Észak-Magyarország, 1966. május (22. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-13 / 112. szám
Eszakmagyarokszäg Péntek. 1966. május W. 2 KitünleüóK a legjobb termelőszövetkezeteket Ülést tartott a Minisaieriastács A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Jóváhagyólag tudomásul vette Apró Antalnak, a kormány elnökhelyettesének a KGST végrehajtó bizottsága 22. üléséről szóló tájékoztatóját. A külkereskedelmi miniszter svédországi látogatásáról, a magyar— svéd hosszúlejáratú megállapodás aláírásáról, ezt követően pedig a Budapesti Nemzetközi Vásár megnyitásának programjáról tájékoztatta a kormányt, amely a beszámolókat tudomásul vette. A földművelésügyi miniszternek a termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok múlt évi gazdálkodásáról tett jelentését a Minisztertanács megvitatta és elfogadta. A kormány — a földművelésügyi miniszter előterjesztése alapján — határozatot hozott a múlt évi termelési versenyben legjobb eredményeket elért mezőgazdasági termelő- szövetkezetek vándorzászlóval és „Kiváló termelőszövetkezeti gazdaság” címmel, illetve oklevéllel történő kitüntetésére. A Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára tájékoztatta a kormányt az üzemi balesetek 19G5. évi alakulásáról és a munkavédelmi rendelkezések végrehajtásának tapasztalatairól. A Minisztertanács kimagasló eredményeikért vándorzászlóval és „Kiváló termelőszövetkezeti gazdaság” címmel az alábbi termelőszövetkezeteket tüntette ki: A 4500 szántóegységnél nagyobb területen gazdálkodó termelőszövetkezetek közül: 1. A tiszaföldvári Lenin, 2. ía rákóczifalvai Rákóczi, 3. föl- idesi Rákóczi, 4. tiszaföldvári Szabad Nép, 5. kondorosi Dolgozók Termelőszövetkezet; A 3000—4500 szántóegység közötti területen gazdálkodó termelőszövetkezetek közül: 1. A szentesi Árpád, 2. székesfehérvári Szabad Élet, 3. orosházi Uj Élet, 4. bakkal Ezüstkalász, 5. dunavecsei Virágzó Termelőszövetkezet Az 1500—3000 szántóegység közötti területen gazdálkodó termelőszövetkezetek közül: 1. Hódmezővásárhelyi Vörös fcsillag, 2. galgahévizi Rákóczi, 3. apátfalvi Petőfi, 4. kisvárdai Rákóczi, 5; vásárosnaményi Vörös Csillag Termelőszövetkezet Az .1500 szánfőegység alatti területen gazdálkodó termelőszövetkezetek közül: 1. Nagyéri Vörös Lobogó, 2. nyíregyházi Ságvári, 3. kecskeméti Aranykalász, 4. mándoki Uj Élet, 5. kömyei Vörös Csillag Termelőszövetkezeti A városi és városok körüli, túlnyomóan kertészkedéssel foglalkozó termelőszövetkezetek közül; 1. Szamosújlaki Uj Élet, 2. XXI. kerületi Duna, 3. nagykovácsi Vörös Hajnal Termelőszövetkezet. A Minisztertanács az alábbi termelőszövetkezeteknek elismerő oklevelet adományozott: A 4500 szánlóegységnél nagyobb területen gazdálkodó termelőszövetkezetek közül: dégi Szabadság, törökszentmiklósi Aranykalász, cibakház: Vörös Csillag, nag.ylétai Aranykalász, ebes! Vörös Csillag, mélykúti Uj Élet, székesfehérvári Vörösmarty, tótkomlősi Viharsarok, mezőhéki Táncsics, besnyői Sallai Termelőszövetkezet. A 3000—4500 szántóegység közötti területen gazdálkodó termelőszövetkezetek közül: a döbröközi Zöldmező, barcsi Vörös Csillag, medgyesbodzási Egyetértés, hartai Uj Élet, kondorosi Lenin, balmazújvárosi Lenin, dombóvári Alkotmány, tengelici Petőfi, röszkei Kossuth, sármelléki Biztos Jövő Termelőszövetkezet. Az 1500—3000 szántőegység közötti területen gazdálkodó termelőszövetkezetek közül: csanádalberti Kossuth, debreceni Arany János, csömöri Haladás, kartali Uj Élet, fegyvernek! Vörös Csillag, mözsi Uj Elet, balatonkenesei Balaton, hartai Béke, kardoskuti Rákóczi, nagyvarsányi Szabadság Termelőszövetkezet. Az 1500 szántócgyscgnél kisebb területen gazdálkodó termelőszövetkezetek közül; tengelici Uj illet, őrszent- miklósi Béke, tatabányai E'őre, ambrózfalvi