Észak-Magyarország, 1967. július (23. évfolyam, 154-178. szám)
1967-07-23 / 172. szám
2 ESZAKMAGYARORSZAG Vasárnap, 1967. július 23» Évforduló a Nílusnál Í izenöt esztendővel ezelőtt, 1053 július 23- án forradalmi változás történt az ősi Egyiptom életében. Hazafias érzelmű fiatal katonák, az úgynevezett szabad tisztek csoportja vette kezébe a hatalmat. Mozgalmuk legismertebb alakja az a Gamal Abdel Nasszer volt, aki ma az Egyesült Arab Köztársaság elnöke. Ez a tiszti szervezet — az Illegalitás körülményei között — már 1939 óta működött. Tagjai nem tartoztak Egyiptom uralkodó, ezer családjához, s a Faruk király udvarában tivornyázó ma. gas rangú katonai vezetőkhöz. Többségük közép- és módos paraszt, köztisztviselő fia. hiszen a tiszti pólya zárva volt a legszegényebb dolgozó rétegek fial előtt, őszintén áthatotta őket a gazdasági és társadalmi reformokra való törekvés Igénye, ugyanakkor származásuk és helyzetük következtében nem mindig voltak következetesek. Ne feledkezzünk meg arról sem, előtt másként festett a világ politikai arculata, különösen Afrikában és Ázsiában. Július 23-a mindenképpen megteremtette a változások lehetőségét. De meg kellett küzdeni a gyarmati múltból adódó elmaradással, a belső és külső nehézségekkel, az ellenség aknamunkájával. A fejlődés korántsem volt töretlen, előadódtak válságos napok, voltak gondok, sőt belső meghasonlások is. A világban és a Nílus mentén bekövetkező változások azonban megoldást hoztak, s az elmúlt néhány évben Egyiptom egyike volt azoknak az országoknak, amelyek legkövetkezetesebben haladtak a nem kapitalista fejlődés útján. Kairó nagy erőfeszítéseket tett a földreform végrehajtásáért, több mint egymillió íeddant (1 íeddan *= 0,42 hektár) osztottak fel, a művelhető földterület jó egy- hatodát. Mivel Egyiptom nagy kiterjedésű területének 95 százaléka sivatag, megkezdték a termőföldek elhó- dítását a homoktól. Az asz- szuáni nagygát — 17 piramis kőanyagát foglalja magában! — ugrásszerűen növeli majd a művelhető területeket. Államosították a nehézipari üzemeket, a bankokat, a biztosító társaságokat, a köny- nyűípar jelentős részét, és a külkereskedelemnek csaknem kilenctizedét. Először Afrikában társadalombiztosí. tási törvényt hoztak; polgárjogi törvénnyel szabályozták a nők helyzetét; sikeresen léptek fel a pusztító népbetegségek ellen; 2000 kulturális-tájékoztatási központot létesítettek a falvakban. Ebben a nagy munkában — ez ismét az utóbbi évek eredménye — sikerült mindinkább egységbe tömöríteni Egyiptom belső haladásának erőit. Kairó tevékenyen részt vett a nemzetközi események formálásában is. Anti- imperialisla külpolitikájával megbecsülést és tekintélyt szerzett világszerte. Élharcosa az arab népek összefogásának, erre utal az ország megváltozott neve: az EAK is, jóllehet az arab egységtörekvések nemcsak sikereket, hanem kudarcokat is hoztak. Érthető, ha az imperialista ellenlökésck olyan gyakran vették célba az EAK-ot. 1950 őszén, a szuezi agresszió idején angol—francia—izraeli támadás érte. Később a gazdasági zsarolást alkalmazták, kihasználva a fejlődés, a növekedés következtében előállott problémákat. Néhány alkalommal, nyugati sugallatra, belső összeesküvéseket szőttek. Ezek a kísérletek azonban elbuktak, s így néhány héttel ezelőtt ismét a nyílt agresszió került előtérbe. Az Egyesült Államok és a NATO rokonszenvét élvező Izrael rátámadt Egyiptomra, s megszállta területének egy részét. Az imperializmust azonban megint csalódás é"- te: az egyiptomi nép a nehéz órákban ismét kifejezte akaratát, hogy tovább halad az eddigi úton. A z új Egyiptom és a szocialista országok között bensőséges baráti kapcsolatok alakultak ki. Hazánk is minden tőlünk telhetőt megtett az antiimpe- rialista és nem kapitalista utat járó EAK támogatására. Ott állunk most Is mellette e nem könnyű időszakban. A nevezetes évfordulón, ennek szellemében küldjük jókívánságainkat és szolidaritásunkat a Duna mentéről — a Nílushoz. R. E. Eseményekről RÖVIDEN RAJTAÜTÉS □ A dél-vietnami szabadságharcosok Saigontól 77 kilométernyire északkeletre, a Saigonból Dalatba vezető országúton rajtaütésszerű támadást intéztek egy amerikai páncélos egység ellen. A támadás következtében 13 amerikai katona meghalt. EBÉDDEL, VACSORÁVAL □ Tokióban bemutattak egy filmet, amelynek lejátszása 9 és fél órát tart. Előadás alatt a nézőknek ebédet és vacsorát szolgálnak fel. BETILTJÁK □ Az EAK-ban az izraeli eszkaláció újabb lépésének te.- kintik és elítélik azt a napokban bevezetett izraeli rendelkezést, hogy a gázai övezetben betiltják az egyiptomi font használatát és csak az izraeli fontot fogadják el fizetőeszközként. ÜT A TÁNCHOZ □ Ma este érkezik Budapestre a Szovjetunió Állami Népi Táncegyüttese, közismert nevén a Mojszejev-együttes. Vendégszereplésüket a szegedi ünnepi játékok kezdik, majd augusztus 1-én és 2-án a margitszigeti szabadtéri színpadon mutatják be Lenin- díjjal kitüntetett „Űt a tánchoz” című műsorukat, ELTEMETTÉK □ Szombaton délelőtt a Farkasréti temetőben óriási részvét mellett helyezték örök nyugalomra Kiss Lászlót, a Budafoki MTE elmúlt vasárnap villámcsapás következtében elhunyt játékosát. TRAGÉDIA □ Balatonlelle térségében La- dislav Staczek 41 éves csehszlovák állampolgár, slaviczi- <i lakos 9 éves, Ladislav nevű fiával gumitutajon kievezett a tóra. A gumitutajon feltehetően elaludtak és mindketten a vízbe estek és megfullad- Lelki, MEGFOJTOTTA □ Kreisz József 24 éves villanyszerelő, Budapest, XXI. kerület, Aradi vértanúk útja 102. számú lakásán családi vitából eredően, szóváltás közben megfojtotta 18 éves feleségét. VILLAMCSAPAS □ Kakucs községben szénarakás közben halálos villám- csapás érte Bartuszek István 35 éves tsz-tag, űjhartyáni lakost. Heti külpolitikai összefog,! m Az ENSZ-ben bekövetkezett „közel-keleti holtpont” háttere előtt zajlottak le az „arab csúcs” tárgyalásai Kairóban. Ezeket a tanácskozásokat váltakozó számú részvevővel folytatták. Jellegzetességük azonban az volt, hogy Husszein jordániai király csak a tanácskozások legelső fázisában vett rés'zt, Szaúd-Arábia, Líbia, Marokkó és Libanon képviselői pedig távol maradtak a megbeszélésektől. Ily módon e tanácskozásokon a vendéglátó Nasszer elnökön kívül az algériai, a Szíriái, az iraki és a szudáni államfő vett részt. A megbeszélések csúcspontján Bumedien algériai és Aref iraki államfő a hét elején Moszkvába utazott, ahol tárgyalásokat folytatott Brezsnyevvel és Kosziginnel. A moszkvai látogatás után visszautaztak Kairóba, ahol beszámoltak a Szovjetunióban folytatott eszmecsere eredményeiről. 