Észak-Magyarország, 1965. december (21. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-25 / 304. szám
I© ESZAKMAGYARORSZÄG Szombat, 196a, december SSHull a hó 'fomsMfltobon *** Szabad a csók! A. szobába toppanó legények közül a legügyesebb kiáltotta nevetve a mondatot, aki az érkezéssel, a szíves hellyel kínálással járó bonyodalmakat kihasználva egy hosszú copies kislány háta mögé lopakodott, ■hirtelen lerántotta a guzsaly felső részét, és megkocogtatta vele a plafont. Mert a cifrára j faragott guzsaly't, amire szirtes pántlikával kötik a kendert, itt a megye északi hegyei között mindig két részből készítették a mesterek. A keskeny rudacska középen ketté vehető, és Íme, a felső rész a bűvös mondat kiáltására jogosítja a szerencsés legényt. Nevetés, sikítás, és a fonóházba érkező legények máris ott teremnek amellett a kislány mellett, kinek csókját a legszívesebben fogadják. Ellenkezés? Hüzódozús? liehet, de csak addig, ameddig az illendőség megkívánja. Mert a csók jár! Törvényesen! Minden a szabályoknak megfelelően történt. és aki ezt nem ismeri el, azr ráfizet. Észre sem veszi, hogy mikor kerül kenderje közé a ■ csípős, piros paprika, vagy a só, aztán krákoghat, '.könnyezhet mindenki nagy •mulatságára. De most erre 'nem is kerül sor. A kipirult arcú lányok, a nevetős kedvű fiúk visszaülnek helyükre, ki a hosszú lócára, ki a karszékre, ki pedig a ládára, t ’“m í ió lesz a kis I — Nekem | fejő.saék is _ mondja ravasz szerénységgel egy hosszúra nyúlt legény. — Mi az Pista, tán nem hajlik a derekad? — nyelvel egy barna szemű, cifra pruszlikos lány, akinek a szavát nagy nevetés követi. A nevetést pedig azok értik, akik tudják, miért ragaszkodik Pista a kis székhez: a lehullott orsót a legények csak egy csókért adják vissza. Persze, ha : megtudják kaparintani. tMaYPed.ig A kis"s&ékrő1 köny-í nyebb elkapni az orsót, mint mondjuk a lócáról. — Hanem lányok, tudjátok-e milyen nap van ma? — kérdi a gazda, miután a tűzhelyből babszemnyi parazsat rakott a pipájára. — Tudjuk bizony, tudjuk! Megyünk is mindjárt! — felelik kórusbein o lányok. 1 Hogyne tudnák. | is előbb feledkeznének meg, mint az András-napról. Számon tartják, figyelik, várják érkezését, és most, hogyi itt van, már alig tudták kivárni a megfelelő pillanatot. Fel is pattannak a székekről, az orsót beleszórják a kenderbe, lerakják' a guzsalyt, felállnak a rokkák mellől, és mint egy megriasztott madársereg, iz- gatott csirlpeléssel rebbennek lei az ajtón. Ki egy vesz- szőt, ki egy botot kap a kezébe és a zsúpfedeles 61 ereszhez siet. Ott aztán hirtelen mindegyik megtorpan. Nézegeti az ereszt innen is, onnan is. hová álljon, hol kezdje el a verést, az eresz vallatását, hiszen ezt. elhamarkodni semmiképp sem szabad. Aztán a cifra pruszlikos, barna szemű lány nagy bátran előbbre lép, megveri az ereszt islen.igazá- bul, és alá tartja kötényét, hogy felfogja,’ami hull. Összefogja a kötényt . és gyorsan a világosra .szalad, hogy megvizsgálja á tartalmat. Keresgél. keresgél a .sok gaz között, aztán egyszercsak belepirul az örömben: gabonát talál! Három szemet is! — Pista! Hé. Pista! . Mariskának gabona hullott! — újságolják a lányok. — Igazat mond az eresz — szól halkan, csak úgy magának a hosszú legény. Tudnivaló ugyanis, hogy akinek András-napkor az ereszből gabona