Észak-Magyarország, 1965. október (21. évfolyam, 231-257. szám)

1965-10-20 / 247. szám

Storni!», 1965, október SO.

ßSZAKSf AflTARORSZÄG

s

LJj bánya Kincsesen

Az Aknamélyítő Vállalat szakemberei új bauxitbánya feltárásán munkálkodnak Kincsesen. A bánya építői elérték a 131 méteres szintet, és a lejtakna utolsó szakaszán dolgoznak. Ezzel egy időben építik a szállítást szolgáló fű ggőaknát is. A munkák érdekessége: nem a felszínen, hanem a bánya mélyén működik majd az új gépház.

A 131 méteres legalsó szinten.

TAB TETTÁS O K.

I

smeri az olvasó a tablettásokat? Hogyne! Hiszen alig akad nap, hogy ne találkozna egyikével, másikával, „ölt az életünk megkeserítői” — mondjuk mi, s ha legdühösebb kitöréseinkkor ölni tudna a szemünk, egy percig sem élnének tovább. S mivel erre szemünk képtelen, szavainkkal vagdaljuk mindaddig, amíg vitatkozás közben nálunk is idegesebb lesz. Nekünk sokszor ez is elégtétel. Májunk mögé bújtatjuk a tanácsot, s azt mondjuk: „Kedvesem, tudja-e, mit javallott Coué az ideges embernek? Kössön húsz csomót egy zsinegre, s miként zsoltáros öregasszonyok a 'rózsa- füzér gyöngyeit, számolgassa a csombékokat. s közben ugyanannyiszor hajtogassa: nem vagyok ideges ..

Aztán kissé megnyugodva hátatfordítunk. A leteremtett ember utánunk bámul, szavakat keresgél, indulatának kelléktárában a „tanács” megköszönésére, de máris meggondolja magát, s a gorombaságot lenyeli valamilyen nyugtató tablettával együtt. Saját csillapításának ez a legegyszerűbb módja. Gyors hatású, kéznél van, napjában többször is használhatja, használja is. Coué módszerére nincs ideje, jön a következő ügyfél, kezdődik elölről az „életkeserités”, napjában tízszer, húszszor ... Este kimerültén tér otthonába, ingerült a gyerekekhez, a házastárshoz, nincs kedve a nyugtató könyvhöz, semmi szórakozáshoz. Aludni szeretne. Ha tudna. Idegei túl fáradtak a pihenéshez. Mit tehet? A napi utolsó adag tablettához menekül segélyért: ringassa kusza-kósza álomba, még ha rombolja is szervezetét, még ha reggel kúbultan ébred is az altatótól. Másképpen nem bírná az újabb napot, az újabb zaklatást, az újabb igazságtalanságokat. Pedig bírnia kell éveken keresztül, bárhogyan, bármi módon. Ez a foglalkozása, ezért fizetik. (Aki nem veszi szívére a dolgot, az nem ismeri a tablettaevést sem.)

Nem tudok róla, a sok statisztika között készült-e olyan, amelyik kimutatná, milyen foglalkozású emberek „fogyasztják” a legtöbb csillapítószert. Arról viszont munkám közben alaposan meggyőződhettem, hogy feltétlenül az első kategóriába tartoznak a iakás- hivatalok dolgozói, a vasúti jegypénztárosok, a MIK alkalmazottai, a határon szolgálatot teljesítő vámőrök, a panaszügyekkel foglalkozó megbízottak, a postai tudakozó „mindentudói” —, hogy csak néhányat említsek a kötélideget kívánó foglalkozási ágak közül.

Ismert képek és szavak: „persze, ha nekent is volna protekcióm, lakásom is lenne .. Hát igaz volna, hogy húsz év alatt csak a „protekciósok” kaptak lakást? „Ne játszadozzon, kérem, egy perc múlva indul a vonatom, adja már azt a jegyet!” És ha két perccel hamarabb kelt volna fel a háborgó? „Könnyű magának, biztosan nem ázik be a lakása!" Nem hát, mert a MIK alkalmazottá albérletben lakik valahol... „Ez az öt kiló szalámi fáj magának? Hiszen a rokonaimnak viszem Kassára!” Ez évben már ki tudja hányadszor, miközben a vámőr még soha nem jutott túl a határon . . . „Nem a magáé az a szociális alap, mit sajnálja? Persze, mert magának teli a zsebe!” Holott a szociális ügyek intézője tegnap kért kölcsön egy százast. ... „Halió, 15—222? Mi a jóeget csinál maga. tán alszik!?” Tévedés. Még arra sem volt ideje a posta alkalmazottjának, hogy rekedtségét megoldja egy pohár vízzel...

Bennük, s a fel nem soroltakban olyan ellenfeleinket véljük (félreértés ne essék, vannak ilyen esetek is!), akikkel nem is lehet másképpen szót váltani, csak goromba hangon. követelőzőén, türelmetlenül és bizalmatlanul. Mintha legalább is minden esetben kizárólag tőlük függene óhajunk teljesítése. Mi. ugye. jogismerő emberek vagyunk, jól tudjuk, mi jár, s kit miért fizetnek. A magunk fejével gondolkozva valahogy így áll a dolog: szabályos rend helyett alakítgassunk tetszőleges szokásokat. Hogy aztán a rend és a szokás között emberek őrlődnek, az nem a mi dolgunk. Azért vannak, hogy legyenek. Ha nem bírják, hát ültessenek mást a helyükbe.

Csakhogy ilyen módon talán havonként változnának ezek az „áthidaló” emberek. Ez pedig lehetetlen. S itt jön az élet „kisegítő rendje” és „divatos szokása”: a tablettaevés. Egy-egy kis tabletta tökéletesen uralma alá hajtja az emberi szervezetet, lecsillapítja felkorbácsolt kedélyét, elaltatja, szünteti fájdalmát ... Arra viszont képtelen, hogy az egymásra utalt emberek viszonyában bármiféle változást előidézzen.

P

edig de jó volna, ha a tudósok feltalálnának olyan tablettát, amely kiegyensúlyozottá tenné e kapcsolatokat! Bár, mit tudom én. A természetre gyakorolt befolyás egyre nagyobb hatással lehet ugyan a szervetlen világra és a szerves életre, de megváltoztathatja-e az ember temészetét és szokásait más, mint maga az ember? Csaía László

Befejezéshez közeledik a vetés a szerencsi járás ísz-eihen

utnhhi években 1110001 még sohasem volt ilyen gazdag búzatermés a szerencsi járásban, mint ez idén — mutatja a frissen készült kimutatást Szabó László elvtárs, a mező- gazdasági osztály vezetője. — Tavaly 9,5 mázsás volt az átlagunk, most pedig 13,5 mázsát, tehát kereken 4 mázsával többet takarítottak be termelőszövetkezeteink. A kedvezőtlen, csapadékos időjáráson kívül a több termésben is rejlik a magyarázata, hogy az aratás és a csépi és tovább tartott a szokottnál.

érthető, hiszen a szövetkezeti gazdák, s velük együtt a tsz- elc lányai, asszonyai kora reggeltől sötétedésig künn szorgoskodnak a határban. Szorgalmas munkájuk nyomán napról napra nő a letakarított, bevetett táblák száma, sőt, egyes helyeken, mint például Bekecsen, Megyaszón, Csobajon, Bodrogszegiben jövő évi kenyerünk bíztató jeleként már zsenge búzavetések selymes haját simogatja az enyhe októberi szellő.

(h. }.)

— Bár ez a mi járásunkban te áthúzódott szeptemberre, az őszi szántási, vetési munkákban nem okozott jóvátehetetlen eltolódást. A talaj- előkészítésben mutatkozott ugyan egy kis lemaradás, azt azonban a termelőszövetkezetek nagy erőfeszítéssel, a felgyülemlett őszi munkák okos megszervezésével behozták, így a jövő évi kenyérnek való elvetése semmi késedelmet sem szenved. Őszi vetési tervünk ugyanannyi, mint tavaly volt: 17 ezer katasztrális hold, s ebből vasárnap 13 ezer holdon már földbe került a mag. Nyugodtan mondhatjuk tehát, hogy más évekhez viszonyítva nincs nagyobb lemaradásunk. És ha az időjárás továbbra is kedvezően alakul, optimális időben, legkésőbb október 25-ig végzünk wz ősziek vetésével.

t már Hegedűs Károly •onómustól tudtuk meg, a vetéshez hasonló len- tél haladnak a tsz-tagok ipásnövények betakaritá- 1 is. Kukoricát 11 ezer 1-7 ról kell törni, ami szin- nem kis munkát jelent, nm például Megyaszón, aharkányban, de másutt kkal jobb a termés, mint években volt. Az 1843 nyi burgonya szüretiét befejezték, ugyancsak hez közeledik a 700 holdsiyi napraforgó betakarítása is.

Elégedettek^,£

teyon a szerencsi járás termelőszövetkezeteinek vetési, betakarítási munkáival. Ez

n.

M

ásnap reggel korán a határba indultunk. Éjjel erősen fagyott, s reggel nyugtalanul futkostak a vezetők. Ráadásul valamilyen levél érkezett a járási tanácstól, amelyben megfenyegették őket, hogy ha október húszadikáig nem vetnek el, megvonnak tőlük minden kedvezményt. Ezzel együtt érkezett egy másik levél is, amelyben felszólítják Kiss Bertalan elnököt, hogy utazzék Mezőkövesdre, és adjon számot a járási tanács végrehajtó bizottsága előtt az őszi vetésről.

— Mit fogsz mondani? — kérdeztem az elnöktől.

— Viccelnek velem — válaszolt egykedvűen. — Miért nem az agronómust hívják? Az ő feladata a vetés... De hívhatnak innen bárkit, az se tud többet mondani a valóságnál ... Majd szépen felvázolom és ismertetem az ideális őszi vetési folyamatot, ami most njncs meg. Mit csináljak? Esőt nem tudok ide terelni, márpedig a mi szántásainkat eső nélkül nem lehet bevetni.

Gaál Lajos bácsi már készen állt a hintóval. Nyugtalanul kapálódzott a két szép fekete csikó, alig várták az indulást. Tóth Albert főagro- nómus intett, hogy menjek, ezúttal vele, mert az elnök üszőkért megy valahová, és a vetés mégiscsak az agronó- musra tartozik,

A téli hónapok zöldségellátásáról

A napokban

kerületi Tanácsának végrehajtó bizottsága. Napirenden többek között a MÉK téli felkészülése is szerepelt.

A MÉK Vállalat, mely nemcsak a város, hanem a környék lakóinak ellátását Is igyekszik biztosítani, a téli hónapok idejére a következő módon kívánja megtölteni raktárait. Burgonyából 1200 vagon, vöröshagymából 50, fejeskáposztából 100, sárgarépából 45, gyökérből 25, egyéb zöldáruból 84, almából 100 vagonnal szerez be. Az áru ösz- szegyűjtését a közismerten

rossz időjáráson kívül más is megnehezíti. A burgonyák néhány fajtáját betegség támadta meg, és ezek nehezebben bírják a tárolást, mint a teljesen egészségesek. A vöröshagymát termelő két, legnagyobb megyében, Csongrádiján és Békésben, peronosz- póra támadta meg a hagymát, és ez ugyancsak nehezíti a tárolást. A kívánt mennyiséget ezért valószínűleg szárított hagymából egészítik majd ki. A fejeskáposzta szükségletet a megyei termésből elégítik ki. Kieséssel itt is számolni kell, mivel az esős időjárás következtében a nagyméretű túlfejlódés révén a káposzta rostjai lazákká váltak, és ez hátrányos lehet a tárolásnál. Sárgarépából ugyancsak a megye terméséből torolják azt a mennyiséget, amely teljes egészéijen fedezi a szükségletet. A gyökér, sajnos, most is gyenge minőségű. A cékla, a zeller, a retek, a fokhagyma nem okoz gondot, a mák azonban igen. Az almánál a tárolóhely hiánya nehezíti a raktározást.

A gönci gyümölcsaszalóban most is, mint minden évben, a szükségletnek megfelelően

aszalnak szilvát, körtét, almát A közkedvelt, aszalt gyümölcsön kívül a vállalat nagy mennyiségű diót is tárol télire.

A MÉK Vállalat

szülését most is sok gond nehezíti, de az elmúlt évek ellátottságához képest nem lesz visszaesés. A téli hónapok zöldség- és gyümölcsellátásáért felelős emberek mindent

elkövetnek, hogy a lehetőségekhez mérten minél nagyobb választék álljon a hideg hónapokban is a háziasszonyok rendelkezésére.

Oda vasi a virágos nyár

A főagronómus, Tóth Albert nyugodt, alapos ember, de néha őt is ki lehet hozni sodrából, különösen olyan levelekkel, amelyeknek kevés közük van a valósághoz, csupán a számszerű eredményeket, a formális tényeket sürgetik.

— Gyere, nézd meg — szólt mérgesen, amikor elhagytuk a falut és elértük az első búzatáblát. — Ezt vetettük legkorábban, még szeptemberben. Hát hol itt a növényállomány, milyen a kelés? Legfeljebb hatvan százalékos, pedig 95 százalékos csiraképességű magot vetettünk. De hiába, ha száraz a föld, nem kel ki mind, csak az a mag. amely aránylag jó helyibe, puha földbe került. Nem vagyok felelőtlen ember. Nekem is úgy lenne jobb, ha már túl lennénk a vetésen. De teljesen rizikóra nem dolgozhatunk. Valamit adni kell a minőségre is. nemcsak a formára, hogy el van vetve ...

Mintha egészen más határban jártunk volna. A tegnapi kép tovatűnt. Éjjeli mínusz hét fokot mértek a kertészek. Megfagyott minden. A zöld kukoricaszár nyárias színe kifakult a hideg éjszakában, mintha kifőzdék, kiszapulták volna.

A falutól két kilométernyimé a szőlők »lati: szürkére

száradt szántás mellett álltunk meg. Ott állt két nehéz lánctalpas traktor is. Magas, erső férfi, Tarr József traktoros sietett elénk.

— Mi a csudát csináljunk még, főagronómus elvtárs? Ennek a szántásnak meg sem kottyan a dixtiller.

— Eressze mélyebbre, és akasszanak utána gyűrűshengert.

J

ó. A két traktoros engedelmeskedett. Hoztak gyűrűshengert és egészen mélyre állították a dixtillert. Dü- börögtve indultak a gépek. De a kemény szántás úgy dobta fel a nehéz gépeket, mint a pelyhet. Próbálkoztak hosszában, keresztben, saroktól ellentétes sarok felé, minden hiába. A gépek munkája alig látszott meg a szántáson.

— Hozzanak ekét és szántsák újra, mélyebben vagy öt centiméterrel, mint ez a szántás. Hátha úgy sikerül. Legalább annyi porhanyós ágyat csináljanak, amennyibe a magot belevethetjük.

A főagronómus utasítását azonnal végrehajtották. Előkerültek a nehéz ekék. A két gép nekirugaszkodott. Vinnyogott a vonóvas, és asztal nagyságú hantok hömpörögtek. Ott állt Kiss Károly brigádvezető is.

— Iey sem lesz jó — mondtat « főagranómusnak, «- Próbálkozzunk inkább tovább a dixtillerrel.

— Rendben van. Kétszer még dixtiller és kétszer gyűrűshenger. Keresztben és hosszában. Azután meg vessék bele a magot.

A főagronómus felém fordult, mintha éppen engem kellene legjobban meggyőzni a valóságról, s így magyarázott:

— Nem mernék rá megesküdni, melyik a jó vetés. A korai, vagy a későbbi. Ezer holdig simán haladtunk, mert még jó volt a föld. További kétszáz holdat viszont már csak nagy kínlódással tudtunk elvetni.

— És mennyi van még?

— Több mint négyszáz hold. mert 1650 holdon termelünk búzát. Az idén több mint tizenöt mázsa átlagtermésünk volt. De az idei ősz. meg a tavalyi, ég és föld különbség. Csináltunk mi nyári mélyszántást eleget, de akkor még vizes volt a föld és közben űgv kiszáradt, hogv ásózni kellene. Rosszabb, mint a szántatlan talaj. Azon még boldogulunk valahogy . . ;

Délután az elnökkel indultam körútra, örömmel újságolta, hogy szép üszőket vásároltak délelőtt, s ezekkel együtt 700-ra kerekedett a szarvasmarhák száma. Az elnök útja is egyenesen a vetésbe* vezetett,, mert idegesítette a főagronómus jelentése.

— Megnézem én is, látni akarom — mondta. — Addig úgysem lennék nyugodt.

Bátyja, Kiss Károly, az itteni brigádvezető fogadta.

— Dirib-darabra törtek a vetőgépek — mondta. — Leszakadtak a csoroszlyák. Be- húzattuk mindegyiket a műhelybe, reggelre talán megjavítják.

Az elnök káromkodott egyet, azután mentünk tovább a Nádér melletti legelők felé. Ott nyaralt az üszőgulya, és az elnököt izgatta az éjjeli hideg, látni akarta a jószágokat.

— Az itteni üszőknek fék’ vemhes — magyarázta —, he továbbra is ilyen hideg -éj' szakák lesznek, ezeket nem szabad itt hagyni, mert leromlanak és megfáznak.

A legelő előző nap még zöld volt. Most megfakult, megőszült mező fogadott. Az üszők karámban álltok. A gulyás elmondta, hogy hideg volt, fáztak az állatok, a vemheseket istállóba kell vinni.

A

z elnök bólintott, azután körülnézett. Körben tiszta őszi fényben fürdött a megőszült határ. Az elnöknek eszébe juthatott a tegnap esti ünnepség, a Kálmán nap, meg a nótázás, mert mélyről fakadó sóhaj után csen'i''r',n (gy szólt:

— Most már csakugyan oda van a virágos nyár...

Szendrei József

ÍFotvtatiukJ