Észak-Magyarország, 1966. július (22. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-03 / 156. szám
▼nArnap, 10G6. július 3. ÉSZAKMAGTARORSZÁG 5 — Szervusz! Mi újság? Hogy vagy? — Szervusz! Semmi különös. Köszönöm jól — vagy: —, köszönöm, kibírnám jobban is- — Ami arra utal, hogy az illető lényegében jól van, de hát ki ne „bírná ki” jobban is. Ám, ha a kérdést nemcsak „szokásból”, hanem mondjuk az orvos teszi fel betegének a kórteremben, nagyon is tudatosan és őszinte érdeklődéssel „kíváncsiskodva” betege állapota, közérzete iránt — a válasz már nem ilyen gépies, megszokott, sablonos, semmitmondó. A válasz is őszinte, az illető tényleges helyzete, állapota által meghatározott. A beteg lelkiismeretesen válaszol: „köszönöm, doktor úr, jobban érzem magam, mint tegnap”, vagy éppen „fáj a fejem, nincs étvágyam, rossz a közérzetem” ... Es a megkérdezett nyilván csak egyes szám, első személyben válaszol, egyéni véleményét mondja saját közérzetéről, és nem nyilatkozik, nem is nyilatkozhat a a többi beteg, a kórterem minden lakója nevében, miután társai tényleges állapotát külön-külön, vagy együttesen nem ismerheti: legfeljebb felszínes jegyekből, éjszakai sóhajokból vagy nyöszörgésekből ítélve következtethet egyik-másik társa állapotára, közérzetére, de nem a teljes valóságos közérzetre és a kórterem valóságos közvéleményére. Egy közösség — teszem azt egy kórterem közösségének — közvéleményét pedig nehezen tudná egy ember megfogalmazni, hiszen erre a nagyon is eltérő egyéni közérzetek összességéből, speciális „szintéziséből” lehet csak következtetni — mondjuk az orvosnak, aki minden beteget külön- külön megkérdezett, megvizsgált. De még ő is csak a legáltalánosabb értelemben fogalmazhat. nyilatkozhat. Ez a gondolatsor nem üres öncélúság- ból került a tulajdonképpeni mondanivalónk elé. Annak érzékeltetésére szántuk, hogy a közérzet, az egyéni vélemény és a köz-1 vélemény bár összefüggő, mégis különböző fogalmak. A valóságnak más-más összefüggéseit tükrözik. Mégis elég gyakori, hogy — néha csak „ártatlan” tájékozatlanságból, máskor felelőtlen szószátyárságból, vagy éppen lelkiismeretlen, tudatos megtévesztési szándékkal — egyesek összekeverik e fogalmakat. Különösen a közvéleményre hivatkoznak felelőtlenül akkor is, amikor egészen másról van szó. A tudatos megtévesztőktől eltekintve ennek egyik oka az, hogy akik a közvéleményre olykor meggondolatlanul is hivatkoznak, önmagukban sem tisztázták: tulajdonképpen mit is kell értenünk a közvélemény fogalmán? És ha ezt a kérdést boncolgatjuk, elemezgetjük, néhány ténnyel, megállapítással mindenkinek számolnia kell. Azokkal például, amelyekre a „Magyar Sajtó" ez évi májusi száma az újságírók figyelmét is felhívta. — Egységes közvélemény tulajdonképpen nincs, és bizonyos kivételektől eltekintve nem is lehetséges. (Osztálytársadalomban különösen nem, sőt az átmeneti viszonyok között sem.) Nehezen képzelhető el, hogy sok ezer vagy millió ember az élet sok millió dolgában, sokszínű jelenségében, egymást gyorsan követő eseményeiben egyformán tájékozódjék, igazodjék el, és minden jelenségről egyformán vélekedjék. Vagy az a tény, hogy mást értünk a társadalom világnézeti állapotán, mást politikai álláspontján, hangulatán (amelyek szintén differenciáltak), és ismét mást a közvéleményen, ami maga is jelzi, hogy az előbbi kettő sem azonos az utóbbival, miután o világnézeti állapot és a politikai álláspont lassabban alakul és maradandóbb, a közvélemény pedig gyorsabban változik. A közvélemény sokkal közvetlenebb, direktebb kapcsolatban van a napi, vagy más eseményekkel, ezért sokkal differenciáltabb is, mint a világnézet vagy a politikai álláspont. Nincs tehát a mi viszonyaink közt se egységes közvélemény, legfeljebb az élet néhány nagy kérdésében alakul ki egységes vélemény, igazi közvélemény, például abban, hogy háború helyett békében akarunk élni, vagy a kapitalizmusnál jobb a szocializmus stb. Az pedig nyilvánvaló, hogy a társadalom különböző osztályainak, rétegeinek az élet különböző kérdéseiről különböző a véleményük. Ezen belül az egyének véleménye is különböző objektív, szubjektív, vagy véletlen okok közrejátszásától függően lehet különböző. Mindezt nemcsak az újságíróknak kell szem előtt tartaniok, de mindenkinek, aki különböző kérdések kapcsán a közvéleményre apellál, arra hivatkozik. Vagyis rendkívül óvatosan kell bánnunk az általánosító következtetésekkel, és minden konkrét kérdés kapcsán legalább olyan alapos vizsgálódásra, tájékozódásra van szükség, mint ama orvosnak, aki bevezetésnek szánt példánkban betegei közérzetéről nyilatkozik. Ez azért is fontos, mert a valóságos közvélemény a társadalom tagjainak, adott osztályainak, rétegeinek objektív helyzetét, és ebből fakadóan tényleges közérzetét tükrözi. Az osztályok és rétegek helyzetének és véleményének változásai pedig számos tényezőtől — mindenekelőtt az adott társadalom típusától, a termelő erők (közte elsősorban a dolgozó emberek) és a termelési viszonyok fejlettségi fokától — és számos más tényezőtől (pl. a politikai viszonyoktól, de a napi politikai stb. eseményektől is) függ. Teljesen érthető, ha a ml viszonyaink közt közvéleményen elsősorban társadalmunk alapvető osztályainak, — a munkásosztály és a parasztság —, tágabb értelemben pedig az összes dolgozó osztályok és rétegek véleményét értjük, az élet legáltalánosabb nagy és kevésbé nagy kérdéseiről, beleértve a mindennapi élet kisebb-nagyobb örömeit, gondjait is. Nem titkoljuk: számunkra az sem közömbös, hogy milyen például a kommunisták közérzete és véleménye. Sőt, ezt nagyon is fontosnak, az igazi közvéleményt jól „kitapintó” érzékeny szeizmográfnak tartjuk. Azt pedig visszatetszőnek és felelőtlenségnek, ha valaki — teszem azt az cszperesszók vagy italboltok szeszgőzös, füstös légkörében vagy másutt — egyéni véleményét, olykor szubjektív nyavalygásait kiáltja ki „közvéleménynek”. De hatását, hatékonyságát tekintve az se „bocsánatos bűn”, ha valaki tájékozatlanságból, vagy szellemi felfogó képessége híján hivatkozik hamisan a közvéleményre. A közvélemény céltudatos „kevergetői”, a felelőtlen nyugati „kacsák” fel-felröpoentői, a „kávéházi konrádok” és a politikai kibicek — még inkább más lapra tartoznak. Ezekről egészein más a véleményünk is. Csépányi Lajos Híd Collegno és Sárospn tt Beszélgetés dr. Papp Lajos elvtárssal, a megyei tanács vb elnökével I. Az oliirnt „Collegno községben 1966. június 5-én mi, József Küke- mezcy Sárospatak tanácselnöke (Magyarország) és Ruggero Bertotti Collegno polgármestere (Olaszország) testvérvárossá nyilvánítjuk Sárospatakot és Collegnot a Federacion Montiale des Villcs Jumelee védnöksége alatt azzal a szándékkal, hogy kulturális, turista, társadalmi és gazdasági csereforgalmat valósítunk meg mindkét város lakosságának érdekében. Ünnepélyesen kijelentjük szándékunkat, hogy a testvérvárosok alap- szabályzatát Magyarország és Olaszország népe közötti testvériség és barátság kötelékeinek fejlesztésére vonatkozóan tiszteletben tartjuk, a legmélyebb függetlenségi hagyományok szellemében, amelyek Kossuth és Garibaldi nagy alakjaiban fejezték ki a szabadság és a fejlődés népszerű gondolatát. Ennek megerősítésére mi, Sárospatak tanácselnöke és Collegno polgármestere aláírásunkkal és a két község pecsétjével látjuk el ezt az okmányt A két város testvéri szövetségének a fenti hivatalos okirat a rögzítője. Az okiratban foglaltak realizálása már meg is kezdődött, de számunkra mindenképpen a folytatás az érdekes, hiszen két olyan városról van szó, amelyiknek egyikét nem ismerjük, nevét is alig hallottuk. Dr. Papp Lajos elvtárs, a megyei tanács vb-clnöke hivatalos küldetésben járt az olaszországi Collcgnoban, hogy a sárospataki tanács vb- titkárával, Kükemezey József elvtárssal együtt részt vegyenek a két város barátságát parafáló ünnepségen. 2. Miért Collcjrno és Sárospatak Papp Lajos elvtárs elmondotta, hogy Ruggero Bertotti, Collegno város polgármestere régi híve a városok közötti jó szomszédi kapcsolatok gondolatának. Eredetileg K os.su th- emlékek, relikviák felkutatásáért jött Magyarországra, járt Monokon és Sárospatakon is. Kezdetben a turista szenvedélyességével ismerkedett Kossuth Lajos egykori forradalmi portréjával, de' később, 1963-ban hivatalosan is kapcsolatot teremtett Borsod megye vezetőivel. Ruggero Bertotti ismerve Kossuth torinói tartózkodásának (Collegno Torino 30 ezer lakosú gyár- városa) részleteit, forradalmi magatartását, azt javasolta, hogy teremtsenek testvérvárost kapcsolatot Sárospatak és Collegno között. Először hivatalos küldöttségek cserélnék ki tapasztalataikat, de később sor kerülhet munkások, diákok, értelmiségiek kölcsönös látogatására is. 3. Sárospatak tér Olaüzorüzásban Ünnepi tanácsülésen került sor az okmányok kicserélésére. A tanácsterem tömve volt, s mint Papp Lajos elvtárs elmondotta, népes érdeklődő sereg állt a tanácsház körül, mert az eseményt hangszórón át közvetítették. A collegno lak valóban ünnepi aktusnak tekintették a két város testvéri szövetségre történő lépését. Ez külsőségekben is megmutatkozott; zászlók, virágok özöne, nagylétszámú fúvószenekar és az okmányokban foglalt szövegek szónoki kibontása élénkítette az ünnepség-sorozatot. Közvetlenül az okmánycsere után új tér névadójára került sor; egy vadonatúj, csemetékkel, apró bokrokkal benépesített teret Sárospatak térnek neveztek el. Az egyik collcgnoi iskola ültette a fákat, az intézmény növendékei vállalkoztak arra is, hogy a későbbiek során gondozzák majd a parkot. A delegáció ott tartózkodása idején nagyszabású kiállítás megrendezésére is sor került. Az ipari jellegű kiállításnak volt egy épülete, ahol a testvérvárosok termékeit mutatták be. (Collegno, Antony francia kisvárossal és Neuburg NDK-beli városkával tart fenn hasonló testvérvárosi kapcsolatot.) Borsod megyéből hollóházi porcelán, bodrogkeresztúri majolika, tokaji bor és matyó népművészeti termékek emlékeztettek Sárospatakra. 4. Collegno város szelleme A várost zömében munkások lakják. Határában vasöntöde, műanyaggyár, óriási papírcsomagoló üzem, fém- megmunkáló és finommechanikai üzem található. A város élén haladó szellemű vezetők állnak, a kommunisták hallatják szavukat a város irányításában. Nagyon élénken él a partizánmozgalom sokfajta emléke, nagy kultusza van a hagyományok ápolásának. A gyerekek ismerik a partizán hősöket.; Collegno- ban több iskolát neveztek el partizán mártírról. A küldöttség tanulmányozta a kommunista párt munkáját is; as elvtársak elmondották, hogy nekik minden aprócska eredményért nagyon komolyait meg kell harcolniuk. Például, ha egy új bölcsőde nyílik, erőteljesen síkra kell szállniuk, hogy a bölcsődében ne apácák neveljék a gyerekeket. A mindennapi eredményekért folyó harc rengeteg gyakorlati eredménnyel jár, ezeket tanulmányozni tanulságos. hasznos időtöltés. A szolidaritás egy kedves megnyilatkozásáról is szólni kellj ugyanis a két város kapcsolatának első lépései közé tartozott volna a sárospatakiak művészeti csoportjának bemutatkozása. Az olasz kormány nem adta meg a beutazási vízumot, a collegnoiak e2 ellen hevesen tiltakoztak. A rádió művészei, hogy a meghirdetett előadások ne menjenek veszendőbe, szolidárisán, felléptidí) nélkül vállalták az előadások megtartását A jövőt illetően: reméljük, a két város közötti kapcsolatok mélyülnek és a vízum- gondok is mind ritkábbak lesznek. Párkány László ************************************************************************************************************************************** A tehetség velünk születik? Örököljük képességeinket? Avagy tiszta lap az emberi lélek, amelyre a nevelés írja fel jegyeit s erre a lapra bármi felvéshető? Talán minden a környezeten múlik? Évszázados ez a filozófiai vita, s a lélek- és tehetségbúvárok igen hálásak lettek volna, ha feltárul előttük a taktabáji Márton Piroska élete. Azé a harmincnyolc éves parasztnőé, akiben annyi kimondatlan szó és gondolat szorult, s aki nem lett próféta saját hazájában. — Vagy mégis? • A határból jött be, vezető nélkül hagyta munkacsapatát kedvünkért. Mentegetőzik, hogy „szét van a ház”, de már kora reggel kiment a földre. A szobában hűvös sötét fogad. Ahogy leakasztja a függönyt, egy könyvön akad meg a tekintetem. Ott hever a kis asztalon, az írógép mellett. B, Jacobi: Templomok és paloták. — Ezt olvassa? — Igen. Szeretem a régészetet. Talán azért, mert a romantikát is szeretem. — Csak ilyeneket olvas? Élénken tiltakozik — Nem, dehogy! Jöjjön, megmutatom a könyveimet. A konyhán át jutunk a másik szobába, amelyet üvegajtós könyvszekrény díszít. A legkényesebb ízlésű irodalmár se válogathatott volna különben. íme: Pimov: Dohány; Gábor Andor: Novellák; Ady összes versei; Petőfi és Arany ugyanígy képviselve; J. Ma. Corredor: Beszélgetések Pablo Casals- szal; Darvas József, Illés Béla munkái szintén megtalálhatók Romain Rolland: Händel című művének társaságában. Bármelyik könyvre mutatok, könnyedén elmondja, miért szereti, miről szól. Nem hiányzik a kis szekrényből Jókai, Mikszáth, Móricz sem s még soká sorolhatnám, mert Piroska nem híve a sorozatoknak, mindig maga választ — s jóL e Márton Piroskát egy értekezleten ismertem meg. Nagy zavarban az iránt érdeklődött, hol, kinek mutathatná be saját színdarabjait. Ez meg miféle csodabogár? — gondoltam. Ezt meg kell nézni. így kerültem ide, a hús, tiszta házba, ahol egy érdekes, de keserves élet tárul fel előttem. ölemben a kékfedelü iskolai füzet, benne szép, gondos írassál a színdarab. Olvasom: „Várnagy: (kinéz az ablakon) Ki az? Pap: (kintről) Béke velünk, vitéz kapitány úr. Trencsény! Csák Mátét keresem! Várnagy: Csák Mátét? Aztán mit akar vele? Pap: Azt majd neki magának fogom megmondani, Lélek a senkiföldjén? Várnagy: Ohó, hát azt hiszi kegyelmed, hogy ide csak úgy, könnyedén be lehet fordulni, mint valami útszéli csárdába? Előbb talán mondaná, hogy mi járatban van, mert ha én úgy akarom, akár ítéletnapjáig is elvárhat a csukott kapu előtt i. ” Míg szemem a sorokon futkározik, Piroska beszél. Beszél, s a romantikus iskolai dráma mellett formálódik az igazi dráma. — Dohányosok voltunk. Amolyan igazi, ősi dohányosok. Elmondhatom magamról, hogy anyám a csomózóasztalon szült. Volt két hold földünk is, de tíz gyerek született hozzá, így aztán beállt apám cselédnek. Úgy higgye el, hogy öt-hatéves korunkban mi már dolgoztunk, — Ugyan — nézek fel hitetlenül a kék füzetből, — Szedtük az aljadohányt. Télen meg fűztük — Iskolába járt azért? — Igen. Hat osztály jártam. — A könyvekkel mikor barátkozott? — Anyám szeretett olvasni. Körülrakta magát foltoznivalóval, s közben olvasott. Ha apám jött, gyorsan a ruhák alá csapta. . — Miket olvastak? ' — A Függetlenség járt nekünk, az is anyám jóvoltából s ahhoz minden héten egy tízfiiléres ponyvát küldtek. Az volt az első olvasmányom. Az első, és még évekig csak olyan* Máshoz nem jutottam. Úgy emlékezett, még egy maradt mutatóba, tűvé teszi a házal érte, de bizony itt az utolsó ponyvának is nyoma veszett) Forgatom a füzet lapjait Meglep a stílus korhűsége: „Bizony itt kegyelmed királya nem parancsol. Itt Máté vezér az úr, a fejedelem és a király is! — Járt még iskolába a felszabadulás óta? — Kijártam a nyolc osztályt, — Többet nem lehetett volna? A napszítta arcon felhő suhan át. — Én mindent megpróbáltam) — No és? — Senki földjére kerültem Aztán megtudom a lehangoló valóságot. Piroska apja elsőnek állt a kommunista pártba. Piroska maga is bekapcsolódott a mozgalmi életbe. Az EPOSZ elnöke volt, kultúrműsorokat szervezett, maga Is szerepelt, regényrészieteket olvasott fel, hirdette, hogy „Földet vissza nem adunk!” így jött el a tanácsválasztás ideje, s az olvasott, lelkes* volt cseléd lánya legfőbb vágya lett volna, hogy adminisztrátornak bejusson az irodába. De nem. Más lett a szerencsés. S a tanulni vágyó, eszes parasztlányra senki sem figyelt feL Ekkor jött a másik oldal. Erről így beszél: — Uj pap jött a faluba. Az olyan volt, hogy a veszett kutyát is megtérítette volna, ha akarja. Sárospatakra küldött gyermekmisszió képzőbe. Mentem örömmel. Gondoltam, majd itt segítenek, tanulhatok tovább is. Ez sem sikerült. Apám egy hónap múlva hazarendelt. Szántani kellett, mert akkor már itt volt a hat hold juttatott föld is. így aztán se itt, se ott. Az évek meg múltak. — Mikor kezdett könyveket vásárolni? — Nem olyan régen. Mióta a szüleim meghaltak, s a pénai a keresetem az én kezembe került Mert hiába voltunk tsz- tagok, amit dolgoztam, itthon a „közösbe” ment Alig két éve annak is, hogy a nyolcadik osztályt befejezte jeles eredménnyel. A termelőszövetkezet vezetői, akik különben nagyra becsülik Márton Piroskát munkájáért, neheztelve emlegették, hogy most Is a paphoz megy tanácsért színdarabjai ügyében. Ez bizony a mi hibánk. Ott legalább jó szót kap biztosan. Pedig milyen jó lenne ezt az ügyes, eleveneszű embert romantikus drámák helyett arra lelkesíteni, hogy ha már tollat fog, a maga gazdag életéből merítse a témát, • .L — Mit mondanak az asszonyok a maga könyveiről? Ennél a témánál szinte felragyog. — Amit én olvasok, az az egész munkacsapaté. Ha olyan a dolog, hogy leülünk, közrefognak s én mesélek. Kezdem Boccaccionál, befejezem a régészetnél. Ha kapálunk, az ebédszünetet használjuk így fel. Igaz az, hogy vidáman jobban megy a munka, a brigádunk most harmadszor indul a szocialista munkaversenyben. Mivé lesz egy ember? Bizony, sok múlik a környezeten ls„. Piroska friss, minden tudás felé kitárulkozó lélekkel indult az életnek. Anyjától hozta a könyv, a betű szeretetét. Apjától a kemény munkabírást. • , Élete úgy alakult, hogy nem aknázhattuk ki képességeit. Elveszett egy ember a szellemi munka számára, de ugyanakkor nyert egy okos, művelt kétkezi munkást a termelés. Piroska előfutára a jövő minden iránt érdeklődő embereszményének. Mégis próféta lett saját falujában, amint a gyepes udvaron körülülik brigádtagjai s ő terjeszti a kultúrád hinti a könyvekszülte műveltséget, Adamovks Hona . Közérzet és közvélemény
