Észak-Magyarország, 1967. május (23. évfolyam, 102-126. szám)

1967-05-06 / 105. szám

2 esZAKMAGTAROHSZÁG Szombat, 1967 május 6. Légicsmítt Hamm Megrendítő élményben volt részük a vietnami és külföl­di újságíróknak azon a má­jus 5-i sajtókonferencián, amelyen az amerikaiak hábo­rús bűneit vizsgáló VDK-beli bizottság a Hanoi ellen inté­zett légiháború első tíz nap­jának szomorú adatait össze­gezte. A sajtókonferencia színhe­lyére betegszállító kocsik hosszú sora érkezett. A hordágyakon amputált lábú gyerekeket, borzalmasan meg­csonkított asszonyokat és férfiakat hoztak be és arra kérték a sajtó képviselőit, tu­dassák az egész világgal, mi­csoda égbekiáltó bűnöket kö­vetnek el az amerikaiak Észak-Vietnam állítólagos „ipari célpontjai" elleni bom­batámadásaikkal. Ezek az em­berek Hanoi külvárosaiban laktak, többen közülük éppen betegen feküdtek a donganhi kórházban, amikor az ameri­kai repülők rájuk dobták szörnyű terhüket. A sajtókonferencia már a vége felé járt — egy bátor amatőr filmjét vetítették, amely a 25-i támadáskor ké­szült ismét megszólaltak a I zott. szirénák és a kővetkező píl lanatban a sajtókonferenciá­ról a szabadha tóduló újság­írók izgalmas légicsata tanúi lehettek. A felszálló MIG-ek széles ívben támadták a bel­város fölé érkező Phantomo- kat, amelyek közül az egyik, valószínűleg fedélzeti raké­tafegyvertől találva való­sággal szilánkokra szakadt. A bombák robbanása ismét a munkáskerületek felől hang­Éríekezlet a Parlamentben Az országgyűlés alakuló ülésén megválasztott állandó bizottságok elnökei, valamint Foci; dalmi tnány Magyar —osztrák közös közlemény nőnek, a magyar fórra-i állandó bizottság létrehozását munkás-paraszt kor­elnökének meghívásá­ba dr. Josef Klaus, az Osztrák Köztársaság , kancellárja fele­sége társaságában 1967. má­jus 2—5 között hivatalos lá­togatást tett a Magyar Nép- köztársaságban. Az osztrák kancellárt a lá­togatás során fogadta Lo­soncai Pál, a Magyar Népköz- társaság Elnöki Tanácsának elnöke, Kádár János, az MSZMP KB első titkára és Kállai Gyula, a magyar or­szággyűlés elnöke. A látogatás során hivatalos Megbeszélésekre került sor Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke, és dr. Josef Klaus kancellár, illetve Péter Já­nos és dr. Lujo Toncic-Sorinj külügyminiszterek, valamint a két delegáció szakértői kö­zött. A közlemény a továbbiak­ban arról ír, hogy a meg­beszélések barátságos légkör­ben zajlottak le. A tárgyaló felek megelégedéssel állapí­tották meg, hogy a kétoldalú kapcsolatok kedvezően fej­lődtek. Egyetértőén megál­lapítást nyert az is, • hogy a kétoldalú kereskedelmi for­galom elérte az érvényes ke­reskedelmi megállapodásban előirányzott mértéket. Mégis kifejezésre jutott az a véle­mény, hogy a kölcsönös áru­csere kibővítésére ebben az évben új megállapodást' kell kötni. A felek elhatározták egy azzal a feladattal, hogy a két állam együttműködése kér­déseivel és a fennálló problé­mák megoldására javaslatok kidolgozásával foglalkozzon. Vizsgálat tárgya volt a gazda­sági és ipari kooperáció kér­dése, néhány jelenleg függő­ben levő vállalkozás, mint például a magyar távbeszélő­rendszer kiépítéséhez törté­nő szállítások lehetőségei. Kulturális kérdésekről szól­va a közös közlemény kihang­súlyozza, osztrák részről fenn­áll a szándék, hogy Buda­pesten rövidesen kulturális intézetet létesítsenek. A fe­lek kifejezésre juttatták azt a kívánságukat, hogy a mű­szaki-tudományos együttmű­ködésre megállapodást köt­nek. A tárgyaló felek megál­lapodtak az idegenforgalom kiszélesítésében, ennek érde­kében megbízzák az illető kés magyar—osztrák határbizMl- ságot, dolgozza ki egy újabb határátkelő-állomás létesíté­sének tervét. Magyar részről tájékoztatást adtak azokról a munkálatokról, amelyeket a határ megnyugtató rendezé­se érdekében folytatnak. A közlemény ezután nem­zetközi kérdésekkel foglalko­zik. Dr. Josef Klaus osztrák kan­cellár meghívta Fock Jenőt, a Minisztertanács elnökét, hogy tegyen látogatást Ausztriába. A meghívást a magyar kor­mány elnöke köszönettel el­fogadta. a megyékben és a fővárosban időközben megalakult képvi­selőcsoportok vezetői pénte­ken a Parlament Gobelin­termében együttes értekezletet tartottak. Az értekezlet mun­kájában részt vettek az or­szággyűlés alelnökei és jegy­zői is. A megbeszélés során Kállai Gyulának, az MSZMP PB tagjának, az országgyűlés elnökének előterjesztése alap­ján beható eszmecserét foly­tattak az országgyűlés, a bi­zottságok, a helyi képviselő- csoportok és a képviselők megnövekedett szerepéről és felelősségéről hazánk életé­ben. A vitában felszólaltak: Ben- csik István, Beresztóczy Mik­lós, Galló Ernő, Gazsó Sán­dor, Gergely Lajos, Inokai János, Iván Istvánná, Kaszás Imre, Kerkai Andorne, Mol­nár Ernő, Pála Károlyné, Pesta László, Révay Zoltán, Sándor József, Schuchmann Zoltán, Varga Gáborné, Vida Miklós, Wild Frigyes, Zsig- mond László. I s gíg lobogó napfény ^ álomittas, rezdületler gesztenyék, árnyékukal maguk alá gyújtók, lomposak Megkókadt tátogók, illattalan szegfűk, bokros bazsarózsák perzselődnek a forróságban. A botokra tűzött villanykörték szikráznak a tenyérnyi zöld­ben. Elvétve szellő somfordál be az udvar négyszögébe, meg­hajtja a benzingőz-szemetét, de csak fodrozza, út semerre, körös-körül vörhenyes tűzfa­lak. Árnyékban harmincnégy fok, napon több, a három gyerek mégse húzódik a fák alá. Nekik ott jó, a napon, mert ott a homokdomb. Vizet permeteznek rá, hogy kép­lékeny legyen. „Erős várunk az Üristen” — motyogja a vénasszony. Talán a gyerekek juttatták eszébe. Gabi várat épít, vagy inkább erődítményt. Bal­ját a homokba fúrja, s pú­pozza rá a hűvös, szemcsés anyagot, gyengéden nyomo­gatja, formálja. Ildi eltűnőd­ve nézi, Attila, a legkisebb in­kább kárörömmel. Valamit forgat a fejében. Várja, hogy elkészüljön a vár. Gyéren csurdogál belőlük a szó, s mind gyérebben. Az alkotás­ra koncentrálnak, ki-ki a maga módján. Attila a távolságot méregeti a házajtó és a ho­mokdomb között — a küszöb az üldözés határa, azon túl védett terület, apa, anya, a felnőttek világa, Attila ments­vára. A hároméves fiúcska magába sűríti a csendet, hogy majd méltatlankodó lármát fakasszon belőle. Csupa izga­lom, feszültség, izmaiban fu­Expressx-bál a Hámorban A Magyar Kommunista If­júsági Szövetség Borsod me­gyei, Miskolc városi Bizottság gának kül- és belföldi utazási osztálya ma, szombaton este 7 órakor rendezi meg az im­már hagyományos expressz- bált a Hámor étterem összes termében. Az expressz-bállal kapcsola­tosan Siska Andrási a megyei KlSZ-bizottság munkatársa el­mondotta, hogy az asztalfogla­lásra és belépésre szolgáló meghívók nagy része már ko­rábban elkelt. Ritkán tapasz­talható nagy érdeklődés nyil­vánul meg a bál iránt, amely­nek védnöke Völgyi István az Express Ifjúsági és Diák Uta­zási Iroda igazgatója, valamint Kovács Sándor, a megyei KISZ-bizottság első titkára. A bál részvevőit érdekes műsorral szórakoztatja Amb­rus Kyri, Bakacsi Béla és Ma­ry Zsuzsa táncdalénekes, köz­reműködik még Dobos Attila zeneszerző, összekötő szöveget pedig Radnóti László mond. Az esten a közismert ^Atlantis együttes szórakoztatja* a fia­talokat. A bálon árusított tom­bolajegyek főnyereménye egy 13 napos társasutazás Bulgá­riába. Kisorsolnak még egy 11 napos Miskolc—Mazuri tavak üdülőjegyet, valamint három darab részvételi jegyet a sze­gedi szabadtéri játékokra. tásra szökkenő felajzottság. Kész a vár. A kéz megindul kifelé, óvatosan, nehogy meg­repedjenek az omladékony falak. Sikerült. Hurrá, sike­rült! Gabi jóformán meg se csodálhatja művét Puff! De­rült égből villámcsapás. A rúgás telibe talált, mutatóba se maradt a várból. Ugrana, hogy megtorolja, Attila azon­ban már védett területről I öltögeti nyelvét, hát csak szit- ! kozódik. „Gyere ki, ellátom a bajod!” „Kis disznó...” fa­nyalog a vénasszony. Í tabi újra hozzáfog. A rö- jr vidke lárma két asz- szonyt csal ki a házból, éppen csak a fejüket dugják ki. Az egyik könnyed váll­rándítással vesz tudomást az esetről — ez Attila mamája. A másik rosszallóan megcsó­válja fejét — az Gabi mamá­ja. Az első tárgyilagosabb, mert ilyeneket gondol: „Gye­rekek. Ne szóljunk bele a gyerekek dolgába...” A má­sik elfogultabb: „Az a piszok, neveletlen kölyök! Mert min­dent ráhagynak..Néhány intelem is elhangzik, haszna­vehetetlen tanács, hogyan vi­selkedjenek, becsüljék egy­mást, ne lármázzanak. Tila­lomfák a felnőttek világából, csupa nemszabad. Attila érzi, hogy elmúlt a vész, s átlépi a határt. Egye­lőre félénk és tétova, topog. Szavakkal kísérletezik, hogy kipuhatolja Gabi érzelmeit. „Megint belerúgjak?” „Csak gyere ide, kapsz egyet.. Akkor minden rendben, más­hová mehet, szabad a pálya, oda meg egyelőre nem kíván­kozik. Gabi lesen van, szem­mel tartja, tekintete kör­köröz, ha Attila eléri a ve­szélyességi zónát, álljt pa­rancsol rá fenyegető rikkan- tásokkal, melyek két asszony­ban és egy férfiban folytatód­nak. A férfi a hús szobában, süppedt fotelben ül, olvas. Attila papája. Néha elmoso­lyodik. „Törpeharcsa”. A fia, Attila a törpeharcsa. Ellustult pontyok közé törpeharcsát eresztenek a halászok, hogy futkossanak, mozogjanak. Gabi, Ildi is ellustulna, ha ez a virgonc srác nem lenne köztük, örökké kötözködik, piszkálódik, macerái ja pajtá­sait. Klassz kis kölyök, sike­rült mintadarab, két gyerekre való elevenség szorult bele. Papa elnéz a könyv fölött. „Szívem darabja” suttogja érzelgősen. „Aranyos po­rontyom”. Arca átszellemül. Kedves gondolatok visszfénye az arcán. Valahonnan, tanult emlékeinek virágoskertjéből feldöng egy versike: „Ránk hasonlít majd a mi veté­sünk ..Igen, ó se volt kü­lönb a Deákné vásznánál... Sikoltás. Fájdalmas, jajve- székelő. Ez Gabi' A pa fellöki magát ültéből, ki az udvarra, majd fel­buknak egymásban, mert felesége is trappot ki­felé. Gabi féllábon ugrál mindkét kezét bal fülére szo­rítva,. és ordít, rettenetesen ordít. Attila ott toporog mellette, kezében a rezzenő bűnjel, a lombjától frissében megfosztott orgonavessző. Két­ség nem férhet hozzá — rá­húzott a fülére. Kipróbálta a vessző és a maga tapasztalat­lansága hatalmát. Ilyesmire egyszer, egyetlen egyszer ra­gadtatja magát egy gyerek — kétszer a tüzes kályhához se nyúl. Meg kell büntetni, visz- szájára fordítani a szenve­dést, a saját bőrére. Annál is inkább, mert már nyargal a szomszédasszony, s azt hajto­gatja:'- „Ami sok, az sok!” Nincs más választása apá­nak, példát kell statuálnia* hadd lássa a szomszédné... Elindul a fia felé. A fia elindul a kapu felé, futva. Apa nem fut. Megy, lassan* feltartóztathatatlanul, mint a partszakadás. A pöttöm fi­úcska fut, menekül a partsza­kadás elől, de a kapu, az érzé­ketlen, közömbös kapu eléje veti lábát, roppant szárnyai­val elállja előle az utat Ha csak arasznyi rés lenne rajta* Attila kipréselődne, elfutna* világgá szaladna, mert fél* irtózatosan fél most apától* Szerencse, igen nagy sze­rencse, hogy nincs a kapuit rés. Kétmétemyire a kaputól végesincs utca, vadul szágul­dozó gépkocsik, melyek ért­hetetlen okokból lármás siet­séggel robognak erre-arra* Nekiveti hátát a kapunak* szembefordul a partszakadás­sal. Apa felszedte a vesszőt* 1 amit ő eldobott. Attila nent : tudja levenni tekintetét S vesszőről, csak amikor S partszakadás árnyéka komo­ran, elnyelőén rásúlyosodik* i Akkor felnéz apára. Attilá még csak három esztendős* í de mindent tud az önvédelerá i lélektanáról. Előszedi legis- j legszebbik mosolyát, elve^ j gyítve benne az ősök millié I éves állati-emberi rémületét* az ösztönök esett-szomorú j irtózását. Csupasz, rózsaszi­Pintér istvan If i WWM Dokumentum regény Ne szóljunk a dolgukba!«,.,,(?) szág történelmi szokásai — vetette közbe. Ezzel a megjegyzésével azonban csak lovat adott Mo­doréin alá. — Hát éppen erről van szó Az ezeréves és még régebb: szokásokról. Ezeket a rég szokásokat akarjuk eltörölni „A föld fog sarkából kidől­ni H orthy, a veszett kom­munistaellenes életé ben először kényteler ilyen véleményeket meghall­gatni. Nem tette ezt Catta- ronál, amikor kivégeztette i lázadó matrózokat, nem tett* ezt Szegeden, amikor az el­lenforradalmi kormányban el­vállalta a hadügyminiszter tárcát, majd a fővezérséget S nem ismerkedett meg ; kommunista tanokkal későbt sem, amikor különítményesei bíróságai százával, ezréve tették el láb alól a marxistá­kat. Bármily’ furcsán is hang­zik, az ellenforradalmi Ma­gyarország fejének fogaimé sem volt róla, milyenek £ forradalmárok. Legfeljebb a: újságokat átfutva tájékozódót' a kommunisták szándékairól S lám, éppen ilyennek kép­zelte a kommunistákat, min ez a vele szemben ijlő Mo- dercin. Ha most nem 1944 szeptemberét, hanem 1944 februárját írnának, azonnal letartóztattatná ezt az embert így azonban kénytelen végig­hallgatni. Micsoda tragikomé­diája a sorsnak, hogy ő és es az ember, ez a világfelforga­tó most egyaránt a Gestapó- tó! kénytelen rettegni. (Folytatjuk.) rom teste remeg, bogárszeme felparázslik a ráhullt árnyék1 ban. Ettől a nézéstől meg1 indulnak a hegyek, csak apá nem indul meg. Apának most kő van a szíve helyén, gránit1 tói is keményebb kő, hogy ab1 ba maródjék fia tekintetei hogy feledni sose tudja. Mert apa mögött s körülte az ud1 vari számonkérőszék. Bűn­hődni kell. Attila most nem beszédes, egyetlen tó1 mondatra futja csak erejéből; sóhajtásként, fohászként ál­dozza fel a szavakat önvédel­me oltárán: „Apuci, bánts.” De apuci bántja, eró; szakosan, dühhel. A suhintó; zöld vessző tűzpiros csíkot von a gyermek combjára. Sikkanb és lekuporodik, beleül ár­nyéka csöppecske tócsájába; A nap föléje áll, meghint’ fényének glóriás aranyával. Apa pedig megfordul, megf vissza szobájába, a fotel puh» fészkére, kikölteni a feléb­redt lelkiismeret furdaló; vádló fúriáit. A kő eleven szívvé változott bordái alatt Legszívesebben visszafordul­na, ölébe kapná a gyereket egy porcikáját nem hagyna csókolatlan. De nem lehet pedagógiai szempontból... A vénasszony ki vonszoló; dott az árnyékból, si. ingyencirkusz látványá; ra éhesen. Amikor apa, 1®! hajtott fővel elhalad melet', te, bölcs érzéketlenséggel meg' jegyzi: , — Ügy, úgy, a gyerek vervf jó! Apa megtorpan, szembefotj dúl lakószomszédjával, & csak ennyit válaszol: — A vénasszony is! , Tíz perc se telt el. A gyé! rekek visongó lármával 1ÓJ vacskát játszottak. Gabi vol* a ló, Attila a huszár . . . Gulyas Mihály nisták, nagy áldozatokat hoz­tunk. És megköveteljük, hogy a volt uralkodó osztályok lúgjai legalább ilyen áldoza­tokat hozzanak. Ha legalább az életüket meg akarják men. teni, egyetlen lehetőség ma­rad számukra: ha idejekorán a kommunisták oldalára áll­nak ... Horthy dennedten hallgat­ta, Modercin miként fejteget­te álláspontját Nem, ő nem ilyen beszélgetésre számított. Azért szánta el magát erre az illegális találkozóra, mert úgy vélte: számíthat némi megér­tésre. A jugoszláv partizánok­nak kapcsolatuk van a nyu­gati hatalmakkal, fegyvert, -felszerelést kapnak az ango­loktól és az amerikaiaktól, így bizonyára arra is mód­juk lenne, hogy közvetítse­nek közte, s a nyugati hatal­mak között. De hát a parti­zánok küldötte egyáltalán nem úgy viselkedett, mint aki igazolni akarná az ő el­képzeléseit. Beszél, egyre in­kább belemelegedve beszél. A háború utáni új világot emle­geti, azt, hogy mindenkinek dolgozni kell, s az embereket majd aszerint ítélik meg, kinek mennyire kérges a te­nyere. Aztán arról beszélt, hogy mindenkinek egyformán keil részesednie a javakból. — Nem tűrjük tovább, hogy némelyek sonkán és kaviáron éljenek, másoknak pedig ká­sából is kevés jusson! — foly­tatta tovább. A kormányzó megborzon­gott. Csak nem azt képzelik, hogy ő is kását fog enni csaj­kából a háború után? — Az ezeréves Magyaror­lamfő azonban nem enged­hette meg magának, hogy megsértődjék. N yelt egyet, aztán visz- szatért az előbbi té­mára: — Nem is tu­dom megérteni, miért ne él­ne egymás mellett békesség­ben e két kis nép ... Olyan jól megfértünk egymás mel­lett a monarchiában ... A K. U. K. hadsereg egy­kori tisztjében a monarchia említése egészen más érzel­meket keltett, mint Horthy- ban. Nyugtalan, ideges lett. — Meg kell mondanom, a monarchia ideje lejárt. Mi, forradalmárok annak idején szétzúztuk a monarchia kor­hadó, recsegő-ropogó épüle­tét. És el vagyunk szánva ar­ra is, hogy az egész régi, rot­hadt világot porig zúzzuk... — A történelmi értékek ... — próbálta közbevetni Hor­thy. A horvát azonban nem hagyta, hogy félbeszakítsák. — Közben nem kímélünk sem embert, sem mást — emelte fel a hangját. — Sem királyoknak, sem * hercegek­nek, sem burzsoáknak nem kegyelmezünk! Mi, kommu­zó fia nyugodtan ült, de Bor­nemissza felugrott: kiszaladt az előszobába, s a lépcsőház­ba nyíló ajtónál fülelt: vajon nem hall-e gyanús zajokat. — ... Mondom, több mint húsz esztendeig éltem a hor­vát nép körében . .. Megis­mertem és nagyra értékelem a nép nemes jellemvonásait. Modercin bólintott. — Mit üzent nekem dr. Ribár? — kérdezte a kor­mányzó hirtelen, minden át- * menet nélkül. A horvát zavarba jött. Csak nehezen nyögte ki: — Engem az önök felkéré­sére küldtek, összekötőként. Partizánköztársaságunk elnö-- kének egyelőre nincs közlen­dője. Mi leszünk, sőt, már tulajdonképpen vagyunk is a győztesek, önök a legyőzői­tek. Adja elő, kormányzó úr, mit óhajt? Én majd továbbí­tóm ezt megbízóimnak. Ha jónak látják, válaszolnak... A kormányzó meghökkent. Egészen más beszélgetésre számított, ö mégiscsak kor- i mányzó, ez az ember pedig vele szemben, egyszerű, kö­zepes beosztású tisztecske. Az illegális, találkozón lévő ál­23. F ent, az emeleten Bor­nemissza dolgozószo­bájában a kormányzó Széles mosollyal nyújtott ke­zel Mederemnek. — Üdvözlöm! — nyájasko- dott a kormányzó — üdvöz­löm! Remélem, jó útja volt... A K. U. K. hadsereg állító­lagos egykori tisztje meglehe­tősen zavartan válaszolta: — A körülményekhez ké­pest igen... Nyilván az járt az eszében, hogy az egyébként sem túl­ságosan elmés udvariassági kérdésnek ez esetben aztán a világon semmi jelentősége nincs. Óriási a zűrzavar, s a kormányzó azt tudakolja, hogy ő miként utazott? Uta­zott és kész. És most itt van. Legjobb lenne azonnal a tárgyra térni. — Szép út, nagyon szép út — nyájaskodott tovább Hor­thy. — Hej, de sokat megtet­tem én is az utat Horvátor­szágból Magyarországra. Több mint húsz évig éltem arrafe­lé, Horvátországban. A partner hallgatott. Ifjú Horthy Miklós és Bornem­issza ugyancsak. A kormány­üiiík m

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents