Észak-Magyarország, 1967. november (23. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-11 / 267. szám
A MAGYAR SZOCIALISTA M ONKASTART BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK KAPJA XXTn. évfolyam, 267. szám ARA: 60 FILLER Szombat. 1967. november 11. Haarten Moszkvából a magyar párt- és kormányküldöttség Pénteken este visszaérkezett Budapestre a magyar párt- és kormányküldöttség, amely a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége és a szovjet kormány meghívására Moszkvában részt vett a Nagy Októberi Szocialista Forradalom S0. évfordulójának ünnepségein. A küldöttséget Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára vezette. A delegáció tagjai voltak Fock Jenő, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke. Komócsin Zoltán, a Központi Bizottság titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai. A küldöttség tagjaként részt vett az ünnepségeken Szipka József, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, ia Magyar Népköztársaság moszkvai nagykövete is. A párt- és kormányküldöttség fogadására a Nyugati pályaudvaron megjelent Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke. Apró Antal, Biszku Béla, Fehér Lajos, Gáspár Sándor, Kállai Gyula, Nemes Dezső, Nyers Rezső, j Szirmai István a Politikai Bi- j zottság tagjai, dr. Ajtai Mik- | lös, Czinege Lajos, llku Pál, Németh Károly a Politikai Bizottság póttagjai, Aczél György és Pullai Árpád, a Központi Bizottság titkárai, Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, dr. Tímár Má- | tyás, a kormány elnökhelyet- j tese, a kormány tagjai, a Központi Bizottság osztályvezetői és a politikai élet több más vezető személyisége. Jelen volt a fogadásnál F. J. I Tyitov, a Szovjetunió magyar- I országi nagykövete és a nagy- 1 követség több tagja. Megyei tanácselnökök értekezlete a Parlamentben Gjors ütemben épül a földalatti A földalatti vasút budai szakaszán, a Vérmezőtől a Széna-tér felé naponta egy métert haladnak előre a föld mélyében az építők. Megalakult a TIT szociológiai csoportja A tanácsok építésügyi és városfejlesztési feladatairól tanácskoztak pénteken dr. Dallas Ferencnek, a Minisztertanács tunácsszervek osztálya vezetőjének elnökletével a Parlamentben a városi, a megyei és a megyei jogú városi tanácsok végrehajtó bizottságainak elnökei. Az értekezleten, amelyen részt vett Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese is, dr. Trautmann Rezső építésügyi és városfejlesztési miniszter tartott vitaindító referátumot. Egyebek között beszámolt arról, hogy a közeljövőben 50 község önálló épí- ! lésügyi hatósági jogkört kap. Elmondta, hogy' több új, a váA dél-vietnami szabadságharcosok sikeres akciói An Hoa térségében, Da Nángtól 43 kilométerré délié, ej nerikai ten gei -észgy a I ogosok 26 órás elkeseredett ütközetet vívtak a dél-vietnami szabadságharcosokkal. Saigontól 66 kilométernyi re északnyugatra A 25. amerikai gyalogos hadosztály állásai ellen intéztek tüzérségi támadást a DNFF harcoló alakulatai. A központi fennsíkon, Dák To közelében, Saigontól mintegy 450 kilométerre ászaikra, ahol immár egy hete folynak a csatározások, az amerikai parancsnokság jelentése szerint saját veszteségük elérte a 45 halottat és 150 sebesültet. Csütörtök éjjel B—52-es •stratégiai nehézbombázók a térségben harcoló 4. amerikai gyalogos hadosztály támogatására mintegy 150 tonnányi bombát szórtak le a szabadságharcosok féltételezett állásaira. Dák To-tól 19 kilométernyire délnyugatra. . A hanoi lapok részletesen beszámolnak a DNFF alakulatai által Saigontól 120 kilométerre északra, Loc Ning térségében aratott nagy győzelemről. A DNFF azon felhívására, hogy nagyobb támadó hadműveleteket indítsanak ez év telén és tavaszán, a népi felszabadító erők e térségben október 28-tól november 2-ig harcképtelenné tettek 4 amerikai zászlóaljat, egy tucat amerikai és dél-vietnami századot és súlyosan megtizedelték a saígoni bábkormány egy zászlóalját. TőinCjges i n(cruá 1 ásol* Üél-Apst b i á ba 1» A Dél-Arábiai Nemzeti Fel- ezabadítási Front (NLF), amely a hadsereg támogatásával gyakorlatilag már átvette az ellenőrzést a bomlófélben levő államszövetség fölött, felszólította a rivális FLOSY-t, hogy pénteken 14 óráig