Észak-Magyarország, 1966. július (22. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-03 / 156. szám

Vilá^iproletárjal, egyesüljetek! A MAGVAR SZOCIALISTA M UNKASPART BORSOD MEGY El BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXII. évfolyam, 156. szám ARA: 80 FILLÉR Vasárnap, 1966. július 3. A Minisztertanács és a SZí}T közös határozata Azálioinigazgalssi szervek és a szakszervezetek rendszeres RinnkakapcsoSatárói es együttműködéséről A forradalmi munkás-paraszt kormány tínöke és elnökhelyettesei, valamint a SZOT titkárságának tagjai megbeszélést tartottak. Tájékoztatták egymást az ország gazdasági életével, a dolgozók élet- és munkakörülmé­nyeivel kapcsolatos tapasztalatokról, néhány időszerű kérdésről, s áttekintették a kormány és a SZOT előtt álló közös feladatokat. A megbeszélésen abból indultak ki, hogy *z országgyűlés elfogadta az új ötéves terv­ről szóló törvényt, eredményesen folyik az 1966. évi népgazdasági terv végrehajtása, mindjobban kibontakozik az MSZMP IX. kongresszusa tiszteletére kezdeményezett szo­cialista munkaverseny, megkezdődött a gaz­dasági irányítás reformjából adódó feladatok kidolgozása. Figyelemmel arra, hogy a fel­adatokat helyesen kialakítani és végrehajtani csak úgy lehet, ha ebben a dolgozók — min­denekelőtt a szervezett dolgozók — javasla­taikkal, tanácsaikkal tevékenyen részt vesz­nek, az állami és társadalmi szervek össze­fogását meg kell erősíteni, együttműködésük formáit tovább kell fejleszteni, tartalmát pe­dig tovább kell javítani ős bővíteni. A megbeszélés résztvevői kialakították az államigazgatási szervek és a szakszervezetek rendszeres munkakapcsolatának, együttmű­ködésének főbb vonásait és módszereit. Meg­állapodásukat a Minisztertanács és a SZOT elnöksége jóváhagyta. A megbeszélésen létrejött megállapodás az alábbi főbb intézkedéseket tartalmazza. A megbeszélés részvevői egyetértettek ab­ban, hogy a soronlevő legfontosabb feladat az 1966. évi népgazdasági terv. valamint az új ötéves terv sikeres megvalósítása. A kor­mány és a SZOT erőteljesebb együttműködé­se arra irányul, hogy előmozdítsa a terv leg­főbb céljainak elérését, — közöttük a mun­ka hatékonyságának növelését, a termelé­kenység emelését, a minőség javítását, a ta­karékosság fokozását —, valamint a termelés és a fogyasztás, továbbá az egészségvédelem, a kulturális előrehaladás és a szociális gon­doskodás további fejlesztését. A Minisztertanács és a SZOT elnöksége egyetért abban, hogy a szakszervezetek tevé­kenyen részt vesznek az új gazdasági mecha­nizmus részletes kidolgozásában, Az állami vezető szervek és a szakszerve­zeti központi szervek között tovább fejlesztik az állandó konzultációs kapcsolatot, javasla­taikat közösen egymás ülésein előterjesztik, s arra törekednek, hogy a kérdések megítélé­sében előforduló véleménykülönbségek nyíl­tan felszínre kerüljenek s egyeztetésük meg- történjék. Közösen biztosítják, hogy maradéktalanul érvényesüljön a Munka Törvénykönyvének az a rertdelkezése, miszerint a dolgozók élet- körülményeivel kapcsolatos kérdésekben a Minisztertanács a SZOT véleményének meg­hallgatásával döntsön, a miniszterek pedig az érintett szakszervezetekkel egyetértésben ha­tározzanak és az e kérdésekben hozott fonto­sabb határozatokat együtt adják ki. A gazdasági irányítás reformja szükségessé teszi, hogy a dolgozók jobban részt vegyenek a közügyek intézésében, és ez a dolgozók ak­tivitásának újabb forrását nyitja meg. Ebből következik, hogy az üzemi demokráciának, az üzemi szakszervezeti munkának tovább kell fejlődnie, magasabb színvonalra kell emel­kednie. Mindez szükségessé teszi, hogy a szo­cialista vállalatok vezetésében együttesen és egyidejűleg érvényesüljön az Igazgató egy­személyi vezetése és a dolgozók kollektív részvétele. A szakszervezetek és a gazdasági vezetés közös feladata, hogy mozgósítsák a dolgozókat kötelességük teljesítésére, egyszer­smind a vezetésben való részvételre, jogaik érvényesítésére. A vállalati gazdasági vezetés és a szakszervezetek megállapodásait kollek­tív szerződésben kell összefoglalni. A dolgozók napi ügyeivel való alaposabb, lelkiismeretesebb foglalkozás, a dolgozók hat­hatósabb • érdekvédelme indokolttá teszi, hogy a szakszervezeti szervek a gazdálkodás jobb megszervezését, az egészségesebb és biztonságosabb munkafeltételeket biztosító fokozottabb követelményeket állítsanak a gazdasági vezetés elé. Szükséges, hogy a dolgozók élet- és mun­kakörülményeivel kapcsolatos meghatározott kérdésekben a gazdasági vezetők üzemi szin­ten is csak a szakszervezetekkel való egyet­értés alapján döntsenek. Az így létrejött döntéseket és intézkedéseket a szakszerve­zetek támogassák, viszont emeljenek vétót minden olyan intézkedéssel szemben, ame­lyek a törvényes rendelkezéseket, a közös megállapodásokat, a szocialista erkölcsnek megfelelő bánásmódot sértik, s ne járuljanak hozzá ilyen intézkedések végrehajtásához^ A jövőben az üzemi és üzemegység! gaz­dasági vezetők tevékenységének megítélésé­nél, vezető tisztségükben történő megerősíté­süknél. vagy leváltásuknál a szakszervezeti szervek véleményét ki kell kérni. Ennek rendszerét is közösen dolgozza ki a Minisz­tertanács és a SZOT elnöksége. Egyetértés alakult ki abban is, hogy a SZOT és n szakszervezetek a törvényes ren­delkezések' megszegőivé: szemben az illetékes állami szerv’eknél eljárást kezdeményeznek, s a szakszervezetekkel kötött megállapodások megszegése esetén — amennyiben szükséges —, tiltakozásukat nyilvánosan is kifejezzék. Az új gazdasági mechanizmusban a szak- szervezetek jogainak fokozottabb érvényesí­téséhez szükséges intézkedésekre a javasla­tokat a Szakszervezetek Országos Tanácsa dolgozza ki. Ezzel egyidejűleg a SZOT javas­latot tesz az üzemi demokrácia továbbfejlesz­tésére is. A megbeszélésen foglalkoztak néhány más időszerű kérdéssel is. Megállapították, hogy az üzemi dolgozók szociális, kulturális, mun­kavédelemi. egészségügyi és munkásellátási helyzetének javítására — ahol ez még nem kielégítő —■ további intézkedéseket kell ten­ni. E kérdés rendezésére a SZOT elnöksége — megfelelő időben — előterjeszti javaslatait a kormánynak. A Minisztertanács és a SZOT elnöksége el­ismeréssel állapította meg, hogy az MSZMP IX. kongresszusára kezdeményezett szocialis­ta munkaversenymozgalom egyre jobban ki­szélesedik, s már eddig is jelentős eredmé­nyeket hozott. Felhívják a- gazdasági, műszaki, szakszer­vezeti vezetőket, hogy a továbbiakban is te­gyenek meg mindent a dolgozók aktivitásá­nak kibontakoztatására, a versenyvállalások sikeres teljesítésének útjában álló akadályok elhárítására. A Minisztertanács és a SZOT elnöksége felkéri a dolgozókat, hogy e nemes mozga- lom keretében segítsék elő műhelyük, üze­mük, vállalatuk, intézményük ez évi felada­tainak megvalósítását, mert ez alapozza meg a további fejlődést, ez biztosítja az ország termelő erőinek fejlődését és ezzel az élet- színvonal további növekedését. A BVK új földgázbontója Foto: Szabados György Leonyid Brezsnyev vezetésével szovjet küldöttség érkezeit Bukarestbe A szovjet küldöttség Leo­nyid Brezsnyevnck, az SZKP Központi Bizottsága főtitká­rának vezetésével szombaton repülőgépen Bukarestbe érke­zett. A küldöttség részt vesz a Varsói Szerződéshez tartozó országok politikai tanácskozó testületének értekezletén. Alekszcj Koszigin, a szovjet Minisztertanács elnöke, And­rej Gromiko külügyminiszter, Rogyion Malinovszkij mar­sall, a Szovjetunió honvédel­mi minisztere és más szemé­lyiségek tartoznak a küldött­séghez. A küldöttséggel együtt, ér­kezett A. Grecsko marsall, a Varsói Szerződés egyesített, fegyveres erőinek főparancs­noka. A bukaresti repülőtéren a küldöttség fogadására megje­lent Nicolae Ceausescuval, az KKP Központi Bizottságánál főtitkárával az KKP végre­hajtó bizottságának több tag­ja, Leontin Salajan hadsereg­tábornok, az RKP végrehajtó bizottságának tagja, a fegy­veres erők minisztere, Cor­nelia Manescu külügyminisz­ter, valamint más magasran­gú hivatalos személyiségek és Bukarestben akkreditált dip­lomáciai képviseletek vezető». A IX. pártkongresszus tiszteletére Országos rekord Lyukóliáoyán - 13 ezer Ionná acél terven leiül az LKM-ben Várossá alakult Szarvas Fehér Lajos mondott beszédet A Holt-Körös partján festői környezetben fekvő Szarvason szombaton ünnepi tanácsülést tartottak. Vajda Péter műve­lődésügyi házban rendezett ünnepség díszelnökségében foglalt helyet Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a kormány elnök­helyettese, Kiss Károly, a Népköztársaság Elnöki Taná­csának titkára, Frank Ferenc, az MSZMP Békés megyei bi­zottságának első titkára, Klau- kó Mátyás, a Békés megyei .Tanács vb-elnöke, a vihar­sarki munkás mozgalom szá­mos veteránja és több ország- gyűlési képviselő. A tanácsülésen — amelyen Szarvast ünnepélyesen város­sá nyilvánították — Klaukó Mátyás köszöntötte a megje­lenteket. Ezután Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a kormány elnök- helyettese emelkedett szólás­ra. • Beszédében Szarvas várossá? nyilvánításának jelentőségé­ről szólt. Majd Fehér Lajos ezután — az időszerű nemzet­közi kérdéseket érintve — a Vietnami Demokratikus Köztársaság elleni legújabb imperialista merénylettel fog­lalkozott. — Szerte a világon nagy felháborodás fogadta az újabb gaztett, Hanoi és Haip­hong bombázásának hírét — mondotta. — Népünk a béke­szerető milliókkal összefog­va nemcsak együttérez a hős vietnami néppel, hanem teljes erejével támogatja is a sza­badságáért és függetlenségé­ért vívott küzdelmét. Végezetül az előadó — visz- szatérve a békés építőmunka kérdéseire — a harmadik öt­éves tervidőszak városfejlesz­tési politikájáról beszélt. A Bányászati Áknamélyítő Tröszt lyukói üzemvezetősé­gén dolgozó szocialista bri­gádok a közelmúltban elha­tározták, hogy pártunk IX. kongresszusa tiszteletére ki­emelkedő teljesítményt pro­dukálnak. Szokolyi Miklós ti­zenkét tagú szocialista bri­gádja júniusban vágathajtási rekord végrehajtására tett kí­sérletet. Az üzem vezetősége öröm­mel értesítette szerkesztősé­günket, hogy a brigád kiváló munkája alapján országos re­kord született Lyukóbányán. Túlszárnyalva a kongresszusi versenyben tett felajánlást, 66.3 méter falazott vágatot készítettek Szokolyiék. A Lenin Kohászati Művek­ben a közelmúltban értékel­ték a IX. pártkongresszus tiszteletére kezdett szocialista munka verseny eredményeit. Májusban kiemelkedő terme­lési, kiszállítási és egyéb mű­szaki. gazdasági sikereket ér­tek el a gyár dolgozói, bri­gádjai. Nehéz lenne a gyárrészle­gek között a sorrendet meg állapítani, hiszen sok helyen születtek kiváló eredmények. Elismeréssel szólhatunk a Nagyolvasztó dolgozóiról, akik eddig 10 ezer tonnával teljesítették túl termelési tervüket. Jeleskedtek az Acél­műben is: május végéig 13 ezer tonna acéllal adtak töb­bet a népgazdaságnak a ter­vezettnél. Példásan dolgoztak az acél- és vasöntők, a bánya- és a közlekedési gyárrészleg dolgozói. A kongresszusi ver­seny során egyre inkább ki­bontakozik a gyárrészlegek közötti páros vetélkedés is. Ma illlalcoző nagygyűlés lie A Hazafias Népfront sátor­aljaújhelyi járási és bodrog- halmi bizottsága vasárnap, július 3-án délután nagy­gyűlést szervez Bodroghalom- ban az amerikaiak újabb vi­etnami agressziójának elíté­lésére, megbélyegzésére. A gyűlésre a környék fiataljai kerékpáros, motoros békeme­neti el érkeznek. Előadó: Bon- ta Lajosné, az MSZBT me­gyei titkára. I^eKizcli hős Előbb kiátkozták. Azután börtönbe vetették és emberte­lenül megkínozták. Végül bes­tiálisán megölték. Szerte a vi­lágon ünnepelt a kolonialtsta és neokolonialista klikkek ve­zérkara, Belgium. Portugália és az angol-amerikai monopo­listák reakciós fellegvárának tornyára felhúzták a politikai kalózok győzelmi lobogóját. Azt hitték örökké tart majd győzelmük. És most? Bármi legyen a világ köz­véleményének véleménye Mo­biléiról, Kongó jelenlegi telj­hatalmú uráról; és bármerre vezessen is eljövendő politikai fejlődése — tény az, hogy re­habilitálta Lumumbát. Nemze­ti hősnek deklarálta, szobrot emeltet emlékére, Kinshasa főutcáját — az eddigi III. Li- pót sugárutat — róla nevezi el. És amikor a kongói tömegek Mobutu felszólítására néni csenddel hódoltak Lumumba emlékezetének — történt va­lami, aminek nem mindenna­piak a tanulságai. Mobutu, akarta vagy nem akarta — szembekerült a gyarmatosítók­kal. Kénytelen ellentmondani az idegen tőkéscsoportok ha tártaian falánkságának. És hl nem akarja végképpen 6 becstelenül a gyarmati szolga ságba visszaziillcszteni orszá gát — akkor Lumumba ntjá kell követnie. Gizenga megszökött börtöné bői. Ez aligha véletlen. Lu­mumba hivatalosan is vissza­térhetett a nép szívébe. Ez még kevésbé véletlen. Hatalmas erő a népek harci akarata függet­lenségükért és szabadságukig Ez a végső tanulság, akár megértik ezt az idők kerekét visszafordítani akarók, afcáfr nem...

Next

/
Thumbnails
Contents