Észak-Magyarország, 1967. július (23. évfolyam, 154-178. szám)
1967-07-02 / 154. szám
ÉSZAKMAGTARORSZAG Vasárnap, 1807. Július Kádár János elvtárs beszéde a KISZ VII, kongresszusi (Folytatás az 1. oldalról.) i fiség egyesített ereje erre • kényszeríteni fogja. Nekünk internacionalista kötelességünk, hogy minden tőlünk telhető segítséget megadva hozzájá- ruljunk a vietnami há- í ború befejezéséliez. 1 Ennek feltétele, hogy az Egyesült Államok szüntesse be. a bombázást és mindenféle agressziót a VDK ellen és a vietnami elvtársak követeléseinek megfelelően vonja ki csapatait Dél-Vietnamból. Ez a vietnami háború befejezéséinek módja. Ez így lesz, erről mi szilárdan meg vagyunk győződve. Ennek tudatában gyozoave. Ennek tudatában I ját földjükről. Az izraeli agresszió ellen vagyunk Az izraeli agresszióval kapcsolatban pártunk, kormányunk állást foglalt idehaza ’ és nemzetközi fórumokon, Moszkvában és az Egyesült Nemzetek Szervezetében. Állásfoglalásunk világos, közvéleményünk azzal egyetért. Az izraeli agresszió ellen . vagyunk és a megtáma- ' dott arab országok oldalán állunk. Szilárdan vallott álláspontunk, hogy az agresszió következményeit fel kell számolni és az agresszornak nem származhat háborús bűneiből .semmi előnye. Sarkalatos kérdés. hogy a támadó és Idegen területeket megszállva tartó Izraeli csapatokat vissza kell vonni a június 5-1 támadást megelőző kiindulási állásokba, a fegyverszüneti vonalak mögé. Csak ezek után lehet szó a térségben valóban létező kérdések igazságos és normális megoldásáról. A viszály magva régi, nem újkeletű dologról van szó. Az összeütközések évtizedek óta folynak, ebben, a térségben. Néhány évtizeddel ezelőtt ez a közel-keleti térség teljes egészében az imperialisták gyarmati birtoka volt. Az imperialisták rátették kezüket a világnak e térségére, amely 'yon gazdag egy természeti .•sben. az olajban és ka- ai politikai szempontból rendkívül fontos. Az arab népek szabadságharcának eredményeként azonban ez a terület jelentős mértékben és jelentős részben kicsúszott kezükből. Az Imperialisták nem adták fel a térségért a harcot, a június 5-1 izraeli agresszió mögött is ők állnak. Mi elvi alapon hívei vagyunk minden nép nemzeti szabadságának és valljuk, hogy minden nemzetnek, népnek joga van az államalkotáshoz. Ebből az elvből kiindulva az annak idején ismert módon létrejött Izrael állammal, annak létét elismerve diplomáciai kapcsolatot létesítettünk és tartottunk fenn, annak ellenére, hogy Izrael szabályos imperialista, kapitalista állam, ahol megvannak az osztályellentétek, megvan a termelőeszközöket birtokában tartó burzsoázia, megvannak a munkások, parasztok, akiket a burzsoázia kizsákmányol, és olyan kapitalista kormány van hatalmon, amely az imperializmus fő erőivel haladva imperialista törekvéseket támogat. Hozzátartozik a kérdéshez az is, hogy a világon szétszórtan élő, magukat zsidónak valló emberek a zsidó nép hazájaként tekintenek Izraelre. gyünk, és azok mellett, akiknek oldalán az igazság ma e kérdésben van: az arab népek mellett. Szolidárisak vagyunk velük, és tőlünk telhető módon támogatjuk harcukat, hogy az agresszió következményeit felszámolják. Mi, kommunisták nem szervezünk semmiféle puccsót, semmiféle helyi háborút nem robbantunk ki, nem gyújtogatunk. A mi világnézetünk a harc más útját diktálja nekünk. Az imperialisták világnézetébe, hatalmi törekvésébe, imperialista koncepciójába illik bele a puccsok szervezése és helyi háborúk kirobbantása. A közelmúltban néhány ilyesmi sikerült nekik. De mi, kommunisták óvnánk őket attól, hogy hamis következtetésre jussanak és azt higgyék, hogy ez így megy majd az idők végeztéig. Ez nem fog így menni, mert a szocialista világ és a harmadik világ népei s a haladó emberek megfelelő módon fognak harcolni, hogy ez a kurzus befejeződjék. Elv társak! A történelem más úton jár. ötven éve annak, hogy a világ egy nagy országa, az akkori Oroszország kiszakadt a cárizmus, az imperializmus bilincseiből. Azóta a szocializmus világrend- szerré vált és ma három földrészen vannak szocialista országok. A szocialista országokon túl is vannak országok, nem utolsósorban arab országok — Algéria, Egyiptom és Szíria —, amelyek a társadalmi haladás és a szocializmus saját értelmezésük szerinti útján haladnak előre. Nem véletlenül és nem utolsósorban ezért is következett be az imperialista agresszió az Egyesült Arab Köztársaság és Szíria ellen. A gyarmati rendszer romokban hever. Igaz, hogy a gyarmati sorból felszabadult és politikai függetlenséget nyert országok a társadalmi _ fejlődés különböző fokain, á gazdasági fejlődésnek éppen a gyarmatosítók bűnei miatt alacsony szintjén állnak, nincs fejlett Iparuk, nincs fejlett közlekedésük, belső erőik sem eléggé szervezettek, és sok nehézséggel küzdenek. Az imperialisták ezt igyekeznek a maguk előnyére kiaknázni, gazdasági hajtogatást és zsarolást, katonai beszivárgást, vesztegetést, korrumpálást alkalmazni. puccsokat szervezni. De ez történelmileg nem változtat azon a tényen, hogy a gyarmati rendszer összeomlott és ma már csak maradványai vannak. A történelem azt bizonyítja, hogy a szocialista országból sohasem lesz többé még egyszer kapitalista ország, és a gyarmati rendszert az imperialisták nem tudják még egyszer visszaállítani. Mi azt valljuk, hogy a mi világnézetünk győzelméhez,, a szocialista rendszer .. világméretű győzelméhez nincs szükségünk háborúra. A szocialista társadalmi rend éneikül is felül fog kerekedni a kapitalizmuson a föld minden országában a társadalmi ereik harcának eredményeként és a társadalmi fejlődés törvényszerűségeinek megfelelően. A Magyar Szocialista Munkáspárt és a Magyar Népköz- társaság államának külpolitikája a szocialista országok és a harmadik világ országainak egységét, összefogását szolgálja. A szocialista országok egységének és tömörülésének hívei vagyunk* . . j_ii, i , Mi mindenféle fajelméletet elutasítunk Jól emlékezünk arra, hogy a Hitler-fasizmus miféle barbárságokat követett el. Középkori nézeteket hirdettek, faji megkülönböztetést alkalmazták és nagyszámú zsidó származású embert meggyilkoltak. A mi álláspontunk, a kommunisták álláspontja e kérdésben sohasem .volt bizonytalan, -vagy vitatható. Mi mindenkor mindenféle tajelmclctet elutasítottunk és minden erőnkkel, fenntartás nélkül harcolfunk a második világháború időszakában is a faji megkülönböztetés, a zsidóüldözés és a Hitler fasiszta barbárság ellen. Harcoltunk és harcolunk a faji megkülönböztetés és atrocitás ellen bármikor és bárhol találkozunk azzal, legyen az az amerikai négerekkel szembeni diszkrimináció, vagy bármilyen más. Ez a kérdés egyik oldala. A. másik oldala az, hogy az elmúlt évtizedekben a világ különböző országaiból nagy számiján vándoroltak ki Izraelbe zsidó emberek, így Magyarországról Is és izraeli ál- . lampolgárok lettek. A rokoni, érzelmi kapcsolatok zavarhatják a tisztánlátást. Meg lehet érteni, hogy egy ember politikai állásfoglalását megzavarja, ha az agressziót elkövető országban testvére, vagy rokona él. Az állásfoglalásnak azonban a külpolitikában is elvi alapon kell nyugodnia. • Ha nem elvi alapon foglalnánk állást, akkor komoly zavarok keletkezhetnének. A magyar állampolgárok közül viszonylagosan soknak él gyermeke, testvére, vagy más rokona az Egyesült Államokban és Nyugat-Németország- ban is. Hová jutnánk a politikában, ha azért, mert néhányszor tízezer magyar állampolgárnak rokona él az Egyesült Államokban, nem Ítélnénk el következetesen az Egyesült Államok uralkodó köreinek imperialista politikáját és vietnami agresszióját. Hová jutnánk, ha nem szállnánk szilárdan szembe a Nyugat-Németországban újjászülető neofasizmussal, mili- tarizmussal és az uralkodó revansista politikával azért, mert ott magyar állampolgárok rokonai élnek? És hová jutnánk, ha mi Izrael kétségkívül jogtalan háborús lépéseit nem ítélnénk el, mint imperialista agresz- sziót azért, mert néhány ezer embernek apja, gyermeke vagy testvére él Izraelben? Mi az arab népeket segítjük . Mi azt valljuk, hogy az Egyesült Államok névének jövője akkor lesz Egyesült Államok abbahagyja a vietnami háborút és minden agressziót. (Nagy taps.) Nyugat-Németország népinek akkor lesz jó, ha feladják a /revansizmust, felszámolják ai agresszív militarizmust és mrjgkeresik a testvéri egy- - "NT^-wi T'«rrmfrr?»met néppel,'a béke és a barátság útját Etrópa többi népével. (Taps.) És az Izraelben élő népnek, dolgozóknak akkor lesz jó, ha szembeszállnak saját kormányuk imperialista agressziójával, és megkeresik a béke, barátság és az együttélés útját az ott élő arab népekkel. (Nagy taps.) Ml tehát az Imperialista politika és nem; * zsidó nép, nem Izrael állam ellen vaeyunk. Egyesítsük a kommunizmus erejét az imperializmus ellen Mostanában egyes szocialista országoknál felbukkannak a nemzeti elkülönülés elemei. Ennek szélsőséges példáját látjuk a pekingi vezetők nacionalista, nagyhatalmi magatartásában és politikájában. Mi a szocialista országok kapcsolataiban a nemzeti korlátoltság, a nemzeti elkülönülés ellen, a proletár Internacionalizmus, valamennyi szocialista ország testvéri egysége és együttműködése mellett vagyunk. (Nagy taps.) A proletár internacionalizmust valljuk és követjük a nemzetközi kommunista mozgalomban, az ott jelentkező feladatok megoldásában, ezért a tanácskozások, a konzultáció hívei vagyunk, annak hívei, hogy | vonjuk össze, egyesítsük a kommunizmus erejét, a közös ellenség, az imperializmus ellen. (Nagy taps.) Ebben a kérdésben manapság vita van. Emlegetik, hogy a „nagy” ne nyomja el a „kicsit, a „kicsi” ne nyomja el a „nagyot”. Mi azt tartjuk, hogy a szocialista országok szuverenitását, nemzeti függetlenségét, békés építő munkáját, a szocialista, kommunista társadalom mielőbbi teljes felépítését senki sem fenyegeti a szocialista világon belülről, azt csak az imperialista agresszor fenyegeti, és nekünk az ellen kell harcolnunk. (Nagy taps.) A szocialista országok viszonya jelenleg nem zavartalan, a világ kommunista mozgalmán belül nincs teljes egység. De mi kommunisták vagyunk, és ezzel a helyzettel szembe tudunk nézni. Számunkra van egy parancs, az, hogy Ilyen viszonyok közt Is . szorosabban kell tömörl- tenünk azokat az erőket, amelyek tömörülni óhajtanak az Imperializmus ellen. (Hosszan tartó, üteRésrt vettűnV a Karlovy Va- ry-i értekezléténi' ahol összegyűltek Európa kommunista és munkáspártjai, hogy Európa népeinek legégetőbb kérdésében, a béke és biztonság ügyében konzultáljanak. Ilyen összejöveteleken már régóta nem született és nem is szü- lethetik olyan határozat, amely valamely párt önállóságát, vagy valamely szocialista ország szuverenitását sértené. Tanácskozásról van szó, ahol a jelenlévők megvitatnak valamit, megállapodásra jutnak, azt deklarálják, vagy . nem deklarálják. Hogy abból mi válik valósággá & melyik párt hogyan tesz annak eleget, az a pártok saját ügye. Bizonyos azonban, hogy nem nélkülözhetjük a marxista elemzést, a közös tanácskozást Az erőket tömöríteni kell, oly módon, ahogy Karlovy Varyban történt, hogy a közös kérdésről, a közös feladatról beszéltünk anélkül, hogy bárkit Is kiátkoztunk volna azok közül, akik nem jöttek eL Ellenkezőleg: mindenkit . felhívtunk, hogy vegye ki részét a harcból. A nyilatkozatban nincs olyasmi, amivel egy kommunista párt ne érthetne egyet. Ugyanezt tettük Moszkvában. Szükségesnek tartottuk, hogy az izraeli agresszió kérdésében állást foglaljunk. Aki egyetértett, aláírta, aki nem, az nem írta alá. Szükséges, hogy a világ ismerje a kommunista állásfoglalást egy adott kérdésben. Mi így látjuk a követendő utat is. Híved vagyunk a széles körű és nagy tanácskozásoknak. Több regionális, és még . szélesebb körű tanácskozást kell tartanunk, és arra kell Irányt vennünk, hogy akt egyetért, az találkozzék és konzultáljon. A Magyar Szocialista Munkáspárt, a Magyar Népköztársaság, a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség kitart elvei és barátai mellett, a Szovjetunió mellett, a szocialista országok mellett, s azok mellett, akikkel szolidaritást vállaltunk. Ml elvi-politikát folytatunk, de ez megfelel, a magyar nép jól felfogott érdeSzeretném megértetni az itt képviselt korosztállyal, hogy bár a-jövendőhöz nagyon fontos a romantika,1 meg sok egyéb, ami a fiataloknak kell, de a legeslegfontosabb, hogy a magyar ifjúság elvek szerint éljen, s legalapvetőbb elvünk szocialista hazafisagun.k és proletár internacionalizmusunk. (Nagy taps.) Belpolitikánkkal kapcsolatban szeretném hangsúlyozni, hogy törekvéseink, társadalmi céljaink tömör megfogalmazása a szocialista társadalom teljes felépítése. Ez a társadalom a magyar nép számára épül, s csak a magyar nép műveként jöhet létre. Ebben a harcban, munkában megvan a szerepe és feladata a pártnak, és az ifjúsági szövetségnek: többek között az, hogy hirdessük a szocialista társadalom felépítésé érdekében szükséges tennivalókat, lelkesítsük és mozgósítsuk a tömegeket a feladatok megoldására, szervezzük, vezessük a tömegeket, de a nagy mű csak a nép munkájával valósulhat meg. A politika nyelvén ez azt jelenti, hogy pártunk politikája a munkásosztály vezette munkás-paraszt szövetségre, az értelmiséggel való szoros együttműködésre, a nép valamennyi haladó erejének tömörítésére épül. Más ível Hazafias Népfront-aszm kommunisták és ajpá: vüliek szövetségére. I !' A szocializmust lópíto gyarország a magyalr nép közös műveként jött hjltrg és az a nép országa. Még igazabb, hogy az ifjúságé lesz a jövendő szocialista Magyarország. És az szép ország lesz. Olt igazság lesz olyan dolgokban is, amikben ma még nincs. A gazdasági munkában most az ötéves tervet kell megvalósítanunk, s a gazdasági mechanizmus reformjával kell foglalkoznunk. Ez utóbbival kap^ csolatban a legokosabb, amit ajánlhatok, hogy ne célnak tekintsék, hanem eszköznek. A gazdasági mechanizmus reformjának megvan a maga meghatározott világos célja: ez, hogy hatékonyabbá és jobbá tegyük a gazdasági tevékenységünket. Amit az ötéves tervben a termelési eszközök fejlesztése, az életszínvonalemelés, a kulturális ellátás területén elhatároztunk, azt most már a gazdasági mechanizmus reformja segítségével kell megvalósítanunk. És, ha a reformot jól vezetjük he, és jól hajtjuk végre, akkor még lendületesebb, még gyorsabb fejlődés következik a gazdasági munkában is, Fo ke ÖZi í k A KISZ és a reform Felvetődött itt az a probléma, hogy mit csináljon a KISZ a reformmal kapcsolatban, mi a feladata. Én a KISZ-nek azt ajánlom, hogy amint nem szükséges a KISZ bizottságainak külön és önálló belpolitikát kidolgozniuk, ugyanúgy nem szükséges kldolgoz- niok külön ifjúsági gazdasági mechanizmus-reformot sem, (Nagy derültség, taps.) a reform alapelveit tudományosan kidolgozták, 'politikailag-ellenőrizték és korrigálták, most a kormány rendelkezéseiben és jogszabályaiban konkretizálja, teljessé teszi és bevezeti. Az ifjúság a maga lendületével, szocialista meggyőződésével, helyeslésével és kritikájával elevenen és bátran kapcsolódjék bele és végezze el azt, amit az ifjúsági szövetség és az ifjúság elvégezhet. Az ifjúságnak természetesen vannak anyagi, művelődési problémái. Ezekkel - foglalkoznak az illetékesek, de tény, hogy tíz esztendő alatt a dolgozók reáljövedelme több mint ötven százalékkal növekedett, Ennek megfelelően az Ifjúság — a mai korosztály is —- eny- nylvel jobban él, mint a tíz esztendő előtti fiatalság. A művelődésben is nagy eredmények vannak. Tíz évvel ezelőtt az iparitanuló Iskolákban 88 ezer fiatal volt, most 183 ezren tanulnak. A középiskola nappali tagozatán akkor 120 ezer volt, most 230 ezer a hallgatók száma; az egyetemen pedig 24 ezer helyett most 52 ezren vannak. Erre még az ellenségeink sem mondhatják, hogy nem komoly eredmény. örülünk annak, ami már megvan a középiskolai, főiskolai diákok számára és szeretném, ha még több lenne, de azért a továbbfejlesztésnél meggondolásra ajánlanám a következőket. Most, ha az egyetemi hallgatónál az összes feltételek összetalálkoznak •— tehát az ideális esetet veszem —, a szociális származás, jól tanul —v akkor olyan kedvezményeket kap, hogy 600—800 forint zsebpénze U van havonta. Láttam már belülről a debreceni új kollégium épületét, a műegyetemibe Is belátogattam. Csak örülni lehet. Mégis elgondolkoztató az, hogy végeznek a fiatalok, az egyikből agrárszakértő, a másikból műszaki szakember lesz és — ahogy mondják — kimennek az életbe, elhelyezkednek. Akkor jön a lakásprobléma, meg le; ég : a Un pé' ívá .on a 1 s- ;ur Sz< h, 5á l Ü! n 'nem állok messze g?.igazságtól, ha azt mondonrty hogy annak a diáknak ssak nagyon sokára lesz még egyszer 600—: 800 forint zsebpénze az-életben. (Nagy taps.) Mert felnő; családot alapít, s okkor más „főhatóságok” jönnek, a keresettel el kell számolni. (Derültség.) De vegyük a legjobb esetet: kap lakást, de olyan norma szerinti kultflrát, civilizációt, mint aml]yo? a mos-^ tani legjobb kollégiumokban van, csak nagyon sokára kapj Okos dolog'ázj? Nem azt mondom, hogy vegyük el, mert elvennünk nem kell semmit, Inkább arra kell majd gondolnia a társadalomnak, hogy ne legyen Ilyen nagy az esés, ha a fiatal kijön a főiskoláról. Inkább abban fejlesztenénk, ami a főiskola után jön. Az ifjúságnak most Inkább erre van szüksége, mint az Iskolán belüli kedvezményekre; Annál is inkább, mert különben nem az a mentalitás alakul ki a fiatalban* amit az élet megkíván. A KESZ-röl annyit szeretnék mondani, hogy az összes ismert és mérhető tényezők alapján a párt egyes konkrét esetekben* és általában is megállapította, hogy a KISZ munkája fejlődik* Fejlődik a munka politikai tartalmai és szervezeti ere-' je is. **&' • A magyar Ifjúság Jelen van mindenütt és helyt áll tanulásban, termelőmunkában* városban, falun* szocialista brigádmozgalomban, a munkaverseny vállalásokban, és így abban a tudatformáló tevékenységben, ami a legszorosabban függ össze n termelőmunkával, és teljesíti honvédelmi kötelezettségét* » Ami a beszámolóban* a határozati javaslatokban a KISZ továbbfejlesztésének fő Irányaként, tehát kommunista jellegének erősítése, szervezeti fejlesztése, az érdekképviseleti feladatok helyes és Jó ellátása tekintetében szerepel, helyes és nemcsak saját nevemben, a párt* a Központi Bizottság nevében Is mondhatom, hogy mindenben egyetértünk és támogatjuk* A Központi Bizottság és a párt valamennyi szervezete kötelességének tartja, hogy a KISZ mindennapi munkájában betöltse azt az irányító, segítő szerepet, amit csak a párt láthat és végezhet el. -4**14.45 Sok sajátos kérdés és Jelenség van, amivel foglalkoznia kell az ifjúsági szövetségníY Vannak például egyes nyugati divatok, amelyek bizonyon mértékig nálunk Is hatották, más divatok pedig a hazai tain ion is kitermelődtek* TCré1eiunK es vesszük ki részun két ebből a valóban világje lentőségű harcból. Legutóbb a Közel-Kelete tört ki háború. Ez a habon azzal kezdődött, hogy Izrae állam katonai egységei júniu 5-én hajnalban támadást ind! tottak az Egyesült Arab Köz társaság, Szíria és Jordánt ellen. Ez kétségtelen és vitat hatatlan agresszió. Az Izrael csapatok arab országok terű letét foglalták el, tartják meg szállva és különböző kegyet lenségeket követnek el az ál taluk megszállva tartott terű leteken, elűzik az araboka saját hazájuk területéről, saját földjükről.