Észak-Magyarország, 1966. május (22. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-11 / 110. szám

Sserda, 1966. május 11. fiSZAKMAGTARORSZÄG 5 a megyei I. osztályban Gólrekord 30 gól esett a megyei lab­darúgó bajnokság vasárnapi ■fordulójában. Idei rekord, hi­szen eddig 27 volt a legtöbb. Ez 3.75-ös mérkőzésenkénti gólátlagnak felel meg. És ami először fordult elő a megyei bajnokságban: négy idegenben játszó csapat győzött, 1G gólt lőttek az idegenben játszó csa­patok. Külön érdekesség, hogy Putnok első hazai veresége egyben Szuhavölgy első ide­genbeli pontszerzése volt A forduló mérlege ismét ne­gatív. Különösen a felsőbb osztályban játszó együttesek ^tettek sokat” ezért! Nem le­het kiszámítani, melyik csapa­tunk kapta, de megtörtént: az idegenben játszók vasárnap megkapták az idei 100. gólt. A 40 százalékosra „sikerült” for­duló összesítése: Otthon: i 3 — 1 7: í c Idegenben fi 1 — 5 5:13 2 Összesen: 10 4 — c 12:13 S A csapatonként! gőlátlag: 1,2. Két táblázatot közlünk, ame­lyek feltüntetik, hogy a bor­sodi NB III-as csapatok há­nyadik helyet foglalják el az ».otthon—idegenben” bontás szerint készült tabellákon: Otthon: I. Ormosbánya S 5 — SS 19:3 10 2. Somsály 5 4 1 «— 10:2 9 4. Rudabánya 4 3 1 ___ 4:1 7 11. MÉMTE 5 2 2 1 4:3 G 12. M. Honvéd 4 2 1 1 6:1 5 13. KMTK 4 2 1 1 7:4 5 14. Edelény S 1 Idegenben: 3 1 7:6 5 1. Ormosbánya 4 2 2 — 5:2 6 2. Rudabánya 5 2 2 1 4:3 6 3. M. Honvéd 5 1 Z 2 5:7 6 9. Somsály 4 1 —. 3 6:9 2 13. KMTK 5 — 2 3 1:9 2 14. MEMTE 4 — 1 3 5:9 1 16. Edelény 4 — 4 1:7 — 1, 1, 0, 1, 1, 1, 1, 1. Nem, nem térünk át a kettes szám­rendszer alkalmazására. Ez a kilenc szám a rudabányai gól­lista, azaz, sorrendben ennyi gólt lőtt a csapat. Kiderül, hogy egy kivételével minden találkozón egy gólt rúgtak a budabányaiak. így állhatott elő nz a furcsa helyzet, hogy 8 rú­gott góllal 13 pontot gyűjtöttek össze. „Nevezetes” dátumok, azaz, ki mióta nem nyert mérkőzést a Nemzeti Bajnokság küzdel­mei során. III. 13: Miskolci Kiválásaié seregszemle Az ifjúsági sporttelep kézilabda kispályáit ezúttal a serdülő fiúk szálltak meg, és vívtak egymással nagy küzdelmet. Nagy volt a tét, hiszen a nyújtott teljesítmény alapján dőlt el, hogy a részvevők közül kik jutnak el a tatai és a sárospataki edzőtáborba. A torna mérkőzésein a következő eredmé­nyek születtek: Miskolci Szilágyi Dezső utcai általános iskola—Sajó- szentpéter 8:5, Ernőd—Mezőkövesd 6:2, Szilágyi Dezső utcai ált. is­kola—Mezőkövesd 10:5, Salószcnt- péter—Emiid 3:3, Miskolci Szabó Lajos utcai általános iskola—Sze­rencs 13:1, Ormosbánya—Ózd 5:2, Szabó Lajos utcai ált. iskola—Ózd t:8, Ormosbánya—Szerencs 12:5. Bónyúcr, kV. 3: Miskolci Hon­véd (azóta 5 mérkőzésen csak 1 gólra tellett), IV. 10: DVTK. Borsodi Bányász, A Miskolci Honvéd eddigi teljesítménye két részre bont­va; I. (a rajttól, IV. 3-ig): 4 3 1 — 10:2 7 II. (IV. 10-től mostanáig): 5 — 2 3 1:6 2 Fokozza a nagy eltérés fur­csaságát, hogy az I. rész jó eredménye nem gyengébb el­lenfelek ellen született, mint amilyenek a II. részben part­nerei voltak a M. Honvédnak. A diósgyőri stadionban ren­dezték meg az