Észak-Magyarország, 1968. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-07 / 5. szám

Vasárnap, 1968. január 7.

ESZ ARM AG VAUOKSZAG

———WM—«■W

5

ßoiemsisz

VONALAK

ESCk

az ember leikébe.

Élesen, keményen, mint a rohamkések pengéje, vagy a sorozatlövő acélgolyói ott, Vietnamban. Ott? Nem. Vietnam is itt van nálunk, naponta látjuk 'a televízióban, olvassuk az újságokban, halljuk a rádióban. próbáljuk menteni tömeggyűlésekkel, gyógyszerrel, kórházakkal, ruhával. Vonalak. Idézik, elevenítik az aljasságot, a félelmet. Nemcsak a vietnamit, minden más aljasságot, félelmet is. Emberarcú, szörny-testű démon képében, éles fogú, nyitott szájú, elnyeléssel fenyegető, ha- lalmas szemű atomfelhő képében, szögesdrótok, a drótok mögött fekvő emberi alakok képében. Vonalak. Puhák is, hajlékonyak, játékosak, mesél mondók, kedves estéket idézők is. Napokat, holdakat, madarakat, fákat megmutatok. Kószáltak, egyenesek, tiszták, sötétek, világosak és még annyi minden mások! Mennyi mindent, mennyiképpen tudnék. kifejezni a világból, melyben élünk,, a világból, mely ezernyi oraml a Iával kifejezésre, fogalmazásra készteti az arra hivatottakat. Két évenként a grafikai kiállításon, de inég a kiáliítás után is újra és újra elámulunk a vonaluk erején. Mert így, a kiállító termekben az ország legjava termésének tömény együttese újra láttatja, újra felfedezteti ezt az erőt.

Ifjak az áramlatok is, mik megszületletik a vonalakat. A kemény, a lágy vonalakat, a világps, a sötét foltokat. ,

A híradás, a tájékoztatás elképesztő gyorsasággal fejlődik. Ha a világ bármely részében történik valami, szinté órák múltán mindenki tudhat róla. A Fokföldön új szívet ültettek át egy emberbe. Mindennapos állapotáról tudtunk, figyelemmel kísértük. Az új átültetést is. Mintha itt lenne. Az izraeli—arab háború minden eseményéről is órákon belül tudtunk. Mintha itt lenne.

Ciprus is.' Távoli országoktól játszott futballmeccseket, tüntetéseket. karneválokat látunk, távolságokat, nem ismerő rakétákat látunk, több ezer kilométeres sebességgel száguldó vadászgépeket látunk.

A világ egyetlen eseménye sem érdektelen. Mert része vagyaink a világnak. Hiába dugnánk be a fülünket, hiába vonulnánk félre, részt kell vállalnunk a körülöttünk zajló eseményekből. Talán minden nap többet. Nyilván nem véletlen, hogy a grafikai kiállításon is hangsúlyozottan jelentkezett az általános emberi. A konkréttől, az egyeditől elszakadt, vagy inkább kinőtt tóma. Az emberiség régi, nagy témái ezek, de lehettek-e bármikor is nagyobbak, időszerűbbek, mint éppen ma? Az ember-arcú, karmos lábú, sötét démon lehetett-e bármikor félelmetesebb, mint a mindenüvé elérő rakéták, a minden elnyelésére, minden elpusztítására képes atombombák idejében? A hamuszínű, szögesdrótos lágerek éllek-e még .olyan elevenen az emberekben, mint éppen a mi korunkban?

A híradó eszközök nemcsak szívműtétekről, virágkarneval- ról, sporteseményekről tudósítanak, hanem felvonuló tankokról, benzinben lángoló emberekről, keresztes csuklyásokról, az atomsugártól húsz év után elpusztulókról is.

