Észak-Magyarország, 1968. március (24. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-08 / 57. szám
ÉSZARMAGYARORSZAü Péntek, 1968. március 8» Esem ényekrol RÖVIDEN A SZURKOLÓ HALÄLA □ A szerda esti Real Madrid—Sparta Praha Európa Kupa mérkőzésen, amikor Amancio megszerezte a vezetést a spanyol bajnokcsapatnak, Jaime Marchihalar Bru- guera 65 esztendős mérnök szívszélhűdés következtében meghalt a nézőtéren. KÉT hét mülva □ Barnard dél-afrikai pro- i íesszor a michigani Anna Ar- j borban tartott szerdai sajtóér- j tekezletén kijelentette: „új” szívet kapott páciensének, Blaiberg fokvárosi fogorvosnak állapota annyira javult, hogy két hét múlva elhagyhatja a ; kórházat A SEJNA-ÜGY □ A Csehszlovák Kommu- j ttista Párt Központi Bizottságának elnöksége elhatározta, ' hogy bizottságot küld ki Sej na j vezérőrnagy szökése okainak és j körülményeinek kivizsgálására. A vizsgálat eredményéről tájékoztatják a közvéleményt — hangzik a közlemény, amely a Rudé Právo csütörtöki számában jelent meg. K1SIKLOTT O A Wiener Walzer expresszvonat öt kocsija — köztük az étkező- és hálókocsi — a felső-ausztriai Marchtrenk közelében csütörtökön hajnalban kisiklott. A vonaton, amely a svájci Baselból Becs felé volt úton, mintegy 200 utas tartózkodott. Az első je- í lentések szerint a szerencsét- 1 lenségnél négy utas életét j vesztette. HOZZÁÉRTENDŐ I Q Á Szerencse sorsjáték I szervező bizottsága közli, hogy j a sajtóban február 27-én meg- j jelent nyereményjegyzék szám- | oszlopában a legelső 0 jegy nincs feltüntetve, de as min- | den számhoz hozzáértendő. Te ! hát például a nyereményjegy- zékben szereplő 99 461 szám | megfelel a 099 461 számú sors- ! jegynek. A hivatalos nyereményjegyzék egyébként megtekinthető a fővárosi postahivatalokban, valamint 'a vidéki állami áruházakban, földmű- vesszövetkezeti boltokban és postahivatalokban. Napi postánkból Hogyan lehetőnk kertszövetkezetí tagok? S A Lenin Kohászati ~ Művekben dolgozom ~ három műszakban, így E időm és lehetőségem E adódna rá, hogy régi E szenvedélyemnek is hősi dolva kertészkedéssel 2 foglalkozzam. Ez neműi csak pihenést jelentene E számomra, hanem ötta- = gú családom megélheté- = séhez is jelentősen hoz— zájárulhatnék, ha küE lönböző konyhakerti nö- E vényeket termesztenék. E Mint kertszövetkezeti E tag megvalósíthatnám ~ elképzelésemet, de hiá- E ba érdeklődöm, hol ven- E nének fel tagnak, nem = kapok érdemleges vá- E laszt. Munkahelyemen E ugyan alakult már ilyen E szövetkezet, de új tagot 5 tudnak felvenni. — Tudom, többen is sze- ~ retnének kertszövetke- E zeti tagok lenni, de nem 2j tudják, hol kell ez ügy— ben jelentkezniük. Kér- E jük, adjanak rá mi- E előbb felvilágosítást. Pallai Ottó Miskolc * Miskolcon jelenleg hét kertszövetkezet működik. Tagnak csak olyan személy jelentkezhet, akinek nincs 400 négyszögölnél több földingatlana. Részletes felvilágosítást levélben, vagy személyesen minden érdeklődőnek szívesen ad a Miskolc és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetben (Miskolc, Baross Gábor utca 13—15.) Bodnár előadó. Sziséo m o hereiípár nieoerzöre! 