Észak-Magyarország, 1967. október (23. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-22 / 250. szám
esZARMAGYABOKSZAO Vasárnap. 1567. október 5S. mmmmmmmmmammmmmmmmmmi BIZALOM — Tu3om, tudom, bízni kell az emberekben. Mert érzékenyek. De én is érzékeny vagyok! Nézze! Itt van ez az építkezés. Senki előtt sem vitás, hogy rendkívül fontos, népgazdasági érdek. Az újságoktól, a rádiótól, a televíziótól szinte naponta jönnek hozzánk. Valóságos reflektorfényben dolgozunk. Természetes ugye, hogy én, mint építésvezető is azt szeretném, ha minél jobban menne a munka. Lekopogom: eddig nincs is semmi különösebb fennakadás. Régi gárda dolgozik itt együtt, kipróbált ember valamennyi, nem kell magyarázgatnom egyiknek sem. De hozzánk is jönnek segédmunkások innen-onnan. Szükség 'van rájuk, ezért vesszük fel őket. Tudják ők is. hová jöttek, megmutatom a munkahelyet, elmondom, mit kell dolgozniuk. Nem könnyű munka. Vállalják. Aztán néhány nap múlva valamelyik elmarad. Se szó, se beszéd, csak nem jön be. Négy nap múlva jelentkezik, mintha semmi sem történt volna. Maga mit tenne ilyenkor? — Nem tudom. • — Én se nagyon. De ők tudják. A bizalomra hivatkoznak. Hogy előfordul ilyesmi, de legközelebb majd így, meg úgy. Csakhogy az építkezés nem várhatja a legköze- lebbet. Minden napnak megvan a maga feladata, és ha egy ember hiányzik, nem tudjuk maradéktalanul teljesíteni a feladatot. Hát én nem tudom tárt karokkal fogadni ezt az embert! Leszidom a sárga földig és kikérem magamnak, hogy a bolondját járassa velem! Bizalom ide. bizalom oda, nem tudom még egyszer fogadni. A bizalmat is csak azok igényelhetik, akik már bizonyítottak is valamit. Előfordulhat persze más eset is. — Például? — Például az egyik idős szakmunkás, akit már vagy tizenöt éve ismerek, nemrégiben bepityókált. Soha nem fordult még elő, most meg éppen munkaidő alatt. Tudom, nem magától tette, valaki elvitte egy féldecire. Aztán több lett belőle. Nem baj, János bátyám, mondtam neki. A pokolban is van egy évben egyszer lakodalom. Pihenje ki magát. Másnap ő restelkedett a legjobban. Természetes, hogy ennél az embernél helye van a bizalomnak, bár dicséretet persze ő sem kapott a kiesésért. De azok az emberek, akiknek már a munkakönyvéből látom, hogy csak úgy jönnek- mennek ide-oda, akik innen is napokra eltűnnek, azok ne hivatkozzanak érzékenységre, bizalomra. Másrészt meg ott a dolog másik oldala, a kereset a megélhetőség. Té- pelődöm én ezen eleget, mielőtt kimondanám a döntést. Elhiszi? — El. — Meg is próbálom, amíg lehet. De menynyit lehet és meddig? Mert amikor számon kérik tőlem az építkezés állapotát, amikor el kell mondanom, miért tartunk itt, ahol tartunk, nem hivatkozhatom az érzékenységre, a nevelésre, a bizalomra. Csak arra, amit elértünk. Jó lenne, ha lassan már mindenki megértené: a munka számít. Amit elvégzünk. Ez lehet az alapja a bizalomnak. Valamit tenni kell mindenkinek ahhoz, hogy erre a szép szóra hivatkozhasson. Higy- gye el, nem nyereség ez. Csak itt, a munkahelyeken sok minden keményebben hangzik. Hiszen a munka is kemény. Priska Tibor Cigánylány Orvosi lakás épül Aggteleken 2675 óra társadalmi munka — 100 mázsa mész fuvarozása í j ö!töző-fiirdő épül Ózdon Tájékoztatás a szakszervezeti propasasdaraka ij feladatairól A Szakszervezetek Országos Tanácsa a napokban eligazítást tartott a legfontosabb agi- tációs és propaganda, valamint a legjelentősebb népművelési feladatokról. A gazdaságirányítás új rendszere, az új Munka Törvénykönyve, a kollektív szerződések és nem utolsósorban az egyes szak- szervezeti szervek hatáskörének módosulása következtében bizonyos fokú változás várható az alapszervezeteknél, valamint középszintű bizottsá-i goknál végzendő szakszervezeti agitációs, propaganda és népművelő munkában. Ezeknek megismerése és megvitatása végett a Szakszervezetek Borsod megyei Tanácsa október 26-án, csütörtökön reggel 9 órakor tájékoztatót tart aa SZMT székház VI. emeleti 2 sz. tanácskozó termében. A kullúrbizottság tagjait, vaku- mint a megye vezető népművelőit kívánja informálni az elkövetkező időben végzendő szakszervezeti népművelési feladatokról. Új művek a miskolci könyvesboltokban D árius kincse? Hol van az már? Mese. Nekünk sokkal nagyobb értékeink vannak. Már akinek. Erről szól ez a történet. És nem is mese. Igaz. * Amikor már nagy a hajam, rászánom magam, megyek a fodrászhoz. Most azt hiszik hencegek. Kopasznak ismernek, az is vagyok. Elölről, ha leveszem a kalapom. De o kopaszfejű emberek örök tragédiája rajtam is beteljesedett: oldalt, a fül mellett és hátul, a tarkó fölött szaporán nő a hajzat. — Borzasztó, mekkora a hajad! — szól rám a feleségem. Ilyenkor megdobban a szívem, örülök, hogy engem ilyesmivel lehet korholni. — És különben is, meg vagyunk híva ünnepi vacsorára. így akarsz elmenni? — Ez a figyelem még' jobban föllelkesít, elhatározom, megyek a borbélyhoz. De a nomád természetem ilyenkor is kiüt rajtam, mindig más és más borbélyhoz megyek, amelyik éppen az utamba esik. Csak egy dolog zavar mindig Pláne, amióta patika-látványosságokat kreáltak ezekből az üzemekből. A műtőszék mellett nincs egy falat hely, ahová az ember leteheti a holmiját. Én például a szemem kincsét, az aktatáskámat. Táskás ember vagyok, egyetlen lépést nem teszek nélküle. De hová tegyem, hogy szem előtt legyen. Mert egyszer már, éppen egy ünnepi ajándék, elröppent mellőlem. Bár igaz, nem is borbélynál. És csak egy üres füzet volt benne. De mindegy. A táskára vigyázni kell. Ma is így indulok el hazulról, tömött táskával. — El ne felejts borbélyhoz menni! — kiált utánam a feleségem. Kiválasztok egy soktükrös, klinika-tiszta, nagyüzemet. Már szabad is egy műtőszék, kiabálnak is: tessék! Leteszem a kabátom és keresem a védett helyet, az aktatáskámnak. Megtalálom. A fogasok felett szék» kalaptartó. Ide fölteszem, Boross Eleméi: Rettentő nagy érték jól beigazítva, úgy, hogy a tükörből lássam. , Beterítenek. A kendők tiszták, friss szagúak, a fehérköpenyes borbélydoktor kedves fiú, nem beszél, végzi a dolgát és remekel. Ezt, vagyis a munkáját csak úgy fél szemmel állapítom meg, mert valójában nem néztem se a kezét, se őt, se magamat a tükörben, hanem a táskámat. És ez az elővigyázat nagyon okos dolog volt. Észrevettem ugyanis, hogy egy vendég, mielőtt köszönt is volna, mikor belépett, alaposan körülnézett. Táska volt nála is, aktatáska. Annak keresett helyet ő Is. Sokáig fürkészett, végül is megállapodott a polcnál, ahol az én aktatáskám feküdt. Odatette az övét, pontosan az enyém mellé. Sok üres polc volt. mégis odatette az enyém mellé. Ahá, gondoltam, ismerem én ezt a trükköt. így cserélték el az olasz selyemballonomat is egy ócsak gumíkabátra az egyik restiben. Na jó, majd résen leszünk. — Kölnit, vagy alkoholt teszünk? — kérdi finom többesszámban a szakállprofesszor. — Csak tiszta szeszt tegyünk! — felelem. Rámfújja a szeszt, becsukom a szemem és hopp — ezalatt elveszítem kapcsolatom az aktatáskámmal. Fizetek, fölveszem a kabátom, le- . emelem a táskát és indulok kifelé. Üvöltés, lárma, nagy csattanás: — Álljon meg! Az az én táskám! N agy testű, zsírosán kopasz fejű — most borotválták le frissen — ember ugrik hozzám és kikapja kezemből a táskát. Odanézek, egy kopott barna aktatáska ez. Az enyém fekete. Dermedten állok. Dadogni akarok valamit, de megfagy a számon mindea hang. Pokold szórakozottság volt, semmi kétség. Rövidzárlat az agyamban. És mindenekelőtt tökhülyeség: az én jó, ha nem is új, de finom, fekete, ritka- példány csikóbőr táskámat otthagytam, és ezt a barna vacakot vettem magamhoz. Na igen, mert éppen az enyém mellett volt. A nagy testű jóember szeme lángol. Most veszem észre, milyen va- lószínűtlenül nagy füle van. De ez most nem számít. Kiabál, toporzé- kol: — Ismerjük ezt a figurát. Tré dolog ez, öregem! Állok a kör közepén, mint a tejbe esett légy. Dehogyis tejbe. Ecetbe. Nézek körül, talán találok a vendégek között egy ismerőst, aki segít, igazol. Sehol senki. A fodrászok is gyanúsan néznek rám. A vendégek gyanúsítóan. Egyik mondja is: — Az én orkánomat is így cserélték el. A jóember most már fölbátorodva támad: — Jó lett volna, mi? — és magához szorítja a kopott, barna táskavakarcsot. Én meg csak állok ott a nagy fekete díszpéldányommal, bambán, magam is mint egy díszpéldány egy bűnügyi kiállításon. De nem vagyok elveszett ember. Voltam én ennél nehezebb helyzetben is. Most is magamhoz térek és már kezemben is a kard, amivel le fógok sújtani. És már sújtok is. A levegő csak úgy süvít, amikor ei- kiáltom magam: — Mondja csak jóember. Mi volt az ön táskájában ? Fölnevet. De hogy. Mert ő se hagyja magát. — Hogy mi voft a táskámban? Hogy mi van, ezt akarja kérdezni, magyar írók írják meg Szovjetunióval kapcsolatos élményeiket. Ügyes, népszerű elméleti könyv V. Sztoljarov kis kötete, a Lehet-e kétszer ugyanabba a folyóba lépni? A szerző Herakleitosznak, a dialektika „atyjának” híres mondását adja könyve címéül, és a materializmus, valamint a dialektika kérdéseit vizsgálja; Két érdekes szépirodalmi könyvről adhatunk még hírt.' Az egyik Hans Frick, nyugatnémet író alkotása, a Breinit« zer, vagy a második bűn című kisregény. Egy volt SS-tiszt problémáját tárgyalja, és méltán csatlakozik Richter könyvéhez, A legyőzöttek-hez, valamint Peter Weiss híres Jelkiis- meret-drámájúhoz. A vizsgá- lat-hoz. A másik könyv Trtt- man Capotte világhírű műve, a Hidegvérrel. A szerző „tény-,, regény” jelzővel illeti művét, amely egy gyilkoss;ig története, és a sztori valóban, szigorúan a tényékhez ragaszkodva válik rendkívül izgalmassá. Az útirajzok kedvelőinek fegyelmét felhívjuk Molnár Gábor könyvére, amelynek címei Holdárnyékban az őserdő. Több érdekes, angol nyelvű munka is érkezett Miskolcra, köztük a Zorba {he greek. A másik a Lord of the Flies, amely A legyek ura címmel magyarul is megjelent William Saroyan, nálunk is ismert amerikai író The daring young man on the flying trapeze című regényén kívül még egy JBcst detective stories és egy ♦ Introduktion SF című kötet is ♦kapható. Ez utóbbi fantaszti- Jkus tudományai antológia. {Ezeken kívül szép kiállítású Jangol művészeti albumok is ♦érkeztek Miskolcra, többek kö- ♦zött Renoir, .Tizian, Picasso, *Kokoschka, Goya, Greco fest,- i menyeivel. könyve nélkülözhetetlen mindazon számára, akik részletesebben meg akarják ismerni a Szovjetunió történetét és mai helyzetét. Ugyancsak az évfordulóra jelent meg egy képes album, A Szovjetunió magyar szemmel címmel. Ebben Az elmúlt hét könyvújdon; ságai közül kettőt emelnék ki. Mindkettő a Nagy Októberi | Szocialista Forradalom 50. év- i fordulója alkalmából jelent meg. Az egyik útikönyv, amelynek Szovjetunió a címe. A Panoráma sorozatnak ez a dern, kétszintes új szociális létesítmény a tároló telep rakodómunkásainak biztosít majd kényelmes tisztálkodási lehetőséget, akiknek eddig nem állt rendelkezésükre öltöző-fürdő a munkahely közelében. Az Ózdi Kohászati Üzemek anyagtároló telepén négymillió forint költségelőirányzattal új öltöző-fürdő építését kezdték meg. A kétszáz sze- í mélyes, fekete-fehér rendszerű, zuhanyozókkal ellátott új öltöző-fürdő a terv szerint a jövő évben készül el. A moközség vezetői az építéshez szükséges, további munkák előkészítésén dolgoznak, hogy az eddigiekhez hasonlóan azok is zökkenőmentesen haladhassanak. detett községfejlesztési hónap során történt. A hatalmas, 48 köbméteres meszesgödörben már érik a mész, bizonyítva, hogy összefogással egy közösség sok mindent megtehet. A Aggtelek dolgozói nagy lelkesedéssel vállalták, hogy 1967—68-ban orvosi lakást építenek a községben. A vállalásban 2675 társadalmi munkaóra (segédmunkákra), valamint a helyi építőanyagok (kő, mész, s nem utolsósorban a telek) biztosítása szerepel. A szükséges mészmennyiség biztosított. A 100 mázsa mész- bez szükséges gödör ásását, valamint a mész beszállítását, beoltását a már említett 2675 társadalmi munkaórán belül, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának tiszteletére október 17-ig befejezték. Ez a munkavállalás az edelónyi járásban meghir«gye? Hát idenézzen. Megmutatom én. Meg én. Megmutatja. Férfikalapba való izlapokat nyalából ki a táskából. Műbőrlapok ezek. Valaki megkérdi: — Mit nyom ez kemény forintban? —Négyszázat! — kiáltja a jóember és rámnéz. — Jó üzlet lett volna, igaz? Ezt a mondatot vártam. Kipakolom most én is a táskámat. — Most tessék ezt megnézni! — mondom. Hát nézik. És előkerül a levél- tárcám, még anyám ajándéka: valódi gyíkbőr. Benne okmányok, értékek. Előkerül több bőrnotesz, naptár, két szótár-ritkaság. Toll és ceruzatartó. Egy Parker töltőtoll, 2 Esterbrook golyóstoll, színes ceruzák. Aztán a nagy tromf: egy csomó kézirat. Fölemelem az egyik paksamétát: — Jóember, tudja maga mit ér ez? — Néz. O is, a többiek is. — Százezer forint — mondom —, de lehet, hogy annál is több. * Győzedelmesen visszadobálok mindent a táskába és otthagyom a bámuló népet. Azaz otthagynám. De az ajtónál utólér a barátom, megfogja a frakkomat. Meglóbálja a barna táskáját és kiránt belőle egy kis csomagot. — Ha maga mindent kirámolt, akkor én is megmutatok mindent. Mert ez se kutya! K ibontja a kis csomagot. Nylon- tasak, aztán szalvétában két hatalmas karéj kenyér, jó vastagon megkenve valamivel. — Tudja mi ez? Libamájpástétom. De az ám. Libamáj. De úgy, ahogy az egész világon csak egy ember tudja beleadni a belevalót. Edit, a feleségem. Ezt akarta maga elcserélni ? Ezt ? Szó nélkül megfordultam és kisiettem az üzletből. Visszavágni? Ugyan kérem? Hát tudhat versenyezni a világ legjobb Parkerével megírt regény a libamájpástétommal, amit az Edit készít?