Észak-Magyarország, 1966. február (22. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-13 / 37. szám

ÉSZAKMAGY ARORSZAG Vasárnap, február 13» 5 Szilárd nemzeti egység kovácsolódott ki az amerikai agresszió leküzdésére A Dí\¥f elnökének nyilatkoznia A Daily Worker szombati számában közli Nguyen Huu Tho-nak, a Dél-vietnami Nem­zeti Felszabadítási Front elnö­kének nyilatkozatát, aki el­mondotta, hogy a DNFF meg­alakulása óta eltelt öt esztendő alatt átfogó és szilárd nemzeti egység kovácsolódott ki az amerikai agresszió leküzdésére. Dél-Vietnam 14 millió la­kosából tízmillió már fel­szabadult. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt öt év folya­mán a DNFF fegyveres erői megsemmisítettek, il­letve szétvertek 550 000 főnyi ellenséges haderőt. 1965. májusától novemberig az Egyesült Államok ötven­ezerről kétszázezerre emelte az országba küldött agressziós erőinek létszámát. Ennek elle­nére továbbra is deffenzivába szorulnak. A felszabadító erők. ame­lyek korábban csak kisebb amerikai egységek meg­semmisítésére vállalkozhat­tak. ma már századokat, zászlóaljakat, sőt, több zászlóaljból álló nagyobb amerikai alakulatokat tá­madnak meg és szórnak szét. Végül aláhúzta, hogy a DN- FF politikai céljai változatla­nul azok, amelyeket alapító programjában lefektetett: a független, demokratikus, békés és semleges Dél-Vietnam meg­teremtése, és végül az ország újraegyesítésének 'megvalósítá­sa. s Johnson saftóéráehezleie Johnson amerikai elnök pén­teken főbb tanácsadóival meg­vitatta a nemzetközi helyze­tet. A megbeszélés után John­son rögtönzött sajtóértekezle­tet tartott. Kijelentette, hogy az Egyesült Államok további haderőket küld Dél-Vietnam- ba, amennyiben azt Westmo­reland tábornok, az ott állo­másozó amerikai csapatok pa­rancsnoka kéri. Az elnök ezután azt állítot­ta, hogy az amerikai kormány nem kívánja a vietnami hábo­rú további kiterjesztését. Johnson megismételte ko­rábbi kijelentését, hogy kész tárgyalásokat folytatni a viet­nami kérdésről. Röviden foglalkozott a sajtó- értekezletén Johnson a domi­nikai helyzettel is. Kijeien­Tilta kosás Sjt n nyo *orss ág ban lízcr személy radioaktiv fertőzést szenvedett Nyugati hírügynökségek je­lentése szerint Iribarne spa­nyol tájékoztatásügyi minisz­ter kijelentette, hogy az atom­bombát szállító amerikai re­pülőgép Alméria fölött ' tör­tént ismeretes szerencsétlen­séggel kapcsolatban a spa­nyol és az amerikai kormány megtett minden lehetséges biztonsági intézkedést. A mi­niszter határozottan állítot­ta, hogy „nem forog fenn rádióaktív fertőzés veszélye sem szárazföldön, sem tenge­ren”. Mint a TASZSZ tudósítója rámutat, még az amerikai saj­tó sem meri. azt. állítani, hogy Alméria, sőt egész Spa­nyolország lakossága hisz az amerikai és a franeóista ha­tóságok megnyugtató célzatú kijelentéseinek. » A TASZSZ tudósítója azt is közli, hogy a repülőkatasztrófa tér­ségéből érkezett utasok állítása szerint a rádióak- „ tiv fertőzést szenvedett személyek száma megha­ladja az ezret. Az eset nyomán a Franco- kormány megtiltotta, hogy nukleáris fegyverekkel felsze­relt amerikai repülőgépek spanyol terület fölött repülje­nek. Kgy tiltakozó beadvány, amelyet majdnem 6000 spanyol értelmiségi, mű­vész, munkás, diák irt alá, követeli, hogy szün­tessék meg a Spanyolor­szágban levő amerikai ka­tonai támaszpontokat, mert az, hogy ilyen támasz­pontok vannak, okozta első­sorban az almériai katasztró­fát. tette, hogy az ottani esemé­nyek nyugtalansággal töltik el, ugyanakkor kifejezte re­ményét, hogy Garcia Godoy elnöknek sikerül a helyzeten javítania. Johnson