5 Több mint hatvanan E járunk be Hejobába E környékéről. Miskolcra - E dolgozni. A. vasútállo- ! — máshoz kerékpárral ! E közlekedünk, amelyek- j E nek megőrzéséért eddig j — személyenként havi 18 ~ forintot fizettünk a i s MÁV-nak. Nyugodtan ! E dolgoztunk, járművein- \ E két biztonságban tud- j E tűk. E Ügy értesültünk róla, j E hogy a MÁV májustól, 1 E de lehet, hogy még ha- i E marabb megszünteti a < megőrzőt. Ez a hír nagyon elkeseríti a bejáró dolgozókat. Ha kevés a 18 forint őrzési díj, szívesen fizetünk többet is, de ne tegyenek Id bennünket bizonytalanságnak, hogy még munka közben is arra kelljen gondolnunk: vajon megtaláljuk-e a hazajáróit könnyítő kerékpárunkat. Nagy segítség, jó megoldás volt a megőrző létrehozása, ne vonják hát meg tőlünk. Kovács Mária és társai Hejőpapi Bodnar József, a MÄV Igazgatóság III. forgrlmi osztályának vezetője a Következő, megnyugtató választ adta: „Felvetődött annak gondolata, bogy a nagyon gyenge forgalomra való tekintettel Hejobába—Hejőpapi állomáson szüneteltetjük az éjszakai szolgálatot. Miután azonban az állomáshoz tartozó községekből, a hajnali munkásszál- lító vonatokon sok dolgozó jár be Miskolcra, megoldásokat kerestünk arra, hegy az üzemelést gazdaságosabbá téve megmaradhasson az éjszakai szolgálat. Itt esett szó a kerékpár-megőrző fenntartásáról, vagy megszüntetéséről, miután dolgozónk munkabére jóval meghaladja az őrzésért befizetett összeget. Ügy döntöttünk azonban, hogy Igazgatóságunk vállalja az így mutatkozó többletköltséget, mert segíteni akarunk az állomásig kerékpárral közlekedő dolgozókon.” A hét filmjei Fiúk a íérrő! Szívünkhöz nőnek a. rövid két órója alatt a téri fiúk. Érdeklődő izgalommal figyeljük, miként válnak a külvárosi téren ácsorgó, verekedő természetű, a világ dolgaival' keveset törődő srácok olyan emberekké, akik belátják, hogy az oktalan pofozkodás helyett erejüket, összetartozásukat valami nemesebb cél érdekében is felhasználhatják. Közülük ki könnyebben, ki nagyobb kanyarokkal, de mindnyájan eljutnak a felismerésig, keserves lecke árán megtudják, hol a helyük, mit kell tenniök. hogy egy eljövendő jobb jövő születését segíthessél!. Levelekből — röviden Rácz Jánosné tiszakeszi lakost 6 órás munkaidőre alkalmazták a helybeli postahivatalnál. Levelében azt panaszolta, hogy nagyon nehezen, egészségét is kockáztatva tudja csak ellátni munkáját a körzetéhez tartozó 11 kilométeren, mert sem szolgálati kerékpárt, sem kézbesítőtáskát, védőruhát nem kap. (A Postaigazgatóság értesítése szerint levélírónk kérését jogosnak találták, és intézkedtek, hogy’ valamennyi fel- szerelési tárgyat megkapja.) A Hejócsaba főutcáján levő zöldségesbolt előtt egy 9 év körüli síró kislányra lettünk figyelmesek — írja levelében Gaál Gézáné. — Mint kiderült. elvesztette a burgonyavásárlásra kapott 10 forintot, és félt hazámenni. Többen közrefogták, a kislányt, de csak néztek rés hallgattak. Egy 45 év körüli nő, megtudva a sírás , okát, elővette pénztárcáját és a kislány kezébe számolt 10 forintot, mondván: tessék, de máskor jobban vigyázz! Megköszönni sem volt idő, az ismeretlen adakozó már továbbsietett. Megtudtam, hogy csak 600 forint a keresete, mégsem gondolkozott, amikor segíteni kellett. Jó volt látnunk az önzetlen segítőkészséget, mindannyiunkat elgondolkoztatott. Köszönjük. Nemrégiben az Állami Építőipari Vállalat sajóvárkonyi telepén tűz ütött ki az éjjeli órákban %— írja Murányi Tibor Bánrévéről. A tüzet a kéményből visszaeső szikra okozta. Az éjjeli szolgálatban levők és az azonnal érkező tűzoltók közös erőfeszítésének eredményeként a mintegy 50 000 forint értékű szerviz és kellékei nem váltak a tűz martalékává, 'nem érte nagyobb kár a vállalatot A 'köérerriűRBdők megérdemlik a köszöriétet Képviselői tanácskozás 3 Parianenta A képviselőcsoportok vezetői és az országgyűlési állandó bizottságok elnökei csütörtökön a Parlament Gobelin- termében egész napos tanácskozást tartottak, amelyen részt vettek az országgyűlés tisztségviselői is. Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az országgyűlés elnöke tájékoztatta a megjelenteket a Parlament soron következő ülésszakával1 kapcsolatos feladatokról. Dr. Széná- si Géza a Legfőbb Ügyészség, dr. Szalay József a Legfelsőbb Bíróság feyékenységérőL Az új magyar film, Szász Endre első rendezői alkotása — Hollós Ervin novellájából Hámori Oltó írta — ezt az utat rajzolja fel, történet néhány fiú életéből, külterületi vagányok látszólag unaloműző verekedéseinek láncolata a virtus kedvéért való pofozkodástól addig, amíg ennek a verekedésnek már politikai osztálytartama lesz, s a fiúk eljutnak az illegalitásban működő kommunisták tiszteletéig, segítéséig. Kicsit hőstör- ténet is ez a film, különösebb pátosz nélkül, a 'kalandfilmek izgalmasságával mutatva fel a fiúk életepizódjait, sok derűs, fordulatos mozzanattal jelezve a nehéz utat, amelyet bejártak. Keményen dolgozó munkásfiúk, akik között olyan is akad, aki csak a mai élvezeteknek akar élni, kistisztviselő, zsebtolvaj, ökölvívó és gyáros szülei életformájától elidegenedett, sok-sok zsebpénzzel ren] delkező fiatal egyaránt akad I köztük. i í Egyikük, a kistisztviselő a Vasas Sportegylet révén hamar megtalálta az utat az illegális kommunista párthoz, s bár nélia hebehurgyán viselkedik. meggondolatlan, pártmegbízatasa válaszfalat von közé és a régi barátai közé. Az ő útját értik meg nehezen a többiek, s csak halála döbbenti rá véglegesen a fiúitat, milyen ügyet szolgált, milyen ügyért kell nekik is j eszüket, s öklüket használni. ! I Nem hangzanak eű a filmben ismert tézisek, nincs magyarázkodás, viszonylag kevés a felvilágosító szó, a fiúk természetes kalandvágyukat követve járnak azon az úton, ami a fenegyerekeskedő vagánykodástól a hősiességig vezet Igazi pesti külső kerületi fiúk, igaz embereik a Stieß sei. És az a kis színésznő* Zsizsi is, akit Margittal Áffí formál meg hitelesen, aki a fiúkkal párhuzamosan járja ss illegálisan dolgozó kommunistákat segítő emberek nehéz útját. Két felnőtt alakja látszik kicsit különállói a fiúktól, pedig a film szerint velük éltek. Az egyik a Várlamyí Zoltán megformálta idős kommunista, a „Mellényes”, & kommunistává lett téri fiú felsőbb kapcsolata, aki a maga higgadtságával, jártasságával nagyon eltitötta fiúktól, még ha atyai-elvtársi módon is közeledett hozzájuk, ® másik pedig Darvas Iván nagyszerű Diogé-» nésze. Ez a különös figura nemcsak igen sok élet bölcseid séget hordoz, hanem olya® marxista felkészültséggel sä rendelkezik, úgy definiál mindent a harmincas—negyvenes évek fordulóján, mint egy mai felkészültségű, s már történél-> mi távlattal is rendelkező filozófus. Darvas ragyogó színészi képességei teszik ezt az alakot is elfogadhatóvá, élővé, a játékban is hitelessé. A téri , fiúk közül Kovács István, Huszti Péter, Bujtor István, Harsányt Gábor, Márton András alakításait kell kiemelnünk. A Fiúk a térről jól sikarülä film. Történelmi hitelességei nem kérhetünk tőle számon- hiszen nem történelmi mit, hanem játékfilm, amely érdekes, kalandos és a. témáhoa illően hangszerelt művészi át* fogalmazásban, szőrakoztatvé idézi a történelmet. Hét katona, meg egy lány A napóleoni ármádia Ismeri egyenruhái, sebezhetetlen hősök és bamba, de kedves katonák, bájos és csintalan leányzók, romantikus tájék hegyormokkal, szakadékokkal* gyors hegyi patakkal, várkastély és egyebek. Vagyis jelen van ebben a román—francia —olasz koprodukcióban készült színes, kalandos filmben minden, ami csak hasonló jellegű alkotásokban lenni szokott. Maga a történet is ugyancsak kitaposott ösvényen halad, izgalomra kevés lehetőségünk van, s ha már unjuk a túlontúl ismert fordulatokat, néha- inéha megvigasztalnak a re- \mekbe sikerült tájfelvételek.. [Nem jobb és nem rosszabb Ja. film mint a kalandfilmefe [nagy átlaga. Főszerepeiben iJean Maraist, Sydney Chaplint ^és a nagyon szép Marílu Tolot [látjuk, akinek szépségét a ma- [ga meztelen valóságában nemcsak a játékbeli francia kato- ■ nák használták ki, hanem a [film alkotói is. Egy kisebb [szerepben fel kell figyelnünk Guy Dedósra, a dadogó katona alakítójára. Mindezekkel együtt nagyon hamm- elfelejtjük a filmet. Benedek Mikló* Halálra sajtolta a vasrúd Miskolcon., a Lenin Kohászai.-, ti Művek középhengermű tmk-mühelyében Vitenbach József 19 éves esztergályossegéd egy hosszú gömbvasat akart esztergályozni, s a vasrúd egyik végét megfogatta Lipusz László 17 éves ipari tanulóval. A centrifugális erő következtében a gömbvas elhajlott. s olyan erővel sújtotta fejbe az ipari tanulót, hogy a helyszínen meghalt. A felelősség megállapítására a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálatot indított JT 56: f őst gyere a kantjába — mondta Galamb, mivel 1 néhány emberük már volt, és látta, hogy Troppauert menynyire lesújtja verseinek elvesztése. — Játszok neked néhány. szép dalt. De a költő komoran ment mellette, és nagyot sóhajtott. — A legszebb verseimet lopták el. Közte volt az eposzom is: „Holnap indul a század csuklógyakoriatra. Irta Troppauer Hümér”. Ez neked nagyon tetszett... Leültek egy sarokasztalhoz. A vendéglős bort hozott, Galamb. zsebébe nyúlt szájhar- ' monlkájáért Elámult A harmonika helyett Gríson tárcáját vette elő. benne volt a titkosszolgálati jegy, a tizenötezer frank, a notesz és az újságcikk... Ostobán nézte. — Mi ez? — kérdezte Trop- fcaúer. _ Ez volt... a viaszosvát laee zacskóban... Ami eltűnt a század pénzszekrényéből ... Most itt van. a zsebemben! — Verseim! Az is ott volt? — kiáltotta a másik izgatottan. — Nézd meg a zsebedet! De hiába kotorászott A versek eltűntek. — Nincs__— dadogta Gal amb. — Visszaadott mindent ... még a tizenötezer frankot is__ ■ — Gondolhattam volna — mondta keserűen a költő —, tudta a gazember, mit akar. Majd bolond lesz a tizenötezer frankot megtartani, amikor ellophatta valamennyi eredeti Troppauert. Szája megremegett, és nagy, szürke szeme' nedvesen csillogott ... Galamb vésztjóslőan félemelkedett. Hohó! Ezt senki más nem tehette zsebébe, mint az arab suhanc, aki állandóan az asztalnál lábatlankodott levetett zubbonya körül! De hol van a fiú? Otthagyta Troppauert, és szó nélkül kisietett A söntés- pole mögött a konyha felé ment. Qtt senki sem volt. Átment a konyhán. Egy kis, kővel körülvett kertbe ért, ahol törölgetnek, krumplit tisztítanak és mosogatóvizet öntenek ki. Megvan! Ott áll az arab, és cipőt tisztít Elkapta. — Beszélj, te ördögitek, mert kitekerem a nyakadat! Hogy került ez a holmi hozzád? — Megmondok mindent... csak eressz el... uram ... De ahogy lazult a szorítás, a fiú kisiklott kezéből, és befutott a házba, a konyha melletti keskeny úton. Galamb elkapta csuklóját... Mindkettőjük keze a bejáró és a fal közé szorult. De az arab kiszakította magát, és beugrott egy szobába, ahol a kantinos lakott. Galamb nekifeszítette vállát, a zár könnyen kitört, és máris ott állt a küszöbön. E gy hatalmas altiszti revolver feszült gyomrának: a suhanc remegő kezében »-é® —- Ha hozzám nyúl, Idő TKjm! Meglepetten nézte s barna bőrű kölyök elszántan villogó szemét. Azután a kezére nézett. Elzsibbadt az ámulattól. Ahol a karfa lehorzsolta a bőrt, fehér színű volt, és egy háromszögű anyajegy látszott! A szellem! Ez nem barna arab suhanc, hanem fehér nő! Ijedten lépett hátra, — Bocsánat... nem tudtam... hogy... Az arab követte a katona .pillantását. Meglátta kezén a jelet... Ijedten eltakarta. Csend volt. — Milyen ostoba voltam... — mondta aztán szomorúan. — Sejthettem volna, hogy rájön, ha visszateszek mindent a zsebébe... — No hallja — legyintett fölényesen Galamb —, ön nem tudja, hogy én közben kitűnő nyomozó lettem? Most mondja meg nekem, kicsoda ön. Mert kísértetekben csökönyösen nem hiszek... A nő egy másodpercig gondolkozott. — Madge Russe! ... Apám volt az a kutató, akit gyalázatosán meggyilkoltak, és az anyám lett később... dr. Brétailné. — Értem ... ezért hasonlít rá... és az anyajegy... — Kérem .,. Én most nem mondhatok semmit... Sokáig azt hittem, hogy maga... Például amiké? az órát kértemott az oázisban. Hi szert emlékszik? — Halványan .. 1 — felelt: rosszkedvűen, és megtapogat ta tarkóját. — Később meggyőződte« róla valaki révén, hogy maga ... egész ... rendes és ... Galamb csillogó szemmé lépett hozzá, és megfogta, ke zét: — Régen vágytam már eg\ ehhez hasonló társalgásra.. Mert meg kell mondanom... — Ne... Ne mondjon semmit — vágott közbe gyorsar a leány, és tűzpiros lett — Ja igaz... a karóra, ha parancsolja.. „-— Nem baj ... Csak tartsa magánál... de kérem — tette hozzá őszinte aggódással —, vigyázzon magára, mert ezért meg akarják ölni ... — De nem teszik! — kiáltotta elkeseredetten. F elharsant a kürt. Takarodó. — Mikor látom? ... — kérdezte gyorsan Galamb. — Talán... lesz alkalom még... Kérem, bízza ezt rám. Most nem vagyok a magam ura, de megígérem, hogy hamarosan találkozunk ... Nem akadályozhatta meg, hogy Galamb megcsókolja kezét De úgy látszott, nem is akarja. (FolytatjukJ P. Howard (Rejtő fenő) Az előretolt == === h el yő rs ég