tegye le a fegyvert. A Kairó ro- konszenvét élvező FLOSY (a megszállt Dél-Jemen felszabaCrlaboratórium a holdon A Surveyor—6 amerikai űr- teboraiérium magyar idő szériát pénteken hajnali 2,01 órakor simán leszállt a hold felszínére. A laboratóriumba szerelt robotműszerek talajmintákat vesznek a holdról és televíziós felvételeket juttatnak el • földi megfigyelő állomásra. A fékezési manőver kifogástalanul sikerült, s a Surveyor ^•^negvetette három lábát a | dítási frontja) a közelmúltban I azt közölte, hogy nem nyugszik bele a vereségbe, folytatja a harcot Aden „igazi füg getlenségéért.” Az NLF azt ígéri a FLOSY harcosoknak, hogy ha a megadott határidőig leteszik a fegyvert,, nem lesz semmi bán- tódásuk. Az NLF egységei egyébként miír csütörtökön megkezdték az adeni lakosság lefegyverzését. Az angol-ellenes harcok polgári részvevőinek azt mondták. hogy „már nincs szükségük fegyverekre, hiszen a forradalom megvalósult, a győzelem megszületett”. Kiderült, hogy az NLF-hez pártolt szövetségi arab hadsereg, amelyet az angolok képeztek ki, hétszáz, az NLF pedig ezerháromszáz olyan személyt tart internáló táborban, akit a FLOSY híveinek ismernek. Az is ismeretessé vált, hogy a szövetségi hadseregben tisztogatások folynak. Dr. Hegedűs András előadása a Kazinczy Ferenc Szabadegyetemen A TrT ügyvezető elnökségé- j nek november 9-én hozott határozatát követően tegnap, no- I vember 10-én. pénteken meg- 1 alakult a TIT Borsod megyei | szociológiai csoportja, A szociológiai csoport elnöke dr. j Zétényi Elek, az, LKM üzem- szOcidlógial intézetének veze- ; tője. titkára Graffjody Sándor, az ÉGSZI munkatársa lett. A 'szociológiai csoport célja i hogy hatékonyan segítse a me- 1 gyében felmerülő problémák • megoldását, hogy a szociológia elméleti tanulmányozása mel- ■ lett gyakorlati tanácsokat ad- j rosrendezést és az ezzel kapcsolatos hatósági jogköröket átfogó jogszabály kiadását készítik elő. Ezek közül az országos építésügyi szabályzat átdolgozása a legjelentősebb. A már elavult előírások korszerűsítésén kívül gondot fordítanak arra, hogy a szabályzat tartalmazza az egészségügyi, a biztonsági, a természetvédelmi és aj; egyéb, általános jellegű előírásokat is. A hatósági munkát könnyíti majd meg a telekalakítási eljárást részletesen megállapító új' jogszabály is. A közeljövőben megjelenik a beruházásokkal ösz- szefüggö hatósági engedélyezési eljárások egyszerűsítéséről szóló kormányhatározat — jelentette be u miniszter. Hangsúlyozta: a jövőben is megkü I ön böztetetl fi gyei met kell foditani a magánerőből történő építkezések támogatására. A tanácsok ösztönözzék előtakarékosságra a lakosságot. Szorgalmazzák, hogy a különböző vállalatok is járuljanak hozzá dolgozóik lakáshelyzetének javításához. Ezzel egyidejűleg jobb telekgazdái kodással lépjenek fel a spekuláció ellen. A referátumot sokoldalú véleménycsere követte. A tanácsi vezetők sürgették a lakásszövetkezetek helyzetének mielőbbi rendezését. Rámutattak, hpgv csak központi támogatással tudják megáldani az új lakásépítkezések területének közműves! lését. Magyar—német árucsereforgalmi megállapodás megállapodáshoz viszonyítva, lényeges nö\ ekedést irányoz elő. Az árucsereforgalmi megállapodás elsősorban fém- feldolgozóipari termékek, szerszámgépek. közúti jármüvek, elektrotechnikai és elektromosipari gyártmányok cseréjéről rendelkezik. Növekszik a fogyasztási cikkek cseréje is és jelentős teret kap a kölcsönös szállításokban a német vegyipar és a magyar élelmiszeripar sok hagyományos terméke. i t ívwi ívn *-/v_ ueu o, tu. k ül kereskedelmi m i n iszterhe- lyettese és Baczoni Jenő, [lazánk külkereskedelmi miniszterhelyettese pénteken Berlinben aláírta a Német Demokratikus Köztársaság és a Magyar Népköztársaság 1968- ra szóló árucsereforgalmi megállapodásának jegyzőkönyvét. A megállapodás tovább növeli a két ország között az elmúlt évek során előnyösen fejlődött külkereskedelmi kapcsolatokat és az 1967. évi Vasas tanácskozás az új gazdasági mechanizmus előkészületeiről A Vasas Szakszervezet elnöksége pénteki ülésén megvizsgálta. hogyan haladnak az új^ gazdasági mechanizmus előkészületei a vasiparban. A tapasztalatokról és a teendőkről az ülés után a következő nyilatkozatot adta