Észak-Magyarország, 1969. március (25. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-25 / 69. szám
2 ÉSZAK-MAGYARORSZÁG A moszkvai tanácskozás után Budapesten kezdődött, Moszkvában folytatódik. Jóleső érzéssel nyugtázhatjuk, hogy a kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozása előkészítő bizottságának küldöttei a szovjet fővárosban tartott tanácskozáson elismerően nyilatkoztak a Magyar Szocialista Munkáspártnak a nemzetközi tanácskozás érdekéoen kifejtett tevékenységéről. A magyar fővárosban tartott öt tanácskozás, a munkabizottság eredményes ülései, a sok-sok konzultáció és előzetes megbeszélés tette lehetővé, hogy most — immár Moszkvában — sor kerülhetett a hatodik nagy fontosságú lépésre. 1 í>ti itta (!irubízata& A nemzetközi közvélemény rendkívül nagy figyelmet tanúsított az előkészítő bizottság mostani moszkvai ülése iránt. Ez a megkülönböztetett, figyelem nem volt meglepő. A bizottság mostani ülésére ugyanis fontos küldetés várt. Mindenekelőtt az, hogy elfogadja az úgynevezett dokumentum- tervezetet. Végső formába kelleti. öntenie a nemzetközi tanácskozás napirendjét. Feladata volt meghatározni a tanácskozás további előkészítésének rendjét, ezen belül a megnyitás időpontját. A bizottság üléséről kiadott közlemény arról tanúskodik, hogy a testvérpártok képviselői eleget tettek megbízatá- suknak. Megvitatták a tavaly április 28-án alakult munkacsoport által előkészített dokumentumot és álláspontjuk kifejtése után megegyeztek abban, hogy a tervezetet megküldik a kommunista és munkáspártok központi bizottságainak. Egyetértésre jutottak abban a tekintetben is, hogy a nemzetközi tanácskozás napirendjén a tavaly februáriján meghatározott téma szerepel: „Az imperializmus elleni harc feladatai a jelenlegi szakaszban és a kommunista és munkáspártok, az összes imperialistaellenes erők egysége.” Megállapodás született abban is, hogy a tanácskozásra, amelynek megnyitását 1969. június 5-re tűzték ki, az ösz- szes kommunista és munkáspártokat meghívják. Az előkészítés most két- és többoldalú konzultációk keretében folytatódik, majd május 23-án még egy záróülést tart az előkészítő . bizottság. Ami eddi«* történt A bizottság ezekkel a döntésekkel a csaknem másfélesztendős eseménysorozat fontos szakaszához érkezett. Az 1967. november 25-én 18 testvérpárt kezdeményezése eddig hat je- lelentős állomáson futott keresztül.. Az első, indító állomás a konzultatív találkozó volt, amely 1968. február 26-án kezdődött. 67 párt képviselői ülték körül akkor a budapesti Gellért-szálló Duna-termének vörös posztóval borított asztalát. Döntés született: az anti- imperialista akcióegység érdekében össze kell hívni a kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozását. A második állomás 1968. áprilisában következett, amikor a februári határozat alapján megalakult előkészítő bizottság ülésezett. 54 párt küldöttei már konkrét tennivalókról tárgyaltak, létrehozták a munka- csoportot a határozat-tervezetek kidolgozására. A munkacsoport 1968. június 18-tól 21-ig érdemi vitát folytatott a fődokumentum tervezetéről, s ezzel újabb állpmás- sal vitte közelebb a kommunista mozgalmat a pártok tanácskozásához. Ezt háromhónapos szervező és szerkesztő munka követte, majd 1968. szeptember 27. és október 1. között gyűlt össze ismét az előkészítő bizottság. 