Észak-Magyarország, 1965. október (21. évfolyam, 231-257. szám)

1965-10-20 / 247. szám

Indonesia ßSZAKM AGYARORSZÁG Szerda, 1965. október 28. HP1 olviaíódnak a tisztog’a.tó műveletek Aidit, u» Indonéz Komm.BS.vi isi a Peíri. elnöke szervezi a pártot Az indonéz hadsereg szóvi­vője kedden közölte, hogy Dja- kartában eddig 1330 személyt tartóztattak le a „Szeptember 30. mozgalom” három héttel ezelőtt végrehajtott akciójában való részvétel miatt. A djakar- tai helyőrség felszólította a kormányhivatalok és intézmé­nyek munkatársait mindazok­nak az eltávolítására, akik ro­konszenveztek az akcióval. A katonaság és a renH'-sés hétfőn házkutatást tartott a Harian Rákját és két másik baloldali lap helyiségeiben, valamint az Antara hírügy­nökség irodáiban. A házkuta­tások során különböző okmá­nyokat foglaltak, le. A malaysiai rádió forrásra való hivatkozás nélkül közöl­te. hogy Djakartában ér­vényben marad az október 1- én elrendelt ostromállapot egészen addig, amíg a hadse­reg be nem fejezte a felkelők A vietnami háború me »»Büntetéséért: BékemenH Washington ba n Washingtonban George Brown demokratapárti képvi­selő és több más ismert köz­életi személyiség hétfőn este Sajtóértekezletet tartott, ame­lyen bejelentették, hogy no­vember 27-re békemenetet szerveznek Washingtonba. A tömegmegmozdulás részvevői követelik a vietnami háború megszüntetését. A békemenet 27-én reggel a Fehér Ház előtt tartott nagygyűléssel veszi kezdetét. A washingtoni béke­menet szervezői között számos ismert amerikai művész, író, tudós és egyetemi tanár van, így Arthur Miller író, Ruby Dee színésznő, valamint Al­bert Sabin, a gyermekbénulás elleni oltóanyag feltalálója. elleni tisztogató műveleteket. Az indonéz külügyminiszté­rium és a hadsereg szóvivői nyilatkozatokban cáfolták Kí­nának azt a vádját, hogy indo­néz katonák behatoltak a kí­nai nagykövetség kereskedelmi tanácsosának irodájába. A Reuter egyik jelen tésébeu arról ír. hogy az Indonéz Kom­munista Párt, amelynek műkö­dését Djakartában és a kör­nyező területen „ideiglenesen felfüggesztették”, most az or­szág más részeiben szervezke­dik. A brit hírügynökség sze­rint Aidit — az IKP elnöke — akiről korábban olyan hírek terjedtek el, hogy letartóztat­ták — Vonogiri kelet-jávai vá­rosban tartózkodik, látogatáso­kat tesz a környező települése­ken és híveket igyekszik .sze­rezni nrgának, Bemutatkozott Miskolcon a Leninsrádi Miniatur Színház Kedden, október 19-én, a napsütötte miskolci utcán egy drappfelöltös, ismerős arcú férfira figyeltek fel a járóke­lők. Sokan felismerték: Ar- kagyij Rajkin megérkezett Miskolcra. Este megteltek a Miskolci Nemzeti Színház széksorai. A Leningrádi Miniatűr Színház, a Rajkin vezette világhírű U Thant kasmírt jelentése U Thant ENSZ-főtitkár ked­den jelentést terjesztett elő az indiai—pakisztáni tűzszünet október 17-vel véget ért tízna­pos periódusáról. Az ENSZ-megfi gyetektől .'származó .jelentés szerint a helyzet nem javult, sőt, talán rosszabbodott a megvizsgált időszakban — a íegyvemyug- vást továbbra is ingatagnak kell tekinteni. A főtitkár emlékeztet arra, hogy mindkét fél részéről kü­lönböző mértékben többször megsértették a tűzszünetet, s a legtöbb határszakaszon válto­zatlanul nagy a feszültség, an­nak ellenére, hogy a nagy csa­tározások elültek. U Thant vé­gül kifejti, hogy a további za­varokat csak .úgy lehet elke­rülni, ha . mindkét fél vissza­vonja csapatait azokba az állá­sokba, amelyeket, augusztus 5. előtt tartott. együttes megtartotta első mis­kolci vendégelőadását. Nagy taps fogadta a színpadra lépő Rajkait már a bevezető jele­netben, amelyben, mint a Nevetés tani Intézet professzo­ra lépett a lámpák fényébe. Az előadás későbbi számainál is gyakran hangzott fel a kö­zönség tapsa, s az egyes jele­netek. villámtréfák után, nem­különben az előadás végén hosszan zúgó tapsvihar tanús­kodott a tetszésről. A miskolci színház művé­szei és a város közönsége ne­vében Vargha Irén és Ba­logh Emese színművészek ha­talmas virágkosárral és díszes koszorúval- köszönték meg a lenmgrádiak előadását. A Leningrádi Miniatűr Színház m". október 20-án es­te újabb előadást tart a Mis­kolci Nemzeti Színházban. Kínai jegyzék ind iához A kínai k ülügyminisztéri- um hétfőn válaszjegyzéket küldött a szeptember 26-i in­diai jegyzékre, amelyben — a Ragadós száj- és körömfájás Győr-Sopron megye egyes községeiben Győr-Sopron megye közsé­geiben az elmúlt napokban ra­gadós száj- és körömfájás lé­pett fel. Mivel a betegség széthurco- lása leginkább a ruhára, cipő­re tapadt kórokozókkal törté­nik, a Földművelésügyi Mi­nisztérium állategészségügyi főosztálya felhívja az ország lakosságát, hogy Győr-Sopron megyei utazásait, kiszállásait egyelőre — a járvány felszá­molásáig — halassza el, annál is inkább, mert a megye egyes területein a személyforgalmat korlátozták. Levelet és csoma­got további intézkedésig Győr- Sopron megyéből * más megyé­be és megyén belül senki ne Nyondi'as traktorosok mentes! ése a nyugdi -Koriátozás áléi A Földművelésügyi Minisz­térium munkaügyi és szociál­politikai osztályának tájékoz­tatása szerint a SZOT társada­lombiztosítási főigazgatósága, a Munkaügyi Minisztériummal egyetértésben, hozzájárult ah­hoz, hogy mindazok a traktor- vezetői képesítéssel rendelke­ző nyugdíjasok, akik 1965. ok­tóber, november, december hó­napjaiban a termelőszövetke­zetekben, az állami gazdasá­gokban, vagy a gépállomáso­kon erőgépvezetői munkát vál­lalnak, nyugellátásukat az em­lített hónapokban elért kerese­tüktől függetlenül, korlátozás nélkül megkapják. küldjön, s a Győr-Sopron me­gyéből esetleg érkező borító és csomagoló anyagokat azonnal meg kell semmisítem. A betegség gyors felszámo­lása. illetve elterjedésének megakadályozása érdekében az állategészségügyi főosztály ar­ra kéri a lakosságot, a terme­lőüzemek dolgozóit, hogy az állategészségügyi előírásokat szigorúan tartsa be. kínai válaszjegyzék szerint — „India cátólni próbálta azt, hogy szeptember 26-án három indiai katona behatolt kínai területre, s az indái kormány hamis vádakkal illette Kínát”. Az Uj-Kína hírügynökség jelentése szerint nem igaz az, hogy kínai katonák léptek volna át indiai területre, s ott három indiai katonát fog­ságba ejtettek, ellenkezőleg, az elfogott három indiai ka­tona sértette meg Kína felség- területét. A kínai honvédelmi minisz­térium egyik vezetője az Uj- Kína hírügynökségnek adott nyilatkozatában kijelentette, hogy az indiai katonák ha­társértésére vonatkozólag Kí­na bizonyítékokkal rendelke­zik. A felszólaló elhallgat, az ér­tekezlet rövid időre megsza­kad. A városi tanács díszter­mén úttörők vonulnak végig, kilépnek a tanácsház erkélyé­re. Pontosan 12 órakor fel­hangzik,'s a város házai között szétárad az utóbbi napokban jól ismert szignál. A szövetkezetek szocialista brigádvezetőinek megyei ta­nácskozása kapcsolatban van a Művészeti Napokkal. Megnyi­tójában Halász István, a váro­si tanács elnökhelyettese hang­súlyozta, hogy ennek az érte­kezésnek fontos szerepet szán tak a Művészeti Napok prog­ramjában. Miért? Mute* ótSesi es politikai tényezők — A szocialista mozgalom — értékelte Bujdos János, a vá­rosi pártbizottság munkatársa —, jelentős művelődési és po­litikai tényező is lett. A vá­rosban 917 ember vesz részt e mozgalomban, közülük 200 párttag. A szocialista brigá­dok a pártépítés erős tartalé­kai, hiszen a pártonkívüliek itt teszik meg első lépéseiket, a szocialista emberré válás út­ján. Koltai Zoltán elvtárs, a Kl- SZÖV Borsod megyei elnöke érdekes adatokat ismertet be­számolójában: — Az országban jelenleg mintegy 32 ezer szocialista bri­gád működik. A szövetkezeti ipar 1200 ktsz-éfcten ezer bri­gád található, taglétszámuk megközelíti a tízezret Ahogy országosan fejlődött a mozga­lom, úgy fejlődött megyénk szövetkezeti iparában is. Az 54 szövetkezet közül 12-ben ma már 44 brigád versenyez a szocialista címért. Számottevő fejlődés ez évben következett be, mivel hazánk felszabadu­lásának 20. évfordulója tiszte­letére egy sor brigád jelentet­te be megalakulását. Ezen túl­menően még egy sor munka­csapat versenyez a megyében az OKISZ-hoz tartozó kö­zépüzemi szövetkezetekben. A mozgalom fejlődése le­mérhető a termelésben is. A brigádok jelentősen hozzájá­rultak, hogy a ktsz-ek részle­teiben is teljesítették elmúlt évi terveiket, s első . ízben sikerült a helyi iparpolitikai előirány­zatot túlteljesíteni. S még egy adat: 160 százalékos ered­ménnyel 30 millió forint érté­kű exporttal segítették a de­vizagazdálkodást. És ez évben? Az 54 közül ötvenkét szövet­kezet vesz részt a munkaver­senyben, s a dolgozók 12 mil­lió forint értékű túlteljesítésre tettek ígéretet. Megvalósításá­ban elsősorban a szocialista brigádok járnak az élen, ame­Meghirdették az ■ 1965/1966. íanévi ■középiskolai tanulmányi versenyeket A művelődésügyi miniszter — az érdekelt szaktárcákkal és a KISZ Központi Bizottsá­gával egyetértésben meghir­dette az 1965—66. évi országos középiskolai tanulmányi ver­senyt. és az Arany Dániel ma­tematikai versenyt. A verseny tárgyai Az országos középiskolai ta­nulmányi versenyben a kö­zépiskolák harmadik és ne­gyedik osztályos tanulói ve­hetnek részt. Egy diák leg­feljebb két tantárgyból indul­hat. A verseny tárgyai: ma­gyar irodalom, történelem, orosz nyelv, matematika és fizika valamennyi középisko­lás részére; földrajz, kémia a gimnáziumok, közgazdasági technikumok, mezőgazdasági szakközépiskolák, közgazda- sági és kereskedelmi szakkö­zépiskolák tánulóinak; bioló­gia a gimnázistáknak, könyv­vitel, valamint gazdasági számtan a közgazdasági tech­nikumok növendékeinek. A verseny győzteseit min­den tárgyból 2000 forintos első, 1000 forintos második, vala­mint 500 forintos harmadik díjjal jutalmazzák. A további kiemelkedő teljesítményt el­érő tanulók könyvjutalmat, illetve dicsérő oklevelet kap­nak. Magyar irodalomból, törté­nelemből, földrajzból, kémiá­ból, biológiából a részvevők pályamunkát készítenek. Orosz nyelvből, matematikából, fi­zikából, könyvvitelből és gaz­dasági számtanból a verseny kétfordulós, s mind az iskolai, mind a megyei fordulóban a versenyzők zárthelyi dolgoza­tot írnak. Az ipari és a mezőgazdasá­lyek eddig 140 ezer forint ér­téket takarítottak meg, s több mint 600 ezer forint megta­karítást értek el újításaik se­gítségével. Kétségtelen, hogy itt-ott akad bizonyos formalizmus. Van hely, ahol eltúlozzák a kollektív mozi- és színházláto­gatás jelentőségét. Eri előd siek a magasabb versenyfarmák ~ feltételei újhelyi Vasipari K tsz-ben ala­kították meg először a műsza­ki és az adminisztratív dolgo­zókból álló brigádot. A szocia­lista mozgalomban részvevők élete, és a díszteremben kiál­lított naplók is azt tükrözik: a versenyzők száz, ezer és tíz­ezer formáját találják meg annak, hogyan segítsék az egyes embereket, a kisebb-na- gyobb kollektívákat gondjaik megoldásában. Fejlődésre tö­rekszenek úgy, hogy mások fejlődését is segítsék. Mint az egyik felszólaló mondotta: „a legnagyobb öröm, ha örömet szerezhetünk másoknak”. A mozgalomban sok kiváló szövetkezet dolgozik. A hár­mas jelszó valóra váltásában mintaszerű például a Miskolci Fodrász Ktsz Hámán Kató ,. , . brigádjának működése, amely- rLít'J' kely teleti nek brigádvezetőjét, Méry Ti- bornét az Elnöki Tanács a Munka Érdemrend ezüst foko­zatával tüntette lei. örvende­tes, hogy a brigádok általában a munkahelyi” sajátosságoknak megfelelően működnek. Az említett brigád tagjai például a diósgyőri állami gyermek- göndozó intézetben levő elha­gyott. apátián, anyátlan gyer­mekek életébe visznek egy kis szeretelet, segítségei. A Sátor­aljaújhelyi Faipari Ktsz szoci­alista brigádjai egy héten ke­resztül segítették a termelő- szövetkezeteket, hogy a ter­mény. mielőbb a magtárba ke­rüljön. A Mezőkövesdi Műsza­ki Szövetkezet szocialista bri­gádjai az árvízkárosultak meg­segítésében mutattak Igen szép példát, az anyagi támogatáson túl személyes segítségüket is felajánlották. A szocialista brigádmozga- lomrftal párhuzamosun érle­lődnek a magasabb verseny- formák feltételei is. A Miskol­ci Vasipari Szövetkezetben például a Gagarin brigád első­nek kezdeményezte a Szocia­lista műhely cím elnyeréséért indított versenyt. A Sátoralja­szemlélct Elsőnek Palkó Sándomé, a Nyírségi Ruházati Ktsz bri­gádvezetője mondotta, de ez csendült ki több felszólaló sza­vaiból is: — A vezetőség ossza meg velünk gondját, baját . Ha úgy tetszik, ez bírálat is. Vannak szövetkezeti veze­tők, akik ma is a régi szemléd letet vallják. Nem veszik ész­re, mennyi segílőerő rejlik a mozgalomban. Sokszor úsznak a gondokban, s presztízsbe! nem fogadják el a segítséget nyújtó kezet. Beszámolójában iKoltad elvíárs figyelmeztetett, egy jelenségre. Ez perlig a ju­talmazásokkal kapcsolatos. Egyetlen brigádot se szabad megjutalmazni pusztán azért, mert a szocialista mozgalom részvevője, de mert többet ad a közösség nagy éléskamrájá­ba, ezért a többletért erkölcsi és anyagi elismerés is jár. Ki­csit furcsa szemlélet az eseten­kénti jutalmazási „egyenlősdi” s arra mutat, hogy fejlődésben, gondolkodásban némely veze­tő lemaradt a mozgalomban részvevők mögött. CS, B­♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦«•♦♦«►♦♦❖❖♦♦❖♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦«fi VS4ár a „Sáléban veil a labda 1 gi technikumok szaktárgyi ver­senyeit, valamint a közgazda- sági technikumok statisztikai versenyét az illetékes szak­minisztériumok, illetve a Köz­ponti Statisztikai Hivatal hir­deti meg és bonyolítja le. Két fordulóban bonyolítják le Az Arany Dániel matemati­kai versenyt két fordulóban bonyolítják le, a Bolyai János Matematikai Táfsulat rende­zésében. A kezdő csoportban a középiskolák első, a haladók csoportjában első és második osztályos tanulói indulhatnak. Ugyanaz az első osztályos diák vagy csak kezdő, vagy csak ha­ladó csoportban versenyezhet. A matematika szakosított tan­tervű osztályok növendékei a második fordulóban külön té­telt kapnak. atvan kilométeres se­bességgel haladunk a 3. számú országúton. Hárman ülünk a ko­csiban. A Moszkvics tulajdonosa előadást, rögtönöz egyik külföldi túrájáról, de miközben beszél, egy pilla­natra sem veszi le tekintetét a kerekek alá iramodó szür­ke betonról. Sofőr-igazság: résen kell lenni, az ördög nem alszik! Mi kelten, amolyan baráti potyautasok, nem merő jól- neveltségből derülünk elő­adásán. Határozottan szóra­kozunk. Derék cimboránk mestere a nyelvnek, és sze­mét is kinyitotta, hogy szem­léletes stílusához megszerez­ze az. idegen táj és embere furcsaságait. Kifogyhatatlan bőséggel áraszt el bennünket megnevettető, avagy elgon­dolkoztató történetekkel. A halmaji útelágazás előtt, Szembe velünk vontató trap­pot, nenn indexszel, a pótko­csin ülők sem sorompóznak kezükkel, szabad tehát a pá­lya. Barátunk nem veszi le a gázt — mi az a hatvan kilométer, ha forgalmi aka­dály nem mutatkozik! — és ezzel a tempóval húzunk el a pöfögő vontató mellett. — Óh! Jaj! Hinnye, azt a ... ! A kocsi belső világa in­dulatszavaktól harsog, a lát­vány döbbenetében csak egyszavasok ezek, hangok csupán, a megrökönyödés, a hajmeresztő ijedtség spontán kitörései. Miután a nyaktörő magasságba szökkent ijedt­ség megcsendesül, értelmes, de igen-igen durva szavakat fűzünk a düh madzagjára. Végigéltünk egy karam­bolt. Találó hasonlattal: „már a hálóban láttam a labdát, szemem is behunytam, így nem láttam, hogy a kapus ki­öklözi a kapu torkából!” Derék kapus, illetve derék „maszek”-sofőr! Miközben én behunytam szememet és el­jajdítottam indulatszavamab ő félrekapta a kormányt A vontató pótkocsiján em­berek ültek, így nem lát­hattuk a kezet, mely a pót­kocsi hátsó deszkájába ka­paszkodik. A kéz tulajdono­sa egy 14—15 éves siheder volt. A vontató körülbelül 20—25 kilométeresre fokozta a fiú kerékpárjának iramát, és ezzel a sebességgel for­dult rá a Halmaj felé vezető útra — kilőtt a pótkocsi' mö­gül, derékszögben neki a Moszkvicsunknak. Kétszeres szerencse kellett, hozzá, hogy a balesetet elkerüljük: ba­rátunknak is helyén volt az esze, de különösen a suhanc- nak, ahogy egy pszicholó­gus mondaná: kiváló reflex­idővel dolgozott, hiszen a másodperc töredéke alatt ki­öklözte fiatal életének .jobb sorsra érdemes fociját, a ha­lál torkából — szinte felkap­ta magát a levegőbe, a ke­rékpár első kereke talán csak akkor ért földet, amikor a gépkocsi elsuhant mellette. Aztán felállt a kerékpár nyergében, beletaposott a pedálba és mint a kilőtt nyíl, el vágtázott, a halmaji úton. Be volt gyulladva, hogy utá­na megyünk és kap két frászt, amit minden bi­zonnyal megérdemelt volna. Mi ketten javasoltuk is, clr barátunk leintett minket: inek az? Ez a fiú csodagyerek, higgyé­tek el. Nem rna ül­tem volánhoz, meg­győződésem, hogy száz más menthetetlenül a kerekek alá kerül. Inkább írjátok meg az esetet, hogy ne csak ez a taknyos okul­jon belőle: Gyerekek és nem gyerekek! Vigyázzatok egyet­len és pótolhatatlan élete­tekre — nyissátok ki szeme­teket az úton ... Hát én megírtam. Talán nem hiába. Hűrulyá») M Szocialista brigádvezetők tanácskozása Sátoraljaújhelyen

Next

/
Thumbnails
Contents