Észak-Magyarország, 1966. július (22. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-24 / 174. szám
Tasámap, 1966. július 24. RSZAKM AC.YARORS7.AO 3 Kétszázan a Tisza Az irodalom és a művészetek hivatása társadalmunkban Ott, ahol a Tisza holt ága, hatalmas vargabetűket írva egészen Tiszalúc alá kanyarodik, esős időben valóságos mocsár keletkezik. A talajvíz hatalmas területeket rabol el a mezőgazdasági művelés elől. Ezen a vidéken földindulás van néhány hete. Kétszázas csoportokban középiskolás diákok érkeznek, hogy nyári vakációjuk egy részét hasznos munkával töltve, hosszú csatornát vájjanak a belvíz elvezetésére. Éveken át a Bodrogzúgban láthattunk hasonló képet. Arrafelé volt hosszú időn keresztül a Kilián György önkéntes ifjúsági építőtábor. Azután, hogy befejezték a munkát, ez évben néhány kilométerrel arrébb költöztek. Tiszalúc határában, nagyjából ugyanaz a teendő, mint Zal- kodon. Csak valamivel talán nehezebb. Nedves a talaj, állandóan gyűlik a víz a ki vájt csatornákban, van olyan hely, ahol futóhomokszerűen omlik a partoldal, másutt akár a beton, úgy kiszárad a föld. Mégis, a teljesítményeket regisztráló statisztikai adatok, kimutatások szerint, a kemény munka sem fog ki a táborlakókon. A sátortábor néhány kilométerre a falutól, festői környezetben, ideális helyen van. Lakói csinosítják, szépítik a „portát”. Korábban gyakran bíráltuk az ízléstelen „sátor- grafikát”. Az idén valahogy alább hagyott ez a rossz szokás. Sőt, olyan dolgokat is tapasztalni, hogy a korábbi feliratokat az új lakók átfestik, letisztítják. Nem abban virtuskodnak, melyik lakóhely van jobban összefirkálva, hanem abban, ki teljesíti túl a felnőtt kubikos normát. Délelőtt 10 óra. Üres az egész tábor. Csak a «zakács-brigád és néhány y.bemtlakó” foglalatoskodik a sátrak környékén. Készül az ebéd azok részére, akik vagy három kilométerrel arrébb, a tűző napon félmesztelénre vetkőzve mélyítik a csatomat, A hatalmas kondor mellett fiatalember serénykedik.- A konyha személyzete büszke rá. ö Tolnai János, a nemrég szaikmunkás bizonyítványt szerzett szakács. A tábor „Matyi bácsijának” — 'ért Balogh Mátyás főszakácsot mindenki csak így hívja — szárnysegéd je. Együtt főzik az ízletes ételeket, ami mennyiségéiben és minőségében egyaránt kiállja az éhes gyomrok kritikáját. Amikor künn, a csatorna partján főztj ükről érdeklődtem, a diákok egymás után mondták, ki mennyit hízott tíz nap alatt. Volt azonban ott egy sovány fiú is, akit a többiek csak úgy szólítottak, hogy a kis „Gőz”; naponta három adagot is megeszik, mégsem fog rajta a koszt. Szabó Ferenc táborparancs- mok a tábor lakóival együtt él. Naphosszat járja a munkahelyeket, közöttük ül, amikor kultúrműsor vdn, és velük szurkol a tv előtt. A Bodrogzúgban is ö volt a „vezér”, az idén Tíszalúcon irányítja a munkát. Amikor a csatornához értünk, éppen a kiliáno- sok között volt. — Itt valamivel nehezebb dolgunk van, mint a Bodrogzúgban — mondja —, de azért nem vallunk szégyent. Az idén 16 ezer köbméter földet kell kiemelnünk. Ennyi a icjrv, és ezt teljesítjük! Később megtudtuk, hogy az első turnusra rossz idő volt. az eső. Két nap jóformán ki sem tudtak menni a munkahelyekre. Mégis teljesítették a tervet. Abban a csoportban az ózdiak vitték a pálmát, néha 200 százalékra is teljesítették tervüket Úgy néz ki, hogy most a második turnusban Ismét a József Attila Gimnázium tanulói lesznek az elsők. Persze, akad a kiliá- nosok között is keményköté- sú brigád. Az egyiknek Tulák András a vezetője, a másiknak Katona Laci. Átlagosan 150 százalékot teljesítenek. És munka után van kedvük sportolni, a televíziótól el sem lehet zavarni őket szép rend van a sátrukban, és szívesen vitatkoznak napjaink politikai kérdéseiről is, mentén Néhány nappal ezelőtt éppen a legjobb ózdiak között akadtak rendbontók, akik nem a munkában tűntek ki. Ezeket a minden fontos kérdésben döntő tábortanács — tagjai a brigádvezetők és a táborparancsnok — hazaküldte. A kétszázas kollektíva helyesléssel fogadta az