Észak-Magyarország, 1966. július (22. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-19 / 169. szám

KeML IMA. WMtw 19. ESZAKMAGXAROR8ZAC 5 Egy jelenet — és néhány v^lptnpnv EREDMÉNYEK Borsodi sikerek az Úttörő Olimpián tlislio'ci Riínviísz— Vvíresvhá/a 1:0 (1:0) Pereces, 600 nóző. Vezette: Szvi- fál. M. Bányász: Boros (Benkő) — Na^y, Bóta. Vlneze. Németh, Do­monkos, Fehér, Krisztián, Varga, Prcviczcr. Farkas (Fischer). Edző: Teteki Pál. Csapkodd, kemény játékkal kez- dődött a mérkőzés, a 21. percben született az egyetlen gél. Egy tá­madás végén a védőkről Fehér elé pattant a labda, és a Jobbszélső az 3-ös sarkáról a kimozduló ka­pus mellett élesen a kapu bal oldalába lőtt, 1:0. A második félidőben n Bányász kezdeményezett. A 60. percben Krisztián pompás labdával szök­tette a kiugró Previczert, de a balösszekötő a kifutó kapusba lőtt. (Nagy helyzet volt!) A pere­cest csapat minden tekintetben felülmúlta NB I. B-s ellenfelét, de csatárai, különösen szünet után több helyzetet kihagytak. Jók: Krisztián, Fehér, Nagy Varga. (derzsi) Két napon keresztül, ha kicsi­ben is. az olimpia hangulata ural­kodott az MVSC sporttelepén. Az úttörő induló hangjaira Borsod, Hajdú, Heves és Szabolcs megye legfiatalabb sportolói vonultak fel a pályán. Megjelentek a kék színű, ötkarikás zászlót vivő paj­tások. Tisztelgés után a DÍVSZ induló hangjaira felhúzták a zászlót, fellobbant az olimpiai láng, hirdetve: megkezdődött a klasszist jelentett a területi bajnok Bakó Elek (Szabolcs megye) es Fehér István (Borsod megye) má­sodik helyezett gyakorlata. A fiuk versenyében Hajdú megye szere­pelt a legeredményesebben és az országos bajnokságon három spor­tolójuk képviseli a megyét. Vasárnap délelőtt a Ságvári ut­cai általános iskola tornatermé­ben a leányok bemutatójával foly­tatódott a verseny. Ezen a talal­A jó játékot és nagy magyar sikert hozó mérkőzésen sok nagyszerű pillanat adódott. Ilyen mozzanatot örökített meg a fotoriporter lencséje: Mészöly és Gilmar párharca a labdáért. (Magyarország—lirazilia 3:1.) A győztes Ságvári utcai Alt. Isk. legeredményesebb csa­tára. Pavlánszki kapura tör. Foto: Szabó MVSC—FC Magdeburg 2:1 (1:0) * * * * * * * i': * Július 16-án és 17-én a Salgótarjánban megrendezett Országos Vidéki Atlétikai Bajnokságon jól szerepeltek a borsodi versenyzők. Férfi távoiugrás győztese Körösi Já­nos (Borsod) 696 centivel. Koppány György felvétele. II. Üttörő Olimpia területi dön­tője. Rövid szünet után ellepték a pályákat a sportolok. Az egyik helyen kosárlabdázók dobták a kerek labdát. Arrább elkezdődött az atléták vetélkedése. A torná­szok a diósgyőri stadionba vonul­tak. Az úszók Miskolc-Tapolca strandfürdőjét élvezték a nagy melegben. Az időjárás is kegyes volt a pajtások vetélkedőjéhez. Mindkét napon ragyogó napsütés volt. A labdarúgók is pályára léptek. Hiába keresték azonban a Heves megyei labdarúgókat, nem érkeztek meg a verseny szín­helyére. A kosárlabda pályáról a Szabolcs megyei csapatok hiá­nyoztak. Pedig érdemes lett vol­na eljönni, a győztes csapatok, s az első két helyezett egyéni ver­senyzők Jutalma: az ízléses emb­léma, edzőtáborozás Csillebércen és részvétel az OSN napokon az országos döntőben. A borsodi út- t**' ők a területi döntőn sorra arat- t,..