Észak-Magyarország, 1967. augusztus (23. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-19 / 195. szám
▼asárnap, 1967. augusztus 20. ESZAKMAGTARORSZAG 9 V. LILLÁI imumiiiniiiiiiiumimiiiiimiiiiimniiiimiimimiiirmiiiiiiiimimiiimim iZNDÉCEK Ezerszer látott kép, s bár csodálatosan szép, számunkra megszokott. — Mikor jártál Lillán? — kérdezi a miskolci a miskolcit. — Talán az idén egyszer... Néha kimegyünk vacsorázni, sétálni, ahogyan mondjuk: friss levegőt szívni. S eszünkbe se jut, hogy az ország egyik legszebb völgyét látjuk: tó, Vízesés, palota, csúcsos erdőkkel borított hegyek, barlangok. Van ott minden, amit egy természetimádó kívánhat. Ami ^ Szép íz a város ... Ulla pedig yRycncscn csodálatos — vallja Kö- **cSi Ferenc. X kastélyt gróf Bethlen Istminiszterelnök építtette me. Nem arra a célra, aminek mi hasznát vesszük... És fem is a maga pénzén építtette a gróf.-.Gyarmati Erzsébetnek^ a BZOT-üdülő kultúrosának segítségével „riportalanyokat” keresünk. Jelenleg is 350-en Pihennek itt két hétig. (Kiszámoltuk, ha nem is pontosan: trióig ebben a palotában 60 ”^65 ezren pihenhettek két- *ét hetet, mióta nem Bethlen utódai döntenek benne, milyen célt szolgáljon a gyönyörű lillai szoros...) . Kőszegi Ferenc fodrász, budapesti lakos, feleségével üdül — fia ma látogatott le hozzájuk. Hármasban készülődnek kirándulni. A férfival beszélgettünk. — Járt már Lillán? '— Most először. A legna~ fh/obb elismerésem ... Én, ké- *em, jártam tengerparton, külföldön, sokfelé ... Szép ez a Páros ... Lilla pedig egyénein csodálatos... Lám, Bécs, Románia, Jugoszlávia után élményt nyújt szülővárosunk. Kőszegi Ferenc munkájáról m szívesen beszél. Három és fél évtizede fodrász — rengeteg szép frizura alkotója. Jelenleg a Népköztársaság útján dolgozik vezető beosztásban; 28 ember munkáját irányítja. ® hogy maga is dolgozik, azt Plárulja keze. — Felsétáltunk az Avasra, a kilátóhoz. Csodálatosan *2®P ... Miskolcról csak any- *yi( hallottam, hogy az ország második városa... Én nem Molnár Józsefül: a Duna szerel- mese. Ez idén hegyeket akart látni. Városunk környékét szépnek találta, tudtam, hogy ez ilyen nagy város ... Molnár József né szintén Budapestről jött Lillafüredre. Foglalkozása: zenekari ügyintéző. — Férjemmel együtt a Duna szerelmesei vagyunk. Evezősök. És most hegyeket akartam látni. Miskolc? Nem szép város. Stílustalanok az új bérházak. De a környéke csodálatos. Tapolca meg Lilla szép. Átrándultunk Egerbe. Nos, Eger szép kis város. Megemlítem, hogy Miskolc nem üdülőváros. Elsősorban nem. A gyárak sora... — Valóban. De nagyon jót érzem itt magam. A Palota előtt ül Tapolczai Kálmán üdülő. Foglalkozása: vezérigazgató. Ö nem először jár itt. Tíz évvel ezelőtt is itt pihent, akkor nem találkoztunk, nem készítettem vele riportot — különben azt írtam volna foglalkozásaként, hogy technikus. Együtt örül egy társaságban — „bandának” mondják magukat —, fogtak egy pisztrángot. néhányan együtt járják az erdőséget, s véd- és dacszövetséget kötöttek erre a két hétre. A vezér- igazgató, egy kecskeméti mérnök, két fiatal fiú. Szóval pihennek, kikapcsolódnak, rang és beosztás itt néni számit. — Pihenni jöttünk — nevetnek, amikor ezt megemlítem, Tapolczai Kálmán véleményét kérdem a városról. — Az utakat jobban rendbe tarthatnák __ mert az egyk ori — Hoffher-gyári technikus most az autóközlekedési