Észak-Magyarország, 1968. december (24. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-01 / 282. szám

ESZÄKSfAGYARORSZAG Vasárnap, llXiS. december V A MÚZEUM sorsa iránti aggodalom nem újkeletű. Las­san cikkgyűjteményt lehet összeállítani azokból az esz­mefuttatásokból, amelyek e témakörben a lapokban, a rá­dióban napvilágot láttak. A kiindulópont mindig az volt: szűkös a Herman Ottó Múze­um, jelenlegi helyiségei nem képesek a kor színvonalán szolgálni a megyei múzeumi ügyet. E gyakori — sóhajnál töb­bet nem jelentő — „felszólam­lásoknak” nem volt foganat­ja. Egyszer aztán bedőlt a múzeum fala. Furcsa módon, e kellemetlen szituációtól minden múzeumpártoló nagy figyelmet, élénkebb reagálást remélt. Se több, se kevesebb nem történt, mint korrekt módon helyreállították a romlást, eltüntették a repe­déseket. A kényszerű zsugoro­dás, a már-már elviselhetet­len raktározási fogyatékosság továbbra is fennmaradt. Hónapokon át huzavona mutatkozott meg a nyugalom­ba vonuló múzeumigazgató utódlásának ügyében is. Ügy flátszott, hogy a Pécs-Baranyai Múzeum igazgatója foglalja tel a fontos posztot; ám a na­pokban kiderült, hogy a me­gye nem engedi el. így tehát Lajos Árpád megbízott mú- ■/.eumigazgató gondjai nem jelentéktelenek, mert az in- lézmény kinevezett igazgató, gyakorlatilag jogkör nélkül folytatja munkáját. Mivel az élet halad, a múzeumnak is teljes képessége szerint keli dolgoznia. Néhány nappal ezelőtt az épület északkeleti szárnyát újabb beomlás veszélye fe­nyegette, de Lajos Árpád ide­jében észrevette a repedése­ket, s így gyorsan aládúcolták a veszélyeztetett épületszár­nyat. A statikusok és építők véleménye szerint ez a meg­oldás csak provizórikusnak tekinthető. 1969-ben födém­cserét terveznek; ekkor a ve­szélyeztetett részt stabilizál­ják. Ebben . az esztendőben iervezik azt a belső átépítési munkát is, amelynek nyomán további irodákat, újonnan be- I rendezett fotolaboratóri umot n vernek. A múzeumi tárgyak folya­matosan és állandóan gyara­podnak. A raktárhiány vé­szesnek tekinthető, fennáll unnak veszélye, hogy értékes /SffifáJSfí Ó$2 A mai Óbuda, pontosabban a főváros lit. kerülete a legvál­tozatosabb budapesti telepü­lés. 1960-ben Óbudán ezer la­kást kell lebontani. Az elmúlt két esztendőben 1151) rozzant földszintes lakás került már csákány alá, 1961-tól 2200 ú? Egy műemlék, amely túléli majd Óbuda nagy átalakulását: az egykori selyemgyár ellipszis alakú épülete. laiíds épült, a kerületben még­is 4000 „sürgős igényű” család var dlfogadható lakásra. A zöldövezet és a kertes lelepü­éit. Nyaranta a hegyi negye­dekben a Tábor-, Arany- cs Csillaghegyi részeken nincs viz, Úthálózatából 248 000 négyzetméternyi burkolatlan földút. A városmag kivételé­vel az egész kerüld csatorná­zatlan. Gáz csak a belső terü­leteken található, annak elle­nére, hogy itt van a főváros nagy gázgyára. Az Aranyhe­gyen barlanglakások, a Bécsi úti téglagyár környékén a harmincas évek hírhedt nyo­mortelepe, a Juhász-falu még áll. ... És amerre a csákány és ásó beletúr itt a földbe, egy­másra rakódott kultúrák nyo­mai bukkannak elő... Óbuda a tatárjárás után lett. ó, addig Buda néven szere­peit, s csak miután a telepü­léstől délre 111. Béla a Duna jobb partján várat kezdett építeni és az új vár körül ki­alakult a polgárváros: Buda, a nevet is elhódította a régeb­bi várostól. Óbuda a török időkben is lakott, bár Buda ostroma idején szinte teljesen A holnap Óbudájának kepe egyre erőteljesebben kibonta­kozik: a múlt és a jövő békés egymás mellett élése csak lát­szólagos és ideiglenes ... HAPS ■ 4 nap reggelivel kezdődik. A felvonulási épület kevés fényű, poros falú, szén­gaz szagú helyiségében leülnek a lócákra, ki­bontják a kopott aktatáskákat. Többségük bolti kenyérből kanyarint az éles bicskával, s hozzá sült húst, abált szalonnát, kolbászt, sajtot aprít, így van ez