Észak-Magyarország, 1966. április (22. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-09 / 84. szám
r A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXII. évfolyam, 84. szám A IIA : 5 0 PILLÉR Szombat, I960, április 9. Az SZKP kongresszusának határozatai Tavasz az Éger völgyében Napi postánkból V.____________________J Befejeződött as SZKP XXIIL kongresszusa Leonyid lirezsnyev elvtárs záróbeszédé Pénteken délelőtt 10 órakor a Kremlben megnyílt *z SZKP XXIII. kongresszusának záróülése. A Kreml kongresszusi palotájában megjelent a csaknem hatezer küldött cs vendég. Az utóbbiak között ott voltak 86 ország kommunista- és munkáspártjainak, nemzeti demokrata és baloldali szocialista pártjainak képviselői. A záróülést Leonyid Brezsnyev nyitotta meg, és beterjesztette az SZKP Központi Bizottsága beszámolójával kapcsolatos határozat-tervezetet. A kongresszus egyhangúlag elfogadta az első napirendi Pontról szóló határozatot, amely teljes egészében és maradéktalanul jóváhagyja az SZKP Központi Bizottságának Politikai vonalát, gyakorlati tevékenységét, azokat a javaslatokat, következtetéseket, amelyeket az SZKP Központi Bizottságának beszámolója tartalmaz. A körülbelül hétezer szavas határozat értékeli a Szovjetunió nemzetközi és belső helyzetét,1 meghatározza az SZKP és a szovjet kormány külpolitikai vonalát, a kommunizmus anyagi-műszaki bázisa további építésének, valamint a párt szervezeti és ideológiai munkájának feladatait. Ezután a kongresszus, úgy- kiintén egyhangúlag, határozatot fogadott el a szovjet népgazdaság új ötéves terve irányelveinek jóváhagyásáról. A kongresszus utasította a Központi Bizottságot és a Szovjetunió Minisztertanácsát, hogy az irányelvek alapján biztosítsa az 1966—70. évi népgazdasági terv kidolgozását A kongresszus javasolta, hogy a terv elkészítésekor vizsgálják meg azt a sok javaslatot, amely az irányelvek tervezetének széleskörű vitája során a kongresszus előtti időszakban elhangzott. Leonyid Brezsnyev közölte, hogy pénteken délelőtt megtartotta első ülését az SZKP-nak a XXIII. kongreszuson megválasztott új Központi Bizotí- ságu, A KozponlS Bizottság Politikai Bizottságának tagjai A plenum megválasztotta a Párt vezető szerveit. A Központi Bizotíság főtitkárává egyhangúlag Leonyid Brczsnyevct választották. A Politikai Bizottság tagjai a következők lettek; Leonyid Brezsnyev, Andrej Kirilenko, Alckszcj Koszigin, Kirill Mazurov, Arvid PelsCj Nyikolaj Podgornij, Dmitrij Poljan- szkij, Alekszandr Sclcpin, Pjotr Sclcszt, Mihail Szusz- lov és Gcnnagyij Voronov. A Politikai Bizottság póttagjai; Viktor Grisin, Pjotr Gye- micscv, Dinmuhamed Kuli a jev, Pjotr Maserov, Vaszilij Mzsavanadzc, Sarat Rasidov, Vlagyimir Scscrbickij és Dmitrij Usztyinov. Az SZKP Központi Bizottsága titkárságának tagjai: .Turij Andropov, Leonyid Brezsnyev, Pjotr Gyemi- cscv, Ivan Kapitonov, Andrej Kirilenko, Fjodor Kulakov, Borisz Ponomar- jov, Alekszandr Rudakov, Alekszandr Selepin. Mihail Szuszlov és Dmitrij Usztyinov. Az SZKP Központi Bizottságának plénuma a Központi Bizottság mellett működő páiáellenőrzési bizottság elnökévé Arvid Pelsét választotta. „El a kezekkel Viel mi in lói Mihail Szuszlov ismertette annak a nyilatkozatnak tervezetét, amelyet a XXIII. kongresszus az Egyesült Államok vietnami agressziójáról ad ki. A nyilatkozat elítéli az Egyesült Államok barbár agresszióját, amely veszélyezteti más országok szuveiénitá-sát és kiélezi a világhelyzetet. Hangsúlyozza, hogy az egész világon egyre jobban erősödik az Egyesült Államok által kirobbantott véres háború elleni tiltakozás. A XXIII. kongresszus nyilatkozata hangoztatja, hogy a Szovjetunió, más szocialista országok, az egész nemzetközi ommunista mozgalom nagy, sokrétű segítséget, támogatást nyújtott és nyújt a harcoló Vietnamnak. A kongresszus leszögezte, hogy a vietnami kérdést csak a VDK kormányának és a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadd ási Frontnak követelései alapján lehet rendezni. Az SZKP XXIII. kongresszusa a vietnami nép támogatásában akcióegységre hívta fel a világ kommunista pártjait. A küldöttek fergeteges lelkesedéssel fogadták az „El a kezekkel Vietnamtól! A vietnami nép igaz ügye győzni fog!” szavakat A kongresszus egységesen jóváhagyta a nyilatkozatot Az SZKP Központi Bizottsága főtitkárának beszéde Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára záróbeszédet mondott a XXIII. pártkongresszuson, amely március 29-e óta ülésezett a Kreml bon. — Közösen kidolgoztuk a Párt politikai irányvonalát a legközelebbi évekre — jelentette ki Brezsnyev. ■— A kongresszus meghatározta belpolitikánk és gazdasági munkák fő irányait a következő ötéves időszakra. •— A kongresszus munkájának az a másik fontos eredménye, hogy megjelölte pártunk ős az állam külpolitikai irányvonalát, •— A kongresszus megbízta a Központi Bizottságot, a szovjet kormányt, hogy a jövőben is folytassa azt «i külpolitikái, amely a kommunizmus építéséhez a legkedvezőbb feltételek megteremtésére, a szocialista rendszer hatalmának erősítésére, a népek által a nemzeti és a társadalmi felszabadulásért vivőit harc minder eszközzel való támogatására, a béke erősítésére és az új világháború elhárítására, a különböző társadalmi rendszerű államok közti békés egymás mellett élés lenini elveinek erősítésére irányul folytatta Leonyid Brezsny<ev. Yégjil a kongresszus munkájának harmadik fontos eredménye abban rejlik, hogy elfogadta azon határozatokat, amelyek szervezeti és eszmeipolitikai vonatkozásban pártunk további megerősítésére hivatottak. A kongresszusi küldöttek egységesen jóváhagyták az SZKP Központi Bizottsága 1945-4. októberében, 1965. márciusában és szeptemberében megtartott plénumainak határozatait, és nagyra értékelték e határozatok jelentőségét a pórt egész életében a helyes, valóban reális, szakszerű munkastílus megerősí lésében. A kongresszuson is ez a munkastílus érvényesült. — Az SZKP XXIII. kongresszusa újra bebizonyította, hogy pártunk szilárdan egységes a bel- és külpolitika minden kérdésében — állapította meg Brezsnyev. — Osztály test véreink a világon mindenütt úgy látják, hogy a kommunizmus sikeres építésével segítjük legjobban Felcsendül az A záróbeszéd után moszkvai idő szerint 12 óra 45 perckor LeonvH Brezsnyev befejezettnek : ■ ilvánitotta a kongresz- szust. A küldöttek és a vendégek felálltak és lelkes ünneplésbe kezdtekj Ezután rtforradalmi harcukat, külföldi barátaink kongresszusi felszólalásai újra erről győztek meg bennünket —• mondotta az SZKP KB főtitkára. — A testvérpártok képviselői felszólalásaikban mind teljes megértéssel fogadták és támogatták pártunknak a kommunista egység megszilárdítására tett erőfeszítéseit — jelentette ki, s annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy az egység ügye győzni fog. Leonyid Brezsnyev hangsúlyozta, hogy a kongresszus kifejezésre juttatta harcos forradalmi szolidaritását az amerikai imperializmus ellen küzdő hős vietnami néppel. — Magabiztosan, derűlátóan nézünk a. jövő elé. S ez az optimizmus megalapozott, meri reálisan vettük számba óriási lehetőségeinket. pártunk és az egész nép kimeríthetetlen erejét — jelentette ki Brezsnyev befejezésül. Infcrnacioiiálé énekelték a párthimnuszt, az Internacionálét, majd újból felhangzott a percekig tartó fergeteges taps. A küldöttek és a vendégek lelkesen él telték a Szovjetunió Kommunista Pártját. Hazaérkezett távot-kefeti útjáról a magyar szakszervezeti küldöttség Brutyó János nyilatkozata fiatalok, nők és férfiak, munkások és