Észak-Magyarország, 1966. január (22. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-01 / 1. szám
Mfasawsa Szombat, 1.966. január !• \ Egy év a népfronímunka tükrében A népfrontmozgalom n nemzeti összefogásnak, társadalmunk növekvő, erősödő szocialista egységének kifejezője és serkentője — mondotta Kádár János a Hazafias Népfront III. Országos Kongresszusán. Valóban igaz, hogy ez az elmúlt évek alatt egyre jobban kiterebélyesedett mozgalom igen hasznos tevékenységgel váltotta be a hozzáfűzött reményeket Igyekezett a nemzet egészének, a társadalom minden rétegének összefogásával szolgálni egyrészt azt, hogy a párt által megszabott fontos feladatokra mozgósította lakosságunkat, másrészt szinte közvéleménykutató szervként azokat a gondokat jelezte, amelyek az ország népét foglalkoztatják. Felnőttek és gyermekek gondja Ha a fentiek figyelembevételével vizsgáljuk, mit tett a népfront megyénkben az elmúlt esztendőben, akkor látnunk kell, hogy elsősorban a népművelést igyekezett segíteni és ezt egybekapcsolta a legifjabb nemzedékek védő gondoskodásával:- Meg kell emlékeznünk arról, hogy a miskolci bizottság az év elején és végén egyaránt foglalkozott a gyermek- és ifjúság- védelemmel, és a második ülésen már a nőtanáccsal együtt vizsgálta a feladatokat. Ezen az együttes ülésen hoztak határozatot egy ifjúságvédelmi törvény megszövegezésének szükségességéről. Az eltelt egy esztendő folyamán ugyanis szorosabbra fűzte a népfront kapcsolatait^ a nőtanáccsal, és közös munkálkodásuk eredménye volt ennek a törvényjavaslatnak sürgetése. A serdül tebb korú : ifjúság és a felnőttek oktatása ugyancsak állandó feladata a mozgalomnak. Mind a városi, mind a megyei bizottság foglalkozott vele. A középfokú oktatás és ezzel kapcsolatban a pályaválasztás éppenúgy vita tárgyát képezte, mint a felnőttoktatás. Az általános nép- művelés egész megyénkre kiterjedő gondjait a megyei bizottság vitatta meg, és külön kell beszélnünk egy speciális dologról, amit csak a népfront végzett:; a Népfront Akadémiákról. Ezt a tanulási fórumot a népfront elsősorban a tanácstagok és a népfrontmozgalomban dolgozó aktívük továbbképzése érdekében hozta létre, és a hazafiság, nemzetköziség problémái, a gazdasági élet adta feladatok, a kulturális, valamint a nemzetközi kérdések egyaránt szerepeltek a nagy sikerrel megtartott edőadásokon. Együttműködés más szervekkel A“* népművelési feladatok megvalósításának segítése, a gyermekek védelme szükségessé tette a más társadalmi szervekkel való közös munkálkodást. Szorosabbra kellett fogni az együttműködést elsősorban a nőtanáccsal, amely a család- és az ifjúságvéde- lem területén nyújthat nagy segítségét az egész nép frontját képviselő mozgalomnak, azután a TIT-el, amely viszont különösen a' természettudományos oktatásban végez elsőrendű feladatot. Közös megyei és járási szintű elnökségi üléseken tárgyalta meg ez a. két szerv mindazt, amit saját profiljának fenntartása mellett, a népfronttal együtt tehet. Ezek a megbeszélések hasznosak voltak. Még szőrosabbra fűzte a népfront kapcsolatait a Magyar—Szovjet Baráti Társasággal, amelynek megyei elnöksége megmarad, de aktívahálózata közös lesz az előbbivel. Ez helyes lépés, hiszen a népek barátságának ápolása amúgyis a népfront feladata és e téren elsőrendű fontosságú a magyar—szovjet barátság propagálása. Persze, nem szabad megfeledkezni másirányú