Észak-Magyarország, 1967. november (23. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-06 / 263. szám
6 esz A RM A rí FA RORSZ AG Itctfft, T9tW. november i. LfJ Valahol a Volga mentén**. Ahogy nővére látta Hálom héttel ezelőtt, a televízió híradójában szűkszavú riport számolt be egy emlékmű-avatásról. A képernyőn Volgográdoí, a Volga menti hős várost, a Mamajev kur- gánt, a legendás hírű magaslatot és magát az emlékmű-kolosszust láthattuk, amelynek méreteit legfeljebb az egyiptomi piramisokéhoz hasonlíthatjuk. Monumentális alkotás! Három évvel ezelőtt, amikor itt jártam, már épült. Most. az avatás ünnepélyes pillanataiban, különös érzés volt a képernyőn viszontlátni. Százezrek állták körül, és hallgatták Brezsnyev elvtársnak. azSZKP főtitkárának fájdalmas gmlc- ket,. nagy történelmi tanulságot idéző, de eltökélt, szép szándékról valló szavait. A meghatottság érzése — gondolom — 2500 kilométer távolságból is természetes. Szinte újra csengnek fülembe az idegenvezető szavai: — Itt, ezen a 102 méteres magaslaton, ahol nemsokára grandiózus emlékmű áll. 1912 telén megszámlálhatatlan szovjet ember áldozta életét szeretett hazánk védelmében. E dombnak minden négyzetméterét több ezer gránát- és bombaszilánk borította, minden négyzeteentiméterét a szovjet emberek vére öntözte... Mi, soha sem felejtjük el, hogy 1943 tavaszán e bombáktól felszántott és lövedé- kektől-szilánkoktól vastagon borított dombon nem sarjadt egyetlen fűszál sem ... Nem feledjük, hogy amikor felengedett a tél fiigya, és megindult az olvadás, e dombról véres hóié csordogált lefelé, amely rózsaszínűre festette a hömpölygő Volga vizét... — magyarázta szenvedélyesen a vol- gográdi idegenvezető, Akárcsak az Elesett Hősök terén is, ahol gránit obeliszk és őröktűz hirdeti a hősök dicsőségét . . . Vagy a hadimúzeumban. ahol a vérző város egykori, megrázó képe. s az élethalálharc sok-sok megható epizódja, ereklyéje tárulkozik a messziről jött ember szeme elé .. — Önök bizonyára tudják, hogy történelmi földön járnak — jegyezte meg idegenvezetőnk — a legendás hírű Pavlov őrmester „házánál”, a háznál. amely a nácik számára a halai fogalmát jelentette. És a „vörös malom”-nál is, amelyet emlékeztetőül nem építettek újjá. amely csonka kéményével és romos falaival ma is vádolja a fasizmust, a háborút, a rombolást, az esztelen vérontást. Mint a most felavatott kolosszális emlékmű-komplexum, a Mamajev kurganon, amelynek központi alakja a hazát jelképező, óriási méretű édesanya. aki kivont karddal hívja harcba fiait... — Mert az emlékmű nemcsak a hálás utókor tisztelgését és kegyeletét őrzi. Emlékeztet és vádol is. Emlékezteti és vádolja mindazokat, akik két évtized múltán kezdik elfelejteni az egykor jól megtanult Sztálingrád nevet... — Örök történelmi földön járnak ... — jegyezte meg újra és újra az idegenvezető, az újjáépített hős város utcáit járva. — Itt, a sztálingrádi csatában fordult meg a kocka — mondotta. Az a jelképes értelemben vett kocka, amely 1917 októbere óta az egész emberi-( ség legnagyobb sorsfordulója i volt. ? Ügy tudom, a világ vala-> mennyi katonai főiskoláján —í immár negyedszázados rálá- < tással — ma is tanulmányoz- 5 zák a II. világháború, benne | külön is a sztálingrádi csata, történetét, tanulságait. Hadtu- < dósok, történészek kutatják,; vitatják mindmáig, tulajdon-' képpen hol és mikor fordult ] meg az a bizonyos kocka? j Moszkva alatt-e, 1941 telén,1 avagy Sztálingrádnál — egyi évvel később? .. A vélemények pedig meg-, oszlanak. Még a jó szándékú ■ kutatók körében is. A jó szán- i dékot azért hangsúlyozhatjuk,: mert — sajnos — akadnak í másfajta latolgatok is. Olya-) nők, akik arra keresnek vá- í laszt, magyarázatot, mikor esi hol vétették el a lépést. . . < (Mennyivel okosabban tennék,: ha a történelmi tanulságokra: összpontosítanák figyelmüket!) í De bárhogyan is tisztázzák a? háború részletkérdéseit, az min-; denképpen lény. hogy az cm- i beriség sorsa ott, valahol a) Volga mentén fordult meg ... > Lehetséges, hogy a Volga észa- j ki folyásánál, Moszkva kör- ( nyékén, de az is lehet, hogy aí délinél, a Hős Városban, ahol a | minap csodálatos emlékművet > avattak a hősök tiszteletére. j Bár az is meglehet, sőt, bizo- < nyos, hogy jóval északabbra £ volt a nagy sorsforduló, a Né-1 va partján — de egy kicsit korábban ... Egy bizonyos — és ez is történelmi tény —, nem Berlinben, nem a Themze partján és nem is valahol az Atlanti- óceán keleti partvidékén ... Csépányi Lajos Sok olyan képet, festményt láthatunk Leninről, amelyen szónokol, magyaráz. Ezekről a képekről valar.i nagy-nagy energia, lelkesedem, munkabírás sugárzik lényéből. Körülötte pedig többnyire emberek, feszülten figyelve szavára. Lenin és a tömegek. Jól érzékelteti összetartozásukat a sok-sok ilyen kép. Megmaradt azonban emlékül néhány olyan felvétel is Leninről, amely magánéletéről készült, és ezek zömében mégis ott érezzük a tömegeket. Ilyen ez a fénykép, amelyet Lenin nővére készített róla 1922-ben. Nem mesterkélt-e ez a megállapítás? Hiszen hogyan látjuk a nagy forradalmárt ezen a felvételen? Lombos fák alatt, nyugágyban ülve, feltehetően a pihenés óráiban. Látnunk kell azonban azt is, hogy mi volt a pihenés Lenin számúra: kezében jegyzettömb, ceruza. Talán vázlatot készített egy beszédéhez, talán valamelyik nagy müvének egyik részletét irta, vagy néhány, gyorsan támadt eszmefuttatását vetette papírra. De mindenképpen dolgozott. Tudását, világformáló gondolatait továbbította a papírlapokra, amelyekről gyorsan terjedtek tovább: a tömegekhez. Így látta öt a pihenés óráiban családi köre, nővére is. A munkától tehát még akkor sem tudott elszakadni. És, hogy szívesen élt így, erre bizonyság a képről is áradó nyugalma, magabiztossága, jól ismert, derűs mosolya. Akác István LENIN Nála küzdő ember még magasabbra ó, sóba nem jutott; Ö lett a világ tornyának harangja, s szeméből fény zuhog. Hű szíve jogok, forradalmak lázas, vérző kohója lett; így még soha nem gyűlölt ember, s ember így még nem szeretett. Az cszmélés s az eszme testvér-gyolcsával izzadt arcok porát ö törli le, s csillagok mindenséggcl-szép rendje vallja cgy-cslllagát, melyből nő az ige. A hős város a háború után.. . és ma. Az idő lombos mosolyáig szárnyal tárt, tiszta mosolya, Ö fogja át. kihez az élet korbácsos csókú, mostoha. Intő szigorral kiált rám, ha fájva múlást motyog a szám, s szelíden oktat, az örök, a drága, mint az édesapám. LENINT RAJZOLTA A z Árvácska utcai műteremben elkészült a kép, amellyel Ék Sándor Kossuth-díjas festőművész a Nagy Októberi Forradalom télévszázados évfordulója előtt tiszteleg. „Bolsevik röpcédulák a lövészárokban”. A meggyötört katonák olvassák a béke üzenetét, s gyűrött papírlapokból feléjük int a remeny. A képen minden közérthető és világos. Félreérthe- tetlen felhívás sugárzik belőle a háború, az esztelen vérontás ellen. — Munkásságom dokumentációja ez a kép, a trilógia másik két darabjával, a Le a háborúval! és A Tanácsköztársaságért mindenki a frontra! című művekkel együtt. Hogy ez a sorozat politizál? Sose voltam érzéketlen a világ dolgai iránt. A politikát a felelős ember nem kerülheti ,meg. — Én sem kerestem soha sem szántszándékkal a politikát, mégis mindig ráakadtam. T izennyolc éves korában találkozott először igazán vele, a Tanácsköztársaság harcainak sodrában. Az angyalföldi proletársörs. s a mátyásföldi repülőgépgyárban eltöltött inasévek sok keserű tapasztalata a forradalom bűvkörébe vonta. A győzelem szép napjait követő vereség után a Szovjetunióban talált menedéket. 