Észak-Magyarország, 1967. október (23. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-13 / 242. szám
Musttal telt hordók Ez az év jól sikerült, már Ü-mi a szőlőtermést illeti. A termés körülbelül a duplája a tavalyinak. A bodrogkereszlúri felvásárló és kezelő pincében — éppen ezért — hamarosan „szoros” lesz a helyzet. Eddig r- pedig: <csak október 2-án kezdődött a mustbeszállítás — 1600 hektolitert vásároltak fel, s még csak most kezdődik el a fő idény. Tároló hordó van ugyan bőven, de idővel nem gj'özik a nagy forgalmat. Sokszor több száz hordó is sorakozik a pince előtt. A hozzájuk tartozó három hegyközségnek 3 naponként körülbelül 1 millió forintot fizetnek ki a beszállított mustért. A minőséggel nincs baj, hiszen tavaly alig-alig érte el a 21 fokot, most viszont 19—22 fokot mutatnak a. próbaszüre- lek. S bár az időjárás nem kedvez az aszúnak, jó minőségű borra számíthatunk. , Időjárás Tárható Időjárás ma esög: kevés felhő, eső nélkül. Gyen* gc, változó irányú, majd megélénkülő szél. Sokfelé reggeli köd. Az évszakhoz képest meleg marad az idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 20—25 fok között. Készülődés az őszi megyei könyvhetekre E hónap végen nyitják meg ünnepélyesen az őszi megyei könyvheteket. A fogyasztási és értékesítő szövetkezetek is me- gyeszerte készülnek, hogy különböző rendezvényekkel, könyvkiállításokkal és vásárokkal növeljék a könyv barátainak táborát. Az őszi megyei könyvhetek idején nemcsak a szövetkezeti könyvesboltok, hanem a legtöbb falusi bolt foglalkozik könyvek árusításával. A helyi művelődési otthonokkal karöltve 1.9 szövetkezet rendez a könyv őszi ünnepe alkalmából író—olvasó találkozót. 1967. október 13. péntek A nap kelte 5.59, nyugta 17.01 órakor. A hold keile 15.39, nyugta 0.15 órakor. Névnap: Kálmán, üde. llllSIilifS Forgalom a pince előtt. Mi lesz a fő idényben? Már most Ne várjon holnapig, már most szerezze be! Így int a kirakati jelirat. A kirakatban pedig az 1963-as naptárak zuhataga figyelmeztet az élet múlandóságára: íme, közeleg az év vége, nyakunkon a tél, ismét öregebbek lettünk egy évvel. ' Es ez igy megy már az év hátralévő részében végig. Jön majd a Mikulás, meg a sokféle karácsonyi venniva- 16. Vége az évnek lassan, elő lehet venni a hivatalok szekrényeiből a tavaly megvett, j de takarékossági okokból, a \ szekrényben lakat alatt tartott előjegyzési naptárakat. Már árusítják az új ^naptárat nagyban és kicsinyben. A cukrászdában gesztenyepürét kínálnak fagylalt hc- ‘‘lyett. Muhíból táviratot kézbesített a posta, melyben az Üj Muhi Termelőszövetkezet elnöke jelentette, hogy szántóföldjeiken tegnap befejezték az őszi kenyérgabona vetését. Az évről évre erősödő, jobb gazdasági eredményeket elérő termelőszövetkezet tagsága már annak idején az aratás és a cséplés gyors lebonyolításéban is jeleskedett. Haladéktalanul hozzákezdtek a larlóhántáshoz, majd amikor erre az idő elérkezett, az őszi szántáshoz, vetéshez. Igyekeztek kihasználni a kedvező időjárást, a gépi segítséget. Mindezekhez azonban az emberi akaraterő és szorgalom is párosult, ezekkel együtt sikerült a táviratban is jelzett .szép eredményt elérni, melyet mi is örömmel nyugtázunk. Megvette már? — Megvette már? — Mit? — A Szerencse-sorsjegyet? — Hol árusítják? — Kapható minden posta- hivatalban, kézbesítőnél, újságárusnál és iskolában. — Mennyibe kerül? — Négy forint. — Mit lehet nyerni? — A főnyeremény: egy családi ház autóval, garázs- zsal. Ezenkívül több értékes, más nyeremény vár szerencsés gazdájára. — Lehet még kapni? — A napokban kezdték meg árusítását. De iparkodjék, mert 196S. február 25- én húzás! 300 éve, 1667-ben Magyarországon született Jap Kupeczky festőművész. Atyja, a csehországi huszita üldözések elöl ide meneküli takács, fiát is a szövőszék mellé fogta.. Jan 15 éves korában megszökött a siülői háztól. Festői tanulmányait Becsben, majd Rómában végezte. 22 esztendei római tartózkodás után neves, elismert művészként tért vissza Becsbe, ahol az udvari körök kedvelt arclcépfestöje lett, azonban huszita vallási meggyőződése miatt, távoznia kellett. Niirnbergben telepedett le, és ott élt 1740-ben bekövetkezett haláláig. Sok képet festett utazásai, közben Lipcsében, Prágában, Karlsbadban és más helyeken is. Festett életképeket, de életműve túlnyomó részben biztos rajzkészségre valló, tárgyilagosan jellemző arcképeket foglal magába. Az erőteljes színezésben az olasz mestereken kívül leginkább Rembrandt hatása érvényesül. Számos képe van a magyar múzeumokban, sok képe pedig a nürnbergi, a prágai, a firenzei, a versa.illes-i, a New York-i és néhány más, olaszéi németországi képtár falain függ. IIIIIIIIIII1II» iiiiiimiuiii.it fitimtmmn Szüretelnek az egyetemisták A munkáért kapott bért Vietnamnak ajánlják Dolgozókat alkalmaznak Felvételre keresünk géplakatos, vasszer kezeli lakatos, autóvillamossági szerelő, asztalos, kovács és hegesztő szakmunkásokat. Jelentkezni lfeüet: Központi Bányagépjá- ritó és Szállító tízem munkaügyi csoportnál, Bereute« Kiemelt budapesti munkára, kiemelt bérrel keresünk kőműveseket. rérfi éb .női segédmunkásokat. , azonnali belépésre. Férfiak részére szállást biztosítunk. Jelentkezés: Április 4. Magasépítő Ktsz. Bp., VUl.f Auróra u. 23 Felveszünk E—302-es kotrógepke- zelőket és útbéngorészt. Jelentkezni személyesen. Heves megyei Tanácsi Építőipari és Épületszerelő Vállalat, Eger, Sas u. Dl. Gépészet. A Borsod megyei Tanácsi Építőipari Vállalat (Miskolc, József Attila u. 59. sz.) felvesz: építészmérnököt tervező részleghez irányító tervezőnek, műszaki osztályra előkészítő csoportvezetőnek, kivitelezéshez főépítésvezetőnek. Általános mérnököt tervező csoporthoz, statikus tervezőnek. Épületgépészmérnököt, elektromos tervezőket, vír.-9 fűtés-, gáztervezőket. Jelentkezés levélben, vagy személyesen a vállalat igazgatójánál. Állattenyésztési dolgozókat azonnal felvesz á Tit • thíci All. Gazdaság. Családnak lakást biztosít, s Középkorú férfi dolgozókat aláb- i munkakörbe fclvo izünk, fagyárt- lány üzemünkbe: képesítéssel rcn- clkező kör-, vagy szalagfűrészest. segédmunkást, 6 gépkocsi rakodó mókást, faanyag szállításhoz. Mís- old Erdészet Lacii üzeme, Diós- yárvusyta. Az ÉM. Építőipari Vállalat 2. SZ. üzemegysége kazincbarcikai kirendeltsége, Táncsics u. 9—11. alatt fizikai dolgozót vesz fel, lóhajtóként. Szállás biztosítva, havi 15 forint melleit. Különélés napi 15 forint, lóápolás, ki-befogás napi D forint. Kereseti lehetőség teljesítménybérben. * Az ÉM. Góp- és Felvonószerelő Vállalat felvételt hirdet Budapest. Gyöngyösvisonta, Tiszavárkony munkahelyekre. Felveszünk: lakatos, hegesztő, csőszerelő, ács-áll- ványozó cs segédmunkásokat. Jelentkezni lehet a Miskolci Házépítő Kombinát, Alsózsolca munkahelyünkön, Szabó Zoltán kircndclt- ségvezetöncl. A miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem KlSZ-bizottsá- ga október 16-tól október 20-ig vietnami műszakot szervez. Ez idő alatt az egyetemnek mintegy 2300 hallgatója, évfolyamonként váltva egymást, a Tokaj-hegyaljai Állami Gazdaságban szüretel. A fiatalok a munkáért járó pénzt teljes egészében a vietnami nép megsegítésére ajánlják fel. A hallgatók versenyben szüretelnek, melynek szervezéséből az oktatók is részt vállalnak. A Miskolci Közlekedési Vállalat különjáratokkal viszi a munkahelyre a fiatalokat. Ifjúsági horgászverseny Gólem-tavori a Vasárnap. október 15-én nagyszabású .ifjúsági horgászverseny színhelye lesz a Nyék- ládháza határában levő Gólem- tó. Az Északmagyarországi Horgász Egyesület több száz ____________________t E fadla a vállalati beuzinjegyeket fiatal sporthorgászt vár a versenyre, amelynek gyülekezője reggel 9 órakor lesz az István- tó partján levő horgászpihenőnél. A verseny első öt helyezettjét megjutalmazzák. A •Golem-tavon igen jó fogások ígérkeznek, mert ezen a jó hor- i gászvizen a verseny idejére felfüggesztik a fogása tilalmat. A Nagymislcolci Állami Gazdaság 3 férfi munkaerőt 25—35 évig alkalmaz gépkocsi rakodói munkakörbe. Fizetés teljesítmény után. Jelentkezés Miskolc, Baross Gábor u. 13—15. szám alatt, reggel 8—9 óráig, a gazdaság szállításvezetőjé- nél. ÉVJV! Villanyszerelőipar! Vállalat felvesz villanyszerelőket és segédmunkásokat budapesti, Pest környéki cs vidéki munkahelyekre. Bérezés: megemelt teljesítménybér, kereset korlátozás nélkül, ehhez 15 százalék idénypót- lék. Egyéb járandóságok: saját lakóhelyen kitölt foglalkoztatás esetén — a jogosultságtól függően — különélésí pótlék, természetbeni szállás, vagy szállásdijtérítés, étkezési hozzájárulás, munkaruha, négyhetenként hazautazás! költségtérítés. Jelentkezés: személyesen, Budapest, VII* Síp u. 23. (Főportái j Toronya József 35 éves tnis- ! kolci lakos előbb gépkocsivezetőként dolgozott a 3. számú Autóközlekedési Vállalatnál, majd italozás miatt más beosztást kapott. Az egyik alkalommal 1300 liter benzin felvételére szóló jegyet vett át a vállalattól, de nem rendél- tet.éssaerűen használta fel, hanem eladta. A jegyekért kapott több mint háromezer forintot italozásra költötte. A Miskolci Járásbíróság folytatólagosan elkövetett, társa-; dalmi tulajdont károsító lopásért négy hónapi börtönre I ..ítélte Toronya Jóaao&fc 8 — NÖVEKSZIK a takarék- szövetkezetekben a falusi lakosság betétállománya. Kiesén például három hónap alatt mintegy 400 ezer forinttal, már négymillió forint fölé emelkedett a betétállomány. — KOMMUNISTA vasárnapot rendeznek október 22-én a Borsodi Vegyikombinát KlSZ-esei. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója tiszteletére a Hálálok ezen a napon társadalmi munkában tartanak műszakot. — A TO.lÄSELLÄTÄS jelentős megjavítását eredményezte Miskolcon és környékén, hogy a Nagymiskolci Állami Gazdaság tyúkfarmot létesített Gyömröpusztán. Az idén a tervezett nyolcmillió helyett mintegy 9,5 millió tojást értékesít a. gazdaság. *— SZÁZKÉT idős embert köszöntöttek a napokban Aggteleken. A szakmaközi bizottság és a községi tömegszer- vezétek által rendezett öregek napján műsorral kedveskedtek az ünnepeiteknek, majd vacsorán látták őket vendégül. — BŐVÜL, a kereskedelmi hálózat Sajószögeden. A földművesszövetkezettel közös beruházásból új iparcikk üzlet építését kezdték meg nemrég, melyet jövőre adnak át rendeltetésének. — KÉTSZÁZ mázsánál is több halat fogtak idén az év első kilenc hónapjában a me- zőcsáti Szőke Tisza Halászati Termelőszövetkezet vizein. A tsz-tagok szeptember végéig teljesítették évi tervüket. — NÁDTETŐS ház egyre kevesebb van ma már Hejő- kürtön. A mezőcsáti járás ötszáz lelkes kis községében évente egyre több család épít új otthont, s még többen felújítják házukat. — A NA.GY Októberi Szocialista Forradalom és a Magyar Tanácsköztársaság hegyaljai emlékeiből kiállítás nyílik október 22-én a tokaji Helytörténeti Múzeumban. Az idei múzeumi hónap rendezvényét november 8-ig tekinthetik meg az érdeklődők. — IS KÓLA AVATÁS les* november 7-én Sajószögeden, Az emeletes, szép épületbe költöző iskola répi épületeiben politechnikai műhelyt és napközi otthont rendeznek maid be, — HElOPAPIBAN mSk-odik a mezőcsáti járás általános iskoláinak politechnikai műhelye. A műhely hamarosan átköltözik majd egy másik községbe, s helyén a jövő tanévtől gyógypedagógiai általános iskola kezdi meg működését. — MISKOLC a. fotográfus szemével. E címmel kerül sor vitaestre október 27-én Miskolcon, a Megyei Művelődési Ház klubjában. Az est részvevői Az új Miskolc című fotóalbumról beszélgetnek majd. — KEREKASZTAL melleit. A hagyományokhoz híven, az Északmagyarországi Vegyiművek vezetői elvtársi, baráti beszélgetésre hívták meg a közelmúltban a gyár új, fiatal mérnökeit és technikusait. Tájékoztatták őket a rájuk váró feladatokról, s meghallgatták az ifjú szakemberek elképzeléseit. 1 — SZÜNETÉÉ á forgalom október 20-tól Miskolc első kerületében a Feszt,y Árpád és a Mátyás király utcán. Az utakat szennyvízcsatorna-építés miatt zárják le. — Orvosi hír. Dr. Pfliegler Kálmán orvos október 13-tól október 26-ig nem rendel. Abszolút tetoválás «ftfcér JüMBseí jajai. ÉSZAKMAGVARORSZÁO A Magyár ! Szocialista Munkáspárt Borsod Megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Sárközt Andor Szerkesztőség: Miskolc. Tanácsház tér & Telefonszámok: titkárság: 16-880. Kultúrrovat: 16-067. Ipart rovat: 16-033. Pád- rovat: 16-078 Mezőgazdaság) rovat: 33-687. Sportrovat: 16-049. BeJ- ooütikaJ rovat, papasz ágyéki 16-016. Kiadja, s Borsod Megyei tapkladő VánalM Miskolc. Kossuth u. U Felelős kiadó: Bírd Péter Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: ezécheny) a. IS—IT, Telefon: 16-ais. Terjeszt) a Magyar Posta. Előfizetés) dl) egy hónapra 15 Ft Előfizethető a hely) postahivataloknál és a kézbesítőknél. Indes: 95 05S Készüli a Borsodi Nyomdába». Felelő« vezetői Méry eijőrgjm , Muhin befejezték az őszi vetést