Észak-Magyarország, 1969. április (25. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-25 / 93. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 Péntek, 1969. április 25. 5? ik még ínobok“ Ügy kiváló SkauTö­zelmúltban arról faggattak a televízióban szinte a fél or­szág nyilvánossága előtt, va­jon fogynak-e alkotásai, vásá­rolja-e a közönség azokat. A művész válaszában többek kö­zött azt mondta, hogy „szeren­csére ma is vannak még szno­bok és jó Jiogy vannak, mert ha nem lennének, miből él­nénk. A sznobok képvásárlása is egy lépcső az értés, a mű megértése felé, mert aki meg­vásárolja és hazaviszi a képet, előbb-utóbb érteni fogja”. Első hallásra talán meghök­kentő ez a megállapítás, s el­gondolkoztató, vajon tényleg szerencse-e, hogy társadal­munkban még jócskán adód­nak sznobok, s vajon lehet-e a sznobizmus az ízlés fejlesz­tője. A művésznek az a meg­állapítása, hogy elsősorban a sznobokból élnek, azaz, ha nem lennének, akkor miből élnének, bizonyára inkább vitatható, de nem tagadható. Ha lehetne pontos felmérést készíteni ró­la, vajon a korszerű, modern művészeti alkotások vásárlói közül, hányán veszik a műve­ket őszinte érdeklődésből és hányán sznobizmusból, csak azért, hogy nekik is legyen X. vagy Y. művésztől, hányán vásárolják mqg más műfajok­ban — például az irodalom­ban — az általuk még nem ér­tett, vagy nem kedvelt, de kor­szerűnek ‘ismert író alkotásait, vagy hányán mennek el pusz­tán sznobizmustól indíttatva modern tárlatokra, esetleg fil­mekhez, színdarabokhoz, vagy éppen koncertekre, e kultúrát ..fogyasztó” közönségrétegben bizonyára jócskán akadnak sznobok, talán az „összíogyasz- tók” igen jelentékeny hánya­da is közülük adódik, de alig­ha kizárólag belőlük élhetnek a művészek, bár a tőlük szár­mazó bevétel, jövedelem nem lebecsülendő. Több figyelmet érdemel a nyilatkozó művésznek az a gondolata, hogy a sznobizmus­ból történő képvásárlás is lép­cső a megértés felé. Nemcsak a képzőművészeti alkotásoknál, alighanem minden művészet­nél áll ez a tétel, mert min­denkor adódnak egy-egy műal­kotás megtekintő! között olya­nok, akik értik, olyanok, akik nem értik, de nem is akar­ják, és olyanok is, akik még nem értik és szeretnék érteni, vagy nem akarják bevallani, hogy nem értik. E két legutóbb említett kategória gyakran vá­lik „fogyasztóvá”, azaz megve­szi a képet, vagy a könyvet, a színház-, vagy koncertjegyet, és ha eleinte idegenkedve is áll a most már birtokába ju­tott művészi produktummal szemben, a rendszeres kapcso­lat mindenképpen pozitív, íz­lésfejlesztő hatással lesz rá. Síioh e«Lr példát lehetne “”,í8 említeni, mi­ként lettek emberek koncert­látogatókká, miként lett belő­lük rendszeres tárlaÖátogató, képvásárló, vagy könyvbarát. Merészség volna azt állítani, hogy minden sznob műértővé válik azáltal, ha megszerez magának, valamilyen művé­szeti produktumot, vagy rend­szeres látogatója a művészeti megnyilvánulásoknak. Igen sok közülük azonban közelebb ke­rül a művészetekhez, és ha csak egy kisebb hányada is az ily módon képet vásárlóknak, filmet, színházat látogatóknak, egyebeknek, az igaz művészet barátja lesz, már elfogadható a bevezetőben idézett művész tétele, miszerint a sznobiz­musból történt képvásárlás egy lépcső az értés felé. Leg­feljebb nem minden sznob vá­sárló teszi meg azt a lépést a lépcsőn. Jó-e hát, ha műalkotásaink egy része az anyagi eszközök­kel rendelkező sznobokhoz jut, az ér lő közönség helyett? Semmiképpen