Észak-Magyarország, 1969. március (25. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-15 / 62. szám

Ügyeletesünk jelenti italozás miatt: balesetek, Tegnap, március 14-én, pén­teken a miskolci mentőállomás autói több olyan esethez men­tek, amely mértéktelen italo­zás miatt következett be. Pél­dául : egy 38 éves ózdi lakos (a miskolci 3. sz. AKÖV sze­relője) korán reggel olyan ré­szegen tántorgott a miskolci Tiszai pályaudvaron, hogy minduntalan nekiesett a fal­nak. Végül is úgy megütötte a fejét, hogy a mentőket kellett hívni. A Széchenyi utca 113. számú ház egyik lakója pedig szintén részegen ment haza, reggel 8 óra körül és késsel ki akarta szúrni felesége szemét. A kés a szem alá szaladt, így az asszony látása megmarad, a sérülést azonban még sokáig gyógyítani kell. A kisgyőri italboltban szin­tén szurkálással ért véget egy baráti italozás. Egy harminc­két éves kovácsot bal mellka­sán, szívtájékon szúrt italozó társa, aki egyébként előzőleg minden haragos szóváltás nél­kül, barátságosan beszélgetett vele. Olvasóink érdeklődésére kö­zöljük még, hogy azt a_ 88 éves asszonyt, aki nikotinfőze­tet ivott — és akiről lapunk pénteki számában adtunk hírt — megmentették az életnek. BiZM liflmmB0B5ZAE i— u——i— mmmmmmmmm—mmmmmmmmmmmmmmmammmmmmmmammmmmmmmm i ——■ —w—— SíitífíjjliizMí milliókról Milliókról, sőt százmilliókról, a takarékpénztár sokoldalú munkájáról, célkitűzéseiről, a betét és hitelpolitikai irányel­vekről esett szó azon a sajtó- tájékoztatón, amelyet Endrédi József, az OTP megyei igazga­tóságának vezetője tartott teg­nap, pénteken délután. Meg­tudtuk többek között, hogy megyénk lakosságának taka­rékbetét-állománya, eléri a másfél milliárd forintot. Az elmúlt évben 220 millióval nö­vekedett a bankbetét. A leg­több forint a borvidékről ér­kezett a takarékba. A betétál­lomány növekedése tette rész­ben lehetővé, hogy több köl­csönt kapjunk. Különböző áruhitelt például 51 ezer eset­ben, 188 millió forint értékben vettünk igénybe. 21 ezren kaptak 57 milliós személyi hi­telt. Az OTP az elmúlt évben már nemcsak a lakosság, de a tanácsok bankja is volt, a kommunális beruházásokat, fejlesztéseket is támogatta hi­teleivel. Hetvenezer tételben, 288 milliónyi ilyen hitelt folyó­sítottak. Tovább nőtt a KST és az is­kolai takarékbélyeg-akció nép­szerűsége. A 46 ezer KST-tag 80 milliót „spórolt” össze, a 136 ezer iskolai tanuló pedig tízmilliót. A totózók és lottó­zók is fáradhatatlanok: egy év alatt 23 millió szelvényt töltöttek ki. Egymillió boríté­kos (helyben fizető, vagy nem fizető) sorsjegy is elkelt me­gyénkben. Szó esett a különböző lakás- építkezésekről is, amelyeket az OTP finanszíroz. A fő cél itt: minél olcsóbban, minél több lakást építeni. Egy érdekesség a miskolci lakásépítési tervek­ből: a Tanácsházléren levő üres telekre 90 öröklakás épül, a ház földszintjén üzletsor lesz. (Hát mégsem lesz szép kilátás az Avasra?!) Két új OTP köl- csönakció: lakáskorszerűsítés­re is folyósítanak 30 ezer fo­rintig, 5 éves lejáratú köl­csönt, s lehet OTP-hitelt kérni a 2000 