Észak-Magyarország, 1965. december (21. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-25 / 304. szám
Szombat:, 1965. december 25. ESZAKMAGYARORS'ZÄG 3 Méla az uniformisnak... ? Jajinson elnök legutóbb, a '■ ünnepekre utaló nyilatkozata mellett, amelyet december 18-i adásában sugárzott éterbe az amerikai rádió, bizony nehéz elmenni szótlanul. Az embernek önkéntelenül szöget üt a fejébe az a furcsa logika, amellyel az Egyesült Államok elnöke tulajdonképpen ellentmond korábbi önmagának. A.ki nem hiszi, az tallózzon egy kicsit "velem együtt a két, meg az egy évvel ezelőtti újságokban, mielőtt a frissebb példányokat kézbe venné. & 1963. november 23., szombat: „John F. Kennedy, az Egyesült Államok elnöke pénteken, helyi idő szerint délelőtt a Texas állambeli Dallas városban gyilkos merénylet következtében életét vesztette ... Az amerikai alkotmány értelmében az elnöki tisztséget Lyndon Johnson eddigi alelnök vette át. Johnson péntek délután, úton Washington felé, az elnöki repülőgépen letette a hivatali esküt”. # 1963. december 23. hétfő, Johnson elnök első hónapja: ■„Amerika nagy és Ids városaiban már vidáman ragyognak a karácsonyi fények, csakúgy, mint más években. A dallasi tragédia óta felzaklatott amerikai kedélyek nagyjából lecsillapodtak, hivatalosan is véget ért a 30 napos gyász. A szószékekről újra, meg újra megbékélést, „belső békét” prédikálnak, ezt hangoztatják a politikusok és a publicisták is. Az üzleti körök hetilaoja, a US News hatalmas betűkkel hirdeti címlapján: Uj korszak W ashin gtonban. A múlt héten még az volt a leggyakoribb szó a Fehér Ház és a kongresszus berkeiben, hogy „kontinuitás” folyamatosság. De mire végéhez ért a gyászhónap, az új elnök fogadkozásai mellett — hozy folytatni kívánja Kennedy irányvonalát — a washingtoni politika bonyolult szövevényeiben már észlelni lehetett Johnson egyéni kezdeményezé- •seinek első nyomait. Természetes, hogy most sok ember, Amerikában és a világ más tájain egyaránt, azon méri le Johnson államférfiúi erejét és őszinteségét, milyen eréllyel ragaszkodik a Ken- nedy-gyilkosság ügyében a teljes igazság felderítéséhez”. (Azóta mindenki meggyőződhetett róla, hogy a „magános gyilkos”-elmél ette!, amelyet az FBI „végkövetkeztetéseire” hivatkozva az amerikai sajtó elterjesztett, a Kennedy- gyil.kcsságot tökéletesen sikerült megfosztani politikai jellegétől. — Viszont Johnsonról még alelnök korából tudták a ,,/big business” emberei, hogy a magánvállalkozás teljes szabadságának híve, s Kennedy- vel ellentétben ellenzi a kormány-beavatkozást a magántőke dolgaiba. Éppen a dallasi gyilkosságot megelőző szeptemberben ígv nyilatkozott egyik beszédében: „Fürtös, hogy az üzleti élet, a tőke, a beruházások és a profitszerzés számára megteremtsük a lehető legjobb lé "'’•'őrt”.) «* Tény,, hogy Johnson elnök szigorú vizsgálatot ígért a Ken- nedy-gyilkosság ügyébeq. és láthatóan arra törekedett, hogy megteremtse a „belső békét”, megszilárdítsa a „nemzeti egységet”. Filozófiáiét néhány nappal a gyilkosság után legfrappánsabban Walter Lipp- snan fogalmazta meg. Egyebek között ezt írta; „Hazánk szégyenében és bánatában az egyetlen vigasz csak abból fakadhat. hogy megtisztítjuk magunkat a gyűlölettől és a dühtől... Johnson történelmi lehetősége, hogy megteremtse az egyöntetűséget megosztott és haragos néniink körében. Az ß küldetése, hoev helyreállítsa az Egyesült Államok belső békéjét”. Hogy ez a „belső béke” aztán most. két év múltán milyen az Egyesült Államokban, ez természetesen az Egyesült Államok néoére tartozik. Némi fogalmunk azonb-m nekünk is van róla a fel-felvillanó bérharcokból. a néaermozgalmak- ból, a szélsőjobboldal törvénv- íelen akcióiból, s a vietnami háború ellen Pitekozó tömeg- Hegmozduláál ítélve. » bennünket Johnson el- uítacnek nem is elsősorban bel- jtsolitékája érdekei. Persze, mint i szemlélőket az is. Külpolitikája viszont annál inkább, mivel saját magunk és a világ népeinek békéje, nyugalma és biztonsága közvetlenül érint bennünket. S ha ezt az érdeklődést nem veszik zokon tőlünk, szabad legyen megemlítenünk, hogy még jól emlékszünk a Kennedy-gyilkcsság utáni ígéretekre — hogy Johnson elnök, elődjének józanabb, reálisabb külpolitikai vonalát akarja tovább folytatni —, s emlékszünk a tavalyi választási kampány alkalmával Amerika-szerie szél tében-hosszában hangoztatott kijelentésekre is. A legutóbbi elnökválasztási kampány során 1984. októberében és novemberében Amerikából érkező hírek, bizony meg- nyugtatóhbak voltak, mint azok, amelyek Washingtonból 1985-ben érkeztek. Akkor úgy tűnt, hogy a „veszettek” vezéreivel, Goldwater és Miller köztársaság párti jelöltekkel szemben Johnson és Humphrey megnyilvánulásait örömmel lehet üdvözölni. Lapozzunk csalt bele a tavalyi újságokba. 1964. október 1: Des Moines városa, demokrata párti választási nagygyűlés, amelyet a tv is közvetített. A képernyőn Johnson elnök beszélt: „Áz elnöki székben elődeim politikáját kívánom követni, amely annak felismerésén alapult, hogy az á°yúk és a rakéták nem- hozzák meg a békét, és azt csupán az emberek biztosíthatják... Megválasztásom esetén további türelmes erőfeszítéseket teszek a tartós békéért.” Aznap beszédet mondott Humphrey alelnökielölt is, aki egyebek között így érvelt: „...Az amerikai külpolitikát a jövőben irányító személynek tudtában kell lennie annak: Az Egyesült Államok nem mindenható, és nem lehet minden világproblémát amerikai módra megoldani”. Tegvük félre a rési újságokat. Még ezek nélkül is iól emlékszünk, hogy az amerikai nép nagy többsége az 1964. november 3-i választásokon résztvevő felnőtt állampolgárok 61,3 százaléka (csaknem 40 millió ember) a választási kampány során ígért politikára adta szavazatát. Mi maradt az ígéretekből a dallasi dráma és a tavalyi korteskedés óta? A nemzetközi feszültség növekedése, a hidegháborús légkör fokozódása, a véres agresszió kiteriesztése Vietnamban, az esztelen presztizshábo- rú féktelen tobzódása Amerikától földrajzilag messze-mesz- sze ... Ennek az esztelen háborúnak öt éves veszt-sézlis- táját éppen a minap állította össze a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítás! Front. E szerint 1061. elejéiéi 1965. novemberéig a dél-vietnami felszabadító hadsereg 540 000 ellenséges katonát, köztük 20 000 amerikait semmisített, illetve se- besített meg, vagy ejtett foglyul. Az említett időszak alatt a felszabadító hadsereg 2394 ellenséges repülőgépet és 1922 katonai szállítógépet semmisített meg, elsüllyesztett 912 hadihajót, és 60105 különböző lőfegyvert zsákmányolt. Jelenleg a DN- FF ellenőrzése alatt áll Dél- Vietnam területének több mint 80 százaléka, amelyen az ország 14 millió lakosából 10 milliónál is több ember él. Szóval ez van. Meg egy újabb képmutató Johnson- nyilatkozat is van, amit, mint említettük, a minap sugárzott az éterbe az amerikai rádió. Eszerint: „ .. . Az ország örökre hálás lesz az egyenruhát viselő embereknek, akik lehetővé teszik, hogy az amerikai nép az idei karácsonyt békében ünnepelheti meg”. Vagyis: „Hála az uniformisnak!”, hogy Amerikában ma béke van!?... Ne vegyék tőlünk zokon, akiket ez illet, de innen, Európából úgy tűnik, hogy itt valami nem stimmel! Avagy nem Johnson elnök maga mondta-e, igaz, egy évvel ezelőtt, pontosabban 1964. októberében, hogy „Az elnöki székben elődeim politikáját kívánom követni, amely annak felismerésén alapult, hogy az ágyúk és a rakéták nem hozzák meg a békét...”