sem káros. Ne­hezen hihető ugyanis például a képzőművészeti alkotások forgalmában, hogy az igazi művészetre szomjas és valóban értő közönségrétegek elől a sznobok „felvásárolják” az ér­tékeket. Nem fenyeget nap­jainkban ez a veszély, hosszú ideig nem is fog, s ha érté­keinkből egy rész sznobokhoz jut, az értő társadalmat ért eszmei károsodás megtérül majd abban, ha — mint előbb említettük —, a sznobizmusból vásárlók egy részéből a mű ér­tőbb élvezője lesz. FotiáUF han«zi(ia állapítás, hogy „szerencsére ma is vannak még sznobok”, de ilyen vonatkozásban talán nem is baj, ha. még találko­zunk velük. (benedek) Fii in jegy sei Utazás a bizonytalanságba Az egyik szereplő azt mond­ja a film végén: „Éljen a mun­ka!”. A kemény mondat, ez esetben ironikusan hangzik, s a néző az összefoglalásszerü megjegyzés nyomán eltűnődhet azon: a boldogsághoz nemcsak szándék, elhatározás szükséges, hanem körülmény is. A jugoszláv filmművészek Utazás a bizonytalanságba cí­mű filmjükben nem kis hang­súllyal beszélnek arról, hogy az igazságos társadalmi for­máció nem minden. Ezen tá­madhatnak rések, repedések, amelyek emberi szenvedéseket idézhetnek elő. Az Utazás p bizonytalanságba című film ugyanis arról szól, hogy né­hány építömunkás, nem lelvén helyét és megélhetését salát hazájában, az NSZK-ba sze­retne menni dolgozni, mert olyan hírek járják, hogy ott jó pénzeket lehet keresni. E szán­dékot egy „emberkereskedő” alaposan kihasználja, megszer­zi a szegény emberek vagyon­káját. A históriába belép egy fiatalember is, aki, mert nem leli életcélját, többször került összeütközésbe a rendőrséggel. A fiatalember is ki szeretne jutni az országból, ami csak úgy válik lehetségessé, ha ki­rabolja apját. A filmnek van egy másik fontos szereplője: a megrabolt apa, aki korábban partizán volt, majd az új életet szer­vező rendőrség fontos beosz­tású embere. A néző már kocs- mároskénl találkozna a hiteha- gyott, forradalmi célkitűzései­ben megrendült emberrel. A külhonban munkát kereső kő­művesek, a csavargó fiatalem­ber és a maszek kocsmát nyi­tó forradalmár együttesen olyan céltévesztésről beszél­V így ázat, hekus! Guy Lefranc krimi-vígjáté- ka a műfajon belül a legjobb fajtából való. A nézők lehet­séges, hogy a Fantomas-soro- zatra gondolnak a változatos. Zene az Iskolában és iskolán kívül Jeam-Paol Sartre: AZ UNDOR Fordította: Réz Pál Könyvkiadásunk nem egyet­len és nem is első „tréfája” ez a könyv. Adva van egy író, filozófus, akit „illik” ismerni, akire hivatkoznak, akit vitat­nak, akitől óvnak, csak éppen a műveit nem ismerjük. Az­tán lassan mégis kiadjuk a könyveit is,x de mint a film- trükkökben itt is előbb kap­juk meg a csúcsokat, a kiér­lelt eredményeket, és csak ké­sőbb az útkereső, a pályakez­dő kísérleteket. Látjuk a gólt, s csak később a lábat, amely rúgta. Ugyanakkor ez a sajá­tos helyzet némi pikantériát is kölcsönöz ezeknek a mű­veknek. A mai Sartre-ot nem lehet megtalálni ebben a könyvében. Túlhaladta, „ki­nőtte”. Mégis a" későbbi mű­vei. a róla szóló irodalom is­Megszűnt a füstszűrös eigai;ettahiány! Korlátlan mennyiségben kapható a kiváló minőségű bolgár füstszűrös cigaretta, a export Plovdiv MESHSgg n j 1 csomagban 20 db, ára: 4,40 Ft. vüli zenei nevelés egységében lehet igazán eredményes — ma már, a fejlődést távlatból szemlélve, ebben mind bizo­nyosabbak lehetünk. Az első zenei általános isko­la csaknem húszesztendős, az ifjúsági hangversenyek 1952- ben