hull a köté- nvébe, az a következő évben férjhez megy. Akinek meg nondró, annak gyereke lesz. Férjhezmenés nélkül. Most már mindenki láthatja, hogy bizony nem egyszeí-ű dolog az árulkodó ereszt szóra bírni! Nagyon is veszélyes! De kihagyni som tudná senki! Verik a lányok- az ereszt, szaladnak az ablak világosságába, nevetgélnek, sikongatnak és .. . ______ ' 7 | kéressék bocsáI hs most | naj az olvasótól. Mert az eddig leírt fonóház' este nem a mából való. Régebbről. De valahogy így történt, tanúsíthatják azok a tornászén tjakabi asszonyok, akik Tori néni vezetésével, gyűltek össze a faluban Balogh József házában. Fiatalok is, idősebbek is. Szép kiraká- sú, gyors kerekű, öreg rokkával. cifrafaragású. kopott gu- zsallyal - gyűltek össze az asz- szonyok a fonóba. Ök mesélték a régi .szokásokat, történeteket. mivel a mai fonóba már csak mesélik, emlegetik a régi történeteket, de nem élik meg. Ott volt Sztornóén Ist- ván-né. Kamilla T«tirinné. Takács Mihnlyré. Matesz Fe-> rencné. Takács Gvtrtáné és Balogh József né. A felsorolásból az is nyomban kitűnik: sem érv lány. sem egy fiú nem jött el. De azért, most is gyorsan pereg a rokka és a guzsalvról i.s hosszan nyúlik a szál. Az asszon vök nevetve, jókedvűen emlegetek a régi szokásokat! ' — És a pacurkázásra emlékeztek? — kérdi az egyikük — Felöltöztünk maskaráknak, fedőt vertünk össze és ijesztgettük. akit tudtunk. — Az ijesztgetés nagv divat volt. — folytatta e°v másik — A legénvek ellopták a láncot, csörgették, meg tökből készítettek emberfejet. gyertyát tettek bele. Hű. de rossz volt ránézni! -Mint. egv halálfej! Még azt. is belevágták, hogy „viszlek!” — De a fér.ihezmenési. nemcsak az ereszből tudtuk meg — szólt a .szomszédja. — Jó volt a gombócfőzés is. Az meg úfzv volt, hogv gombócot főztünk, és a gombócba lekvár helyett. olyan papírdarabot csavartunk amire otő-ői „g már ráírtunk egy férfinevet. Mindegyik gombócba más- más nevet. Amikor a gombóc megfőtt, be kellett nyúlni a fazékba és a fo—ó .-'-’-si lekapni egyet. Aztán mindenki elolvashatta a papírról, hogy milyen nevű férjet kap. — Ez egyszerű volt, — JMem éppen. Ugyanis a szabály azt követelte, hogy a gombóchoz való lisztet is. meg azt a kis széket is, amin meggyúrjuk — lopnunk kell. Ügy, hogy ne tudjon róla a gazda, csak .amikor már mj megmondtuk. És még egy: a forró vízbe csak puszta kézzel nyúlhatott be mindenki a gombócért.! ________ i s a férj — üz almával nevét tudakoltuk — veszik át a szót mások. — Az almába Luca napkor haraptuk az elsőt. Minden este csak annyit haraptunk le belőle, hogy karácsony vigíliájára éppen a csutkája maradjon. Akkor kimentünk vele a kapuba, megvártuk az első férfit, és amilyen nevet az viselt, olyan nevű lesz a férjünk is. Az ajtón lúl igazi, szép hó- hullás fogad. Csendesen, puhán hullanak a hatalmas pelyhek és tiszta fehérrel takarják a tornászén tjakabi házakat, utcákat. Néhány fiatal igyekszik a művelődési otthon felé. Táncpróbára, .szereptanulásra mennek a frissen létesített. otthonba. Nélri~v ú-á- val ezelőtt a tanácsházán Kiss Lajos elnök. Lukács Ferenc titkár, Tóth János iskolaigazgató és párttitkár, mielőtt bármiről is szót váltottunk volna, a szekrényen álló piros zászlócskára mutatott: a fiatalok hozták a körzeti kulturális szemléről. Nagyon büszkék rá. És most. a falu vezetői tető alá hozták az otthont. Persze nemcsak a fiatalok örömére, a felnőttekére is. A könyvtár is ott kapott helyet. Arrafelé ballagnak most a fiatalok, bokáig süppedve a frissen esett, villanyvilágította hóba. A töklámpások már nem riogathatnának senkit: a villanyok fényében nevetségessé válnának. Baloghéknál véget ért a fonó. A háziak kikísérik a vendégeket, -akik most jobbadán csak az újság kedvéért gyűllek össze, hogy meséljenek egy kicsit. Elköszönnek, sietnek az iskolába. A hegyek közöli lapuló falucskára hull, hull csendben, tisztán a hó. Az asszonyok elindulnak. És a kapott guzsalyok, a szép berakásé rokkák lassan eltűnnek a téli estében. Priska Tibor Bozsik István rajzó Borkóstoló Tally án Tállya, a borairól híres helyaljai község arról is nevezetes, hogy pincéi % hosszabbak, mint utcái s a föld alatti Labirintusok kiterjedése a lakások területénél is nagyobb. Tállyát sok idegen is felkeresi, de a község eddig nem volt berendezkedve az idegenfor- forgalomra. A község híres borait csak mugánpincékben lehetett megkóstolni. A tállyai hegyközség a. falu központjában, a presszó közelében egy épületet vásárolt. Jövőre itt rendezik be a hegyközség irodáit, a ház pincéjében pedig szép borkóstolót létesítenek. lékhorgászat Is „konyha“ vadászai A horgászidény sokak számára még a tél bekö*zöntévcl sem ért véget. A kiesé melegebb, mélyebb vízrétegekbe húzódó halakat karácsony két napján is az a veszély fenyegeti, hogy zsákmányul esnek, A már befagyott, tavakon sokak számára érdekes szórakozást ígér a lókhorgászat. A vadászok kissé búslakodnak, hogy az időjárás késlelteti a nagy téli hajtóvadásza^ tokát, de nem igazi vadász, az, laki a két ünnepet.ne használná fel egy kis cserkészéssél egybekötött, „kon y h a”- vadászattal. Több vadásztársaság rendez szarvastehen selej lező vadászatot is. HAJDÚ BÉLA: Duruzsol a tmz \ T él volt. Éppen a hetvenedik, amióta a világra sírtam magamat. Párom baleset miatt kórházban. Itám hárult sok más gond mellett a fűtés minden gondja. Akkori eseteim elevenednek elém. Ülök Kalor kályhám előtt, olykor órákig is, mert gyenge a szenünk, „jól bevásároltunk”. Több benne a kő, a pata, mint a meleget adó szén. Válogatom, mint a gyerek a kései hullott szilvát. Sokszor félórába is kerül, amíg a szénnek nevezett keverék iángrakap. Most is legalább húsz percig rostokoltam a Kalor előtt, amíg végre a vidám du- ruzsolás mellett kicsit elgondolkozhattam. Egyik gyújtósnak használt újságban előzőleg valami kritikai megemlékezést olvastam egy nem mai-gyerek íróról, akinek elévülhetetlen erényeként emlegette a cikkíró, hogy személytelenítvc önmagát írta dolgait. Nem először olvasok erről az „írói erényről, amely ■ ha végérvényes szentesítést, nyerne valamely esztétikai szentszék részéről, jó egynéhány világhíres írót kellene sürgősen leértékelnünk. Hogyan is gondolja a cikk írója? Csak a' költők kiváltsága az egyes szám első személy, a líra? Csak a költő zengedezhet legintimebb érzelmeiről, gondolatairól? Csak versben dorombolhatunk a magunk fájdalmáról, öröméről, szerelméről, tavaszvárá- sunkxól, ágyunk, szívünk, érzékszerveink játékairól? Ha prepában énkedem, azzal viszont valamely esztétikai tízparancsolat ellen vétkezem? Ne féljünk — vitatkoztam magamban — az éntől, az egyes szám első személytől se poémában, se prózában, a személytelenség így is. úgy is csak fikció. Még az olyan prózaírók regényeiben is, mint Tolsztoj. Balzac. Dosztojevszkij, Móricz, vagy Solohov, — hogy sistereg az Én, a líra! A regény, a dráma lehet szemérmetesebb líra, mint a vers. de lehet szenvedélyesebb is. Hát a híres nagy epikai költemények talán elbújtatják, személytelenségbe szorítják írójukat? És a kritikák, az esszék, a tanulmányok és elmefuttatások? Avagy éppen a filozófiák?... Formakérdés az egész. A mondanivaló értékén nem változtat az: ki milyen köntösbe öltözteti gondolatait. Ügy vagyunk ezzel, mint a táplálékkal. Ha nem korog a gyomrunk, kényesek vagyunk a tálalásra, de ha igazándiban éhesek vagyunk, mohón kebelezzük be akár csomagoló papírosból is a jó falatot <rMi tagadás, olykor izgalmasabb olvasmány lehet egy zseniális alkotó hétköznapi napló jegyzete, sebtében megflrkantott levele, mint sok ünnepi mezbe öltöztetett tucat elmermű. Vágj' ott vannak a nagy mártírok, szabadsághősök börtönnaplói, búcsúlevelei, amelyeket utolsó óráikban vetettek papírra, Mennyivel megrendítőbbek ezek a halál kapujában írott sorok sok megrendítenek szánt színpadi drámánál! Í gy meditálok a tűz duruzsolasa közben, arai oly kedves zone a fülemnek régtől fogva. Majd arra gondolok, hogy egy-két évtized múlva kihal az otthonokból ez a muzsika. Csodálatos vezetékekből, embereket, népeket összekapcsoló energiahálózatokból fog ömleni. áramlani észrevétlenül, hangtalanul az újfajta meleg, az új világosság. Hiszen sok millió modern lakásban már ma sem ismerik a tűz duruzsolását, a tűz beszédét, csak a temperaturát. Engem azonban saját hagyományain^ sorok mögé rejtett titkaim láncolnak a tűzhöz, a tűz muzsikájához. a lángnyelvek különös színeihez, vonalaihoz, játékához. , Duruzsol a tűz, miiközben arra gondolok., hogy Ö. a Kedves, hála derék orvosainak, átesett a súlyos műtéten, már mosolyog, már visszatér jókedélye.. . amely sokszor a legnehezebb óráinkban sem hagyta el. Mindig csuda- lattal adóztam az orvosok művészetének, a humánum művészeinek, akik jóoárszor rángattak már vissza a sir szélerői. Igaz, valamikor orvos szerettem volna lenni. Orvos, vagy valami hasonló. Teszem azt, az értelmi rövidlátók, nagyothallók gyógyítója, akivé magánúton, Önerőmből is kiképezhetném magamat, ahogy sokan mások tettek, köztük az emberiség legnagyobb doktorai. Duruzsol a tűz és az andalító zene visszaringat, ifiűsá- gam éveibe, amikor pályaválasztásom lehetőségeit, esélyeit latolgattam. Tűnődtem' viaskodtam vagyaimmal: milyen jó is volna sokmindennek lennem, együtt és külön-külön. Történelemtanár. nyelvtudós, és műbútorasztalos. Költő és tornászbajnok. Muzsikus, aki mestere minden hangszernek, és ú.i hangszeréket kreál. Képíró, technikai újító, filozófus és műkritikus... H ogy pattog a tűz a Kalorban! Mi lelte? — Jó, jó, rátérek a tárgyra... Szóval vállaltam volna minden hivatást, aminek a jó ízeit megkóstolhattam. És egy napon elirigyeltem a hitújítók, a vallásalapítók dicsőségét... (Ej no! Most, csak sustorog a tűz. Értem. Panaszkodik, hogy elhanyagoltam. Pár darab fát és válogatott széndarabot rakok rá. így ni!... Már lobog is. Most mintha mosolyognának a lángnyelvek. Mosolyognak és táncot lejtenek...) Mondom, elirigyeltem a vallásalapí- tók dicsőségét. S mert tanulmányaim során kiviláglott, hogy a szerves kémiát, az élő szervezetek kémiáját (biokémia) az választja el a szervetlen anyagok kémiáiétól, hogy a szerves árvátokban az élő szervezetekben nélkülözhetetlen elem a Karbontum, a szén. megalapítottam — egyelőre magánhasználatra — a karboniták hitvallását. A karboniták hittételei magukba foglaltak mindent ami az élet fejlődésével, a társadalom megújhodásával, a forradalmi átalakulásokkal összefügg. A karbonium maga a tűz: az cici. alapeleme. A szerelem alapeleme. Karbonium nélkül nincs élet, nincs fejlődés, nincs szerelem, nincs folytatás. Az égés, a Tűz az ember istene. Kezdtem „tudományos alapon” összekapcsolódni tűzimádó ükapáinkkal, ükanyáink- kal. És akadt hitvallásomnak egy híve, egy asszony, aki egyetértett velem. Megállapítottuk, hogy ennek a vallásnak nincs is több hívőre szüksége, csak két különnemű emberre. Ezért, nem is terjedi, tovább a karbon ita vallás. Egyetlen hívőmet lemorzsolta a történelem és új Valaki lépett az életembe. Vallásalapító terveimet: új tervek váltották fel, de a Tűz tovább élt bennem, mint irodaim! gondolat. Izgatott, valahányszor a kályhák, a kohók, vagy az erdei szalonnasütéSék tüzébe bámultam. Felkelések, forradalmak, szabadságharcok lobogói lengedezlek ilyenkor előttem. Órákig gyönyörködtem a lángok játékában. Mígnem egyszer megelevenedett képzeletemben az első tűzcsi- náló glorias alakja. Kis regényfélét írtam róla, egy új legendát, amit egy napilap folytatásokban közölt, majd külön lenyomatként is megjelent, magamrajzolta címlappal. Neves és legnevesebb író-kortársak. országos lapok kritikusai figyeltek fel az „ígéret-legendámra”. De szerzője nem lett író. Csakiazértis — egyszerű 'füzesiháló maradt Tűzcsináló! Furcsa hivatás. Tüzeket gyújtani folyton- folyvást és vigyázni, hogy ki ne aludjanak. A tűz lángja játékos valami, sokszov titokzatos. Ezen merengek most a Kalor mellett. Rossz a szén? Sok a kő benne. Van úgy ez a társadalom életében is. Nehezen gyúló tüzek, béna forradalmak. Sokszor a lángokat elöli a kő. a közöny, a tudatlanság köve. Sok a kályhában a troszka, az olyan gyenge szén, amely Iángrakap ugyan, de hamar kiég, nem parázslik szenvedélyesen az elhamvadásig. Olykor könnyebbed, gyúló forgácsokkal, vagy újságdarabokkal kell serkenteni hogy ki ne aludjék. Valami teher nyomja felülről az egész tüzet, vagy a sok göröncs állja el az egészséges légzést. Sokszor a fa nedves. - amelyiknek pedig a tűz begerjedéséi, kellene biztosítania. De nem akarja tudni, mire való ő. mert a.. polgári vadon sűrűjéből hozott, nedvek még ott süs- torögnek évgyűrűi között. Félig szenesedett fadarabok kerülnek ki néha a kályhából. De meg az alágyújtósra használt, egyik-másik űisáspapír is úgy lobban el, hogy szikrát sem fog tőle a gyűjtés... i országunk, űj rendünk felépítésének kezdeti neI I hézséeei. Nyugat népeinek lassú, nehéz nyúlása! II jutnak eszembe, amikor az ócska Kalor, a kövem szén és a nedves fadarabok összejátszanak és nead jisten nem akar felzen dűlni a lángok muzsikája, —■ jelzése annak, hogy a Tűz, az Élet az űr itt és mindenütt a Földiekén. A nyolcagyas kórteremben talán éppen most olt ogat jak a nővérkék a lámpákat, és kívánnak a betegeknek j óéj szakát ... Jóéjszakát — suttogom magamban, mint; a halkulva izzó zsarátnok a tűzhelyen.
