Észak-Magyarország, 1967. november (23. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-10 / 266. szám
Mit igyon a gyerek ? — Jókat kérdeznek már megint az újságban. Még, hogy mit igyon a gyerek? Hát természetesen születésétől kezdve igyon tejet, aztán vizet, teát, meg szörpöket. Vagy talán ajánlanak valami jobbat? Nem, mi igazán nem ajánlunk. Teljesen igaza van az így vélekedő kedves felnőttnek. Tehát: az igy vélekedőnek. Miért vannak más véleménynek is? Igen, sajnos. Negyvenezer felnőtt közül például csaknem 14 ezer egészen mást válaszolt a címbeli kérdésre. Az alkoholizmus ellen munkálkodó társadalmi szervek ugyanis országszerte negyvenezer felnőttet kérdeztek meg, és csupán a kérdezettek 65,5 százaléka válaszolta, hogy alkoholt egyáltalán ne igyon a gyerek. — Ugyan! A többi felnőtt talán javasolta a szeszes ital fogyasztását? Ezt éppen ugyan nem tette, de 24.2 százalékule szerint a gyerekek bizonyos alkalmakkor. megihatják az alkoholt, 10,3 százaléknak pedig az a véleménye, hogy kis mennyiségben bármikor ihat minden kiskorú. — Tulajdonképpen ha a szülők megengedik... Van talán valami kifogásuk az orvosoknak? „Csak” ilyesmi: idegrendszeri roncsolás, növekedés- és fejlődésgátlás, esetleg erkölcsi romlás, életre szóló káros szenvedély. — Mindenféle szeszes italtól? A sörre például azt mondják, hogy folyékony kenyér. Es milyen népszerű ital is! Igen, népszérű. Tavaly már rekordot értünk el a sörfogyasztásban. Átlagosan számolva minden hazánkfia 46,4 liter sört ívott meg egy esztendő alatt! És ebben a gyerekek fogyasztása is benne van. Pedig a sör is szeszes ital. És mindenféle ilyen italra érvényes az orvosok aggálya! (R.) Egy falusi patikában Időjárás Várható Időjárás ma estis: tovább tart a párás, ködös, az évszakhoz képest enyhe idő, helyenként esővel, kődszitálás- sál. Mérsékelt, változó irányú szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 10—15 fok között. A község valamennyi lakosát ismeri a gyógyszerész. Maliciózus Annak ellenére, hogy ősz van, s bizony, a napok is hidegre fordultak, továbbra is „dühöng” a mini-divat. Sőt! Ügy néz ki. most éli fénykorát Egy csinos, igazi miniruhás lány után ketten is megfordultak: egy idősebb és egy fiatalabb férfi. — Hű, a. mindenit! Ez igen! — bólintott elismerően a fiatal. A másik mosolygott, kicsit elnézően, megcsóválta fejét, és megjegyezte. — No, no! Majd kinövi, ha reumát kap. (cs. a.) 1967. november 10. péntek A nap kelte 6.41, nyugta 16.15 órakor. A hold kelte 14.04, nyugta------órakor. N évnap: Réka. 270 éve, 1697. november 10- én született William Hogarth angol festő és rézmetsző. Iskolamester apja 15 éves korában ezüstműves tanulónak adta. Ornamentumok és címerek vésése hozta közel a rajzoláshoz, és a rézkarckészités technikájának mesteri elsajátításához. Jó ideig rézmetszet- könyvilluszt rációkkal és kitűnő képmások festésével tartotta el magát. Sikertelenül kísérletezett a történelmi festészettel, de abban a korban, amikor a művészetben a pompa, a fí- nomkodás, a kecsesség uralkodott, nyers őszinteséggel tört a festészetbe kora társadalmi rendjét élesen bíráló szatirikus politikai ciklusaival, nagyhatású erkölcsrajz-sorozataival. amelyek metszetreprodukciók révén széles körben elterjedtek, és világszerte ismertté tették nevét. Hogarth számos mü- vészetelméleti fejtegetést telt közzé. Közülük A szépség elemzése című lett a legmaradandóbb. imimmiiin niiimiiiiiiit iiiiimmmin Dolgozókat alkalmaznak Idős embereket köszöntének Sikeres véradónapok Páikásán Október ,végén sikeres vér-1 A háromnapos eseményt adónapokat tartottak Pálháza nagyarányú szervező, felvilágosító munka előzte meg. A szervező munka, valamint az üzemek dolgozóinak áldozat- készsége révén a tervezett 35 liter vér helyett 70 liternél is több gyűlt össze. A legtöbb üzemben a szervezésnél is üzemeiben. A Kazincbarcikai Sütőipari Vállalat felvételre keres hegesztői vizsgával rendelkező TMK-laka- tost, autó-motorszerelőt, aki autóvillamossági vizsgával is rendelkezik és legalább 5 éves szakmai gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőt. Jelentkezés a vállalat központjában, Kazincbarcikán. Húszezer miskolci Halai vesz részt a KiSZ-oktalásban A közelmúltban a KISZ- szervezeteknél megkezdődött az 1967—1968-as politikai oktatás. Egyre nagyobb a fiatalok érdeklődése az időszerű kérdések iránt. Erről tanúskodik egyetlen statisztikai adat: Miskolcon csaknem 20 ezer munkás-, alkalmazott- és diákfiatal vesz részt a vitakörök foglalkozásain. Legnépszerűbb egy új oktatási forma, a marxista vitakör. Az SZMT székházában havonta megtartott KISZ-ve- zetők akadémiájának foglalkozásaira is rendszeresen 750 fiatal látogat el, s vitázik. Érdemes megemlíteni, hogy a megyei KISZ-bizottság által idén is kiirt versenybe 150 élen jártak, s személyesen is ! csoport nevezett be Miskol- példát mutattak a párttitkárok, con a. kiváló oktatási kör . Ur. Takács Jenő | címért j — KÖZSÉGFEJLESZTÉSI j versenyt rendeztek a jubilcu- j mi évforduló tiszteletére az | cdelényi járásban. Jó néhány ! községben avattak új létesítményt a napokban. Az egy j lakosra jutó társadalmi mun- [ ka segítség értéke járásszerte meghaladja a 100 forintot. — NEGYVENKÉT liter vér. önkéntes véradás volt a napokban Alsózsolcán, az épületelemgyárban. Több mint 120 dolgozó 42 liter vért adott. Altatógép Pótmamák lesznek Az ßVM SS. *z. Állami Építőipar Vállalat azonnali belépéssel klkal máz kőműves, ács, kövező, fűtés szerelő, ív- és lánghegesztőket vasszerkezeti lakatos s/akmunkáso kát, kubikosokat, betanított köve sokét, segédmunkásokat. Terme lőszövetkezetl tagokat szerződéssé alkalmazunk Bérezés teljesítmény bérben, szállás, étkezés biztosítva Jelentkezés Dunaújváros, Kenyér gyár u. L * A Lenin Kohászati Művek fel ▼esz SZAKMUNKASOKAT: laka- | tos, esztergályos. villanyszerelő beosztásba, kocsirendezőket betanított munkára. SEGÉDMUNKÁSOKAT. Bérezés a kohászati bértételek szerint. Jelentkezni lehet: LKM. Munkaerő-gazdálkodáson, hétfőn, szerdán, pénteken. * A Kohászati Alapanyagellátó Vállalat Miskolc, repülőtéri gyáregysége azonnali belépéssel alkalmaz állandó jellegű munkára, vagy nyugdíjasokat lángvágó munkakörbe. Munkásszállást, napi egyszeri étkezést térítés ellenében biztosítunk. Lánghegesztői, vagy lángvágói vizsga szükséges. Jelentkezés: a vállalat munkaügyi előadójánál. Telefon: 15-007. * Mérlegképes könyvelői vizsgával és ipari gyakorlattal rendelkező főkönyvelőt keres tanácsi kezelésben levő iparvállalat. Pályázatokat részletes önéletrajzzal, a B.-A.-Z. megyei Tanács V. B. IV. Ipari Osztályára kérjük leadni. Felveszünk, lehetőleg gyakorlattal rendelkező mérlegjavító szak- | munkást. Borsodi Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat Munkaügyi “ Osztálya, Miskolc. III., Győri-kapu 149. * A kisfokajl trj Élet Tsz segédmunkásokat keres felvételre kavicsbányájába. Bérezés: teljesítmény után. Jelentkezés Kistokaj- ban a tsz-irodán. A miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem kollégiumi leánytanácsa hasznos ötleteket, ügyes javaslatokat gyűjtöget, igyekszik segítséget adni a hallgatók problémáinak megoldásához. Mostanában például munkát szereznek. Az egyetemistáknak általában kevés a pénze — ezért egv kis különmunkával igyekszenek pénzre szert tenni. Az egyetemi KISZ-bi- zottság közvetítésével a lányok tanítványt vállalhatnak, sőt, elmehetnek pótmamának... Hasba rúgta a kórházi kapust Felvételre keresünk nyugdíjas j agronómust, vagy hizlaldához ér- j tő dolgozót. Jelentkezés: Borsodi j Üzemi Vendéglátó Vállalat, Sze- j mélyzeti Osztály, Miskolc, I., Zsol- i Talajmechanikai laboratórium vezetésére geológus mérnököt felveszünk. Cím a Kiadóban. ÉVM. VillanyszercIŐIparl Vállalat felvesz villanyszerelőket és segédmunkásokat nagybudapesti és vidéki munkahelyekre. Bérezés: megemelt teljesítményménybér keresetkorlátozás nélkül, ehhez 15 százalék idény pótlék. Egyéb: járandóságok: munkaruha, étkezési hozzájárulás, saját lakóhelyen kívüli foglalkoztatás esetén — jogosultságtól függően - különélési pótlék, természetbeni szállás vagy szállásdíj térítés négyhetenkénti hazautazási költségtérítés. Jelentkezés személyesen budapesti munkahelyre: Bp., VI., Mozsár u. 16. Vidéki munkahelyre: Bp., VŐ., Síp ■ 23. (Főporta.) A Zsolcai Epülclelemgyár azonnali belépésre felvesz lakatos, villanyszerelő, hegesztő szakmunkátokat. híddaruvezetőket, férfi se- fédmiin kánokat. Moziműsor cai-kapu 1. Az Eszakmagyarországi Vízügyi Igazgatóság II. sz. Főépítésvezetősége felvételre keres állandó munkahelyre motorszerelő, lakatos, nehézgépkezelő, kazánfűtő, segédmunkásokat. Fizetés kollektív szerint. Vidékieknek szállást is biztosítunk. Felvételre jelentkezés a II. sz. Főépítésvezetőség központjában, Miskole-Sajópart, Kispást. (Ilűtőház mellett.) A Borsod megyei Finommechanikai Vállalat, Sátoraljaújhely, Rákóczi u. 5—15. pályázatot hirdet főkönyvelői és műszaki osztályvezetői munkakörök betöltésére. Főkönyvelői munkakör betöltésének feltétele mérlegképes könyvelői képesítés, műszaki osztály- vezetői munkakörbe villamos-, vagy gépészmérnöki végzettség. Pályázathoz önéletrajzot, előző munkahelyeken betöltött munkakörök ismertetését kérjük. Jelentkezés levélben, vagy személyesen a vállalat igazgatójánál. Rövid filmek kedvelőinek: Béke: November 14—15: Kinek higy- gyek? Kossuth: 12: Életre, halálra. 13: Képek a balett történetéből. II. Fáklya: 9—10: A költő felel. 11—12: Pi- lipkó. Hámor: 9—10: Erdei pillanatok, öné az elsőbbség. 12—13: Az Országháza. Petőfi: 12: Futyuri, mint mesterdetektív. Ságvári: 9—10: Város a Dunánál. 11—12: Marci az Antarktiszon. 13—14: KRESZ, avagy hogyan közlekedjünk az utcán? Szikra: 9: Tiltakozó ének. 11—12: Gusztáv beleszól. Prágai motívumok. Faúsztatók. Két mese. 9—xo: Riadó. 11—is: Gusztáv piken. 1*—14; Kaleidoszkóp. ban levő Merucza Sándort. Merucza erőszakoskodott, lábát az ajtónak feszítette, majd a kapust ütlegelte, s hasba rúgta. A kapus összeesett, sérülést szenvedett. A Miskolci Járásbíróság Merucza Sándort visszaesőként elkövetett súlyos testi sértésért nyolchónapi szabadság- vesztésre ítélte. SZÍNHÁZ 10. péntek. Klasszikus esték. Mellére bérlet. Ljubov Jarovája. Este ? órakor. 11. szombat. Ifjúsági előadás. Arany bérlet. Montmartrei ibolya. Délután 3 órakor. Színházbarátok 8 estje. Csiky bérlet. Montmartrei ibolya. Este fél 8 órakor. 12. vasárnap. BérJetszünet. Montmartrei ibolya. Délután 3 órakor. Színházbarátok 8 estje. Szigligeti bérlet. Montmartrei ibolya. Este fél 8 órakor. 14. kedd. Klasszikus esték. Ibsen bérlet. Ljubov Jarovája. Délután fél 5 órakor. Bérletszünet. Bankrablás olasz módra. Este fél 9 órakor. 15, szerda. Bérletszünet. Montraart- | rei ibolya. Délután fél 5 órakor. Bérletszünet. Bankrablás olasz módra. Este fél 9 órakor. Szempillantás alatt bárki a legmélyebb álomba merülhet, ha fejére erősítik azt a parányi altatógépet, amelyet az amerikai Omar Wing készített. ^ Az új készülékkel bizonyos I idegbetegséget lehet gyógyítani, s biztosítja az űrhajósok álmát a kozmikus úton. — ÜNNEPÉLYES KISZnapon emlékeztek meg a jubileumi évfordulóról a miskolci Közgazdasági Szakközépiskola növendékei. A műsor után a diákok és a tanárok közös díszebéden vettek részt. — MUNKÁSMOZGALOM a bélyegen. E címmel rendez' bemutatót Miskolcon az ÉVM Építésgazdasági és Szervezési Intézet bélyeggyűjtő köre. A kiállítást ma, november 10-én 16—18 óráig, és holnap, 11-ón 12—15 óráig tekinthetik meg az érdeklődők a Fazekas utca 2. szám alatt. — HÉTMILLIÓ forintnál is többet költenek majd 1968-ban Miskolc harmadik kerületében a szociális létesítmények karbantartására és üzemeltetésére. — AZ ÉLÜZEM cím elnyeréséért dolgoznak a bükkaljai Tervtáró bányászai. Jó munkával sikerült elérniük, hogy idén — az év első kilenc hónapjában — több mint 14 millió forintot takarítottak meg. — KEDVES vendég járt nemrég az LKM Ifjúsági Házában. Vladimir Gladilin, a moszkvai rádió ifjúsági osztályának vezetője készített riportot a klub életéről. A felvétel a rádió egyik ünnepi adásában hangzott el. — ISMÉT Ki mit tud! A IX. VIT tiszteletére újból megrendezik hazánkban a népszerű vetélkedőt. Miskolcon is nagy az érdeklődés iránta. Eddig több mint 120 fiatal jelentkezett. — ÖSSZEÜTKÖZÖTT két vonat Salemotól mintegy 20 kilométerre, San Nicola Varco állomásán. Az első jelentések szerint nyolc személy meghalt, hatvan megsebesült. — A KARINT1IIAI Friesach város úgy döntött, nem tekinti többé díszpolgárának Habsburg Ottót. A városi tanács 1937-ben választotta őt meg díszpolgárává, de mostani döntésében kiemeli, hogy e cím csak olyan személyt illet meg, aki különleges szolgálatokat tett. — IRODALMI est lesz november 10-én, délután 6 órai kezdettel a miskolci Szentpé- teri-kapui kórház klubjában. Proust a klasszikus regény csúcsán címmel tart előadást Kordos László. •— nALÄLOS üzemi baleset történt az Oroszlányi Szénbányászati Vállalat 2. számú palatörő üzemében. A kaparószalag a gépbe rántotta és halálra roncsolta Hertók Ferenc 55 éves gépkezelőt. A baleset körülményeinek és a felelősség megállapítására vizsgálat indult. t, ____ Ő si stadion Egy 2300 éves temetőt, vaTtt- mint egy földsáncot tártak fel a mexikói olimpiai falu területén. A régészek szerint a földsánc egy ősi sport- komplexum maradványa. — MADÄCH örökbecsű remekművének — „Az ember tragédiájá”-nak japán kiadásával gazdagodott a szegedi egyetemi könyvtár. A kötetet a mű fordítója, Imaoka Gyui- csiro tanár juttatta el Tokióból. A Magyar Rádió miskolci stúdiójának műsora (A 1*8 métere, hullámhosszán / I»—19 óráig) Borsodi Tükör. Meglesz-e a 15 onn Ionná? A Műanyag Feldolgozó Vállalatnál. Legújabb lemezünk. Vidéki hírek. Kulturális életünkből. A dzsessz kedveidnek. északmagyarorszAo A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Sárközi Andor Szerkesztőség: Miskolc. Tanácsház tér B. relefonszámok! Titkárság: 16-886. Kultúrrovat! 16-067. Ipán rovat: 16-035. Párt- rovat: 16-078. Mezőgazdaság) rovata 33-687 Sportrovat: 16-049. Belpolitikai rovat, panasz ágyéki 16-046. Kiadta! a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc. Kossuth u. 11. Felelős kiadó: Bíró Péter Telefon: 86-131. Hl rdetésf elvétel! Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési dil egy hónapra 12 Ft. Előfizethető a helyt postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index! 25 053 Készült • Borsodi Nyomdába». Mb. vezető: Marton Szilárd J törők műsorral köszöntik majd az öregeket, a sokgyermekes idős anyákat. Az aktívák a süketnémák, valamint a vakok miskolci szövetségének idős tagjait is meghívták erre az ünnepségre. Az ágyban fekvő betegeket pedig felkeresik és otthon köszöntik a vöröskeresztesek. Kedves kis ünnepségre készülődnek Miskolcon a 3. számú területi Vöröskereszt alapszervezet aktívái. Sorra járják a Tizeshonvéd utcán és a környéken lakó idős embereket, s meghívják őket a november 11-én tartandó öregek napjára. Délután a pártiskola egyik termében virággal és az útMerucza Sándor 24 eves al- sózsolcai alkalmi munkás a miskolci Szentpéteri-kapui kórház szülészeti osztályára ment ismerősével, hogy annak feleségét hazavigyék. A szülészeti osztály kapusa nem akarta beengedni az ittas állapot-