kapcsolatainkról sem. Ezt a békemozgalom, a más népekkel való barátkozas segíti. A miskolci bizottság közismert kapcsolata a finn békemozga- lommal, Miskolc' és Tampere testvérvárosi szövetsége, a volt finn elnök, Sioinhufwud fiának, Kekkonen elnök politikai barátjának Miskolcon tett látogatása egyaránt ezt szolgálta. Éppenúgy, mint a Helsinkiben tartott béke-td- lagtanácskozás idején rendezett számos békedemonstráció, sőt papi gyűlés is megye- szertc. Ta n rí cs t ago h és képviselők Népművelés, ifjúságvédelem, közös munka más szervekkel — ez volt hát az egyik feladat Akadt azonban másik is. Alkotmányunk értelmében, j a népfront jelöl tanácstagokat, I valamint képviselőket. Tevékenysége azonban nem merül ki csak ennyiben. Fontos feladata ezek munkájának, valamint a tanácsi munka menetének állandó vizsgálata. Ezt szolgálta egyrészt az, amikor a tanácsok végrehajtó bizottságával együtt vizsgálták meg a városi és megyei tanácstagok munkáját, másrészt az. amikor meghívták pl. Miskolc város Tanácsának elnökhelyettesét, és tőle informálódtak egy bizottsági ülés során a város fejlesztésének tervéről. Ugyanakkor a megyei bizottság a községfejlesztéssel foglalkozott. Mind a vizsgálat, mind a bizottsági ülés lehetővé tette, hogy hasznos javaslatok hangozzanak el, amelyek egyaránt segítették a tanácsapparátus és tanácstagok, valamint a tanács vezetőinek munkáját. Ugyancsak a népfront helyiségében tartott több ülést a borsodi képviselőcsoport, és a népfront vezetőinek jelenlétében vitatta meg a helyiipar, a szolgáltatások, Miskolc és a megye tanácsának, valamint az idegenforgalomnak a gondjait. Az országban elsőnek vitatta meg a borsodi képviselő- csoport a külkereskedelemmel kapcsolatos kérdéseket, különösen azokat, amelyek a megyét érintik. Ami még hátra van Nem kevés az, amit elsoroltunk, de korántsem jelenti, hogy a népfront-bizottság mindent megtett társadalmunk mozgósítása érdekében. Továbbra is gond a „fehér foltok” felkutatása. Megyénknek azokkal a vidékeivel és azokkal a rétegeivel kell többet foglalkozni, amelyek még mindig közömbösségbe süly- lyedten maradnak távol a közös munkától. A népművelés elmélyítése, a tanácsi munka megjavítására tett javaslatok realizálása, és gazdasági életűnk javítása egyaránt segíti ezt, és ebben még sokat segíthet a jövőben a népfront. Máté Iván Régi edény marad váuyok a Beloiannisz utcában Ä miskolci Beloiannisz és Debrecenyi utca sarkán gázvezetéket cseréltek. Az ásatás során csontokra, régi edény- maradványokra bukkantak. Csontos Aladárné és Kleine Üichárd általános iskolai tanulóé az érdem, hogy az ásás közben széttört edénymarad- yányokat észrevették, és ellettek;. Beloiannisz utca 7. és 9. ®*ám alatti lakásukon megtalálhatok ezek a darabok. Mi ott láttuk. Nem vagyunk régészek, így nem tudjuk megállapítani, milyen korból valók a töredékek, annyi azonban tény, hogy Csontosné gyűjteményének néhány mintás darabja és Kleine Richárd feltételezhetően korsótöredéke régi időkből származhat, néhány érdekesebb mintájú talán a török időkből való. Mindezeket a régészeknek kell majd eldönteniük. „Sietem (eqizg aim mi hh Testeiéi® igazságszolgáltatás Minden ember életeben akad egy-egy többé-kevésbé izgalmas nap. Egyikre kellemes érzésekkel, a másikra kissé viszolyogva emlékezik, Ahogy telnek az évek, úgy halványodik a kép. Többnyire ilyenkor, az óévet búcsúztató, s az újat üdvözlő pohárkoccintáskor, amikor éj-delet üt az óra, egyetlen pillanat alatt felrémlik és végigvonul gondolatunkban az, ami elmúlt, eszünkbe jut az a legjobban rögződött epizód, ami izgalmas volt... ?