Észak-Magyarország, 1969. augusztus (25. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-06 / 180. szám

Szerda, 1969. augusztus 6.

ESZAK-MAGYARORSZAG 3

i

ív.

— Az utóbbi időben a termelékenységi mutató a háttérbe szorult — állapította meg ankétünk egyik részvevője. — Az elhangzottak som- mázása azt tükrözi, hogy bár néhány üzemben a termelékenység üteme kielégítően nőtt, de egy sor helyen stagnál, vagy éppen visszaesett. Az igazsághoz tartozik, hogy van üzem, ahol a termelékenységet egyetlen tényező befolyásolta: sokan elmentek, s nem kaptak elég embert helyettük.

Az elhangzottak szerint a termelékenység egyik akadályozója a szellemi restség, a kényelmességé A termékek iránt általában nő az igény. Akadnak gazdasági vezetők, akik a több termelést a legegyszerűbb módon oldják meg. „Felveszünk néhány embert — vélekednek —, ehhez nem kell befektetés — és ha csökken az igény, elbocsátjuk őket.”

Kétségtelen, sok esetben az iparfejlesztésnél elsődleges szempont — például a felszabaduló bányászok, nők esetében — a munkaalkalom biztosítása. Ez/szocialista államunk létéből, alkotmányunk szelleméből fakad. De itt sem szabad figyelmen kívül hagyni — s általában nem is hagyják —, a piaci igényeket, a gazdaságosságot, a termelékenységet.

És gondolni kell egy kicsit a jövőre is. A munkaerő-tartalék például segédmunkásokban kimerült. Vannak nehéz munkahelyek, ahol már most is szorongat a gond: ha nem gépesítenek, ha nem fejlesztik a technikát, számolniuk kell azzal, hogy pár év múlva nem találnak embert e munkáiéra. Igaz, a technikai fejlesztés, a beruházás kockázattal, felelősséggel jár. De ezt vállalni kell. Vállalni, éppen úgy, mint ahogy ezt az LKM-ben teszik. Ott voltaképpen a régi gyár testén egy új, modern gyár épül, s ahol lehet, automatizálják a munkát, korszerűbb munkahelyeket, megfelelőbb körülményeket alakítanak ki, ahol az emberek később is szívesen vállalkoznak a munkára.

örvendetes, hogy több üzemet erőteljesen fejlesztenek. Itt új munkaerőre van szükség. De szükség van erre a fejlődésben stagnáló üzemekben is. A nagy kérdés: — „Honnan vegyünk új munkaerőt?”

— Az utánpótlás forrása az iparitanuló-képzés — állapítja meg Szende Béla. — Tapasztalataink szerint az ipari tanulók 90—95 százaléka a vállalatnál, az ÉMV-nél marad.

— Égy kicsit felfújtuk a demográfiai hullámot — mondja Králik János. — Majdnem minden általános iskolás továbbtanul. Kevés az, akire

mint segédmunkás-utánpótlásra számíthatunk. És ami a szakmunkásokat illeti? Mi számolunk az NDK-ba kiment, s visszajövő fiatalokkal is. Eddig 200—230 fiatal számára tettük lehetővé a modern val- colást. A fiatalok nagyobbik része vissza is jön az üzembe. Jól járunk velük, hiszen tapasztalatokkal megrakodva jönnek vissza. De ez sem megy spontán. Mi éreztetjük velük: visszavárjuk. A gyár KISZ- szerveinek közreműködésével szövetkezeti lakást biztosítunk a számukra. A fiatalok kintlétük alatt havi 200 márkát fizetnek be előre. Így, egyrészt takarékoskodnak, másrészt pedig visszatértük után kész otthon fogadja őket.

— Az ifjúság az egyetlen, komoly munkaerő-forrás — összegez Sztupák József. — Ám ebben is sok ellentmondás mutatkozik. Korábban, amikor még a „völgyben” jártunk, nagy gondot okozott a beiskolázás. Szinte rimánkodni kellett a vállalatoknak: törődjenek többet a tanulóképzéssel. Gondoljanak a jövőre. A tartózkodás erős volt. És most? Kicsit minden a feje tetejére állt. Korábban Miskolcon évente 2200 gyermek fejezte be általános iskolai tanulmányát. Tavaly számuk meghaladta a 3000-ret, s így van ez évben is. Elhelyezésük, jövőjük, továbbtanulásuk nem gond, hiszen a vállalatok igénye alapján 1100-zal több végzős nyolcadikosra lenne szükség. Vannak szakmák, amelyekben csak igen Ids részben, másokban csak részben tudják kielégíteni az igényeket. Még esztergályosnak sincs elegendő jelentkező.

— Korábban — magyarázza Balázs Ferenc — az esztergályos szakma igen divatos volt. Volt, amikor különféle összeköttetéseket kerestek, hogy a gyepeket esztergályosnak, ké- peztet.hcssék ki. És most? Erre sincs elég jelentkező.

Mi az oka? Van, aki úgy vélekedik: e munkát lehet a legjobban normázni, s helyenként igen szigorúim mérnek. Az új emberek hamar elmennek más munkakörbe. Ennek az is az oka, hogy az iparitanuló-kép- zésben is szükség lenne némi modernizálásra. Többnyire régi gépeken képezik ki a tanulókat, s régi módszerekkel. Az új szakmunkás bekerül az üzembe, van, amikor nem tud mit kezdeni a modem géppel, vagy legalábbis bizonytalan. Kell egy idő, amíg megtanul rajta dolgozni. Korábban befolyásolta elmenésüket az új szakmunkásokkal kapcsolatos bérkorlátozás. Ezt — a vállalatok és a dolgozók örömére — most feloldották, s így jobban meg tudják fizetni az ifjú embereket.

— Jobban meg kell becsülni a szakembereket — hangzott többször. Volt, aki kiegészítette:

— Vissza kell állítani a szakmák becsületét!

A vélemények egy sor bosz- szantó jelenséget takarnak. A szemléltetés kedvéért az egyik fiatal kifakadását jegyzem le:

— Nekem technikumi végzettségem van. Fizikai munkát végzek. Meglátják a munkásruhámat és máris leereszkedően beszélnek velem. De ha akár nyolc általánost végzett. fiú, vagy lány bármilyen irodai munkát végez, annak előre köszönnek, illő tisztelettel beszélnek vele.

Kicsit túlzottan a külsőségeket nézzük. Még a vállalatokon belül is. Ebben is meg kell törni a korlátoltságot, hiszen a régi szakemberek már kivívták munkájukkal az elismerés jogát- Az új szakmunkások közül több ezren érettségivel, technikumi végzettséggel rendelkeznek. És ontják a tehetséges fiatalokat a szakközépiskolák. Hóluk érdemes feljegyezni, hogy a vállalatoknál nagy szükség van rájuk.

Egyetlen szakiskolás elhelyezése sem volt probléma hangzott el többször is.

*

Ankétünk részvevői úgy vélekedtek: a munkaerő-helyzet újabban sok gondot okoz a vállalatoknál. Nagyon hasznos vplt a tapasztalatok kicserélése. És az is, hogy itt közelebb kerültek egymáshoz az ezzel loglalkozó szakemberek, amely feltételezhetően még jobb együttműködést fog eredményezni. A jelenségek, tendenciák arra ösztönöznek: még szélesebb körben kell e gondokkal foglalkozni. Az emberek tízezreiről, emberi sorsokról, a termelésről, felemelkedésünkről van szó.

' Csorba Barnabás

(Vége)

Sikeres félév

a Cementipari Gép javítóban

Huszonhárom gépelt oldal, tizenkilenc gondosan kimunkált táblázat: ennyi a Cementipari Gépjavító első féléves mérlegbeszámolója. Szepessv Pál gyárigazgató és Domonkos Vince gyári főkönyvelő ad benne számot a január—június hónapban végzett munkáról. Eszerint a társgyárak állóeszközeinek fenntartására

1967 első felében 110 ezer; 1968 első felében 123 ezer és 1969 első felében 142 ezer munkaórát fordítottak.

Az elvégzett nagyobb munkák: a váci gyár hat aknake- mencés mészüzemének szerelése, a lábatlani gyár három forgókemencéjének nagyjavítása, a tatabányai szénszárító berendezés elkészítése, a hejő- csabaj I. számú cementmalom köpenycseréje és Bélapátfalván három forgókemence nagyjavítása.

a BVK

és a mezőgazdaság

A Borsodi Vegyikombinát nemcsak jó minőségű műtrágya gyártásával siet a mező- gazdaság segítségére, hanem a különféle műanyag termékek előállításával is. Körültekintő műszaki és gazdasági mérlegelések alapján összegezték azokat a lehetőségeket, amelyeket a vállalat, adottságainak megfelelően, a népgazdasági igényekhez igazodva fejlesztheti műanyagtermékeinek a választékát is.

Mindebből következően a BVK megtette a szükséges intézkedéseket a műanyagfeldolgozás fokozására. Elsősorban a mezőgazdaságban használatos fólia-szükséglet kielégítése, nagy átmérőjű pvc-csövek, építőipari elemek (ajtó, ablakredőny stb.) gyártása jelenti a fejlesztés irányát. Ebben az évben már több mint 50 millió forint értékű pvc késztermék előállítása szerepel a tervben.

