Észak-Magyarország, 1966. július (22. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-29 / 178. szám
55Árvíz99 Kőbányán f m> Várkonyi Zoltán rendezésében Jókai regényéből készülő kétrészes film egyik legnagyobb, legizgalmasabb jelenetét forgatták a kőbányai Váltó utcában felépített hatalmas díszletek között. A hideg ivóvízzel feltöltött 1.60 méter mélységű „medence” az éjszakai forgatáson ugyancsak próbára tette a statisztéria erejét, lelkesedését. Forgatás közben. Májára» Tárható idő,iára« ma «eögí felhős, az évszakhoz képest hűvös idő. Ma országszerte kevesebb helyen esővel. Időnként élénk északnyugati szél. A hőmérséklet keleten is csökken. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 19—21 fok között. A baleset oka: ittasság Murányi Sándor villanyszerelő, a miskolci 3. sz. AKÖV dolgozója, mezőkövesdi lakos július 28-án délelőtt ittas állapotban vezette Miskolc—Szirma közti útvonalon a Treznai Tibor miskolci lakos tulajdonát képező CH 67—94 írsz. személygépkocsit, amely az úttest bal oldalán felborult. Az esemény következtében Murányi 8 napon túl gyógyuló felsővégtag sérülést szenvedett. A járműben 6000 forintos kár keletkezett. Harkányban sorsolják a lottói A lottó 30. játékheti nyerőszámait július 29-én. pénteken délelőtt 10 órai kezdettel Harkányban sorsolja a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. Ezúttal ugyancsak sorsolással döntik el azt is, hogy a hétfői tárgynyeremény húzáson melyik játékhét szelvényei vesznek részt. 1966- július 29, péntek A nap kelte 4.17, A hold kelte 17.57, Névnap: Márta. 110 éve, 1856. július 29-én, 46 éves korában halt meg Robert Schumann, nemet zeneszerző és iró, a Beethoven utáni korszak kiváló mestere. Jogásznak készült, de hamarosan teljesen a zenével kötelezte cl magát. Meg ifjúkorában társmegalapítója lett az első zenei folyóiratnak. Az elsők között hívta fel a figyelmet Chopin és Brahms lyuffta 19.23 órakor. lyugta 0.53 órakor. jelentőségére. Ö volt a zenei romanticizmus legkiemelkedőbb egyéniségeinek egyike. Szerzeményeiben az érzelmek csodálatos mélysége egyesült a képzelet magával ragadó áradásával és párját ritkító mesterségbeli tudással. Mestere volt a kisebb méretű zenei képek, főként zongoradarabok, dalok és énekkari müvek alkotásának, ezenkívül szélesebb lélegzetű müvei; szimfóniái, nyitányai, versenyművei is zsenialitásához méltóan, maradandóan képviselik sajátos zenei költészetét. Alkotói működésével szinte egyenrangú zencbirálói ét kultúrpolitikai tevékenysége\ amelynek jelentékeny részéi folyóiratának hasábjain fej. tette ki. Bővítik a sárospataki szociális ottbont 11 ítélet rablásért, lopásért, közokirathamisításért és súlyos testi sértésért (Levelezőnktől.) Az öregekről való fokozottabb gondoskodást bizonyítja a sárospataki szociális otthon tervezett bővítése. A sátoraljaújhelyi járáshoz tartozó községek összefogásán alapuló községfejlesztési hozzájárulásból 80 férőhellyel bővítik a jó hírű Bzociális otthont. A tervek társadalmi munkában készülnek, és az építkezést még ez év őszén megkezdik. Az új szárnyban már korszerű, központi fútóses társalgó és ebédlő biztosítja majd az őregek napi kényelmét. s Kükemezei József vb-titkár Tanácstagok fogadóórái Miskolc városi tanácstagok: Augusztus 1: Csontos Mihály, Városi kiegészítő parancsnoksag, esolcaí-kapu 17., 15 órakor; Fen- esik Imréné. ni., MatuJa utca 18., 18 órakor; Harmos Károly, 114. sz. tparitanuló Intézet, III., Gagarin ti. 54., 17 órakor; Kammel Lajosné és Szabán Tibor, József Attila pártszervezet. Baross Gábor u. 13., 13 orakor; Rácz János, III.. Fad- rusz utcai általános iskola, 18 orakor; Tóth Mária. Kommün u. 2., fszt. 6., 18 órakor. Augusztus 2: Bacsó József, III., fcrdély u. b'., fs/.t. 2., 17 órakor; dr. Illés Béla, Szeles utcai általános iskola, 18 órakor; Koval Pal, TI., Szilágyi Dezső utcai általános iskola. 18 órakor; Várad! István, 111.. Ságvári utcai általános iskola, 40 orakor. Augusztus 3: Berki Mihályné, TT., Szőlőhegy u. 38.. 