úttörő olimpia és a serdülők kiválasztó atlé­tikai versenyét Valamennyi versenyszámban népes mező­nyök indultak. Ezúttal kellő számú versenybíró gárda bo­nyolította le a jól sikerült versenyt Az útiörő leányok verseny­számainak győztesei: Magasugrás: Bartus Ilona (József Attila utcai ált. isko­la) 130 cm. Súlylökés: Kiss Edit (Gőrömböly) 591 cm. 60 in síkfutás: Osztroha Margit (Szilágyi Dezső utcai ált. is­kola) 8.8 mp. Kislabfla hajítás: Szűcs Katalin (DVTK Sport­iskola) 47.30 m. Távolugrás: Bartus Ilona (József Attila u. isk.) 440 cm. 300 m: Szabados Nóra (Fazekas utcai ált. iskola) 51.8 mp. Az 1951-es születésű leányok kiválasztó versenyének győz­tesei: Távolugrás: Fazekas Katalin (Miskolci Sportiskola) 480 cm. Súlylökés: Kulcsár Jolán (Sze­les utcai ált iskola) 696 cm. 100 m síkfutás: Fazekas Kata­lin (Miskolci Sportiskola) 13.3 mp. Magasugrás: Gál Márta (Szeles utcai ált. iskola) 130 cm. 600 m síkfutás: Zombor Margit (Kun Béla utcai ált iskola) 2:00.4. Az 1952-cs születésű leányok kiválasztó versenyének győz­tesei: Távolugrás: Szervián Mária (József Attila utcai ált. iskola) 405 cm. 300 in; Szabó Judit Az első négy ellenfél tavalyi helyezési átlaga ugyanis 9.5, az utolsó öté pedig: 9.4 volt! * Eddig 108 találkozón szere­peltek a boi'sodi NB-s csapa­tok. 37 alkalommal fordult elő, hogy gól nélkül maradt az ellenfél hálója. Ez azonban csak 7 esetben jelentette az 1 —1 pont megszerzését (0:0-lal). A A 0:l-es eredmény vezet”. Eddig a legtöbbször a követ­kező eredmények fordultak elő a borsodi NB-s csapatok mérkőzésein: 14-szer: 0:1, 12- szer: 1:1, 9-szer: 1:0 és 0:2, 8- szor: 1:2. Az összes találkozók közül eddig 37 hozott olyan eredményt, amelyen a különb­ség csak 1 gól volt * Túl a 200 ezren! Az elmúlt heti 10 600-al 201 800-ra emel­kedett azoknak a nézőknek száma, akik az idén megnézték a borsodi csapatok mérkőzéseit. Ebből 122 700-an voltak a ha­zai pályákon. HK (Kun Béla utcai ' ált iskola) 51.7 mp. Súlylökés: Rontó Má­ria (Miskolci Sportiskola) 624 cm. 100 ni: Bóka Katalin (Ki- lián-dél) 14.6 mp. Magasugrás: Jeges Erzsébet (vasgyári le­ányiskola) 130 cm. Az úttörő fiú versenyszámok győztesei: Távolugrás: Pechnik (Szabó Lajos utcai ált iskola) 446 cm. 60 m: Kovács (Fazekas utcai ált. iskola) 8.3 mp. Súlylökés: Szöllősi (Lumumbji utcai ált. iskola) 8.56 m. Kislabda hají­tás; Ocsenás (Szabó Lajos ut­cai ált. iskola) 60.40 m. Ma­gasugrás: Szederkényi (Selyem­rét) 134 cm. 600 ni: Dajka (vas­gyári fiúiskola) 1:47.4. Az 1951-es születésű fiúk ki­választó versenyének győzte­sei: 2000 m: Dudás (Fazekas ut­cai ált. iskola) 7:11. 100 m: Rohács (Fazekas utcai ált is­kola) 12.3 mp. Magasugrás: Rohács (Fazekas utcai ált. is­kola) 146 cm. Távolugrás: Ro­hács (Fazekas utcai ált. iskola) 525 cm. Súlylökés: Bartha (DVTK Sportiskola) 946 cm. Az 1952-cs születésű fiúk ki­választó versenyének győzte­sei; 100 m: SpiUinger (Selyem­lét) 12.9 mp. Magasugrás: De­mo (Vörösmarty utcai ált. is­kola) 137 cm. Távolugrás: Fo­dor (Kilián-dél) 475 cm. 600 ni: Gál (vasgyári fiúiskola) 1:43.2. Súlylökés: Fodor (Kili­án-dél) 10.41 m. Nemes P. HIRDETÉSEK Aliit AS Kazincbarcikai kirendeltségünk­re felveszünk kis- és nagynyomá­sú berendezések csősierelést mun­káihoz kvalifikált hegesztő- is csőszerelő szakmunkásokat. Mun­kásszállást biztosítunk. Gyár- és Gépszerelő Vállalat Kirendeltsége, BVK gyártelep, Kazincbarcika. Autószerelő tanulót felveszek. Miskolc, Attila u. 20. Cserhalmi Alajos._________________ ________ A Miskolci Textilkonfekció fel­vesz szabó szakmunkásokat (lehe­tőleg férfiszabót). Jelentkezés Mis­kolc, Palóczy u. 6. sz. alatt. Szakképzett szakács hároméves gyakorlattal elhelyezkedne. Kis- gergely István Sajószentpéter, Gábor Áron utca 6. ___________ G yakorlattal rendelkező gépész- technikus állást változtatna. Érte­sítést „Szorgalmas, 5G164” jeligére kér a Hirdetőbe. Miskolc, Széche­nyi u. 83. A Borsodi Vegyikombi­nát alkalmaz karbantartáshoz, valamint szállításhoz férfi segéd­munkásokat, legalább 6 elemivel rendelkezőket, 20 éven felül. Kedvezmé­nyes üzemi étkeztetés, munkásszállást — térí­tés ellenében — bizto­sítunk. Útiköltséget nem térítünk* Jelentkezés a vállalat munkaerőgaz­dálkodásán Kazincbar­cikán, szombati napot kivéve reggel 7-től 13 óráig. Az CM. Budapesti Be- tonárugyár (Bp„ XXI., Csepel, Rákóczi F. n. 289.) 1966. szeptember 1-én beinduló betonozó betonelcmgyártó szakmára ipari tanulókat felvesz az alábbi feltételekkel: 8 általános iskolát vég­zett 14—16 év közötti fi­úk jelentkezhetnek. Az ipari tanulóképzés a budapesti 34-cs Mü. M. tanintézetében, teljes el­látás (otthon, élelmezés) biztosítása mellett 3 éves tanulóidővel törté­nik. Jelentkezési lapot szakma megjelölésével a Mü. M. 34. sz. Iparitanu­ló Intézet Bp., VIII., Üllői út. 76. sz. alatti cí­mére kérjük megküldeni. I Tiszalúc község Tanácsá- , nak végrehajtó bizottsá­ga pályázatot hirdet a megüresedett művelődési otthon igazgatói állásra. Kezdő fizetés 1*80 VI. Bővebb felvilágosítást a vb. elnöke ad. ADAS — VÉTEL Jókarban levő hálószobabútor asztallal, székekkel is olcsón el­adó. Érdeklődni Miskolc. III., Ta­tárdomb. Mongol u. 5. sz. ________ É gy jókarban levő gyermekágy és egy csehszlovák sportkocsi el­adó. Kun Béla u. 80. ______ T rabant 601, esetleg Trabant G00 tip. gépkocsit vennék, 30 000 kész­pénz, a többi megegyezés szerint. Telefon: 15—760._Szabóné. É ladó jó állapotban levő régití­pusú Trabant Combi személygép­kocsi. Pereces, Bollóalja 89. Tlséroisnl; Bizományi Arehfecm keresztül l db kisméretű páncél­szekrényt és 1 db Berkei tizedes mérleget. Ugyanott 1 db ló eladó. Táncsics Mezőgazdasági Termelő­szövetkezet, József Attila u. 4L sr.. Kembútáltszekrény, háromajtós szekrény, hálószobabútor, konyha- berendezés, rekamié, heverő, fotel, magányos szekrény, ágy, éjjeli- szekrény, tellett tükörrel, asztal, szék, antik konvnote, rugós ágy­betét. kelet-német hangulatlámpa ernyővel és egyéb használt búto­rok, ,,Buksi” kézikötőgép eladók. Széchenyi u. 76.____________________ K iadó kitűnő állapotban levő vi­lágos dió színű teleháló. 1 db re- kamié, 2 db fotel. Megtekinthető: Miskolc, Tanácsház tér 1. Megyei Tanács udvarában. Horváthéknál. Olcsó, szép hálószobabútor, re- kamié, fotel, székek, asztalok, zöld színű angol garnitúra, kombinált- szekrény, két- és háromajtós szek­rény, konyhabútor, íróasztal, rá- diöasztal eladó. Szendrei utca 7. Üvegajtó tokkal eladó. IÜ. kér. Testvériség utca 47. Labanc Já­nos._________________________________ 2 0 mázsa I. osztályú széna eladó. II. kér. Pereces, Jönáshegy 5. (Új­bánya mellett.) ____________ E gy db HT—12 típusú villanytűz­hely három főzőlappal, sütővel, új állapotban egy évi jótállással el­adó. Megtekinthető minden nap délután _16—20 óráig. Major u. 53. Konyhabútor, epedás sezlon el­ad ó^^Augusztus 20 utca 10. sz., I 4. Televfzíóasztal eladó. Benedek u. ?1L IV/2. Kilián-Dcl._________________ Eladó két darab hathónapos süldő. Miskolc-Diósgyőr, Mária u. 43. Jóhangú 4-f-l-es Orion szuper rádió, széthúzható ebédlőasztal, új perzsamintás sezlontakaró jutá­nyosán eladó. III, kér. Bodósor 13. (Erdei kisvasút állomás mellett.) Kertlocsoló gumicső (20 fm), í fehér, kétrészes, zománcozott, új mosogató, 1 db új fürdőkályha, csap­telep, komplett, eladó. I. kér. Le­ventevezér utca_22._________________ B ontásból fehér kő, gerenda, szarufa, deszka, ajtó, ablak eladó. Miskolc, II., Csaba vezér utca 19. Olcsón eladó hálószobabútor jó sodronnyal, matraccal, esetleg kü­lön is. József Attila telep 5'16._ Jókarban levő konyhabútor és akasztós fehér szekrény eladó. Borsvezér utca 71.____ E bédlő szobabútor, előszobaszek­rény, komód, használt sezlon, asztal eladó. Bem József u. 9.___ E ladó kifogástalan állapotban levő DKW személygépkocsi. Mis­kolc. Felső-Szinva u. 73. Érdeklőd­ni délután.______ E ladó dió hálószobabútor, Sin­ger varrógép, ingaóra, új pehely­dunna. Vörösmarty u. 50.__________ I ntarziás asztal, háromajtós szek­rény. íróasztal eladó. Ságvári u. 28., földszint 3. ______________________ 0 5-ös Jawa motorkerékpár eladó. Sztrmabesenyő, Széchenyi u. 19. szám alatt.________________________ V eszek megkímélt, magas gyer­mek sportkocsit. Vár u. 24. Pannónia motorkerékpár, kifo­gástalan, olcsón eladó. Kabb, Sá­toraljaújhely. Munkás u. 9._______ M ercedes 180, kifogástalan álla­potban eladó, vagy elcserélhető, megegyezés szerint. Debrecen, Áp­rilis _4 útja 15., Bognár.__________ J ó állapotban levő csehszlovák sport gyermekkocsi eladó. Huba utca_20.___________________ O rkán szabású divatkabátok, ágyfalvédők. konyhagarnitúrák, gyermek nylonkendők bő válasz­tékban kaphatók. Kiss Lajos, Ady Endre u. 5., udvarban 1-es ajtó. Konyhakerti palánták kaphatók Atanaszov Péter bulgár kertész­nél. Martintelep, Balassa utca vége. ________________________________ F ilodendron, fikusz és pálma el­adó. Rácz Adám u. 7., 1/3. LAKÁS — INGATLAN Bútorozott szoba egy nőnek azonnal kiadó. Győri kapu 44. Elcserélném Miskolc, I. kér. Szentpéteri kapui XXXVIII. j. épü. III. Ih. n/2. ajtó alatti 2 szoba étkezőfülkés tanácsi lakásomat Kilián-déli erkélyes, gázfűtéses ta­nácsi hasonlóra. Érdeklődni Pus­kás Tivadar u. 2S., délután 15 órá­161.____________________________ E lcserélném kétszoba-febédlöszo- bás, összkomfortos, gázfűtéses tanácsi lakásomat hasonlóra, vagy 2 szoba, komfort nélküliért, eset­leg 1 szoba összkomfortért. Szent­péteri kapu, 16-os épület, III. lh., IV/2. Szirmai._______________________ E ladó egy kétszer kétszoba, kony- hás, speizos, alápincézett ház. Érdek­lődni lehet: I. kér. Szemere utca 6, délután 4 órától.________________ E lcserélném Petneházi egyszoba összkomfortos, boyleros, III. eme­leti lakásomat kiliánira, I. eme­letig. Petneházi utca 6., ni. em. 3. ajtó.__________________________________ Különbejáratű bútorozott szoba két-hórom személynek kiadó. Al­mos utca 11.________________ A lbérleti szoba egy férfi részére kiadó. Mátyás király utca 2. Állandóan 10 óra után dolgozó­nak kisebb különbejáratű bútoro­zott szoba kiadó. Érdeklődni: 10 órától. Széchenyi utca 54., II. em. 19.___________________________________ É ladó beköltözhetően a Selyem­réthez közel egy szoba összkom­fortos lakókonyhás öröklakás. Ér­deklődni: 16—18 óra között 34—305­ös telefonon.________ E lcserélnem nagyméretű keüő- szoba összkomfortos Széchenyi ut­cai II. emeleti lakásomat belvárosi egyszoba Összkomfortosra, lehet kertes is, vagy selyemréti I. eme­letig — megegyezéssel. Érdeklőd­ni: Árváinál. Lévay utca 63. alatt, délután 4 órától.__________ F érfi részére albérleti szoba ki­adó. Üjdlósgyőr, Zalka Máté utca 3._____________________________________ G örőmböly-Tapolcán, autóbusz végállomástól 5 percnyire, Koltói Anna utcában, gyümölcsösben hordozható vikendházaknak egész évre helyet bérbe adok. Ugyanott lábon széna eladó. Érdeklődni: 35—-779-es telefonon 15—17 óráig. Eladó Hejőcsaba, Szirma utca 26. számú ház jutányos áron. Eladó Vásártéri trtCid három**©» hás családi ház, egyszoba össz­komfortos lakás ellenében azorv- nal beköltözhető. Érdeklődnie Huba utca 2. _______________________ K ülönbejáratű bútorozott szoba* konyha, gyermektelen fiatal há­zaspárnak kiadó. Feszty Árpád ti. S- sz._____________________________ ü res szoba, konyha, speiz ki­adó május 15-től. Miskolc, H.. Üt- törőpark, Jegenyés út 51. Fekete» Eladó szoba, konyha, speizos, udvaros, telekkönyvileg lekülöní­tett, különbejáratű házrész. Szik­szó, Hunyadi u. 6.______________• V ennék Nyékládházán OTP-köl- csönnel épített 2 szoba, összkom­fortos házat. Ajánlatokat Nvéklád- háza, Balassi Bálint u. 4. szám alá kérek._____________________________ _ E lcserélném kétszobás, összkom­fortos lakásomat udvaros családi házért. Szentpéteri kapu 18. sz., H. lh. II/4._____________________________ O lcsó házhely kültelken és Nagy László dűlőben szántó eladó. Mis­kolc, II., Temető utca 23._________ V ennék 2 szobás, összkomforté« családi házat vagy szövetkezeti la­kást átvennék. Miskolc, Kun Bébe u. 2., 111,6.__________________________ Ü res szoba dolgozó, gyermekte­len házaspárnak kiadó. ÜttörŐ­park, Kisdobos u. 15.______________ E lcserélném nyíregyházi kétszo­bás mellékhelyiséges, kertes, vagy kazincbarcikai kétszobás össz­komfortos lakásomat miskolci, másfélszobásért. Cím: Lehoczky Béláné Nyíregyháza, Bethlen u. 73- Bútorozott szobát keresek, ahoH gyermekem gondozását is vállal­ják. Értesítést ,,Egyedül. 56194^ jeligére kérek a miskolci Hirdető­be. VEGYES Televízió, rádió gyorsszervBs, Lengyelnél, Széchenyi u. 74. A be­szállított készülékek aznap elké­szülnek. Parkett fektetést, anyaggal, gya- lulást, lakkozást vállal vidéken is Halászi, Kun Béla utca 2. Villanymotorok, dinamók, transz­formátorok, villanyhegesztők, bú­várszivattyúk, mosógépek és min­denféle háztartási gépek szak­szerű javítása, tekercselése éfc csapágyazása, Tóth László vil­lanyszerelő és motortekercselő mesternél. Miskolc, Zsolcai kapu 13. sz._______________________________ _ K öszörülést vállalok, mühe«* lycmbcn. Miskolc. Széchenyi u. 9K Általános iskolást korrepetálok, pótvizsgára előkészítek. Botond u. 15.___________________________________ G elcjcn a# gulyából elveszett egy daruszőrű magyar tehén, a bal fülé hegye levágva. Aki tud róla érte­sítsen. Balázs Lajos Bükkaranyos* Petőfi u. 136._______________________ J ó anyagiakkal rendelkező nőt­len. 26 éves szakmunkás házasság céljából megismerkedne hozzáillő növel, miskolci lakással rendel­kező elvált, vagy özvegyasszony esetében egy gyermek nem aka­dály. „Boldogság” jeligére 'kérer* a válaszokat Széchenyi u. 15—17t sz. címre.___________________________ T évedésből elvitt cipőt Pásztói nevű hölgy hozza vissza a Hunya­di utca 9. szám alá.________________ S ajópotribŐI lánccal megszökött fekete korcs pulit, aki befogta, vagy hollétéről tud, jelentse. Mis­kolc, Arany János utca 13-ba. Megjutalmazzuk.____________________ É gy szoba összkomfortos főbér- lettel rendelkező 65 éves nyugdí­jas magános férfi gondozó élettár­sat keres dolgozó vagy önnyug­díjas nő személyében. Level ekeit Kazincbarcika 1-es postára, posta- rcstante „Hűség”- jeligére. Fájdalommal tudatjuk, hogy a legdrágább feleség, édesanya, nagymama, test­vér és rokon JUHÁSZ TIVADARNÉ Kovács Margit 61 éves korában elhunyt. Temetése május 12-én, dél­után 3 órakor a Diósgyőr Majláthi temetőben. A gyászoló család Mély fájdalommal tudat­juk, hogy a legdrágább férj, testvér, édesapa és nagyapa TABLÓS IMRE 58. életévében, hosszú szen­vedés után, május 9-én el­hunyt. Temetése május ll-én, délután 3 órakor a Deszka-temető ravatalozó­jából. A gyászoló család Mély fájdalommal tudat­juk, hogy a legjobb férj* apa, nagyapa, testvér és rokon SÁRKÁNY ZOLTÁN MÁV nyugdíjas életének 87. évében el­hunyt. Temetése május 12-én, délután 3 órakor a Mindszenti temetőben. A gyászoló család. KÜSZÖNETNYJL V A N IT A S Ezúton mondunk hálás köszönetét mindazoknak, akik Nyikes Gáspárnc te­metésén részt vettek, sírjá­ra virágot és koszorút he­lyeztek. Külön köszönetét mondunk a Palóczy utcai ált. _ískola tantestületének, szülői munkaközösségének és a III/A osztálynak. A gyászoló család *—ia——nn>, , ,i i, mmmmmm —i-mwrmmT—— Kö S Z ÖN ETN YILVÁNÍTAS Köszönetét mondunk mind­azoknak. akik felejthetet­len halottunk, Filemon Má­tyás temetésén megjelentek, sírjára virágot hoztak és részvétükkel. fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönotünket fejezzük ki az OVIT dolgozóinak. Á gyászoló család. Fej fej mellett Izgalmas futam a világbajnoki selejtezőn. Foto: Szabó István 400 induló a miskolci úttörő és serdülő kiválasztó atlétikai versenyen

Next

/
Thumbnails
Contents