Nemeslaki Tivadar, a szakszervezet főtitkára: — A szakszervezetek feladatai már az új gazdasági mechanizmus előkészületeinek időszakában lényegesen megnövekedtek, s még inkább nő felelősségük és befolyásuk a reform bevezetése után. Különösen vonatkozik ez a vasiparra, amely számszerűen is a dolgozók legnagyobb tömegeit foglalkoztatja. Ennek megfelelően az új követelmé- 'wek szerint megváltoztattuk a szakszervezet szervezeti felépítését. Ennek lényege, hogy minden szinten a gazdasági vezetéssel párhuzamosan működő, erős szervezetet hoztunk létre, A Vasas Szakszervezet a Kohó- és Gépipari, továbbá a Nehézipari Minisztériummal megállapodást írt alá, amelyben konkrétan meghatároztuk, hogy a szakszervezet milyen intézkedésekkel kapcsolatban nyilvánít véleményt, melyeik azok az intézkedések, amelyeket a minisztérium és a szakszervezet közösen dolgoz ki. Valamennyi előterjesztésben, amelyet az említett minisztériumok a Gazdasági Bizottságnak benyújtottak, a szakszervezet véleménye Is benne vám. Így * megjeleni I jogszabályokat a szakszerve- | zet magáénak is érzi, s har- { col azok következetes, torzítás j nélküli megvalósításáért, í Az új .mechanizmussal kap- ! esolatos néhány jogszabály j késedelmes kiadása hozzájá- f rult ahhoz, hogy a vállalatok I több fontos teendőjüket nem tudták elvégezni. Késik például a vállalati ügyrendek kidolgozása, s több helyütt bizonytalanság tapasztalható a kollektív szerződések megkötésénél is. Ezeket a szerződéseket még január 1. előtt mindenütt megkötik, valószínűnek látszik azonban, hogy a szerződéseken belül néhány kérdés nyitva marad és azokat csak a jövő év elején tudják véglegesen megszövegezni. ' ‘ V. András ismertette a szociológia tárgykörét, a társadalom éleiének azokat a területeit, melyeket a szociológia tudománya vizsgál. Elmondta, hogy a társadalom élete lényegében három szférára bontható: az anyagi-gazdasági viszonyokra, a tudatra, és a társadalmi esc- tekvés szférájára, A szociológia abból indul ki, hogy tudatunkat anyagi-gazdasági te«* nyezők határozzák meg. cselekvésünket pedig tudatunk irányítja. Vagyis: a szociológia ezeket az, összefüggésekét és meghatározottságukat vizsgálja. Az előadó felhívta a figyelmet arra, hogy hibás szemlélet. ha csak az anyagi tényezőket tekintjük a cselekvés közvetlen meghatározóinak, és ugyancsak hiba a másik véglet is, ha a tudatot emeljük ki. mint elsődlegest. Amikor a szociológia elutasítja ezeket a téves nézeteket, éppen az ösztönös cselekvés ellen harcol. Ezután a szociológia szakosodásáról, a különböző szakszociológiák kialakulásáról beszélt. Elmondta, hogy a szakosodás kétféleképpen jöhet létre. Például a politikai szociológia a társadalom politikai tudatát, a nézeteket, az előítéleteket vizsgálja, míg a politikai szervezetek szociológiája ogy-egy szervezeten belül az összes viszonyokat tanulmányozza. A szociológiai Vizsgálatok mindig alternatívákat, különböző tehetségeket, változatokat tételeznek fel, s azokat vizsgálva, a közvetítő tudományi»* i kon keresztül segítik a gyakorlatot, figyelembe véve a szü- ! lető döntéseknek nemcsak a gazdasági, hanem társadalmi következményeit is. A szak-szociológiák közös vonásait az általános szociológia, a szociológia elmélete egyesíti. Ez adja meg a közö» fogalomrendszert, az egysége* tudományos módszereket. Ezután dr. Hegedűs Andrási í a szociológiának a marxista I ideológiával való kapcsolatáról I beszélt Hangsúlyozta, hogy míg az úgynevezett szociotech- nika, a szak-szociológiák területe mindenhol azonos módszereket tesz lehetővé, az elméleti szociológia valóban marxista, és feltétlenül a haladást kell szolgálnia. Az előadó végül a szociológiának a szocialista országúkban végbement fejlődéséről beszéli ,--------' *. * J j ón a vállalatoknak, s ezzel le- I hetővé tegye a racionálisabb döntéseket különböző kérdé- : sekben. A csoport szorosan együttműködik majd a Kazinczy Fe- i renc Szabadegyetem szocioló- j giai tanfolyamával is, amelyen 1 ugyancsak tegnap tartottákI meg az első előadást. A meg- i nyitó előadást dr. Hegedűs j András, a Magyar Tudomá- ‘ nyos Akadémia Szociológiai I Kutató Csoportjának vezetője tartotta A szociológia szerepe a társadalomban Címmel. Bevezetőjében dr. Hegedűs 1