Észak-Magyarország, 1966. április (22. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-04 / 80. szám
5 E8J5AKMAGY ARORSZAG Rangsorolás és indulat ír légi időkből emlékszem búcsújárő koldusokra, akik a falusi házak kapui előtt megálltak, vagy letelepedtek a kopott templomlépcső küszöbére, és kezüket kérőn kinyújtották a házigazda, illetve az úlonjárók elé. Nemcsak szerencsétlen, elesett emberek koldullak a búcsúkon, ünnepeken, de egészséges, meglett férfiak, asszonyok is. Arcukon nyomát sem találhattad a szégyenkezésnek, a megalázkodásnak, hangjuk sem remegett, sőt, volt az élességükben és mo- notonságukban valami követelő, sőt, vissza- utasíthatatlan. Tartották tenyerüket, s ha nem dobtál bele pénzdarabot, akkor utánad fordultak, megfogták ruhád szegélyét és ál- kozódva kiabáltak — a nem-adakozó arca egett a megcsúfolástól, a megszégyenítéstől. A munkára képes, egészséges koldulok pedig haragos fuldoklással zsorválták, zaklatták a következőt. S így ünnepelték szentek napját, halhatatlan szellemek megemlékezését — át- kozódva és követelve. Nem vagyok zsugori természetű ember, szívesen megosztom kenyerem, pénzem, örö- ®°m és bánatom is bárkivel, aki arra igényt tart, vagy rászorul. Szívesen adtam a búcsúra összegyűjtött pénzemből nyomorékoknak, elesetteknek — ám az egészséges koldulok si- serehadát mindig gyűlöltem, sőt bizonyos értelemben féltem tőlük, s ha tehettem, nagy ívben elkerültem őket. E természetem ma sem változott, s az egykori búcsúi rémeim az idők távlatában is utánam lopakodnak, következtetésre késztetnek, — hiszen nem csupán az ünnepeknek vannak meg a maguk koldulói, átkozódó potyalesői, de a társadalmaknak Ls, a mi társadalmi rendünknek. Ezek alkalmi kapuk előtt siránkoznak, új, vagy régi templomok lépcsőin igyekeznek szánalmat kelteni önmaguk iránt, s kinyújtván munkára is alkalmas tenyerüket — pénzt, adományt várnak és követelnek, s ha nem kapják meg azt, amit várnak, akkor átkot szórnak rád, beállnak ellenségeid táborába, haragosaid ágenseivé vedlenek. G yermeki tudatomban még csak derengett; miért nem dolgoznak ezek az emberek? Miért követelnek? Milyen jogon? Hiszen dolgozhatnának, akadna munkájuk éppen úgy, mint sokezerpek, milliónak; éhségüket, ruhátlanságukat a becsületesen megkeresett pénzen megválthatnák. Még csak derengett bennem, hogy a koldulásnak, a könyörgésnek ezer módja és formája található meg az emberi közösségben, társadalmakban — szomorú, de még a szocialista társadalomban is. S hogy a templomok kopott lépcsőin csúszkáló egészséges emberek kinyújtott keze csupán szimbóluma a haszonlesésnek. Azok, akiknek jellembeli őseik annakidején Szináj félszigetén nem ébredtek fel a reggel hűvösségében, amikor a tamariszk- bokrok mézízű permeteget hullattak, és koriadum magra emlékeztető szemekké kemény ed ve, a kenyeret jelentették az Egyiptomból menekülő zsidóknak. Talán innen az a téves hit (éppen az ilyen emberek által), hogy az úgynevezett manna az égből hullott alá; A mézízű permetegért korán kellett felkelni. Vajon azok, akik minduntalan azt hangoztatják: mit ad nekem a haza, a társadalom, a rendszer (s szavuk sincs arról, hogy egyszer is mondanák: mit adnak ők a hazának, a társadalomnak, a rendnek!) — vajon ők, a búcsúi koldulókra hasonlítók, felkeltek egyszer is hajnalban, hogy rácsodáljanak a tamariszkbokrok csöppjeire, s kérdően felkiáltsanak: manna?! Különb átkozódásokat, igényesebb tenyereíffú s&ívefcJhen kollégiumról (főhatóságok is jelen voltak), amolyan tanári stílusban. A fiatal nem mondhatta el mit gondol, mit érez, mert gondolkodtak, éreztek helyette. a f * . i a rnost ío" ft fiatalok lyó és kis. sé divatosan nagyra duzzasztott demográfiai vitát némi ellenérzéssel szemlélik. Ugyanis mindezidáig őket — a legilletékesebbeket — hagyták ki a tengeri kígyó hosszúságú eszmecseréből. Szót kapott és ;zót kért sok okos, a témát nagyon jól ismerő szaktekintély, le szót