Észak-Magyarország, 1965. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-12 / 215. szám

6

fiSKATClVÍAGYA RORSSKÄß

lsul auiJiijiwwiiiiggggMi^^

Vasárnap, 1965, szeptember 12,

Egy cselekvő humanista halálára

Albert Schweitzer emlékezete

Ágyút, muníciót? Kossönüm Építsünk inkább lakásokat

A XX. SZÁZADI világunkban körülnéző humanista néhány napja egy élő helyett egy halhatatlan társat találhat.

Albert Schweitzer meghalt.

Orvos volt, de nemcsak azért, mert későn választott hivatásának mesterségbeli ismereteit is megtanulta ahmagányba-hullás, hanem éppen ellenkezőleg, a társakra találás, az emberiség nagy közösségébe való emelkedés volt. Mert a gyógyító Schweitzer éppen Afrikában nőtt a polgári humanisták fölé hasznos áldozatával, az egy ember, fizikai és szellemi teherhoz, hogy segíthessen. Gyógyítani akarta az emberiséget, s ezzel egyidejűleg, mert rendkívüli mértékben gyakorlati humanista, s' nem á szalonok emberbarátja volt, leprát és csonttörést gyógyító orvos lett az afrikai őserdők mélyén.

Orvos volt, aki Bachot és Vivaldit játszott a dzsungelben, aki tisztelte az embert akkor is. ha kortársai és honfitársai — akik’ közül számos vérbeli vadember rettentette meg a kifinomult humanistákat — vadembereknek tekintette éppen azokat az embereket, akidnek a kedvéért ez a tiszteletreméltó Erazmus- követő otthagyta európai hazáját, s modern gyógyintézetet emelt.

Orvos volt, mert példa volt egyfajta pozitív, cselekvő emberségre, aki nem várta meg, míg a Áolonialisták és neo- kolonialisták munkaerőigénye felépítteti a bennszülöttek számára is a szükséges iskolákat és • kórházakat, de azt sem várta meg, míg az elmaradottságból csak most kiemelkedő, számtalan gazdasági nehézséggel küszködő új nemzetek maguk • láthatnak neki civilizációs létesítményeik megalkotásához. Nem várt, hanem cselekedett.

Magános orvos volt Albert Schweitzer és nem sok pénzt keresett. Polgári fogalmak szerint teljesen elmaradott ember volt, sikertelen, ha a sikert dollárral, márkával, gulden- nel mérjük. Magányos különc volt beteg vademberei között, akinek tisztelni lehet ugyan páratlan műveltségét, vasakaratát és kulturáltságát — sőt ez az igazi új nyugati perverzió — még különc „idealizmusát” is. mely a „magányba” küldte. Hogy menynyire így van, azt világosan bizonyítja az az „érdekes” amerikai cikk, amely Albert Schweitzer egész tevékenységét visszafojtott ösztönök kompenzálásával próbálta igazolni és magyarázni, s „betegséggel” mentegette azt a férfit, aki egy korszak számára az egészségesek egyike volt. ’

Mert lehet, hogy Schweitzer sikertelen polgár volt, de az európai és afrikai százezrek, akik figyelemmel kísérték életét, bizonnyá) úgy vélik, hogy Afrikába menekülése nana a

bíróképességót szánté meghaladó életével.

SCHWEITZER gondolatainak mélyén a keresztény humanizmus és a legnemesebb erazmusi szánal<j>mérzet rejtőzött, tevékeny élete azonban túlnőtt e kiindulópontokon. Céltudatossága, határozottsága több mint egy gazdag európai jótékonysága, jóvátétel! kísérlete. Ügy adott, hogy meg tudta emelni azokat, akiknek adott. Olyan teljes volt emberi méltósága, hogy ez átsugárzott a környezetére, s a hálánál is többet, az egyenlőség érzetét tudta kiváltani a legegyszerűbb, legprimitívebb emberből is.

