Észak-Magyarország, 1966. május (22. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-13 / 112. szám
Ffintek, I96G. májns 13. északmagyarorszAg 3 A XXIII. long resszus világpolitikai jelentősége Szocialista brigádok a kongresszusi versenyben A Szovjetunió Kommunista Pártjának hu- szonharmadik kongresszusán elhangzottak, a kongresszus határozatai egy hónap elteltével is joggal foglalkoztatják a nemzetközi közvéleményt. Érthető ez, hiszen a kongresszus az idei esztendő eddigi legfontosabb nemzetközi eseménye volt. A világ első szocialista államának nagy pártja világosan és határozottan állást foglalt mindazokban a kérdésekben, amelyek a legjobban érdeklik, nem egyszer aggasztják is az emberiséget. Elsősorban a háború és a béke kérdésében szögezte le újra a szovjet kommunisták hatalmas pártja a maga álláspontját, Leonyid Brezsnyev beszéde és a kongresszus határozata megerősítette azt a tételt, hogy a mai történelmi viszonyok között a háború nem elkerülhetetlen. Amikor az imperialista agresszió elsősorban Vietnamban, de időnként földünk más Pontjain is, hol Kongóban, hol Dominikában világháborús fenyegetéssel okoz jogos aggodalmakat a békevágyó embermillióknak, rendkívül megnyugtató mindenki számára az a tudat, hogy a Szovjetunió hatalmas pártja elméletileg vallja és gyakorlati tetteiben bizonyítja: a világháború megakadályozható. A Szovjet pártkongresszus bőségesen szolgált ideológiai érvekkel ahhoz a tézishez, hogy a kommunizmus győzelméhez nincs szükség háborúra! Sőt, kimondotta újra, hegy a kommunizmus építésének elsőrendű feltétele a béke. A XXIII. kongresszus megerősítette a XX. és a XXII. kongresszus fő irányvonalát, azaz: a hatalmas szovjet ország tovább építi a kommunista társadalom anyagi és műszaki alapjait, nemzetközi síkon pedig egyszerre dolgozik és küzd a szocialista országok, a nemzetközi kommunista mozgalom egységéért, a haladó erők tömörítéséért, az imperialista agressziók megfékezéséért, a világháború veszélyének elhárításáért, a béke fenntartásáért. E célok közül á béke fenntartása politikai, gazdasági és katonai feladat is: a politikai akció Szükségessége nyilvánvaló, a gazdasági teendők abban állnak, hogy a szocialista nagyhatalomnak meg kellett teremtenie és szakadatlanul tovább kell fejlesztenie azt a katonai potenciált, amely el tudja rettenteni az imperialista agresszort, mindez pedig nem történhetik meg az anyagi, technikai, tudományos erőforrások mozgósítása nélkül. Ugyanakkor kézenfekvő az is. hogy a szovjet népgazdasági tervek sikeres végrehajtása kihat a nemzetközi erőviszonyok alakulására, a szocializmus, a béke erőinek javára módosult a helyzet a Szovjetunió minden gazdasági ered- jnénye következtében. A szovjet külpolitika irányelveit a moszkvai kongresszus az alábbiakban szabin meg: 1. Meg kell teremteni a kedvező nemzetközi feltételeket a szocializmus és a kommunizmus építéséhez: 2. Meg kell erősíteni a szocialista tábor egységét, népeinek testvériségét, barátságát: 3. Segíteni kell a világban az elnyomott népek nemzeti felszabadító mozgalmát, és ami ennek folytatása: fejleszteni kell az együttműködést az úgynevezett „harmadik világgal”, a nemrég felszabadult, fejlődő országokkal; 4. Érvényre kell juttatni a békés egymás mellett élés elvét, ezzel egy időben azonban elszántan vissza kell verni az imperializmus agresszív próbálkozásait, el kell hárítani az emberiség feje fölül egy újabb világháború fenyegetését K ülönös várakozással tekintett Moszkvára a kongresszus napjaiban ama bizonyos „harmadik világ”, hiszen közismert, hogy az imperializmus az utóbbi időben megsokszorozta támadásait, fokozta aknamunkáját az újonnan felszabadult országok ellen, s nem egy államcsíny, vagy más imperialista, neo- kolonialista beavatkozási kísérlet tanúskodik errőL Nos, a moszkvai kongresszus egyáltalán nem hirdetett meg valamiféle visszakozást, hanem erőteljesen hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió internacionalista kötelességének tekinti a nemzeti felszabadító mozgalmak támogatását. FelszólaláA látszatra is adni kell sában Gromiko külügyminiszter joggal hivatkozott rá, hogy ha a volt gyarmati népek szét tudták törni láncaikat, akkor ebben nagy része volt a Szovjetunió segítségének. Az SZKP a proiétarnémzetközi- ségből fakadó szent kötelességének tartja ezután is a népek szuverén jogainak védelmét, igazságos harcuk támogatását. A Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front képviselője, az angolai küldött felszólalása bizonyította többek között, hogy ez így is van, hogy ez gyakorlati tettekben igazolódik nap mint nap. Referátumában Brezsnyev beszédes számokat idézett a fejlődő országoknak adott szovjet támogatásról: GOfl gyárat és más hasonló létesíményt építettek a „harmadik világban” szovjet segítséggel, több mint 100 főiskolát létesítettek, igen sok ázsiai, afrikai, latin-amerikai fiatal tanulhat a Szovjetunióban. szovjet tanítók, tanárok, oktatók és orvosok, mérnökök dolgoznak az újonnan felszabadult országokban. A pártkongresszus külön nyilatkozatban ítélte el az USA vietnami agresszióját, kiemelve, hogy az amerikai imperializmus tulajdonképpen Délkelet-Azsia minden nemzeti felszabadító mozgalmának megsemmisítésére törekszik. Ugyanígy megbélyegezte az SZKP a nyugatnémet revansizmust, amely minden követ megmozgat, hogy atom- és rakétafegvve- reket állíthasson agresszív céljai szolgálatába. Az ilyen imperialista csoportoknak erélyesen visszavág a Szovjetunió, és tovább fáradozik az anti- imperialista, háborúellenes erők összefogásán. A nemzetközi helyzetben tapasztalható feszültség éleződésekor pedig az SZKP azon van, hogy szorosabbá váljék a szocialista országok katonai együttműködése, egyre tökéletesedjék a Varsói Szerződés mechanizmusa, növekedjék katonai ereje. A béke védelmére — s ez megnyugtató lehet nemcsak a szocialista tábor népei számára, de a világ minden békevágyó embere számára Is — páratlan fejlettséggel sorakoznak fel a győzhetetlen szovjet fegyveres erők, s a békét szolgálják a szovjet haditechnika lélegzetelállító eredményei. Páliy József ■— Az elmúlt évben megyénk valamennyi vas- és energia- ipari üzemében, vállalatánál élüzem szinti eredményeket értünk el. Most sem állunk rosz- szul. Az első negyedévi eredmények jók, s ha ezzel a lendülettel dolgozunk tovább, várhatóan ez évben is egy sor üzem nyeri el a Minisztertanács és a SZOT vándorzászlaját, az élüzem kitüntetést, a miniszteri dicséretet. — Stricz János elvtárs, a Vasas Szakszervezet megyei titkára értékeli így a borsodi üzemek tevékenységét. A hangban leplezetlen, jóleső büszkeség bujkál. És ez érthető is. ö mondja ezt is: — Ismerem az üzemek dolgozóit. Nagy lelkesedés él az emberekben, nagyon szép emberi, társadalmi tettekre képesek, csak meg kell találni a kulcsot szivükhöz, tudatukhoz. Ok róttak a kezdeményezők Sikerült-e? Az eredmények általában igennel felelnek. Igen, mert csupán a vas- és az energiaiparban 40 ezer dolgozó tett értékelhető felajánlást. És már ez a felajánlás is figyelemre méltó. Alig röppent szét a párt IX. kongresszusa összehívásának híre az üzemekben, vállalatoknál, a dolgozók, elsősorban a szocialista brigádok máris azon töprengtek, milyen felajánlással, eredménnyel üdvözölhetnék a nagy eseményt. A SZOT és a KISZ felhívásának szövege még el se készült, az üzemekben, a vállalatoknál a spontán kezdeményezések nyomán már jelentkeztek az első eredmények. A tettek nem harsogóak, nem látványosak, nem nagy lendületű hajrá gyors sikerei, Az LKM nagyolvasztójában a Sárkány-, a Takács-, a Kri- zsán-brigád tagjai tudnának róla beszélni, hogy a lassan pergő hétköznapokon mennyi erőfeszítést kíván minden egyes csapolás, Jäs mennyi erőfeszítés kellett hozzá, hogy a gyáregység kollektívája a vállalt 15 ezer tonnás többletből már több mint nyolcezer tonna nyersvasat legyártott. Az acélműben Mertusz István acélgyártó, vagy a Kecskés szocialista brigád tagjainak is volna mondanivalójuk. Az acélmű kollektívája előbb nyolc-, később újabb kilencezer tonna többtermelést vállalt a kongresszus tiszteletére. A szocialista és ezek példáját követő munkabrigádok, a fizikaiak és a műszakiak munkássága nyomán eddig több mint 10 ezer tonnával több acélt adtak a tervezettnél. Nem volt könnyű ezt elérni. Minden pei'c, minden óra alapos szervezést, nagy szakértelmet, ambíciót, egymás segítését kívánta. Ugyanig}' tudnának beszélni az ÖKÜ-ben a Bárdos-, a Giráfin-, a Czeber- és a Kerekes-brigád tagjai. A szocialista brigádok clenjárása tükröződik abban is, hogy a BA- ÉV április 30-ig 256 lakást adott át, zömmel a miskolci vásártéren. E vállalat asztalos üzemében a Tokaji- és a Juhász-brigád tagjai beszélhetnének róla, mennyi erőfeszítés van a 108.9 százalékos eredményben. Köteteket jegyezhetnénk fel a Lenin Kohászati Művek szocialista brigádjainak apró, nagyobb tetteiről. Az LKM-ben több mint tízezer, az ÖKÜ-ben kilencezer fizikai, műszaki, adminisztratív vesz részt a szocialista brigádmozgalom ham Magukkal ragadják kollektívát a Érdekesen jellemezte a szocialista brigádok szerepét Lantos Miklós, a Hegyalja Ruházati Ksz elnöke. — Nálunk 12 szocialista brigád működik. Nem azt várjuk tőlük, hogy szenzációs, kiugró százalékokat érjenek el. Jóval nagyobb az erkölcsi hatás, az, hogy bármilyen feladatról van szó, magukkal tudják ragadni a 670 tagú kollektívát Érd eh es lelet a Széchényi Könyvtárban Régi, idegein nyelvű könyvek rendezése közben érdekes leletre bukkantak az Országos Széchényi Könyvtár raktárában. Egy 1825-ben megjelent, spanyolra fordított Lesage-re- gény kötéstábláján Schopenhauer nevével ellátott ex librist fedeztek fel; A különben nem jelentős értékű kötet tulajdonjogát jelző könyvjegyen címer látható: ferde aranycsíkkal átszelt kék mezőben két ezüst csillag. A vizsgálódások kiderítették, hogy a könyv egykor valóban a filozófus könyvtárának tartozéka VOltj És mi a kihatása? Az év első negyedében például 50 százalékkal termeltek többet, illetve tízmillió forint értékkel adtak többet külföldnek* mint az elmúlt év azonos időszakában, s előbb két-, majd újabb kétmilliós többlet termelésére tettek vállalást. — A szocialista verseny motorjai a szocialista brigádok —< mondják az üzemekben. A szocialista címért küzdő kollektívák erkölcsi magatartásukkal és példamutatásukkal magukkal ragadják a gyár, a vállalat kollektíváját. Hiba lenne, ha nem látnánk, hogy a mozgalomban még itt is, ott is akad, akadhat olyan, akit nem lehet példának tekinteni* De még súlyosabb hiba lenne, ha nem látnánk meg a mozgalomban rejlő nagy erkölcsi, az egész társadalomra kiható formáló erőt, azt, hogy sok ember most, a kongresszusi versenyben érti meg; egyéni vágyait, céljait csakis a közösség nagy célkitűzéseinek megvalósításával, érheti el. itt érti meg, vagy kezdi megérteni, hogy tettekkel lehet befolyásolni, formálni a ma, a holnap kialakulását; A verseny nevelőt formáló ereje Lehetetlen nem látni e verseny nagy formáló erejét például az LKM-ben és a DI- GÉF-ben. Közismert, hogy a két nagy üzem a gyárak történelmében először tett közös, összehangolt vállalást. S ebben is a kongresszusi szellem érintette meg a szíveket, ez segíti lerombolni a két nagy kollektíva között levő láthatatlan falat. A DIG ÉP az LKM segítségével tudott eleget tenni több export-megrendelésének és az LKM csak úgy tud zökkenőmentesen dolgozni, ha a DIGÉP például időben segít pótalkatrészekkel. A szocialista kollektívizmus fejlesztésének megértését mutatja az is, hogy például a Lenin kohászat nagyolvasztó műve minél több nyersvasat igyekszik küldeni Özdnak, Űzd pedig acéllal segíti majd a Lenin Kohászati Müveket. Mit mutat ez? Azt. hogy az egyes emberek, brigádok, brigádtagok vágya, célja találkozik a társadalom nagy célkitűzéseivel. Egy ember, eg}' brigád lelkiismeretes munkája, tettá látszólag jelentéktelen, de a gyárkapun belül, a gyárkapun túl száz és ezer szállal kapcsolódnak össze a tettek nagy folyammá, amely egyaránt szolgálja a társadalom és az egyén ügyét* Csorba Barna Nem képedt el még ügy senki, mint az N-i tsz-elnök as egyesülési közgyűlésen. A dolog így kezdődött: az N-i és a K-i tsz vezetősége megbeszélte, nincs értelme, hogy két kis tsz gazdálkodjon egymás mellett. Egyesülni kell. Az ötletet a járás is szívesen támogatta, s az N-i tsz tagságéinak sem volt ellenvetése. No. de látott-e már valaki olyat, hogy ez simán ment volna? A két tsz közül legalább az egyikben mindig akadnak ellenkezők. így volt ez most is. A húzakodók pedig a K-i tsz-böl kerültek ki. Az N-iek valamennyien egyetértettek a gondolattal. Valahogy azért, csak eljutottak az egyesülő közgyűlésig. A? N-í elnök mén néhány órával a gyűlés előtt is beszélgetett a gazdákkal. Nem volt rossz szava egyiknek sem. A meglepetés ezután következett. Az első hozzászóló úgy kezdte, hogy: hát, hát. mit lehet tudni, talán mégis meg kellene jobban gondolni. Ezután jött a K-íak hangadója, hogy nem kell ez az egcsz, eddig is jó volt külön, ezután Is meglesznek. Az N-i elnök örömmel adott szót saját tsz-e egyik tagjának, várta, hogy no, majd a János bácsi! Csakhogy János bácsi is rákezdte: így, meg úgy, tényleg ki tudja, jó lesz-e, ha összeházasodnak. No még ilyet, ki hallott? Aztán egymás után elkezdtek fanyalogni az eddig okos, megértő, a közös gazdálkodás előnyeit még olyan jól felismerő tagok is. Mi van itt? Szó szót követett, alaposan meghányták-vetették e. dolgot. A vége természetesen az lett, hogy barátion kezet rázott a két tsz tagsága. Megegyezlek. Az elnököt azonban nem hagyta nyugton a dolog. A gyűlés után csak elővette a János, meg a Sándor bácsikat, hogy mi volt ez? Nem voltak őszinték hozzá? Hát olyan ember ő, akinek nem merik megmondani véleményüket? így kell megtudnia, hogy ott, hátul az agyukban mit. forgatnak? — Ugyan már elnök elvtársi Nem látta, hogy oda- oda vágtam magára a szememmel? — hálni láttam,, esők azt nem értettem, mit akar vele? — Mit? Azt. hogy a látszatra. is adni kell! — Miféle látszatra? — Mi szívesen fogadjuk a K-iakat. ök meg nyavalyognak. Hát ne higgyék, hogy mi úgy odafagyunk értük. Legalább mutatni kell nekik } a huzakodást. Nem rossz az. ■ higgye el. A jány is kéreti . magát, mégis férjhez megy. ö A. L * Geodéziai mérő gyakorlat Egyelőre még csak a Hősök terén ismerkednek a geodéziai mérőműszerekkel, a (acht méterrel és a íecdoIiHal a jövő bányász- cs bányamórö technikus»;. Foto; Sz. G&>