17 órakor; Komárómy József, Papszer u. 1., 17 órakor. Augusztus 4: dr. Deseő Emil, Szentpéteri-kapu, II. orvosi lakás, n. iepcsöház, II. e., 15 órakor; Fóldesi Gyula, Tapolca, Fenyő u. 38., 19 órakor: Némethy Ferenc, I., Nagyváthy utcai általános iskola, 18 akor; Somlyai Imréne, Opren- dek Sándor pártszervezet, ni., Marx Károly u. 49., 17 órakor. Együtt állt a miskolci já- j rásbíx'óság előtt Németh La- I jós és Hermann Ferenc. Mindketten miskolci lakosok és mindketten kocsisok magánfuvarosoknál. Németh Lajost kétszer már elítélték lopásért. Ezúttal visszaesőként elkövetett rablásért és elhárításiba képtelen állapot kihasználásáért került bíróság elé. Hermann Ferenc bűnsegédként állt bíróság előtt. Németh Lajos alkoholista, Hermann Ferenc se veti meg az italt. Idén januárban munka után italozni mentek és kifosztottak egy ittas embert. Elvették pénzét, óráját, közben ütötték is a magatehetetlen embert. A visszaeső Németh Lajost 5 év és 4 hónapra, a bűnsegédként először vétkező Hermann Ferencet 2 év és 6 hónapra ítélték. Farkas István filkeházax eltartott és Csendem László miskolci segédmunkás a miskolci Kossuth presszó emeleti részében egy erősen ittas embert fogott közre. Elhatározták, hogy kirabolják. Elhívták a Hámor étterembe, de útközben ütni kezdték egy üres telken, majd kirabolták. Farkas Istvánt 2 év és 8 hónapra, Csendom Lászlót pedig 2 év és 4 hónapra ítélték. * Hovanyeez László miskolci és Mucza Béla egyek! alkalmi fuvaros több, egymást követő, társadalmi tulajdont károsító lopás, rongálás és sikkasztás vádjával került bíróság elé. Mucza Bélát már háromszor ítélték el vagyont károsító bűncselekmény miatt. A visszaeső Muczát a legutóbbi, többrendbeli bűncselekményért 2 év és 2 hó- napx-a, Hovanyeczet pedig 1 év és 4 hónapra ítélték, ♦ Kompos Lászlóné, miskolci adminisztrátor és térje, aki miskolci segédmunkás, együtt került bíróság elé. Kornpos- rxét a múltban már pénzbüntetésre ítélték egyszer magánokirat hamisításért. Mint a III. kei-ületi Tanács gépíró- adrrúnisztrátoi-a a segélyekről szóló határozatokat gépelte, . és elhatározta, hogy fiktív segély-határozatokat szerkeszt saját gyermekei rész re. Férjével közölte, mikor legyen otthon, mikor veheti fel a megérkező segélyt. A férj ezt meg is tette. Később Komposné hét esetben közokiratot hamisított, ügy, hogy a határozatokon megváltoztatta a kimenő segélyek összegét, és a fiktív kifizetéseket ezen összegek csökkentésével fedezte. Komposnét halmazati büntetésül 6 hónapi szabadságvesztésre, férjét pedig orgazdái tevékenységért 3 hónap! javító-nevelő munkáx-a ítéltek 10 százalékos bércsökken léssel. Tóth Ernő kazincbarcikai és Tóth Kálmán nagydobosi segédmunkás, valamint Tóth Ferenc tunyogmatolcsi alkalmi munkás együtt került a miskolci járásbíróság elé súlyos (esti sértés miatt. Mindhárman testvérek, közülük Tóth Kálmánt már többszőr elítélték lopásért, testi sértésért. 1965 áprilisának egyik napján mindhárman együtt italoztak Kazincbarcikán és Berentén. Utóbbi helyen szó- lalkoztak össze egy fiatalemberrel, akit megvex-tek, földre teperlek, rugdostak. A sértett egyik sérülése 4—5 hét alatt gyógyult meg, a többi 8 hónapon belül. A miskolci jái'ásbíróság Tóth Ernőt 8 hónapi, Tóth Kálmánt 1 év és 4 hónapi, Tóth Ferencet pedig 6 hónapi szabadság- vesztésre ítélte. (mátc) Készül a bográcsgulyás Sárospataki ásatásokról — Szegeden A szegedi Móra Ferenc Múzeum 1964—65. évi évkönyvében jelent meg dr. Molnár Verának, a sárospataki vármúzeum volt munkatársának beszámolója a sárospataki gótikus templom 1964. évi ásatásáról. Az ásatásokat dr. Molnár Vera vezette annak idején, és a kutatások eredményeit, illetve a mostani szegedi évkönyvben olvasható beszámolót még 1964 októberében összegezte. Megállapításait. illetve kutatásainak eredményeit a további ásatásaik részben módosították. Előkerültek a román és kora gótikus periódusok maradványai, s a kutatások a XV— XVI. századi építkezéseket is más megvilágításba helyezték. Molnár Vera beszámolója azonban így is igen értékes, megállapításai jó alapul szolgáltak a további kutatásokhoz. Örömmel regisztráljuk. hogy Borsod megye jelentős műemlékéről, az ország -gy másik táján működő tudományos intézet kiadványában olvashatunk. A beszámoló most külön lenyomatban Is megjelent. (Foto: Szabados György) — J. CEDENBAL, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának első titkára, a Minisztertanács elnöke táviratban mondott köszönetét Kádár Jánosnak és Kállai Gyulának azért a táviratért, amelyben kifejezték a magyar nép együttérzését az Ulan Bator-i árvíz következtében Mongóliát ért természeti csapás miatt. — BŐVÜL Sárospatak parkterülete. A József Attila utca rendezése során az idén 700 négyzetméternyi savval bővül Sárospatak parkterülete. A lakosság 100 négyzetméternyi sávot társadalmi munkában parkosít. — BEFEJEZIK a második félévben a farkaslyuki szénosztályozó további korszerűsítések A tervek szerint idén december 31-re készülnek el a munkával. — DEVIZAGAZDÁLKODÁST sértő két bűntett miatt halmazati büntetésként 2 ezer forint pénzbírságra ítélték Lukács Lászlót, a Borsodi Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat propagandistáját — A VILÁG LEGKISEBB HADSEREGE San Marino államnak van a világon: mindössze 11 fő. Egyébként Izland- nak és Lichtenstcinnek egyáltalán nincs hadserege. — A HARMADIK ötéves terv időszakában 2900 hold szőlőt és 2700 hold gyümölcsöst telepítenek a Közép-Dunántú- lon. Vas, Győr-Sopron, Komárom, Zala és Veszprém megyékben az új telepítésekben az almát és az őszibarackot felváltják a bogyós-gyümölcsök. A ribizkéből és málnából több mint 700 holdat telepítenek majd. Előtérbe kerül a csemegeszőlő is. — SZOMBATHELYEN a világhírű Isis-szentéiy mellett szállodát építenek. A tizenöt millió forintos beruházással készülő új szállodában 120 ágy, 200 személyes étterem és tágas presszó áll majd a vendégek rendelkezésére. A szállodát, amely az Isis szálló nevet kapja majd, 1968 első felében adják át rendeltetésének. — A KISKUNFÉLEGYHÁZI tanács kezdeményezésére két óriási szélkakast állítanak fel a Budapestről Szegedre vezető országúton az Aranyhegyi csárda mellett. A 13 méter magasságban elhelyezendő másfél méter nagyságú szélkakast könnyen mozgathatja majd a szél, s az erre járó utasoknak jó reggeli kíván. — TILTOTT halárállépcshez nyújtóit segítség gyanúja miatt a rendőrség előzetes letartóztatásba helyezte Wolfgang Licbhard nyugatnémet állampolgár, stuttgarti lakost. Az ügyben a vizsgálat folyamatban van. — SZÁRNY ALÓ dallamok címmel zenés klubestet rendeznek a szerencsi járási művelődési klubban július 29-én, este 7 árai kezdettel. *— AZ AUTÓSOK nemsokára két pohár vízzel tíz perc alatt ragyogó tisztára moshatják a kocsijukat. Az Eurékia cég erre a célra „csodaszivacsot” készít poliuretánból. A szivacsban egy különleges keverék van, amely használat közben fokozatosan oldódik. Elegendő az egyszeri lemosás, öblítés nem szükséges. A szivacsot mintegy 30-szor lehet felhasználni. — ANKETOT rendeztek a sajószentpéteri járási és az ónodi községi könyvtárban. Fejes Endre Rozsdatemető című müvéről. A Miskolci Nemzeti Színház néhány művészé is közreműködött. Értesítés A MÁV Miskolci Igazgatósága éi'lesiti az utazóközönséget, hogy az Onga — Szikszó állomások között július hó 28-tól kezdve hétíó, kedd, szerda, csütörtöki napokon 9,30—17,30 óráig, míg péntek, szombat és vasárnapi napokon 9,30—11,50 óráig a vonatforgalom további intézke* dósig szünetel. A jelzett időpontban Szikszó — Miskolc Tiszai pu. között a személyforgalom lebonyolítása vonatpótló autóbuszokkal történik. Onga — Miskolc Tiszai pu. között július 28-tól a személyforgalom vonattal lesz lebonyolítva. A vonatpótló autóbuszok Miskolc — Tiszai pu-on a Zója téren levő Szinva-parti útról, Szikszó és Ongaújfalu állomáson az állomás épülete elől, míg Szikszó — Vásártéren a megállóhelyhez vezető út kiágazásától indulnak. Az autóbuszok sorszámozva, valamint vonatpótló autóbusz felirattal lesznek ellátva. ÉSZAKMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapJA Főszerkesztő: Sárközi Andor Szerkesztőség: Miskolc. Tanácsbáz tőr i. Telefonszámom Titkárság: 16—886. Kultúrrovat: 16—067. Ipart rovat: 16—033. Pártrovat: 19—078. Mezőgazdaság rovat: S3—B87. Sportroval: 16—049. Belpolitikai rovat, panaaa Ügyek! 16—016. KiaOIII a Borsod megyei Lapkiadó Vállai al Miskolc. Kossuth u. 11. Felelős kiadd: Bírd Péter Telefon: 38—131. Hirdetésfelvételt Széchenyi u. IS—VL Telefon: 16—213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj egy hónapra 13 Ft Előfizethető s helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: 26 055. Készült a Borsodi Nyomdában, Felelő« vezető) uéry György. ‘