#********#X*************«-***4HHHHHHHHHí***«-* Engem sokáig úgy neveztek, hogy a földosztó Orosz László. S ezzel mindent meg is mondtam. Egyszerű ember voltam én. Kubikos, napszámos, gyári munkás és törpebirtokos. Mert volt két hold földem is. 1945 tavaszán Aisózsolca népe engem bízott meg a földosztás megszervezésével és lebonyolításával. En is kaptam négy holdat s összesen lett hat. 1960 decemberéig azon gazdálkodtam. Akkor, december 31-én, beléptem a termelőszövetkezetbe, ahol most raktáros vagyok. A földosztás életem legnagyobb tette és legnagyobb élménye. Szalay József földbirtokos nem ment cl, végignézte birtokának kiosztását. Megértette. Ezt mondta: osszátok csak. fiam, tudtam én, hogy ez egyszer bekövetkezik, igazságosnak tartom, belenyugodtam. De a Brinzey nagysága kiabált. A kék vérét dicsőítette. Ekkor megkérdeztem tőle: Mondja, naccsága, hány gróf cs báró jött be azon a Vc- reckci szoroson? Ugye, hogy egy sem. No, látja, éppen ezért, a földosztás történelmi következmény. Én, Orosz László most történelmi igazságszolgáltatást hajtok végre. És meg is csináltam ... Egy kirándulás 1962 januárjában termelő- szövetkezetünk tizenegy tagja — köztük én is, Bodnár Andrásáé — a jó munkáért jutalomkirándulásra mentünk Hernádnémétiből Budapestre. A pályaudvaron gyönyörű autóbusz várt ránk. Azzal jártuk be a várost. Megnéztünk talán mindent. Minden csillogott, minden csodálatosan szép volt. Legalábbis én, egyszerű parasztasszony, úgy éreztem, hogy csupán ezért, az elém táruló szépségek meglátásáért is érdemes volt élni. Jártunk a Várban és a Halászbástyán. Megnéztem a Szépművészeti. Múzeum kiállításait. Nincs annyi gyümölcs egy dúsan termő fán, ahány szép élményt én akkor szereztem, S megnéztük a Parlamentet belülről is. Amikor átléptem a Parlament küszöbét, úgy éreztem, hogy kiugrik a szívem. Beszélgettünk Rónai elvlárs- sal, aki akkor még élt, és Dobi István elvtárssal. Mindez több volt, mint amit egész életemtől váriam. Büszke és boldog voltam. Büszke a hazámra és a csodálatosan szép fővárosra. Büszke arra is, hogy ebben a korban s ebben az országban élek. Ezt a kirándulást én sohasem fogom elfelejteni. Mohács, 1965 nyarán A szemüveg ' — Igen, kérem, egyszer a szemüvegem juttatott bajba. Tíz éve történt, húsz éves voltam, s már akkor is természetimádó. Kéthónapos túrára készültem a Bükkbe. Többszöri fordulóval kiszállítottam elegendő mennyiségű élelmet, takarókat, s mindent, amire szükségem lehetett. Egy száraz barlangban rejtettem el kincseimet, s egyben azt a helyet neveztem ki hadiszállásomul. A hatodik héten Szilvásvárad környékén csatangoltam. Tanulmányoztam a növényvilágot, a madarak énekét. ... Egy sziklatetőről indultam el.. Vitt a lendület. Hirtelen megcsúsztam. Megkapaszkodtam egy karnyi vastagságú korhadt fában. A fa eltört, rám zuhant. Mínusz öt diop- triás szemüvegem eltört. Ott álltam vaksin és kétségbeesetten. Szemüveg nélkül hatvan centiméterre láttam. Mit tegyek? Hogyan jussak haza? Egy napig tartott, amíg vissza botorkált am barlangomhoz, hogy magamhoz vegyem értékesebb holmijaimat. Aztán neki a Bükknek... Ojabb napok következtek — csak úgy találomra, ösztönöm után igazodva haladtam. Nem túlzók: akkor ismerkedtem meg a növények sajátos illatával, s tanultam meg, a Bükkben hol, 180 tonna acél. története Márton Mátyásnak hívnak,1 Életem, sorsom összeforrt az acélgyártással. 42 éve vagyok itt. Számomra olyan értékes az acél minden cseppje, mínjj az arany. És egyszer majdnem tönkrement 180 tonna. Két kemencénél lecsapol-» tunk. A négy daru az üstök-* kel az öntőgödrök fölé állt! Az első csillagokat leöntöttek! És ekkor kialudtak a lámpáig mozdulatlanná dermedtek a daruk. Áramkiesés. Az embemerre, milyen növény található ... Ezért lettem vajon gyógynövény-szakember? Lehet, De hadd mutatkozzam be: Rimányi Jenő vagyok, s kalandom ellenére is, változatlanul rajongok a Bükkért. rek rámnéztek, a műszakos üzemvezetőre. Adjak tanácsot^ mit lehet tenni. Hirtelen merész ötletem támadt. Drótkötelekkel az egyik darut a mozdonyhoz kötöttük. A mozdony megindult. Azt hittük, baj lesz. De nein. Aztán húzatták a másik, harmadik darut is! Igen ám, de ott a centimét©^ rek is számítanak. Erre a la* katosok felmásztak a daruraj s stangákkal mozgatták, állították be a szerkezetet. Emlékszem. műszakváltás tájért történt. Az emberek már jöfc-j tek befelé, s ámulva nézték! mi az isten csudáját csinálunk a daruval, meg a mozdony* nyal? Az a fő, sikerült. Mire végei; ért;, csuromvizesek voltunk! Azt hiszem, nem a melegtől! Az izgalomtól. — A dunai árvízvédelemnél teljesítettem szolgálatot az elmúlt. nyáron. Ha most visszagondolok arra a feszültségben átélt időre, úgy érzem: egyetlen, végtelen hosszú, izgalmas nap volt az egész. Június 18-án éjjel indult el Tiszapalkonyáról az Északmagyarországi Vízügyi Igazgatóság autókaravánja. Emberek siettek oda, ahol akkor a legveszélyesebb volt a helyzet, ahonnan egy ország leste aggodon és együttérzőn a híreket. A Mohácsra siető osztagban Péntek Pál, a vízügyi igazgatóság műszaki dolgozója Volt a helyettes vezető. — A legszorongatóbbnak azokat az órákat éheztük, amíg V megérkeztünk a Dunához. Amíg nem ismertük pontosan a helyzetet. Azután már nem volt idő tépelődésre, kétségbeesésre. Cselekedni kellett. Ha a helyzet úgy követelte; étien, szomjan, pihenés nélkül is — — Húsz éve vagyok vízügyi dolgozó. Ott voltam az 1954-es árvíznél is. De mondhatom: kemény napok voltak azok ott, a Dunánál, 1965 júniusában. Sikora Ferenc, a diósgyőriek tehetséges balszélsője így vélekedik: — Egy eél lebegett előttünk, visszajutni az Ml l-be. A tavaszi sikertelenség, majd az őszi visszaesés után egyre jobban (eljöttünk, és a hátralévő két mérkőzésen „csak” négy pontot kellett szereznünk, gélt nem kaphattunk. Talán úgy gondolják, hogy a DVSC elleni utolsó mérkőzés volt számomra a legidegtépöbb. Nem. Az utolsó előtti fordulóban a fővárosban, a III. Kerület ellen játszottunk, és nagyon sok függött ettől a találkozótól. Remegett a lábam, amikor a pályára léptünk, hiszen az elleniéi l:0-ra kapott ki egy héttel korábban a nagy riválistól. Az első félidőben gyengén, kapkodva játszottunk, képtelenek voltunk magunkhoz térni. A második félidő elején a kis Oláh megszerezte a vezetést, de továbbra sem ment valami jól nekünk. A 73. percben jobbal — pedig erre a lábamra legszívesebben csak „támaszkodni” szoktam — nagy gélt lőttem, majd az „igazival” még egyet, Sdl-ra győztünk. Most utőlag is végigfut a hideg a hátamon, ml történt; volna, ha nem sikerül két gólt szereznem és gólaránnyal alulmaradunk. A gól