disznóvágás után. Reggeliznek és köz­ben beszélgetnek, viccelődnek. Kubikosok. Szám szerint tizenkilencen. Az éjjeliőr hazafelé készülődik. Az esőköpenyére gombolt csuklyába dugja a felébe vágott kilós kenyeret. Pontosan i »leülik. Aztán elköszön. Neki itt már nincs tv iga. Felkelt a nap. Mire reggeli után ki-ki iszik egy kantafedő vizet és rágyújt egy cigarettára, a beszélgetés a munkára kanyarodik. A csatornázás ilyenkor nem valami könnyű dolog. Morognak is miatta az emberek. A fiatal, alacsony, kék szemű Nagy András a legelégedetlenebb. Most is úgy néz a munkavezetőre, mint személyes ellenségére, mert már előre tudja, mit fog az mondani. A munka­vezető meg bekatiintja a bicska pengéjét és ma reggel is azt mondja, amit évek óta minden­nap: — A víz nem tud felfelé folyni, csak ha az ei er úgy akarja... '. cigarettavéget már kint, a szerszámok mel­led dobják el. Metsző északi szél fúj. Körös- körül havas a táj, csak a megbolygatott agyag sárgállik. Ebben a legnehezebb dolgozni. Reggel fagyos, merev. A lapát előtt a csákányok nyelét fényesítik az egyujjas kesztyűk. Aztán dél felé, ha felenged ez a sárga föld, olyan lesz, mint a rossz, ragadós szappan és az ólom keveréke. Nagy András csak nézi, nézi az agyagot és arra vár, hogy beosszák munkára. Megcsikorgatja a fogát és eikáromkodja magát, amikor a figyelő­aknába küldik, de hozzákezd a munkához. a műút mellett készül a négy méter mély figyelőakna. hály várja. Innen mindig visszapereg néhány rög Nagy Andrásra és emiatt még jobban mér­gelődik. „Itt, a középső álláson a legrosszabb dolgozni” — szokta mondani, ha mérgében ki­fakad. „Duplán kell lapátolni és a fele vissza­pereg az ember fejére.” És emiatt szidja a mun­kavezetőt, haragszik Balogh Jani bácsira, meg László Mihályra, az'egész csatornázásra. Tudja ő nagyon jól, hogy értelme van a munkájuknak, mégis ezt szokta mondani: „Felesleges az egész munka, felesleges a mélyből kiszedni a földet, hogy újra visszatöllsük.” De azért dolgozik ko­nokul. És sokszor elgondolkozik azon, hogyan vándorol egy lapát, föld a talán soha meg nem bolygatott fészkéből a napvilágra és aztán visz- sza. Mert visszatöltik a már lefektetett vezeté­kek fölé. Ki minden-miről gondolkozik közben, amíg egy lapát föld a helyére kerül? Ö maga például azon szokott spekulálni, hogy ha meg­építi a házát, abbahagyja a kubikolást. Elmegy traktorosnak. Az is a földdel dolgozik. Há meg­lesz a ház, itthagyja a brigádot. De ezt soha sem mondja senkinek. Talán szégyellné. De va­jon, mire gondol Balogh Jani bácsi, aki még egy méterrel lejjebb van, mint ő? És miért hall­gat olyan kitartóan László Mihály a felette levő álláson? Nagy András megáll egy pillanatra a munkával. Először lefelé néz Balogh Jani bácsi meggörnyedt hátára, aztán fölfelé, László Mi­hályra. Ugyanazt látja, mint már hetek óta, de most máskénoen nézi őket. a felvonulási épületben meleged­nek. Nagy András közvetlenül a Később Közvetlenül Mélyén ott áll térdig érő vízben Balogh Jani bácsi. Nagy erővel lendít föl egy ásónyom vizes, fapados agyagot Nagy András állására. De itt a föld már szétesik és két lapátra való lesz belőle. Nagy András dühösen továbbítja a földet a kö­vetkező állásra, ahol a kevés beszédű László Mi­rossz tüzű kályha mellett ül egy fatuskón. Öt- venhét esztendejével és negyvenéves kubikos múltjával magasodik fölötte az öreg Balogh. A kezét melegíti a kályha fölött, s közben úgy be­szél, mintha kitalálta volna Nagy András gon­dolatait: — Olyan az ember élete is, mint egy lapát föld útja. Nagy András meglepődve néz fel rá. és László Mihályt keresi aztán a szemével, aki olyan fesze­sen, mereven ül a fal mellett, hogy szinte ka- tonaruha kínálkozik rá. Az öreg folytatja: — Olyan az ember élete is. Fölfelé törekszik, meg húzza a napfény is, aztán az öregség visz- szanyomja a földbe. Helyébe új emberek nőnek. Ügy