ítéletet. Az itt maradt ózdiak pedig szinte helyettük is dolgoztak, öt brigáddal képviselik iskolájukat. Sárospatakról három, a Kilián Gimnáziumból négy, Ormosbányáról és Mezőkövesdről, valamint a miskolci szakközépiskoláiból egy-egy csapat van a táborban. Ezekre sem panaszkodott Szabó Ferenc, így telnek a napok a táborban. Munkával, vidámsággal, kellemesen, öröm az, amikor valamelyik csapat megelőzi a másikat, és öröm az is, amikor a tv képernyőjén nagyszerű küzdelem után győz a magyar együttes. A brazil mérkőzést követően, azt mondják, még éjfélkor sem aludt a tábor. Akkor sokáig hallatszott a Hajrá magyarok! kiáltás. Azért reggel 5 órakor valamennyien talpon voltak, és másnap túlteljesítették a normát A z ideológiai és kulturális élet pártirányításának egyik új módszereként honosodott meg, hogy a párt Központi Bizottsága mellett működő elméleti munkaközösségek különböző dokumentumokban igyekeznek választ adni a társadalmi fejlődésünk során előtérbe került kérdésekre. Olvashattuk a közelmúlt években az MSZMP Kulturális Elméleti Munkaközösségének tanulmányát a „népi” írókról, a felszabadulás utáni magyar irodalom néhány kérdéséről, irodalomkritikánk néhány fogyatékosságáról, cs a szocialista realizmusról. A munkaközösség most Az irodalom és a művészetek hivatása társadalmunkban címmel készítette el új tanulmányát, melyet a Társadalmi Szemle július—augusztusi száma közöl. Az elmúlt években, de főképpen az ideológiai irányelvek vitatása során megyénkben is tapasztaltuk a megnövekedett érdeklődést az irodalom és a művészetek kérdései iránt. E megnövekedett érdeklődésnek a legpozitívabb vonása, hogy többségében helyesen fogalmazza meg a szocialistává fejlődő társadalom, irodalom és művészet eszményét. Éppen az Irányelvekkel kapcsolatos eszmecserékben hallhattunk sok jogosan bíráló megjegyzést, amelyek a szocialista eszmeiség hiányát, bizonytalanságát kifogásolták egy-egy műalkotással, vagy műsorral kapcsolatban. Ugyanakkor találkozunk az irodalom és a művészetek lényegének, társadalmi hivatásának, jelenlegi ideológiai adottságaink helytelen megítélésével is. Ezekre a jelenségekre reagál a Kulturális Elméleti Munkaközösség új tanulmánya azzal a céllal, hogy a problémák összegyűjtésével és megvilágításával irányítsa és serkentse a további vitákat és, hogy kedvezőbb ideológiai feltételeket teremtsen a művészetpolitikai gyakorlatnak. A dokumentum a problémák között elsőként említi, hogy mind a művészeti, mind a szélesebb közvélemény egy része eltúlozza az irodalom társadalmi hivatását, politikai szerepét. Ez egyrészt történelmi hagyományainkból, másrészt az irodalom szerepének dogmatikus és revizionista értelmezéséből ered. A kelet-európai országok, köztük hazánk társadalmi-politikai életének elmaradottságából, gá- toltságából következett, hogy főleg a múlt században irodalmunk politikai funkciókat is helyettesített, nagy hatással képviselte a leghaladóbb álláspontot. Ez a hagyomány elkísérte a magyar irodalmat szinte napjainkig, most már mint beidegződés, megszokott,- ság és nem mint szükségszerűség. „A revizionista nacionalizmus ezt, a magyar fejlődés elmaradottságán alapuló, időszerűtlenül fenntartott hagyományt újította fel, s erre hivatkozva követelt 1956 táján illetéktelen politikai szerepet az irodalomnak” — állapítja meg a Kulturális Elméleti Munka- közösség tanulmánya. Ezt a téves nézetet erősítette más oldalról a dogmatizmus is, amikor az irodalom szerepét a politika, lényegében a napi politika kiszolgálására szűkítette. Az irodalom, a művészet lényegéből fakad, hogy érzékenyen reagál az élet — akár a nagyvilág, akár szűkebb hazánk — jelenségeire Ma átmeneti korban és társadalomban élünk. Világviszonylatban a kapitalizmus hanyatlásának és a szocializmus kibontakozásának drámai harcát éljük át. Hazánkban a volt társadalmi frorriációból haladunk az új. a szocialista felé. Természetesen ennek megfelelően alakul nálunk az ideológiai élet is. A párt VITI. kongresszusa óta nagyobb figyelmet fordítunk arra. hogy csökkenjen, maid megszűnjön az ideológiai élet elmaradottsága a gazdasági- társadalmi változások mögött. Ez az elmaradottság azonban ma még tény, amit tudomásul kell vennünk. Ez szembetűnőbb a kulturális a művészeti életben Azt azonban világosan látni kell. hogy nem az irodalom és a művészetek termelik az ideológiai problémákat, azok — jól. vagy rosszul —, csak visszatükrözik a kor ideológiáinak harcát és az életben jelentkező ellentmondásokat. Nyilvánvaló, hogy az a mű tükrözi helyesen a mai világot, amelyik a legkorszerűbb ideológia, a munkásosztály világnézete alapján tudja megmutatni életünk gyakran ellentmondásos. de a végső eredményt tekintve fölfelé ívelő haladását. A kor valóságának, ellentmondásosságának legkövetkezetesebb feltárására a szocialista realizmus vállalkozik. A szocialista-realizmus kibontakozásának egyik feltételeként a pártosság fogalmának helyes értelmezését említi a munka- közösség dokumentuma. Már korábban a szocialista-realizmusról közölt tanulmány is megfogalmazta, hogy pártosságon a munkásmozgalom, a szocializmus nvilt, közvetlen művészi vállalását, illetve kifejezését értjük. A párt 1964-ben közzétett Ideológiai irányelveinek dokumentuma így részletezi a pártosság követelményeit: „A szocialista társadalom azt igényli az íróktól és művészektől, hogy alkotásaikban pártosan foglaljanak állást az alapvető társadalmi kérdésekben: a szocializmus és a kapitalizmus harcában a szocializmus mellett, a felszabadulásért harcoló népek és a gyarmati rendszer küzdelmeiben a felszabadulásukért harcoló népek mellett, a béke és a háború erőinek világméretű viaskodásában a béke erői mellett ... A társadalmi összefüggések mélyebb megértésének és ábrázolásának nélkülözhetetlen eszköze a világnézeti tudatosság, a mi korunkban a forradalmi munkásmozgalom ideológiájána' a r arxizmus- leninizmusnak az elsajátítása.” A munkaközösség állásfoglalása hangsúlyozza, hogy a pártosság történeti kategória. Ahogy a változatlan célok mellett változnak a munkásmozgalom feltételei, feladatai és lehetőségei, úgy ezzel együtt módosul a pártos művészet hivatása és tartalma is. A nem szocialista realista, a nem pártos, de polgári demokratikus, humánus értelemben haladó irodalom és művészet jelölésére honosodott meg az utóbbi évek esztétikai irodalmában az elkötelezettség fogalma. Olyan művek jelölésére használja a marxista esztétika, amelyek „a haladás különböző fokain és tartalmaival lényegében társadalmi-politikai vagy etikai értékek mellett kötelezik el magukat, elítélik a kapitalizmust, de tartózkodók a megvalósuló szocializmussal szemben is.” Az elkötelezett irodalom és művészetek közül azok a leghaladóbbak, amelyek közel kerülnek a munkásmozgalomhoz, a szocializmushoz. Ilyen értelemben az elkötelezett művészet tartaléka, első periódusa is lehet a szocialista realizmusnak. Nem így a különféle dekadens irányzatok, amelyek a kor burzsoá társadalmának egyértelmű válságjelei. Lényeges vonása a Kulturális Elméleti Munkaközösség művészeti dekadenciával kapcsolatos állásfoglalásának, hogy azok mindenekelőtt tartalmi-világnézeti vonatkozásban veszélyesek. A dekadencia megnyilatkozása lehet különféle, világnézeti gyökerük azonban azonos: az irracionalizmus. A dekadencia tagadja a valóság megismerhetőségét, általában értelmetlennek tartja az ember cselekvését, kivált társadalomváltoztató szándékát. A dekadencia nemcsak a szocialista magabiztosságot kezdi ki, hanem lényegében bizonytalanná tesz mindenfajta emberi tartást. megingatja az értelmes életben való hitet. A pártosság, az elkötelezettség, a dekadencia elméleti megfogalmazása. az irányzatoknak ee-mástól történő világos elhatárolása természetesen a kul túrpoli ti kai gyakori a tba n realizálódik. A nárt kulturális politikájának leglényegesebb vonása a közönség-központúság. A szocialista kultűrforra- dalom fő célkitűzése az egész nép tudatának, erkölcsének, ízlésének szocialistává formálása Művészetpolitikánk e célkitűzésnek az eszköze, ennek megfelelően törekszik bábáskodni a művészeti alkotások születésénél. Nem mondható szerencsésnek az a helyenként jellemző gyakorlat, hogy nagyobb figyelmet kapnak az irodalom és a művészet ideológiai kérdései, hogy szívesen csemegézünk egy-két balul sikerült munkán, ahelyett, hogy pozitív értékű, tartalmú művek terjesztésén. tömeghatásának fokozásán fáradoznánk. Ennek is eredménye, hogy az irodalom iránt aktívabban érdeklődő közvélemény jelentős része sem látja helyesen mai irodalmi és művészeti életünk vitathatatlan eredményeit. Szélesebb közvéleményünk is hajlamos arra, hogy lebecsülje sikereinket és eltúlozza problémáinkat. Ezek a jelenségek a népművelés és a művészet-propaganda gyengeségeit jelzik. H a közvéleményünknek az ideológiai éietről, vagy konkrétabban az irodalmi-művészeti életről vallott felfogását elemezzük, kitűnik, hogy az 1957 óta bekövetkezett fejlődés ellenére még ma is sokszor találkozunk a jelenségek leegyszerűsítéséből, az egyoldalú látásmódból származó téves következtetésekkel. Ezek gyakran revizionista, gyakran dogmatikus indittatá- súak akkor is, ha nem fejlődnek tudatos koncepcióvá. A re- vizionizmus, az elvtelenség, vagy a bizonytalanság hatásaként jelentkezik például kulturális életünkben a különböző világnézeti alapállásokból sarjadó irodalmi, művészeti alko- lások különbségeinek elhomá- lyosítása. Egy-egy mű értékét elvonatkoztatják annak ideológiai tartalmától. Az ilyen álláspont olykor fenntartással fogadja azt a művet is, amelyik pozitív eszmeiség hordozója. Segíti a bizonytalankodást az a helytelen kritikai szemlélet is. amely „a dogmatizmus korrekciójában nem az ideológiai harc megnövekedett lehetőségét és kötelességét látja, hanem a polgári Irodalom és művészet számára tett engedmények hiedelmét kelti.” Jelen van még közvéleményünkben a dogmatizmus hatása is, ami többek között abban nyilvánul meg, hogy szűklátóan, a napi politika közvetlen szolgálatát várja az irodalomtól, értetlenül és ingerülten fogadja, ha az író eredményeink mellett, életünk tényleges ellentmondásait is bemutatja, illetve bírálja a negativ jelenségeket. A hiteles, valóságos kép kialakítását hátráltatja az a körülmény is, hogy közvéleményünk még nem szokott hozzá, hogy az ideológiai folyamatokat a maguk bonyolultságában, összetettségében vizsgálja, és megkülönböztesse a lényegest a lényegtelentől. Például Sántha Ferenc Húsz óra című regénye esetében sokan lényegtelen részleteken meditáltak, részletek miatt általánosították fenntartásukat, holott a regény egésze szocialista fejlődésünk tükrözője. Az újabb esztétikai tanulmányok az adott valóság meghatározó szerepe mellett, hangsúlyozzák a műalkotásban a művész. a szubjektum szerepét is. Ilyen értelemben a művészi alkotást befogadó személy esetében is számolnunk kell a szubjektummal. Az természetes. ha egyéniségenként különböző az ízlés, itt kárt okozna mindenfajta uniformizáló szándék. Egyéni ízlés dolga, hogy a nagy szocialista realista alkotók közül valaki József Attila. Majakovszkij, Aragon, vagy Brecht művei közül melyiket kedveli jobban. Az azonban már nem ízlés, hanem világnézet dolga, hogy valaki a szocialista realista, vagy az elkötelezett művek helyett a dekadens alkotásokra érzékenyebb. A Kulturális Elméleti Munkaközösség most megjelent tanulmánya természetesen nem adhat mindenre receptet az adott tárgykörön belül sem. csupán a gondolkodást kívánja irányítani, és élénkíteni. Az irodalom és a művészetek hivatása társadalmunkban című pártdokumentum mindenesetre a korszerű marxista szemlélet fejlesztése és erősítése irányában tett újabb jelentős lépésként értékelhető, és így hasznosíthatjuk a kultúrpolitikai gyakorlatban és a közvélemény formálásában is. NAGY ZOLTÁN Paulovlts Ágoston (Foto: Szabados) A csatomU'* n percek alatt felgyülemlik a Miskolci középiskolás diákok, ózdi és sárostalajvíz — és fy t**lj'-simenyü szivattyúk pataki gimnazisták dolgoznak egymás mcl- cmclik ki. lett a csatornákban. Készül az ebéd a tábor konyháján. Csaknem egy hétig zuhogott