< győzelmeiket, és a verseny­számok többségében bebizonyítot­ták, hogy ott a helyük az orszá­gos döntőben. A rendezés általá­ban sikeres volt, egyedül a kézi- labdások jutottak mostoha sorsra, nekik laza talajú pályán, porfelhő­ben kellett játszaniok. Az úszóverseny eredményei. Fiúk 50 méteres gyorsúszás: 1. Városi (Borsod) 50.6, 2. Ferber (Heves) 31 mp. 50 m-cs mellúszás: 1. Lövel (Hajdú) 39.3, 2. Spisák (B) 40.8 mp. 50 m-es hátúszás: 1. Csótai (B) 37.7, 2. Veréb (H) 39.8. 50 m-es pillangó: i. Siklós (H) 35.7, 2. Alföldi (H) 36.3. Leány, 50 m gyorsúszás: 1. Hu­szár Zs. (H) 35.2, 2. Veres (H) 35.6. 50 m mell: 1. Brucs (H) 40.9. 2. Lukács (B) 44.4. 50 m-es hát- úszás: 1. Veres J. (B) 41.2, 2. Kár­mán Éva (B) 41.9. 50 m pillangó: 1. Huszár Zs. (H) 47.4, 2. Brucs (H) 43.3, Atlétikai rersenyszámok. Lányoknál, 60 m-es síkfutás: 1. Ostrova (B) 8.7, 2. Takács I. (H) 8.9, 300 m síkfutás: 1. Kubacsek (B) 47 mp. 2. Katona <H) 47.2. Kislabdahajítás: 1. Orosz (B) 50.50 m, 2. Szilágyi K. (Hajdú) 48.70 m. Magasugrás: 1. Szabó I. (Haj­dú) 135 cm, 2. Elek (B) 135 cm. Távolugrás: 1. Dienes (H) 439, 2. Takacs (H) 422. Súlylökés: 1. Orosz O. (Sz) 746 cm, 2. Arany (Hajdú) 734 cm. Fiú versenyszámolt, 60 m sík­futás: 1. Sipos (H) 8 mp, 2. Ko­vács (B) 8 mp. Távoiugrás: 1. Sipos (H) 527 cm, 2. Kakas (B) 492 cm. Súlylökés: 1. lpacs (B) 867 cm. 2. Balázs (H) 855 cm. 600 m síkfutás: 1. Nagy (Sz) 1:46.8. 2. Gacsáj (B) 1:46.9. Magasugrás: 1. Kalló (H) 145 cm, 2. Szeder­kényi (B) 145 cm. Kislabdahajítás: 1. Dózsa (H) 64.25 m, 2. Nagy (H) 58.46 m. A labdarugó tornát Borsod me­gye csapata nyerte. 1. Miskolci Ságvári u. általános iskola, 2. Sza­bolcs megye, 3. Hajdú megye csa­pata. Borsod—Hajdú 1:1. Borsod— Szabolcs 4:1, Szabolcs—Hajdú 2:0. Kézilabdában, a fiuk csoportjá­ban: l. Szabolcs 6 pont. 2. Hajdú 4 pont, 3. Borsod 2 pont (Szendrő csapata Játszott). 4. Heves. Lányok: l. Hajdú 6 pont. 2. Szabolcs 2 pont, 3—4. Heves—Bor­sod 2—2 pont. A Borsod megyei csapatok ered­ménye, fiuknál: Hajdú—Borsod 5:3. Szabolcs—Borsod 13:3, Borsod —Heves 7:6. Lányoknál: Hajdú—Borsod 14:10, Szabolcs—Borsod 5:5. Heves—Bor­sod 3:3. (A lányoknál Borsodot a novajidrányi általános iskola csa­pa ta képviselte.) Kosárlabdában kettős borsodi siker született. A fiúk csoportjá­ban: l. XXXVIII. sz. Alt. Iskola, 2. Heves, 3. Hajdú. A lányoknál: l. Borsod (Tisza- szederkényi Alt. Iskola), 2. Heves, 3. Hajdú. A borsodiak eredmé^ ményei lányoknál: Borsod—Heves 39:10, Borsod—Ilajdu 43:7. Fiúk­nál: Borsod—Heves 29:24, Borsod —Hajdú 44:9. (Nemes) Szombaton délután a DVTK sta­dion tornatermében 18 fiú állt rajthoz. A részvevők a hiányos rendezés ellenére nagyszerű ver­senyt vívtak. A mezőnyben külön kozáson 16 leány versenyzett a bajnoki címekért. Itt sokkal szín­vonalasabb küzdelemnek lehet­tünk tanúi, mint a fiúk verse­nyén. Eredmények, fiúk, összetett baj­nok: Bakó Elek (Szabolcs) 46.1, 2. Fehér István (Borsod) 44,2, 3. Pirka Jenő (Hajdú) 44,0, 4. Laka­tos Miklós (Borsod) 43.8, 5. Ber- ezédi Árpád (Szabolcs) 43.6, 6. Sza­bó Imre (Hajdú) 41.0. Szerenként, korlát: l. Pirka (Hajdú). Nyújtó: 1. Bakó (Szabolcs). Gyűrű: 1. Ba­kó (Szabolcs). Műszabad: 1. Bakó (Szabolcs). Ugrás: l. Bakó (Sza­bolcs). Tovább kerültek az országos baj­nokságra, összetettben: Bakó E., Fehér I. Korláton: Pirka Jenő, nyújtón Lakatos Miklós, gyűrűn Berczédi Árpád, múszabadon Sza­bó Imre, ugráson Dezső Imre. Leányok, összetett bajnok: Erdei Anna (Hajdú) 36.5, 2. Struba Anna (Hajdú) 36.4. 3. Székely Ágnes (Borsod) 36.2, 4. Szitál Valéria (Hajdú) 35.7, 3. Róka Judit (Bor­sod) 35.7, 6. Szabó Zsuzsa (Hajdú) 35.6. Szerenként, felemáskorlát: l. Erdei A. (Hajdú). Gerenda: 1. Sza­bó Zs. (Hajdú). Műszabad: 1. Er­dei A. (Hajdú). Ugrás: 1. Székely A. (Borsod). Az országos bajnok­ságra tovább kerültek, összetett­ben: Erdei Anna, Struba Anna, felemáskorláton Szöllőssi ge­rendán Szabó Zs., műszabadon Szitái V., ugráson Székely A. (lövey) TORN A Diósgyőri siker született a bala­toni tornászbajnokságon. A fel­nőttek összetett versenyét Farkas, a DVTK sportolója nyerte meg 56.2 ponttal. Az egyes szereken a következő eredményeket érte el a diósgyőri versenyző: nyújtón és talajon Balaton-bajnokságot nyert, korláton, lólengésben, gyűrűn és ugrásban második lett. Áz ifjúsá­giak összetett versenyében 1. Mol­nár, 3. Kovács, 6. Dobi (mindhár­man DVTK). Szerenként, talajon: 1. Kovács, 2. Molnár. Lólengésben: 2. Molnár. 3. Kovács. Gyűrűn: 2. Molnár, 3. Kovács. Korláton: L Molnár. Ugrásban: 1. Molnár. Ifjúsági leány összetett: 4. Varga Agnes. KAJAK Az elutazás előtt találkoztunk a két miskolci kajakszakosztály ve­zetőjével. és a vidéki bajnokság esélyeit latolgattuk. Hazaérkezé­sük után számbavettük az ered­ményeket, és örömmel állapítot­tuk meg. hogy megyénk kajak­kenu szakosztályainak versenyzőt sikeresen helytálltak. Az összetett pontversenyben a DVTK minimá­lis különbséggel (12) szorult a má­sodik helyre a nagy rivális, a Sze­gedi MHS mögött. Az MVSC a ha­todik helyen végzett. A hosszú- távú kajakszámokban a férfiak­nál a következők nyertek bajnok­ságot. K—2 10 ooo m: Simon—Ug- lyai (MVSC). K—4 10 000 m: MVSC (Hovanyecz A.—Hovanyecz L.