kezdtem én is lent a mélyben, mint egy lapát agyag. Apám nem jött vissza az első há­borúból. Anyám két év után meghalt, öten ma­radtunk árván. Mind a három fiútestvér kubi­kos lett. Én Özdon kezdtem és fiatalon. Jó ideig háromnegyed részt kaptam a fizetésből, többet kellett dolgozni, mint a többieknek. Az én mun­kám volt a vízhordás is. De nemcsak a szomjú­ság csillapítására, hanem főzéshez, mosáshoz, mosdáshoz is. Nehezen szoktam meg a • napi 14—15 órás robotot. Reggelente mindig fájt a lábam, a csuklóm és az ujjaim vége... Nagy András hallgatja az öreget,és közben a kezeit nézi. Eddig még nem nagyon viselte meg a kubikolás. — Évek kellettek, amíg a test megszokta ezt a megerőltetést, mire fájdalom nélkül is mun­kásember lehettem — mondja az öreg. — A fizi­kai munkát megszoktam, de azt nem tudtam megszokni, hogy nem vették emberszámba a gyalogmunkást. És ezért volt nehéz kubikosnak lenni, nem a munka miatt. Mert a munkában nem nagyon könnyebbedéit azóta sem a mi életünk sora. A föld most is éppen olyan nehéz, mint hgrminc esztendővel ezelőtt. Csak talán élni köhnyebb. Én már nem fordítok az életem során. Kubikos voltam egész életemben, és úgy is megyek nyugdíjba ... Nagy András felnéz az öregre, aztán kimegy az épületből. Egy darabig nézi a sárga agyagot, aztán leugrik a saját állására. Az öreg Balogh a létrán még lejjebb megy. A legfelső álláson László Mihály megköpi a tenyerét és kezébe igazítja a lapát nyelét. A figyelőakna mélyén ott áll térdig érő víz­ben Balogh Jani bácsi. Nagy erővel lendít föl egy ásónyom vizes, tapadós agyagot. A követ­kező álláson már várja Nagy András lapátja. De itt a föld már szétesik és két lapátra való lesz belőle. Nagy András is továbbítja a követ­kező állásra, László Mihálynak és közben be­húzza a nyakát, mert visszapereg néhány rög. abbahagyják a munkát. Megtisz­títják a szerszámokat. Nagy And­Délután rás az öreg Balogh tempós mozdulatait figyeli. Mielőtt hazaindulnának, Nagy András úgy he­lyezkedik, hogy az öreggel kezet foghasson. Az öreg Balogh, miközben kezet nyújt, erősen meg­szívja a cigarettáját, Oravcc János elnéptelenedett. 1689-től a Zichy család, mint a mezővá­roska új földesura németeket telepített le, és 1700-tól kezd- sve az ide vándorolt zsidók zközigazgalásilag is önálló kö- zösséget alkottak. ~ Az 1700-as évek végére Enyúlik vissza a Goldberger- zfélc manufaktúra gyökere is, -bár az egykori aranymívesek- E böl lett kékfestő üzem csak az ~1830-as évektől kezdett gyor­sabban fejlődni. A múlt szá­zsad első harmadának végén, E1835-ben Széchenyi István zkezdemónyezésére alapítja az Eosztrák Gőzhajózási Társaság Eaz óbudai hajógyárat, és egy Révvel később már a hajószige- zten elkészült az első, fából ■zépült gőzhajó, az Árpád, Zmelynek 60 lóerős gépeit még ~Angliából hozták. ' E * ~ Igazi nagy átalakulása z azonban mégis csak napja- zinkban kezdődik. Húszezer la­zítás építését tervezik itt. A hú­zzak átlagos magassága tíz E emelet lesz. A gázlámpás, föld- •■szinies házakkal szegélyezett skerületben jóleső pihenés a zdélutáni bolyongás. A Duna -és a Táborhegy lába közti óvárosban lépten-nyomon év- s ezredek emlékeibe botlani. ^Vígasztalnak. Mindebből a zváltozatos múltból a holnapi Efelhőkarcolók tövén meghagy- znak egy-egy tenyérnyi „ro- ■•mantika rezervátumot". Az z ősz melankóliájával búcsú­zzunk a régi Óbudától, hogy zlürelmeiletiül sürgessük az új ••felépülését. z Szamos Rudolf Ga!