Észak-Magyarország, 1967. május (23. évfolyam, 102-126. szám)

1967-05-16 / 113. szám

ESZAKMAGYARORSZAG Kedd, ISC'?, május 16. A képernyő előli Társasjáték, varieté és egyebek Szombaton este szórakozni jó. A nézők szeretnek derűs órákat tölteni a képernyő előtt. Különösen várják a jó szórakozást, ha a televízió új magyar televízió-komédiát hirdet, és ha előtte egy, már nagyon megszokott olasz könnyűzenei filmszürkeséget láthatott a Stúdió Unó soro­zat ki tudja hányadik adásá­ban. Nos, az elmúlt szombat estére hirdették a Társasjáték című tv-komédiát, amelyet Alexander Lernel-Ilolenta osztrák író színpadi művéből Hajnal Gábor fordított és Esztergályos Károly rendezett. A századforduló körül Bécs- ben játszódó vidám történet a polgári komédiák iskolapél­dája is lehetne. Az előkelő agglegényt gáláns kalandja közben megzavarják, és ebből sok álbonyodalom származik, természetesen a végén min- í den rendbe jön — igaz, vala­Lj összeesküvés Kuba ellen " Az utóbbi napokban az Egyesült Államokban és több latin-amerikai országban újabb kampány indult a for­radalmi Kuba ellen. Mint a TASZSZ szemleírója rámutat, a Kuba-ellenes hisztéria fel­szítását az elűzte meg, hogy a venezuelai kormány közle­ményt jelentetett meg „a ku­bai reguláris hadscre't” kato­náinak „partraszállásáról” Verezf.t'átan, Mint a szemleíró rámutat, a Kuba-ellenes összeesküvés előkészületei már egy hónap­pal ezelőtt, az Egyesült Álla­mok és a latin-amerikai or­szágok elnökeinek uruguayi tanácskozásán megkezdődtek. A Kuba ellen készülő üsz- szcesküvés valamennyi la­tin-amerikai nép ellen, mindazon népek ellen irá­nyul, amelyek szere nőnek megszabadulni az imperialis­ta igától. Fiesere László ravatalánál te a bécsi nemzetközi vasutas képzőművészeti kiállítás aranyérmét, ugyanakkor SZOT-díjjal is jutalmazták. Képei ott voltak minden je­lentősebb tárlaton, és ott van­nak igen sok magánlakásban is. Az utóbbi években a nagy­méretű táblaképek felé forduld érdeklődése, a monumentalitás, az alkotó, a termelő ember mindenek fölötti nagyságá­nak érzékeltetése állt törekvé­seinek homlokterében, s mind­ezt utolérhetetlen színgazdag­sággal tudta kifejezni. Leg­utóbbi képcsarnoki tárlatára is az élő, égő színek tobzódása volt jellemző. A IX. Miskolci Országos Képzőművészeti Ki-' állításon nagyszabású Dózsa triptikhonja, budapesti műcsar­noki tárlatán ezen felül hat­részes történelmi sorozata kel­tett nagy feltűnést. A Magyar Képzőművészek Szövetségének területi szerve­zete Ficzere Lászlót saját ha­lottjának tekinti. Temetése ma, május 16-án délelőtt 11 órakor lesz az avasi temető­ben. Fájó szívvel búcsúzunk Ficzere Lászlótól. Egy nagyon értékes, eddig is igen sokat adó, de még többet Ígérő mű- véssszel lettünk szegényebbek. mi logikai bukfenc árán. A csaknem egyórás játékban akadt nevetnivaló, nem is rit­kán, bár az ötletek eléggé is­mételték önmagukat, az egész játék azonban annyira poros, napjainkban annyira talajta- lannak tűnik, hogy emlékül egy-két jó színészi villanás marad csak. Az Intervízióhoz tartozó országok közös adás-sorozatá­ban láttuk vasárnap este a Varieté a stúdióban című adást. A Bánki István ren­dezte műsornak már több ha­sonló elődjét ismertük, s mi tagadás, az elődök jobbnak bizonyultak, mint a mostani, a nemzetközi reflektorfénybe állított összeállítás. A táncdal- énekeseken kívül artisták és népzenészek is szerepeltek, s néhány látványos táncszám kivételével a műsor egésze inkább a megfontolt kiegyen­súlyozottságot tükrözte, mint­sem valami különösebben em­lékezeteset adott volna. Nyári