Gazdag program

a TIT mezőgazdasági vándorgyűlésén

Mához egy hétre, augusztus 13-ára várják a TIT II. mező- gazdasági és élelmezésügyi országos vándorgyűlésének részvevőit Miskolcon. A háromnapos program igen sok érdekes — a szakemberek által nagy érdeklődéssel várt — előadást, vitát, konzultációt, gyakorlati bemutatót tartalmaz.

Az Ózdi Kohászati üzemek 3. számú martinUcmencéjéncl 65 fok meleget mérlek.

A vándorgyűlés ünnepélyes megnyitására augusztus 14-én, csütörtökön a városi pártbizottság székhazában kerül sor. Itt az első előadást dr. Soós Gábor MÉM miniszterhelyettes, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Országos Választmány elnöke tartja A mező- gazdaság támogatási rendszerének tapasztalatai és perspektívái — címmel. Dr. Pusztai Béla, a megyei tanács vb- elnökhelyettese o hegy- és doinbvidéki üzemek gazdálkodásának eredményeit elemzi az állami támogatások tükrében. Dr. Gergely István MÉM miniszterhelyettes előadásával folytatódik a program. Előadásának címe: A korszerű nagyüzemi állattenyésztés fejlesztésének kérdései, majd dr. Szabó Pál, a Borsod—Heves megyei Állami Gazdaság főosztály főállattenyésztője ismerteti a hegy- és dombvidék állattenyésztésének problémáit.

Szerepel a programban több tapasztalatcsere, üzemlátogatás is. Elmennek a részvevők a Tokaj-hegvaljai Állami Gazdaságba, valamint a sályi Bükkalja Tsz-be. Itt a szőlőgyümölcs ültetvényeket, az épülő feldolgozó üzemet, a dombvidéki öntözést és az AGROKER Vállalat komplex gépi bemutatóját tekintik meg.

A Mezőnagymihálvi Állami Gazdaságban az újszerű állatfajta kísérleteket tekintik meg. majd a vándorgyűlés harmadik napján a TIT megyei székházában rendezett vita után dr. Soós Gábor miniszterhelyettes mond zárszót.

A gépjavító termelési értéke 1968 első felében 8 millió- 440 ezer forint volt: idén hat hónap alatt .13 millió 755 ezer forint, ezer forint.

Ez a bázishoz viszonyítva 163 százalékos növekedést jelent, annak ellenére, hogy a munkaidő-csökkentés következtében a ledolgozott idő 263 ezer óráról 217 ezer órára csökkent.

A munkáslétszám az 1966. évi 367-ről lf)69 első hat hónapjában 258-ra csökkent. Ennek biztosítósára korszerűbb műhelyt biztosítanak az ipari tanulóképzéshez. Szeptembertől ösztöndíjas tanulókat szerződtetnek, a téli nagyjavítást korszerűbbé teszik, s alkalmazzák a hatékonyabb anyagi ösztönzést.

A sclejt szintje eddig is alacsony volt a gépjavitó- . nál. Most az anyaghiba folytán keletkezett, úgynevezett fchérselejt cgy- harmadára csökkent.

A dolgozók hibájából adódott selejt szintje arányában azonos volt az előző időszakéval.

Ami nincsen a borítékban: a gyári segélykeret 14 ezer forint volt az első hat hónapban. Igazgatói alap képzésük 13 ezer forint. Üzemi étkeztetésre ez idő alatt 100 ezer forintot fordítottal-:, míg a dolgozók részére adott utazási kedvezmény 107 ezer forint volt.

Papp Rezső

Forint va*f) hivatástudat?

K

özismert volt valamikor a mondás: kis pénz, kis foci, aminek logikus ellenpárja: nagy pénz, nagy foci. De hol van ez ma már!? Legalábbis, ami a focit illeti... Ez alkalommal azonban nem a magyar labdarúgás dicsőségét és hanyatlását kívánjuk elemezni, hanem azt a szemléletet, amelynek ez a kijelentés tükrözője volt. Ez ugyanis nemcsak az egykori futball egykori képviselőinek egyikére- másikára volt jellemző, hanem némiképpen beszivárgott mindennapjaink munkáséletébe is, alapjában véve, nem egészen törvénytelenül. Mert teljesen helytálló az a szemlélet, amely a szocializmus építésének mostani időszakában azt vallja: aki többet, jobbat nyújt a társadalomnak, az többet is kapjon érte, jobb megélhetésben legyen része. Nagyobb ellenszolgáltatást érdemel a magasabban kvalifikált munka, vagy a többletmunka, a színvonalasabb munkateljesítmény. Ha ma még napi életünkben nem minden területen és nem is mindig érvényesül, sajnos, ez ilyen egyértelműen, a fejlődésnek akkor is ebbe az irányba kell haladnia. Hol van tehát a probléma? Egyrészt ennek a helyes szemléletnek nem egyszer betűszerinti, gépies, majdhogynem cinikus felfogásában, másrészt a munkateljesítményt, a jutalmazásokat elbírálóknak esetenként valamiféle indokolatlan lebecsülő, néhol megvető szemléletében.

Az előbbinél valójában csak sorrendi kérdésről van szó. Vagyis előbb kell a jó munkát teljesíteni, és csak aztán lehet a markunkat tartani — ha nagyon leegyszerűsítve akarnék fogalmazni. Természetei dolog ugyanis, hogy mindannyian — mint mondani szokás — a piacról élünk, vagyis fizetésért dolgozunk. A munka társadalmában csak a munka fehet a megélhetés alapja. De lehet-e annak a munkának kellő becsülete, amelyet egyesegyedül csak ezért végeznek? Amelynél a munka széretete, az elért eredmények feletti öröm csupán valamiféle sokadrangú tényezőként jelentkezik? Ahol a hivatástudat csak mellékes körülmény, ha egyáltalán még létezik? Ahol ez a szemlélet válik uralkodóvá, ott jogosan vetődik fel a kérdés: lehet-e még egyáltalán hivatásszeretetről beszélni? A mi. társadalmunkban minden körülmények között elsőnek és legfontosabbnak a munkaszeretetnek kell lennie, annak a tudatnak, hogy az én munkámra számítanak, azt fontosnak tartják mások is; munkámra szüksége van a közösségnek, amely azután megfelelő formában és mértékben gondoskodik honorálásomról is.

M

a már kissé elkoptatott kifejezésnek látszik az öntudat. Elkoptatták azok az évek, amikor ezt az egyébként olyan tartalmas, nemes fogalmat gyakran takarónak használták és unos-untalan csak erre apelláltak. De ne hagyjuk mégsem, hogy rossz ízt kölcsönözzenek neki olyanok, akik cinikusan, a szocialista gondolkodásmódtól idegen ridegséggel használják, tréfálkoznak vele. Ma is meg kell lennie az öntudat rangjának, értelmének, becsületének, amely mindenekelőtt a hivatástudatban, a hivalásszeretet- ben jelentkezik. Akinél ez nincs meg, annak csak tartalmatlan robot a munka, és nem csoda, ha soha nem is elégedett vele.

Az érem másik oldala azonban a vezetőké. Azoké, akiknek kötelességük pontosan tudni, értékelni, hogy a vezetésükre bízott emberek hogyan látják el napi feladataikat. Mert néha a tessék-lássék eredmények talán tetszetősebbek, de az igazi hasznot, az igazán tartós eredményt mindig a szakértelemmel párosult, odaadással teljesített munka produkálja. Nen minden munkahelyen van rá mód, hogy ezt normákkal, számokban kifejezhető teljesítményekkel mérjék. Mindenütt megvan viszont a lehetőség arra, hogy a vezetők megtalálják az eredményes munka jutalmazására az anyagi ösztönzés legalkalmasabb módját és kereteit.

Nem kevés ma még a vita, az elégedetlenség a munkahelyeken ezek miatt. A mindenütt alkalmazható, valóban pontos mércét nehéz megtalálni; a nagyobb baj az, ha a vezetők nem is akarják ezt teljes szívvel. Tudunk olyan esetről, hogy a dolgozók jutalmazására, ösztönzésére szánt összeg jelentős részét megtakarították, és az üzem más céljaira fordították. Az ilyen intézkedés nemcsak jogtalan, ami ellen a pártszervezetnek és a szakszervezetnek egyaránt fel kell emelnie szavát, hanem károsan befolyásolja a munkamorált is. Persze, ennek ellenkezője sem ritka még, amikor a vezetők kellő mérlegelés nélkül osztják szét a pénzt, a jutalmakat olyankor is, amikor nincs mögötte megfelelő érdemi teljesítés. Ilyenkor jogos ellenérzéseket váltanak ki a tisztességgel, áldozatosan dolgozók között, akik igazságtalannak érzik a pénzherdálást.

L

átszólag nem egyszerű tehát az anyagi megbecsülés, a fokozott jutalmazás és a hivatástudat, a hivatásszeretet egybehangolása. Pedig nem is olyan bonyolultak az összefüggések. Az összefüggés ugyanis nem úgy áll. hogy hivatástudat, vagy forint, hanem így: hivatástudat és forint. Csak az kell hozzá, hogy a munkát teljesítők és a munkát elbírálók — maguk is dolgozók — kölcsönösen helyes szemléletet tanúsítsanak. Ha a szocialista ember szemszögéből végzik és értékelik a munkát, akkor nem lesz panasz. Mert akkor a szakértelemre, felkészültségre alapozott hivatástudattal, hivatásszeretettel végzett munkához — a több, sikeresebb munkával járó, felemelően jó érzés mellett — a lehetőségek szerinti igazságos anyagi elismerés is járul

Lőküs Zoltán