Észak-Magyarország, 1966. július (22. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-10 / 162. szám

ÉSZAKMAGYARORSZÁG 5 Nem törvényszegés, csak... A borsodi vegyipari üzemek termékei a világpiacon Interjú Virág Miklóssal, a Chemolimpex helyettes igazgatójával Azt mondja Barcsák István felsődobszai lakos, a Diósgyőri Gépgyár dolgozója, hogy az elmúlt három esztendő alatt bejárta már panaszával mind­azokat a hivatalokat, helyeket, ahol felvilágosítást, megértést, segítséget remélt. Azonban a panasz a mai napig panasz maradt, rendezetlen az ügy, amely nem hagyja, nem hagy­hatja nyugodni. Barcsák István felesége — aki közben meghalt — 1960- ban több mint három holdnyi földterülettel belépett a felső­dobszai termelőszövetkezetbe rendes tagként. Barcsákné, há­rom apró gyermek édesanyja már akkor is betegeskedett, nem kisebb bajjal, mint gyer­mekszülésből eredő trombózis­sal. Férje, aki akkor már több mint egy évtizede a Diósgyőri Gépgyárban dolgozott, mondta is a termelőszövetkezet veze­tőinek, hogy élete pórja nem­igen bírja majd a munkát. Ügy is lett. Sőt, bekövetkezett az a tragédia is, amire bizony gon­dolni is féltek. 1963. január elején árva maradt a három apró gyermek, szorgos, gon­dozó asszonykéz nélkül a csa­lád, a ház. Barcsák Istvánná mint tsz- tag halt meg. Azonban a be­vitt földterület után sem az­előtt, sem azóta nem részesült a család a termelőszövetkezet­től semmilyen juttatásban. Sőt, még mind a mai napig vonják a három évvel ezelőtt elteme­tett feleség, édesanya után a társadalombiztosítási járulékot. És — amit Barcsák István leg­inkább kifogásol — a termelő- szövetkezet arra sem méltatja a családot, a gyermekeket, hogy legalább nyolcszáz négy­szögölnyi háztáji területet ad­jon, ahol valamit termelhetné­nek! „Valóban furcsa csel, de (ehetetlen vagyok“ Barcsák István tehát immár három esztendeje követeli a maga igazát. Hogy legalább va­lamit adjanak, valamivel se­gítse a családot a termelőszö­vetkezet közössége. Azóta — hiszen ez természetes és nél­külözhetetlen dolog — Barcsák István újra megnősült. Gon­dozó, édesanyát helyettesítő szív és kéz kellett a három gyermeknek. Csak a termelő- szövetkezet, a közösség ma­radt hajthatatlan! Bőgős Antal, a termelőszö­vetkezet elnöke is alaposan is­meri az ügyet. Amikor véle­ményét kértük, őszintén fe­lelt: — Az utóbbi időben már nem. de korábban, amikor ide kerültem, többször ^felkeresett bennünket Barcsák a panaszá­val. Valóban az a helyzet, hogy még mindig vonja tőle a közös az első felesége után az SZTK biztosítást. Ezért nem kapnak föld járadékot, sem a föld utón. De ez azért van, mert az asszony betegsége miatt nem dolgozott a közös­ben, s munkaegység hiányában a 834 forint biztosítási díjat nem volt miből rendezni. így a földjáradékból kellett ki­egyenlíteni. Az évente 130—140 forint. Tehát hat-hét évi föld­járadék is rámegy a tartozás kiegyenlítésére. íla a megértés hiányzik — Én is furcsának tartom, hiszen másként is lehetett vol­na rendezni ezt a dolgot. Azon­ban a vezetőség, a közgyűlés is hajthatatlan. Azt mondják; a tartozást ki kell egyenlíteni. A földet kiadni nem lehet. A családból viszont senki sem dolgozik a közösben, így a háztáji területet sem javasolta a vezetőség. Megtehette volna ugyan Barcsák István, hogy bérleti szerződést köt a bent- lévő 29 aranykorona értékű földterületre, s évenként egy és fél mázsa búza árát, több mint 400 forintot kapna egy- egy évre. Azaz két év alatt le­tudta volna a régebbi „adós­ságot” ... Igaz, ami igaz, bi­zony a gyerekekre való tekin­tettel elférne náluk a háztáji terület is. De én egyedül nem dönthetek, tehetetlen vagyok, ha a vezetőség többi tagjának és a közgyűlésnek más a véle­ménye. Meg azután, bizony Barcsák István is másként be­szélhetne, viselkedhetne. Ak­kor talán már korábban pontot tehettünk volna az ügy végére. Ez utóbbi megjegyzésben sincs túlzás. Bárcsak István valóban keményen, határozot­tan lépett fel a termelőszövet­kezet vezetőivel szemben. Nem a legudvariasabban beszélt. Inkább követelt, mint a meg­egyezést kereste volna. S az is igaz, hogy — bár erre bizo­nyosan lenne ideje olykor — még egyetlen egyszer sem se­gített a közösségnek, amikor pedig elkelt volna — és ma is elkelne — Felsődobszán a se­gítő kéz. Talán, ha másként beszél, ha másként cselekszik, a közösség is másként visel­tetik igényeivel, követelésével szemben. S erre a „másként”- re még mindig van lehetőség. Azonban a felsődobszai Béke Termelőszövetkezet vezetősége, tagsága is rosszul vizsgázott emberiességből, megértésből. Ha csak szigorúan a rende­leteket nézzük, a termelőszö­vetkezetet nemigen lehetne felelősségre vonni. Hiszen, aki tsz-tag, annak fizetnie kell a kötelező biztosítási díjat. S Barcsák Istvánná három évi biztosítási díját mindeddig nem egyenlítette ki a föld után járó földjáradék. A termelő­szövetkezeti, a közösségi fegye­lem oldaláról vizsgálva az is helyes, általában szükséges határozat, hogy kedvezmé­nyek, háztáji terület csak az olyan tsz-tagokat illesse meg, akik teljesítik kötelességüket, akik becsületesen dolgoznak. Mégis azt kell mondani, hogy Barcsák Istvánék esetében egy igen fontos tényező: a megér­tés, az emberiesség hiányzott. Hiányzott, még akkor is, ha Barcsák István keményen be­szélt, követelt. És elsősorban a három, félárván maradt gyermeket figyelembevéve hiányzott! A termelőszövetkezet elnöke, Bőgős Antal és a könyvelést, az ügyintézést végző tsz-tagok, alkalmazottak is úgy ígérték: hamarosan pontot tesznek az ügy végére, megkeresik a leg­helyesebb megoldás útját. Ideje lesz» Azonban azt is hozzá kell tenni, hogy Barcsák Istvánnak is más módon kell keresnie a megoldást. Szépen, nyugodt szavakkal, emberien. Ügy, ahogy azt ő maga a kö­zösségtől elvárja. Barcsa Sándor Ismeretes, hogy július 18. és 31. között rendezik meg Mis­kolcon az első megyei export kiállítást. Az olvasók, a láto­gatók előzetes tájékoztatása végett kerestük fel Virág Mik­lóst, a Chemolimpex helyettes igazgatóját: adjon ismertetést arról, hogyan, milyen sikerrel szerepelnek a borsodi vegy­ipari üzemek a világpiacon. — A vegyipar Magyarorszá­gon és így Borsodban is a má­sodik ötéves tervben indult nagyobb fejlődésnek. Az ed­digi és a további beruházások­ra, a vegyipar még további fejlődésére nálunk annál is inkább szükség, van, mivel nyersanyagokban szegény or­szág vagyunk, és a nyersanya­gokat saját erőforrásokból leg­inkább a vegyipar tudja előte­remteni. a mi sajátos viszo­nyaink között a nagy volu­menű vegyipari beruházás ak­kor gazdaságos, ha üzemeink exportra is termelnek! Annak ellenére, hogy a beruházás legnagyobb részét a vegyipar kapta és kapja, nem vitás, hogy még nagyobb ütemű fej­lesztésre van szükségünk. — Mióta exportálunk nagyobb mértékben vegyipari termékeket? — Vegyipari export terme­lés körülbelül két éve folyik nagyobb mértékben. Elsősor­ban műanyagból szállítunk na­gyobb tételeket a külföldi megrendelőknek. Ebben ter­mékeink minősége a világszín­vonalon áll. A Borsodi Vegyi­kombinát pvc-jét bármely or­szágban el tudjuk adni. Kizáró­lag az árkérdésen múlik, hogy melyik országba szállítunk, vagy nem szállítunk terméket. A fő megrendelőnk ebben Tö­rökország. de jelentős tétele­ket szállítunk többek között Ausztriába és Olaszországba is. A kiállításnak arra kell ösztönöznie, a külkereskede­lemnek, az iparnak arra kell törekednie, hogy ne csak alapanyagot exportáljunk, ha­nem ezt ki kell egészíteni fél­kész- és késztermék gyártással is. — Flogyan szerepe­lünk a világpiacon a műtrágya exporttal? — Műtrágyából Magyaror­szág huzamosabb ideig jelen­tős mennyiségű nitrogén mű­trágyát importált. Ma már a házai mezőgazdaság szükség­leteinek kiegészítésén túl ex­portálni is tudunk. A nemzet­közi piac árkérdései szabják meg, hogy adott esetben bizo­nyos fajta műtrágyát exportá­lunk és bizonyos fajtát pedig importból szerzünk be. A kül­kereskedelem mór nagyon vár­ja a BVK karbamid üzemének megindulását. Ez évben 35 ezer, s jövőre százezer tonna árut várunk. A hazai mező- gazdaság igényétől függően a külkereskedelem exportálni tudja a teljes, illetve a hazai igények kielégítésén túl meg­maradt mennyiséget. Főleg Indiában és Pakisztánban szá­mítunk jelentős megrendelés­re. Mi bízunk abban, hogy a karbamid üzem terméke is ki­váló minőségű és versenyképes lesz, s hisszük, hogy a TVK olyan műanyagzsákokat gyárt, amellyel a csomagolás is ex­portképes lesz. — Mit mutat a lakk­és készfesték export? — A Tiszavidéki Vegyikom­binát is nagy exportot bonyo­lít le. A lakk- és készfesték (szintetikus alapanyagú lak­kok, zománcok) termékeiből több száz tormás nagyságren­dű külföldi szállításokat bo­nyolítunk le. Egyes sajátos rendeltetésű festékből, többek között hajófestékekből nyugat­németországi nagy hajózási vállalatok is jelentős mennyi­séget vásároltak. Az a tapasz­talatunk, hogy a gyári kollek­tíva meg tudja oldani az ex­portfeladatokat, jó minőségű árukat gyártanak. Vannak problémáink, és ezek a csoma­goló anyagokkal függnek ösz- sze. Felesleges kooperáció­nak tartjuk, hogy más tárcá­nál gyártják a széles volume­nű csomagoló anyagokat. Igaz, hogy most „átprofilozták”, de így se tudjuk kielégíteni tel­jes egészében a külkereske­delmi igényeket. Az a véle­ményem, hogy a KGM-gyártás semmi gazdaságos előnyt nem biztosít, minden amellett szól, hogy a festékgyárban kell ké­szíteni a csomagoló anyagot is. Ez annál is inkább indo­kolt, mivel szinte hetenként kell alkalmazkodni a piac igé­nyeihez (méret, csomagolási igény) és ezekhez rugalmasab­ban tudunk alkalmazkodni, ha a vegyipar tartja fenn a cso­magoló üzemet is. — Mit jegyezhetünk fel az Északmagyaror­szági Vegyiművekről? — Az Északmagyarországi Vegyiművek elsősorban a bá­nyaiparban és az útépítésben használatos robbanóanyagok gyártásában, exportálásában ért el jelentős eredményeket. Többek között nagy piacunk van ebből Nyugat-Németor- szágban. Versenyképességét igazolja az, hogy Nyugat-Né- metországban nagy, fejlett vegyipari üzemek vannak. Mi­nőségben, árban versenyképe­sek vagyunk. Tudomásom sze­rint gyártanak exportra gyógy­szer-alapanyagot is, de erre a másik érdekelt export válla­lat tud precíz választ adni. — Még egy kérdést: Mit vár a külkereskede­lem a borsodi vegyipari üzemektől? — A külkereskedelem azt várja, kéri a TVK-tól, hogy a választék további bővítése ér­dekében gyártson még több speciális zománc- és .lakjcfes- téket. Egyébként mimTFÍárom borsodi üzemmel jó és ered­ményes az együttműködésünk. A szakmunkát kívánó cikkek­ben együtt kutatjuk fel a piaci lehetőségeket, együtt tárgya­lunk a megrendelőkkel. (A TVK önállóan is foglalkozik piackutatással.) A külkereske­delem a jó kapcsolatok révén eredményesen adja át az ipar­nak a piacon nyert tapasztala­tait. Az a véleményünk, hogy az új gazdasági mechanizmus­sal kapcsolatos, fokozatosan megvalósuló intézkedések nem érik a kollektívákat vá­ratlanul, felkészülnek a vég­rehajtásához. Az ipar tapaszta­latokat szerez a külkereskede­lemben és a külkereskedelem jobban megismeri az üzemek adottságait, lehetőségeit. A közös deviza érdekeltség lehe­tővé teszi a vállalati és a kö­zös, a népgazdasági érdek még jobb összehangolását. Csorba Barna TITKOT PATTANT© HARAG „ ... ne haragudjanak, hogy ilyen sokat írtam és ilyen csúnyán, csak már alig látok a könnyeimtől. Na­gyon kérem, segítsenek! Tisztelet­tel. Bari Józsefné Alsózso>"\ Ta­nács utca 3.” Segíteni... De hogyan?! Mintha a szivemből szakadt volna Csinos szoba. A rekamié fölött esküvői kép függ a falon. Valami­vel lejjebb Erzsiké mosolyog két fényképről is. A tizenegy éves kis­lány barátnőjével játszik az udva­ron. Az imént bekíváncsiskodott, de anyja kiküldte, ne hallja a szót. — Bár mindegy most már — néz maga elé az asszony —, úgyis tud­ja ... — Kitől? — A szomszédasszonytól, Rózsa Balázsnétól. Egyszer sírva szaladt haza a gyerek. Ráborult az asz­talra és azt zokogta: ugye, te vagy az én anyukám, nekem nincs is másik anyukám? Megdermedtem. Miért kérdezel ilyet? „Rózsa néni megállított az utcán ... Azt mond­ta. te nem vagy az anyukám... Azt mondta, hogy menhelyből hoz­tál ..Az utcán, az iskolában rá­kiabálják a gyerekek: lelenc, lelenc! Üldözik. Tavaly ősszel kivet­tük a zsolcai iskolából, ebben az évben Miskolcra járt. Még így sem hagyják békén. Már nem bí­rom. Eladjuk a házat, elköltözünk innen. A férjem is így akarja. Min­den áldozatot meghozunk a gye­rekért. Nem én szültem, de mégis, ■üintha a szívemből szakadt volna ... Erzsiké hajából csurog a víz — teknőben lubickoltak az előbb. Sze­me kék, arca mezei pipacs, termet­re dundi kissé. Picit hasonlít a ma­májára — nem tudom észrevette-e már más is. Akit nagyon szeretünk, annak nemcsak a szívünket adjuk, hanem arcú nie vonását is. Csodála­tos az emberi természet. És néha érthetetlen. A vak gyűlölet nem válogatós. Gyakran az ártatlant veszi célba. — Az uram — meséli a Miskol­con dolgozó postás felesége — volt már a tanácson is és megmondta, közöljék Rózsánéval, hogyha ve­lünk van baja, akkor n# a gyere­ket bántsa. Erzsiké tekintete elborul. Félre fordul és lábával a hízelgő kutyát simogatja. A fa árnyékából hasonló korú kislány bukkan elő, Kárpi Vali, Erzsiké játszótársa. Egy a ke­vés közül, akt nem törődik a szá- montartott múlttal. — Nekem azt mondta Rózsa né­ni, hogy ne játszak az Erzsikével, mert az Erzsiké men helyi, nincs is anyja, aki van, az meg elmebajos. De én azt mondtam, hogy aki men- helyi, azt még jobban kell szeretni. Az egész falu tudja Keresem Rózsa Balázsnál A ha­tárba ment, késő este jön haza. — Maga mit tud erről az ügy­ről? — kérdezem az udvaron szor­goskod 6 asszonyt. — Nem sokat. Mi csak március­ban költöztünk anyukáékhoz, de annyit tudok, hogy haragban van Bariékkal. Bariék lehetetlen embe­rek. A gyerekeimet ki sem merem engedni az udvarra, mindig követ dobálnak át, meg pocskondiázzák anyukáékat. — Azt hogy tudja; Erzsiké édes gyerekük Bariéknak. vagy ... — Á, dehogy! Menhelyi. — Ezt honnan tudja? — Mondták. — Kik? — Hát... anyuka. De ezt min­denki tudja, az egész falu. Nem ti­tok. — Helyénvalónak tartja a szom­szédi haragot? — Mit tehetünk.. . Bariék áská­lódnak ellenünk, ránk küldték a tűzoltókat Is. hogy gyúlékony anya­got tárolunk a padláson. Meg be­piszkították a kútunkat. És mindketten egymás becsületét. De ami fájóbb, egy gyerek lelkén ejtettek foltot oktalan civakodásuk- kal. — Az utcában mindenki harag­szik rájuk, kérdezze meg a szem­közti szomszédot. Ki tehet róla? — Igen, haragban vagyunk ve­lük — mondja Béres Józsefné. — Miért? — Mert Bariéknak nem tetszett, hogy Rózsáékkal tartjuk a kapcsola­tot. A belső szobában tesz-vesz a ház gazdája, csak fél füllel figyel, — Maga is haragszik rájuk? — Hát... Ha az asszony nem szól hozzájuk, nem tehetek mást... — Az utca kilencven százaléka haragban van velük — erőlködik Béresné. — összeférhetetlenek. — És miattuk a gyereket szapul- ják ... — r — Art mondják neki, lelenc. — Én még nem hallottam. — Érdektelen fültanúk mesélik. Megvonja vállát, mintha azt mondaná: arról meg ki tehet? Csakugyan, ld tehet róla? Menjenek el... Hódi László tanácselnök komoran maga elé néz. — Én nem hiszem, hogy Rózsa Balázsné tehetne róla. Köztisztelet­ben álló asszony, aktív tanácstag. — Annál inkább vigyáznia kelle­ne az utca békéjére. — Igen. Mindkét fél hibás. De el­sősorban Bariék. Civakodásukért már a bíróság előtt is álltak, engem is megidéztek tanúnak. Ha jól em­lékszem, Barinét marasztalták el. Csúnya ügy... , — Mi okozta a haragot? — A jó'ég tudja már. Sok éves bonyodalom... — És a gyereken csattan az os­tor. — Rajta. — Szeretik Bariék Erzsikét? — Persze. Mind a ketten. Az édesanyja se szerethetné jobban, mint Bariné. Iskolába menet kikí­séri a megállóhoz, visszafelé meg várja. — Azt beszélik. Bariék isznak és itatják a gyereket is. — Hazugság! — Dühösen legyint, ahogy pletykára szokás. — Hazug­ság! A legszebb megoldás Mint ahogy sok minden hazugság ebben a szerencsétlen históriában. Ha jól meggondoljuk, az is hazug­ság. hogy Erzsiké nem édes magzat­ja Karínénak. Tény, hogy nem ő hordta a szíve alatt, de két és fél hónapos kora óta neveli. Ügy hoz­ta haza a két karjában, mint a ma­gáét. Amikor élet és halál között lebegett a súlyos beteg csecsemő, egyedül ő virrasztott mellette éj­szakákon át S a kislány egyedül neki mondja, hogy édesanyám. Ki­nek van joga eltulajdonítani a gye­rektől a legszebb érzést? Kinek ér­deke, hogy egy ártatlan és szép ha­zugság a legtökéletesebb igazsággá érlelődjék? Bariné segítséget kér. De kivel szemben? Az ember érzelmi vilá­ga rendkívül bonyolult. Hevesen tud szeretni és rettenetesen gyű­lölni. A gyűlölet elvakít és perzse­li az ártatlant is, hogy gyötörje és fedezze azt akit célba vesz. Nem bizonyítható, hogyan pat­tant ki a titok. Voltaképpen soha sem volt az. Közel tizenegy évvel ezelőtt azt mondta a falu: milyen derék teremtés ez a Bariné. Aztán a két szomszédos házból szikra pattant ki, meggyül tóttá az érzé­seket és ellenérzéseket, lángba bo­rította az utcát S ugyanazt ami­ért korábban dicsérték Barinét, ma felelőtlen szószátyárok arra használják fel, hogy bántsák. És közben a gyereket bántják igazá­ból. Milyen megoldást találhat a sé'' gítő szándék ebben az esetben? A tanács elnöke azt mondja, legjobb volna, ha Bariék csakugyan elköl­töznének. Bariék is már-már így határoztak. De elmenekülni az ott­honból. odahagyni a csinos házat a kertet az emlékeket, a falut az utcát amely nemcsak haragudni, de szeretni is tud — helyes vol* na-e? Nem hiszem. Sokkal inkább a megbékélés. Hiszen amúgy is elég sok a békétlenség a -világon, ami ártatlanokat gyötör és gyógyíthatat­lan sebeket ejt Csala László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents