Észak-Magyarország, 1967. július (23. évfolyam, 154-178. szám)

1967-07-21 / 170. szám

A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZO TfSAGAN AK LAPJA XXIII. évfolyam, 170. szám ARA: 50 FILLER Péntek, 1967. július 21. Fontos ügyeket tárgyalt a Minisztertanács Á kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtö­kön ülést tartott. Jóváhagyó­lag tudomásul vette a hét szo­cialista ország párt- és kor­mányvezetőinek Budapesten tartott tanácskozásáról, vala­mint a KGST Végrehajtó Bi­zottságának 30. üléséről és a magyar—román gazdasági együttműködési vegyes kor­mánybizottság VII. üléssza­káról szóló beszámolókat. A mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszter tájékoz­tatta a kormányt az aratás menetéről, a mezőgazdasági gépalkatrész-ellátásról, a ga­bona felvásárlásáról és táro­lásáról. A Minisztertanács a jelentést tudomásul vette. A honvédelmi miniszter elő­terjesztése alapján a Minisz­tertanács módosította a had­kötelezettséget teljesítők ér­dekvédelméről szóló kormány­rendeletet. Az Országos Műszaki Fej­lesztési Bizottság elnöke tá­jékoztatta a kormányt a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom 50. évfordulója alkalmá­ból Budapesten szeptember 1. és 24-e között megrendezésre kerülő „Szovjet tudomány és technika” kiállítás előkészüle­teiről. A Minisztertanács a tájékoztatást tudomásul vette. A Minisztertanács tanács- szervek osztályának vezetője Jelentést tett 9 kormánynak a Baranya megye egyes részeit ért elemi csapások okozta ká­rokról és a helyreállítási munkálatok menetéről. A Mi­nisztertanács a jelentést tu­domásul vette és a károsultak megsegítésére határozatot ho­zott. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. A hadkötelezettséget teljesítőit érdekében A hadkötelezettséget telje­sítők érdekvédelméről szóló kormányrendelet módosítása a következő főbb intézkedéseket tartalmazza: Tíz napot meg nem haladó tartalékos katonai szolgálat idejére a hadkötelest a fegy­veres erőktől természetbeni ellátás, a munkáltatótól (szö­vetkezettől) pedig az átlag- keresete (átlagjövedelme) il­leti meg. „ A tíz napot meghaladó tar­talékos katonai szolgálat tar­tama alatt a hadköteles a fegyveres erőknél illetmény­ben és természetbeni ellátás­ban részesül, ezenkívül mun­káltatójától, illetve szövetke­zetétől — mint kereset —, il­letve jövedelemkiegészítést megkapja a bevonulás előtti átlagkeresetének (tényleges át- lagjövedelménekl és a fegy­veres erőktől kapott illetmény­nek, valamint a termé­szetbeni ellátás pénzértékének a külünbözetét. A kereset (jövedelem) kiegé­szítése után adót és járulékot nem kell fizetni. A tartalé­kos szolgálatra bevonult sze­mélyt terhelő tartozások levo­nása szempontjából viszont a kereset-, illetve jövedelem-ki­egészítést munkabérnek (szö­vetkezeti járandóságnak) kell tekinteni. A katonai szolgálatot telje­sítő tartalékos tisztek és tiszt­helyettesek illetményéből — az illetménynek legfeljebb 50 százalékáig — csak a nyug­díjjárulékot és a tartásdij cí­mén fennálló tartozást lehet levonni. Tíz napot meghaladó szol­gálat esetén nem szabad le­vonni az átlagkeresetből (át­lagjövedelemből) a fegyveres erőktől kapott természetbeni ellátás pénzértékét, amennyi­ben a tartalékos keresete nem haladja meg a havi 1500 fo­rintot és egy vagy több eltar­tásra szoruló hozzátartozója van. Havi 2000 forint átlag- keresetű tartalékostól a ter­mészetbeni ellátásnak csupán 50 százaléka vonható le, fel­téve, hogy két vagy ennél több eltartottról gondoskodik. A rendelet kihirdetése nap­ján lép hatályba, és azokra vonatkozik, akik ezt követően vonulnak be tartalékos kato­nai szolgálatra. Feleméit ék a mezőgazdasági termékek állami felvásárlási árát A Minisztertanács meghatá­rozta a mezőgazdasági termé­kek 1960-ban életbe lépő álla­ttá felvásárlás, árát. A kormány határozatának thegfelelően a mezőgazdasági termékek állami felvásárlási árszínvonala 1968-ban 0 szá­zalékkal emelkedik. Ez jobb feltételeket teremt a mezőgaz­dasági üzemek önálló gazdál­kodásához, a mezőgazdasági termelés további fejlesztésé­hez. A felemelt árszínvonal elősegíti a termelőszövetkezet­ben a belterjes fejlesztés fi­nanszírozását, a tagok számá­fa pedig a termelés emelke­désével párhuzamosan növek­vő jövedelmet biztosít. A nö­vekvő anyagi érdekeltség a háztáji és kisegítő gazdasá­gokban folytatott termelést is fokozottabban ösztönzi. Az új állami felvásárlási árak meghatározásánál figye­lembe vették a termelési költségekben bekövetkező vál­tozásokat, valamint a nép­gazdaság szükségleteit és az exportban elérhető árakat is. Az állattenyésztési termé­keit ára nagyobb mértékben emelkedik, mint a növényi termékeké. Ez azt célozza, hogy javuljon a hús — külö­nösen pedig a sertéshús-ellá­tás. A felvásárlási árak emelése általában az alapárak emelése útján valósul meg, ezenkívül magasabb lesz néhány termék nagyüzemi felára is. A fonto­sabb mezőgazdasági termékek felvásárlási átlagúra — a je­lenlegi átvételi helyre számít­va — a következők szerint változik: áremelés Ft-foan egységenként O 0 X ■o >> S ^ e s • c g t 15 i s 5 SS búza a 30,— — rozs q 25,— — sörárpa q 40,— — takarmányárpa q 60,— — kukorica q 80,— — napraforgó q 100,— — cukorrépa q 5,50 — fűszerpaprika q 80,— — hízott sertés kg 2,— I,— vágómarha kg 1.— 1 — tej 1 0,20 — Találgatások a Irií ksrmáay áialakltásirél A brit kabinet csütörtökön Ismét a szociális kiadások csökkentésére vonatkozó ter­veket vitatott meg — 24 órán belül másodszor. Miközben a Szigetország felett sűrűsödnek fi gazdasági viharfelhők, Lon­donban olyan hírek terjedtek el, hogy Wilson miniszterel- hök kormányátalakítás gondo­latával foglalkozik, elsősorban Callaghan pénzügyminiszter, Brown külügyminiszter és Hestley hadügyminiszter tár­tainak „átkeverését”; emlege­ss. jjari­Az alsóház délutáni interpel- lációs vitájában Edward Heath konzervatív vezér „súlyos fele­lőtlenséggel” vádolta a minisz­terelnököt, amiért „a borzal­mas adeni tapasztalatok elle­nére” a kormány most előre bejelentette, hogy mikor akar­ja felszámolni a Singapore-i és a Malaysia-i brit támaszpon­tokat. Wilson válaszában hangoz­tatta. hogy „nem lehet kitar­tani olyan támaszpontokon, ^bol a helyi lakosság nem kí­vánja. vagy nem tűri meg je­lenlétüket’!. A felsorolt mezőgazdasági termékek új, felemelt állami felvásárlási ára nem vonja maga után az alapvető élel­miszerek fogyasztói árának emelését, mert a régi és az új felvásárlási árak különbözetét az állami költségvetésből fe­dezik. Nem drágul például a kenyér, a liszt, a sertéshús, a zsír, a marhahús, a tej, a tej­termék, a cukor. A mezőgazdasági termékek konkrét — minőségi és egyéb ismérvek szerint differenciált — felvásárlási árai t a kor­mány határozata alapján az Országos Anyag- és Árhivatal elnöke és a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter 1967. július 31-ig nyilvánosságra hozza. Az új állami felvásárlási árak a termények körében az I960, évi új termésre, az álla­tok és állati termékek köré­ben 1960. január 1-én lépnek életbe. Kivételt jelent a hí­zott sertés, amelyért a felvá­sárló vállalatok már 1967. ok­tóber 1-től az új árat fizetik. Helikopterrel a Dini a-ka nyár ban Nap i r en d en: A mislíolcl Patyolat munkája Ülést tartott a Mssholei Város S'anács Végreh a j tó iiisoi tság a Csütörtökön, július 20-ún Rózsa Kálmánnak, a Miskolci Városi Tanács vb-elnökhelyet- tesének vezetésével ülést tar­tott a végrehajtó bizottság. Az ülés egyik napirendi pontja­ként a miskolci Patyolat mun­kájáról tárgyaltak. \ lehetőségek és a minőség A Patyolat munkája az el­múlt évhez képest valamelyest javult ugyan, de a vállalat te­vékenysége köztudottan nem örvend nagy népszerűségnek Miskolc lakóinak köreben. A lakosság túlnyomó része elége­detlen a Patyolat munkájával. A vállalat tevékenységének jó szándékú bírálatától vezérel­tetve erősen érződött ez az elégedetlenség a végrehajtó bizottság ülésén is. A felszóla­lók őszintén, félreérthetetlenül mondták el véleményüket, ki­fogásaikat. Jellemző, hogy az eszmecsere több óráig tartott. Érthető is, hiszen a tómat a í szolgáltatásnak egyik rendkí- | vül fontos ága adta. j Az ülésen szó esett azokról I a körülményekről, amelyek között a Patyolat munkálko­dik. Eléggé mostoha, kedvezőt­len körülmények ezek, hiszen a vállalat zsúfoltsággal, raktá­rozási gondokkal, szállítási eszközhiánnyal és még egy sor más problémával küzd. Az ülésen a végrehajtó bizottság tagjai között azonban mind­ezek ellenére is az á vélemény alakult ki. hogy a Patyolat a jelenlegi adottságok közepette is eredményesebben, kifogásta- lanabbul dolgozhatna. Többen kifogásolták: nem látszik elég­gé a vezetőség útkeresése, ten- niakarása. Pontosabb, előrelá­tóbb belső munkaszervezéssel, számos adott tényező állandó figyelembevételével minden­képpen javítható lenne a gyak­ran kifogásolt minőség. Első­sorban a vállalat belső mun­kájának függvénye a minőség, a számos panasz megszünteté­séért a vállalat elsősorban bel­Űj posta Pálházán Jóformán az utolsó simí­tásoknál tartanak Pálházán a község új létesítményén. Több Ma délelőtt: Műszaki konferencia az LívM-ben Fontos témákról tanácskoz­nak ma, július 21-én a Lenin Kohászati Művekben a szak­emberek. Részletes tájékoztató hangzik majd el az év eddig eltelt időszakúnak termelési eredményeiről, s a balesetvé­delemről. mint 650 ezer forintos állami beruházással modern posta­épületet létesítettek. A tervek szerint előrelátha­tólag augusztus 20-án avat­ják fel a pálházi postát. ső munkájával tehet legtöbbet. Elhangzott a javaslatok között ez is: érdemes lenne gondol­kodni valamiféle bedolgozó rendszeren. Esetleg ingeket ki lehetne adni vasalásra házak­hoz. Nyilván lenne Miskolcon több asszony, aki ezt szívesen j is vállalná. ; Mikoi* lesz új telephely ? A vita sorún szó esett róla, hogy mindenképpen szükség | lenne egy modern telepre, ; mely ki tudná elégíteni az igc- j nyékét. A Patyolat új telephe- i lye a jelenlegi elképzelések szerint a József Attila utcán j épülne, egyelőre azonban nincs j remény rá, hogy ez a közeljö- I vőben elkészül. 1971 előtt sem­miképpen sem látszik valószí­nűnek. (Szó van azonban róla, hogy a ruhák tisztításában, mosásában már a közeljövőben is javulás várható, hiszpn ha­marosan nemcsak a Patyolat tisztít majd, hanem engedélyt kaphatnak ehre esetleg külön­böző szövetkezetek ir.) Termé­szetesen a miskolci Patyolat is azon fáradozik, hogy a lakos­ság igénveit az eddiginél job­ban. eredményesebben szolgál­ja ki. Terveik között szerepel többek között egy ingmosó sza­lon létesítése is. mely a Ka- zinczv utcában kaDna helvet. Megfelelő számú jármű be­szerzése esetén házhoz szállí­tással is szeretnék szolgáltatá­saikat bőviteni. meg. Főpróba a gyorsétteremben Néhány nap múlva felavat­ják Miskolc új vendéglátóipari létesítményét, a 3000 adagos gyorséttermet. A közelmúltban főpróbát tartottak a csinos, korszerű létesítményben. Jól, a várakozásnak megfe­lelően vizsgázott többek kö­zött az automata gázkemence. Alig tizennyolc perc alatt Különvonaí fádul a mezőgazdasági kiállításra Augusztus 25-én ismét meg- j A miskolci járásban mái 2.' nyílik a budapesti mezőgazda- termelőiszövetkezet tagsága sági kiállítás és vásár, amely j határozta el, hogy csoportosan szeptember 17-ig tekinthető 1 utaznak a kiállításra. A nagy érdeklődésre való tekintettel az IBUSZ szeptember 9-én reggel a hernádnémeti vasút-; állomásról különvonatot indít Budapestre. (A pontos indu-i lási időt a MÁV végleges döntése után közöljük.) Az utazás és a szállásdíj személyenként 99 forint. A különvonat szeptember 10-éri este érkezik vissza. A vonat Hernádnémeti után Felsőzsolca, Miskolc TiJ szai pályaudvar és Nyékládr háza vasútállomásokon áll meg. A részvételi díj aá IBUSZ Utazási Iroda 61.149; sz. számlájára fizethető b% j ötszáz finom túróstáskát pro­dukált. A friss süteményt rö­vid idő alatt elkapkodtak az üzletekben. Nemsokára már a gyors- étteremben vásárolhatják majd a túróstáskát — és még jó- néhány finom falatot — az érdeklődője.

Next

/
Thumbnails
Contents