Észak-Magyarország, 1965. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-12 / 215. szám
Gyorsabb, könnyebb a szállítás Fernande! és Rühmann e«y fíímber? j Fernandei partnere legközelebb Heinz Rühmann német komikus lesz. Az új film címe *A tőzsde és az élet”, rendezője Jean Pierre Mocky. Fer- nandel azután Kanadába és New Yorkba utazik, ahol Frak nevű fiával együtt fog fellépni. ■Szegedig „utazik66 a toka ji kő Alig néhány száz méterrel Tokaj felett, a duzzasztás miatt szinte állóvíznek tűnő Bodrogon éjjel-nappal jókora uszályokat töltenek meg kővel. A kikötőtől csak az országút választja el. a híres tokaji patkókő bányát, amelynek egész termelését vízi úton szállítják el rendeltetési helyére. Csupán a vízügyi igazgatóság 14 uszállyal hordja el bányájából a különböző vízi építkezésekhez szükséges követi Tokaji követ használnak a Gondatlanság minit sok a baleset u sajóssentpéters fi ÉV lakótelepen (Levelezőnktől.) A sajószentpéteri BÉV lakótelepen sűrűn követik egymást a járda alatt elhelyezett aknák. Fedőlapjuk nincs rögzítve, s különösen az esti órákban több balesetet okoztak már. A múlt héten három felnőtt botlott bele az elmozduló lemezbe, belelépett a nyitva maradt aknába. Szerencsére mindhárom alkalommal csak kisebb baleset történt. A napokban tíz éves kislányom tejért ment korsóval. A Tárna utcában rálépett az egyik akna fedőlapjára, az félrebillent, s kislányom a mélybe zuhant, összetört a kezében lévő üvegkancsó, testét pedig elborítják a zúzádások. Tudomásom szerint már többször jeleztük, hogy gondoskodni kellene a lemezek rögzítéséről, mindeddig azonban nem történt intézkedés. Talán megvárják, amíg egyszer halálos baleset lesz a következménye ennek a gondatlanságnak? Perényi István Sajószentpéter szolnoki, a csongrádi, sőt, a Szeged környéki partbiztosítási és folyószabályozási munkáknál is. Az idén a tokaji bányából 120 ezer tonna terméskövet és mintegy 15 ezer tonna zúzott követ szállítanak el vízi úton. Segítsél* a háztáji gvümö'csősöknefí A földművesszövetkezetek az idén jelentős segítséget nyújtanak a háztáji gyümölcsösök, szőlők, málnáskertek felújításához, illetve telepítéséhez. A mezőkövesdi, a sárospataki, az oncsi és az edelényj földművesszövetkezeti lerakatokban az idén több mint 90 ezer gyümölcsfa csemete, 50 ezer szőlőoltvány. 250 ezer tő málna és mintegy másfél millió eper palánta áll a háztáji gazdaságok rendelkezésére. 144 éves indián a ív-kamera előli Argentina legöregebb lakosa a charrua törzshöz tartozó Floro nevű indián, állítólag 145 éves korában halt meg. Több mint 100 esztendeig az Entre Rios tartomány Villa- guay falucskájában élt. Tavaly 144 éves korában még olyan kitűnő egészségnek örvendett, hogy lakóhelyéről autón elvitték 500 kilométer távolságra Buenos Airesbe, ahol fellépett a televízióban. Bölcs nyugalommal figyelte a tv-studió berendezéseit, kijePicasso mint divattervező Cannesban a mondén üzletek fő útvonalán, az úgynevezett Croisetten olyan sportkabátokat árusítanak, amelyeket maga Pablo Picasso tervezett.. A kis divatáruház, amely a kabátok árúsításával foglalkozik, persze óriási'.