László és népi zenekarának szerepeltetése kínos volt. Ci­gányzenekarral muzsikáltat­ni fél Európának a Bob her­ceget még akkor sem bocsát­ható meg, ha a zenélés tulaj­donképpen csak a prímás ok­talan és a művészettel egyál­talán nem rokon virtuskodá­sának szolgált aláfestésül. Kár volt ezt így beiktatni. Gálfy János összekötő bűvész­számainak értékét csökken­tette, hogy magas pult mögött állt, ami igencsak megkönnyí­tette a bűvészkedést. Az egyébként jól pergő műsor Szarka Károly Hasszunánál és Mahmud Riadnál Szarka Károly külügymi­niszter-helyettes hétfőn dél­előtt meglátogatta Hasszunát, az Arab Liga főtitkárát a li­ga kairói székházában. Szarka Károly ezt követően Mahmud Riadnál, az EAK külügyminiszterénél lett lá­togatást. A külügyminiszter-helyet­tes a találkozó során Magyar- ország és az arab államok kapcsolatának elmélyítéséről folytatott megbeszélést. A magyar delegáció elláto­gat a Vörös-tengeri tarto­mányba és Alexandriába, majd pénteken tér vissza Kairóba. Megjelent a ivermekiondozási segély folyósításának végrehajtási utasítása A SZOT Társadalombizto­sítási Főigazgatósága közzé­tette a gyermekgondozási se­gély folyósításának végrehaj­tási utasítását. A rendelkezés szerint a dolgozó nőt, ha gyermekének gondozása miatt fizetésnélküli szabadságot vesz igénybe, gyermeke után két -és fél éves koráig gyermekgondozá­si segély illeti meg. Ez a jut­tatás annak jár, aki közvet­lenül a szülés előtti tizenkét hónapig munkaviszonyban volt, vagy másfél éven belül összesen legalább 12 hónapig állt' munkaviszonyban, s a munkakörében megállapított teljes munkaidőben dolgozott. A gyermekgondozási segély folyósításának időtartama a szülési szabadság idejével együtt a harminc hónapot nem haladhatja meg. A gyermekgondozási se­gély nem társadalombiztosí­tási szolgáltatás, ezért a jo­gosultság nincs biztosítás' jogviszonyhoz kötve. E jut­tatásban részesülhet például az a takarítónő is, akinek biztosítása nem kötelező, s napi nyolc órát dolgozik. Nem jogosult gyermekgón dozási segélyre a bedolgozó, az otthon dolgozó. A bejáró és a bentlakó háztartási al­egyetlen alkalommal bicsak- lott meg, éppen a már emlí­tett népi zenekar számának indításánál. Láttunk ebben a sorozatban már jobbat, és hisszük, hogy még fogunk is látni. O Századik jelenh.ezése alkal­mával köszöntjük a szombat esti népszerű műsort, A tv jelenti-1, amely a televízió információs adásai közül méltán tartózik a legkedveltebbek közé. Szívesen nézzük mindig, s javasoljuk, legyen benne mind több friss riport, helyszíni közvetítés, vidékről is, s mind kevesebb legyen az olyan kínos akado­zásokkal tarkított, mint éppen a jubileumi számban egy új­jáalakított vendéglő megnyitá­sa kapcsán volt. Igen szép színházi élmény­ben volt részük azoknak, akik csütörtökön a képernyő elé ültek. Csehov Cseresz­nyéskertjének szolnoki elő­adása kiegyensúlyozott, a mű­höz tisztelettel közelítő, jó produkció volt. Saint Tropezt, amely a nagyközönség előtt a csendőrt játszó Louis de Funes révén ismeretes elsősorban, most egy nyugatnémet film mutatta be. Sajátos szemszögből közelíti meg az elegáns fürdőhely éle­tét, s egész film alatt olyan érzésünk volt, mintha az al­kotók mindenáron egy modern Szodomát akarnának bemu­tatni. Ami lehet igaz, de e tálalás ellenszenves volt. Örömmel kell fogadnunk a Rendületlenül című, negyed­századdal ezelőtt betiltott, és most bemutatott antifasiszta, háborúellenes műsor részle­teit, valamint a Nemzeti Szín­ház Czillei és a Hunyadiak című darabjáról készített, elő­adás-részletekkel illusztrált in­terjút. Benedek Miklós Ankét Tiszaszederkény regionális fejlesztéséről (Tudósí tónk tói.) A Tiszaszederkényi Városi- Üzemi Pártbizottság és a vá­rosi tanács kezdeményezésére a Műszaki és Természettudo­mányi Egyesületek Szövetsége Borsod megyei szervezete és a Természettudományi Isme­retterjesztő Társulat május 8-án és 9-én — a borsodi mű­szaki hetek keretében — re­gionális fejlesztési ankétot tartott Tiszaszederkényben. Ezen részt vettek a megyei tanács illetékes osztályainak, a megyei beruházási iroda ve­zető munkatársai, több terve­ző és kivitelező vállalat, a vízügyi hatóság, a MÁV Mis­kolci Igazgatóságának képvi­selői, a helyi párt- és állami szervek vezetői. A MTESZ Borsod megyei szervezete a város vezető szerveinek kérésére, Tisza­szederkény fejlesztésével kap­csolatos kérdéseket tűzte na­pirendre. A tanácskozáson szá­mos felszólalás hangzott el. Hábel György főmérnök, a MÁV tervosztály vezetője fel­szólalásában többek között hangsúlyozta, hogy Tiszasze­derkény . fejlesztésében ne a pillanatnyi szükségesség, érdek legyen a döntő szempont, ha­nem a város előtt álló távlati fejlesztési célokat kell első­sorban ezúttal is figyelembe vennni. A városfejlesztés ed­digi menetét kielégítőnek tar­totta. Megállapítása szerint, kevés hely van az országban, ahol olyan nagyszerű perspek­tíva áll egy város előtt, mint Tiszaszederkényben. Füle Lajos, a várostervező intézet főmérnöke megelége­déssel szólt a városépítés ed­digi tapasztalatairól. Jelentős eredménynek tartotta, hogy a beruházás során nem tértek el a tervektől, ha esetenként mégis változás történt, az tel­jesen összhangban volt a vá* rósfejlesztés kidolgozott prog­ramjával. Felszólalt még az ankétoO Szénási Tibor, a Tiszai Vegyi- kombinát főmérnöke, aki a TVK munkáját és a kombinát távlati fejlesztési tervét is­mertette. Répási Bertalan mérnök, a Tiszapalkonyai Hő­erőmű képviseletében szólalt fel. A tanácskozás befejeztével, a részvevők 11 pontból álló ha­tározati javaslatot fogadtak el. Ez többi között szükségesnek tartja egy regionális tanul­mányterv elkészítését, amely a Tiszaszederkény—Polgár kö­zötti folyami átkelőhely és Tiszaszederkéhy város von­zási körzetére terjedne ki. Ily módon elérhetővé válna a kitűnő földajzi, ipartelepítési és városfejlesztési adottságok­kal rendelkező terület komp­lex, távlati fejlesztési lehető­ségeinek feltárása. Továbbá: az illetékes szerveknek meg kellene vizsgálniuk, milyen lehetőség van a Duna—Tisza csatorna kivitelezési határide­jének előrehozására. E terv valóraváltása nemcsak a Ti­sza alsó szakaszának öntöző­víz utánpótlását biztosítaná, hanem a kelet—nyugati irá­nyú víziút üzembehelyezésével Tiszaszederkény és Borsod me­gye fejlődésére is nagy hatás­sal lenne. Igen hasznos lenne megvizsgálni, milyen lehető­ségek vannak Tiszaszederkény —Nyíregyháza között a vas­út és közút fejlesztésére, me­lyet a közlekedés távlati fej­lesztési tervének kiszélesíté­sénél feltétlenül figyelembe kellene venni. Az ankét rész­vevőinek véleménye szerint, szükségesnek látszik mielőbb kiépíteni Tiszaszederkényben a 'Város központját. Gazdasági és szervezési továbbképző iskola nyílt Miskolcon Bondor József miniszterhelyettes beszéde Az új gazdaságirányítási rendszer sikeres működése sok tekintetben a gazdasági veze­tők felkészültségén és az ipari ágazat, a vállalat sajátossá­gait figyelembe vevő vezetési ismereteken, stíluson és módszerein is múlik. Ehhez el­engedhetetlenül szükséges a vezetők alapos felkészítése. Az Építési és Városfejlesztési Mi­nisztérium e célból Miskolcon a Lórántffy Zsuzsanna úti korszerű munkásszállóban or­szágos jellegű gazdasági és szervezési továbbképző iskolát hozott létre. Az iskolán az ország,építő, valamint az épf- tőanyagipari vállalatok gaz­dasági vezetői párhuzamos 30—30-as létszámban 3 hetes turnusokban vesznek részt, Itt a legkiválóbb szakemberek az előadók, akik a korszerű di­daktikai-metodikai elveket követve ismertetik és vitat­ják meg a hallgatókkal az új mechanizmussal kapcsolatos tennivalókat. A gazdasági és szervezési továbbképző iskolát tegnap, május 15-én, hétfőn, ünnepé­lyes .keretek között nyitották meg. A megnyitón részt vett Dojr.sák János, az MSZMP Borsod Megyei Pártbizottságá­nak titkára, Varga Zoltán, a Miskolc Városi Pártbizottság titkára, Szalontai Lajos, az építők szakszei-vezetének köz­ponti titkára, dr. Ladányi küli szabadságot be kell szá­mítani a munkaviszonyban töltött időbe, a nyugdíj alap­jául szolgáló szolgálati idő­be. E segély folyósításának tartama alatt a vállalatnak, a kisipari szövetkezetnek az illető női dolgozó után társa­dalombiztosítási járulékot, a dolgozó nőnek pedig nyugdíj­járulékot nem kell fizetnie. A termelőszövetkezet nőtagjai után a folyósítás időtartamá­ra nem kell fizetni betegellá­tási, baleseti biztosítási dí­jat és nyugdijjárulékot. A dolgozó nő fizetésnélküli szabadságát a gyermek har­minc hónapos kora előtt meg­szakíthatja. de ezt harminc nappal előbb köteles a vál­lalatnak bejelenteni. A gyermekgondozási se­gélyre való jogosultságot a dolgozó nőt foglalkoztató vállalat, fegyveres és rendé­szeti testület szerve, kisipari szövetkezet, mezőgazdasági termelőszövetkezet bírálja el. Ha valaki egyszerre több vállalatnál áll munkaviszony­ban, jogosultságát az a vál­lalat bírálja el, illetve iga­zolja, amely az illető dolgozó nő munkakönyvét őrzi. A gyermekgondozási se­gélyt az 1967. január 1-én, vagy az azóta született gyér. me kék után íolyósítjáfc. , ■17-,’TJ*T ’ —— József, a megyei tanács vb-el- nökhelyettese, dr, Tóth István, a Miskolc Városi Tanács vb-tit- kára, Bondor József minisz­terhelyettes. Pócza Lajos, az ÉVM pártbizottságának titká­ra. Matejka József, az ÉVM személyzeti főosztályvezetőjé­nek megnyitója után Bondor József építési- és városfejlesz­tési miniszterhelyettes szólt a tanfolyam jelentőségéről. Beszélt arról, hogy a felsza­badulás óta eltelt két évtized alatt kifejlődött 4 tzocialista gazdálkodás. Ezzel párhuzamo­san kinevelődlek népgazdasá­gunk minden területén és szintjén a megfelelő felkészült­séggel és tapasztalatokkal egyaránt rendelkező gazdasági vezetők. A gazdaság, a tudo­mány és az új technika gyors fejlődésével megnőttek és bo­nyolultabbá váltak a felada­tok is. Különösen megkívánja a. vezetés korszerűsítését a gazdasági irányítási rendsze­rünk reformja, amely a ve­zetőket minden eddiginél lé­nyegesen nagyobb feladatok elé álllítja. — Az új gazdasági mecha­nizmusban — mondotta Bon­dor elvtárs — jelentősen meg­nő a vállalat önállósága, a tervutasítások helyébe köz- gazdasági eszközök, kategó­riák lépnek, fokozódik a piac szabályozó szerepe. A reform megvalósítása a tennivalók új módon való teljesítését kí­vánja meg a gazdasági veze­tőktől. Bizonyos kérdésekben megszűnik, vagy csökken a központi gazdasági szervek operatív tevékenysége: a gaz­dasági minisztériumok és a* országos főhatóságok elvi, irá­nyító szerepet töltenek be. Ez­zel párhuzamosan egy-egy vál­lalati gazdasági egység önálló gazdálkodóvá válik. Lényege­sen megváltozik a vállalatok vezetése is. Korábban a veze­tés lényege az utasítások vég­rehajtásának jó megszervezése volt, most ez kiegészül az ön­álló tervkészítéssel és széle* körű döntési lehetőséggel. Üj módon merül fel az informá­ció-szervezés szükségessége és megváltozik a vezetési szerve­zet is. A miniszterhelyettes el­ismeréssel szólott a tanfo­lyam jó előkészítéséről, sok sikert kívánt az iskola hallga­tóinak munkájához. 'Kitüntetések a, SZOV®SZ-kongress%u8 alkalmából A népköztársaság Elnöki Tanácsa a SZÖVOSZ VI. kong­resszusa alkalmából kitünte­téseket adományozott a föid- kmú vessző vetkezeti hálózat ki­emelkedő munkát végző dol­gozóinak. a kitüntetéseket hétfőn délben a Parlament ku­polatermében Losonczi Pál. az Elnöki Tanács elnöke adta át. Az ünnepségen részt vett Fe­hér Zajos, az MSZMP Politi­kai Bizottságának tagja, a Mi­nisztertanács elnökhelyettese, Szirmai Jenő, a SZÖVpSZ elnöke és Rév Lajos, az MSZMP gazdaságpolitikai osz­tályának helyettes vezetője is. A Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést kapt* Tjóth József, a Borsod-Abaúj' Zemplén megyei MÉK igaz­gatója, a MÉSZÖV1 elnökhe­lyettese. A Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetést adomá­nyozta Farmosi Imrének, » Mezőkövesd és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet igazga­tósága elnökének. A Munka Érdemrend brorü* fokozata kitüntetést adomá­nyozta Szabó Endrének, * Borsod-Abaúj-Zemplén me­gyei MÉSZÖV osztályvezető­jének; Legutóbb nagy sikerű buda­pesti kiállítását láttuk és mél­tattuk. Néhány napjai arról beszélgettünk, hogy a novem­beri, miskolci gyűjteményes kiállításra mivel készül. E tárlaton már nem les.z ott az alkotó, jellegzetes, termetes alakja nem tűnik mar fel a miskolci utcákon többé: Ficzere László festőművész, a Magyar Képzőművészek Szö­vetsége észak-magyarországi területi szervezetének Borsod megyei titkára május 13-án délután, ötvenhét éves korá­ban váratlanul elhunyt. Ficzere László a viszonylag későn kiteljesedő művészek közé . tartozott. Munkásember volt, mozdonyvezetőként járta az utat évtizedekig Miskolc és Budapest között, s míg a fővárosban pihenője volt, lá­togatta a tárlatokat, tanult, fejlesztette tehetségét. A fel- szabadulás hozta el számára a tanulás lehetőségét, s bár vasutas munkáját nem hagy­ta el, szorgalmasan képezte magát, dolgozott, s napjaink­ban már az egykori munkás képzőművészeti szakköri tagót ez ország élvonalbeli művészei között tartják számok). A munkásélet, a vasúti munka volt a legfontosabb témaköre hosszú ideig, 1963-ban elnyer­kalmazott azonban nem te­kinthető otthon dolgozónak és ha napi nyolcórás lekö­töttséggel munkaviszonyban áll, úgy gyermekgondozási segélyt kaphat. E segély a dolgozó nőt örökbefogadott, mostoha és nevelt gyermeke után is megilleti. A mezőgazdasági termelő- szövetkezet nőtagja a segély­re akkor jogosult, ha szülést megelőző naptári évben vagy 12 hónapban tsz-tagként leg­alább 120 napon át részt vett a közös munkában. Egy munkanapnak tíz munkában eltöltött óra számít. A közös munkában eltöitöttnek kell tekinteni azokat a napokat is, amikor a termelőszövet­kezet nőtagja kártalanítási segélyben, kórházi ápolásban, betegségi segélyben részesüli, szülési szabadságon volt. a közgyűlés hozzájárulásával közép- vagy felsőfokú okta­tási intézmény napppali ta­gozatának hallgatója volt., vagy egész napos tanfolya­mon, iskolán, edzőtáborozá­son vett részt. A gyermekgondozási segély összege gyermekenként havi hatszáz-, a mezőgazdasági termelőszövetkezeti nők ese­tében havi ötszáz forint. A gyermekgondozás céljá­ból igénybe vett fizetésnél-

Next

/
Thumbnails
Contents