É a Sen ill liniian falak között kell a múzeum­nak dolgoznia. Ismételten arra hívnánk fel a városi és a me­gyei tanács illetékeseinek fi­gyelmét, hogy közösen keres­sék meg azokat a lehetősége­ket, amelyeknek alapján a múzeum raktározási gondjai enyhülnek, kiállítási lehetősé­gei terebélyesednek. Ezt kí­vánja meg a múzeum népmű­velő, tudatformáló funkciója, ezt várják a múzeum barátai megyeszerte. MÜZEUMPÁRTOLÖK kö­rében gyakran felvetődik az Avas műemléki épületeinek igénybevétele, vendéglátóipari célokra. Senki sincs az ellen, hogy ezeket az épületeket Bortanya, Halásztanya, Zsi- ványtanya és egyéb létesítmé­nyek céljaira vegyék igénybe. A múzeum tisztelői csupán azt vetik fel, vajon a tudatformá­lás, a nemzeti, népi hagyomá­nyaink műhelye és őrzője nem érdemel-e meg olyan mértékű anyagi támogatást, mint amilyet e vendéglátó- ipari egységek élveznek. Párkány László ! tárgyi gyűjtések elkallódnak, vagy tönkremennek. A múze­um udvarán levő fészerben elhelyezett tárgyaltat az idő­járás megviseli. A kiállítási helyiségek is meglehetősen szűkösek. Két tágasabb terem jelenleg más célt szolgál. Az egyik régészeti raktár, a másik képraktár és az archivumosok dolgozó szobája. így állt elő az a hely­zet, hogy az állandó megyei kiállításon kívül a nagyon fon­tos és mindenképpen nagy fi­gyelmet érdemlő KMP-kiállí- tás csak a folyosón kaphatott helyet. A FELSOROLTAK indokol­ják, hogy ismételten napi­rendre kellene tűzni az új múzeum építésének gondola­tát. Ismeretes előttünk: a nép­gazdaság anyagi helyzete most még nem engedi meg, hogy rövid időn belül új múzeum épüljön Miskolcon. De távla­tosan az új múzeum megépí­tésének szükségszerűsége ké­zenfekvő. Addig is a szűkös épület­ben, az erősen veszélyeztetett mokráciának. „Miért vagyunk kommunisták?” — veti fel a kérdést címében és válaszolja meg következő cikkében a lap, majd az írás alatt, szinte ek- hózva az akkori szerzőnek, olvashatjuk az örök érvényű marxi mondást: „A bölcsészek a világot különbözőképpen magyarázták, most itt a sor, megváltoztatni azt!” „Nem kell alkoimányozá gyűlés" — szögezi le a követ­kező eszmefuttatás névtelen szerzője, vagyis nincs szükség intézményre, amely a polgári rendet kívánja konzerválni, amikor a forradalom győztes Végrehajtása az idők szava. Figyelemreméltó figyelmez­tetést intéz egy másik cikk a vasasokhoz. Nem kevesebbről szól, mint hogy Garami Ernő ebben a forradalmi időben, 1918. decemberében a Magyar Vasművek és Gépgyárak Or­szágos Egyesületének „szere­tett és tisztelt igazgatóját” vet­te maga mellé kereskedelmi államtitkárnak. Nem kevésbé kesztyűskezű a lap a polgári radikalizmussal szemben sem, amelyet „kátyúba jutottnak” nevez, miután az osztályokon felüli programmal akart ak­kor szerepelni. Szinte ma is aktuális meg­állapítás a következő cikk a nemzetközi helyzetről. „Orosz­ország esetében bevált a köz­mondás, hogy, akinek halála hírét költik, sokáig él” — kezdődik a III. Internacioná- léról szóló eszmefuttatás. Va­lóban, hányszor tapasztaltuk az elmúlt ötven évben a Szov­jetunió elparentálását, éppen olyan „sikerrel”, mint akkor. Érdekes hírek és közlemé­nyek egészítik ki a valóban történelmi jelentőségű első számot, a nagy időknek igaz tanúját. Máté Iván lés ellenére a kerület hihetet­lenül zsúfolt. 38 négyzetkilo­méterén 1968-ban ezer ember iiiimiiimiimiiiimimiimumiiiiii Osztályharcot! — hirdette a KMP lapjának, a Vörös Üj- ságnak első száma ötven esz­tendővel ezelőtt, 191 fí. decem­ber 7-én. Osztály harcot! -p- ol­vashatjuk idén, december he­tedikén, a lap megjelenésének ötvenedik évfordulóján ismét, a lapnak az ünnepi alkalomra, különleges fotoeljárássa! elké­szített másolatában az első ol­dalon. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége készítet­te el az egykori első szám másolatát és a Kossuth Könyvkiadó terjeszti me­gyénkben is az évfordulón. Pártaíapszer vezetein kben kap- ható majd 1 forintért a ritka értékes dokumentum, félév­százados nagy eseményünk írott tanúja. A párt programját, a ma­gyar kommunisták állásfog­lalását hirdeti az Osztályhar­cot! felkiáltású vezércikk, ha­dat üzenve a hathónapos, osz­tálybékét hirdető szociálde­Öfven év után December hetedikén ismét megjelenik a Vörös Újság első száma

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents