Észak-Magyarország, 1967. augusztus (23. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-20 / 196. szám
ESZAKMAGYAROHSZAG Vasárnap, 1967. anguszfas 28» Heti külpolitikái m A Johnson-kormányzat vietnami eszkalációs politikája az eltelt néhány napban, ha lehet, még veszélyesebb fokot ért el; mindenesetre az eddig többé-kevésbé passzív nyugati körökben Is a riadalom jelei mutatkoztak. Mint ismeretes, Washington engedélyt adott Hanai kulcsfontosságú hídjának megtámadására, ami a híd két oldalán lévő védőgátrendszer folytán példátlan fenyegetés és zsarolás. Az amerikai elnök ezen kívül is alaposan kibővítette az észak-vietnami célpontok listáját, s a támadó repülőgépek immár harminc mérföld helyett tíz mérföld- nyíre közelítik meg a kínai határt. Washington eszkalációs lépései nyomán új erővel lobbant fel kz amerikai politikusok körében a háborúról folytatott vita lángja. A bombázások esztelenségét, hatástalanságát és veszélyességét hangoztató politikusok száma is — mondhatni — eszkalálódott. Ennek kettős oka van: növekedett a felismerés az amerikai kongresszusban és azon kívül is, hogy a háború ugrásszerű kiterjesztése fokoz, za az Egyesült Államok nemzetközi kockázatait, szembe állítja vele saját szövetségeseit, másfelől, egyre nyilvánvalóbbá válik az amerikai politika irányítói előtt, hogy az Egyesült Államok nem bírja „a két háborút”, tehát a vietnamit és a hazai nagyvárosokban dűlőt. Johnson ugyan újfent erősködött, hogy Amerika képes folytatni a hazai programokat, de a nyári események tükrében ennek már nemigen van hitele. Még olyan körök is, amelyek egyetértettek a vietnami háborúval, kezdik tűrhetetlenül soknak tartani a ráköltött milliárdo- kat, különösen, hogy azoknak a pusztításon kívül semmi eredménye nem mutatkozik. Az elnök által sürgetett új ■adóemelés további kételyeket támasztólí amerik:ü gazdásági körökben. A hagyományos amerikai elszHetelődési törek- .„.e‘: is bangói kaptak Ezek természetesen nem győzhetik le az óriási külföldi érdekeltségekkel rendelkező és a külpolitikát valóban befolyásoló csoportokat, de szerepük az-i. + + ■*■■*■ + +*++■*■+ adott belpolitikai helyzetben nem lényegtelen. Fulbright szenátor, a szenátus külügyi bizottságának nagy tekintélyű elnöke az említett erők szószólójaként akciót kezdett a kormányzat felhatalmazási jogkörének megvonására, vagyis arra, hogy a kongresszus két háza meghatározó szerepet kapjon az amerikai külpolitika vietnamihoz hasonló „kötelezettségvállalásainak” kérdései, ben. Tudni kell, hogy az amerikai elnökök régóta kész helyzet elé állítják a kongresszust, a legutóbbi időkből elegendő említeni Dominika, vagy Korea példáját. Ezzel kapcsolatban — noha apróságnak tűnik — érdemes megemlíteni a Kongóba küldött jelképes amerikai „mini-támogatás” visszavonását — a kongresszus nyomására. Mindeközben a Johnson- kormányzat növekvő hangerővel kapja a bírálatokat a szélsőjobboldal részéről is. Ez is logikus követelménye az eszkalációnak, hiszen Johnson pontról pontra oda jut el, amit a Pentagon-beü és egyéb amerikai „héják” már régóta követelnek. A külvilág pedig mindebben korántsem az elnök óvatosságának-iigyességének • jeleit veszi észre, hanem kapkodásának egyre veszélyesebb megnyilvánulását. A tekintélyes New York Times szerdai vezércikkében ilyen kijelentéseket enged meg magának: „Az új politika legalább olyan veszélyes, mint amilyen felületes.” „Á kormányzat állításaival ellentétben a bombázás sokkal inkább megerősíti Hanoi ellenállását és további szimpátiát szerez neki a világ szemében.” „A legutóbbi eszkaláció legtragikusabb vonása, hogy a beláthatatlan jövőbe tolja a tárgyalásos béke lehetőségét, márpedig végső soron az az egyetlen elképzelhető megoldás.” 1T A megfigyelők világszerte összefüggéseket látnak az Egyesült Államok vietnami eszkalációs politikájának legújabb lépései, ha . úgy tetszik, ugrásai és a kínai események között. A hírek szerint polgárháborús állapotok uralkodnak Kína legtöbb tartományában, a maoisták és ellenfeleik harca egyre hevesebb. Mindenki előtt nyilvánvaló, hogy például a Kína határai közelében végrehajtott bombázások elrendelésekor a Johnson-kor- mány messzemenően figyelembe vette Kína belső lekötöttségét. S tekintve a földrajzi helyzetei, az is világos, hogy a vietnami háborúra egyre kevésbé „figyelő”, sőt a szocialista- tábor fő ereje, a Szovjetunió ellen mind vadabb provokációkat elkövető pekingi politika kedvez az amerikaiak . eszkalációjának. Ügy tűnik, a maoisták, miközben mind kevésbé tudják ellenőrzésük alá hajtani- Kínát, a szovjet—kínai kapcsolatok maradványain vezetik le a kudarcok felett érzett ingerültségüket. Az az elemzés, amely a héten látott napvilágot n Pravdában, alapos áttekintést nyújt a jelenlegi kínai eserné. nyék előtörténetéről, s megállapítja. hogy Mao csoportja a kínai szocializmus ügyét ássa alá. Olvassátok, irigyelj éieM • „« A lkotmányunk • ünnepét köszöntve Miskolcon, a Tanácsház tér kellős közepén háromszögletű, hir- detöoszlophoz hasonló transzparens vonja magára a járókelők figyelmét. Mindhárom oldalán nemzetiszínű tónusok, alkotmányunk ünnepét és hazánk, a Magyar Népköztársaság társadalmi alapját, a munkás-paraszt szövetséget él. tető jelszavak és ‘szimbólumok díszlenek. Mellette szüntelenül áramlanak a járókelők. A színes transzparens pedig egy pillanatra magára vonja a figyelmet: Éljen augusztus 20, alkotmányunk ünnepe! Éljen a munkás-paraszt szövetség! Aki a Dózsa György utca felől közelíti meg a teret, az a piros mezőben népköztársaságunk címerének kontúrjait, a fehérben feliratot, a zöldben sarlót, és kalapácsot láthat. Mondanivalója ugyanaz, mint az egész transzparensé, amely, lyel ma hazánk minden táján, városainkban és falvainkban találkozik a járókelő: Éljen augusztus 20, alkotmányunk ünnepe! Éljen a munkás-paraszt szövetség! Éljen, gyarapodjék és virágozzék szeretett' hazánk, a Magyar Népköztársaság! De menjünk vissza Miskolcra, és maradjunk még néhány percig a Tanácsház téren. A város forgalmas útvonalán szüntelenül áramlanak az era. bersorok. Gyalogosan, villamoson, autóbuszon és sok szép, fényes személykocsiban. Az autóbuszok és a személykocsik között egy-egy külföldi is gyakran feltűnik. Lillafüred, Tapolca, Aggtelek, vagy Tokaj felé tartanak, esetleg éppen valamelyik alkalmi parkolóhely felé itt a közelben, a belváros szívében. Egy bordó színű osztrák tu-, Jóleső melegség fut át hirtelen rajtam, és megbizsergeti arcomat-hátamat. Szeretnék az idegen kocsi után szaladni és bővebben is megmagyarázni azt, amire az idegen átutazó spontán gyönyörűségében kurtán csak így kiált fel: szép — (gyönyörű! Szeretném hozzámondani azt, amit. e transz, parensek és jelszavak 1949 óta nekünk, magyaroknak jelentenek és ilyenkor, augusztus 20-a* körül felidéznek. Az érzelem és az értelem hullámhosszán szeretném folytatni osztrák vendégeink spontán, örömteli megnyilatkozását: ...und gut!... Sehr gut!... és jó — nagyon jó — nemcsak szép, mindaz, amit e jelszavak és transzparensek hirdetnek. De ez már történelem .., uhunkat és jelenünket kellene egybevetni hozzá, hogy ők is megértsék. A ma élő nemzedék harcainak és erőfeszítéseinek, örömeinek és olykor kudarcainak kusza, szövevényes útjain kellene végigkalauzolni vendégeinket és sok mindenről tájékoztatni. Arról is, amilyen korszakot alkotmányunk örökre lezárt nemzeti történelmünk messzire nyúló országútján, meg arról is, .amilyen nagy történelmi változásokat regisztrálhatott — már 1949-ben is — népünk életének, törvényeinek és minden tevékenységünknek alapokmánya, az alkotmány. Sőt, a szocialista építőmunka minden gyümölcsére, nagy alkotásaink egész sorára, megváltozott, megszépült életünk minden Összetevőjére fel kellene hívni az idegenek figyelmét! Mindazokra, amelyek már alkotmányunk szellemében születtek, mindazokra, amiket nekünk az ünnepi transzparensek szimbólumai és jelszavai jelentenek augusztus 20-án. A bordó színű osztrák autóbusz, utasaival együtt távolodik tőlem, és lassan belevesz a hömpölygő utca forgatagába. Nincs rá mód, lehetőség, hogy nyugati szomszédaink, Auszttaínak hirtelen a színes transzparens irányába, s én csak a röpke idegen hangfoszlányokat hallom: — Schön ... Schön ... Wunderschön ... — Szép... Szép ,.. Gyönyörű ... H ajnali hatkor felébresztett valami zümmögés, de hát még aludhattam volna, hanem Ernőké hét óra felé a fejemre ült, kis kezével dobolt a mellemen, hogy mondjam meg, mikor kezdődik a tűzijáték. Bárhogy szeretem Ernőkét, kisebbik fiamat, ez az ostoba kérdezőskö- dés kihozott a sodromból, ugyanis este már szépen elmeséltem neki, hogy majd felmegyünk a tetőre, onnan jól látni a Gellérthegyet. Nem tudom, Ernőkét mi izgatta jobban, a tető vagy a tűzijáték, de hál emiatt verte ki az álmot a szememből. Gyula, a nagyobbik fiú, átjött a szomszéd szobából, előzőleg hallottam, hogy telefonon beszélt valakivel, már felöltözött, haját teleszórta anyja hajlakkjával, fogadni mernék, hogy borotválkozott is a Philipsem- mel, pedig még pihéi is alig vannak, egyszóval átjött és közölte, hogy új gibbon majmokat szerzett.az Állatkert, most beszélt az Inspekciós állatorvossal, gibbon, mondta, latinul hylobeles, és kissé a hálószoba tükre felé fordulva röpke előadást tartott eme majomfajtáról, méretéről, karja hosszúságáról és arról, hogy Ázsia délkeleti részén található. Én nem tudom, mi a fenének veszi fel azt a nagyzoló pózt mostanában, talán én is ilyen voltam kamaszkorom- han, már nem emlékszem. Tény, hogy ősem hagyott aludni. Jól van, mondtam, ha már ilyen szépen összejöttünk, hol van anyátok, adhatna valami reggelit. Ki akartam bújni az ágyból, de Emőke megint rákezd te, hogy mikor lesz a tűzijáték. — Este, te átkozott kölyök — üvöltöttem. Persze, amilyen érzékeny, mindjárt bőgni kezdett. Nekem meg több sem kell, méregbe gurulok attól,/hogy méregbe gurultam. — Nelli — kiáltottam, — Hol ténferegsz? Edénycsörömpölés a konyhából, no, majd kapok ezért a ),ténferegsz”-ért! S miközben leráztam magamról a kétségbeesett Emőkét. odaállt az ágy lábához Gyula, < hórihorga.s alakja, mint egy profe?z- Czoré, Az arca meg egészen ráncos SZAKONYI KAROLY Csillagok és petárdák lesz ilyenkor. — Az indulat elhomályosítja az értelmet — mondta, — A pedagógia legrosszabb módszere az értelmetlen lehurrogás. Fel kell fogni a gyermek képesség-szintjét és inkább százszor megmagyarázni neki valamit,, mint egyszer oktalanul elhallgattatok ami, ki tudja, milyen rossz pszichés következményekkel járhat... — Mintha meg is hajolna cseppet, hogy részemre befejezte az oktatást. Most Ernőké következik: — Tűzijáték csak este lehet, mert szükséges hozzá a sötétség. Hogy jól lehessen látni a petárdákat. Érted már? Tíz órakor lesz, pontosan tizenhárom óra múlva. Nem sok idő, kibírod. Ernőké tátott szájjal hallgat, bólint. Lemászik az ágyról, nem kívánja többé társaságomat. Meg kell hagyni, nem tudom, mit tennénk Gyula nélkül. Most, hogy kioktatta Ernőkét, papírlapot húz elő zsebéből. — Ide nézz, apa! Beosztottam szépen a napot. Most hét óra húsz. Nyolcra felöltözünk, nyolc harmincra megreggelizünk. Már intézkedtem a konyhán, anyunál. Vállalta. Kilencre kiérünk az Állatkertije. Ha délig akarunk maradni, az három óra. Nem sok idő, de megnézhetjük az emlősöket, a csúszómászókat, a madarakat, az akváriumot, persze csak futólag, a növénykertre már aligha jut idő. Felhívtam a Kiska- kast, foglaltattam asztalt. Természetesen a nevedben. Zúzapörkölt megfelel? A szabadtéri színpadok programja itt van a másik lapon. A Városmajor... a Hűvösvölgy... Megjelöltem, mit érdemes megnézni.. Tehát... i "vallom, csodálom a fiút. Honnan van benne ennyi szervező- képesség? Tizennégy éves, és ezt a tizennégy évet ügy viseli, mint a legérettebb férfikort. Beszél, mondja a programot, de én alig tudom követni, a fejem még zúg a rossz hajnali alvástól, Ernőké sírásától. Tehát a gibbon az Állatkertben. Ez is furcsa, mindent tud, minden érdekli, mindenhez van türelme. Kicsit félek is Gyulától. Pedig büszke vagyok rá, hiszen a fiam, az iskolában semmi baj vele, szülői értekezletre nem kell járni, nincs rá panasz. És tisztelet-: tudó is, csak azért mégis félek tőle, titokban, mint ahogy egy öreg uralkodó félhet elmés miniszterétől. Tehát nekem mi a dolgom? Borotválkozni, öltözni, reggelizni. Nelli az étkezőfülkében terít. Mire kimegyek, már kész a reggeli, Gyula ott áll anyja mellett, ellenőriz. — Apának csak kevés cukrot a kávéba, ebben a korban már árt a sok cukor... (negyvenöt éves vagyok!) Fejenként egy tojás, lágyan, ez megvan. Jó. A napi ásványi só szükséglet. Ernőkének méz. Anya, te ne egyél kenyeret, csak pirított zsömlét. Hányszor mondjam? Ülünk az asztalnál, fegyelmezetlen eszünk, mert Gyula szerint nyugodtan, lassan kell enni. Ehhez szükséges az időbeosztás, a kapkodás ártalmas. Ugyanilyen • módszeresen, alaposan járjuk végig az Állatkertet, ebédelünk a Kiskakasban, vesszük sorra a szabadtéri színpadok legjobb programjait. — Emlékszel? — mondom Nelli- nek —, valamikor gyerekkorunkban ezen a napon Szent István jobb kezét, hordták körül a várban ... — Lehet, csak ezért mondom, hogy olyasmiről, essék szó, amit Gyula nem tud. Figyelem az arcát. Bólint. — Igen — válaszol anyja helyett —, a budavári Zsigmond-kánolnában őrizték. Számoá legenda fűződött a jól bebalzsamozott jobbhoz... Feladom a harcot. Kilenckor hazamegyünk, hogy megvacsorázhassunk, és tízre felmehessünk a tetőre. Lapos tetejű, modem házban lakunk, a szomszédok is mind fenn vannak már, bámuljuk a Gellérthegyet, várjuk a petárdákat. Ernőké türelmetlen. Mindenféle kis történetet találok ki, hogy megnyugtassam. — Ott most, fenn a hegyen, aprócska ólomkatonák szidolozzák a rézágyúkat, és majd meglátod, színes, fénylő golyócskákat lőnek az égre, hogy örömet szerezzenek Ernőkének, meg mindenkinek ezen az ünnepen. Igaz, ami igaz, megfeledkeztem Gyuláról, pedig olt állt a hátam me- gett, kezében stopper. Hanem most: bumm, bumm! felszállt az első rakéta, aztán a második, harmadik, színes fényeső hullt az égből. Ernőké ujjongott örömében: — Ez a kis rézágyúkból jön? Hiszen ezek csillagpk! Az égből potyognak le! — Az, az, micsoda csillageső! — örvendezem Ernőkével. — Persze, nem lett volna szabad megfeledkeznem Gyuláról. — Az ilyen téveszméket, ki tudja, milyen nehezen lehet kiküszöbölni — mondja. — Hallgass rám, Ernőké. Szó sincs ólomkatonákról. Azok ott fenn a hegyen, szakemberek. Ez is olyan szakma, mint más. A tűzijáték nem csillageső. De a csillagokról majd máskor. A tűzijáték fény- és hanghatások előállítása könnyen égő es robbanó anyagokból. Legismertebbek a rakéta, a szélmalom, a bengáli fény... — Nézi a stoppert. — Igen. Pontosan öt másodpercenként lőnek fel egyet. , P ikk — pakk — pukk. Robban- ' nak a petárdák. Gyula olyan okos. Nelli büszke a fiára. Én is. De sokszor attól tartok, mindent annyira alaposan ismer, hogy talán nem is örül már semminek. Titokban odasűgom Ernőkének: — Azok ott mégis csillagok. — Ernőké szigorúan néz rám. — Gyula azt mondta, nem! Hát igen. Ernőké is olyan lesz. Az biztos. Nelli, meg én, majd tanulhatunk tőlük;. ria ifjúságának transzparenst* dicsérő és érzelmeiben spon* tán jelentkező elismerő szava* it értelmi, tartalmi vonatkozá* saival is megtoldhassam —* szíves felvilágosításnak szánva... Tekintetem a távolodó és eltűnő autóbuszról vissza* tér az előttem díszlő transz* parens szimbolikus alakjaira és jelszavaira: Éljen augusztus 20, alkotmányunk ünnepe!. •• Mellette, a jelszavak és 3 körülötte nyíló színes virág* ágyak mellett bandukolok be* felé, a szerkesztőség felé. . Nem messze tőlem, a benzin^ kútnál elegáns, széles luxus* kocsi áll meg. Ügy látszik, tankolni akar. Külföldinek nézett utasai — hárman is —* kiszállnak, s közülük az egyik ösztönösen a szembetűnő szí* nes transzparens felé mutat Valamit hangosan magyarán társainak, de nem tudhatom, mit, mert nem magyarul be* szélnek és azt sem, mely or* szag fiait üdvözölhetném 3 sarló-kalapácsos jelszó bátnu* lói, avagy éppen csodálói személyében. A bámuló idegenek láttán hirtelenjében egy Maja* kovszkij-vers jut eszembe. Eg? vers, amely csodálatosan szép érzések tükre. Egy vers, amel.V a bordó kötésű sarló-kalapácsos szovjet útlevélről szól* Egy vers, amelyet emlékezetem szerint Majakovszkij 1929- ben írt. A világ első és egyedüli munkás-paraszt állama ekkot még c»ak 12 éves volt. Nég? évig tartó intervenció és polgárháború után, sok-sok nehézséggel bajlódva épp hogy elindult a szocialista építőmun- ka útján. De a szovjet emberek szíve-lelke tele volt lelkesedéssel és a jogos büszkeség érzésével. Ezt tükrözi a vers is, amelyben Majakovszkij eg? külföldi útlevél-vizsgálatot <f le; amelynek sorún az útlevél- vizsgáló tisztviselő más és más érzésekkel és gondolatokkid veszi kézbe a különböző országok útlevelét. A brit passzus:'3 elfogódva figyel, az amerikai)’ úgy veszi kézbe, mint holm' cseléd a dús borravalót. Másképp bámul a lengyelre, a dánra, a svédre és a norvégre — és fitymálva, idegenkedve, sőt. gyűlölettel néz a bordó színű sarló-kalapácsos útlevélre. És ezt látva a költő így válaszol: A bürokratákra vicsorgók mint az ordas / pecsétek előtt hasra nem estem. / Bár pofozna pokolra ördögcsorda minden papírost. / Csak ezt nem- / Ezt széles zsebemből kihúzni jó, / nincs ennél öröm nagyobb. / olvassátok, irigyelje' tek: én a Szovjetunió polgár3 vagyok! ^ A z idegenek az imént at autóbuszban és ott, 3 benzinkútnál sem ige3 vették észre a fürkésző tekintetet, amely hol rájuk, hol po' dig az általuk bámult transzparensre tévedt. Nem is sejtették. hogy bennem, a Magya? Népköztársaság egyik állampolgárában egy Majakovszkij' vers rezonúl — alkalmi asszociációval keveredve. Valahogy így: Nézzétek, olvassátok csak a mi csillagos, sarló-kalapácsos, ünnepi jelszavas transzparenseinket! S ha meg is értitek, amit ez számunkra je” lent, s ha mindez számotokra is szépnek, jónak tűnik — akár irigykedhettek is... Vagy esi' náljátok utánunk!... Csépányl Lajos 80 éves házasság A hosszú házasélet rekord' ját a Szovjetunióban Matad« és Tarasa Purrellanl házaspá? érte el Georgiában. Most ün' nepelte meg ugyanis nem a-5 arany, nem a gyémánt, hanerP az uránium házassági évforf dűlőt. Nyolcvan éve házaso® és az uránium-esküvőn poP* tosan 80 utód volt jelen, é* pedig 9 gyermek, 18 unokái 36 dédunoka és 17 ükunoka. gó he rés A világ másik nagy válsággócában, a Közel-Keleten a helyzet nem változott. Izraeli részről mind jobban berendezkednek — há nem is egyforma mértékben — a megszállt arab területeken. Az arab országok viszont újabb kísérletet teltek politikájuk egységesítésére. A íhartoum-i külügyminiszteri találkozó határozatának megfelelően a héten Bagdadban összeültek az arab gazdaságok irányítói, hogy megvitassák, mint állíthatja kialakítandó közös politikája szolgálatúba az arab világ legfőbb fegyverét, az olajat. A . haladó arab jrszágok ésszerű és radikális jlajembargót, valamint az: im_ perialistáknak adott óriási jövedelmű koncessziók felülvizsgálatát sürgetik. Természetesen változatlanul fennállnak az elentétes álláspontok a társadalmi reformok politikáját Folytató arab államok és az jiaj haszonélvezetére támaszkodó. a Nyugathoz kötődő arab ►rszágok között. Egy biztos: a aagdadi olajértekezlet kimenetié lényegében eldönti a tervezett arab csúcstalálkozó sorsát.