Dimitrov, gyálaré- ti Komszomol, kállósemjéni Uj Élet, majosházi Uj Élet, fo- nyódi Magyar Tenger, dnbasi Szikra, beloianniszi Béke Termelőszövetkezet. A városi és városok körüli, túlnyomóan kertészkedéssel foglalkozó termelőszövetkezetek közül: kecskeméti Boldogulás, hevesi Kossuth, szamosbecsi Dózsa, csesznek) Váralja, tokodi Aranykalász Termelőszövetkezet. A falu példamutatói A fugoszTáv Itafonai Lüldöíísé" lafo^aiasai A jugoszláv néphadsereg Ivan Gosnjak hadseregtábor- nok. nemzetvédelmi miniszter vezette küldöttsége szerdán a Haditechnikai Intézetbe látogatott. Jugoszláv katonavendégeink útja a Haditechnikai Intézetből néphadseregünk egyik Pest környéki légvédelmi rakéta alakulatához vezetett. Csütörtökön délelőtt a Zrínyi Miklós katonai akadémiát keresték fel. A látogatásra Borbándi János vezérőrnagy, honvédelmi miniszterhelyettes, a magyar néphadsereg politikai főcsoportfőnöke is elkísérte a vendégeket. Csütörtök délután pedig látogatást tettek a Honvédelmi Minisztériumban, ahol a vendégeket Czinege Bajos vezérezredes, honvédelmi miniszter fogadta. Dr. Suda Dusán Csalics, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság budapesti nagykövete csütörtökön este a nagykövetségen fogadást adott az Ivan Gosnjak hadseregtábornok, a jugoszláv fegyveres erők főparancsnokának helyettese, nemzetvédelmi miniszter vezetésével hazánkban tartózkodó jugoszláv katonai küldöttség tiszteletére. Megjelent a fogadáson Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a kormány elnökhelyettese, Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter, a Politikai Bizottság póttagja, a párt és a kormány több képviselője, valamint számos ismert közéleti személyiség. Jelen voltak továbbá — /. Provalov vezérezredessel az élen — a szovjet hadsereg Ideiglenesen Magyarországon állomásozó csapatai parancsnokságának magasrangú képviselői. alvainkban a közmegbecsülés mércéjéhez ma már elengedhetetlenül hozzátartozik: ki hogyan vállal részt a községfejlesztésből. Megyénkben az elmúlt két esztendőben a falusi lakosság 70 millió forintnál több értékű társadalmi munkával járult a falvak szépítéséhez, a kultúrát, az egészségügyet, a sportot szolgáló új létesítmények megalkotásához. Az elmúlt nyolc év alatt több mint másfél milliárd forint értékű munkával segítette az ország lakossága a községfejlesztést. Megyénkben már valósággal hagyományai vannak a községfejlesztésben a társadalmi tevékenységnek. Harmadik esztendeje, hogy országosan a legjobb eredményt érjük el. Tavaly a társadalmi munka értéke meghaladta az ótven milliót, s ebből — számarányához viszonyítva — a falusi lakosság vállalta és teljesítette a legnagyobb részt. I Számos községünk már eleve úgy készíti el ‘ fejlesztési tervét, hogy a rendelkezésre álló minden két forinthoz egy harmadikat, a lakosság társadalmi hozzájárulását is számí- , fásba veszi. Sőt, jónéhány községben minden I forintot megdupláz a lakosság társadalmi mumeája. í A betonjárdák szinte mindenütt úgy épül- i nek, hogy a tanácsnak csak az anyagot kell I megvásárolnia a szállítást és a kétkezi mun- ! kát a lakosság vállalja. És nemcsak azért te- I szik ezt szívesen, hogy mielőbb száműzzék j a sarat utcájukból. Számolnak vele,'hogy a társadalmi munkájukkal megtakarított forintok ott maradnak a községben, s így gyorsabban valósulhat meg mindaz, ami az igények listáján szerepel. Megyénk legkiválóbb társadalmi munkásai közül, az elmúlt évi teljesítmények jutalmaként. 