Észak-Magyarország, 1969. május (25. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-18 / 112. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 6 Vasárnap, 1969. május 18. VITA erekek — akik visszaütnek Az egyik vállalat üzemvezetője hívott tel telefonon, hallgatnám meg dolgozójuk panaszát. Igaz, családi ügy, de valahol mégis foglalkozni kellene vele. A megbeszélt időben egy nagyon csinos, tizennyolc éves kislány jelent meg a szerkesztőségben. Magabiztosan, határozottan kezdett „panasza” előadásához. Nem először mondja. De mindenütt hiába. — Otthagytuk édesapámat. Nem lehet vele egy fedél alatt élni. Anyámmal együtt elköltöztünk a nagynénimhez. — Milyen az édesapja? Mi a panasza rá? — Goromba. Anyámhoz is. Meg is verte. Akkor megírtam a bátyámnak, aki éppen katona volt. Ö megmutatta a parancsnokának, az leküldte a levelet apám üzemébe. Ki is jöttek az üzemből, s mondták, hogy viselkedjen itthon is rendesen. Mert különben megbecsült, jó munkás. Húsz éve dolgozik egy helyen. — Maga mióta dolgozik? — Csak most. Gimnáziumba jártam, de a III. után dolgozni mentem, s' most estin fogok leérettségizni. Nem bírtam már a szekálást, hogy az ő pénzén élek, és a többi. — Szereti az édesapját? — Nem. Mit szeressek rajta. Hárman vagyunk testvérek, a nővérem férjnél van már, a bátyám haza se jár. Azóta nem, mióta ismét összeesküdtek a szüleim. — Miért váltak el? — Nem lehetett azt már kibírni. Mi, gyerekek rávettük anyámat. De csak visszafogadta. Hogy, hogy bír vele szó- baállni!? — Min veszekszenek? — Legtöbbször mirajtunk, gyerekeken. Apám azt szeretné, ha minden úgy lenne a házban, ahogy ő akarja. Parancsolgat. Nem lehet kibírni... Mindenbe beleszól... ö akar a legokosabb lenni. Tessék elképzelni, még az iskolai dolgomba is beleszól, mert ta- noncoktató is volt. Nem lehet azt az életet elmesélni. Azt szeretné, ha otthon ülnék. Fiú nem járhat hozzám, mert elzavarja. Főleg, ha iszik. — Részeges? — Azt nem lehet mondani. Saját bora van, abból iszogat, csak otthon. Csak anyámat nem értem. Hogy élhet vele? — Biztosan szereti. — Biztosan. De mit lehet egy ilyen maradi, folyton okoskodó, parancsolgató emberen szeretni? — Ők bizonyára jól meglehette!: volna, ha a gyerekek nem szólnak a dolgukba. Nem gondolja? Hiszen a veszekedés fő okai maguk voltak. Most mihez kezd? — Albérletet keresek a városban, míg nyugodtan leérettségizem. Aztán hazamegyek, mert az a ház, amit felépítettek az enyém is! Most már különben azt hiszem, anyámat is a ház vonzza. Abban részünk van. Nem hagyjuk neki! — Miért hurcolja szét családi gondjaikat mindenféle szervekhez? Miért teregeti ki azokat a problémákat, amelyek magukon kívül még több ezer családban megvannak? Mit vár ettől a sorra-panasz- kodástól? — Ismerjél: meg az apámat! Jó munkás? Az nem elég. Tudják meg róla, milyen kibírhatatlan veszekedős férj és apa. Eltelt néhány hét. Az anya visszament a férjhez, a lány nem. Sikerült beszélnem az apával. Fiatalos megjelenésű, jó negyvenes férfi keresett fel. Mint mondta, örömmel jött. Érzi, sok mondanivalója van neki is. Órák teltek el, s egy nagyon tragikus családi kép bontakozott ki. Az okok szokványosak, de a következmények végletesek. Beszéljen tehát az apa: — Az én szüleim házában rend volt. Apám tekintélye előtt nem volt hangunk. Azt mondom én is, hogy az én házamban, a házam népének, akiket én tartok el, én parancsolok. Ment is ez, amíg a gyerekek kicsik voltak. Ha a munkából hazatértem, az asz- szony előterjesztette a „bűnlistát”. A gyerekverést rám hárította, ö elmondta, mit csináltak, én meg annak alapján elvertem őket. Velem fenyegette a gyerekeket kis koruktól, ha már másként nem bírt velük. Majd apád ad nektek-! — Rossz módszer volt. De már késő a belátás. Mit is szerethettek volna rajtam? Persze, volt olyan verés, amit tudatosan hajtottam végre. De mondja valaki, hogy nem volt igazam! A fiam ipari tanuló volt. Nem protezsáltam, pedig volt ismeretségem, hiszen oktató voltam sokáig. Álljon meg a lábán. Az első évben ott akarta hagyni az iskolát, hogy jó neki a segédmunka is. Megvertem. A második évben megint „helyi-e kellett tenni az eszét”. A harmadik éven megbukott. Megvertem, hogy pót- vizsgázzon. Most szakmája van. Jó munk£s. De nem jut eszébe, hogy nekem köszönje. — Szilveszterkor történt. Sokat ittam. A sógorommal ösz- szeverekedtünk. Nem emlékszem semmire, de kórházba kerültem utána. A falubeliek mondták, hogy igazában a fiam tört össze. Míg rugdosott, ütött, azt kiabálta: „Most visszaadok minden verést, amit. gyerekkoromban kaptam . ??' Azóta nem beszélünk. — Most itt ez a lány. Nem bántom már régen. Azt akartam, hogy míg tanul, ne fiúzzon. Hármas tanuló volt, nem ment könnyen neki az iskola. Azt hiszem, ha egy ilyen anyányi lányt eltartok, ruházok, iskoláztatok, követelhetek is tőle hálát., tiszteletet, szófogadást. Ez is visszaütött. Rámszabadította a társadalmi szerveket ... Mennyivel vagyok rosszabb apa, mint más? Mert jót akarok? Embert akarok faragni gyerekeimből? Jól van. Jöjjön haza az a lány. Felőlem ellehet, nem szólok bele semmibe. Csak fáj, hogy három gyerekből egy sincs. Pedig én csak jót akartam .. . — Az asszonnyal nagyon szerettük egymást. Kikezdte szerelmünket a sok vita. Míg kicsik voltak, velem verette őket, most hogy nagyok, melléjük áll. Előttük vitatkozott velem nevelési dolgokról is ... de amikor ez a kislány egy éjszaka nem jött haza, majd megzavarodott. Alig bírtam vele... Majd, mikor a gyerek előkerült, én sokalltam, amit az anyjától kapott. De az 6 dolguk, most már azt mondom. Én elvesztettem gyerekeimet. De miért? Nem és nem értem. Hát az én házamban nem lehet az, amit én akarok? Rosz- szat akartam én valaha is valamelyiknek? Embert akartam belőlük faragni. Becsületes munkásembert, mint amilyennek engem ismernek a vállalatomnál. Hol rontottam el? Hol rontottam el? Hány családban hangzik el hasonló kérdés, ahol az új generáció nevelésével küszködnek a szülők. Keressük rá közösen a választ. Olvasóink hozzászólásából bizonyára sok hasonló gonddal ismerkedhetünk még meg, s kaphatunk, hasznosítható gyakorlati tanácsokat is. Várjuk leveleiket. Segítsünk egymásnak. . a j Zsignár István munkája Adamovics Ilona fűzőitek jubileuma Jubileumi ünnepélyre készül megalakulásának 75. évfordulója alkalmából a Borsodi Szénbányák tűzoltó testületé. Május 30-án délután hét önkéntes tűzoltóraj vesz részt a lyukóbányai nagygyakorlaton. A feltételezett nagy kiterjedésű tüzet korszerű tartályos gépjárműfecskendőkkel cs motoros fecskendőkkel oltják majd. Május 31-én délelőtt a Pereces-bányatelepi művelődési házban tartják az önkéntes tűzoltóság jubileumi ünnepségét. A házi gyártmányú atombomba veszélyéről Dr. Theodore Taylor amerikai tudós, aki részt vett az atombomba kidolgozásában, nemrég figyelmeztetett rá, hogy megvásárolhatók egy házi gyártmányú, „fantasztikusan veszélyes” atombombához szükséges főbb anyagok. Amint mondotta, nemcsak a.kis nemzetek, hanem bizonyos politikai csoportok, sőt gengszterig/ művek a miskolci könyvesboltokban Az elmúlt, hét könyvújdonságai közül elsősorban Ivem Olbracht könyvét említenénk az Átok völgyét. Szépirodalmi alkotás, több nem is érkezett e rovat zárásáig. Érthető, hiszen a könyvhétre készülnek a kiadók. Érdekes politikai újdonság Mary McCarthy amerikai újságírónő könyve, a Vietnami jelentés. Ez a beszámoló már megjelent Európában, a nyugatnémet Spiegel című magazinban, most magyarul is olvasható. Érdekes ismeretierjesztő könyv Pletnyev műve a Diplomácia és világgazdaság és rendkívül jelentős — már szerzője miatt is — Amendo- lának, áz Olasz Kommunista Párt egyik vezetőjének műve, Az olasz munkásosztály és a forradalom. Az olasz kommunista mozgalom Nyugat-Euró- pa legjelentősebb proletármozgalma, magatartása döntően befolyásolhatja a nyugat-európai baloldal helyzetét. bandák is előteremthetik ezt az összeget. „Akinek megvan a szükséges pénze, az akár egy pincében is előállíthat atombombát, miután az ehhez szükséges anyagokat manapság könnyen megvásárolhatja. A plutónium piaci értéke kilónként mintegy 10 ezer dollár. Az atombombához mintegy 6 kiló plutónium szükséges.” Tekintetbe véve a feketepiaci árakat és azt a tényt, hogy a tudományos szakismeretek megszerzését is meg kell fizetni, körülbelül 120 000 fontért előállíthatnak egy használható atombombát. Hasonlóképpen nyilalkpzott dr. Ralph Lapp atomszakértő is. A tudósok kifejtették: az egyetlen védekezés e veszély ellen az atomsorompó-egyez- mény gyors érvényre juttatása és kiterjesztése. Dr. Taylor véleménye szerint, sürgősen ki kellene dolgozni a nemzetközi ellenőrzés módját annak megakadályozására, hogy nukleáris anyagok kerüljenek felelőtlen emberek kezébe. Ózdi 'panoráma 7eketesáf kincsei és SzilvásváJrlVWhlil rad között, a Biikk-fannsíkon, nem messze az őserdőtől, egy fenyvesekkel körülzárt takaros erdészházban él Péter István kerületvezető erdész és felesége, Makó Teréz, népies nevén Tányéros Terka, maga is erdész, brigádvezető. Különös emberek! Apa, nagyapa erdész, halász-vadász, állattenyésztő, egyszóval természetben élő ember volt, méghozzá nem is akármilyen! Olyan, aki ragaszkodik falujához, az erdőhöz, kedvelt eszközeihez, dísztárgyaihoz, szerszámaihoz. Makó Mihály fővadásznak 1902-ben olyan porcelánkorsót csináltak, amelyikre a rózsák, virágok közé a nevét is ráfestették, meg az évszámot. Talán ezzel a korsóval kezdődik Feketesár kincseinek krónikája. Kutyát nem láttam a portán. Csak úgy, gyalogszerrel kaptattam fel a járt útról a vadvirágos mezőben. De már a kaputól észrevettem a veranda falán a sok festett, díszes tányért, kézimunkát. A ház asszonya a népi hímzés, tányér, kancsógyűjtés megszállottja kedvesen fogad, de erről a szenvedélyéről nem szívesen beszél. Megmutogatja a több mint kétszázötven darabból álló tányér-, kancsó- gyüjteményt, javarészt bélapátfalvai kerámiát, a sok-sok asztal- és ágyterítőt, falisző- nyeget, díszpárnát, amit saját maga és férje, az erdész hímzett, a fa- és agancsfarag- ványokat, de kijelenti, hogy az újságírót, riporterfélét csak mint embert és nem mint publicistát látja szívesen! — Vajon miért? Mert haragszik, mert megbántva érzi magát. El is panaszolja durcás gyermek módjára, hogy tavaly a mezőkövesdi Kisjanlcó Bori hímzőpályázaton kellemetlen csalódás érte őket, s ez tüskét hagyott a szívükben. Egy újságcikken felbuzdulva — ebből értesüllek a pályázatról — gyorsan összeszedték munkáikat és elvitték Mezőkövesdre, de az ottaniak kicsomagolni sem hagyták a kézimunkákat, mondván, későn érkeztek, már nem fogadnak anyagot. Nem nehéz meggyőzni az ízes, szépbeszédű asszonyt arról, hogy erről én semmit sem tehetek, sőt, kíváncsiságommal szerelném helyreütni a kövesdiek közömbösségét is, ha lehet. Így aztán nem kötnek útilaput a talpam alá Ellenkezőleg! Lassan, aprón■ ként megtudom a hímzőszenvedély érdekes történetét. A Makó családban az édesanya rákapatta gyermekeit a szép, népi hímzésre. Alacsonyra húzták esténként a lámpát, hogy az alvó apát ne zavarják, -letelepedtek a padlóra és kézimunkáztak. Megtanulták a tarái, mályinkai, kövcsdi, szenlistvcmi mintákat, később maguk is tervezgettek, rajzoigattak, komponállak újakat. Aztán szétröppent a család, de Terka hű maradt hímzett virágaihoz, férjhezmenetele után pedig férjét is rávezette művészetére. Aztán elkezdte gyűjteni a népi kerámiai alkotásokat. Gyalogosan, lovas szekérrel, motorkerékpárral, s újabban saját autójukkal járja a vidéket, hogy olyan gyűjteményt állíthasson össze, ami a maga nemében egyedülálló. A ház már most is valóságos néprajzi múzeum. Járt itt már a Filmhíradó, a Televízió, csak meg a szűkebb haza, a megye nem vett róluk tudomást Melyik megye? Hiszen két megye, Borsod és Heves határán élnek! Pontosan a határon! Azaz, inkább egyszerre két megyében! Szilvásvárad, Jávorkút, Répáshuta szinte mindennap látja, fogadja. őket valamilyen ügyes-bajos dologban. Hazaérkezik az erdész is. Előkerülnek a színes filmkockák, ezeknek nézegetése közben a házigazda is bekapcsolódik a beszélgetésbe. Mosolyogva, szerénykedve mondja, nem jól áll elnehezült kezében a hímzőtű. Ám a kézimunkái másról tanúskodnak! Egy erdész, aki lérdigérö hóban sítalppal, hátibatyuban viszi a szénát az etetőbe, hogy jól teleljen a vad, tölgyfából intarziás bútorokat, dísztárgyakat farag, elhullatott szarvasagancsból csillárokat készít, apró varrótűvel a környék pompás virágait hímezi vászonra. Nem azért, mert unatkozik! Házi áramfejlesztő, tv, rádió van a házban, mai írókat olvasnak mindketten, bár nehéz körülmények közölt dolgoznak, arasznyi vékony termőföldbe telepítik az új erdőt, sziklákkal, viharokkal küzdenek, mégis van kedvük és idejük- hímzésre, faragásra, önművelésre, sőt, még gyermekeik nevelésére, művészi hajlamaik formálására is! Mert a két kislány is megtanulta a hímzést. Szünidőben az egész család együtt kézimunkázik. ít tszsLó Borira gon- *>ldUHV dolm elméU. zok azon, micsoda erő rejlik a népművészetben, a nép lelkében. Ez a kis matyó asz- szony itt munkálkodik ma is közöttünk, neveli a Tányéros Terkákat, Péter Istvánokat, akiknek ujjai alatt újjászületik a népművészet textilben, pamutban, agyagban, fában, csontban, s remélhetőleg egyre többen lesznek olyanok, akiknek keze nyomán a zenében is! Borsodi Gyula Fotó: Mizerák I.