kapott sok decens íangú idősebb úr és hölgy is, közöttük olyanok, akik már 15—30 évvel ezelőtt is civis- Eölénnyel nézték a sokgyerekes szegény családokat, nekik ugyanis egy gyerekük volt, vagy egy sem. A gyermekáldás stagnálása miatt sokan feleslegesen és indokolatlanul vészcsengőket nyomogatnak, megfeledkezvén arról, hogy a sokgyermekes munkás-paraszt szülők most fiatal sorba lépő, házasságra érett gyermekei, a korigénynek megfelelő nevelést akarnak biztosítani újszülöttjeiknek. Ehhez sok minden kell: tanulás, tudás, lakás, kényelmes otthon. Fiatalokkal beszélgetve gyakran kiderül a gyerek iránti rajongás, de feltámad sokukban a felelősségérzés is: a gyerekről sokirányúan gondoskodni kell. Akik mindezt jól látják, azoktól nem vehetjük zokon, hogy összespórolt pénzükön előbb bútort vesznek, majd lakást, esetleg kocsit is és csak utána gondolnak családalapításra. 7 ~~ \ ismét vift manapsag \ rágzó szociográfiai vizsgálódás egyikében érdekes megállapítással találkoztunk. A fiatal, akit diákkorban, legény- és leány- sorban c gyanú légkörében, oktalan dresszurában neveltek, a házasság után indivi- duáli és szinte magától érthető kényelemre, független életre rendezkedik be. Az elmondottakból is kidé-1 rül: sokat leckéztetjük az ifjúságot, de magunk nem sietünk megmutatni számára a helyes utat. Az apa idősödő felesége mellett fiatal lányok után szaladgál, de este szigorú dorgálásban részesíti nagylányát, mert villamoskésés miatt öt perccel később jött haza az énekkari próbáról. Beköltözni az ifjúság gondolatvilágába — egyet jelent ifjonti botlásaik, vágyaik megértésével. Szinte az egész világon idegesen és nyugtalanul keresi helyét az ifjúság. A tőkés társadalom segítő kezét nem képes kinyújtani, vagy nem is akarja. A nyugat-németországi kószáló fiatalokkal, az úgynevezett „csö- , vesekkel” senki sem törődik. Az amerikai galerik felszámolását nehány jószándékú publicista sürgeti csupán. Nálunk sok szép intő szó hangzik el ifjúságunk védel- c mében és nevelésében. De a i hatásos nevelési formák mel- . lett sok az amatőr „nevelő”.- A fiatalok látni akarják a ho- ^ rizontot, és szeretnék saját fc- z jüket és eszüket használni a fontos dolgok eldöntésében. A KISZ legutóbbi kongresz- s szusán sokan hangot adtak , annak: az ifjúságot felnőtt- ” ként kell kezelni; ügyeikről, ■ gondjaikról velük kell kon- zultálni. ■— Ha valaki húsz éves fővel ,t pinceszínház létrehozását ■_ szorgalmazza, s a műsortervhez előbányássza a modern drámák legjavát, az szépen ö bizonyította érettségét. Akik a a gyermeknevelés nehézségeit, ■- felelősségteljes gondjait húsz it éves fővel is jól ismerik és t- értik, felnőtteknek tekinthe- j. tök. 7 ~7. neveléséhez a Az ifiusag kiválasztott r" módszereinket jó lenne szem- n- ügyre venni és finomítani. ,n Alapos a feltevés, hogy »Z elmúlt huszonegy esztendő, 1- a szocialista évtizedek jellem-, :t. egyéniség formáló kritériumait ai gyakran kihagyjuk számítn- )k sainkból. a raxtaai- Utii)« két ismertem meg később, amikor már felnőttem, s ráeszméltem; az emberi jellemek koldussá nyomorodása, munkaiszonya ezer- szerte veszedelmesebb siserehadat állít a társadalom elébe, átkaik, fenyegetőzéseik is komolyabbak, hiszen ezek az emberek nem ünneptöl-ünnepig, hanem nap nap után nyújtják tenyerüket, s minden ellenszolgáltatás nélkül anyagi és erkölcsi javakat ku- nyerálnak, éppen rendünk alapelveire hivatkozva. V itatkozó társaságban számtalanszor megtalálom a búcsúi koldulok párját, akik azt a kérdést szegezik az ember mellének, értelmének: mit ad nekem a haza, a szocializmus? És veszett dühvei sorolják igényeiket: autó, lakás, ruha, külföldi utazások, hűtőszekrény, bejárónő stb. S hivatkoznak a századra, Európára, kultúrára, külhonba szakadt hazánkfiainak fecsegő leveleire, külföldi rádióállomások kommentátorainak hazaáruló szónoklataira — s még millió másra. Hivatkoznak és követelnek, át kozódnak és letépnék nemzetük ruháját a zászlóban, megtagadnák az anyjukat nyelvével együtt. Mocskosabb szájú kántálókat búcsún sem láttál, hiszen ott, meglehet, akaratgyenge, felnőtt ember állt a nyomorék koldusok közé — alamizsnáért Az utóbbiakkal nem volt érdemes vitatkozni, hiszen utánad köptek, bemocskoltak, elátkoztak. Ám felnőtt életed kán- táló koldusait társadalmunk tagjai közt találod, akiknek vad indulata egyetlen tévedésen alapszik, s meg lehet értetni velük, hogy ne azt kérdezd elsőül, mit ad neked a haza, a szocialista rendszer —, hanem azt mondd hogy te mit adtál a hazának, ennek a rendnek a felépítéséért. Helyes rangsorolásra kell megtanítani ezeket a kántálókat, s rádöbbenteni elsőrendű kötelességükre: a haza iránti kötelességtudatra. Természetesen, az igény az ember legszebb tulajdonságai közé tartozik. A semmi-sem- elég emberi indulat regenerálja alkotó akaratod, készséged. S jogos mindaz, ami az ember életét megszépíti, meghosszabbítja, gazdagítja — az autó, a kényelmes lakás, a más tájak, népek földjének megismerése stb. Jogos, de csak abban az esetben, ha munkával megteremtjük mindezeknek a feltételeit. Természetesen, ma még az elvégzett munka mérvadó a gazdasági és erkölcsi javak elosztásakor. De a szocialista rend felépítése közös teherviselésre kötelezi és kényszeríti az állampolgárokat, éppen a fokozódó igények megvalósítása érdekében; A rendszer kitűzte célok megvalósításának hétköznapjai nem asszociálják a gyermekkori búcsúkat. Ez nem is lehetséges, de a fárasztó, fegyelmezett munkával eltöltött napok láncolatában minduntalan ide tolakszik az egészséges emberek kolduló siserehada, akik nem ismerték az arcpirulást, a szégyenérzetet és a szánalmat keltő könyörgésből oly hirtelen csaptak át átkozódó mocskolódásba. Akik nem azért szegődtek melléd, hogy megtudakolják: miben lehetnek segítségedre, hanem azért, hogy zsaroljanak, kifosszanak — s utána egy másik templom lépcsőjén telepedjenek le, vagy egy másik kapuba lopakodjanak át, hogy a legközelebbi idegent kezdjék el dicsérni, pénzért, kenyérért; M a már túljutottam azon, hogy félénken és riadtan elkerüljem a kunyerálók hadát Utálkozom ma is, ha látom a haszonlesőket. De megtanultam az idők folyamán: büntetni kell ezeket az embereket, s akit lehet, átmenteni a magunk oldalára. Baráth Lajos — Ez a modem ifjúság! A megjegyzés előparancsolta az íróból a társadalom ellentmondásait, összefüggéseit jólismerő publicistát. A summázás ekképpen formálódott egésszé az írásban: „A modern ifjúságot valóságos Nirvána veszi körül, és idő előtt msgvénlti úgy, hogy az ifjúi tűz könnyen fordul veszélyes irányba, hogy egy sikertelen kísérlet után összeomoljon.” Sikertelen kísérletre alkalmat bizony szép számmal szolgáltatott az úri Magyarország. Művészi plakát tervezése egy üveg pezsgőért, mérnöki munkavállalás csak harminckét éves korban először, 120 pengő fizetésért, napi 13 óra munkaidő egy perecsütő üzemben, lent az alagsorban — e példák mind-mind a várható és bekövetkezhető kudarcra, emberi összeomlásra utalnak. Az ifjúságban meglevő nyugtalanságot, út- és önkeresést Móricz is belehelyezte a társadalom-tercmtette valóságos közegbe, s ezért ítélkezésére, írói magatartására fel tudunk nézni. Akik manapság az ifjúságról vallomásokat tesznek, azok között szép számmal akadnak móriczi felelősséggel felruházott emberek. Sokan vannak ilyenek a pártban, az ifjúsági mozgalomban, a tantestületekben, és a társadalom legkülönbözőbb rétegeiben. De akadnak szép számmal szitkozódok, kívülállók, kajánkodók. Ezeknek ítélkezése nem szentesíthető. Sajnos, az ifjúság viselt dolgairól hangot adók „hovatartozását” nagyon nehéz tetten érni. Érvelni és vitatkozni sem könnyű azokkal, akik társadalomtól, tértől, időtől függetlenül ex katedra jelentik ki az ifjúságról alkotott véleményeiket Hamis úton járnánk, ha _____ tagadnánk, hogy m anapság ifjúságunk egy részét nem sújtja a Nirvána. Az ifjonti tűz gyors kihunyá- sa. a vágyakról, tervekről való gyors lemondás, a munka nélkül történő meggazdagodás vágya hatalmába keríti a mi ifjúságunk egy részét is. Móricz „ismeretlen autós fickói” üres táskát raboltak el. Az író a rablás véletlen mozzanatát a szimbólum rangjára emelte, s azt mondta: „ez az üres táska a mai ifjúság, robajos életének szimbóluma.” A mi ifjúságunknak olyan társadalom és olyan életkörülmény jutott osztályrészül, hogy nem űzi kenyérkereseti kényszer a mesésnek hitt tömör táska megszerzéséért. S ha már a jelképnél tartunk, nyugodt lélekkel leírhatjuk: a társadalom felkínálta táska mindazokat magában rejti, amelyek szükségesek ifjúságunk erkölcsi, politikai, emberi fejlődéséhez. S mégis: a szép és célszerű eszmékről egyesek könnyen lemondanak; dologkerülőkké, bűnözőkké válnak. A Nirvána a mi társadalmunkban nem nincstelenség- ben gyökerezik. Akkor hol kell keresnünk kallódó fiatal életeink vakvágányra juttató váltóit. Sokan így summáznak: a társadalomban. Mások azt tanácsolják hideg eleganciával: keresd a kérdés nyitját magánál az ifjúságnál. Vannak, akik így vélekednek: mindenben s szülők a ludasak. A tanácsok mélyén alapos részigazságok húzódnak meg de a bizalmat s az önállósághoz való jogot, mint az ifjúságot és a felnőtt világot össze kapcsoló fontos fogalmaka gyakran kihagyjuk vizsgáló dósainkból. TAVASZ A FÖLDEKEN Foto: Szabados György Az egyik irodalomkedvelő kislány’ mesélte: édesanyja minden házonkivüli tartózkodásában gyanúsat, illetlent szimatol, s valami érthetetlen rettegés’ rabja, hogy lánya vajon mi rosszat csinálhat. A legnyilvánvalóbbra sohasem gondolt: könyvtárban, klubban, szakkörben vagy egy baráti társaságbar vitatkozik. Nemrégiben ünnepélyes kol légiumi ülésen vettünk reszt IA kollégiumi tanács tagja jólfésült mondatokat, sol Iszép dicsérő szót mondtak ; TT néhány napja olft'lg vashattuk a.lapokban: 25—30 lelkes fiatal egy pince mélyén megnyitotta a Budapesti Ifjúsági Színpadot. A két évtizedet éppen, hogy megért fiúk, lányok, modern, a mai kor szellemi képét frissen, izgalmasan felvázoló drámák bemutatására szövetkeztek. Itt Miskolcon 16—17 éves diáklányok Maróti Lajos Gor- gó című versciklusának bemutatására készülnek. Mélyen- szántóan elemzik a vers minden sorát, s közben hasznosítható párhuzamokat keresnek a költemény vakvágányba került főhőse és az élet között. A miskolci műegyetemisták egy csoportja tanári pedantériát meghazudtoló szorgalommal és precizitással nyomulnak be a mai szovjet 1 költészet szépségeibe, s egy irodalmi műsor keretében szeretnének tükröt tartani az 1 értékes szóra vágyó néző elé. Filmvitán egy alig húsz éves fiatalember, a filmművészet öntörvényeiről beszélt, s szavaiból érződött: jól érti e törvény’ek mibenlétét. Bölcsőt adtunk az ifjúsági radar mozgalomnak, s ma már éberszemű fiatalok lesik több gyárunk lüktetését. Másutt varrodát létesítenek a fiatalok, és a jövedelmet elküldik a vietnami szabadságharcosoknak. A tokaji fiatalok vitatkozni, előadni tanítják egymást, s megrendezik a Ki tud több érvet felhozni című versenyt. S mégis: hol a teljes igazság, ha ifjúságunkat támogató érveink mellé helyezzük az éles kontrasztokat — a baltás támadót, a tizenhét éves többszörös öltözőfosztogatót, a muzsikálni nem tudó nagyképű gitárlovagokat, s azokat, akik délelőttönként iskola helyett a szülőktől üresen hagyott lakásokban kétes ro- mantikájú randevúkat bonyolítanak le. Akik szeretik az ifjúságot, akik értik gondjaikat, örömeiket, azok nem túlozzák el a sötét tónusú példákat, de az örvendetes jelenségek láttán sem ütik meg a nagydobot. Móricz Zsigmond 1934-ben „autós banditákról” olvasott az újságban. Aztán a rendőrségen személyesen érdeklődött a rablás részletei iránt A főtanácsos közölte: a fiatal autóstolvajok csak egy üres táskát raboltak el, s mindezidáig nem kerültek rendőrkézre. A rend egyik főembere végül gúnyosan így C7nlf*