226-an kapták meg A közösségért kitüntető jelvény arany, 417-en az ezüst, és 476-an a jelvény bronz fokozatát. A falusi lakosság minden rétegéből, s minden korosztályából szép számmal akadnak a kitüntetettek között. Kiskinizscn a legjobbak, az egyenként csaknem 200 órfmyi társadalmi munkát teljesítők között ott van Juhasz Barna marós, ifj Zsíros István segédmunkás, Búzz János tsz-tag, és Zsíros Sándor kőműves. De akad köztük szép száminál idős nyugdíjas, pedagógus, falusi orvos, tanácsi Karsai Elek Miskolcon A II. Rákóczi Ferenc Könyvtár meghívására a mai napon, május 13-án Miskolcra érkezik dr. Karsai Elek. az ismert történész-író; számos népszerű tudományos történelmi munka szerzője, hogy találkozzék olvasóival. Az író—olvasó találkozót ma este 7 órakor tartják a megyei könyvtár (Szabadság tér 3.) emeleti olvasótermében. Karsai olvasótábora bizonyára érdeklődéssel várja e találkozást. dolgozó, boltvezető, vagy akár háziasszony is. Kubik József né például 110 óra társadalmi munkával segítette a felsőtelekesi orvosi rendelő felépítését A hangácsi Gazsó Sán- dorné csaknem száz órát segédkezett járdaépítésnél, és özv. Sándor Istvánná szalaszen- di tsz-tag neve mellé is több mint száz óra, azaz tíz jól megnyújtott nyári munkanapnyi társadalmi segítséget jegyeztek az elmúlt évben. Évről évre többen jeleskednek falvai nk- ban ilven tettekkel. Sajnos, még mindig akadnak szép számmal olyanok is, akik a szebb, kultúráltabb faluért a legcsekélyebb áldozatvállalásra sem képesek, akik egy téglát sem mozdítanak meg a közösség érdekében. De nem szabad megfeledkezni arról, hogy öt-hat esztendeje még a mai legjobbak zöme is csak udvarából nézte a társadalmi munkát. A felvilágosító, meggyőző szó, - _ a példamutatás, a tanácstagok, a Hazafias Népfront., a nőtar.ácsok, vagy a KISZ aktíváinak szervező munkája serkentette őket arra, hogy részt vállaljanak a saját maguk boldogulását elősegítő községfejlesztésből. Országos elsőségünk ellenére még korántsem használtuk ki lehetőségeinket. Sok faluban tetszetős „simításokat” végezhetnénk egyetlen fillérnyi községfejlesztési alap felhasználása nélkül, ha a lakosságot jobban nevelnénk a szép, a rend, a tisztaság szeretőiére. Még több helyen nem tisztogatják meg rendesen az árkokat, az átereszeket; hány helyen piszkos a ház előtti járda és úttest! Üresek, kopárak a parknak alkalmas kis területek. s kitördelik a zsenge fácskákat is! Sajnos, még sok porta valóságos szemétdomb, sok kerítés rendetlen, foghíjas, s akad még lakás is, ahová csak óvatosan mer belépni az ember. H.i falvainkban mindenütt ragyogni fog az iskola és a tanácsháza környéke, ha szép, virágos lesz a tsz épületeinek udvara, s virág nyílik egy-két szomszéd rendbentartott portája előtt, akkor aligha lesz bárki is, aki kivonja magát az általános szépítkezésből. Ás, ha a falu legjobbjai minden eset- ®r ben megkapják az erkölcsi elisme- rést, s a dicséretnek kellő nyilvánosságot is biztosítanak, akkor még nagyobb becsülete lesz a társadalmi munkának, s még többen vállalnak részt a községfejlesztésből; Máj sas 22-én éEeflbc lép jaz táj menetrend Sajtótájéhoztató a MÁV Miskolci Igazgatóságán Tegnap, május 12-én, csütörtökön délután sajtótájékoztatót tartottak a MÁV Miskolci Igazgatóságán, ahol az igazgatóság, valamint az autóközlekedési vállalatok vezetői beszámoltak a személy- és az áruszállítási feladatokról, a május 22-én életbe lépő új menetrendről. A tájékoztató szerint a MÁV-nak ez évben a tavalyinál 2,6 százalékkal több árut, több mint 40 millió utast, a 3. sz. AKÖV-nek 6 millió tonna árut, cs mintegy Kultúra és propaganda A Borsodi Utóuw Szárnál ban Novák István figyelemre méltó cikket publikált Az Ismeretterjesztés propagandája Címmel. Bevezetőben a cikk címébon olvasható .két fogalom köztudati értelmezésének ellentétéről. szól, és megemlíti azt a felfogást, amely szerint a jó ismeretterjesztés önmaga propagandistájává válhat, a rossz pedig ellenpropagandát fejt ki, tehát az ismeretterjesztésnek nincs is Szüksége propagandára. Mindjárt fel is teszi a kérdést: vajon helyes és jó-e minaez így? A tanulmány további fejezeteiben Novák István igen lo gikus okfejtéssel bizonyítja be. hogy nemcsak létjogosultsága van az ismeretterjesztés propagandájának, hanem elengedhetetlenül szükséges is Mivel erről a gyakorlati éietoen gyakran megfeledkeznek, s mert a TIT ismeretterjesztő munkáját megszabó irányelvekben sem esik róla szó, így összegezi mondandóját: „ ... erről a tevékenységről ma már megfeledkezni nem szabad, mert ez a feledékeny- ség éppen az ismeretterjesztés célkitűzését tekintve könnyen válhatik hátrányos következményekkel járó mulasztássá. A korszerű, tartalmas, komoly és ízléses, ugyanakkor eleven, színes és változatos ismeretterjesztő propagandáról gondolkodni, beszélni, vitatkozni kell. Be kell iktatni ismeretterjesztésünk napi problémáinak állandóan szőnyegen forgó kérdései közé, valahol oda, ahol az ismeretterjesztés módszertani módozatait tanulmányozzák az erre hivatottak, de talán elevenebben, kevesebb töprengéssel és több aktív megnyilatkozással. Nem lenne célszerűtlen az ismeretterjesztés propagandájával foglalkozó elméleti kutatócsoport létrehozása és az ehhez szükséges személyi és anyagi szükségletek biztosítása sem, sőt ez egyenesen kívánatosnak mutatkoznék. Egy hozzáadással: az itt szükséges kutatásokra mondassák ki a sürgős jelleg, az eredmények publikálása és legfőbbképpen mielőbbi gyakorlati megvalósítása. Az idő sürget, s a propaganda időszerűségét a propagandával való foglalkozás időszerűsége mozdíthatja elő a leghatásosabban. ■n' Novák István tanul- uCir mánya a művelődési életnek csak egy (de kiemelkedően fontos!) területét érinti, érdemes gondolatmenetét tovább folytatva megvizsgálni más részterületek és a propaganda viszonyát. Ennek az írásnak nem lehet feladata, hogy számba, vegye a zene, a képzőművészet, a film, a színház, a könyvtárak. az öntevékeny művészeti munka, a művelődési otthonok sokszínű tevékenysége és még sok más művelődési fórum propaganda lehetőségeit, s azt, hogy hol, miként élnek ezekkel a lehetőségekkel. Tagadhatatlan, hogy a sok jó propaganda-lehetőség felhasználása mellett sok-sok sablonnal. beszürkültséggel és nem egyszer tehetetlenséggel is találkozunk. Vannak nagyon gondos szerkesztést tükröző műsorfüzeteink, és vannak unalmas plakátjaink. Van harsogó, már- már a propagált művelődési ágazathoz méltatlan reklámunk, és van olyan „nemesen egyszerű” hírverés, amelynek csak a teljes tehetetlenség és a hivatalnoki kényelem lehet a szülője. X,. a művelődéAllalaoan sj propaganda munkában igen sokat bízunk az írásos hírverésre, a plakátokra, az újsághirdetésre, kevesebb gondot fordítunk a meggyőzőbb, hatásosabb, élő kapcsolatokon alapuló agi- tatív . tevékenységre. (Kevésszer találkozunk olyan példával. mint a diósgyőri Bartók Béla Művelődési Házban, ahol korábban külső hozzáértők bevonásával elemezték a propaganda munkában mutatkozó szükségleteket és kutatták a lehetőségek bővítésének útját.) Jó zenei propaganda például a szimfónikusok vidéki turnéja, a művelődési otthonok vezetőivel folytatott beszélgetés. Kevésnek tűnik viszont a színház és a közönség élő kapcsolata," ritka a közönségankét cgy-egy produkció kapcsán. Fiímvitáról nem is tudunk, csak iskolai jellegűek- ről, amelyekben az illetékes filmforgalmazási szervek nem érintettek. Pedig nemcsak az ismeretterjesztésnél féligazság, hogy a jó előadás önmaga propagandistája. hanem a jó színdarabnak, filmnek, egyébnek is kell az ízléses, kulturált hírverés, hiszen kulturális forradalmunknak alapvető feladata: a művelődés lehetőségeiben mind több embert részeltetni. S hogy erre az igényt is felkeltsük, a propaganda eszközeihez kell nyúlni. A propagált művelődési megnyilvánuláshoz, a meggyőzendő közönséghez leginkább közel álló, alkalmas eszközzel kell élni. »r t az ismeretterIVemCSaK jesztésnél, hanem a kultúra más ágazatainál is szükséges annak tudományos vizsgálata, miként, hogyan folyjék tovább propaganda munkánk. Amikor napjainkban egyre több kulturális hatás éri az átlagembert is, amikor magas értékű kulturális alkotások, bestsellerek, selejtáruk, giccsek egyaránt jelentkeznek a kultúra piacán, a válogatni tudás pedig még kevesek tudománya, fokozottabb hangsúlyt kap a jó, nevelő, ízlést fejlesztő, sokrétű, tudományos alapon kifejtett kulturális propaganda munka. Ez Novák István cikkének a más művelődési területekre vonatkozó legfőbb tanulsága. Benedek Miklós 55 millió utast kell elszállítania; Az új menetrenddel kapcsolatban elmondották, hogy a MÁV nemzetközi személyszállítási menetrendje két évre készült és ebben lényeges változás nincs. A belföldi forgalomban a villamosítással Miskolc és Szerencs között meggyorsul a közlekedés, egy vonatpárral több kocsit közlekedtetnek Budapest és Sátoraljaújhely, Miskolc és Mező- csát között. A Lillafüred expressz nem Özdról, hanem. Sá- toraljaújhelyről indul Budapestre és a fővárosból 18 órakor induló gyorsvonat végállomása Ózdon lesz. A helyi forgalom biztosítására négy új ingaszerelvényt állítanak be az eddigi hat mellé az igazgatóság területén. A dolgozók kérésére a vonatok indításában több változtatást alkalmaznak; A MÁVAUT új menetrendje szerint a járatokat 5—7 százalékkal sűrítik Kazincbarcikán) Özdon és Tiszaszedcrkénybem Hejce és Hídvégardó községet is bekapcsolják az autóbusz forgalomba. Vasárnap és munkaszüneti napokon fürdőjáratokat indítanak Miskolcról, Ti- szaszederkényből Hajdúszoboszlóra, Kazincbarcikáról Egerbe, Jósvafőre, Aggtelekre. A jövő tanévben újabb hat körzeti iskolába indítanak tanulókat szállító járatokat.- A tájékoztatón két intézkedést kifogásoltak, örvendetes ugyan, hogy január és március között nem állítják le a Lillafüred expresszi teljesen, hanem heti három napon át közlekedtetik, de érthetetlen, hogy miért nem közlekedtetik a hét minden napján, holott a társadalmi érdekek az utóbbit kívánják. A másik sérelem az volt, hogy kevés a taxi Miskolcon, illetve a városban nem biztosítanak megfelelő helyet taxi-állomások részére) A njiigaí-curópai líonmuinisfa pártok bécsi konferenciájáról A hét első három napján 15 nyugat-európai kommunista párt vezető képviselői tanácskoztak az Osztrák Kommunista Párt meghívására Bécsben. Az eszmecseréről kiadott közlemény a többi között hangoztatja: A vita lehetőséget nyújtott a különböző országokban folyó nagy szociális és politikai harcok méreteinek megismerésére. Ez a fejlődés kedvező lehetőségeket biztosít széles tömegmozgalom számára, amely összeköti a munkásosztályt más) monopóliumellenes rétegekkel A konferencia kijelentette, hogy egyesíteni kell minden békeszerető erőt a világbékét fenyegető vietnami amerikai agresszió, valamint a német militarizmus követelései ellen. Felvetődött a kommunista és munkáspártok össz-európai tanácskozásának gondolata, amelyen mindenekelőtt az európai biztonság kérdéseivel foglalkoznának. Az elgondolásról a pártok között kétoldalú tanácskozások folynak majd. Nyug a(n émeí— Israeli egyezményt írtak alá Bonnban Bonnban csütörtökön délután egyezményt írtak alá az NSZK és Izrael között. Az egyezmény értelmében az NSZK 1966-ban 160 millió márkás hitelt nyújt Izraelnek. A bonni kormány megígérte: ez nemcsak egyszerű hitelnyújtás lesz, hanem a következő években is folyósítanak I majd hosszú lejáratú, 20—25 évre szóló kölcsönöket Izraelnek, ezekről azonban minden évben újból külön kell majd tárgyalásokat folytatni. Bpnn azt reméli, hogy Izrael a hitelnyújtás fejében támogatni fogja majd a nyugatnémet ál* láspontot, a vitás nemzetközi, kérdésekben.