elnök közölte, hogy csütörtökön este levelet kapott Indira Gandhi asszonytól, az indiai miniszterelnök a levél­ben közölte, hogy szeretne el­látogatni Washingtonba. A dél-vietnami vezetőkkel folytatott honolului tárgyalá­sairól Johnson megelégedéssel nyilatkozott. Ben Barka elet ben van? A mnrokltúi szervek félrevezető kísérlete Párizsban erős fenntartással fogadják a Tribune de Génévé című svájci lap jelentését, amely szerint Ben Barka élet­ben van és Dél-Marokkóban tartják fogva. A svájci lap pá­rizsi tudósítója „megbízható muzulmán forrásra” hivat­kozott, nagy feltűnést keltett cikkében. Állítása szerint Ben Barkát október 30-ról 31-re virradó éjszaka a Párizs mel­letti Villa Coublay-i katonai repülőtérről Korzikán és Co- lomb-Béchar algériai francia támaszponton át francia repü­lőgépen szállították Marokkó­ba. A Villa Coublay-i repülő­tér parancsnoksága határozot­tan cáfolja a svájci lap állítá­sát. A Ben Barka-üggyel foglal­kozó francia rendőri riporte­rek véleménye szerint a ma­rokkói szervek félrevezető kí­sérletéről van szó. Heti külpolitikai összefoglalónk A Holdig kinyújtott „kéz és szem" Amerikai „békeoffenz1va" — több bombával — Mit határoztak Honolulu­ban ? — Johnson elfordítja tekin­tetét — Még tart a kormányválság Olaszországban m Bár a világ számos, nem könnyű problémával birkó­zik, a múlt hét elején meg­különböztetett figyelem kí­sérte azokat a híreket, ada­tokat, képeket, amelyek a Luna—9 munkáját összegez­ték. Az "embernek ez az óri­ási távolságra, egészen a Holdig kinyújtott „keze és szeme” nagyszerűen teljesí­tette feladatát. Megbízható választ adott arra, hogyan le­het simán leszállói a Holdra, milyen az égi útitársunk fel­színe, esetleg hol teheti le a lábát az ember, ha majd oda Is útrakcl. Mert a távolabbi Jövőben egyszer az is bekövetkezik. A Luna—9 közelebb hozta azt az időt, amikor a krónikás már nemcsak földünk ese­ményeiről számolhat be. 0 Vietnamban az elmúlt hé­ten erőteljesen fokozódott az amerikai agresszió. Ez lett Johnson hangzatos „béke- offenzivájából”: újabb ro­mok, újabb áldozatok, újabb terrorakciók. Csak a hét kö­zepén, szerdán az amerikai repülőgépek 17 alkalommal támadták meg a Vietnami Demokratikus Köztársaság területét és 437 bombázást hajtottak végre a dél-vietna­mi szabadságharcosok „felté­telezett állásai” ellen. És ez — az amerikai tervek szerint —, csak az új hadjárat kez­dete. Február ' folyamán a ledobott bombák össz-súlyát, az elmúlt hónapokhoz mérten 50 százalékkal akarják emel­ni. Ugyanakkor újabb csapa­tokat is küldenek, pedig már jelenleg több mint kétszáz­ezer amerikai katona tar­tózkodik Dél-Viertnamban. Es hogy a gyilkoló gépezet teljes legyen: sorozatosan be­A honolului értekezleten Johnson és a dél-vietnami búbrendszer vezetői az ag­resszió további kiterjesztését határozták el. Ehhez egyma­gában persze nem kellett volna tanácskozást tartani a hawai-szigetek fővárosá­ban, hiszen ezt a Fehér Ház­ban úgyis eldöntötték már. De Washington ezt a látvá­nyos találkozót azért is ren­dezte. hogy menteni próbálja dél-vietnami csatlósainak már nem létező tekintélyét. Ámde a saigoni vezetők ép­pen azért gyűlöletesek, mert az amerikaiakkal paroláznak és legalizálni próbálják korunk egyik legszégyenletesebb ag- ressziójáL Igaz, a semmibe sem ke­rülő mosolyhoz Honolulu­ban súlyos dollárösszeget is mellékeltek az amerikaiak — propagandacélokra. Elhatá­rozták, hogy Dél-Vietnamban megindítják a .szívek meg­nyerésére” szolgáló hadjára­tot. Ez vajmi kevés komoly szándékot árul el, annál in­kább cinizmust és iróniát. Mit gondoljanak a vietnami­ak