üzleteket bonyolít le. Az üzlet állandó divat- tervezőjének jóbarátja, a 19 éves Claude Picasso, a világhírű művész. és Francoise Gillot fia. A fiatalember ötlete . volt, hogy apja valami újfajta sportöltözéket tervezzen. Ä 83 éves művész sokszínű kis kockákból összevarrt, elgöm- bölvitett, széles, kihajtós kabátot rajzolt, s e rajz alapján a divatüzlet elkészítette a kabá-----o-Ó-o----V éradónap Taktaszadán (Levelezőn ktől.) Taktaszadán a községi tanács végrehajtó bizottsága, a Vöröskereszt szervezet és a tömegszervezetek segítségével önkéntes véradó napot szerveztek. A kis község lakói közül ötvenhármán jelentkeztek önkéntes véradásra. Harsányt Lajos vb-elnök tot. Mintegy 30 darab ■ készült belőle, valamennyit híres színészek és ismert közéleti személyeségek vették meg. lentette, hogy a képernyő „bolondos tükör”, az utcán közlekedő autókat pedig „fekete kocáknak” minősítette.-----o-O-o----r r liz JBodrogszegibert Szlanya György bodrogszegi lakos gyertyát gyújtott a ház nyári konyhájában. Nem vette észre, hogy a gyertyától lángot fogott egy papírból készült választófal, majd a tetőszerkezet is. Mire a tűzoltóságot értesítették, már a szomszédos istálló teteje is égett. Szerencsére a tüzet sikerült gyorsan megfékezni, de az öreg épületben így is több mint kétezer forintos kár keletkezett. Négy emberi ütőit el a felelőt! cm motoros Pénteken az esti órákban Csiszár József sajóvámosi motoros tömegbalesetet okozott a miskolci Győri-kapuban. Ismeretes, hogy az utca 71. számú háza közelében, járdasziget hiányában az úttestről történik a le- és felszállás a villamosra. A felelőtlen Csiszár József elmulasztotta a kötelező megállást, és motorkerékpárjával a le- és felszálló utasok közé rohant. A baleset következtében Hubert József. Juszti József, Ruszkai Pál és Forgács Bertalan 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A vigyázatlan és felelőtlen motoros ellen megindították az eljárást. Az edelényi IX. akna kettes ereszkéjében kétszámyú frontfejtést folytatnak. A szállítás meggyorsítására kaparószalagokat és gumiszalagokat állítottak be. Kezelésüket egyetlen bányász: Nácsa Sándor gombnyomással irányítja. Foto: Szabados György Elzárva a kölvifáglól Kelet-Tirolban cs Rarin- tiában az árvizek és földcsuszamlások még mindig 2509 külföldi — főként nyugatnémet — turistát zárnak ei a külvilágtól. Két idős kőműves újítása A Lenin Kohászati Művek durvahengerművében jó ideig sók öntvény használódott el az öntecsmelegítő méiykemen- cék lefedésénél. A régi gondon két idős kemencekőműves, a már nyugdíjas Bodnár Bertalan, valamint Kovács József célszerű módon segített. A kemence fedők váll- és szegélytégláit úgy képezték ki, hogy az úgynevezett homokzárönt- vényekre most már nincs szükség. A kemencék lefedése anélkül is tökéletes, biztonságos. A két idős kőműves jól bevált és most már rendszeresen alkalmazott újításával egy évben 375 ezer forintot takarítottak meg. Ivott a motoros — két halott Miskolc és Sajószentpéter kocsinak. A motorkerékpár között halálos végű motorke- pótülésén ült Csiszár Nándor rékpár balesetet okozott azita- miskolci leltárellenőr is. A lozás. Bőhm Alajos miskolci motorkerékpár olyan erővel lakos, szeszes ital hatása alatt, rohant a gumikerekű lovasko- gondatlanul vezette motorke- hátBÓ részének; hogy Böhm rekparjat, és neki rohant egy „ „ ’ , . vele azonos irányban haladó, Csiszár a helyszínen bele- szabályosan kivilágított lovas- halt súlyos fejsérülésébe. * * * * * * * * ^Apróságok úiz Mfcá&a Higanygőz világítás lesz Gone to utcáján Mostanában gyakori a rövi- sokkal jobb és biztonságosabb debb-hosszabb ideig tartó lesz a világítás a faluban, áramszünet Göncön. A község Ezzel egy időben a Kossuth lakói mégsem bosszankodnak, Lajos utcán, így tervezi a köz- inkább örülnék. Nagy munká- ségi tanács, felszereltetik a hibáin vannak most itt az Észak- ganygőz világítást. így aztán gyarországi Áramszolgáltató hamarosan modern, este is nap- Vállalat szerelői. Átépítik az pali fényt árasztó lámpák lesz- elavult, régi, úgynevezett hár- nek a gönci fő utcán. más trafókörzetet, amely a la- ___^-O-o____ k osságnak szolgáltat áramot. Ha a munkák befejeződnek, Seift g finis Várható időjárás ma estig: * Felhőátvonulások, átfutó esők- $kel, mérsékelt, változó irányú, * átmenetileg megélénkülő nyurgát!, északnyugati szél. A nap- *paii felmelegedés keleten is jjl csökken. Várható legmagasabb 4= nappali hőmérséklet 16—21 fok Kösiemény A Nehézipari Műszaki Egyeten értesíti hallgatóit, hogy az 1965 KG. tanév 1965. szeptember 13-ár kezdődik. * íj: * l * Nehézipari Műszaki Egyetem« ifi íj] között, * * Miskolc Bélyeggyűjtők sarka / Miskolcon szeptember’^ 18-tól 28- megküldésre kerülő előfizetés! lg az SZMT-szélcházban újítási ki- gyűjtőíven, vagy bianco, csekken is állítás lesz. Ebből az alkalomból a Posta Központi Hírlapíród», Butt posta á nyitvatartás alatt szép dapest G1.228 sz. csekkszámla alkalmi bélyegzőt használ, ágyben számra. olyan bélyegek is kaphatók lesz- A hazai fiiatelista mozgalom nek, melyeket a gyűjtök is^ keres- fejlődése szempontjából igen fonnék. A kiállítás a műszaki látni- tos az az együttműködés, mely a valók mellett a bélyeggyűjtő» MABÉOSZ és a Hazafias Népfront, szempontjából is a látogatásra cr- jnctve újabban a Tudományos Is- demesnek ígérkezik. meretterjesztő Társulat között A Magyar Bélyeggyűjtők Orszá- fennáll. Nem egy közös akció bi- ros Szövetségének vezetősége a Zonyítja, hogy az együttműködés- Kossa István halálával megurese- neK egyre újabb és újabb lehetődéit elnöki tisztségbe Jánossy La- ségci tárulnak fel. A felszabadu- jos akadémikust, a MTA alelnökét lás huszadik évfordulójával leválasztotta, _ csolatos megemlékezések időszaA Borsodi iparcikk Kiskereske- jvában az országban számos helyen dclmi Vállalatnál 30 taggal üzemi eleven, operatív együttműködés bélyeggyűjtő kör alakult. Köri el- aiakim ki a TIT helyi szervei és * * ; í * * * * * * íj: * * * ;j;A Magyar Rádió ós Televízió miskolci stúdiójának műsora (a 188 méteres hullámhosszon 18—19 óráig) Vasárnap: Ajándékműsor asszonyoknak!.,. A sportrovat jelenti. Hétfő: Hírek, riportok, tudósítások. Mit intéz a héten? Közös érdek!... Balettzene. ,,Láttam! MEO.” Iskola, család, társadalom1: A pedagógiája. nők Bán Imre, titkár Tóth Ferenc lett. A MABÉOSZ hivatalos lapja, a Filatéiiai Szemle 1966. január 1-től & Lapkiadó Vállalat kiadásában, a posta terjesztésében, egyéni előfi- eetés útján jut el az olvasókhoz. Az előfizetési díj egy évre 24 forint. Előfizetni lehet majd a Filá- __ ^ _________ _____ _ t éliai Szemle 1965. októberi szarná- nyOS ismeretterjesztéshez, ban található csekklappal, vagy toz egyes bélyeggyűjtő köröknek Varró Gyula a bélyeggyűjtő körök között. A tudományos ismeretterjesztő munkának igen sok segítséget adhat a bélyeg, hiszen a bélyegnél praktikusabb, sokoldalúbb , szemléltető eszközt keveset találhatunk, ugyanakkor a bélyeggyűjtők érdeklődő, szenvedélyes, lelkes tábora is közelebb kerül a tudomáMegyei sporteredmények. A jazz kedvelőinek. ÉSZAKMAGYARORSZAG 16-049. oana« 'brvek: föladja: íj: Borsod meg vei Lan kiadó * Vállal»* ¥ * * Felelő« »eladó' Bíró Pétét Kiadóhivatal; Kossuth o. *fl. Telefoni S6-ISL Hl rdeteef el vétel? Stéíheuyi utca Iß-11. Telefon- 16-2131. ^ Terjeszti e> posta. :j. Kapható minden Borsod megyei oostahivatalban és kézbesltöoA fndex«-/ÓIT*' asr----------------------------------------------------------------—Készült a Borsod! Nyomdában. & Felelős vezető; Móry