vezérigazgatóság vezetője — egy kicsit hazabeszél... A kocsikra gondolna itt is? — Csodálatos ez a megye. Ilyen adottságok! Van itt minden. De Lilla, már mint az üdü- lőnlf... Tíz évvel ezelőtt szebb volt a függőkért... Aztán nézzék csak: a szemetet ott tárolják ... Pénzt kellene erre áldozni... Vagy egy másikat felépíteni itt valahol. Hiszen ilyen adottságokat nem találni máshol... Lassan eljön a búcsúest. hazautaznak az üdülők, új vendégek érkeznek. Két hetet töltenek itt, 252 forintot fizettek; ellátásuk 1008 forintba kerül — Csodáin* " 07. a megye. Ilyen adottságom . ~ vallja Tapolczai Kálmán, “ i , * . — A7, a vendig, aki itt nem érzi jól magát, magára vessen — mondja Gyarmati Erzsébet, az üdülő kulturosa. A. szakszervezet biztosítja a többit. Naponta négyszer kapnak enni, utaznak Tokajba, Aggtelekre, Egerbe. Sárospatakra. Vetélkedőn derülnek, tudományos előadásokat hallgatnak, négyszer filmvetítésen vesznek részt. — Az a vendég, aki itt nem érzi jól magát, magára vessen — mondja Gyarmati Erzsébet. Húga, Olgi, aki pár napra jött a városba Debrecenből, szintén ezt mondja. És tetszik neki a táj, meg a Mátyás-terem zenéje. — Pedig nem minden üdülő becsüli meg ezt a lehetőséget. Van itt egy tanítónő, aki halálosan unja magát, és haza akar menni. Mit lehet erre mondani? Mások meg visszajönnének, maradnának. Ebédre jeleznek. Négyféle menüből válogathat a kedves vendég. Aztán pihenhet vagy sétálhat, csodálhatja a tájat, a zuhatagot. a tavat, a sötét» zöld lillai erdőket. Hiába, tudták egykor az urak, hova építsék üdülőjüket. Csak azt nem tudták, hogy ennek mi vesszük majd hasznát. Ez az egy kimaradt a számításból ... . De ez bennünket nem zavar pihenésünkben, Lillafüreden sem. Baráth Lajos Matyó vasárnap Karcsú, deli nők, csavaritós, vagy sátoros kendövei? No, nem. Ezt már senki se keresse, még vasárnap sem. Magam sem számítottam ilyesmire, aki már elég sokszor láttam a népiesből rég kivetkőzött Mezőkövesd hétköznapjait. De milyen az ünnepük? Milyen a nagyközség képe vasárnap? Lenv'iszon a sportpályán Az állomástól elég hosszú az út a fö térig. Gyalogosan hosszú is, egyhangú is. De most azért mégis maradjunk le az autóbuszról, amely minden vonat érkezésekor szolgálatkészen várakozik az állomáson. Végigbaktatunk tehát a hosszú úton. Balra nagy sportpálya. Drótkerítésén hosszú végvászon szárad. Valahol itt szőtték az egyik házban. A hosszú kerítést pedig mintha csak arra teremtették volna, hogy szárítóhelye legyen a jóféle háziszőttesnek. Igaz, benn éppen mérkőzés van, de kit zavar az a vászon ? Végig a fö utcán A fő utcán kevesen járnak így, kora délután. Néhány fiatalember, s litániára igyekvő öregasszony. Az ifjak közt akad egy-két hosszú hajú, kopott vászonnadrágú fiatal suhanó, olyanok, akik még Miskolc utcáin is feltűnést keltenének. Az egyiknek napszívott nadrágján hatalmas, íelhányt foltok éktelenkednek. A sötét, ráncokban ringó aljban igyekvő öregasszonyok még csak utánuk sem fordulnak. Bezzeg elámulnának, ha valamelyik különc matyó legény lobogó gatyát öltene. Az lenne itt az igazi vagányság! Azt megnéznék! A község azért nem vetkőzött ki egészen népies jellegéből, hiszen a TÜZÉP hatalmas táblája tele van festve színpompás kövesdi motívumokkal. Legalább az legyen, nem igaz? Az öregek lere A járási kultúrház előtt szép nagy park, tele padokkal. Hétköznapokon, bizony, elég kihalt, esetleg néhány autóbuszra várakozó türelmetlenkedik itt. Most népes. Minden pad foglalt, tele a tér idős férfiakkal és asszonyokkal. Az egyiken két öregasszony. Távol egymástól, komoran, némán nézik az utcát. Melléjük ülök. Egy pillanatra meghökkennek, s barátságtalanul mérnek végig. Ügy látszik, ez itt nem úgy megy, mint városon. A pad, ha már ráültek, az övék. A- mellettem levő azonnal felpattan, s átül a másik öregasszony túloldalára. A középre fogott most már merev makacssággal néz maga elé. — Elférünk — próbálok jó szóval enyhíteni a helyzeten. Megmozdulnak, a középső végigmér némán, a fürgébb kioktat: — Nem én ültem itt. Csak azért jöttem át, mert látja, a másik padra odatelepedtek az emberek. Valóban, a szomszédos padot végig ülték az öregemberek. No, nem baj, most már nem menekülök el. Hosszú volt a gyaloglás az állomásról. Próbálom nekik is megmagyarázni, hogy kicsit elfáradtam, most jöttem a vonattal, de nem szólnak rá semmit. Azt sem, hogy csak sose zavartassam magam. — Csendes az utca — erőltetem tovább a szót. — Csendes-e? Hát ez a sok autó? És mennyi külföldi! — mondja az, aki szóra méltatott már. A másiknak hangját se hallottam egyszer sem. Elnézem szép fekete brokát ruhájukat. Feszes derék, íeke. te csipke a blúz alján, s valami, se modern, se matyó szoknya. Bő is, ráncos is, sok. is, de már egyvelege a környék viseletének. Szeretnék a ruhára mondani valamit, vagy kérdezni róla, de nem merek. Olyan fagyosak, hogy már csak egy próba lehet: — Milyen szobor az ott, a templom előtt? — Nem látja, László király. Nem ismeri meg? No hiszen, azt ismerje fel valaki. — Miért éppen László király? összenéznek. Tényleg, miért éppen? A szótlan megvonja vállát A másik egy picit enyhül. — Azt nem lehet tudni. Amerikások állíttatták. Még 1911-ben. — Akik kimentek? Köves- dick? — Azok. Pénzt küldtek rá. — No, de mégis, miért? — Miért? ök tudják. Menjen oda, nézze meg az oldalát, rá van vésve a nevük. Közök a patak mentén Elindulok a járási kultúrház mögé, végig egy kis patak mentén. Jártam erre néhány nappal ezelőtt, úgy késő délután. Népesek voltak a girbe-gurba közök, hangos volt az utca a gyermekzsivajtól. Az asszonyok csoportokba verődve ültek kis székeiken az utcán, s hímeztek. • Ha hétköznap ráértek, akkor most. a nyugalmas vasárnap délután mi mást csinálhatnának — gondoltam. Majd ott beszélgetünk egy keveset. A kis közökre azonban alig ismertem rá. Feszes, komor ünneplőbe öltöztek azok is. Tisztára seperve, csukott kapuk, befüggönyözött ablakocskák. Sehol egy lélek. Még gyerek sincs.' Majd minden házban rádió, vagy televízió bőm. böl. Valamilyen meccset közvetítenek. Az egyik ezüstszürke ódon palánk mögött tangóharnioni- ka szól. Ismerős a dallam, de mi is? Mi is? Végre ráismerek a döcögő ritmusú zenében az Isten veled édes Pi- roskúni-ra. Egy egészen alacsony, fehér falú nádfcdeles házikó igen megtetszik. Mint valami ösz- szetöpörödött pipás vénember, hunyorgó ablakszemeivel megállít. Jó lenne bemenni, s megtudni, milyen régi a besüppedt viskó. Vajon kik lakhatnak benne? Kik sötétítették el még azt a tenyérnyi ablakot is? — Legalább egyél valamit! — hallom az udvarról. — Ugyan, hagyjon már, mutter! Értse meg, hogy nem vagyok kajas! A kapu kinyílik, s piros Pannónia motort erőszakol ki rajta egy nyakba hulló hajú legényke. « Ilyen volt egy 1967 augusztusi matyó vasárnap. Adaniovics Hona Egész Szavaládia lázban égett. Ismét szavalóverseny! Istenem! A legnagyobb nemzeti ünnep! Egy karácsony, egy húsvét, egy vízkereszt, vagy amit akartok. Készült rá az ország ap- raja-nagyja. Mindenki. A csecsemők is, az öregek is. Mindenki. Icuka is, aki megbukott ugyan irodalomból, de aztán egy kegyelem-kettessel átengedték. Manchika nélkül, a cowboy-regények alapos ismerője nélkül eL sem képzelhető e nemes viaskodás, Thüzesszemű Tihamér pedig — aki már szerzett is egy verset, s állítólag nagy sikerrel olvasta fel szíve választottjának, Catinkának — külön felkészült erre az eseményre. És a nagy napon megtelt a hatalmas terem. Ott volt a tíztagú zsűri, a tízezer meghívott vendég és tízmillió néző a képernyő előtt. A taps csaknem szétvetette a termet, amikor a zenekar vezetője jelt adott a viadal megkezdésére. Markáns arcú, kopaszodó homlokú, középkorú férfi lépett színpadra, selyemsála, öltözködése ósdi. múltszázadi, vagy még régibb. Hangja élénk, lelkes, férfias: Le a csúcsról, föl a dombra s szerteszét a völgyeken, mintha széles szárny suhogna, mintha sz.ökne énekem: de a szükségből erednek bölcs öröm és víg tanács; hát munkába vesd szerelmed, s éleledet tettre váltsd I — Persze — mordul fel egy hosszú hajú ifjú — a FESZTIVÁL SZAVAl/ADIÁBAN tett, a munka, itt is.. . Még szórakozni se hagyják az embert... — Ki ez? — súgja fanyalogva szomszédjához egy csit- ri. — Got, vagy Geth... valami miniszter... — Miniszter? .. s nem szégyell ide jönni?... Amikor a zsűri magas pontszámot adott a költeményért, elemi erővel tört ki a füttykoncert. A tv-nézök csatlakoztak hozzájuk. Annál nagyobb ovációval fogadták a lila hajú, szupermini szoknyájú Klebovácz Franciskát. Je, je, je. Ne, ne, ne, Ne lépj be szívembe. Miért ne? Más ment be, de nem te. Je, je, Je, Az utolsó je még végig sem poroszkált a hatalmas termen, elindult hengerlő útjára az elismerés. Egyesek cigánykereket hánytak, mások Franciska szoknyájának szegélyét csókolták, ismét mások záptojással dobálták meg a zsűrit, amely 40 pontot zsugorított össze az énekesnőnek. Atillába öltözött, csizmás, bajszos, szakállas férfi lépett a közönség elé. Mégsem divatos ez a körszakáll! Ósdi. És gondozott. A férfi tekintete komoly, méltóságteljes, és valami sejtelmes távolba réved. .. . Ha majd tanácsot tart e föld népsége magával És eget ostromló hangokon ösz- szekiált, S a zajból egy szó válik ki dörögve: „igazsági” S e rég várt követét vegre le- küldi az ég: Az lesz csak méltó diadal szá- . módra, nevedhez Méltó emlékjelt akkoron ád a világ. A zsűri kétszáz pontját fagyos csend fogadta, csak egyetlenegyszer hangzott fel j a fúj. Ugyancsak szakállas férfi libegett be a színpadra, de nem csizmát, hanem hegyesorrú félcipőt viselt. Puszit hintett, s miközben a közönség majd szétverte a padokat, rákezdte: Nincs neked csak egyetlenegy vétked, csak az, hogy a szivem sosem kéred. Mindenemet odaadnám néked. Megörülök érted! Érted ? A tombolás következtében 2 csillár leszakadt, 4 embert a mentőknek kellett elvinniük. Az egyik zsűritagot, aki 1 pontot merészelt megszavazni, fülénél fogva invitálták ki a folyosóra, a tv- bemondónőjét, Szavaládia kedvencét kifütyülték, amikor rendet akart teremteni, s folytatni akarta a műsort. A vita még tart. a közvetítés megszakadt. B. K.