1921 februárjában a moszkvai képzőművészetitechnikai iskola növendéke lett, de nem sok öröme telt az iskolában. Liszickij, a szup- rematista lestő osztályába került. A mester művészete az eevszerű geometriai formák, a kör. a négyzet variálásából állt. s ez Ék Sándort nem érdekelte. Egy nagy élmény mégis felejthetetlenné tette az ott töltött, egyébként meddő hónapokát. Krupszkaja kíséretében meglátogatta őket Lenin. A forradalom vezetője nem titkolt meglepetéssel, hol döbbenten, hol leplezetlen iróniával nézte végig az „alkotásokat”. Különösen rosszalló pillantásokat vetett az egyik műre, melynek alapzatát fehérre festett deszkalap képezte. A deszka közepére tányért, melléje kést, villát erősített az alkotó. A tányéron két, gondosan odaragasztott aranyszínűre füstölt hal pompázott. Lenin mogorva volt. Az éhezők, a nélkülözők helyzetéről mondott néhány tömör megjegyzést, nem titkolva, hogy a két halat inkább valamelyik munkás asztalán látná. „Az ilyesmi nem művészet, hanem értelmetlen pazarlás” — mondta végül, és ellépett a halszagú műalkotás előtt. Ék Sándor számára sokat jelentett ez a látogatás Lenin néhány megjegyzése megértetett vele valamit, amit csak hosz- szú évek múltán tudott volna megérteni. Az emberért való művészet értelme, tartalmának jelentősége vált világossá elölte. Igazat adott Leninnek, s otthagyta az iskolát. A Leninnel való második találkozás kitörölhetetlen nyomokat hagyott benne, és sorsdöntő hatással volt művészi felfogásának kialakulására. — 1921 júniusában — mondja a művész — Lékai János közölte velem, hogy az ifjúmunkás titkárság határozata alapján küldöttként vehetek részt az ifjúsági internacionálé II. és a Komintern III. kongresszusán. A megnyitás napján érthető izgalommal sietett a nagy Kreml palotába, ahol a volt cári trón terem ben ülésezett a Komintern kongresszusa. A zsúfolt teremben egyik felszólalás a másikat követte, s Ék Sándor buzgón rajzolta az érdekes arcokat, jeleneteket Amikor épen az olasz küldött készülődött felszólalásra, az egyik oldalajtón váratlanul, a feltűnést gondosan kerülve, belépett Lenin. De hiába próbált: elvegyülni a részvevők között, észrevették, és forró, spontán üdvözlés középpontjába került. Ék Sándor figyelte Lenint, aki szem.rnelláthatóan nehezen viselte el az ünneplés viharzását. — Az ováció végül elcsendesült — emlékezik vissza Ék Sándor a régi, nagy élményre. Az olasz küldött beszélni kezdett, Lenin pedig, aki addig az elnöki asztal szélen foglalt helyet, fogta jegyzetfüzétől, csendben felállt, és a szónok közvetlen közelében, az emelvény lépcsőjére telepedett le. Az első sorokból azonnal többen felálltak, hellyel kínálták, de ő maradt a lépcsőn. Ék Zoltán rajzolni kezdte. Fél órán át követte figyelő tekintetét, majd a jegyzetfüzet fölé hajló, gondterhelt arcát. k Sándor újra átéli a felejthetetlen élményt. — Sose szabadultam többé az egyszerűségében is hatalmas, emberséges ember hatása alól. Életem nagy izgalma, művészi célkitűzése maradt, azt keresni, hogyan lehet a kristálytiszta, egyszerűségében. a keresetlen közvetlenségben meglelni és ábrázolni a nagyságot Közérthetően, ahogyan Lenint is minden egyszerű ember megértette. S ahogyan velem is megértette az emberért, a közösségért, a haladásért való művészet célját. Kékesül Gyűl*
