Észak-Magyarország, 1968. december (24. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-13 / 292. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek) Napi postánk bői (3. oldal) A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXIV. évfolyam, 292. szám Ära: 70 fillér Péntek, 1908. deeember lit. Ez Hanpny (8. oldal) Kísérletek adatátvivő berendezéssel A posta új szolgáltatás bevezetésére készül. Adatátvivő berendezéssel áll majd a vállalatok, intézmények , rendelkezésére. A nagy teljesítményű gép percenként tízezer számot rögzít és közönséges távbeszélővonallal üzemeltethető. A vállalatok szervező, illetve adminisztratív munkáját könnyíti meg. Mi lesze (3. oldal) A munkahely kötelékei (8. oldal) Fiímjegyzef (4. oldal) Módosííoliák S3 iiyat^díjstk í*ölyósításái*a vostiaílkcí^«» re.tMl.eI.keléseket A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Jóváhagyólag tudomásul vette a KGST végrehajtó bizottságának Moszkvában tartott 87. üléséről, valamint Frantisek Hamouz, csehszlovák miniszterelnök-helyettes budapesti látogatásáról szóló tájékoztatókat. A kormány megtárgyalta cs elfogadta az Országos Tervhivatal elnökének beszámolóját a 15 évre szóló tervezés munkaprogramjáról és a IV. ötéves terv kidolgozásának előkészületeiről. Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke és az Országos Találmányi Hivatal elnöke jelentést tettek az úji- tómozgalom helyzetéről. A Minisztertanács az előterjesztést megvitatta, elfogadta és határozatokat hozott. A Magyar Szabványügyi Hivatal elnökének javaslata alapján a kormány rendeletét fogadott el a termékek minőségének tanúsításáról. A Szakszervezetek Országos Tanácsa elnökségének előterjesztésére a Minisztertanács módosította az öregségi és rokkantsági nyugdijak folyósításának korlátozására vonatkozó rendelkezéseket, majd egyéb ügyeket tárgyalt. Fellendülés helyett visszaesés Az újítómozgalom helyzetét értékelő jelentés a vállalatok •széles körére kiterjedő vizsgálat alapján megállapítja, hogy ;iz újításokról 1907-ben hozott kormányrendelet lehetőséget teremtett az újítómozgalom továbbfejlesztésére. Különösen nagy jelentőségű az az intézkedés, hogy a mozgalom részkérdéseit a vállalatok a helyi lehetőségek, adottságok messzemenő figyelembevételével — a kollektív szerződés mellékletét képező újítási szabályzatokban — maguk rendezik. A jelentés szerint az újítómozgalomban a várt fellendülés helyett; mégis némi visszaesés következett be; főleg a műszakiak részvétele csökkent;. A beszámoló részletesen elemzi ennek okait. Megállapítja, hogy az eddiginél szigorúbb, következetesebb elbírálás folytán is csökkent az újítások száma. Emellett egyes vállalatok vezetői — különösen még az első fél évben — bizonytalanok voltak abban, hogyan alakul az év folyamán a nyereségük, s ezért a részesedési alap terhére csak vonakodva, s az Indokoltnál alacsonyabb díjazásokat állapítottak meg. A vállalatok többségükben későn, sok esetben csak az év közepére készítették el újítási szabályzataikat, nem gondoskodtak azok széles körű megismertetéséről; s nem volt kielégítő a megváltozott munkaügyi és pénzügyi szabályok tudatosítása sem. Az. új gazdasági mechanizmus helyes alkalmazása érdekében indított — különböző szintű — vezetőképző tanfolyamokon sem hangsúlyozták kellőképpen az újító- mozgalom fokozott jelentőségét. A vizsgálat során felvetődtek olyan vélemények is, hogy a mozgalom kibontakozására egyes munkaügyi és pénzügyi rendelkezések szintén fékezőleg hatottak. A kormányt a nehézségek elhárítására, az újítómozgalom ösztönzésére hozott határozata előírja: — A munkaügyi miniszter intézkedjék, hogy az iparvállalatok mellett a közlekedési, a kereskedelmi és a mezőgazdasági üzemek, vállalatok is növelhessék meg bázis bér- színvonalukat az elmúlt években kifizetett újítási díjak átlagának, maximálisan azonban a bértömeg 0,5 százalékának megfelelő összeggel; — A munkaügyi és a pénzügyminiszter úgy módosítsák a fennálló jogszabályokat, hogy az újításokért kifizetett díj (prémium, jutalom stb.) ösz- szegét — amennyiben az a részesedési alapot; terheli — tekintet nélkül az értékhatárra a teljes részesedési alap, s ne az érintett dolgozó részesedési kategóriája terhére számolják el; — A szabadalmaztatás! eljárás alatt álló — újításként elismert és hasznosított — műszaki alkotások díjazását a vállalatok termelési költségeik terhére folyósíthatják. (Ha az újítás mégsem bizonyulna szabadalmaztathatónak, a kifizetett díjakkal a részesedési alapot keit megterhelni); — A SZOT és az Országos Találmányi Hivatal által kiadandó irányelvek segítsék elő, hogy a vállalatok az 1909 —70-re szóló újítási szabályzatokban fordítsanak nagyobb gondot az újítások anyagi elismerésével kapcsolatos kérdésekre. A kormány utasította az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság, valamint az Országos Találmányi Hivatal elnökét, hogy a munkaügyi és a pénzügyminiszterrel egyetértésben legkésőbb 1969. június 30-ig rendezzék a beruházási költségekben megtakarítást eredményező, valamint az új gyártmányok (cikkek) előállításával kapcsolatos újítások díjazásának problémáit. Felhívta továbbá a figyelmet arra, hogy javítani keli az újítómozgaí- mat érintő tájékoztatási és propagandatevékenységet, a (Folytatás a 2. oldalon.) tárgyalóteremből (9. oldal) A CSKP KB plénuma Csütörtökön délelőtt megkezdődött a CSKP Központi Bizottságának ülése a prágai vár spanyol-termében. A tanácskozás napirendjén az állam megerősítésének és a csehszlovák föderáció kormányszervei intézményes elrendezésének feladatai, valamint a jelenlegi gazdaságpolitika fő problémái és feladatai szerepelnek. Támadás Jordánia ellen Á csütörtök reggeli rövid izraeli—jordániai tüzpárbajt követően négy izraeli sugár- hajtásos repülőgép támadást intézett jordániai terület ellen, mintegy húsz kilométerrel a Tiberias tótól délre. Egy jordániai szóvivő szerint a támadás huszonöt percig tartott. Jordánia ellen a csütörtöki légitámadás 12 napon belül az ötödik. Jordániai részről veszteségek nem voltak. MIsson kormánya Nixon megválasztott amerikai elnök közzétette kormányának listáját. A névsor nem tartalmaz különösebb meglepetést. Azok a politikusok „futottak be”, akiket az amerikai sajtó immár napok óta a kormány tagjaiként emlegetett. Nixon listája azt tükrözi, hogy a kormányrúd irányításánál meg inkább a hivatásos politikusok, illetve közvetlenül az üzletemberek kerülnek előtérbe. Az egyik legfontosabb tárcát, a külügyminiszterit, az új kormányban az 55 éves Rogers kapta, aki jövedelmező ügyvédi gyakorlatot folytatott legutóbb Washingtonban; s ezer szállal fonódott össze a nagy1 monopóliumok vezetőivel. Rogers Nixon régi barátja. Az üzletemberek áttételek nélküli közvetlen megjelenését jelzi Dávid Kennedy 11- lionis-i bankár kinevezése a pénzügyminiszteri tárcára. David Kennedy egyébként csak névrokona a meggyilkolt John F. Kennedy-nek. A Wall Street-en azt várják, hogy egy gyakorló üzletember a pénzügyi tárca ólén megszilárdítja majd a dollár helyzetét, s garanciát jelent a monopóliumok urai számára a profit növelése tekintetében. Nixon úgy érezte, hogy ügyvédi irodájának társtulajdonosát, John Milchell-t, aki elnökválasztási hadjáratának vezetője volt, miniszteri tárcával kell honorálnia. Nyilván ezért adta Mitchell-nek az igazságügyminiszter fontos tisztét. Nixonnak a legnagyobb gondot a hadügyi tárca okozta. Voltak olyan vélemények, hogy meghagyja funkciójában Clifford-ot, a Johnson-kor- mányzat jelenlegi hadügyminiszterét. Más hírek szerint Jackson szenátort igyekezett megnyerni az ügynek, aki hajlott is a megbízatás elvállalására. Az utolsó , pillanatban azonban visszalépett, mivel — a bennfentesek szerint — nem akarta vállalni az áldozati bárány szerepét. Laird kinevezésével Nixon kétségtelenül látványos „változást” akart mutatni a John- son-konnányzattal szemben, a hadügyminiszter kiválasztásában. Laird, mint a képviselőház hadügyi bizottságának tagja, McNamara volt hadügyminiszter egyik leghevesebb birálója volt, s a szenátusi kihallgatások során forró pillanatokat szerzett neki. A kommunistaellenes nézeteket hangoztató szenátor bírálta a Johnson-kor- mányzat vietnami politikáját. Összességében