? — Most pedig „hála az uniformisnak?” Vagy ha tovább visszük ezt a gondolatot „hála a Vietnamban — most is, 30 óra kivételével szüntelenül — dörgő ágyúknak, halált osztó rakétáknak és bombá.zógé- peknek —, hogy Amerikában ma béke van?” Vajon miféle béke az, ahol jelenleg 20 000 édesanya, hadiözvegy és hadiárva várja haza hozzátartozóját? Az érdekeltek ott, Amerikában is bizonyára tudják. Mi viszont itt, Európában szívesebben vennénk, s számunkra az megnyugtatóbb lenne, ha az Egyesült Államok elnöke, akinek kezében nem kis hatalom és döntési jog összpontosul, következetes maradna korábbi önmagához, amikor is a józanabb, a béke ügyét jobban szolgáló, reálisabb külpolitikai vonalvezetés mellett kötelezte el magát. Vagy vegyük tudomásul, hogy változnak az idők, s változnak az elnökök is? Cscpányi Lajos Az otthon varázsában L »* nnep. Áradó meleg kályhából, gázkandallóból és radiátorból. A karácsonyfa még üde; tűlevelei nem peregnek a frissen porolt szőnyegre. Villognak a színes, elektromos égők a fa ágain, csillognak a szaloncukrok. A konyhából ünnepi ebéd illata hírnökként érkezik, jelezvén: a szijrgalmas kezek már főzik a jó húslevest, sütik a húst és a karácsonyhoz nőtt kalácsot. A gyerekek hangosak, széles örömmel uralják a lakást, s a családfő, akinek már nem jutott semmiféle munka, nézelődik, tűnődik és az idő sarkallása nélkül tallóz könyvei között, verseket, novellákat böngész. De jó is ez a karácsonyi böngészés, ez a tartás nélküli szellemi elkalandozás. A szép otthon ragyogásában és az ünnep csendességében a figyelem fennakad minden .apróságon. Lényeget kapnak a rézkarcok a falon, a díszporcelánok és a szobrocskák a vitrinben. Bekapcsolom a tv-t — kellemes, okos gyerekjáték pereg a képernyőn. A rádióban szimfonikus zene. Itt a folyóirattartó; összegyűltek már a decemberi lapok. Milyen jó dus- kálkodni a szellem halmozta betűtengerben. Még az sem zavar, hogy az egyik sor fantáziát felgyújtó, a másik lapos, ásító közhely. Most ez nem is lényeges, mert a tudni akaró ember ilyenkor a harmonikus után kutat: a jó és a szép után. Mennyi hasznos, jó és szép van egy csendesre, békességesre hangolt otthonban. Csak érzékeljük, de nem tudjuk. Pontos statisztikáink vannak arról, hogy hányán tanulnak az országban. Azt is tudjuk: milyen a TIT előadások látogatottsága. Csak egy statisztikái zsebkönyvet kell kézbe vennünk: máris megtudhatjuk hány könyve és hány olvasója van közművelődési és műszaki könyvtárainknak. Azt azonban senki sem tudja, mire gondol, mit csinál otthonának falai között az ember. Nincs szeizmográf, rejtett kamera, amely „beleérzékelne”, belelátna az otthon csendességébe. Nem mérhető az otthonban kifejtett szellemi torna, statisztikai adattá sem gyúrható az otthoni művelődés. Korunk vérbeli témája az ember szellemi horizontjának szélesítése. Az oktatók és népművelők valóságos hadserege fáradozik a szellem nemesítésén. Iskolák, tanfolyamok, előadások, kiállítások — mind-mind színterei a szellemi előmenetelnek. Számon is tartják ezt az előmenetelt. Van mércéje az itt szerzett tudás felmérésének. Azt azonban nehéz lemérni, pontosan érzékelni: mit csinál és főleg mire viszi az ember saját otthonában? B eszorultunk lakásainkba — szegezik nekünk néha a vádat, amikor valamilyen előadáson foghíjjas volt az érdeklődés. (Papucsba, házikabátba bújtunk, s nem törődtünk a „kint” zajló élettel — hangzik az elmarasztalás, ha nem jelenünk meg valamilyen rendezvényen. Ránkmered néha még a legsúlyosabb dehonesztáció is: puhány, kispolgár. Káros az egyoldalú és könnyelmű ítélkezés. Az ítélkezők közül kevesen gondolnak arra, hogy az otthon falai között is lehet intenziven tanulni és művelődni. Az országos statisztikában nem szerepel a házikönyvtár sem meny- nyiségileg, sem minőségileg. Pedig, de sokan forgatják ezeket a könyveket! Áz újságok, folyóiratok hasábjai, a rádió műsorai, a televízió képernyője, a rézkarcok és a festmények a falon, mind-mind adhatnak egy-egy olyan sajátos élményt, amely maradandó lehet, de nem kerül be semmilyen statisztikai zsebkönyvbe sem. Ennél a gondolatkörnél emlékeztetnünk kell arra. hogy népművelésünk-és kultúrpolitikánk a felfedezés szándékával még elméletben sem hatolt be erre a nagyon fontos, roppant gazdag területre. Már sokat beszéltünk róla: otthonaink az elmúlt húsz esztendő alatt átrendeződtek; sokan költöznek új lakásokba, vásároltak modern bútorokat, és megannyi kellemes használati