Észak-Magyarország, 1966. június (22. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-01 / 128. szám
Szerda, 1968. Janin* 1. ESZAKMAGYARORSZAG 3 Szokás - oldalnézetből A nnak idején együtt tanultam filozófiát egyik vállalat igazgatójával. Emlékszem, jó tanuló volt, „vágott” az fegya, ahogyan mondják, s minden szabályt, törvényt, általánosítást felkutatott, kijegyzetelt — és betéve tudta. Ha felelt, idézett, következtetett, elhatárolt, kategorizált — egyszóval példánk volt az egyszerű munkásból lett igazgató. Néhány éve, hogy újra találkoztam vele — beszélgettünk az iskolai emlékekről, kedélyes társalgásunk közben megtudtam, hogy most jogot végez („Az is ad egy papírost!” — mondta), s ha ezt befejezi, human jellegű diplomát kíván szerezni. Újra megcsodáltam lankadatlan tanulási kedvét, erejét, szorgalmát, s miután úgy éreztem, itt az ideje, hogy én is végezzek valamit — „ráfértem” a témára, amiért felkerestem. Egy, a vállalatnál meglevő hibáról volt szó, nem nagy ügy, de vitathatatlan hiba, melyet meg kellett szüntetni. — Nézd, ez igaz — mondta idegesen. — De nem lenne helyes, ha a közvélemény elé kerülne... Nem értettem barátomat, egykori kiváló évfolyamtársamat. Utólag elgondolkozva két észrevétel fogalmazódott meg bennem: bár igazgató ismerősömnek a baj kiteregetése egzisztenciálisan semmit sem ártott volna, legfeljebb annyit, hogy éppen az ő vállalatánál történt meg — ennek ellenére tiltakozott a nyilvánosság ellen. Kettő: annak idején ő idézte legtöbbet: a hiba akkor is hiba marad, ha nem beszélünk róla. Ö is tanulta, méghozzá eminens szorgalommal és pontossággal — ám a gyakorlat ... S most már számozás nélkül fűződtek bennem tovább a gondolatok, pedig csupán egyetlen fonalat „fogtam” meg. Minek tanul meg valaki valamit, ha annak a gyakorlati életben semmi hasznát nem képes, vagy nem akarja venni? Minek felelünk tételekből jelesre, amikor annak éppen ellenkezőjét gyakoroljuk a mindennapi életben? Avagy: a legnagyobb megrökönyödéssel veszem tudomásul, ha egy jogi végzettségű ember a vádlottak padjára kerül, tudván: a jog ismerete bizonyos lojalitást olt az emberbe. Nem értettem meg, ha orvost félni láttam az injekcióstűtől, hiszen a gyógyulási folyamat elindításától reszket, aminek ő maga a mestere. Visszájára fordítják a dolgok természetes menetét azok a közmondások is, hogy a suszternak nincs jó cipője, a szabónak pedig ruhája. A hentesek általában jól táplált, kövér emberek, az erdész és a bányász nem fázik btthon télidőben, mert „hivatalból” kapja a tüzelőt, a pék pedig annyi friss kenyeret és Süteményt eszik, amennyi jólesik neki. A lényeg persze nem itt van. Az én egy- iwri osztálytársam ama furcsa kijelentése ellenére kitűnő igazgató. Nem is az igazgatót bántom én, sőt, mint a vállalat vezetőjét megértem, ha a maga portáján maga akar seperni, s tudom, hogy a hibákat maga számolta fel, — és büntette meg a vétőket. Én azon az egykori osztálytársamon ütköztem meg, aki a tételek örökös licitátora volt, s a gyakorlatban éppen az ellenkezőjét cselekedte. Ergo: minek tanult éveken át, ha a munkájában semmi (ez esetben) hasznát nem veszi. S akkor a jogot minek tanulja? Lehetséges, hogy később maga követ el törvénybe ütközőt? S minek akar azután humán jellegű tudományokkal ismerkedni? Igazgató ismerősöm példája nem több egy apropónál. Öt emlegetvén az jut eszembe, hogy napjainkban százezrek, sőt, milliók tanulnak ebben az országban. Egy diploma jelezheti egy ember foglalkozását, érdeklődését, eldöntheti tárgyismeretének túlsúlyát, adtot címet-rangot is —, de önmagában nem lehet emberi és társadalmi értékmérője. Maga a diploma nem emberi érték. Abban az esetben részese lehet az értékítéletének, sőt, súly is a mérlegen, ha az illető diplomás kiválóan hasznosítja tudását, nagyszerűen látja el munkáját éppen azáltal, hogy annak idején ismereteket halmozott fel önmagában. Az iskola az életre készíti fel tanulóit. Alma mater — emlegetjük. Tápláló anya — az egyetem. Az anya egész életén át kíséri gyermekét. Még azután is szülöttjével képes maradni, ha materiális értelemben elkerül tekintetétől, intő s figyelmeztető szavának hatóköréből. Mert az anyai intelmeket egész életünkben visszahalljuk. A becsületességre, tisztességre, szorgalomra, szerénységre intő anyai szavakat soha nem feledjük. Az egyetem szava; az alkotásra serkentés, a tudás saomjúhozására, a tettekre bíztató, serénységre ösztönző — szintén kísér bennünket, Bennünket — de nem mind- annyiunkat. Éppen a kor hóbortosnak, nagy- zolásnak is nevezhető divatja miatt. A „minél több diplomát szerezni” szokása miatt. Utána a vitrinbe tesszük, « alkalomadtán megemlítjük: még ebből is van diplománk — csak éppen nem hasznosítjuk, A kérdés, amennyire triviálisnak hangzik — társadalmi méretekben jogos, sőt, szükségszerű. Hogy a tanulás tömeges jelenség — ez örvendetes. De az öncélú diplomáimjhászás legalább annyira káros, mint nem szerezni képesítést azoknak, akiknek beosztásuk, élethivatásuk ezt feltétlenül megkívánja, sőt követeli. A tanulás igazi célja: a tudás jótékony hasznosítása mindennapi életünkben, munkánkban — társadalom és természetesen magunk hasznára is. A tanulás jó szokás manapság. Am ezt a szokást oldal nézetből ilyennek is láthatjuk S nem is alaptalanul. „J RaráCh Lajos Eredmény még nincs — csak tervek vannak. Azok viszont érdekesek, szépek, biztatóak. Mindöwssze 160 napos az új mezőgazdasági nagyüzem, az új állami gazdaság. Székhelye: Abaújszántö. Az irodák ideiglenesen hosszú, barakkszerű épületben helyezkednek el. Az udvaron építkeznek. Épül az új központ, az új irodaház, s a szükséges szociális létesítmények. Minden csak kezdődik itt, mégis, az egész üzem megalapozott, mintha régen működne. Persze, nem hirtelen és nem a semmiből született, A javaslat Azzal kezdődött, hogy még 1963-ban a megyei pártbizottság összehívta azokat a szakembereket, akik a tokaj-hegy- aljai rekonstrukció realizálására hivatottak. Negyven szakember gyűlt össze. Nemcsak tanácskoztak. Alapos vizsgálatokat, helyszíni szemléket is tartottak. A vizsgálatok és a tanácskozások eredményeként született meg a javaslat: kezdjenek hozzá egy harmadik állami gazdaság megszervezéséhez Tokaj- Hegyalján, mert a meglevő kettő, a tarcali és a tolcsvai méretei optimálisak, azokat úgy bővíteni, hogy a megfelelő gazdaságosság is biztosított legyen — nem látszik célszerűnek. A negyven szakember felmérése és jelentése azt is tartalmazta, hogy legelmaradottabb a rekonstrukció Abaúj- szántó körzetében, pedig a Tokaj-Hegyaljának ez a része igen értékes, a rátkai, a tály- lyai, a szántói hegyoldalak mindig is kitűnő borokat adtak. A megvalósííás A megyei pártbizottság a javaslatot megvitatta és elfogadta; Abaújszántö körzetében 1966. január elsejével jól előkészített, nagy reményekre jogosító állami gazdaság született. Igazgatója Bakonyi József lett, aki hosszú ideig a Tokaj- hegvaljai Állami Gazdaság főkertészeként működött és munkásságáért Kossuth-díjat kapott A gazdaság egész területe 3700 hold. Sokan talán kíváncsiak: honnan vettek ennyi területet? Kisajátítottak, vásároltak, vagy tagosítottak? — Egyiket sem csináltuk — mondotta Bakonyi József igazgató. — Eddig is állami tulajdonban levő területeket egyesi tettünk. Mégpedig az abaújszántói Mezőgazdasági Technikum tangazdaságát, a Borforgalmi Vállalat célgazdaságát és a Taktaközi Állami Gazdaság hernádcécei üzemegységét — És mi lesz ezután a technikummal? Hol fognak gyakorlati képzést kapni a diákok? — Nálunk — felelte az igazgató. — Az egész gazdaság rendelkezésükre áll, ugyanis egyben tangazdaság vagyunk, és a mezőgazdasági technikusképzést teljes erőnkkel, minden lehetőségünkkel segítjük. A technikum gyakorlati oktatása ezután csak jobb lehet. — Üzemünk három kerületre oszlik — tájékoztatott Bakonyi József igazgató. — Minden körűiét élén szakképzett agro- nómus áll. Rajtuk kívül (íz beosztott agronómus dolgozik, mint brigádvezető. Van egy szakképzett borászunk és természetesen egy főagronó- musunk, Tardi István kollégám, aki eddig a tangazdaságban működött. Az első íerv Az új állami gazdaság termelési feladatai máris nagyok. Erre az évre 32 millió forint értékű termelést terveztek, és az eddigi munka, a halár összképe alapján bizakodnak is, hogy a terveket teljesíteni tudják. Az építkezések, és az ilyenkor szükséges beruházások miatt az 1966-os évet egyelőre deficitesre tervezték, körülbelül 1 200 000 forint értékben. — Egy induló, új üzemnél, ekkora területen ez a deficit nem nagy — mondotta Bakonyi József. — Az viszont természetes, hogy az első évet is deficit nélkül szeretnénk zárni. A tervezett deficitet jó munkával és egy kis természeti „besegítéssel” ki tudjuk gazdálkodni. Ha kicsit is kedvez az időjárás, talán egalizált évet zárunk. Az új állami gazdaság szerkezete meglehetősen érdekes* A termelés, a gazdálkodási ténykedés három fö üzemágra oszlik. Egyik a szőlőtermesztés-borászat, .másik a szántóföldi növénytermesztés, harmadik az állattenyésztés. Ez a gazdasági szerkezet a Tokaj- Hegyalján kísérletnek is számit. A három fő üzemág egymásnak alárendelve, egymást kisegítve működik. A növény- termesztés feladata elsősorban biztosítani a nagy létszámú állattenyésztést Ez egyfelől konkrét jövedelmet biztosít, másfelől segíti a szőlőtermesztést, a szőlőgazdálkodás területének növelését, hiszen köztudott, hogy a szőlőben nagy mennyiségű trágyára van szükség Jelentős lépes Az állatállomány máris jelentős. Összesen 4500 sertéssel (ebből 240 anyakoca), 450 szarvasmarhával (ebből 240 tehén) és R50 anyajuhval indultak. Legnagyobb méretű lesz a sertéshizlalás. Elsősorban erre épül a gazdaság trágya- zási bázisa. Az igazgató tervei szerint a sertéstrágyát tőzeggel komposztálják, s ha ez sikerül, nagy mennyiségű feleslegre is számítanak. Ezt A két tokaj-hegyaljai testvérgaz-» daságnak kívánják átadni. Ezzel kapcsolatban Bakonyi Jó» zsef igazgató így nyilatk©» zott: — A megyei pártbizottság éS a megyei tanács azzal a feladattal hozta létre a harmadik tokaj-hegyaljai állami gazdaságot, hogy ezzel fontos én jelentős lépést tegyünk előre a rekonstrukció megvalósításának útján. Nálunk meglehetősen nagy a szőlőnek való terület, és ezt a következő években mi magunk akarjuk betelepíteni. Éppen ezért egyik legfontosabb feladatunk a szőlőtelepítés, a tokaj-hegyaljai szőlőkultúra bővítése. Másik feladatunk a két testvérgazdaság segítése elsősorban trágyával. A mi gazdasági szerke- tünk olyan, ahogy erre, a lehetőségeket ismerve, képesek leszünk. Testvérgazdaságainktól viszont a szőlőtelepítéshez kapunk majd segítséget. Szcndrei József A legkisebb gyereket, a harmadikat öcsinek szólítják. Nem azért, mert a legkisebb* hanem azért, mert az apja nevét kapta. Ez a név meg egy kicsit tabuvá lett, s a családban mindenki kerüli kiejtését. Mert az apja — a hitelesség kedvéért álljon itt mégis a neve —, Fancsalszki Jenő tomabarakonyi lakos, alig jutva túl a harmincadik életévén, a falujától távol, a megye másik részében üzemi baleset áldozata lett. A fúrótorony egyik részét emelték a gépkocsira, a nehéz vasszerkezet visszacsúszott, ráesett. öcsi még pólyás, a néhány nappal ezelőtti baleset után született, és természetesen nem értheti, nem foghatja fel, hogy nagyanyja, Fancsalszki néni miért fakad annyiszor sírva, amikor fiáról, öcsike apjáról beszél. — Nem akartam engedni a faluból — mondja az idős asz- szony. — Nem akartam. Még gyerek volt, amikor már ment Sajószentpéterre, az üveggyárba. Később meg a fúrósokhoz. Az elhunyt felesége, sudártermetű, erős, fiatal asszony, csak néhány perce, a beszélgetés idejére tette le a munkát. Családi fényképet hoz, és a markáns arcélű, kemény tekintetű férfire mutat. — Ö az. Nagyon szerette a munkát... és mindenhez értett ... Hányszor kértem, számoljon le, hagyja ott a fú- rosokat, jöjjön vissza ide! Hányszor kértem, hányszor kértem! Fancsalszki néni öcsit tartja karjában, ütögeti a TA pólyát, egy pillanatra sem tud leülni, jár-kel a konyhában. Túl van a hatvanon. Férjével együtt, aki most is a határba ment, egész életében megállás nélkül dolgozott. Fekete kendője alól megkeményedett arc világlik ki, melynek ráncai talán nem is tudnak mosolyra futni. Hangja is kemény, bizalmatlan. Negyedik gyerekét is elveszítette. Le-föl jár a nagy konyhában, ahol most hűvös van, felfordulás, a székek egymásra, vagy az asztalra rakva: meszelnek. A ház is, az udvar is tágas, mutatós. Legalábbis annak számít itt, Tornabarakony- ban, ebben a kis, hegyi falucskában, ahol még a háromszázat sem éri el a lélekszám. A föld sovány, sosem adott sok magot. — A tsz? — Gyenge. Ráfizetéses. Most egyesültünk a szent- andrásiakkal. Majd meglátjuk, mi lesz ... — Meg lehet élni itt a földből, Fancsalszki néni? — Meg! — csattan a hangja. — Meg. csak legyen, aki dolgozik, csak legyen férfiember a háznál!,.. — Hányszor kértem. ne menjen! — mondja a feleség. — De a többiek is mentek .,. • A többiek is mentek. A faluban néhány üres, dű- ledező ház is látható. Azért, B U mert gazdája újat épített, de azért is, mert városba költözött, a földet felcserélte a gyárral, a házat itthagyta, rábízta az időre. Ha a szél lelök róla egy cserepet, nem rakja vissza senki. Eső mál- lasztja a vakolatot, gyom veri fel a falak mentét — Fogyatkozik a falu — mondja Richtércsik István tanító, aki körülbelül húsz éve él Tornabarakonyban. — Persze, sosem volt valami nagy, de most még tovább apad. Amikor ide jöttem, körülbelül 40 gyerek járt iskolába, most 26 a létszám. Fiatalokat már alig látni, de az idősebbek közül is többen elköltöztek .. . Fancsalszkit is tanítottam. Ügyes, mindenhez értő gyerek volt, barkácsoló, ezermesterkedő. A falu szép, kis boltjában dolgozik Csukerda Anna, a KISZ-titkár. — Hány tagja van a KISZ- nck? — Nyolc. De azok sem a faluban dolgoznak, eljárnak innen. — Mikor volt valami összejövetel? — Hivatalos, régen. Míg jó volt a lemezjátszó, esténként táncolgattunk, beszélgettünk, de most az is elromlott. A mi KISZ-életünk egyébként abból áll, hogy megvesszük a bélyeget, és elküldjük a pénzt. Szilágyi János magas termetű fiatalember, még Innen < a harmincon. > — Itthon dolgozik? ? — Nem. Ormosbányán. > — Szabad idejében mit > tad csinálni? < — Jóformán semmit. Még ( szerencse, hogy elkészült ez ( a kis kocsma. (A bolt mel- l lett található, tiszta, szép > helyiség.) Persze, kellene va- > lamit csinálnunk. Például S magam is szívesen játszanék ( egy színdarabban, ha ... ha ) lenne valami. De nincs. Még futballcsapatunk sincs, mert ) nem tudnánk 11 fiút össze- í szedni. Csak a gyerekek ját- ) szanak. < — Ismerte Fancsalszkit, ( ugye? I — Igen. Rokonom volt. í Elvágyott innen. ) — Ha a faluban találna > megfelelő munkalehetőséget, i maga visszajönne? ! — Természetesen. Hiszen 50 < kilométert utazni a munka- < helyre, ugyanannyit visz- ? sza — a 100 kilométer maga is > kikészíti az embert. Itthon > jobb lenne. \ Itthon. „A többiek is mentek.” ; „Hányszor kértem. jöjjön ? vissza! Hányszor kértem!” j „Mikor ide jöttem, körűibe- ) lül 40 gyerek járt iskolába, > most 26 a létszám.” „Meg le- 5 hét élni itt a földből? Meg!” í „Elvágyott innen.” „Szívesen ! játszanék egy színdarabban.” i „Ha a szél lelök egy cserepet, [ nem rakja vissza senki.” A { harmadikat, a legkisebb gye- ) reket öcsinek szólítják. ( öcsi. | Senki sem akarja kimondani \ apja nevét. i , Priska Tibor l Kislány nagy gitárral A vizsolyi Barna Erika még iskolába se jár. A zenét azonban már nagyon szereti. Egyelőre csak a szomszéd fiú gitárján próbálgatja előcsalogatni a számára kedves dallamokat, de ki tudja — talán egyszer ő lesz az országszerte ismert „gitáros lány"... Foto: Szabados György Uj állami gazdaság