indultak meg, a kezdetek tehát mindenképpen jelentős távolságba kerültek már. Mennyire hódít, milyen sze­repet tölt be ifjúságunk életé­ben az értékes muzsika? Ele­gendő pozitív hatás éri-e fia- - táljainkat, vagy kevés? Jók-e I a módszereink? Minderről egyre több a vita. Talán közhelynek számít, de ! nyilvánvaló, hogy fiatalságunk i zenei művelődése a pedagógu- ! sok kezében van. Ügy is fo- | galmazhatnánk, a pedagógu­soktól függ, hogy a következő 30—40 esztendőben milyen tár­sadalmi bázisa lesz nálunk az értékes, művészi muzsikának. A zenetanárok komoly erőfe­szítéssel munkálnak a jövő ki­alakításán, s nemcsak a köte­lező iskolai óraszámban, ha­nem az ifjúsági hangversenyek szervezésével, a Jeunesses Musicales Szervezet segítségé­vel, az Ifjú Zenebarát című folyóirat terjesztésevei is — hogy csak néhány példát em­lítsek. A zene tanítása különösen nehéz és nagy rátermettséget igénylő feladat. A tanárnak ugyanis konkrét, s egzakt is­mereteket éppúgy át kell ad­nia, mint a zene élményszerű­ségét. Nyilvánvalóan hibás módszert követ a pedagógus, ha „szolmizálógépeket” nevel, de nem ismerteti meg tanít­ványaival a zenei élmény gyö­nyörűségét; de éppoly tévedés a muzsika „nyelvtanát” és „alaktanát” elhanyagolni és fennkölt csztétizálásra szorít­kozni. Vak embernek képről, analfabétának regényről épp­oly hiába magyaráznánk, mint a zenei törvényekben teljesen tudatlannak, például egy szim­fóniáról. Az ismeret és az él­mény tehát egyaránt lényeges és a zenepedagógiai program­ban megfelelő arányossággal kell hogy szerepeljen. TÁRGYI ismeret és él­ményszerzés kiváló alkal­mai az ifjúsági hangversenyek. A zene élő organizmusát n koncertteremben — legyen az a legkisvsbb falusi művelődési ház — könnyebb átélni, mert az iskolában legfeljebb hang­lemezes bemutatásra van le­hetőség, nem pedig a művé­szekkel való kontaktus megte­remtésére. Ebben az értelem­ben egységes az iskolai és is­kolán kívüli zenei nevelés, ha­tásában kiegészíti, kiteljesíti egymást. Az ifjúsági hangversenyek hálózata hihetetlenül kiterjedt az utóbbi esztendőkben. 1962­ben az országban mindössze 337 ifjúsági koncertet rendez­tek — ebből vidéken 219-et —, tavalyig ez a szám 973-ra nö­vekedett, s ebből 393 műsor vi­déken hangzott el. 1968-ban 87 880 Ifjúsági koncertbérlőnk volt, s az országos arányok legalább a kultúrának ezen a területén megközelítették a la­kosság megoszlását. Budapes­ten 16 355, vidéki városokban 37 860, falvakban pedig 33 675 bérlet lelt gazdára. Az ifjúsá­gi hangversenyek látogatóinak száma összesen 382 886 volt, Magyarország koncerthallgató közönségének tavaly több mint fele az ifjúsági bérlők közül került ki. AZ IFJÚSÁGI HANGVER­SENY — mint zenepedagógiai tényező — természetesen nem végcél, hanem eszköz arra, hogy képessé tegyük ifjúsá­gunknak lehetőleg minél szé­lesebb rétegeit a zene élmé­nyének befogadására. Lehetet­len észre nem venni, milyen jelentékeny közönségnevelő hatása volt már eddig is ezek­nek a koncerteknek. Tíz év alatt valósággal kicserélődött a „felnőtt” koncertek törzsközön­sége, a hallgatóknak legalább 40—50 százaléka 30 éven alu­li. A hatékonyság tekintetében azonban jócskán akad még ja­vítanivaló is. Az ifjúsági hang­versenyeken nemcsak hangsze­rekkel, vagy zenei formákkal kell az új közönségnek megis­merkednie, a hangverseny­látogatás, a közös zenehallga­tás gyakorlatát is el kell sa­játítania ahhoz, hogy a zene igaz élmények forrása lehes­sen. Az ifjúsági koncert funk­cióját. tehát félreértik azokon a helyeken, ahol azt a reguláris tanítás valamiféle meghosz- szabbításának tekintik. Előfor­dul, hogy az iskolai tanításból csípnek le két tanórát a zené­nek, s Ily módon a zenehall­gatás örömét valami közöm­bösség váltja fel, a fiatalok az ilyen muzsikálást leginkább „tandolog”-nalc tekintik. BEFEJEZÉSÜL MÉG EGY NEM LÉNYEGTELEN MO­MENTUMRA szeretnénk fel­hívni a figyelmet. A számsze­rű növekedés szédítő irama és a tartalom megerősödése csak­is demokratikus közgondolko­dás és irányítás talaján szü­lethetett meg. A helyi tanácsi szervek, sőt a falusi pedagó­gusgárda segítsége és pártfo­gása nélkül az országos mo­nopóliumot élvező Filharmónia ilyen eredményekre éppúgy képtelen lett volna, mint aho­gyan a helyi szervek sem tud­tak volna központi támogatás és bevált módszerek központi elterjesztése nélkül ilyen ered­ményesen boldogulni. A zenei élet demokratizmusa a zenei­leg kiművelt emberfők gyara­pítását igényli, de ennek a közélet demokratizmusa az el­engedhetetlen alapfeltétele. Breuer János nek. amelyek a jugoszláv táp-: sadalomban gyakran felszínre» bukkannak. Milutin Kosovat1 rendező filmjének gondolatisá­gát nem általánosítja az égés» társadalomra, de felkiáltójelei hangsúlyosak. Talán a kelleté­nél is jobban figyelmeztetnek, mert érzésünk szerint Jugo­szláviában a munkanélküliség, a bűnözés és a hitehagyottság nem oly méretű társadalmi je­lenség, mint ahogy ezt a film sugallja. Ügy véljük, a rende­ző eszközeinek meg válogatásá­ban is hangsúlyt vétett, ami­dőn nyomasztó tónusú képek­kel közli a tíz ütött-kopott ru­hájú, nyomorúságos szegény ember kiutazási szándékát. A nyomor és a naturalista rész­letek megmutatásában van va­lami keresettség, kuriózum- hajhászás. izgalmas fordulatok láttán, s né­mi kopírozást vélnek felfedezni. De annyit elárulhatunk, a ese- lekménymenet „másolása” tu­datos, mert a szuperhős min- j denen való átjutása és győ- ] zedelmeskedése nem mentes a | jóízű iróniától, a paródiától. Vagyis a Vigyázat, hekus! al- j kotói jókedvűen, játékosan ! gúnyolódnak az elődök, köz- ; tűk Fantomasék komolykodó históriáin. Gérard Barray elragadó já­téka, szellemessége és jóked­vű verekedéssorozata kimon­dottan szórakoztató. A zseniá­lis rendőrfelügyelő kissé ügye- fogyott segédei tovább növelib a nézők esélyeit a kellemes nevetésre. «8» — » Őket is rárja az óvoda Miskolcon egyedül a PeS6M utcai óvodában nyílt lehetőség arra, hogy az értelmi fogyaté­kos kisgyerekeket Is felve­gyék. Itt egy év ótó .külöm csoportban, szakképzett neve­lők foglalkoznak az oíjrara óvodáskorúakkal, akik szüle­tési sérülésből, betegségből, vagy egyéb okokból adódóan értelmi, idegrendszeri fogya­tékosságban szenvednek. Mi­vel megfigyelések és felméré­sek szerint a városban több ilyen kisgyerek is él — el­helyezésük pedig különösen nagy gondot jelent dolgossá szüleik számára — a várató tanács művelődésügyi osztá­lya most újabb csoport felvé­telét biztosítja a Petőfi utcai óvodában. Az érdekeltek má­jus 10-ig délelőtt 8 és 11 óra között jelenthetik be igényei­ket a Petőfi utca 25. szánt alatt. A jelentkezéshez a gyermekkel kapcsolatos ideg- szakorvosi vélemény szüksé­ges. Pályázati felhívás! A Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi Minisztérium, vala­mint a képző- és iparművé­szeti lektorátus pályázatot írt ki az 1970. augusztus 28. és szeptember 20-a között meg­rendezésre kerülő 67. országos mezőgazdasági és élelmiszer- ipari vásár plakátjainak elké­szítésére. A kiírás szerint az egyik plakátnak utalnia kell arra, hogy a vásárt hazánk felsza­badulásának 25. évfordulója esztendejében rendezik meg, s egyúttal ki kell fejeznie az élelmiszergazdaság vertikali­tását. A másik plakát eél ja: fel­kelteni az érdeklődést a kiál­lítás iránt. A Pályázat jeligés, nyilvános. Pályamunkát be- küldbct grafikusművész és amatőr egyaránt. 1969. május 31-ig kél darab 420x594 milli­méteres nagyságú vázlatot kell beküldeni. Az első díj témán­ként: 10—10 ezer forint, ezen­kívül ötezer forintos második és négyezer forintos harma­dik díjakat osztanak ki. jelenség korántsem csak a múlt (3U-as évek) jelensége. Sartre a két világháború kö­zötti francia értelmiség egy sajátos típusát rajzolta meg Antoin Roquentin alakjában Azt, aki nem cselekszik, csu­pán átvészeli az életét, meri nem látja, nem találja az ér­telmét. Passzivitása egyszerre ónként vállalt, de a kor kény­szere is. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ezt a passzivitást fel is .lehet men­teni. Sartre nem is erre vál­lalkozott. Nem véd, nem vá­dol: elemez. Elemzése — ha­tásában — azonban éppen nem a passzivitást sugallja. Ro- quentin-t, a regény végén egy olyan pillanatban hagyja ma­gára az író, amikor éppen el­indul valamerre, megundorod- va a saját mozdulatlanságától Is. Hogy a szerző nem telje­sen azonosul hősével, azt jel­zi a stílus hűvös iróniája is. Roquentin megveti — teljes joggal — a polgárokat. Vilá­gukat halálra ítélt világnak tartja. Undorral tölti el a pénzükön megváltott jómód­juk, erkölcseik, korlátoltságuk, gőgjük. Csak egyet nem sza­bad sose elfelejteni: Roquen­tin is tőkepénzes. Életjáradék­ból él, ami szolid polgári jó­módot biztosit neki, lehetővé teszi, hogy soha egy pohár víz­ért se kelljen megdolgoznia. Undorodik az élettől, de ez legfeljebb csak halvány ro- konszenvet válthat ki az ol­vasóból. Szerencsétlen ember Roquentin. aki úgy találja, hogy elrothadtak a gyökerei. Nincs már a Kaland, a pol­gárság XIX. századi kalandja — (Julien Soreleké), de még nincs a Munka sem, amely értelmet és célt adhat, tartal­mat az életnek. Bajomi Lázár Endre qJíos előszava segít az olvasónak megérteni a művet és elhe­lyezni Sartre pályáján, az európai irodalomban. Horpácsi Sándor méretében ez a késve kézb< kapott könyv eligazítást is ad A dadogva kimondott tétel fölfedezés sokkal jobban ma­gán viseli a szerző sajátossá­gait. Azt a varázst, ami ak­kor újdonságként hatott. A dadogás természetesen itt kép­letesen értendő. Azt jelenti hogy Sartre ebben a regény­ben kereste, „kísérletezte ki” azt a filozófiai gondolatot amit később a Lét és a Sem­miben, és más filozófiai mun­káiban elvontabban, tudomá­nyosabban is kifejtett. Mini regény azonban, így is „meg­áll a lábán”. Ha mást nem is látunk benne, mint a címé­ben is jelzett életérzés analí­zisét, akkor is kitűnő. Mert s figura nem is annyira speku­láció eredménye, az ábrázoll BARTÓK ÉS KODÁLY MAR 1911-BEN tervet készített új szimfonikus zenekar felállítá­sára, amelynek egyik feladata évi húsz ifjúsági hangverseny adósa lett volna. Hivatalos szervek érdektelenségén ez a szép terv éppúgy megbukott, mint — később, a két világhá­ború között — Kodály egész népet átfogó, demokratikus ze­nei nevelési koncepciója, isko­lai zenetanítási relormgondo- lata. Az iskolai és iskolán ki­

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents