Észak-Magyarország, 1968. július (24. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-11 / 161. szám

]Időjárás I Várható időjárás ma estig: nyugaton kisebb felhő ödés, néhány helyen délutáni zá- i porral, zivatarral. A szél mér* ; sékJődik. A nappali felmele- ' gcdés ismét fokozódik. Vár­ható legmagasabb nappali hő­mérséklet 31—35 fok között. Családi ház és kislakás fűtésére kazán, ES—KA lengyel import, 1,6 négyzetméter fűtőfclületű radiátorral és csővel azonnal kapható. Fővárosi Vas­es Edénybolt Vállalat 1. sz. vasáruház Budapest, VI., Lenin- krt. 86. Telefon: 317-761. Szülők az iskoláért A tanév végén elcsendese­dett a gyermekzsivaj. Jófor­mán be sem csukta kapuit az iskola, megjelentek a szülők, hogy már a következő évre készítsék elő, szépítsék gyer­mekeik második otthonát. Mintegy 70—80 szülő szorgos­kodott, bizonyítva, hogy a völ­gyön mindenütt: Sajókápol- nán, Sajólászlófalván, Kondón, Radostyánban, Varbón és Pa- rasznyán egyaránt gondolnak az iskola szépítésére. Akár- hová tekintünk, mindenütt a szülők kezenyomát látjuk, a vakító fehér falak az ő mun­kájukat dicsérik. Jó, hogy egyre több szülő érez felelősséget a közösségért. Ilyen szülők bizonyára gyer­mekeiket is közösségi szellem­re nevelik. Kocsis Teréz Parasznya Garázdáik odók a vonaton A Miskolc—Sátoraljaújhely között haladó személyvonaton nemrégiben összeverekedett három ember: Váradi Rudolf ricsei, Pangó Elemér zemplén- agárdi és Vaskó Zoltán takta- kenézi lakos. Pongó és Vas­kó már kést is fogott egy­másra, nagyobb baj azonban most nem történt. Az utasok j a hangos szóváltás, verekedés láttán elhagyták a kocsit. A három rendbontó ellen garáz­daság miatt eljárást indítot­tak. Veszélyes munkaterületté váltak a földek. Életveszélyes munkaterület­té. Az idei nyári mezőgazda- sági munka során eddig me­gyénkben 5 ember veszítette életét. Szokatlanul sok az „üzemi baleset” a földeken, a dűlőutakon. Az ok ittasság, gondatlanság, műszaki hiba. A legutóbbi halálos kimenetelű baleset július 9-én, kedden történt Szentistvánbaksán. Hadházi András, Nagykinizs, Fő utca 14. szám alatti lakos, a szentistvánbaksai Rákóczi Tsz traktorosa haladt ezen a napon a déli órákban a köz­ség utcáján egy pótkocsis traktorral. A pótkocsit sze­mes árpával rakták meg. A traktor is, a pótkocsi is — vizsgázatlan. Az egyik lejtős résznél a rossz fékberendezé­sű pótkocsi nekifutott a trak­tornak, az út jobb oldalára szorította, majd a traktor egy körülbelül 40 centiméter mély árokba borult. A baleset kö­vetkeztében a traktor vezetője életét vesztette. növényvédelmi teendők a gyümölcsösben A Megyei Növényvédő Állo­más vizsgálatai szerint jelen­leg rajzik az almamoly és a , szilvamoly, sőt az utóbbi már | a tojásait rakja a gyümölcsök felületére. A védekezést július első fe­lében célszerű elvégezni későn érő fajtáknál Wofatox SP. 30 0,4—0,6 százalékos, Tritox 50 százalék, WP. 0,3 százalékos oldatával, korai fajtáknál a Nogos 50 EC. alkalmazható 0,15 százalékos töménységben az óvórendszabályok és a vá­rakozási idő szigorú betartása mellett. A javasolt permetezőszerek szórványterületeken is felhasz­nálhatók. Megyei Növényvédő Állomás Miskolc 1968. iíiliu* II. csütörtök A tiap kelte 3.58, n A hold kelte 21.22, Névnap: Lili. 120 éve, 1848. július 11-én tartotta történelmi hírességül beszédét Kossuth Lajos: „A haza veszélyben van!..Fel­hívta az országgyűlést a haza | függetlenségének és a nemze­ti szabadságnak megvédésére. Kossuth felszólítására vala­mennyi képviselő nagy lelke­sedéssel, egyhangúlag szavazta meg a kért 200 000 főnyi kato­nát és a szükséges pénzössze­— VIT-MÜSZAKOKAT szerveznek a Diósgyőri Gép­gyárban. A műszakok lényege, hogy a fiatalok vállalták: na­gyobb szorgalommal, jobb szervezéssel az átlagosnál sok­kal jobb minőségű munkát adnak a IX. Világifjúsági Ta­lálkozó tiszteletére. . — MOPRESSZÚ. Sárospa­tak új büszkeségében, a Boros­tyán vendégfogadóban mo- presszó működik. Egész estét betöltő filmeket vetítenek, de egyéb kulturális rendezvé­nyekre is sor kerül majd a vendégfogadóban, például iro­dalmi estekre. — SÜRGŐS szudáni export- megrendelést vállalt el a Le­nin Kohászati Művek: ezer darab vasúti kerékpárabroncs elkészítését. A nagykovács- műhely dolgozói egyhónapos határidőn belül vállalták a munkát. — KIGYULLADT Hernád- szentandráson három lakóház, valamint a termelőszövetkezet 350 mázsa szalmája és egy traktora. A nagy anyagi kár felmérését megkezdték, s a tűz keletkezésének okát most vizsgálják. — BORSODSZENTGYÖR- GYÖN is befejezték az aratást Érdekesség, hogy Borsodszent- györgyön az elmúlt évnek eb­ben az időszakában még nem is kezdték meg ezt a nagy munkát. A Magyar Rádió miskolci stúdiójának műsora (a 183 méteres hullámhosszon, 18—19 óráig) A megye életéből. Látogatás a Sátoraljaújhelyi Ru­házati Ktsz-nél. A szőlőskertben — mikrofon­nal ... A gyermekek szünidei foglal­koztatása a Gárdonyi Géza Mű­velődési Házban. Elmondjuk, bemutatjuk!... Az emlékek tükrében. Egy országgyűlési képviselő portréja. Fiatalok zenés találkozója. KÖZLEMÉNY Értesít jük a közönséget, hogy a Kazincbarcikai Köny- nyűbetongyárból vállaljuk a gázszil ikát házhoz szállítását. Az anyag árának, valamint a fuvardíjnak befizetése a me­gyei állami TÜZÉP-telepeken történik. A gépkocsi lerakás­ról a vevőnek kell gondos­kodni. Kedvezményes fuvar­díjak! Időt, fáradságot takarít meg! 3. sz. Autóközlekedési Váll. A BM Tanácsi Építőipari Vállalat, Miskolc. Üteg u. 3. sz. alatti gépészeti üzeme MVE—340/2000 típusú esz­tergagépre bérmunkái vállal DK—360. kompresszort kölcsönbcrletbc ad. El—153. árokásógépre, T—157/11. rakodógépre, és El—04. gumikerekes kotrógépre munkát vállal. ÉSZARMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja Főszerkesztői Sárközi Andor Szerkesztőséit: Miskolc. Balcsy-Zsilins7ky u. 13. re!efons7ámok ntkárság’ 16-833. Gazdaságpolitikai rovat- 16-035. Pártrovat- 16-078 Belpolitikai ro­vat: 16-450 Kultúrrevat- 16-067. Snortrovat: 16-019 Monkáslevele- zés, panaszügyek: ig-048 Városi központunk: 36-132, 16-672. 35-380. 36-370 fGadja: a Borsod megyei Lapkiadó vállalat Miskolc Ba1o«.-y-Zsi!ins7ky u, 13. Felelős kiadó: Bíró Péter Telefon: 36-131 Hirdetésfelvétel: Széchenyi u 15—17. Telefon- 16-213 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél A2 előfizetés dija egy hőnapra 18 forint index- 25055 Készült a Borsod! Nyomdában Felelős vezető; Szemes István A múzeumnál ’állam, hogy építkezés van, de már nincs ott senki. Befértünk egy ab­lakon. Mindenféle érdekeset találtunk. Kiborítgattuk a fű­részport, összetörtük a vázá­kat, vasdarsbdkkal felfeszí- tetlünk egy pár ajtót, ócska kövekkel betörtük a vitrine­ket. Pénzek voltak bennük, meg pisztolyok, kardok. Ját­szottunk a pisztolyokkal, az­tán a kardokkal felhasogat­tuk a parkettát. Egy zacskó pénzt elvittünk. A villany­rendőrtől az Ady-hídig guri- gáztunk velük. El is gurult egy pár... — Mintegy 40 ezer forint értékű, XVI—XVII. század­beli ezüsttallér és egy arany dükát hiányzik — közli a mú­zeum igazgatója —, és nincs meg a násfa lánca sem. A násfa csüngő mellbrosst jelent. Egy XVI. századbeli, erdélyi készítésű ötvösremék násfáról hiányzik most a lánc — talán valaki Miskolcon megtalálja. A múzeum nagyon bízik a lakosság segítségében. — Az ékszereket is együtt szedtétek ki? — kérdezzük tovább a gyerekeket. — Nem — mondja P. Jó­zsef. — Azokért én jöttem j vissza vasárnap. Szombaton ugyanis K. Jós- . kát felrakta a vonatra, az­tán egy bokorban aludt és vasárnap ismét „meglátogat- j ta” a múzeumot. A vasárnap estét, éjszakát ismét egy bo­korban töltötte — hétfőn azonban már a rendőrség gyerekszobájában volt. Ezek a gyerekek még nem j értik, mekkora kárt okoztak A felnőttek azonban talán menthetnek valamit ebből a kárból, ha véletlenül rábuk­kannak a múzeum kincseire. Ruttkay Anna Mezőgazdaságiak ! r Újabb halálos baleset Tehát: ha a fék jó, a trak­toros életben marad. És va­lószínű, hogy a becskeházi baleset két halálos áldozata is életben marad, ha annak a pótkocsinak is jó a fékje. Nyilván a taktaharkányi idős asszony sem baleset követ­keztében halt volna meg, ha kellő gondossággal, körülte­kintéssel kapcsolják a vonta­tóhoz a munkagépet. Sok a gondatlan vezetés, a műszaki hiba. Nem a bal­esetet közvetlenül megelőzően keletkező műszaki hiba, ha­nem a már napok, vagy he­tek óta létező, melyről tud a jármű vezetője is, a munkál­tató is, a járművet mégis üzemeltetik. Hátha nem lesz semmi baj! Sürgős a munka! Sietni kell! Az ár: halálos ál­dozatok, súlyos sérültek. Ismételten felhívjuk a ve- isetők, a munkáltatók figyel­mét: nagyobb körültekintéssel ellenőrizzék a gépek műszaki állapotát, , és csak tökéletes műszaki adottságokkal ren­delkező járműveket engedje­nek az utakra, a földekre. Jó lenne, ha erősebben tudato­sodna mindenkiben: a KRESZ szabályainak betartására nem pusztán azért van szükség, mert a mulasztókat a rend­őrség megbünteti, hanem első­sorban a saját és mások testi épségének megóvása végett. Igen, a földek veszélyes mun­katerületté váltak az idei nyáron. De az emberi gondat­lanság miatt váltak azzá. (pt) iyugta 18.10 órakor, nyugta 4.52 órakor. . get. Kossuth meghatottsággal — költői magaslatokat érintő szavakkal — zárta emlékeze­■ tes beszédét: „Laborulok a : nemzet nagysága előtt, s csak ■ azt mondom: annyi energiát a . kivitelben, mint amennyi ha- ' zafiságot tapasztaltam a meg- ’ ajánlásban, s Magyarországot . a poklok kapui sem donién­■ dik meg”. ' — EMLÉKEZÉS a kuruc ■ korra címmel dalestet rendez- , nek a sárospataki várudvaron, július 16-án. Csaknem 900 i vendéget — köztük a borsodi nyári egyetem hallgatóit — : várnak a járási tanács műve­lődésügyi osztálya által szer­vezett műsorra. — VEGYSZERREL irtják a bokrokat, cserjéket a vadnai Egyetértés Tsz legelőin. A jobb legelők kialakítására az idén mintegy száz holdnyi te­rületet műtrágyával szórtak be. — SZERENCSÉS kimene­telű baleset történt a napok­■ ban Hangácson. A lermelöszö- • vetkezet kombájnja szakadék­■ ba borult, szerencsére a kom- ; bájnos csak kisebb sérülést ■ szenvedett. ‘ — AZ ELSŐ szabad szom­' bat július 13-án lesz a Tiszai Vegyikombinátban és a Tiszai Erőmű Vállalatnál. Mindkét üzemben, július elsejétől ve­zették be a csökkentett, 44 órás munkahetet. — H0SBOLTOT nyitott a földművesszövetkezet Tisza- szederkény I. telepén. Az új üzlet a régi moziból átalakított vásárcsarnokban kapott he­lyet. A boltot a napokban ad­ták át rendeltetésének. — AZ ALBERTTELEPI Hunyadi János Művelődési Ház ifjúsági színpada minden évben ajándékműsorral kö­szönti a község bányászait, la­kóit. így volt ez néhány nap­pal ezelőtt is, amikor a Bika­vadai cimű, 3 felvonásos bo­hózatot mutatták be nagy si­kerrel, zsúfolt nézőtér e’ött, (Juhász Sándor leveléből.) — BÁB SZAKKÖR alakult a Diósgyőri Vasas Bartók Béla Művelődési Házban. A bábját­szás iránt érdeklődő fiatalok az L KM nagyüzemi K1SZ- bizottságán és a művelődési házban jelentkezhetnek. — ÉRTÉKELTE a Sátoral­jaújhelyi járási Tanács a kö­zös községi tanácsok munká­ját. Felülvizsgálták a járás te. rületén működő kirendeltsé­gek épületeinek kihasználtsá­gát is. most a diósgyőri nevelőinté­zetben laksz... Talán egy nap szabadságra engedtek, mint engem, Miskolcról? — Á, nem — így a 11 éves fiú. — Megszöktünk Jóskával. Ö már nagyobb, 13 éves és Megyaszúról került a mi in­tézetünkbe. Mei'.yr.szórói sok­— Terem tőm, ide betörtek! — rémült meg a takarítónő, amikor hétfőn, július 8-án reg­gel meg akarta kezdeni mun­káját a miskolci Herman Ottó M úzeumban. A frissen lakkozott ajtók felfeszítve, több vitrin ösz- sze törve, a parkett felhasogat­Betoittk o iiiiinia^ Hová gurultak az ezüsttallérok? — A násfa lánca hiányzik — „játszottunk a pisztolyokkal" galva, néhány kerámiatárgy, váza darabokban. Elszórva jó pár érme. régi ékszer. Ez a kép fogadta a gyorsan érkező ren.dőrséget és a múzeum igaz­gatóját is. — Legalább százezer forint értékű kár — állapi" otta meg Komáramy József igazgató, már az első becslésre. Aztán a múzeum munkatársaival hozzáfogott a kár és az eltűnt értékek pontos felméréséhez, a rendőrség pedig a tettesek előkérdéséhez. A rendőrség tudta hamarabb befejezni munkáját. Már hétfőn dél­utánra ... # — Irtott már ilyet? — Mutasd. Hű, de régi pénz! 1656-ból? — Osváth Ot­tó. fiatal honvéd rácsodálko­zott az ’ ezüstérmét feléje nyújtó gyerekre. — Hol sze­rezted? .— Egy haverommal, P. Jós­kával szereztük. Van még ná­la más is. Nyakláncok, gyű­rűk, meg tudom is én. De ó ott maradt Miskolcon. — Te most hazajössz Izsó- falvára? Te vagy a K. Józsi, igaz? Ha jól emlékszem, te szór megszökött, tudja már, hogy kell ezt csinálni... A fiatal honvéd összenéz'ett | útitársaival — Vass László­val és Sztopka Lászlóval —, aztán rábeszélték a gyereket: adja át neleik azokat az ócs­ka pénzeket. Mindez szombaton este tör­tént, Izsófalva felé, a vona­ton. Hétfőn Osváth Ottó visz- szautazott alakulatához, és azonnal jelentette az esetet a századparancsno'knak. Közben a rendőrségi vizsgá­lat is kiderítette: csakis gye­rekek törhettek be a múzeum­be. Talán éppen intézetből szökött gyerekek. A feltevés alapján megkérdezték a diós­győri nevelőintézetet is: szom­baton megszökött-e onnan va­laki? — P. József és K. József. A két fiú most a rendőrség gyerekszobájában van. — Hát hogy is történt? — kérdésünkre vagánj'kodva so­rolja a nagyobbik: — Megléptünk. Pénzünk nem volt, gyalog jöttünk be a városba, szombaton délben.

Next

/
Thumbnails
Contents