— Márton—Béni). Pk—2, serdülő, 2000 m: Takács—Mészáros (DVTK), valamint a DVTK serdülő fiú Pk—4-ese. Kenuban, C—1 10 000 ra: Veréb (DVTK). A rövidtávú verseny szám okba a a következőképpen alakult a baj­nokság: K—2, 1000 méteren Kiss Lajos— Urbán Gyula (DVTK). K—4, 1006 méteren MVSC (Hovanveez A.— Hovanyecz L.—Márton—Béni), a DVTK serdülő fiú Pk—4-ese, vala­mint Takács—Mészáros a serdülő fiú Pk—2-ben nyert bajnokságot. K—l 4x500 méteres váltóban a DVTK (Kiss L.—Kiss Sz.—Márton— Sobotieh) lett az első. Kenuban. C—1, 500 méteren Ve­réb (DVTK). C—2 1000 m Deák— Liksát (DVTK). valamint a C—1 4x500 m-os férfi váltóban a DVTK (Veréb. Liksai. Deák, Hudak) győ­zött. Ezenkívül sok értékes he«- lvezést értek el versenyzőink, akik csak dicséretet érdeméinek nagyszerű helytállásukért.- felföldi — Salgótarjánban szombaton nz ünnepélyes megnyitó után, szél­csendes, kitűnő időben kezdődött ;el az országos vidéki atlétikai baj­nokság. A Kohász-sporttelep futó­pályájának és ugróhelyeinek meg­felelő előkészítése, sajnos, nem |sikerült. A többnapos eső is hoz­zájárult, hogy nagyon laza volt az : új salak. A számok többségében :a várakozás alatt maradt a szín­ivonal. Eredmények. Férfiak, 100 m: 3. Bánhidi (Borsod) 11.1. 4. Raáb i(Borsod) ll.l 400 m: 2. Stoll (Bor­isod) 50.3. 10 000 m, bajnok: Tóth Gy. (Borsod) 30:09.6. 200 m gát: 3. Tóth K. (Borsod) 26.5. Távol­ugrás. bajnok: Körösi János (Bor­sod) 696. Súlylökés, bajnok: Fa­ragó János (Borsod) 15.79, 2. Skou- mal (Borsod) 14.49. Nők, 100 m: 4. Kovács I. (Bor­sod) 13.5. 80 m gát, bajnok: Kiss M. (Borsod). Diszkosz, bajnok: Nyitrai Zsuzsa (Borsod) 42.30. A szombatinál jóval nagyobb ér­deklődés mellett, 3000 néző előtt fejeződött be vasárnap a vidéki atlétikai bajnokság. Mindkét 800-as bajnok végig vezetve győzött. Stoll 53.2-vel, Zsllák 65 mp-ccl kezdett és a női 800-on az ötödik is I. osztályú szinten belül futott. 5000 méteren Tóth az utolsó két körig, tízezerrel a lábában is ’*üz- delemre szorította Klsst, akadá­lyon Dudás az utolsó km-en hú­zott el a visszaeső Fazekastól. A vasárnapi eredmények. Fér­fiak, 200 m: 3. Bánhidi (Borsod) 22.9, 4. Raáb (Borsod) 23.3. 800 m, bajnok: Stoll Lóránd (Borsod) 1:51.9. 3000 m akadály: 3. Fazekas (Borsod) 9:30.8. 5000 m: 2. Tóth Gy. (Borsod) 14:39.6. 116 m gát: 3. Tóth K. (Borsod) 15.8. Magas: 6. Komlósi (Borsod) 176. Diszkosz, bajnok: Faragó János (Borsod) 57.32. Kalapács: 2. Encsi (Borsod) 57.32, 6. Makó (Borsod) 49.82. Pontversenyben: 1. Borsod 84, 2. Baranya 70, 3. Csongrád 43, 4. Szolnok 40.5, 5. Komárom 32. 6. Hajdú 28.5 pont. Nők, 200 m: 2. Kovács (Borsod) 26.4, 4. Kiss M. (Borsod) 27.4. Súly, bajnok: Nyitrai Zsuzsa (Borsod) 12.97. Pontversenyben: 1. Békés », 2. Borsod és Baranya 37—37, 4. Szol­nok 23.5, 5. Csongrád 16.5, 6. Vas 15 pont. kell játszanunk, vigyázni, * hogy ne kapjunk gólt, s hely-* zeleinket értékesíteni kell. * Mátrai Sándor: X — Ami a 8-ba jutást illeti? én bizakodom. Számítok a bra-X zilok kisarányú győzelmére,? ugyanakkor arra is, hogy mi* egy góllal jobban nyerünk,* mint Pelé csapata. * Senki sem vitatja, kínos a? brazil vezeték és játékosok^ helyzete. A beharangozott! harmadik világbajnoki gyö-* zelem helyett azzal is számol-X niok kell, hogy nem jutnak a? 8 közé. Ebben az esetben pc-* dig — mint ahogy vasárnapi brazil újságírók említették —* fekete napok várnak rájuk. % • * ijg 1. CSOPORT: Mexikó — % Uruguay, Wembley stadion, £ 16.30. V.: Lööw (svéd). 2. CSOPORT- Argentína * — Svájc, Sheffield, 19.30. J V.: Campos (portugál). % 3. CSOPORT: Portugália * — Brazília, Liverpool, 19.30. * V.: Mcvaba (angol). Tv-köz- * vetítés 19.25-tól.) | 4. CSOPORT: Olaszország * — Koreai NDK, Sunderland, .* 19.30 órakor. V.: Schwinte * (francia). * — * Országos elődöntők Miskolcon % Borsod megye ifjúsági váló-# gatottja csütörtökön délután 17* órakor az MVSC sporttelepén^ országos elődöntő mérkőzést* játszik Hajdú megye ifjúságig válogatottjával. * *********************** és nekünk is győznünk kell a bolgárok ellen. Szilárdan bí- zom abban, hogy szerdán este újabb örömet szerez nagy tá­borának a magyar labdarúgó válogatott. Ilaróti Lajos, szövetségi ka­pitány: — Megdöbbentő, hogy ed­digi jó játékaink ellenére még tartani kell attól, hogy esetleg nem kerülünk a 8 közé. Na­gyon kiélezett a harc a por­tugál, brazil és a magyar vá­logatott között, kedden és szerdán még minden lehetsé­ges. Valószínűnek tartom, hogy a Pelével kiegészült bra­zilok győznek a portugálok ellen. Nekünk pedig okosan Iweiss Erfurt 2:1 (0:1) erőtlenül. A GG. percben Széles ügyesen továbbította a labdát Szendrei elé. a balösszekötő azonban a kapu előtt elügyet- lenkedte a helyzetet. A 68. percben góllá érett a Kohász fölény. Halápi Budai elé tálal­ta a labdát, aki a hálóba fe­jelt. 1:1. A Kohász fölény to­vábbra is megmaradt. A 78. percben Szendrei száguldott el a fél pályáról, és éles lövését a vendégcsapat kapusa nehe­zen védte. A 80. percben a Kohász fergeteges támadásba kezdett, Bozó Halápi elé tá­lalta a labdát, aki közelről a hálóba talált: 2:1. A vendég­csapat csak az utolsó percek­ben kapott lábra, de az ered­mény már nem változott. Jók: Balogh, Kovács, Nagy-^ kapóst. Zalai, Halápi. # Az Ózdi Kohász összeállító- * sa: Balogh — Bekő (Kovács),# Nagykaposi, Budai, Zalai, Mu-| rányi, Bozó, Széles, Halápi,# Szendrei, ősi. * Boros! dr. nagyszerűen bírás-* kodott, * * Hétfővel a második hetébe fordult a labdarúgó világbaj­nokság. A csendes vasárnap után hétfőn újból megkezdő­dött a felkészülés. Üjra forró a légkör, hiszen újabb mérkő­zések következnek. Íme né­hány vélemény: Hegyi Gyula, az MI.SZ el­nöke: — A Portugál—Brazil és a Magyar—Bolgár mérkőzés eredménye minden bizonnyal álmatlan éjszakákat okoz az egyik csapatnak. Előfordulhat az a ritka eset, hogy három csapat végez 4—4 ponttal és a gólarány határozza meg a 8-ba jutást. Szerintem a bra­zilok legyőzik a portugálokat Ózdi Kohász—FC Rol Ózd, 1000 néző. Vezette: Bo­ros: dr. A mérkőzést megelőzően zászlócsere volt. Már az első percekben a Kohász vezetett formás támadásokat, de el­akadt a vendégcsapat védel­mén. Fokozatosan feljött az Erfurt, és a 13. percben Sei­fert révén megszerezték a vezetést: 1:0. Utána a hazai csatársor pró­bálkozott, de Szendrei és Ha­lápi a kapu előtt kínálkozó helyzeteket elügyetlenkedte. A 35. percben adódott gólhelyzet az Erfurt kapuja előtt. Szend­rei lövésre szánta magát, de a vendégcsapat kapusa hárított. A 43. percben Halápi Szendrei elé továbbított, azonban a csa­tár kapu fölé lótt. A félidő vé­géig az eredmény nem válto­zott. Szünet után a Kohász irányí­totta a játékot, és már a má­sodik percben egyenlíthetett volna, de Szendrei egy jó helyzetet kihagyott. Nem sok­kal később Széles lőtt kapura A második félidő az MVSC: rohamaival kezdődött. Lát ha-; tólag erősített a hazai cgyüt-í tcs. Ebben az időszakban; meglepően keményen játszót- ] tak a magdeburgiak, és így | néhány kisebb szabálytalan-, ság, sérülés is előfordult. A5 65. percben, egy ártatlan tá-} madásnál, Seguien kapta a 5 labdát, és a cserejátékos ha-jj talmas gólt lőtt. 1:1. Az=i egyenlítés után inkább küz- }j delem, mint játék alakult ki>i a pályán, sajnos, a játékve-j] zető kissé kiengedte kezéből a mérkőzést. Csapkodó me-4 zőnyjáték után a 80. percben}) a hazaiak megszerezték ajj győztes gólt. Ezúttal is Os-!j váth volt az előkészítő, két* csel után Kovácshoz emelte a| labdát és a csatár a bal al-H só sarokba fejelt. 2:1. | Közepes iramú, elég ala-# csony színvonalú mérkőzésen | az MVSC megérdemelten * gvőzött. a néha túl keményen# játszó FC Magdeburg ellen. A| hazai csapatban ezen a mér-# kőzésen Novák, Buna, Dévai * Osváth és Marótl játszott Jól I - pá - 2 Nemzetközi labdarúgó-mér­kőzést játszott vasárnap a Miskolci VSC. A megyénkben jól ismert FC Magdeburg volt az ellenfél, és bizony a német csapat, alaposan próbá­ra tette a hazai együttest. Mindjárt a kezdés után mag- deburgi rohamokat látott a közönség. A 8. percben a ven­dégek balösszekötője tíz mé­terről küldött nagyerejű lö­vését Novák szögletre védte. Eseménytelen percek után, a félidő közepén jó labdát ka­pott a magdeburgl középcsa- tár. azonban kilenc méterről kapu mellé lőtt. (Nagy hely­zet volt!) A 28. percben is­mét a vendégek balösszekö­tője került jó helyzetbe, de tíz méterről a jobb kapufát találta el. Még két perc sem telt el, amikor a balszélső pár lépésről a felső lécre vágta a labdát. A félidő utol­só perceiben feljött a hazai csapat. Nem sokkal a szünet előtt, gyors támadás végén Osváth ügyesen beívelte a labdát, és Maróti néhány lé­pésről a bálóba fejelt. 1:0,

Next

/
Thumbnails
Contents