Észak-Magyarország, 1966. április (22. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-04 / 80. szám
ÉSZAKMAGYAROIiSZAG Hétfő, 1966. április *. 4 nn A két világháború közt és 1945 óta... Uj irodalomtörténeti kézikönyvünk VI. kötetéről Február végcfelé került a könyvesboltokba a sorozatzáró halabnas kötél: A magyar irodalom története 1019-től napjainkig. Akadémiánk Irodalomtörténeti Intézetének szép és nagy vállalkozása tehát, alig több mint egy esztendő leforgása alatt., diadalmasan célhoz ért: a megígért kézikönyvnek valamennyi kötete immár a könyvtárak polcain, családi otthonokban, az olvasói; asztalán található. Az öskqltészet- lől immár napjainkig — a szó legszorosabb értelmében napjainkig! olvashatjuk irodalmunk történetének részletező, nagyszabású összefoglalását a marxista tudomány korszerű szintjén... Szocialista irodalomtudományunknak ezt a páratlan jelentőségű eredményét sem kímélte az első kötetek megjelenésekor az a kétkedő cinizmus, mely — persze csupán „magánbeszélgetésekben” — oly jellegzetesen szokott meg-megszólalni (világnézeti okok folytán, vagy sznobiszti- kus „illemből”), amidőn alkalom nyílik véghezvitt tettek lekicsinylésére, még folyamatban lévő tervek célhoz-érésé- nck kétségbe-vonására. Ez a cinizmus, mely nem ismeri, vagy szégyellj a jogos nemzeti büszkeség szocialista érzését, azt suttogta akkor, hogy „ismét szaporodik eggyel az elkezdett, de csupán elkezdett sorozatok száma”... (Mellesleg: ha van is egy-két félresik- lott és töredékben maradt kiadványsorozata az immár huszonegy éves új ország könyvkiadásának, korántsem annyi, mint amennyinek ókét „aggódva váró” számon tar tói vélik, vagy feltüntetni igyekeznek!) — Nos, a kézzelfogható cáfolat, a vaskos sorozatzáró kötet, a hatodik — itt van! Épp úgy, mint a megelőzőkről, erről is szeretnénk elmondani néhány — olvasás közben támadt — gondolatunkat. Méltatásul, figyelemfelhívásként... n Az. a nyersanyagbőség, gon- dolalgazdagság, színesség és változatosság, melyet ez a több mint ezer (!) oldalas, és noha egy népszerű tudományt megszólaltató, de mégis: tudományos könyv magábafoglal, — éleve gátja annak, hogy napilapalkalmi cikkírója a „széljegyzetek” műfajánál töbare vállalkozzék. Ha olyasmire merészkednék ugyanis, ami — bár megközelítőleg — szakkri- likának lenne nevezhető, fel kellene sorolnia a kötet munkatársait, azt, hogy melyik fejezetet ki írta, s utalnia kellene rá, hogy milyen értékűen, hogyan írta azt meg... Viszont: a fejezetek címének és a dolgozótársak nevének puszta felsorolása már csaknem felét kitenné annak a terjedelemnek, mely e cikk számára egyáltalán juthat... — Meg kell elégednünk az úgynevezett „publicisztikus” általános jellemzéssel, egv-két részlet kiragadásával, néhány utalással. Két különálló korszak magyar irodalmának történetét tárgyalja ez a kötet: a. Tanács- köztársaság bukásától a fel- szabadulásig terjedő időszakét (ezt a marxista tudományban megkívánható „teljesség” igényével, részletezően) és az 1945 utáni fejlődést. Ezt az utóbbit vázlatban csupán, amint a megfelelő fejezet már címében is jelzi. A felszabadulás utáni magyar irodalomnak ez a „Váz- lat”-a bevallottan „kísérleti vitaindító jellegű.” Mintegy „embrionális” előmunkálata csupán egy már megkezdett feldolgozásnak, mely alaposság és terjedelem dolgában méltó lesz napjainkhoz, és hetedik kötetként társul majd — e Vázlat révén jelenünkig kiteljesített, tehát „befejezettnek” tekinthető — hat részes kézikönyvhöz. Bizonyos, hogy az olvasóközönség előtt is, de a szakkritika igényével és terjedelmével készülő recenziók előtt is ennek a sorozatzáró kötetnek a leghálásabb és egyben a legnehezebb. a, helyzete. Hiszen az igazán eleven szellemi izgalmat és közérdeklődést, érthetően, mindig a jelen és a