tárgyat. Napjainkban már valóságos irodalma van az ember és az otthon kölcsönhatásának. Lakáskiállítások, lakberendezési bemutatók sietnek segíteni az otthonok lakóit a szép, a jó és a praktikus összeválogatás- ban, hogy aztán önálló életre kelhessen a lakás minden használati tárgya. Életre kelnek-e mindenütt a bútorok, képek, lámpák, szobrok? Jól tudjuk: nem. Collodi ismert meséjének hőse, Pinokkió fabábu csak a jóságos öreg Dzsepetto házában és tulajdonában kelt életre. A tudás, az érdeklődés, a tanulás ihletője csak az olyan otthon lehet, amelynek minden tárgyára rásütötte íziésbélyegét tulajdonosa. A z ismert angol közmondás: „Az én házam az én váram”, a mi viszonyaink között nincs úgy telítődve individuummal, mint azokban az országokban, ahol e közmondás eredeti rendeltetése szerint éli életét. A mi otthonaink lassan szellemi műhelyekké válnak, s ebben a minőségben közvetve a közösség szolgálatába szegődnek. Az otthon csendességében végzett, elmélyült, alapos stúdiumok mentesíthetik állami oktatásunkat, az otthon békességes zugában olvasott könyvek, egy-egy hangjáték meghallgatása gyarapíthatja ismereteinket, finomíthatja ízlésünket. Az „ellenőrizetlen” szellemi tornával is lehetséges a tettek mezejére lépni —■ talán az olimpikon cím várományosaként is. Gorkij vallotta önmagáról: mindent* amit tud, a könyveknek köszönhet. Egyik hőse, a könyvekért rajongó Konovalov, ha beleszületik a szocializmusba, a könyvek nemesítő hatása révén sokra vihette volna. Mező Imre az ellenforradalom idején halt mártírhalált. Önéletrajzi adataiból tudjuk, hogy a kiváló kommunista, szabómühelyek szögletében ismerkedett meg az irodalommal, a művészettel, mécsesek fényénél tanult meg franciául, németül, spanyolul és flamand nyelven. A szabóműhelyek szöglete a múlté. Ma az otthonok többsége szép és meghitt. Panaszunk talán annyi: keveset tudunk falai között időzni. Ez igaz is, de a ma embere a szellemdúsítás megannyi szirén-csábítását élvezheti, s kénye-kedve szerint válogathat. A válogatás néha nagyon nehéz. A hatások tömkelegé feldarabolhatja az időt. A ma emberének, ha lépést akar tartani korral, jól kell gazdálkodnia idejével. Túlságosan beszorulni az otthonba — az sem egészséges, minthogy nem rendjén való, ha valaki íót-fut egyik tanfolyamról a másikra, s a futás közben elkopik szellemi tarisznyája, és kihull belőle a sebtében megszerzett tudás. Az otthon és a külvilág között nem könnyű megteremteni, az embernek szellemi hasznot hajtó egyensúlyt. Ma még „a külső világ” szellemteremtő analízise a perdöntő. De az otthon, mint művelődéig önművelődési fórum sem szorulhat ki a „tudat-térképek” megrajzolásánál. Hiányos is lenne az a rajz, s ami hiányos, alig hasznavehető. A z ünnep csendességében a tűnődés fonata eképoen alakult. Nagyon jók ezek a tűnődések. Mert ha valami okos eszünkbe jut, holnapután vagy azután úgyis elmondjuk kollégáinknak, a munkahelyen, s lám, már ketten-hárman vagy négyen tanultak az otthon falai között született tűnődésből. Párkány László A tokaji televízió m ÍPote: Szabados Györgyit Jubileumi ünnepség az LKM-ben (Tu dósítónktól.) A Lenin Kohászati Művek igazgatóságának tanácstermében december 23-án 18 olyan gyári dolgozó jött össze, aki már 25 éve a vállalat alkalmazottja. A 25 éves jubileumi ünnepség alkalmából Treit László, a személyzeti osztály vezetője meleg szavakkal üdvözölte a megjelent dolgozókat. Üdvözlő beszédében méltatta azt a munkásságot, amelyet az elmúlt évtizedekben kifejtettek a törzsgárda „oszlopos” tagjai, s kérte további segítségüket. A megjelentek nevében Krizsán Sándor hengerész köszönte meg a megemlékezést. Mint mondotta, továbbra is töretlen erővel igyekeznek dolgozni, hogy a harmadik ötéves terv feladatainak megvalósításából a kormány programjának megfelelően, méltóképpen kivegyék részüket. A szolid, de bensőséges ünnepség után a jubiláló iolgo- zók között mintegy 40 000 forint pénzjutalmat osztottak ki. Nagy GtuzU» '