58 párt képviselői megerősítették, hogy szükséges és lehetséges a nemzetközi tanácskozás, megcáfolva ezzel azokat a nyugati megfigyelőket, akik a nemzetközi porondon bekövetkezett — egyebek között a Csehszlovákiával kapcsolatos — események miatt a tanácskozás előkészítésének kudarcáról beszéltek. Másfél hónapra rá, 1968. november 18-án — az ötödik állomás során —, az előkészítő bizottság újabb ülése 67 párt képviselőinek részvételével cáfolhatatlan bizonyítékát adta annak, hogy a kommunista és munkáspártok lankadatlanul folytatják a tanácskozás előkészítését. Üjabb lendületet kapott a dokumentumok szerkesztése. A munkacsoport tevékenysége eredményes volt. így juthattunk el a legutóbbi, hatodik állomáshoz, a március 18-án kezdődött előkészítő bizottsági ülés sikeréhez. Bebizonyosodott A hat állomás mérlege alátámasztja a múlt heti moszkvai értekezlet megállapítását: a mozgalomban fennálló nézeteltérések ellenére is erősödik a pártok törekvése, hogy „összefogjanak az imperializmus ellen, a marxizmus—le- ninizmus és a proletár internacionalizmus elvi alapján álló, közös célokért vívott harcban”. Bebizonyosodott, hogy a pártok — helyesen — elvetették a „mindent vagy semmit” elvet, vagyis amíg helyreállhat a mozgalom teljes egysége ideológiai, stratégiai kérdésekben, addig is igyekeznek megteremteni az akcióegységet az imperialistaellenes harcban. Kitűnt, hogy a kommunista és munkásmozgalom harci osztagainak túlnyomó többsége — csaknem hetven testvérpárt — kész aktívan is részt venni a nemzetközi tanácskozás előkészítésében, az antiimperialista összefogás kikovácsolásában. S már az előkészületek eddigi menete is sok bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy a szabad. elvtársi eszmecsere, a szuverén és egyenjogú pártok együttműködésének kohója. Bár a közvetlen cél, az akcióegység érdekében a júniusi tanácskozás tesz majd igazán sokat, pártjaink már az előkészületekből is sokat profitáltak. S ami jó és hasznos a kommunistáknak, a munkás- mozgalomnak, az feltétlenül kedvező azoknak, akikért a marxista—leninista pártok harcolnak: a szocializmus, a haladás és a béke híveinek. Ezért kelt megelégedést, hogy előrehaladás tapasztalható a pártok tanácskozásához vezető úton. Eseményekről RÖVIDEN PER ALGÉRIÁBAN 0 ' Az orani forradalmi bíróság hétfőn 56 személy ügyének tárgyalását kezdte meg. Valamennyiüket azzal vádolják, hogy összeesküvést szőttek Algéria államrendje ellen. A vádlottak között van Krim Beikaszem, az egykori algériai ideiglenes kormány miniszterelnök-helyettese, aki jelenleg Franciaországban él. Belkaszemnek és hat más társának ügyét távollétükben vizsgálják. KITÜNTETTÉK 0 A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa a Damanszkij-sziget elleni kínai határprovokáció visszaverésében tanúsított helytállásukért többeket a Szovjetunió hőse címmel tüntetett ki. A képen: Vitalij Bu- benyin főhadnagy, a kitüntetettek egyike a kórházban, aki a kínai fegyveres támadás során megsebesült. A 274. 