közelmúlt kelti; azok a korszakok, melyeknek a ma élő szakember-nemzedék is — még és már — úgyszólván „testközeli” kortársa. És ez a közelség azt a „hamis tudatot” is kialakítja, hogy amit magunk is átéltünk, annak aztán — éppen, mert tanúi és élmé- nyi részesei, egyben „cáfolhatatlan szakemberei” is vagyunk! (E sorok írója ügy véli, hogy e kötet szerkesztője, .Szabolcsi Miklós és számos dolgozótársa (köztük elsősorban Béládl Miklós, Bodnár György, Czine Mihály, Diószegi András, Illés László, Kenyeres Zoltán, Nagy Péter és Tóth Dezső nevét, munkáját emelném ki fokozottabb nyomatékkai!) bízvást állhatnak a kritika, az érdeklődés „számonkérő’’ pergőtüze elé: letettek valami újat, nagyot, szépet, korszerűt a nemzet asztalára. Valami olyan tudományos művet, melynek egyes részletei talán túlméretezettek, mások hiányosak; itt-ott még foiTongó és csiszolatlan is talán, — egészében azonban értékes. rendszerezett, többé-kevésbé össze is hangolt; koncepciójában egységes, az előző kötetek szerves folytatása; mindenekfelett azonban: hézagpótló, tanulságos, ösztönző. Az egyes fejezetek kirajzolják szervezőik irodai om történészi-kritikusi-észté tikusi portréit is, a kötet egésze pedig meggyőzően és sugallatosan rögzíti, ami benne él napjaink higgadt irodalmi közvéleményében, marxista irodalmi tudatában a tárgyalt korszakokról... m Legfőbb értékét, tudománytörténeti jelentőségének magúét abban látom, hogy vállalták a „kényes” feladatok megoldásának kötelezettségét a bátor és müveit, világnézetileg szilárd és az esztétikai kérdések iránt is fogékony munkatársak. Vállalták, mert bár ezernél több oldal árán, megdöbbentően vaskos kötet sok fejezete és még több „alpontja” árán, ám mindvégig érdekes, színes, a művelt, de nem szakképzett olvasó számára is élvezhető előadásban — eljutottak napjainkig a történeti rendszerezéssel... Szemléltetik, hogy a történettudománynak, valamennyi tudományág és művészet történetének a jelen is tárgya, szükségképpen. Nem állhat meg a tudományos munka — a marxista kézikönyv kiváltképpen nem! — az utolsó már „lezárt” korszak végén; vállalva a tévedés kockázatát, a helyréi ga- zíttatás veszélyét, bele kell vágnia az eleven problémák sűrűjébe, meg kell kísérelnie a jelen történelmi távlatba helyezését, az elemző értékelést már akkor, amidőn esetleg még „billeg az íróasztal”... * Legproblematikusabb vonása viszont ugyanaz, mint ami már a IV. és az V. kötetben is ott kísértett; szerves egésszé egyesülés nélkül, bár „békés egymás-mellett-élésben” (!), váltják egymást olyan fejezetek, amelyek a fogalom legeredetibb jelentése szerint irodalomtörténeti kézikönyv lapjainak tekinthetők, és olyanok, melyek „csupán” esszé- szerűek, portré-gyűjteménybe kívánkozók... Igaz: ez a kötet hatékonyságának, olvasmányosságának, népszerűségének, ha úgy tetszik: „tanulhatóságának” javára van, — de azokat, akik a teljes egyöntetűség eszményének „tiszta” megvalósulását várják tőle — és éppen a „tudományosság” nevében! —. tehát a közönség merevebb, maradibb részét: esetleg zavarhatja— Mint minden olyan kézikönyvben, melynek egész szerzőgárda a megalkotója és, amely nagy anyagot többféle szempontból (korszak-bevezetők, műfaj- és irányzat-összefoglalások, íróportrék) világít meg: ebben a kötetben is elég sok a különben jórészt elkerülhetetlen „átfedés". Számukat a „könyörtelenebb” szerkesztői „húzás” a rostálóbb egyeztetés itt-ott csökkenthétté volna... Az 1919—45rig terjedő korszakéi épp úgy, mint — másféleképpen — a felszabadulás utáni évek irodalmának mozgalmai, irányzatai az ideológiai problémák valóságos tárházát vetik fel. A marxista irodalomtörténetnek ezeket meg kell világítania. Mégis, azokban a részekben, amelyek már az egyes műveket tárgyalják, a szűkös keretek között is több levegőhöz juthatott volna az esztétikai elemzés. a filozófiai-ideológiai-szo- ciológiai szempontok sérelme nélkül. A szintén már „modernebb” korszakokat bemutató III. IV. és V. kötetben egyenletesebb volt az arány!... Egyáltalán: az arányok! Nyilvánvaló, hogy mindegyik munkatárs „kedvenc témáját” kapja, — ez csábít a „beleme- legcdősre”, de a tudományos összefoglalás a terjedelem mértékével is értékel! A tanulságos, de voltaképpen „egykönyvű” Halász Gábor életművére például nem sok-e ugyanannyi lap, mint a tudománytörténetileg is jelentékenyebb Horváth Jánoséra?! Részlet-kérdés, de ellentmondásra készlet, hogy A komor ló című Móricz-noveilá- ból a külföldi vállalkozónak, Georg Höllering osztrák rendezőnek „maradandó értékű” filmalkotást sikerült készítenie. Tudomásom szerint Móricz Zsigmond másként vélekedett erről a megfilmesítésről is, és a rendező nem is készült el vele teljesen ... Nem érzem eléggé következetesnek Barta János irodalomtörténészi kisportréját. Módszerében, nézeteiben bizonyos nem-marxista maradványok legújabb cikkeiig érezhetők, — ez a vonás nem tűnik ki belőle... Végül: csak „jelzésszerű” e negyvenöt év magyar irodalmának a világirodalom részeként és közegében történő szemlélete... * Mely részeket tartok igazán jól sikerűiteknek, meggyőzeteknek, kiemelkedő értéketeknek? A 14—35-ik lapig terjedő korszak-bevezetőt, példaadó tömörségéért is. A korszak irodalomszemlélete című nagy fejeztet, ezen belül is a szellemtörténet kérdésével, Horváth János és Lukács György megítélésével foglalkozó részeket. Szabó Dezső, Kassák Lajos és kivált Gábor Andor pályájának, portréjának megrajzolását. Üttörő jellegüknél fogva a műfordításról, a csehszlovákiai, jugoszláviai és romániai magyar irodalomról, továbbá a felszabadulás utáni irodalomról adott vázlatot.. * Fel tudta kelteni ez a nagyméretű összefoglalás az egy- szerzőjű könyv hatását, bár éreztette a változatosságot, az árnyalatokat is ebben az egységben. Csaknem fél évszázadnak — nem csupán irodalmi, de — társadalmi, ideológiai, szellemi szövevényében segít eligazodni. Bárld, akinek e kor életével, kérdéséivel foglalkoznia kell, akármilyen szempontból, e vaskos kötetben megbízható útmutatásokra talál. Hiányait, esetleges tévedéseit, (hiszen itt-ott bizonyára több is van, mint amennyire e sorok írója a „széljegyzetek” műfaji és terjedelmi korlátái között rámutathatott) a szakkritika majd feltárja. — Ámde egészen bizonyos, hogy koncepciója lényegével, csoportosításainak fő vonásaival egyet fog érteni, és elismeri róla, hogy a valóságos élet valóságos mozgását tükrözi vissza a társadalmi tudat irodalmi-mű- vészeti-tudományos formájának közegében. S mint a sorozat záró kötetéről is, elmondhatjuk: kulturáltságunkat szélesíti, önismeretre nevel, gondolkodni tanít. .. Beszédesen bizonyítja a szocialista tudomány fölényét, itejlödőképességét, egyik tudományos intézetünk kutatóinak szorgalmas, eredményes, tehetséges munkálkodását!... Gyárfás Imre Könyvtár, amely közösen hordott téglákból anyagokat keresnek, két tanárnő Csehov novelláit kéri, mert a következő órán szükségük van rá, később dr. Ki- séry László tanár nyit be: — — Lacikám, a harminc éves háborúra vonatkozóan van-e valamid? És Bánk László, a könyvtárvezető tanár pillanatokon belül nyújtja a szükséges munkákat az órára készülő történelemtanárnak. (Nem lesz talán szubjektív megjegyzés: dr. Kiséry pontosan harminc esztendővel ezelőtt tanította a harminc éves háborút e sorok feljegyzőjének.) Nagy a forgalom a könyvtárban. Jóllehet, nincs kölcsönzési időszak, de tanárok gyakran kérnek illusztrációnak használható anyagokat. S diákok is be-bejönnek a szünetben hasonló kérelemmel. Egyébként a diákok könyv-kölcsönzéséről érdemes feljegyezni, hogy nem egyszer késve hozzák vissza a könyvet, mondván: Nem tudtam még a könyvet visszahozni, mert apuka nem olvasta ki. öröm ez is, mert az iskola kulturális kisugárzásának jelzője. Igen gyakori eset, hogy a tanulók már eleve úgy kölcsönöznek könyvet, hogy a szülőnek is jusson olvasnivalói Bánk László 1953-tól vezeti az iskola könyvtárát. Az ifjúságit és a tanárit egyaránt. Hajdan az ifjúsági könyvtár két szekrény volt, négyszáz kötettel. E két öreg szekrényt kegyeletből beépítették a mai könyvtár polcrendszerébe. Nem volt sokkal nagyobb a tanári könyvtár sem. Most van egy nagyobb szoba üveges szekrényekkel, egy zárt folyosó és egy további folyosórészen katonásan sorakozó, újabb szekrényekkel. Szűk már ez a könyvtár. A katalógustól kiválasztott könyvekért igen gyakran folyosóra, egyéb zárt térbe kell menni, vagy éppen a tanári szobába, mert még oda is jutott a tanári szekrényekből^ Í«V jutottak a 13.500 líölcíi" A könyvtáros tanár ezt mondja el a könyvtárról: —• A könyvtár állománya most 13 500 kötet. A tizenhárom év alatt igen sok munkával sikerült ilyenné fejleszteni. A zárt könyvtár-teremben az ifjúsági anyagot helyeztük el, itt vannak a katalógusok, amelyek az ifjúsági és a tanári könyvtár anyagát egyaránt tartalmazzák. A cédula- katalóguson kívül regiszteres, témánkénti, szakcsoportosítást feltüntető nyilvántartást is alkalmaznak. Aá* MA ááAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAáA kkkkA áAAAA * ■¥ * MATÓ GYULA: Peja Győzővel, a gimnázium Kossuth-díjas Igazgatójával az intézet elmúlt másfél évtizedét idézzük. Az igazgató 1952- töl áll a gimnázium élén, korábban Ózdon volt. Az egyik kohászati üzem tövéből jött át a másikba, amikor itt még első lépéseit tette az új gimnázium. Mert új volt teljesen. Hivatalosan volt ugyan jogelődje, a hányatott sorsú egykori főreáliskola, azonban néhány kötetnyi anyakönyvi anyagon kívül semmit sem örökölt tőle a mostani Kilián György Gimnázium. 1945-től 1950-ig egy romos épületben folyt a tanítás (most felújítva a kohóipari technikumnak nyújt otthont), és 1950. októberében, az ózdi gimnáziummal egyszerre lett készen a mai iskolaépület, ekkor vette fel az intézet Kilián György nevét. Történetét valójában ettől kezdve számíthatjuk. — Kétszázötven—háromszáz tanuló volt az első időkben, húsz-huszonkét pedagógussal, — mondja Peja Győző. — S ma nyolcszáz-nyolcszázhúsz tanulónk van, huszonkét tanuló- csoportban, harmincnyolc- negyven tanár tanít, nevel intézetünkben. Az iskola tizenkét tantermes, és a különböző, más célokra épült előadótermeket is tantermeknek használva, tizenhat teremmel rendelkezünk, tehát kinőttük a másfél évtizedes épületet. Az i'skola egyébként szinte egy percig sem áll üresen, mert esti gimnázium, egy sor ipari technikumi tagozat is itt működik a délutáni, illetve esti órákban, és felnőttek százai itt sajátítanak el középfokú műszaki ismereteket. — Hányán érettségiztek a Kilián Gimnáziumban? — Az elmúlt másfél évtized alatt, csak a délelőtti tagozaton mintegy kétezer fiatal szerzett érettségi bizonyítványt a négy évi szorgalmas tanulás után. Ezek a gyermekek zömmel vasgyári dolgozók fiai, lányai, s általában iskolánkban igen kevés a más területről jött tanuló. A felnőtt tagozaton meg szinte kivétel nélkül vasgyáriak. Most hetvenen tanulnak, és előreláthatóan megmarad nálunk mindvégig a dolgozók gimnáziuma, amely szinte a diósgyőri üzemekhez kihelyezett intézményként működik. A kezdet: két szekrény Beszélgetésünket, melyet a könyvtárban folytatunk, időnként megszakítják. Diákok nyitnak be az óraközi szünetben, a következő óra anyagához illusztrációnak alkalmas Abban az évben... (Magyarország felszabadításának 21. évfordulójára.) Abban az évben sápadtak voltak az arcok, mint fényt sóvárgó pincevirágok. Nehéz levegőjű odúkban, patkánnyá aljasitva emberek híztak elképzelt világot. Almos terek, romhalmazok felett röpködtek aknaszilánkok, az anyag, alkotója gyilkosa lett, ölve erőt és hittel termett álmot. Egyszerre furcsa nyelvű emberek jöttek, riadt szemek újabb rosszat vártak, de mit először megtanultak, „klcba”, a kenyér volt és a szabadság. ezt hozták magukkal Magyarországnak. Jöttek, szemükben Izzó gyűlölettel. Jötte! — s előttük futottak gyilkos ordasok — sapkájukon fénylő ötágú csillagot köszöntöttek meggyötört föld felett sóhajtó csillagok. Saját munkájáról nem aka beszélni. Pedig a sokirány1 segítség ellenére is, valakinél mozgatni kellett c könyvtif fejlesztést. Hogyan is mer végbe e fejlődés? — A város korábban 3—40(1 forintos segítséget adott ével te — mondja' többek közöt1 — Később emelték ezt, az őst szeget, és mást már 10 0O0 ff rintnál tartunk. Adlak póthj telt is berendezések, szekri nyék vásárlására, hanglemc zek, diafilmek beszerzéséi! Megvolt tehát: az állami se gítség. És sokirányú volt ; társadalmi segítség is. Az ií kólái rendczvénj'ek, színdarí bök stb. bevételéből szinté könyveket vásároltunk. Magunk is tapasztaltuk 1 korábbi években, hogy diákot tanárok miként vállalkozta színjátszásra, sokféle szerep lésre, hogy a bevételekkel ; könyvtár állományát szopod tani lehessen; és való igazsá! az is, hogy a társadalmi se gítség volt egyik alapja 1 könyvtár fejlődésének. Ez " iskola, itt nincsenek még hai dani növendékek, akik könyv tárukat az iskolának hagy® mányozhatnák, mint a régei bi, patinás gimnáziumokba!1 Itt a ma segíti a jelent és 1 jövőt. Ilolíanvaj* nélkül — Célunk az volt, hogy F gyen egy jó, használható ifjú sági könyvtár amelynek nil csen holtanyaga. A tanát könyvtárban pedig mindet szaktárgy részére legyen md a legfontosabb, legalapvetőbb törzsanyag. Legyen meg mii' den szépirodalom, amit ef? tanárnak ismernie kell, mondja a továbbiakba^ Bánk László, és meg i! mutatja, hogy miként vari nak ezek az anyagok esoperi tosítva. Például: ha valami lyik tanár a felvilágosodás ke rá”ól keres valamilyen irb dalmat, úgy a témával kap csolatos minden elérhető anya! egy csoportba összegyűjt'’1 rendelkezésére áll. Igen érdeké a tanári könyvtárban a kön)" vek csoportosítása. Egy-eg! szerző műveinek sora mellett a rávonatkozó irodalom i* megtalálható, de mint éppen 1 felvilágosodás korának példri jánál említettük, csoportosítva fellelhető, például a korsza* szerint. Ez a rendszerező* Bánk László kísérletei alapja15 kristályosodott ki, és ig ct hasznosnak mutatkozik. A folyosói szekrényekben 1 tanári könyvtár anyagán ki' vül folyóiratok, újságok beké tött évfolyamai, értékes ári tikváriumi beszerzések, művé szeti albumok, sok böngész# után megszerzett ritkaságod sorakoznak. A tanári könyv" tár anyagát az érdeklődő diri kok is igénybe vehetik, téri mészetesen életkori sajátossá' gaiknak megfelelő válogatás' sál, könyvtáros tanár sok' irányú segítségével. A tapasz' tálát szerint a fiatalok öröm' mel élnek ezzel a lehetőséggel * Ez az iskola és ez a könyv" tár, amely szinte a semmiből lett, kultúrforradalmunk, ok' tatásügyünk fejlődésének ékei bizonyítéka. Talán, ha majd Miskolc felszabadulás után' történetét írják és feljegyzik! miként alakult ki Diósgyőf falu és a Vasgyár között a sok ezer embernek otthont nyújtó, szép lakótelep, miként helyeződött át a szűk, rég! belvárosból a súlypont a Vas' gyár és Diósgyőr felé — a Ki' lián György Gimnázium és annak könyvtára is kap e his' tóriában néhány sort, vagy egy kisebb fejezetet. E pionír gim' názium feltétlenül megérdemli és megérdemli a megemlékezést az a könyvtár is, amely mint a gimnáziumban hallót'' tűk, „Másfél évtizeden kereszt tül szülők, diákok, tanárok közösen hordott tégláiból épült”: HutcUek Mikié«