forinton felüli gépkocsi- és motorjavításokra. (p. s.) Megkezdték a tavaszi árpa vetését Tegnap, pénteken az encsi járás több községében kezdőd­tek meg teljes ütemben a ta­vaszi mezőgazdasági munkák. A Hernád völgyében egyik napról a másikra gyorsan szik­kadnak a földek. A fagy már mindenütt kiengedett. Az En­csi járási Tanácstól kapott tá­jékoztatás szerint a csobádi Zöld Mező Termelőszövetke­zetben például már 130 holdon a tavaszi árpát is elvetették, s hetven holdon a borsó is a földbe került. A gönci Kos­suth Termelőszövetkezetben, ahol a hét elején még az éj­szakai fagyokra, a gépekkel járhatatlan határra panaszkod­tak, pénteken ugyancsak hoz­záláttak a talajmunkákhoz. ElÉszsépéieliiÉ - lérleyen Aktív pihenőben Kaszaniczky Béla a Diósgyőri Gépgyárban dolgozott. Most, egy emberöltő munkája után, már nyugdíjban van. Tétlen­kedni azonban most sem tud. Otthon kertészkedik. Nyáron több száz rózsatő pompázik kertjében. 20 évvel ezelőtt egy saját ültetésű citromfát nemesített, ami azóta évente 100— 200 citromot terem Az idén fordul termőre a narancsfája is. A trópusi hőmérsékletet kedvelő gyümölcsfák a telet a lakásban vészelik át. Ha az időjárás engedi, hamarosan ki­kerülnek a szabadba. A tárgyalóteremből Mi fontosabb: a munkaruha9 vagy az ital? A címbeli kérdésen a józan gondolkodású emberek nyilván csodálkoznak: hogy is lehet ilyesmit firtatni? Természete­sén a munkaruha a fontosabb, hiszen annak hasznát vesszük,, ha dolgozunk Nos, szóval a józan gondol­kodású emberek, akik ugye, általában dolgoznak. De hát a 25 éves Mészáros Sándor nem ilyen. És ezt tények bizonyít­ják: ez a miskolci, Szondi György utcai lakos életerős fiatalember, aki segédmunkás­ként is csak hébe-hóba dolgoz­gatott különféle vállalatoknál, most háromhavi börtönbünte­tése idején kényszerelvonó ke­zelésben részesül. Remélhető­leg ezután majd ő is a józan gondolkodásúak véleményén lesz. Mármint a munkaruhát és az italt illetően. Mert ed­dig mit tartott? — Igyunk! Ez a legfonto­sabb! És amint a bíróságon is be­bizonyosodott: „mindennap rendszeresen fogyasztott alko­holt”. De hát miért került a bíró­ságra? A hivatalos fogalmazás szerint: sikkasztással elköve­tett tulajdon elleni bűntett mi­att. Egyszerűbben: mert a vál­lalatától kapott új munkaruhát és bakancsot már az átvétel utáni napon eladta a Bizomá­nyi Áruházban. Pedig tudta, hogy leszámolás esetén ugyan­azt a munkaruhát kimosva, kivasalva vissza kell adnia. No, de sürgősen pénzre volt szük­sége. Italra kellett a pénz! Hogy aztán milyen ruhában akart dolgozni a Borsodi Élel­miszer Kiskereskedelmi Válla­latnál? Valószínűleg nem is nagyon akart dolgozni. A munkától ugyanis kissé elszo­kott: éppen kétévi szabadság- vesztéséből szabadult. A bör­tönben rablás miatt volt Visz- szaesőként elkövetett rablás miatt. Korábban ugyanis „zse- beléses lopással elkövetett tu­lajdon elleni bűntett” miatt ítélték el háromhavi börtönre. Mellesleg már becsületsértésért is megbüntették kétszer... Most. Mészáros Sándor leg­utóbbi büntetésének kiszabásá­nál a Miskolci Járásbíróság nem talált enyhítő körülményt a vádlott számára. Súlyosbítót annál inkább. Így aztán a. Az alapszervezetekben meg­tartott felmérések után tegnap, március 14-én került sor a Vö­röskereszt Miskolc városi alap­szervezetének küldöttértekezle­tére. Vöröskeresztes úttörők — a 6-os és a 7-es számú általá­nos iskolák pajtásai — a kö­zépiskolák és az egészségügyi szakiskola küldöttei köszön­tötték az értekezlet részvevőit. Sárvári Károlyné, Miskolc vá­ros Vöröskereszt alapszerveze­tének titkára számolt be a küldöttértekezletnek a második kongresszus óta eltelt időszak munkájáról. — Az elmúlt négy esztendő alatt jelentősen fejlődött Mis­kolc egészségügyi ellátása. A vöröskeresztes mozgalom tö­megszervezetté válásában is jelentős az előrelépés. 1964-ben mindössze 93 alapszervezet volt városunkban, ma 115. Taglét­számunk pedig 9000-ről 13 000- re emelkedett. Felvilágosító munkánk is jó úton halad előre, a második kongresszus óta mintegy 2500 egészségügyi témájú előadást tartottunk. Elmondotta még azt is, hogy a tartalmi munka javulása egyik legfontosabb jellemzője a vöröskeresztes tevékenység­ilyen szép citrom a holtokban is ritkaság. Foto: Sz. Gy. nek. Ugyancsak szép sikert ér­tek el a véradó-mozgalomban: az 1968-ban adott vér 75 szá­zalékát önkéntes véradóktól kapták. Kiemelte a beszámoló az elmúlt év szeptemberében megtartott üzemegészségügyi hónapot. E rendezvényükkel, ponto­sabban rendezvénysorozatuk­kal mindenekelőtt a dolgozók közvetlen egészségvédelmét kí­vánták szolgálni. A küldöttek az alkoholizmus elleni küzdelem időszerű fel­adatairól, a kismamák segíté­séről, és egy-egy üzemre jel­lemző speciális egészségügyi feladatokról szóltak. Figyel­met érdemel dr. Nemecskay Tivadar hozzászólása, aki el­mondotta; a gyermekgondo­zási segély bevezetése ellenére is sajnálatos módon csökkent megyénkben a szülések száma. Ugyanakkor emelkedett a mű­vi vetéléseké. Ezen a téren még jelentős feladatok várnak a Vöröskeresztre. A városi küldöttértekezleten részt vettek a tanács, a párt­ós a tömegszervezetek képvise­lői. Több alapszervezet adott át ajándékot Walter Margit­nak, a Vöröskereszt országos központja főelőadójának, hogy azokat majd bemutassák a kongresszusi kiállításon. A városi Vöröskereszt alap­szervezet elnökének ismét dr. Szabó Istvánt választották meg. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása sze­rint a lenti járási művelődési házbán megtartott lottósorsolá­son a 11. játékhéten a követ­kező számokat húzták ki: 23.33. 57, 73. 92 1607 Aligha uralkodott el az 55 elmúlt hónapokban Ma- 55 gyarorazágon az a pesszi- 5 mista hangulat, hogy hiány 3 lesz új táncdalokban, illetve SS nem lesz sikere egy esetleg 55 elkövetkező újabb táncdal- « fesztiválnak. Mégis vigasz- 55 talólag hatott Poór Klári 55 minapi bejelentése, amely SZ szerint az idén újra meg- “ rendezendő, az egész orszá- ZZ got lázban tartó versengés- 5Z re 1600 pályamű érkezett, 55 s abból mindössze harminc­as egynéhány nem felelt meg 2 formai okok miatt a köve­ss telményeknek. Most a kije­vi lök zsűritagok 1573 táncdalt, 55 vagy táncdalnak vélt szer- 55 zeményt hallgatnak meg és ~ többrendbeli szítrés után 5 választják lei közülük azt S n viszonylag kevés számút, SS amely méltónak bizonyul — majd a nyári nagy vetél ke- 55 désre. Jó a termés. Leg- 5» alábbis, ami a számszerüsé- 2 get illeti. Jönnek az újabb 55 számok, jönnek az újabb 5 szerzők, jönnek a régebbi « szerzők újabb számai és az 55 újabb szerzők régieket idé- ző szerzeményei. Mindcn- ■5» esetre néhány tavalyi si- ~ ker-dal biztosan a. feledés " homályába kerül, mert egy 55 frissebb, egy újabb ugrik SZ majd a népszerűségi lista 55 élére. Hajaj! Semmilyen di- 55 esőség sem tart sokáig. Még •5 a fesztiválnyertes táncda- S lóké sem. Vajon mit ígér m ez az 1573-as szám? = <*>) 5-hl A harmadik forduló nyertesei A március 8-i számunk­ban megjelent 5 + 1 kérdés helyes válaszai: x, x, 2, 1, 2, x. A telitalálatos szelvények tula jdonosai közül egy darab kávéfőzőt nyert Mák Mihály, Sátoraljaújhely, Árpád u. 2.; 1 darab töltőtollat nyert Szűcs Agnes Miskolc, Arany János u. 150.; negyedéves előfizetést nyert az Észak- Magyarországra Kalas István Felsőzsolca, Hunyadi u. 22.; két kötet könyvet nyert ifj. Kövér Árpád Miskolc, Szent- péteri-kapu 55.; és 10 darab lottószelvényt nyert Cselényi Pálné Miskolc, Széchenyi u. 76. sz. alatti lakos. A nyereményeket postán küldjük el olvasóink címére. TAPASZTALATCSERE A Rónai Sándor Művelő­dési Központ ének-zenei szak- bizottsága tapasztalatcserével egybekötött munkaértekezle­tet tartott az encsi járási művelődési házban. Engi Ist­ván, a szakbizottság vezető­jének előadása a különböző társadalmi és családi ünnep­ségek zenei műsorának össze­állításához adott útmutatót. (Erdélyi Ildikó leveléből). ÚJ KOR NYITÁNYA A diósgyőri Vasas Pódium tagjai március 23-án, vasár­nap este 6 órai kezdettel a hejőcsabai Gárdonyi Géza Művelődési Házban mutat­ják be Oj kor nyitánya eímű irodalmi műsorukat Közöljük olvasóinkkal hogy eredményeiket hétről hétre nyilvántartjuk, össze' gezzük. Az első három héten 71-en értek el 18 találatot (tehát minden fordulóban te­litalálatot), több százra te­hető a 17, illetve 16 találato- sok száma. Pályázatunk to­vábbi heteiben hozzáadjuk találataikat a már meglevő­höz, és a hat hét után a leg­több pontot szerzett pályázó­ink között sorsoljuk ki a .fő­nyereményeket. 5 + 1 rejtvény versenyünk következő, negyedik forduló­jának tippszelvényét lapunk holnapi, vasárnapi számában közöljük. Várjuk az újat* megfejtéseket. KOSZORÚZÁS Az 1848-as forradalom és szabadságharc emlékének adóznak ma, március 15-én délelőtt 10 órakor Miskolcon* azon a koszorúzási ünnepsé­gen, amelyet a Hazafi»* Népfront és a KISZ megyeI és városi bizottsága rendez 3 Kossuth-szobornál. Az <’fn- lékünnepségen Szuchy B°( bért, a Hazafias Népiről városi bizottságának titkár* mond beszédet. SELMECTÖL MISKOLCIG A kohászati felsőoktatás történetét bemutató kiállítás Műszaki Egyetem új főépii- nyílik a miskolci Nehézipari létének II. emeleti üvegter­mében március 19-én. A ki­állítást az egyetem kohómér­nöki karának hagyomány bi­zottsága rendezi. 227-EN A szuhakállói II-es akna 227 dolgozója vesz részt az idén párt-, szakszervezeti, és KISZ-oktatáson, továbbkép­zésen. SEMMERING—BÉCS Az IBUSZ és a TIT szer­vezésében működő ország­világjárók baráti körének kö­vetkező összejövetelén, már­cius 26-án, Semmering—Bécs címmel hangzik el előadás. KÖZGYŰLÉS A Magyar Autóklub Bor­sod megyei szervezete már­cius 17-én, hétfőn este hat órakor ünnepi közgyűlésre hívja a klub tagjait és a magánautótokat. A Szemere utca 17 szám alatti klubban megemlékeznek a Tanácsköz­társaság megalakulásának 50. évfordulójáról, s élménybe­számolót hallhatnak a lipcsei tavaszi vásárról. NEVELŐTESTÜLETI SZIMPOZION A miskolci Kilián György Gimnáziumban ma reggel 9 órai kezdettel nevelőtestületi , szimpozion lesz, amelyet Gárdus János ötven év a magyarországi munkásmoz­galmak történetéből című előadása vezet be. Délután a tanulóifjúságnak lesz klub­összejövetele. IFJÚMUNKÁS­PARLAMENTEK Áprilistól országszerte ta­nácskozásokra ülnek össze az ifjúmunkások képviselői a KISZ kezdeményezésére Megvitatják közös gondjai­kat, véleményt mondanak élet- és munkakörülményeik­ről. Az országos ifjúmunkás- parlamentet júniusban hív­ják össze. 200 FIATAL — JELMEZBEN Műsoros ötórai teát rentfc" zett a napokban a Benin Ko­hászati Művek nagyüzeű" KlSZ-bizottsága. Az ifjúság klubban ez alkalommal mild“ egy 200 fiatal jelent meg jelmezben. A hangulatos reir dezvényen a Bartók Bél# Művelődési Központ népi 2*' nekara és Dobó Lászlód népdalénekes lépett fel w** sorával. A legügyesebb jok mezeket megjutalmazták. A SZARVASBÖGÉSRŐL A hegyvidékek jellegzet^ őszi eseményéről, a szarva*' bőgésról tart hangszalag®3' illusztrált- előadást mard3' 17-én este 7 órakor a miskol­ci Kazinczy Klubban dr. É3' rázs Dezső főorvos. Az érd«' kés előadásra a TIT Bor*01: megyei Szervezete biológ’3^ szakosztályának rendezésé­ben kerül sor. SZABAD ISKOLANAP A miskolci Kilián Győr®? Gimnáziumban vasárnapé3’ lagászali bemutatóval egy*5; kötött előadás lesz a torra1; szettudomány 50 évéről, hc‘ főn pedig szabad iskolanap0 tartanak, amelyen a szakk0 rök, szülők, veterán munkások és az iskola’ KISZ-szervezet működne közre. A szakkörök és sportkör bemutatókat is tanak. ÉSZAK-MAGYARQRS A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságát lapja Főszerkesztő: FODOR LÁSZLÓ Szerkesztőség: n Miskolc. Bajcsv-Zs o Központ* 36-132. 16-672. S5rg 56-379 Titkárság: 16-886 áaságpolitikai rovat: Párt rovat 16-078 BelpoljJJJf. -ovat: 16-450 Kultúrrcvat: Sportrovat ■ 16-049 Munkásig lezés. oanaszügyek* 16-°4P' Kiadja: a Borsod megyei La okiadé Vállalat , Miskolc Bajcsy-Zs u. **’ Felelő? kiadó: BIRO PETER Telefon. 36-131 Hirdetésfelvétel: Széchenyi u 15—17. Telefon: 16-213 Terjeszti a Magyar Po®, Előfizethető ,, o helyi oostahivatalokra és a kézbesítőknél A2 előfizető« díja eery hón« 30 forint Tndex: 35055 $ Készült s Borsodi Nívóméi Feleíőe vezetőt SZEMES ISTVÁN mostani háromhavi szabadság- vesztést szigorított börtönben kell eltöltenie. (R.)

Next

/
Thumbnails
Contents