2 Az arab csúcstalálkozóról hivatalos közleményt nem adtak ki, de Bumedien, Aref és Azhari szudáni elnök sajtó- nyilatkozatot tett. Bumedien a sajtónyilatkozatban azt mondotta, hogy „teljes megegyezés jött létre az izraeli agresz- szió következményeinek felszámolása érdekében hozandó Szabad pártnapoh Encs, fmsz, MÉK, vízügy. Encs, MNB, OTP Szikszó, kórház, gyógyszertár Szikszó, ATEV Encs, járási pb., járási tanács Rudabánya, üzem Tornas zentandrás Edelény, járási tanács Edelény, tsz Tiszakeszi Hejőbába Nemesblkk Tisza tarján Tisza pal konya Sátoraljaújhely, dohánygyár Sátoraljaújhely, MÁV Sárospatak, állami gazd. Tokaj Erdőbénye Tárcái Bodrogkeresztúr, kerámia ktsz Legyesbénye község Tiszaszederkény, hőerőmű Tiszaszederkény, TVK karbantartó Kazincbarcika, BVK Kazincbarcika, hőerőmű ÖKÜ, munkaügyi és szoc. ig, ŰKÜ, acélmű LKM, pártbizottság Miskolc, MÁV Igazgatóság Önöd ÉMV, Sajóbábony Onga, csavarárugyár Alsózsolca, épületelemgyár Alsózsolca, ÉRDÉRT, fatelep Sajószentpéter, üveggyár Nyékládháza község ÉM. Tégla és Gserépiparí Vállalat Kesznyéten Alacska Hernádnémeti július 26: dr. Simaházi Sándor július 26: dr. Papp Lajos július 27: Madarász György július 27: Bene Vince július 28: Köböl József augusztus 1: dr. Koleszár István augusztus 4: Veres Sándor augusztus 4: Szögeczki László augusztus 14: Fejes László július 28: Mező István augusztus 4: Bogár Károly augusztus 4: Balázs Zoltán augusztus 4: Szabó József augusztus 4: Garai Sándomé augusztus 4: Tohai Ferenc július 28: dr. Pásztor Pál augusztus 8: Vaskó Mihály augusztus 4: Imri Gyula augusztus 4: Majoros Balázs augusztus 7: Imri Gyula augusztus 7: Kilián Béla augusztus 7: Kovács Jolán augusztus 8: Csuhái Sándor augusztus 16: Bárczi Béta augusztus 16: dr. Mulató János július 28: Sárközi Andor augusztus 2: Kerekes József augusztus 3: Horánszky Árpád július 27; Kéri János július 24: Konner János augusztus 11: dr. Ladányi József augusztus 10: Klukk Béláné augusztus 10: Kovács Kálmán augusztus 3: Kovács Mihály július 27: Tohai Ferenc július 28: Jakó András augusztus 4: Nagy Istvánná augusztus 4; Losonczi László augusztus 14: Nagy Istvánná augusztus 10: Valaska László július 28: Szepesik Rezső A megyei pártbizottság propaganda és művelődési osztálya TÍMÁR EDE AZ 5817-es NAPLÓJA Mr. King sem milliomos a nya nekem vágja le a pulykacombot. Elém teszi a tányérra és megsi- r"igatja fejemet, Keze kérges, meg., ni van csodálatosan puha. Pityu csillagszórót gyújt a feny&n. Ez a kölyök semmit sem nstt. A karácsonyfa mellett apa an. Szomorú és szemrehányóan néz rám. Bibi hozzálép, és megcsókolja az arcát. De hiszen Bibi meg apa nem ismerik egymást. Beszélgetni se tudnának. És Ibi? Ö is itt van. Fölényesen mosolyog Bibire. — Egyél kisfiam — biztat a mama —, vegyél mellé párolt káposztát is. Vöröskáposztából csináltam, ahogy te szereted. Bibi elkapja előlem a tányért. Ibi ráüt a kezére. Apa dühösen nagyot kiált. — Ébresztő fel! Mozgás! Mozgás! Hirtelen nem tudom, hol T*gyok. Agyamban furcsa képek kavarognak. Az orrom régen érzett otthoni illátokkal van tele. Csak lassan eszmélek. Valaki lerántja rólam a pokrócot, izzadó testemet hideg levegő csapja mag , — Ez a rohadt skót, már megint úgy üvölt, mint egy állat — dünnyögi mellettem Beppo, az olasz. — De egyszer beverem a pofáját, be én ... Ez így megy hetek óta. Az ember ha zu álmod) a magát, Murdock őrmester meg felkiabálja, Mindig akkor ordít amikor a legérdekesebb, legszebb rész következne 'pz álomban. Fázom. Felülök, aztán lelépek az ágyról- Bappo még mindig szitkozódik, /Utálja Murdockot, Az meg éjt. Persze Beppo húzza minőiig e, videbbet. Murdock az) erősebb. <5 az őrmester.- Egy-kettő! .Egy-kettő! Egy-kettő! j A barakk körük. a sárga sóderrel felhlntetít udvarén trappolunk.- így foegy ez min. den reggel. / Körbe-körb» Hanzl, a vörös,-hajú, körér met rondán kzuszog mellettem. Pablo, a fürge kis guate. kajádul rávigyorog. Imádja, amjkor Hanzlnak nehezére esni valami. ”2Ia Führer ezt látná — ugratja linzit. — Hü ... hü ... hülye nyögi fulladozva Hanzl., — Kuss! Kötelékbe nem ugatunk! — ordít. King tizedes, y Beppo az ola?;z a skót Murdock őrmestert útálja. Én Kinget. . -King magyar, mint én. Dg megjátssza magút. Királyfiak hívták, és most King. Petiig nem mondta neki senki, hogy angolasftsa meg a nevét. Ilyesmivel itt nem törődnek. Tökéletesen mindegy, kinek ml volt, vagy mi most a neve. Bér a nevet is felvarrat..fák egy szalagon a zubbony melizaebe fölé, de mindenütt csalt a másik zseb fölötti számot mondják. Én az 5817-es vagyok, E z a beképzelt fajankó azonban azt hiszi, ha Király helyett Kingnek hivatja magát az jobb, meg előkelőbb. A múltkor Jót röhögtünk rajta. Napos voltam, és én vettem át a postát. Hát már otthonról is így címezted magának a levelet: Mr. King. El tudom képzelni, miket firkálhat ez haza. Kiskun- majsán már biztosan úgy tudja az egész falu, hogy milliomos, vagy legalábbis félmilliomos lett, utót száz hollywoodi tyúk Imád és minimum négy kocsija van. A barom. Tegnap magyarul szóltam hozzá a kanáriban, Letolt. Azt mondta itt nincs semmi helye, s'eirunilyen idegen nyelvnek., Majd akkor pofázzak magyarul, ha erre parancsot kapok. Pablo ismét valami marhaságot mond Hanzinak. A kövér német visszakézből szá- jonvágja. King észreveszi. — Szakasz állj J Vigyázz! — ordít. Megmerevedünk, — Balra át! Mintha zsinóron rántanának bennünket úgy fordulunk arccal King felé. — 5802-es és 5320-as kilépni! Hanzl és Pablo feszesen a szakasz elé áll. King hosszan, gúnyos vlgyorral nézi őket, Nyelvével jobbra-balra tologatja a rágógumit. Hanzi még mindig rondán szuszog, ömlik róla s veríték. Hosszú szempillája alól, melegfényű barna szemeivel Publo. gyerekes mosollyal tekint a tizedesre. King nem szereti, ha valaki mosolyog előtte. Tőle féljen, rettegjen mindenki. — Ügy látom, kedvetek van verekedni — mondja szokatlanul csendesen. — Oké! Álljatok szembe egymással. Hanzl és Pablo szembefor- . dúlnak. — Üsd pofon ezt, a melákot — parancsolja a tizedes Pab- lónak. Pablo csodálkozva Kingre néz. r~, Nem érted? == rlvaR rá Intézkedésekről”. Ez kétségkf- ! vül haladást jelent, miután a csúcstalálkozó korábbi perió- j dúsában úgy tűnt, hogy az ak- | tivitását, erőteljesen növelő Al- : géria és Szíria a fegyveres | harc valamilyen formában j történő folytatása mellett | emelt szót, míg Egyiptom hosz- 1 szabb lejáratú, összehangolt j politikai, gazdasági akciókkal i kívánja elérni a közös politi- kai célokat. A hét utolsó napján karról sajtóinformációk nyilvánosságra hozták, hogy augusztus 7-én ! Szudán fővárosában hadügy- j miniszteri szinten tartanának i konferenciát. Ezen azonban —•; a jelek szerint — csak a ha- j tározottan állást foglaló arab államok megbízottai vehetnek j részt. így valószínűnek látszik, hogy az EAK, Szíriái Algéria és Szudán külügyminiszterei lesznek a tárgyaiéi sok biztos részvevői. ]T A hét figyelemre méltó eS mélyebb összefüggéseket is fel» vető eseményei közé tartozik hogy Nyugat-Európa két veze* tő országában, Nagy-BrW tanniában és Nyugat-Németori szágban kiéleződött a belpolitikai helyzet Ez az éleződés sok azonos vonást mutat, báf a két ország nemzetközi és kai tonai helyzete különböző. Ami Nyugat-Németországoi illeti, a kiindulópont az, hog? a gazdasági stagnálás, sőt visz- szaesés veszélye pénzügyi lépesekre kényszerítette a kormányt, s ennek során hozzá-' nyúltak az eddig „tabu”-naS tekintett katonai költségvetéshez is. Noha a csökkentés nerd volt jelentős, nyomban kétirányú válságot robbantott ki. Egyrészt Schröder hadügyi miniszter a nyugatnémet tábornoki kar nyomását kifejesve tiltakozott, sőt állítólag lemondással fenyegetőzött. Másrészt az Egyesült Államok nyíltan kifejezte elégedetlenségét. Schröder fellépése magában hordja egy esetlegei kormányválság csíráit, az újabb amerikai—nyugatnémet nézeteltéréseket pedig Kiesinger kancellár és Brandt külügyminiszter augusztus 15-1 washingtoni utazása soráü kellene rendezni. A nyugatnémet krízis napvilágra hozott olyan belső feszültségeket, amelyek különösen időszerűvé teszik a bonni alkotmányjogi tervekkel kapcsolatos, e héten nyilvánosságra hozott szovjet állásfoglalást- A TASZSZ-nyilatkozat arra hívja fel a figyelmet, hogy 3 kivételes törvények rendszere; amelynek kidolgozását a jelenlegi bonni kormány is folytatja, súlyos fenyegetést jelent Európa biztonsága szempontjából. A rendkívüli törvényivé zás módot adna a kormány' nak, hogy a lakosság elemi jogainak hatálytalanításával kezébe vegye a teljes végrehajtó és törvényhozó hatalmat, bírói szervek jóváhogvásn nélkül letartóztatásokat eszközöljön és a szövetségi köztársaság egész politikáját gyökeresed mllitarizúlja. A Ugyancsak a hadügyi költs ségvetés körül bontakozott kJ e héten az angol politikai vál' ság. A kiindulópontot az úgy' nevezett „védelmi Feliét Könyv” nyilvánosságra hoza' tala Jelentette. Ez előirányozza a. katonai kiadások fokozatot és lassú csökkentését és 3 hírhedt .„Szueztől keletre” po' litlka fokozatos felszámolását A Fehér Könyv világossá teszi, hogy nem elvi vagy erköl' esi meggondolások alapján hozták ezt a határozatot, hanem egyszerűen azért, mert Nagy-Britannia gazdasági helyzete nem bírja elviselni a ..Szueztől keletre” politika tehertételeit, s így a 70-es évek közepéig bezárólag Londonnak katonailag vissza kell vonulni/ Délkelet-ÁzslábóL á tizedes. Az a parancs, hogy üss. Pablo tétován arcul legyin- tl Hanzit. Gyengén, csattanás sem hallatszik. — Add vissza! — utasítja King a kövér németet. Hanzi is kicsit üt. King dühbe gurul. — Ez pofon? Erősebben, nagyobbat! — kiált Hanzlro. A kövér német bocsánat- kérőén pillant Pablóra, de most már nagyobbat üt. Pabló vissza. King vezényli, hogy ki következik. A két fiú egyre hevesebben üti egymást. Pablo orréból vér csöpög a sárga sóderra. Most felhasad Hanzl szemöldöke. — Disznó! — suttogja mellettem Andy Iden®, a bostoni volt bokszbajnok, s kiköp. A jelző és n köpés nem kétséges, hogy Kinget illeti. — Maradj veszteg —■ súgom —, mart téged is kiszúr ez az állat. Pablo arca merő vér. Hanzi is csúnyán fest. A barakk sarkánál Campbell kapitány bukkan fel. ö a századparancsnokunk. öszeshajú, Clark Gable bajúszú, kisportolt alakú, sima modorú férfi. — Majd ő véget vet ennek a cirkusznak — gondolom örömmel. Campbell azonban elfordítja a fejét, és szapora léptekkel elsiet a szakasz mögött, (Következik: Szegény Pablo!)