megállapíthatjuk; a kormánylista nem sokat árul el arról, milyen is lesz a republikánus kormány, politikája. Mindenesetre az a tény, hogy egyetlen néger tagja sem lesz az új amerikai kormánynak, kétségtelenül feszültséget okoz majd a néger tömegek körében. Az adatátvivő berendezés kísérletei. A megyei pártbizottság vezetői Ozdon Tegnap, december 12-én ülést tartott az MSZMP Özd városi-üzemi Végrehajtó Bizottsága. Az ülésen részt, veit dr. Bodnár Ferenc, a Központi Bizottság tagja, a megyei pártbizottság első titkára, Dojcsák János, a megyei pártbizottság titkára, valamint Kovács Zoltán, a pártbizottság osztály- vezetője üs. Az ülés után a megyei elvüirsak az üzem és a város vezetőivel beszélgettek. Ülést tartott a Miskolci városi Tanács V. B. Tegnap, december 12-én délelőtt ülést tartott a Miskolci városi Tanács Végrehajtó Bizottsága. A bizottság a december 21-i tanácsülés anyagát vitatta meg. E napirendi ponton belül először dr. Fekete László, a városi tanács vb-elnöke ismertette a végrehajtó bizottság jelentését a lejárt határidejű tanácshatározatok végrehajtásáról. Ezt követően megvitatták a város népmüveS' Újjászületett a Szórni István terem A Képcsarnok Vállalat miskolci Szőnyi István terme új- jávarázsoltan fogadja az érdeklődőket. Bővítés ugyan nem történt, de mind a földszinti terem, mind a galéria, mind pedig az emeleti kiállítóterem új beosztással nyújt kulturáltabb lehetőséget a képzőművészeti és iparművészeli alkotások bemutatásához. Moldovan Gyuláné. a Szőnyi István terem vezetője jogos büszkeséggel kalauzolja a látogatókat a felfrissült helyiségekben. Napjainkban — a Képcsarnok Vállalat célkitűzéseinek megfelelően — sokkal inkább művészeti szalon, mint műkereskedelmi bolt jellege van ennek a miskolci intézménynek. A korábbi elrendezéstől eltérően, a földszinten most nem folyik árusítás, hanem ízléses bemutatóval találkozik a közönség, amely a Képcsarnok Vállalat legkülönbözőbb árucikkeit — festményeket, grafikákat, kerámiákat. lakberendezési cikkeket, ötvösmunkákat, kisbútorokat és a napjainkban nagyon divatos falikárpitokat — tárja az érdeklődő elé Igen kulturált, vonzó elrendezésben. A kör- befutó galérián ismét árubemutatóval találkozik a látogató, s itt folyik a szűkebb értelemben vett kereskedelmi tevékenység is. Végül, a kiállítási teremről kell szólnunk, amelyben több oldalról megtekinthető vitrineket építettek, s ez kiválóan segíti az apróbb tárgyak megtekintését, kiválogatását. E vitrinek egyben jóí tagolják is a nagytermet, amelyben több polc, állvány is bemutatási célokat szolgál. Az üresen maradt fal- részek természetesen képekkel fedettek. Tárlat rendezése esetén a termet tagoló vitrinek és állványok megfelelő paravánokkal borítottan növelik a kiállítási felületet. Az újjászületett termet a jobb áttekinthetőség jellemzi. Olyan terem született, amelyben hosszú ideig lehet nézelődni a legkülönbözőbb képző- és iparművészeti értékek között. lesi intézményhálózatának távlati fejlesztési tervét, amelyet Tok Miklós vb-elnökhelyet- tes terjesztett az ülés elé. Az ipari állandó bizottság munkájáról Piukovics József, a bizottság elnöke számolt be, majd dr. Tóth István, a városi tanács vb-titkára előterjesztette a városi tanács és a végrehajtó bizottság jövő évi munkaprogramját, valamint 1969 első félévi munkatervét. A következőkben a megyei Népi Ellenőrzési Bizottság 1969 első félévi munkatervét ismertette Szűcs István megyei NEB-elnök. Ezután a Miskolc város díszpolgára cím adományozására szóló .szabálytervezetet hagyták jóvá. Végezetül pedig különböző témájú bejelentéseket és javaslatokat vitatott; meg a városi tanács végrehajtó bizottsága. Rutinszerű gyakorlat Nyugati hírügynökségek jelentése szerint az a két amerikai torpedóromboló, amely hétfőn a Fekete-tengerre hajózott, hogy ott — amerikai haditengerészeti körök szerint — „rutinszerű gyakorlatokat folytasson”, csütörtökön reggel a Földközi-tenger irányában áthaladt a Boszporuszon és jelenleg a Márvány-tengeren halad a Dardanellák felé. Üléseseit a Mhws&tertanács SfiriiáaiyremieSet r újítómozgalomról