György. * * * * * % i > v l Sokan elmondták már. : hogy Miskolc nem tartozik a { tisztaságukról híres városok : közé. Én, bár magam, sem f vagyok bennszülött, rosszal- ] lássál hallgatom a városo• mat ért becsmérlő megjegyezéseket, s emigyen véleke- : dem: minden várost elsösor- ; ban lakói tehetnek tisztává, ha a városlakók külön-külön ; es együtt őrzik az utcák lisz- '■ taságát. f A minap nézelődtem az utcán, s mit látnak szeme• im: egy idősebb asszonyság í jókora csomagot bontogat az ■. egyik üzlet előtt. Az eladó ; nem sajnálja a papírt, a vá- ; sárolt öltönyt alaposan be- ; bugyolálta, vesztére az ^ utca J tisztaságának. Mert amikor \ a csomagolópapír lekerült U/f \ öltönyről, az asszonyság/ a • ruha szemlélésébe mélyedt, í s a papíron gyűrt kicsit, : hogy gömbölydeddé váljék és ; annak rendje-módja szerint. : odalökte az utcán karilcázó ; szélsuhancnak: nesze, focizz ■ vele. A hölgy megnyitotta 5 testes szatyorját, belerejtet• te a ruhát és csakhamar fel- t oldódott az utcai forgalomig ban. A papírlabda pedig íc esetlenül gömbörödött a lá- ’■ bak között, és egy darabig ; senkinek sem szúrt szemet. : Aki látta, „öntudatosan” ar■ ra gondolhatott: az utca ; rendbentartása nem az „én : asztalom”, vannak arra fi- ‘ zetett alkalmazottak. Végül t kivált a sokadalomból eau jólöltözött fiatalember, fel- 1 vette a papírt, belépett az egyik kapualjba, felcsapta a kuka tetejét — és kész. És az a véleményem, hogy a fiatalembernek nem esett le az aranygyűrű az ujjúról.. . © Gyakran szemlélői, lehe- tiink a gyalogos átkelőhelyek újrafestésének. A „zebra” néhány percre lezáratik, hogy a frissen kent festéket el ne hordjuk cipőtalpunkkal. A minap is kifehéredtek az átkelőhelyek csíkjai a nemrégiben tetemes költséggel újjáépített miskolci fő utaj-rt. A költségvetésből tahim nem futotta arra, hogy ezeket az átkelőhelyeket fehér műkőből csinálják meg, s amit akkor nyertünk a'réven, most százszorosán elveszítjük a vám,on. Mert az újságíró helyszíni tudósítást > készített az egyik zebrafestő brigáddal ott az utcán. Ezt kérdezte: < — Ugye, ez különleges i festék? — Igen, ez különleges fes- ték — nézett fel munkájából 1 egy pillanatra a mester — gyorsan szárad. — Akkor hát drága lehet j — vélte az újságíró. — Nem tudom az árát — ; mondta a munkás —, de egy biztos: nem adják ingyen. — Évente mennyi festéket használnak fel zebraíestésl- re? — hangzott az újabb is kérdés, a — Sokat, is — Mennyi az a, sok? a — Körülbelül húsz mázsa, le Az újságíró tűnődve bak.. tatott tovább, és ezt gondolta: ha ő az útépítés „atyamestere” volna, az ezután >- újjáépített városi utakon k műkőből csinálná a zebrát... c, • •t Nyolc-tíz éves fiúcska bi:- ciklizik a Tizenlionvéd utcán. és egyszercsak kapja : k magát, se szó, se karniuta- a tás, fordít a kormányon. I- Fürge Trabant kocsi sikítva ő fékez, kerekeinek fekete i- párhuzama pontosan a filz úcska biciklije mellett ér ■ >- véget. A sofőr az öklét ráz- : 7, za, utasai dühösen méltat- : >-■ lankodnak, merthogy hajuk ; >- szála az égnek állt. A fiú . \z betapos a pedálba, „elhúzza ; jt a csíkot", amilyen dühösek j ő azok a bácsik, a kioktató ■ !( szavakat megidézhetik ! egyébbel is... Mire mellém ; ■s ér. tempója meglassul, sőt, ; leáll, lábát lelöki, és valami : :- hetyke kíváncsisággal nézz' ; 5/. vissza a tett színhelyére, i- Megszólítom: — lAtod, mért, nem vi- it győzöl, majdnem elütött. ■ A fiúcska pimasz egykéd- \- vűséggel szemem közé netzet -. y és ezt mondja atyai nyakle- : vest, érdemlő gőggel: ■■ •t — Csak majdnem> h G. M. t