Észak-Magyarország, 1969. március (25. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-09 / 57. szám
eSZAK-MAGYARORSZÄG 4 magyar-szovjet gazdasági kapcsoktól r •! ^ 1 r tejiodese telt kaptunk vegyiüzemek létesítésére és 30 millió rubelt az olajipar fejlesztésére. Mindezen tényezők döntően befolyásolták gazdaságunk gyors konszolidálódását. Létrejött egy olyan gazdasági bázis, amely alapján célszerű volt a magyar és szovjet fél között az 1961— 1965 évekre vonatkozó népgazdasági terveket összehangolni, az együttműködés további formáit és lehetőségeit feltárni. Ha figyelembe vesshzogy I960 és 1966 között a kölcsönös forgalom 503 millió rubelről 915 millió rubelre nőtt, nem tarthatjuk meglepőnek az együttműködés olyan céltudatos megszervezését, amelyet a? 1964-ben létrehozott magyar— szovjet gazdasági és műszaki- tudományos együttműködési kormányközi bizottság hajtott végre. E szakaszban realizálódott az 1967—1990 évekre szóló kölcsönös timföld-, illetve alu- míniumszállltásokra vonatkozó megállapodás. Ennek jelentőségét nehéz lenne a magyar fél szempontjából túlbecsülni: az alumíniumkohósításhoz szükséges igen nagy fajlagos villamosenergia-szükséglet miatt kormányunk nem tudta volna önerőből biztositani a hazai alumíniumipar célszerű gyors felfutását. A szovjet fél olyan olcsó villamos energiával rendelkezik, melynek felhasználása sok szempontból számára is előnyös, ugyanakkor számunkra igen kedvezővé teszi a timföld kiszállítását, illetve alumíniumtömb visszaszállítá- sát. Szükséges megemlíteni az 1964 decemberében létrejött egyezményt, melynek értelmében a magyar fél igen kedvező feltételek mellett nagy mennyiségben exportál friss és feldolgozott zöldséget és gyümölcsöt a Szovjetunióba. Széles körben ismertté vált a magyar —szovjet autóbuszprogram is. Olyan nagy mennyiségben szállíthatunk évente a szovjet félnek, hogy a nagy termelési széria igen kedvező költség- és nyereségviszonyokat tesz lehetővé, emellett a szovjet fél biztosíthatja magának a magas műszaki igényeket kielégítő közlekedési eszközök stabil importját. Általában jellemző, hogy a magyar fél éppen a szovjet piacokon vált megbízható exportőrré és a kölcsönös áruforgalom mindenkor a kölcsönös előnyök biztosításának formáját öltötte. A jelzett időszakban expor- 1 tunk 51,9 százaléka gép és berendezés. importunk 59.1 százaléka anyag. Figyelembe véve azt a tényt, hogy a kölcsönös áruforgalomban lényegében a fő tőkés árupiaci árak (több éves átlagárak) alapján megszabott szerződéses árak érvényesülnek, hazánk kedvező árfeltételek mellett bonyolítja le a kölcsönös áruforgalmat. Ezek mellett fontos az a tény, hogy a magyar ipari és mezőgazdasági termelés sok ágazatában fő exportpiacaként csak a Szovjetunió jöhet számításba. Gépipari termelésünknek mintegy 25 százalékát, a Ganz-MÁVAG és a Mugyat Hajó- és Daru- gyár gyártmányainak több mint kétharmadát, az orvosi műszer- és röntgenberendezés- exportnak 80 százalékát, gyógyszeriparunk teljes termelésének mintegy 30—35 százalékát a szovjet fél vásárolja népgazdaság számos termékből döntő mértékben a szovjet féltől importál, tgy az összes áramimport 71 százalékát, a nyersolaj-import. 100 százalékát, a vasérc-import 95 százalékát, a nikkelimport 100 százalékát, az ólomimport 83 százalékát, a szuperfoszfát-import 100 százalékát, a gázolaj- és fűtőolaj-import 97 százalékát importáltuk 1966-ban a szovjet féltől. 1965 októberében az 1966— 1970 évekre szóló árucsereforgalmi és fizetési megállapodás 5,7 milliárd rubel összegben tervezte meg a kölcsönös forgalmat. E tervezet a megelőző 5 éves időszakhoz képest majdnem 70 százalékos növekedést tartalmaz. 1987-ben elértük az 1 milliárd rubeles forgalmat, és 1970-ben már az 1,5 milliárd rubeles forgalom válik reálissá. Vagyis a tények azt mutatják, hogy a kölcsönös árucsere-forgalmi szállítások továbbra is állandóan fejlődő, a népgazdaságunk szempontjából döntő jelentőségű tényezőként fognak hatni. A magyar—szovjet gazdasági együttműködés természetesen szervesen illeszkedik a szocialista országok nemzetközi gazdasági együttműködésének, illetve a KGST-nek gazdag programjába. A gazdasági együttműködés az árucsere-forgalmon kívül átfogja a népgazdasági tervek koordinálásának, a termelési szakosítások és kooperációk rendszerének, a műszaki-tudományos együttműködésnek számos problémáját. Ahogy a KGST eddigi jelentős fejlődésének értékelése számos fontos új szempontot vet fel, szükségszerű hogy a magyar— szovjet gazdasági együttműködés további elmélyülése megfelelően illeszkedjen a fejlődés magasabb foka által megkívánt nemzetközi együttműködési mechanizmusba. Ennek elérése mindkét fél számára további kölcsönös előnyöket kínál, így objektíve biztosított a magyar —szovjet gazdasági együttműködés perspektívája. Dr. Nagy Aladár „Tisztelt szerkesztőség! Február 23-án, vasárnap délután. Tisztatón temettük nevelőanyánkat. A tiszatarjáni református pappal megbeszélt program szerint a temetés két órakor kezdődött volna, de Koródi Gyula tiszteletes urat u gyásznép hiába várta ... A koporsó mellett hosszú-hosszú ideig állva, megoldást és szavakat sem találva végül is egy utolsó búcsúszó nélkül kellett elkaparni anyánkat. Fájdalmunk amúgy is nagy volt, hisz mindenkit keserűen érint a közeli hozzátartozójának elvesztése, de esküszöm, ennél kínosabb helyzetben még nem voltunk... Az édesapám 80 éves, azóta éjjelnappal csak sír. Megalázva, megszégyenítve érzi magát, hogy pont egy pap tette ezt vele...” — írja panaszos levelében egyebek között Jur'k Miklósné, a 80 éves özvegyember lánya, hozzáfűzve, hogy „ ... ilyen a faluban még nem történt, de egyhamar nem is igen fog, mert a falu népe fel van háborodva, bizalma megrendült, és nem hisszük, hogy Tisztatón egyhamar igénybe veszik a tiszteletes úr szolgálatait.” Levélírónk végül a csalód, a közeli és távoli rokonok, valamint ismerőseik nevében is kéri szerkesztőségünket, hogy foglalkozzunk az „égbekiáltó hűtlenséggel”. „Nem való lelki pásztornak...* Tisztató-tanyát, ezt a mindössze 45 családot számláló kis Üssemi lapjaink írják Üzemi lapjaink az elmúlt héten jelentős helyet szenteltek a nőnapnak. Valamennyi lap külön cikkben, némelyik vezércikkben köszöntötte az üzemek nödolgozóit. DIÓSGYŐRI MUNKÁS Szarvas Miklós, a lap felelős szerkesztője az LKM munka- eröellátásónak helyzetét elemzi a Csökkenés helyett létszámemelkedés című első oldalas cikkében Tovább folytatódik A műszerezés és automatizálás problémái a kohászatban című cikksorozat, amely tudományos alapossággal, sokoldalúan, külföldi példákat is felhasználva boncolgatja korunk eme fontos műszaki problémáit. ÓZDI VASAS A lap szerkesztői — a tőlük szokott módon — ismét mesz- sze túltekintenek az ózdi kohászat falain. A március 7-i számban már kissé sok is az úgynevezett nem kifejezetten üzemi témával foglalkozó írás. Nagyobb cikket olvashatunk a ruhagyár üzemi tanácsának megválasztásáról, a járás termelőszövetkezeteinek zárszámadó közgyűléseiről, a városban működő honismereti szakkörről, s ugyancsak terjedelmes megemlékezést arról, hogy 20 éves az asztalos ktsz. Sorolhatnánk még a kisebb cikkeket is, amelyek a város életéből merítették témájukat. Ugyanakkor, a Jó! gazdálkodtunk című írás, amelyben Csé- pányi Sándor, a gyár vezér- igazgatója Ismerteti a vállalat elmúlt évi mérlegét, meglehetősen szűkszavúan az újság ötödik oldalára szorult. Túl „városiasra” sikerült az Ózdi Vasas legutóbbi száma. BORSODI BÁNYÁSZ A bányászújság múlt heti száma túlnyomóan műszaki kérdésekkel foglalkozó cikkeket közöl — kivétel a nagyon szép színes nőnapi riport-ösz- szeállítás. A Tervek a lakás- probléma megoldására című írás az ormosbányai lakásgondokkal foglalkozik. BORSODI VEGYÉSZ A lap részletesen beszámol a Borsodi Vegyikombinát vállalati szakszervezeti szerveit újjáválasztó küldött értekezletről. Ugyancsak a szakszervezeti küldöttértekezlettel kapcsolatban foglalkozik egv másik nagyobb írás a sajóbábonvi gondokkal. A Fiatalok figyeljetek oldalösszeállítás különösen jól sikerült. A vegyészt most több foto teszi színesebbé, változatosabbá. települést megyénk délkeleti szélén találjuk. Tiszatarjántól 4 kilométerre keletre, túl a Tiszán. Közigazgatásilag — és egyházközségileg is — Tisza- larjánhoz tartozik. Tiszatarján és Tisztató között csónakkal átkelve a Tiszán, a vezető révésztől, Urivnyák Györgytől érdeklődtem. Ö volt szolgálatban február 23-án, a temetés napján is. — A fél Tiszán kicsit zajlott a jég. A kompot ezért nem indítottuk. De csónakkal szépen ki lehetett kerülni. Aznap vagy harmincán jöttek át velem csónakon. A tiszteletes úr azt mondta, hogy ő csak komppal jön, mert víziszonya van ... Ajánlottam neki, hogy üljön be nyugodtan, hunyja be a szemét. Nem jött. Azt mondta: majd jobb időben eltemeti... Aztán bárom tisztatói asz- szonnyal gyalogolva tettem meg a négykilométeres utat. Érdeklődtem tőlük is, beszélgettünk az esetről. Rágcsált Jánosné, a település postása: — Azt mondják, nem mert beleülni a csónakba ... Én előtte való nap is, meg utána is csónakkal voltam odaát... A Tisza csak egy kicsit zajlott... Kilenc éve mindennap oda, vissza, rendszerint csónakkal... És kétszer négy kilométert gyalog... A tiszteletes urat hintóval hozták le a révhez és ideát is kocsi várta... Furcsa, nagvon furcsa ... Mindenki fel van háborodva a faluban... Szabó Lajosné háziasszony — Ha beszélek vele, meg is kérdezem, hogy tehetett ilyet pap létére?... Az én uram vitte szegény Zsófi nénit. Poros Gyulánét... Egy páran énekeltek a sírnál... Az kén« neki, hogy az ember csak fizesse a párbért... Miklósi Jánosné háziasszony — Még a katolikusok is zúgtak ... De igaz is, ki hallotl még ilyet?... Tisztatón az első utam az elhunyt férjéhez, a 80 éves Porol Gyuri bácsihoz vezetett. Szemét még most is törül geti amikor elpanaszolja: — Tessék elhinni, hogy ilyei megalázás még nem ért.. Amikor én csordás voltam éi a rámbízott marha átment : Tiszán, mellig érő vízben gázoltam át. hogy visszatereljem ö meg annyit nem tett me| egv megboldogult hívéért, bog; csónakba üljön, ha már a komi nem közlekedett... Tessék el hinni, hogy az ilyen embe nem való lelkipásztornak.. Másnap levelet írJ, hogy az mondja: „Poros barátom, m haragudjanak, majd ha jó idi lesz. alkalmilag átjön és megteszi a tiszteletet...” Ne jöj jön! Nem kell! Látni se aka rom!... — mondja az idős em bér. érthető indulattal. Engi Elek tiszatarjáni párt titkár: — Igazán sajnáljuk ; történteket, ha az elhunyt hoz zátartozói kérték volna, szívesen megadtuk volna a halott nak kijáró végtisztességet. I környéken mindenki tudje hogy Balogh Ferenc tsz-elnöl szépen tud temetni. Ö is azt mondta, szívesen , vállalta volna, ha szólnak. „Hálátlan, hitvány a ucp..." Ezek után természetesen lel- kerestem a szokatlan ügy másik „főszereplőjét”, Kóródi Gyula tiszatarjáni lelkészt is, hogy elé tárjam a panaszos levél tartalmát és a hallottakat, s hogy megtudakoljam, voltaképpen miért is maradt távol a megbeszélt temetésről, ahol, nem vitás, várták, nagyon várták. Amint tapasztaltam, a szokás miatt is, főképpen pedig azért, mert ilyenkor tényleg hiányzik a megértő, a gyászoló család fájdalmán osztozó, vigasztaló szó. Az idős, pirospozsgás arcú, hófehér hajú, kövér férfi ke- délyeskedő barátsággal fogad feleségével együtt. Bemutatkozom. A ház ura szivarral és borral kínál, megjegyezvén, hogy nem akar lekenyerezni... Elhárítom a szíves kínálást és rögtön a tárgyra térek. De a nagytiszteletű úr a szavamba vág: — Hallottam már, hogy a sajtóhoz fordulnak ellenem ... Nagyon helyes, hogy fel tetszett keresni. Én kérem, megmondtam előre a Poros vejének, hogy csak komppal megyek, mert víziszonyom van ... Ha csónakba ültem volna, akkor biztos, hogy aznap nem egy, hanem két halott lett volna... Azt ígértek, hogy kocsi jön és a komp megy. A kocsi jött is, de a komp nem ment. Pedig én a beszédet is elkészítettem, és a kurátort is magammal vittem ... De hát a víz... Biztosan meg tetszik érteni... Kérem, ne írják ezt meg az újságban, lessenek úgy venni, mintha ott lettem volna. Különben is az idén már nyugdíjba megyek ... Negyven- nyolc év alatt ilyesmi nem fordult elő, meg aztán másnap levelet írtam Porosnak, Kiss Barnának és Farkasnénak, elnézést kérve és azt, hogy próbáljanak megérteni, megmagyarázni, ami történt... Majd ha-jobb idő lesz, átmegyek... Es amikor a tiszteletes úr fogytán az érvelésben, a tisz- teletesné asszony többször is átveszi a szót, mondván, hogy aki a temetés ügyében itt járt, Poros veje, be volt rúgva. Megígérte, hogy elintézi a kompot... Aztán tetszik látni, mi lett a vége. az uramat hibáztatják. Az egyik presbiter is, aki a történtek után újra haragszik az uramra, egy részeg disznó... Hálátlan a nép, hitvány, tessék elhinni .. Azt már elfelejtik, hogy mit tett az uram értük. Ilyen kérvény, olyan kérvény, állás, nyugdíj, iskoláztatás, meg mindenfajta ügyek, most meg fel vannak háborodva... * Az az érzésünk, hogy nem egészen alaptalanul... S ha az újság nem is vállalkozhat ez ügyben semmiféle igazságszolgáltatásra. annyit megtehet, hogy az olvasó elé tárja a történteket — a közvéleményre , bízva az erkölcsi igazságosztás : szerepét. Csépányi Lajos A mnnviir népgazdaság Ilid"} dl köze, nt,gycd. J^ázados fejlődésében kiemcl- Odő szerepe van a magyar— ^Qvjet .gazdasági együttműkö- °esnek. E területen mindig is ? kölcsönös árucsere-forgalom fjlt az érdeklődés középpontiban. Hazánk a felszabadulás előtt iljesen periférikus gazdasági kapcsolatokat tartott fenn a Szovjetunióval (a Horlhy-Ma- ^arország külkereskedelmi irgalmának 0.1 százaléka ju- a Szovjetunióra). Már a kiszabadító harcok közvetlen befejezése után igen fontos ^elmiszer-szállításokut kapunk a szovjet féltől, amelyek äipvetö jelentőségűek voltak * megkezdett demokratikus kjlődés politikai stabilitása ^mpon íjából. Az 1945—1950 közötti fej 16- Osi szakaszban hozzájutottunk 5 Szovjet—magyar gazdasági ^Syüttműködés révén minden fontos alapanyagokhoz ^apot, kohókoksz, vasérc, szikiem), melyek biztosították a gazdaság normális ütemű kgenerálódását. A magunk récéről gyümölcs, konzerv, op- lKai és finommechanikai esz- Ck szállításával vettünk kJzt a kölcsönös cserében. Az ^7, június 1-én életbe lépő jiö magyar—szovjet árucsere- ^°rgalmi megállapodásnak az .°H a jelentősége, hogy a két ’ közötti kapcsolatok térv- 'erü fejlesztésének alapjául gigáit, és hazánkban a vas- fémipar, textilipar és a eSyipar fellendülésének anya- ki'technikai előfeltételeit b izzította. Az 1948-ban kötött ^ labb megállapodás további lévőséget nyújtott a kölcsönös forgalom gyors ütemű fejeséhez. A fenti időszakban * ^vetően jellemző volt, hogy Szovjet importunknak mint. y 90 százalékát kitevő nyers- ^ug-száliítások biztosították M f ónálló gazdasági fejlődé- , ,r*k meghatározó előfeltételt. 4 gazdasági élei bnSe’ a népgazdasági szerkezettén. bekövetkezett fontos válások alapján került sor az 5,v7“ januárjában megkötött i^.0 több éves áruesere-forgal- \v Csillapodás realizálására, bn együttműködési szakasz- f ,n igen fontos objektumok beszerelését (a Dunai Vasmű ^rendezéseinek jelentős ré- bgV* ;i Szegedi Textilkombinát f^CjJjjíéseit) kaptuk a szovjet Sv k ’ m* viszont egyre na- kinL mértékben exportálhat- gépeket a Szovjetunióba r,|Az 1956 évi ellenforradalom bpCa népgazdasági károk tJj^'oáll'tása olyan nagy meg- bak ®st okozott gazdaságunkon uzl önerőből semmi&ld Pen sem tudtuk volna meg- gChi. így a szocialista orszá- b-j’ üe elsősorban a Szovjetbe ^Hal nyújtott gazdasági V0?Cg alapvető fontosságú fiú1 számunkra. 1957 décembe- b~ en 300 millió rubel értéken. kaptunk hitelt a szovjet gCH ez tette lehetővé a ma- tbQ híradástechnikai ipar, a 'öu er'par. az erősáramú gépit J! döntős továbbfejlesztését, baC'selesítési program végre- W* . t- a Dunai Vasmű me- v,T és hideghengerművének. rr,fC'nt a székesfehérvári alu- Prés mű nők építkezési be nkálatait, 1958 novemheré- n újabb i 10 millió rubel hiMiért háborodnak T iss ta tó-tanyán ? Ammóniaelege tő elemek a Tiszai Vegyikombinát salétromsav üzemében. Mindenütt kínos tisztaság és állandó, egyenletes világítás biztosítja a jó munkához megfelelő körülményekéi.