0 A Szovjetunióban hétfőn Föld körüli pályára juttatták a Kozmosz—274 jelzésű mesterséges holdat, hogy műszerei segítségével folytassák a régebben bejelentett szovjet űrkutatási program megvalósítását. A szputnyik rátért pályájára. Berendezése kifogástalanul működik. * \ MI») 2 \ / . , i* O » ÍR F ! TO JFt'P) — beesőd XXXVII. — De akarom, hogy tudja: én már régen mindent megbántam .. Még Londonban... Én igazán szerettem a maga húgát... És most is csak őt szeretem... És ha nem esik nehezére... miután úgyis mindegy ... bocsásson ... Már nem fejezte be. Eldőlt. Bradley kénytelen volt átölelni a zuhanó testet és ott tartotta a karjában azt az embert, aki az egész szörnyűséges tragédia okozója ... Jobb karját a térdhajlása alá tette, bal karjával átfogta a hátát, nagy erőfeszítéssel felemelte és botorkáló léptekkel megindult vele a barlang felé — Menjetek le ... — mondta Mortonnak és Krakauemek. — Nézzetek utána a sebesülteknek. — Sebesülteknek ... sebesülteknek ,.. most már szardtée lettem ... Hála Istennek ... Adjatok valamit, amivel kötözni lehet .. Kjörgson magához tért. Csak zúzódásai voltak, két légionista Bili emberei közül haldoklott, Malpaga is könnyebben sebesült, a többi halott volt. Halott és halott! A lávának alig hagytak valamit.... Közben Teddy is magához tért, lemosták magukat. Egyik sem szenvedett komolyabb sérülést. Mary a barlang sarkában ülve, Bradleyt figyelte. Edna történetesen éppen mellette ült. Ö Teddyt nézte. A férfiak mind lementek. Hiába közelgett a láva, hiába volt megpecsételve a sorsuk, a sebesülteket pokrócokra fektették és bekötözték. Pedig milyen nevetséges... Jön a halál, hétkilométeres sebességű, tipróláneos, roppant sárkocsiján. Morton imádkozott a sír felett és valamennyien körülállták. Azután csendesen ültek. Hajnalodott. Most már senki sem törődött gátlással, előítélettel, Teddy egyszerűen bevallotta Ednának, hogy szereti és a tenger felett egy rózsaszínben fénylő szikién, egymással szemben térdepelve beszélgettek. Edna is bevallotta, hogy szereti Teddyt, és már az első pillanattól fogva szerette. Mary és Tamás egy mohos kőhalmon ültek egymás mellett. A beszélgetések elvesztettek minden társadalmi jelleget, minden szokást és logikát, indoklást és tartózkodást, ezek már a néhány órányi élet tartalmához arányló tömör dialógusok voltak. Például ilyenek: — Szeretlek, Mary. — Én is szeretlek. — Azóta szeretlek, amióta magadhoz szorítottál a táncteremben. Csak most tudom. És ha nem kellene meghalni, sohasem mondhattam volna meg neked. — Megcsókolhatlak? — Csókolj meg. Az arcok aggódva emelkedtek időnként a füstölgő, szürke lávatörneg felé, amely elérte a távoli dombokat é3 a szellő már hozott némi kóstolót a feléjük ballagó halál záptojás bűzéből. Mindnyájan sápadtak voltak. Már nem veszekedtek. Az utolsó órában kissé megtisztultak és ünnepélyesebbé lettek. Mogadortól távol kötött ki a vitorlás. Mr. Leonidas már övig penészes lett a nedves burgonyaraktárban, nem is szólva a százlábúak tömegéről, amelyek krumpli híján az éhségtől megdühödten vetették rá magukat a szerencsétlen menedzserre. — Ha csendesen viseli magát — mondta Higgins —, két barátom kiviszi sétálni a fák közé. Mr. Leonidas ordítva akarta követelni, hogy szabadon bocsássák, de csak hápogni tudott, meri teljesen berekedt. — Ne féljen semmit — nyugtatta meg Higgins —, majd kap valami részt a váltságdíjból. De addig még sok víz fog lefolyni magán ebben a nedves fülkében. .. Másnap délután Higgins beküldte előkelő névjegyét Lord Flatherrynek. A lord ekkor még nem volt nyugtalan. Értesült az oázisban lefolyt komédiáról és azóta mindössze néhány nap telt el, tehát nem is várt hírt a társaságról. Higgins, miután az eléje tett havannák közül a legropogó- sabbat kettéharapta és egyik felét a zsebébe tette, másik felét a szájába, egyenesen a tárgyra tért. Nem kertelt, nem ravaszkodott. Őszintén elmondott mindent, úgy, ahogy történt. — Nagy ostobaságot követtem el — szólt végül a lord. — Ez ne bántsa sir. Már velem is előfordult. Mylord: ön jó szivarokat tart, tehát bölcs ember. Azt is látom, hogy okos, mert nem ugrott fel, nem kapott a fejéhez, hanem gondolkozik. Itt egy ember van e pillanatban slamasz- tikéban, és az lordságod. Ha elfognak bennünket és ez az engedély a bíróság elé kerül, akkor, sir, önt is részesíteni kell a marasztaló ítélet örömeiben. Higgye el, olcsójáno- sok vagyunk, mikor ötvenezer fontért szívesen elsimítjuk az ügyet és hozzátartozóit, valamint barátait aránylag épp állapotban leszállítjuk. A lord gondolkozott. — Igaza van, barátom, mindenben. Az ötvenezer fontos büntetésnél súlyosabbat is megérdemlek azért, ami történt. De mi biztosít arról, hogy nem állanak elő újabb követelésekkel, hanem sértetlenül szabadon bocsátanak mindenkit, ha megkapták a pénzt? — Sir, önnek egy pennyt sem kell előre ’ adnia. Tudom kivel állok szemben. Adja becsületszavát, hogy amennyi'Javaslat Egyiptom, Szíria és Srak föderációjának létrehozására , Az AP bejrúti jól tájékozott forrásokra hivatkozva jelenti, hogy Asszad szíriai hadügyminiszter a szíriai Baath-párt országos kongresszusának zárt ajtók mögött tartott ülésén szombaton javaslatot tett egy Egyiptomból, Szíriából és Irakból álló föderációra. A miniszter háromórás beszédében bírálta a párt vezetését azért, mert akadályokat gördített Szíria és a többi arab ország Izrael ellen irányuló hatékony politikai és katonai együttműködése megteremtésének útjába A párt polgári vezetését tette felelőssé azért, hogy Szíria vereséget szenvedett a közel-keleti háborúban Izraeltől. A kongresszus ülésén Asszad, az ÄP szerint, kijelentette, hogy csak e hárorn állam föderációja erősítheti meg az arab országok védelmét Izraellel szemben. E föderáció kialakítása felé tette mefS Asszad az első lépést, amikor maga tárgyalásokat kezdett egy szíriai—iraki katonai szövetségi egyezmény megkötésére, és behívta az országba a* iraki csapatokat. Lucerna~ és vöröshere- termesztési ankét Az Észak-borsodi Termelő- szövetkezetek Területi Szövet- ! sége a környék mezőgazdasági nagyüzemei egyik gondjá- i nak megoldásához, a takar- | mánytermesztés megjavításá- j hoz kíván hathatós segítséget I nyújtani. A isz-szövetség ezért j március 26-án, szerdán dél- 1 előtt fél 10 órai kezdettel nagy- 1 szabású ankétot tart a szövetség kazincbarcikai tanácstermében a .lucerna és vöröshere termesztéséről. Sok neves szakember tart előadást e legfontosabb takarmányok termesztésének egy-egy részkérdéséről. Hevesi Miklósnak, a szövetség titkárának megnyitója után dr. Lódy György, az állami gazdaságok területi főosztályának vezetőhelyettesei majd dr. Jánossy Andor, a'í Országos Agrobotanikai Intézet igazgatója tart előadást :> termesztés gyakorlati probli' máiról. A környezeti tényezők hatásáról dr. Mándy Györgll tudományos osztályvezető, a'í öntözéses termesztés gyakorlati kérdéseiről dr. Virányi SáH' dor, a vegyszeres gyomirtásról dr. Ssatala Ödön, a Növényvédelmi Kutató Intézet igazgatóhelyettese, az állati kártevők elleni védekezés legfontosabb tennivalóiról pedig dr. Zsoár Kálmán, egyetemi docens tart előadást. ben épségben viszontlátja a leltárunkban szereplő hölgyeket és urakat, az esetben ötvenezer fontot fizet és nerr jelent fel bennünket Ez nekem elég. Tudom, hogy annyi mintha nálam lenne a pénz. — Rendben van. Itt a kezem. És természetesen egy lord Flatherry keze elegendc biztosíték. Mikor látom viszont a társaságot? — Egy nap innen Mogador, Három nap a Meridián-szigel odafelé, három nap vissza, egy nap Marokkó: nyolc, vagy kilenc nap. Nem baj, mert legalább a társaság kiélvezi a pompás kalandot. — Jó. Azt hiszem, bízhatok magában. — Sir. ön egy ügyvezető igazgatóval áll szemben. Y Mint valami lomha nagy állat kapaszkodott fel a lávatenger a dombokra. Egy-egy átvonuló vékony füstfelleg köhögési rohamokkal kínozta őket. Rolling teljesen megőszült. Dalton csak ült és maga elé nézett a földre. Fél óráig sem rebbent a szemhéja. Számot vetett az életével és talán úgy érezte, hogy hiú volt, gőgös, önző és rövidlátó. Bradley ott állt a sziklán Maryt átkarolva és súlyos önvád nehezedett rá belülről. Különben talán boldog lett volna, talán a halálnak is örült volna Maryval együtt, ahogy itt álltak. De ránehezedett a tudat: ő az oka ennyi ember halálának! (Folytatjuk) Az ünnepeket megelőző n.v jókban — március 31. és április 3. között, az ország élei' uiszer- és iparcikkboltjai, a2 iruházak és a könyvesboltok neghosszabbított nyitva tartá' ií időben üzemelnek. A ven' iéglátóipari üzemek április 5' ín, csütörtökön szombati rend' ük szerint tartanak nyitva. Április 4-én, pénteken a2 ■lelmiszer- és az iparcikk' izletek, az áruházak, a kön}" resboltok, valamint a csarnO' coli és a piacok zárva tarts' iák. A dohány- és édességből' ok szokásos vasárnapi rend' ük szerint, a vendéglátóipar1 igységek a szombatonként sz0' :ásos ideig tartanak nyitva. Április. 5-én, szombaton va' amennyi élelmiszerüzlet, édes' ég- és dohánybolt, csarnok ős dac, továbbá vendéglátóipar1 igység a szombaton szokásos end szerint — élelmiszerből' ok legalább 19 óráig — tart anak nyitva. Az iparcikk' izletek, az áruházak és ® lönyvesboltok — a főútvonal1 júndék- és illatszerboltok ld' ételével — zárva lesznek. Április 6-án, vasárnap vak1' lennyi élelmiszer- és iparcikk' izlet, áruház és könyvesbolt- alamint csarnok és piac zárt a tart. Az édesség- és do' ányboltok a vasárnapi rcirt zerint állnak a vásárlók reO' elkezésére. A vendéglátóipar1 zemekben a szombati nyitv® irtási rend érvényes. Április 7-én, hétfőn vala' lennyi élelmiszer-és iparcikk' zlet, áruház, könyvesbolt’ sarnok és piac zárva lesz. A2 desség- és dohányboltok a va' írnap szokásos üzemidő sze' int tartanak nyitva. Az eset' ?ges illatszerigényeket a váj' ílatok mozgóárusítással ele' íthetik ki. A vendéglátóipar* gységek a vasárnapi rend sze' int üzemelnek. Erre a napra szóló tejuta1' ányokra az üzletek előzőié» *iport adnak. A minisztérium rendelkezi' i figyelmezteti a vállalatoké, rra is, hogy a nyitva tartás1 ■ndről az üzletekben elhelye' itt táblákon lójékoztatni kell vásárlókat A Belkereskedelmi Ministerium rendelkezést adott ki az rszág területén működő álla- ni és szövetkezeti kereskedel- ni és vendéglátóipari üzletek innepi nyitva tartási rendjéül: taÉfkezés az ízlelek inneni nvilva tartásától