parasztok dolgoznak, hogy ilyen körülmények között is biztosítsák a tei-melés, a szocialista építés folyamatosságát. — Jóleső érzéssel tapasztaltuk, milyen nagyra értékelik vietnami testvéreink a magyar nép támogatását, együttérzését. — Utunk második felében örömmel, elismeréssel győződtünk meg arról, milyen szép sikerekkel büszkélkedhetnek a Koreai NDK-nak dolgozói haa koreai örömmel fnoff a Iív 99 • A dél-vietnami politikai válságban pénteken újabb fordulat következett be: csütörtökön még úgy tűnt, hogy a kormány és a buddhisták rendezték nézeteltéréseiket, pénteken viszont, alig 24 órával a megegyezés bejelentése után a buddhisták gyakorlatilag újból hadat üzentek Kv tábornoknak. Az AFP jelentése szerint a buddhista főpapok közölték, hogy megalakult „a kormány elleni harc bizottsaga”j Ma össseül a Biztonsági Tanács Mintegy 30 000 kilométeres repülőút és 211 napi távoliét után pénteken hazaérkezett a Brutyó János vezette szakszervezeti delegáció, amely baráti látogatást tett a Vietnami Demokratikus Köztársaságban és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban. A delegációt a Ferihegyi repülőtéren Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára, Somogyi Miklós, a SZOT számvizsgáló bizottságának elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, továbbá a SZOT titkárságának tagjai fogadták. Brutyó János, a Politikai Bizottság póttagja, a SZOT elnöke a repülőtéren az MTI munkatársának többek között elmondotta: — A legmélyebb benyomást Vietnam népének nagyszerű helytállása, hősies harca tette ránk. Elszántságuk, győzelembe vclctt hitük töretlen. Ezt a népet semmiféle terrorakció, az amerikai imperialisták semmilyen ka- lóztámadás-sotozata sem készteti meghátrálásra. A bombázásod súlyos károkat okoztak, a vandál pusztítás nem kíméli a munkás lakótelepet, az iskolákat, óvodákat, bölcsődéket és egészségügyi intézményeket sem. Több tartományban magunk is láttuk a romokat, amelyek az amerikai szőnyegbombázások és légirakéták nyomában maradtak — vádló tanúságaként az imperialisták szörnyű gaztetteinek. Nem lehel megrendülés cs felháborodás nélkül visz- szagondolni Thanli-Hoa-í látogatásunkra, ahol a 700 ágyas tbc-kórházból csupán romhalmaz maradt a légikalózok támadása után. — Csodálatra méltó az az óriási erőfeszítés, amellyel Vietnam egész népe, idősek és Moussa Leo Kcita, a Biztonsági Tanács mali elnöke a tagországok nagy részének csütörtök esti példa nélküli „ülő- sztrájkja” után hosszasan tanácskozott U Thant főtitkárral, majd visszatért irodájába, s folytatta korábbi konzultációzajuk szocialista építésében, a nép életszínvonalának emelésében. — Vietnamban és Koreában egyaránt nagy figyelmet fordí-* lőttünk a szakszervezeti vezetőkkel lezajlott megbeszélései ken és tárgyalásokon testvér-i szervezeteink együttműködésének további erősítésére. Mimikét ország szakszervezetének küldöttséget meghívtuk magyarországi látogatásra, az invitálást a vietnami és szakszervezetek is elfogadtak. kormány Nem sokkal később Saigon** ban újra kezdődtek a kormányellenes tüntetések és ezúttal minden eddiginél heve-* sebbek voltai:. A koraesti órákban Saigon) különböző pontjain három kézigránát robbant Többen — köztük amerikaiak is — megsebesültek. A tüntetői: röpcédulákat osztogattak, amelyeken követelik, mondjon le Ky tábornok kormánya. it a tagországokkal. Ezután tájékoztatta a főtitkárt döntéséről, amely szerint a Biztonsági Tanács szombaton, magyar idő szerint 16 órakor ösz- szeül, hogy Nagy-Britannda kérésére megvitassa a dél-rhode- siai kérdést, A Rákóczi-vár könyvtárában Amint már beszámoltunk róla, a szerencsi Rákóczi-várban megnyílt a szépen berendezett. otthonos hangulatú új. járási könyvtár és művelődési klub. Képünkön: részlel a könyvtárból.