az olyan emberekről, akik egyik kezükkel a „szí­veket” akarják megnyerni, a másikkal pedig a bombaki­oldó szerkezet gombját nyomják meg, hogy megöljék a sziveket. ti Im i üzemzavar is tapasztal­ható. Olyannyira, hogy már a saját soraikban jelentkező hangokra, tekintélyes publi­cisták, szenátorok és politi­kusok intő szavára sem lát­ják be, hogy a vietnami há­ború teljesen kilátástalan számukra. Most az erőteljes offenziva ellenére sem ők, hanem a partizánok aratják a sikereket, akárcsak a har­cok korábbi szakaszában. Minél súlyosabb lesz a bom- bateher, amit ledobnak, any- nyival súlytalanabb lesz a helyzetűje Délkelet-Ázsiában. Sőt, az egész világon, hiszen a békeszerető emberek egyre nagyobb erővel ítélik el az amerikai agressziót, amely fenyegetés az emberiség szá­mára is. Amikor Johnson visszaér­kezett Honoluluból, a repülő­téren tüntető csoport fogad­ta. követelve a vietnami bé­két. Mint a tudósítók írják, az a meri kai elnök oda sem nézett az emberekre. Pedig jó lenne, ha már végre fel fi """eine a józan vé­leményekre. Addig, amíg nem késő. Honoluluban a tanácskozás elején, üzemzavar miatt, ki­aludtak a lámpák. Az ame­rikaiaknál már régóta poli­A hét európai eseményei közül jelentős helyet kapott az olasz belpolitikai válság. Olasz­ország 22 nap óta kormány nélkül van, és lapzártakor még mindig nem vezettek ered­ményre Saragat köztársasági elnök kísérletei a helyzet ren­dezésére. A koalíciós pártok egyöntetűen a többszörösen megbukott, legutóbbi minisz­terelnök, Moro újbóli jelölését óhajtják, ami nem valami biz­tató ígéret arra, hogy szilárd kormány alakul. De amennyi­re egységes a véleményük ab­ban, hogy ki legyen a minisz­terelnök, annyira eltérő állás­pontot képviselnek a többi bársonyszék eloszlását illetően. Személyi torzsalkodás, ádáz küzdelem folyik a pozíciókért. Moro bukásának igazi oka mégiscsak az, hogy kül- és bel­politikája egyaránt nem állt összhangban a nemzet érdekei­vel. A mostani pozícióharc arról tanúskodik, hogy ha ilyen ala­pon oldódik meg a kormány- válság, akkor aligha lehet szá­mítani kedvezőbb fejlemé­nyekre. Ezért a kommunista párt olyan akciókat hirdetett meg, amelyek gyökeres válto­zást sürgetnek az olasz kor­mánypolitikában. *-k+***-k***ick**iri'**irk+*ic*********++**+**+-k-k-k-trk-k+ )r**+*****+1'i<++**+-l,-irti-k-k+***-k+**+irkirk*-k***++-k-trk ****** »★★***★♦*★★★★*-*★*★★»★★★***-»**-4 * * A* * i REGÖS SÁNDOR: 4 húsz0hh ^oicad H ivatalnokok járkálnak külügyi hivata­lok folyosóin. Hírügynökségek szo­báiban csörögnek a telefonok, kattog­nak az írógépek. A rádiók bemondói kezükbe veszik a híranyagot és gyorsan átfut­ják. A hallgatók hallják, hogy valamelyik határon újra incidens történt. A kormányok tiltakoztak egymásnál. Két személy életét vesztette. Tánczenc következik, a Conniff- együttes játszik". A nap első sugarára Ludu szeme felpattant. Gyorsan és ügyesen, mint a gyík, átmászott anyján, leugrott a földre és apja fekhelyéhez szaladt. Megrázta az alvót. Az idősebb Ludu ébredése nehezebben ment. Este sokáig dolgozott. Húsz óriási, malomke­rék nagyságú liáncskosarat töltött meg kó­kusszal és azokat nem gyerekjáték emel­getni. De most sorban állnak a kunyhó eresze alatt és csak le kell eregetni őket a tutajra. Végre kinyitotta a szemét, nagyot nyújtóz­kodott. Aztán derekánál fogva felkapta a fiát és megforgatta a levegőben a feje fölött. A kis Ludu meztelen talpaoskái a kunyhó tetejét rugdosták és kacagására felébredt az anyja-is. — Ne vidd magaddal a fiúcskát! — ez volt az első szava és nehézkes mozdulatokkal le­kászálódott az ágyról. Látszott a mozgásán, hogy közel van a második -gyermek "érkezésé­nek ideje és-az asszony bizonykodott, hogy az kislány lesz. — Ne vidd magaddal a íiócskát — mondta (—, ez az út nagyon hosszú neki. — Nem hosszú. Hadd erősödjön. Estére itt­hon vagyunk — ellenkezett a férje és a gye­reket letette a földre. A fiú egyikről a másik­ra nézegetett, legörbülő szájjal és izgalmában göhdör fekete fürtjeit tépdeste. — Ne vidd el, mert lehet, hogy itt lesz az órám és akkor kit szalasszak el a faluba anyámhoz? Ludu erre nem szólhatott, semmit. Sajnál­kozva és barátságosan rákoppintott a fiú fe­jére és kiment az udvarra. Elégedetten nézett végig a púpozott kosa­rakon, meg is számolta őket, pedig tudta, hogy nem hiányozhat belőlük. Aztán odaállt a nagy dézsa mellé és pacskolni kezdte magára a vizet. Fekete, izmos teste körüt a vízcsepr pék szivárványosan csillogtak a napsugárban. A folyó is csillogott odalent, alig egy iramodásra a háztól, melynek háncs­függönye mögül a kis Ludu szipo- gása és a fiatalasszony békítgető, rá­beszélő hangja hallatszott. A cölöpöknél ott ringott a fekete tutaj, már a vitorla is fel volt szerelve a rúdra. Ludu vizes arccal be­leszimatolt a levegőbe, hogy milyen szél mo­zog, aztán a folyón túli, távoli hegycsúcsokat nézte, hogy milyen időre számíthat. Leült a kunyhó .sárlépcsőjére és vart. Kis idő múlva megjelent az asszony egy korsó tejjel és nagy darab lepénnyel. — Egyél — mondta. — Mindjárt elkészí­tem az útravalót is. Ludu itta a tejet, nagyot harapott a lepény­ből és leleszájjal rávigyorgott az asszonyára. — Visszaköltözöl-e a faluba? — kérdezte. Az asszony erre nem válaszolt. Csak rámo- solygott az urára olyan szívesen, hogy mind a harminckét foga kiragyogott. Visszament a házba. Ludu itta a tejet és evett. Az ő vágya volt, hogy itt üssenek tanyát, a folyó felett, a föld­jeiken, messze a falutól. Meg is mutatta ere­jét és ügyességét. Kicsi a kunyhó, de majd nagyobb lesz. A tetlvúgy jóleső izgalmát érezte magában. Gyorsan befejezte az evést és hozzáfogott a rakodáshoz. Csak pár lépést kellett cipelnie a kosarakat: az udvar sarkától sima fatör­zsekből csúszdát épített a vízig. Kötelet kötött- a nehéz kosarak fülére és óvatosan, egymás után eregette le őket a partra. Az utolsó kosarakat csúsztatta éppen lefelé amikor újra előjött az asszony. Kis gyékény­szatyorban hozta az útravalót. Sarkában a fiú, gyümölcsöt majszolva, durcás szomorú­sággal az arcán. Az asszony nézte a művele­tet, hogy milyen szépen siklanak le a nehéz kosarak a partra. Fekete szemében elégedett­ség csillogott, kis ideig ellágyult szeretettel nézett, emberére. Azt mondta: — Vidd el a fiúcskát, ha olyan nagyon akar menni és le is szeretnéd. Majd én besétálok a faluba és kihívom magamhoz a nővéremet. De úgy vigyázz rá, "mint a szemed fényére! — tette hozzá szigorúan. Ludu felrikkantott nagy örömében és a ma­gasba dobta a hozzá rohanó fiút. Még két ko­sár volt hátra, azt együtt engedték le, nagy sietséggel. A fiú is markolászta a kötelet, hol az egyik, hol a másik oldalra szaladgálva, Ludu meg is botlott egyszer benne. De elis­merte, hogy erős és sokat segített. Amikor minden kosár átkerült a tutajra, a gyékényhalom tetejére ültette a fiút, maga a kormányhoz állt és eloldotta a tartókötelet. A víz sodorni kezdte őket lefelé. Fent a kuny­hó előtt, fehér vászonköntösében ott állt az asszony és barna kezével szorgalmasan inte­getett feléjük, ök is integettek. Aztán már a folyó közepén úsztak, a kuny­hó és a fehérség pirinyó ponttá zsugorodott, végül eltűnt a szemük elől. A nap feljebb emelkedett az égen és perzselni kezdte bőrü­ket. Ludu kezénél fogva megmáriogatta a fi­út a folyó vizében és biztatta, hogy ne féljen. Nem is félt. Vidáman kapálózott lábával és le­fröcskölte az apját. Í _ gy órai utazás után ettek, aztán a fiú \ felkuporodott a gyékények tetejére J és fejét forgatva nézte a világot, me­lyet most látott először. A balparton falvak fehérlettek, gyümölcsligetek és gyapot- földek; jobboldalon a hegyek közelebb jöttek a folyóhoz, sötétek voltak és titokzatosak. Egy nagy kanyarodénál zúgott és örvénylett a viz, mert a hegyek egészen belcléptek a folyóba. A kis Ludu fél ezen a részen. Apja felé le- kintgelett, de az nyugodtan forgatta a kor­mányt és elmerült gondolataiba. Arra gondolt, hogy milyen jó lenne szeren­csével járni a városban. Ismerős kereskedők arcát látta maga körül, ott állnak csoportosan a parton és már messziről integetnek feléje. Hallotta gyors, vitatkozó hangjukat: enyém az áru, én vagyok a legrégibb vevőd, ugye, Ludu? Milyen jó lenne, ha nem kellene ki­rakodnia, fuvarost fogadnia, a piacra hajta­nia, vagy ami még rosszabb, sorba járni a rak­tárakat, alkudozni, könyörögni, tovább menni. Legjobb lenne, ha a bárkán átvennék az egész rakományt, ó pedig kőrülsétáThatna a fiúvsí a városon, megmutathatná neki a sok nagy házat és a bazárokat, felülne vele a villa­mosra is. Vásárolnának szerszámokat és cse­csebecsét az asszonynak. Lehet, hogy így lesz, mert a kókusz szép és egészséges, régen voll ilyen jó termése. Talán olyan jól sikerül minden, hogy még egy ke­rékpárt is vehet a fiúnak, akkor aztán szalad­gálhat a faluba az öregekhez. Arra riatjt fel, hogy a fiú kiáltozik feléje és vékony barna karjával a balpart felé muto­gat. A parton apró fekete pontokat látott. Hosszú sorban bepettyezték a sárga homokot. A hegyek sziklái között is felfedezte ezeket a pontokat, mintha hangyák másztak volna a köveken. Szájtátva figyelt és nem tudta mire vélni a dolgot. Aztán a fekete pontok előtt apró füstpama­csok jelentek meg. Á Nap erős fényében olyan vékonyak voltak, mint a cigaretta füstje. Ap­ró, szapora pukkanásokat lehetett hallani mind a két oldalról. Aztán sziszegő, búgó hangokat, mint a dühösen és gyorsan röp­penő darazsaké. Nem messze a tutajtól a víz­be csobbant valami, mint a jól megdobott kavics, aztán még egy, egy harmadik is. Ludu még mindig nem értett semmit, de elugrott a kormánytól és a fiú felé rohant. Mielőtt a gyékényhalomhoz ért volna, valami megütötte a mellét és elvágódott. — Ugorj le, fiú! — ordította kétségbeeset­ten, fektében.( — Bújj a gyékény alá! Ugorj le! — Úgy tudta, hogy ordít, pedig már csak rekedt hörgés jötj, a tüdejéből, vérrel keve­redve. Meg látta, hogy a kis Ludu hanyat- homlok lefordul a gyékények tetejéről, kapni is akart utána, de azt már nem látta, hogy hova gurult. Pedig ott feküdt közvetlenül a lábánál á hátán és a ragyogó, fényes égro meredt az arca. A tulajt egyforma sebesség­gel sodorta lefelé a víz. A puskák sokáig ropogtak a két part között, de az már nem hallatszott el hozzájuk. A külügyi hivatalok folyosóin valamivel nagyobb a sürgés-forgás, mint más­kor. Egyik szobában a tiltakozó jegy­zéket fabrikálják. — A múltkori mintájára — adja az utasí­tást valaki —. lehet valamivel erélyesebb. Egy lelkiismeretes hivatalnok dossziéba he­lyezi a másolatot, de előbb gondosan ráraj­zolja a sorszámot; a huszonnyolcadik. i vetik a vegyi eszközöket is. A dél-vietnami Nam Bo kör­zet parasztjai a napokban élesen tiltakoztak az USA ve­gyi háborúja ellen, amely ezen a vidéken mintegy fél­millió embert betegitett meg.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents