fiatalok szak­mai felkészítője: — Jól jön a fiú, nem lesz semmi baj, ha így megy to­vább. Dem j én Ferenc, a Borsod megyei KISZ-bizottság munka­társa szótlanul rábólint, — maga is így gondolja. A ItlP/OllV ekkorra már HU/«»IIV szétszóródott. Némelyik traktoros túl mélyet fogott ekéjével, s kipörög a hátsókerék. Mások meg nehe­zen vonszolják magukat.. Hiá­ba. ismeretlen gépen, a Tisza­löki Állami Gazdaságtól kapott ekével dolgoznak. Közben meg- megállnak a tábla közepén, le- szállnak a nyeregből megnézni a barázdát, szépre sikerült-e. egyenletesen szántott-e az eke, nem sikerült-e mélyebbre vágj' kevesebbre 22 cm-nél. a közép­mélyszántásnál. Lipták Vendel lerótta első barázdáját. — Ez jól sikerült, fiam — kiált oda neki Büdi László. Ö csak ingatja fejét, elége­detlen: — Nem jó az ekém, Laci bá­csi. A középső fej nem fog semmit, az első meg a harma­dik pedig, túl mélyen fordít. Gyenge szél kerekedik, el­kapja az ekék nyomán füstfel­hőként kavargó port, s egy pil­lanatra olyan tisztán ragyog- nak a traktorok szétszórt lám­pái, mint a földrehullott csil­lagok. Jó ez a szél, mert kisi­mítja a gépeken ülő emberek redős homloka alól a feszült izgalom görcsét, s egy kicsit frissebb figyelemmel vigyáz­hatják maguk előtt és maguk mögött a barázdát. — Gyerekek! Letört a cso- roszlyám, kerítsetek egyet, va­lamelyik kiállt gépről, — hal­latszik Lipták Vendel kiáltása a tábla közepéről. A borsodiak közül többen szaladnak kezükben villás­kulccsal a barázdavégen álló traktoroshoz. Nem járnak si­kerrel. Ezért Demjén Ferenc a pontozóbírákat keresi, megtud­ni, jár-e pontlevonás ilyen vá­ratlan „baleset” esetén? Némi megnyugvást jelent, hogy nem. — Eh! Így, csoroszlya nélkül, csúnya lesz a barázda, telehul­lik röggel, és rücskös marad a fala, — elégedetlenkedik ver­senyzőnk. — Nem baj, fiam. eriggy to­vább — nyugtatja Büdi László. Megjelennek a bírák is. mé­rik az ekenyom mélységét, s feljegj'zik pontozólapjukra. — Jó szórás ez, szép egyen­letes — szól egyikük. Mindenki megnyugszik egy kicsit, lám még így, csoroszlya nélkül, sánta ekével is sikerül megoldani a feladatot Lipták Vendelnek. Csak Büdi László nem akar idő előtt örülni. — Majd holnap eldől, vilá­gosban látja az ember, hogy mit végzett. Igaz, rosszabb szántás is van itt... Elmúlt 11 óra. Három vörös rakéta fut a sötét égnek, s szikrákat szórva jelzi, letelt a kétórás versenyidő. Vélje az éjszakai nak. A versenyzők, akik még nem végeztek, kifordulnak a táblából, s megindulnak a töb­biek után a tábor felé. Ez történt pénteken éjjel a Tiszalöki Állami Gazdaság rá- sompusztai földjén ... Bodvai Péter Ecetesek a gyárkapu előtt

Next

/
Thumbnails
Contents