—, . szép inter nacinllQ7l3 nalizmus érződik

iidtlU; a vonalak művészeinek alkotásaiból is. Tiszta, szép internacionalizmus eio- södik, terebélyesedik nálunk az1 emberekben. Ez az érzés nem hagyja egyszerű szemlélőként figyelni a világ történéseit. Nem elégszik meg a tudomásul-vétellel, a puszta tájékozódással, hanem valamiképpen ellene, vagy mellette ítéletet is formál. Együttérzéssel, szolidaritással kíséri az igazukért küzdőket, szót emel mellettük ítélkezik. Mérlegel, véleményt formál Sokszor nem is könnyen. Hiszen a világ rendkívül összetett, bonyolult, már régóta nem elérodtak a német juhászkutyák, másképpen a farkaskutyák. Valamiért ez a fajta tetszik. A farkaskutya agresszív, lá- madókedvű. A legutóbbi hónapokban még egy másik kutyafajta bukkan fel mind többet a város utcáin: a bokszer. Széles, erős pofájával, zömök fejévei, csupa izom testével: félelmetes. Az ember érzi: ha valamit megragad, soha el nem engedi. Vajon miért terjed éppen most ez a csupa erő, csupa félelemkeltő állat?

JáruÉ-keliiÉ, 3

bajos dolgainkat a körülöttünk, bennünk zajló világ számlálatlan áramlatainak közepette. Felfogjuk, magunkba fényképezzük a legapróbb jeleket, rezdüléseket, a drámákat. a tragédiákat. Az,ember legelemibb joga, hogy azokat vetítse vissza a külvilágba, amiket a legfontosabbaknak, a leglényegesebbnek vél.

Művészi felelőséggel.

liimW m™bf°lömörítvJ , . Hf, a mondandót.

Felelőséggel, mert hiszen nem saját ügye a szólónak, a fórumra lépőnek, hogy mit tart mondandónak. Háljuk, halljuk « B—52-esékel. Háljuk a görögországi börtönöket: a művészetek bölcsőjének hazájában a vak lantos kései utódai ülnek a cellákban. A terror ellen, a szabadságért küzdők ülnek a cellákban Leonidasz hazájában. De látjuk a világ minden részében tiltakozásra emelt kezeket is. halljuk a B—52-csek zúgását is túlharsogó állj kiáltást. És közvetlen világunkban halljuk az okos, nyugodt érvelést, munkára buzdítást, látjuk az alkotás szépségének dicséretét. Vonalak. Élesek, mint a penge. kemények, nűnt a sorozat- lövők golyói, de puhák is, játékosak is, napokat, holdakat, fákat, madarakat megmutatok.

Priska Tibor

Hogyan lehet több sertéshús?

j második kérdés: milyen JY tényezők akadályozzák a sertéshústermelés nagyobb növelését; az olyan iramú fejlődést, amely biztosítékot nyújtana a hazai igények kielégítésére és az export fokozására?

Hazánk sertésállományának fajta szerinti összetétele a legutóbbi egy évtizedben kedvezően alakult. 1957-ben a sertés- állomány több mint 43 százaléka zsírsertés volt; ez az arány I964-re 6 százalékra

csökkent. Természetesen, ennek megfelelően növekedett a hússertések aránya; 1964-re már elérte a 65 százalékot. Vagyis a hazai sertésállomány fajta szerin ti összetétele nem gátolja a hústermelés nagyobb arányú növelését.

De hiába kedvező az állomány fajta szerinti összetétele, ha a szaporítási, felnevelésiyés hizlalási módszerek elavulták, korszerűtlenek. Ezt is számok bizonyítják.

Az igazság az, hogy a gazdaságilag lofife.Uelt.ebb országokban sem tekint nagy múltra a korszerű sertéstenyésztő», tartási és hizlalási eljárások kidolgozása. alkalmazása. Persze, ez nekünk sovány vigasz; ezért határozott úgy a közelmúltban a mezőgazdasági kormányzat, hogy az. egész, országra kiterjedő sertéstenyésztési cs hústermelést programot kell kidol- gozni.

A

z általános elveket ét tennivalókat, röviden s következőkben foglalhatjuk össze:

— a gazdaságok egy-egy sertéstartásra használt épületet: egyszerre kell betelepíteni állománnyal és ugyancsak egyszerre kívánatos kiüríteni Ily módon ugyanis a két nevelési, illetve hizlalási szakasz között el lehet végezni az. épület karbantartását, fertőtlenítését, s ezzel jelentősei növelhető az állategészségügy:

bizton sár:

A

z első kérdést tegyük fel úgy, ahogy a legtöbben felteszik: miért kevés a sertéshús?

A választ, érdemes oly módon keresnünk, hogy megnézzük: egyes időszakokban menynyi voll hazánk sertésállománya; miként alakult a sertéshús-termelés; mennyit fogyasztott a lakosság. Az 1934— 38-as évek átlagában négy és fél-ötmilliós volt hazánk sertésállománya, és az évenkénti sertéshústermelés 160 000 tonna körül mozgott. Sertéshús- termelésünk 1950-re megközelítette a 200 000 tonnát, majd 1960-ban már 300 000 tonna fölé emelkedett. A legnagyobb tételt eddig 19G5-ben termeltük. amikor is valamivel több. mint 400 000 tonna sertéshúst állítottunk elő. A sertések száma: hétmillió. Ezek az adatok a fejlődést dokumentálják.

Az utóbbi évek sertésállományának és hústermelésének alakulása arról tanúskodik, hogy ez a fejlődés nem egye- ncsvonalú. hanem túlzottan ingadozó. Nézzük meg ilt is a számokat.. 1980-ban 230 000

tonna sertéshús került kereskedelmi forgalomba: 1965-ben j 370 000 tonna, viszont 1967-ben (a .nem végleges, csak előzetesen becsült adatok szerint) alig 300 000 tonna.

Az egyik oldalon tehát azt látjuk, hogy a sertéshústermelés egyik évről n másikra elég nagy mértékben ingadozik, viszont ugyanakkor a másik oldalon az igények meglehetősen egyenletesen fejlődnek. Ennek megfelelően növekedett a sertéshús-fogyasztás is; 1934—38-ban az egy főre jutó évenkénti sertcshús-fo- gyasztás 15 kiló volt és még 1950-ben is csak éppen elérte a 16 kilót; 1960-ban már megközelítette a 25 kilót, 1985-ben pedig 29-re emelkedett.

— célszerű egy-egy kocacso-. portnál a pároztatást és a ma- lacozási időszakot összclömö- ríteni. mert így a malacok nagy csoportja egyidóben választható el;

— a tudományos vizsgálatok és a gyakorlati tapasztalatok egyaránt arra ösztönöznek, hogy egy-egy állománycsoportot (falkát) minél ritkábban mozgassák, telepítsék át más épületbe, mert minden ilyen áttelepítést megsínylenek a sertések;

— a malacoknál alkalmazni kell a ..doppingoló takarmányozást". mert így lehet jól kihasználni a fiatalkori fejlődési erélyt, amely nagyon fontos a további nevelés, illetve a hizlalás alatt.

F

ontos eleme végül a sertéshústermelés fej- lesztésének az árkérdés, a nagyobb anyagi érdekeltség megteremtése Ezért született az az intézkedés, hogy 1967, október elseje óta az addigi 19 forintos kilónkénti felvásárlási ár helyett — a nagyüzemi felárral .együtt — a gazdaságok 22 forintot kapnak a hússertés kilójáért; a számítások azt mulatják, hogy azokban a gazdaságokban, amelyekben a takarmány legalább 80 századokat saját maguk termelik, a sertéshústermelés így már S— 12 százalékos tiszta haszonnal jár. Ez az eredmény tovább fokozható, ha általánosabbá válik az a törekvés, hogy a jobb munkamegosztás érdekében a sertéstenyésztő gazdaságok egyesülésekbe tömörülnek, igyekeznek elavult leiepeiket. felújítani, illetve teljesen korszerűeket építeni. Az állam e törekvéseket azzal is támogatja, hogy az új sertéstelepek létesítésének költségeit jelentős mértékben vissza nem térítendő hitellel magára vállalja.

Horváth László

ZÁRAK

A nyomozók kora reggel — nem sokkal a betörés jelentése után — a színhelyre érkeznek, Egy darabig látszólag szórakozottan, mozdulatlanul állnak a nyitott ajtóban. Szemük pillantása élesen söpri át meg át a műhely. egyben raktár szerepét is betöltő helyiséget. A betörők pocsék munkát végeztek. Minden szanaszét szórva, összedobálva.

— Önök tehát nem nyúltak semmihez — kérdezi, vagy inkább tényként állapítja meg a nyomozók Ogyike.

— Nem! — válaszol az asztalosok csoportvezetője, s magyarázatképpen hozzáteszi: — A nyomok miatt.

— Helyes.

A bűnügyiek pillantása most az egyik ablakra vetődik. Valaha üveg lehetett benne, de úgy látszik, biztonsági okokból bedeszkázták. A deszkadarabok belül letépve lógnak, s minden kétséget kizáróan tanúsítják, hogy a tettesek itt hatoltak be.

Az asztalosok egy csomóba tömörülve figyelik a bűnügyieket. Tetszik nekik n nyomozók szerénysége, csöndessége. Nem olyan lármásak, nagy- hangúak, mint ahogy például az Angyal-sorozat mutatja őket a tv-ben. Igen udvariasan érdeklődnek az ellopott tárgyaltról is. Hamar megállapítják, hogy a zárak nagy része eltűnt.. Aztán a csoportvezető némi töprengés után kiböki:

— Hiányzik az amerikáner is — s bíztatóan a másikra hunyorít. Az asztalos közli:

— Egy kézi fűrész.

— Két gyalu.

Es a bűnügyiek szépen, minden szúrós nézés, gyanakvás nélkül feljegyzik. Az egyik asztalos megjegyzi:

— Életemben most látok először nyomozót munkában. Hohó! Mennyire másak, mint a krimiben!

A csoportvezető sebtiben érvényesíti a szemináriumon tanultakat;

— ök a mi fiaink, a mi neveltjeink! A népé!

A bűnügyiek erre sem látszanak reagálni. Miutón láthatólag mindent feljegyeztek, amit láttak, s asztalosok mondhattak, a házakat kezdték fürkészni.

Lassú, nyugodt léptekkel haladtak

amit az körnj’ező

az építkezéssel együttjáró gödrök, földhányások között. Az egyik játszadozó gyerek mellett megállnak. A gyerek kezében vadonatúj zár, s néhány kilincs.

— Szép játékod van. Honnan vetted?

— Azok adták — int egy gyerek- csoport felé —, nekik sok van.

— Nekünk a Jóska adta — magyarázzák amazok, s egyikük készségesen el is kalauzolja őket Jóskáikhoz, aki történetesen otthon van. A 10 év körüli fiúcska a legnagyobb pontossággal meséli el az esetei.

Az előző nap, estefelé hárrnan- négyen az asztalosok épületének környékén játszadoztak. Egy bottal rácsaplak az ablakra szegezett deszkára, s az rögtön levált. Még egy ütés, s levált a második is. Aztán az egyik fogadásból bemászott.

A bűnösök meglepő közvetlenséggel. s egybehangzóan számolnak be a betörés iegapróbb körülményeiről is. Láthatólag élvezik, hogy most nem a krimi nézése közben, hanem „élőben" izgulhatnak át egy bűnügyi esetet Elő is* adtak mindent az utolsó szögig.' Csak. akkor szepperitek meg, amikor az amerikánerre, a fűrészre, meg a gyalura került sor.

— Ilyet.mi itt nem is láttunk! — jelentette ki határozottan a vezér. Már- már holtpontra jut a dolog, amikor egy újabb gyerek jelentkezik:

— Az amerikáner. a fűrész, a gyaluk, meg sok minden nálunk van.

— Nálatok?! Hogy került oda?

— Tetszik tudni, az asztalos bácsik csináltak ott egy szekrényt. És ahhoz kellett. Még én is segítettem.

Az asztalosok egyre zavartabban néznek össze, aztán a csoportvezető a fejére üt.

— Hát persze, hogy ott van. hehehe. Nohát! Hogy kimegy az ember fejéből! — s zavartan nevetgél.

A nyomozás ekkor szokatlan fordulatot vesz. Az egyik kisfiú jól megtermett, s láthatólag erélyes mamája lélckszakadva fut a helyszínre. Munkából jön. Valaki értesítette a csemeték „angyali” tettéről.

— Hadd lássam csak, ki az, aki le merészeli tartóztatni az én gyerekemet! Miért? Azért, mert ebből a nyavalyás bódéból kczÜKbe került valami apróság? Ezt bezzeg észreveszik, jelentik, de a nagy dolgokat nem!

— Milyen nagy dolgokat? — néz rá kíváncsian az egyik nyomozó. Az asszony oda se figyel.

— Itt van ez az építkezés. A sok érték. Mindenki Csáki szalmájának tekinti. Ide egy szál deszka, oda két zsák cement, amoda megint más. £s ezek a híresek jelentgetnek — szúr szava és szeme az asztalosokra. — Azt elmondták már a nyomozóknak, hogy maguk mennyit fusiznak itt össze?!

És ömlik, ömlik a szóáradab Az asztalosok egyre zavartabban ácsorog- nak. Már nyoma sincs bennük a nyomozás kezdetén tapasztalt optimizmusnak. *

Komor pillantásuk most feloldódik.

A munkavezető siet be. Bemutatkozik a bűnügyieknek, s izgatottan közli, hogy miután az övé a legnagyobb felelősség, szeretné tudni, mit tapasztalt az igen tisztelt nyomozás?

— Hm — kezdi, s dühösen, egész lényét elöntő és jogos fehúborodással esik asztalosoknak:

— No. ugye! Nem megmondtam maguknak, hogy hagyjanak fel azzal az átkozott fusizással! Az ember kiloholja a lelkét, hogy eleget tegyen a társadalom növekvő igényeinek. És maguk meg ilyen ronda dolgokat művelnek.

— Nono! — böffenti az egyik szaki.

— Nekem ne nonozzanak olyanok, akik lopják a társadalom tulajdonát!

— Kicsiben! — veti oda a másik asztalos.

— Mit akarnak ezzel mondani? — szisszen fel a munkavezető.

— Ugyan, édesapám — fak^d ki egy eddig hallgatag, s a hallottakra egyre jobban belevörösödő asztalos —, mit hánytorgatja annyira azt a Ids munkát? Inkább arról beszéljen, hogyan számolták el, amikor munkaidőben maszek munkára „vezényelték” a brigádot.

— Meg ugye — szól a másik —, arról is kék szólni, hogy kinek a lakásához, meg milyen villa építéséhffi! vitték a vállalat anyagát. Mi tudjuk! Igaz-e emberek??

És amazok komolyan, teljes felelősséget vállalva bólintanak. 'És vaskos ujjaikkal mély nyomot vágóan vésik, oda nevüket a jegyzőkönyvek lapjaira.

Csorba Barnabás

git id senkit a „vannak jó emberek és vannak rossz emberek” analógiája. Az Államokban keresztek lángolnak, tüzűk a négereket égeti. Jelképesen. De Vietnam fölött néger pilóták is vezetik a helikoptereket és tüzük a vietnamiakat égeti. Nem jelképesen.

Midennapj&ink munkájában. pihenésében vibrál, remeg a világ ezernyi rezdülése. Akik hivatottak kifejezésére: tegyék! Mindenki a maga eszközével, a maga formájával. Láttasson!

De itt áramlik bennünk az elsődleges élmények erejével, szólásra kényszerítőén közvetlen környezetünk, tapintható, látható, hallható közegünk is. Ennek áramlásában is észre kell vennünk a kapzsi, mindent elnyelő látott száj életrehívójának rossz szellemét. Nem dughatjuk be a fülünket, nem takarhatjuk el a szemünket, mert akkor is van. Rendünktől, tiszta emberségre törekvő mi-rilá- pntiktól idegen, rémisztő valamik. Eszmék, életfelfogások. Például? Nyers fogalmazással: Mintha mind több lenne nálunk az az ember, aki gátlástalanul, minden lehetőséget megragadva harácsol. Sokféle típusuk található. Némelyek a legkülönbözőbb címeken tudnak, felemelni hatalmas összegeket. Körül udvaroltatják magukat, sérlődókenyek, elvárják, hogy tőlük a legkisebb szolgálatot is kegynek fogadjuk. Mások olyan magától értetődően nyúlnak a köz vagyonához, mintha a sajátjuk lenne. Köreikben egyszerűen sikk az állam vagyonának dézsmálása. Nálunk az utóbbi években már szatíra téma: a négyes találalos lottószelvény tulajdonosához sorra bekopogtatnak, és a nyeremény ősz- szegének a dupláját ajánlják a szelvényért. így ugyanis valamelyest tudnák igazolni ösz- szeharácsolt vagyonuk egy részét. De ugye ismerősök azok az emberek is, akik nem me- < rik megvenni a.gépkocsit, j mert mondjuk 1800 forintos, fizetésükkel és a munkahe- • íven eltöltött idejükkel ez va-J lahogy nincs arányban. ■

fl bírósági«

rő], rémtettekről hallhatunk.« Az utcán odalép valaki egy-J neki teljesen ismeretlen em-« berhez és leüti. Magányos,« vagy nemcsak magányos nő-J két világos nappal is molesz-« tálnak, bántalmaznak. Ide tar-J tozik valahová ez is, a yen-« dünktől idegen áramlatokhoz.J Az erősödő könyökléshez, a* másik semmibe vevéséhez. J

Lépten-nyomon találkozunk® apró, lényegtelen jelenségek- • kel. De lehet, hogy csak lát- a szolra lényegiden jelenségek-• kel. Levél érkezik a szerkesz- a tőségbe arról, hogy valahol® udvariasan. emberségesen J bántak valakivel. Örülünk a® levélnek, legtöbbször közöljükJ is. De valóban örülnünk kell® egy ilyen levélnek? Nem aztj bizonyítja-e éppen, hogy kül-« dőjével általában nem udva-• riasak. nem bánnak vele em-, berségesen? Különben miért® ámult volna el annyira, hogy, az első adandó alkalommal» mindenkinek tudtára lován jaj adni örömét? ■

Érdekes lenne belemerülniJ a fejtegetésbe: vajon miért« van annyi koraszülés? MiértJ fogy annyi idegcsillapító? Mi-, ért annyira népszerű a krimi?* Miért lehet napjainkban új-J ságcikktéma az intrikákból, a* pletykákból, a mások magán-J életének vájkálásából kitü-« romlott ügy?' Bizalom az új-J ság iránt? Jó lenne csak en-« nek tudni, de nemcsak ez az* oka. Az sem biztos, hogy aj folyók eldugott szögeiben, az* ember nem járta hegyek kö-J zött egyedül, vagy legkedve-* sebb hozzátartozóikkal súto-J rozék kifejezetten a természet* szépségeit, a madarak ének-' lését keresik. liehet, hogy in-, kább a nyugalmat, a csendet* az Intrikák, a könyöklés elől.J Es, ha már a madarak kerül-* tok szóba, hadd kerüljenek aj kutyák is. Bizonyára min-« denki tudja, hogy az utóbbi J években mennyire elszapo