Megkapta a Nőbel-díjat és számos díjat, kitüntetést adtak neki még át. Mondhat nánk, hogy kitüntetés volt az is, ha valaki Albert Schwei t- zert kitüntethette. De nincs az a csillag, pénzjutalom, díszdoktori oklevél, mely felért számára a néger anyák villogó fogú mosolyánál, akiknek megmentette a gyermekét; a néger tanársegéd, óvónő és mű- tősszolga komoly pillantásánál, alak érezték, hogy köztük él egy nagy ember, aki őket magával -egyenrangúnak, embernek tartja.

Schweitzer gondolataival, elméleteivel, orvosi gyakorlatával lehet és kell vitázni. Nem ezek a „semmiségek”, ezek az eszközök a lényegesek életművében. A lényeges, hogy mindazt a gonosztevők, kalandorok, pálinkakereskedők és rabszolgahajcsárok által gyanússá tett ügyet, am.it a számunkra oly kedves Európa, európai kultúra jelent — ember-arcúvá tudta tenni a dzsungelben is. Nem adott fel semmit, ami érték. Nem hagyta hazájában Bachot, Goethét. Elvitte magával oda, ahol a tisztásokon Picassot ihlető bálványok állnak, s a fűkunyhók még nemrég kiüresedtek, ha „felfedezők” expedíciója közelgett. Nem a legendás fehér szmoking tette a trópusok forró ege alatt európaivá, hanem éppen az, ami ezen a „középnagyságú félszigeten” a legfontosabb: műveltséggel átitatott humanizmusa.

AZ AFRIKAI tam-tamok most biztos hirdetik, hogy meghalt a nagy varázsló. Hirdesse a mi szívünk rokon- szenwel és hálával teli dobbanása is a gyászt: meghalt egy európai. Ez a gyász azért mégse legyen szomorú, nem illene Schweitzerhez, aki azt akarta, hogy mennél kevesebben legyenek szomoníak. Életében mindent megtett ezért, s ma gyógyultak és gyógyulásra várók emlékeznek i A. Hasson át a derűs reménység: új társadalmak

szerveződnek szerte a világon, amelyeknek megadatott, hogy méltón őrizzék meg az emlékét, mert meg fogják valósítani — igaz, nem egyéni teljesítményekkel, ' hanem közös erőfeszítéssel — Schweitzer humanista eszméit. Nem lesz különbség ember és ember között.

Kováts Lajos

1938-ban, a második világháború előestéjén, ezzel a címmel jelent meg a nemrégiben tragikus körülmények között elhúnyt Le Corbusier könyve. A modem építészet egyik megalapítójának ez a műve legalább olyan feltűnést keltett, mint amikor 1925-ben át akarta építeni Párizs belvárosát. Mégpedig úgy, hogy csak a hatalmas műemléképületeket hagyta volna meg. A többit le akarta rombolni, hogy helyükre parkokat, napfényes üvegpalotákat emeljen. Olyanokat, amelyekben a napfény mindenkié.

Mert a modern városépítés lényegét ebben látta.

\em díszít órákat — városokat épít

Amikor sok viszontagságot megért évszázadunk elkezdődött, a svájci Neuchatel közelében, a világhírű svájci órák szülőhazájában, egy email- festékkel órákat díszítő kismester 13 éves fia, névsze- rint Charles-Eduard Jeanne- ret, rajzolni tanul. Az apa azt szeretné, ha fia folytatná az ő mesterségét. Hiszen már az 6 apja is ezt csinálta.

A fiatal fiú azonban megtöri a tradíciót, mint annyiszor később is, amikor már világhírű.

Nem díszíti emaillel az órákat, hanem épületekkel a városokat. Becsben, Lyonban, Drezdában, Bécsben és végül Párizsban készül arra, hogy újszerű építészeti stílussal lepje meg a világot. 1917-ben telepedik le végleg Francia- országban és hamarosan ámulatba ejti új honfitársait.

Először csak írásaival, amelyek előbb egy barátjával együtt alapított lapban, a VEsprit nouveau-ban jelentek meg, majd könyveiben is. Aztán épületeivel kelt vihart. Például egy kubista stílusban épült villával. Urbanizmus című könyvének megjelentetésével egyidobén közli terveit Párizs belvárosának már ismertetett újjáépítése érdekében és ezzel végleg a világ érdeklődésének központjába kerül. A német Hugo Gropi- ussal, az úgynevezett Bau- haus-stilus megalapítójával együtt úgy emlegetik ezentúl, mint a modern építészet atyját.

Ekkor már Le Corbusier a neve, és így ismerik világszerte

„4 modern városok Na«y Sámliira”

Ezzel a címmel emlékezik meg róla egyik francia mélta- tója, aki elmondja, hogy akkor ismerte meg, amikor a két

Két egészségügyi tagozat a TIT szabadegyetemein

A TIT miskolci szabadegyetemein az egészségügyi szakosztály rendezésében ez év őszén két egészségügyi tagozatot indítanak. Napjainkban egyre nagyabb az érdeklődés az egészségügyi kultúra iránt, s a tíz-tíz előadásból álló szabadegyetemi sorozat^ elsősorban ezt az érdeklő- * dést kívánja kielégíteni. Az j egyik tagozatot kizárólag í nők részére rendezik. A nőd * tagozat előadásai minden J hónap első hétfőjén lesznek, * délután fél 6 órai kezdettel az J Értelmiségi Klubban. A „Nap-htjaink legizgalmasabb orvosi J problémái” című második so-* rozafban, többek között, ko~ * runk leggyakoribb betegségei-$ ről, a sebészet legújabb vív-* mányairól, a káros szenvedő-J lyekről, a hosszú élet titká-* ról és más orvosi témákról J hangzanak el előadások min-*

den hónap utolsó hétfőjén, ugyancsak fél G órai kezdettel az Értelmiségi Klubban. Beiratkozni szeptember 15-től október 5-ig lehet a TIT-ben, szombat kivételével minden nap 8-tól 18 óráig.

világháború között a népfrontmozgalomban találkoztak. Corbusier, vagy ahogy barátai becézték Corbu, add mip- denben az újat kereste, a népfronttól is azt várta. Azt, ami szélesre tárja a jólét kapuját mindenki előtt, ahogy ő is be akarta ereszteni üvegpalotáiba a napfényt minden ott- lakónak.

Ez volt az ő építészeti szocializmusa, ezért üzent hadat fiatalkorában annak a „modernnek” tartott stílusnak, amely a díszes homlokzatok mögött sötét lakásokat épített, napfény nélküli sötét udvarokat teremtett.

Corbusier embertelennek érezte ezt a cifrálkodást. Mértani szabályosságé vasbeton- vázakra épült, egyszerű, Ili— valkodásmenites üvegfalakat akart építeni, amelyben szabadon árad be a napfény, a világosság. „Az ipar teremti meg az építészet költészetét’* — hangoztatta. A XX. század embere volt, a modern nagyváros népének óhaját képviselte, ezzel vált korának hű kifejezőjévé és az új építészeti stílus úttörőjévé.

Üvegpalotákból akart egész városokat építeni. Valahogy úgy, ahogy Nagy Sándor az ókorban, aki előbb megtervezte agyában egész Alexandriai és csak aztán építtette fel.

Párizs belvárosát nem építhette meg így, de tanítványa, Oscar Niemeyer az ő útmutatása alapján tervezte meg Brazília új fővárosát, amelyet azután épített meg üvegből és vasbetonból.

Niemeyer éppen Párizsban tartózkodott, amikor Le Corbusier tragikus körülmények között vízbefulladt. — Mesterem volt, nagy mester volt — mondta meghatottan a heitres francaises munkatársának. — Azt hiszem ő volt korunk legnagyobb építésze.

Máté Iván

^iek-k-kiKirkiekkiek'k'kirkk'k'k'k'k'kk'kiekick'kickk'k'k'kk-k-kk-klrk'kJ

GOMBO PÁL:

DISZKRÉCIÓ

— Légy nagyon, nagyon diszkrét, drágám! — suttogta Vica búcsúzóul. — Tudod, milyen baromi féltékeny a férjem, nehogy a fülébe jusson valami.

Mihály persze megígérte és Vica büszkén távozott. Ez igen, ez aztán hódítás! És ilyen váratlanul. Óh és ah!

Másnap a fodrásznál ki ül a szomszéd székben? Hát nem Rózsi?! Ó, a kis naiv, ez még azt hiszi, hogy Mihály hű hozzá. Rendkívüli kísértést érzett, hogy megingassa ebben a hitében, másrészt viszont félt a következményektől.' Amíg ez a két érzés birkózott, benne, valahogy spontán megkezdte a hitvitát. Ez pedig imigyen folyt le:

— Jucikám, ma szőkítve lesz! — mondta.

— Meguntad a vöröset? — kérdezte Rózsi. — Vagy a férjed jött rá, hogy túl feltűnő?

— Ö, az ember ne csak a férje ízléséhez alkalmazkod- ■ jék. Van, akinek a szőke jobban tetszik.

— Ügy?!

Tíz perc szünet. Erőgyűjtés, belső viaskodás.

— Jó szempillád van... Jucikám, csíp a. hidrogén.

— A férjem hozta Bécs- ből.

— Érdekes, én is éppen ma kaptam bécsi pillafestőt.

— Kitől?

— Titok.

Vége a. második menetnek. Aztán:

— Te csak hamvasittatsz? Nem félsz, hogy ldsárgul, mint a kukorica?

— Attól nem, de a múltkor az egész a párnámon maradt. Jucikám, ki kéne találni valami új frizurát.

— Én nem sajnálom a pénzt, mindig festetni fogok, ha már ö úgy szereti a szőkét.

— Ö? De talányos vagy!

— Hát annyit megsúghatok neked, hogy magas, fekete. Az esetem.

„Fűzzem hozzá, hogy olyan, ’mint Mihály? A, nem kell, kikombinálja ő azt magától, csak hagyjunk rá időt’’ — töpreng Vica. És valóban, a következő menetet Rózsi kezdi.

— Hogy tudsz vele találkozni?

— Az, édesem, nem probléma ... Vigyázzon, Jucikám, be fog kapni a vége. Ráér napközben. Olyan a foglalkozása.

„Ha most sem sápad el a dühtől, hülye.” Odapillant, Rózsi valóban elsápadt.

Már csak a kegyelemdöfés van hátra. Dúdolni kezd. Mivel megy a burája., az egész termet betölti a. halknak szánt dúdolás. — ,,Mihály nem szerette a. tánczenei, soha nem kóborolt Budán."

Mikor elhagyta a. fodrászatot, Vica megijedt. Mi lesz, ha Mihály megtudja, hogy

így beolvasott Rózsinak? Meg kell előzni a támadást! Felhívja, idegesen azonnali randevút kér tőle. Egy presszóban találkoznak. Vica kisirt szemekkel jelenik meg.

— Csak arra az egyre kértelek — zokogja —, hogy légy diszkrét és Pista máris megtudta valahonnan, hogy mi együtt futunk. Vedd tudomásul, azonnal szakítunk.

Hoszú ideig eltart, amíg hajlandó elhinni Mihály nfentegetődzését, hogy ö egy szót se, senkinek és amíg végigveszik az állítólagos jeleket, amelyekből mintha arra lehetett volna következtetni, hogy Pista tudja. Mihálynak nagy nehezen sikerül megnyugtatnia a nőt, hogy csak képzelődik. Pista nem tud semmit. Végre Vica elmosolyodik és megszorítja Mihály kezét. Minden rendben van.

Közben Rózsi a dühtől fuldokolva hívja fel Pistát és belekiáltja a telefonba:

— Képzeld, drágám, a piszok kis feleséged a férjemmel csal téged! A szemérmetlen! Én mindig vigyáztam a látszatra és megmaradtam szőkének, nehogy a férjem gyanúit fogjon, ő pedig máris szökittelett Mihály kedvéért. Tudd meg, hogy most már én sem törődöm semmivel, még ma vörösre festetek, ugye ürülsz?

Bordás Lenke rajza