Észak-Magyarország, 1965. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-05 / 209. szám
Vasárnap, 1965. szeptember 5. ESZAKMÄC.YAROT'orr <n 5 FiVV-r. lendő feladat házsorok, lakótelepek, teljes városok építése milliók számára. Ügy ■k-k-k-k-k-ki^-A-k-k-kic-k-k-k^-kirk-k-kirk-k-k-k-k-k-k-A-k-kirkirk-k-kirk'k'kirk'k'k'k'k'k'k'k-k-k-k-k-k-k-kirk •★★★*★★★★*★**★**★★**★★*■*★★**★★★★**★★★★**★★*★★*★★★**★* véljük továbbá, hogy egy jól Jsikerült, esetleg 100, sőt több Elkapom a ledöglött gép mellett bálnészkodó gyereket: — Te, mondjad csak, melyik Szulejmán, a szerelő? — A huné! — mutat a gép gyomrából kilátszó két lábra. Majd tekintetét lassan-óvatosan lejjebb emeli, mintha így akarná megértetni velem, hogy a láb függőleges folytatásaként magát Szulejmánt fedezhetem fel. Ha látnám. No, de ezen segíthetek. Nekiveselkedek, felkú- szok hozzá. — Jónapot, szaki! — Jónapot! — A láb helyébe ola- jos-maszatos arc fordul. Fehéren villogó szem kérdi, mit akarok? — Az irodában mondták, maga a legjobb szerelő a szövetkezetben. — Hát több nincs Is. Akkor meg magam sem jutok nehéz helyzetbe, magyarázom neki, egyről írni egyszerűbb, kevésbé komplikált. — Mit akar velem? — Írni magáról. — Ügy. Hát ide figyeljen. Ha le nem mászik nagyon gyorsan a gépről, bizisten megrázatom! — S hogy higgyem is szavát, jobbjával az indító után kaparász, baljával pedig megcsóválja a jó harmincas kulcsot. Elég nekem a fele biztatás is, hogy fele annyi idő alatt megtegyem visszafelé a tarlón az utat, mint ide jövet. Még az afrikai útjukról tanácskozó gólyaküldöttséget is elfeledem ezúttal, pedig Szulejmánhoz igyekezvén megirigyeltem szárnyukat: hej, ha nekem is volna; nem kellene annyit kutyagolnom, hogy megtaláljam a hatalmas táblán. Most meg ez a hála. Meg is mondom az elnöknek, meg én! Rohanok be az irodába, s csapok az asztalra: — Kát velem jól ki babráltak! Miért nem mondták, hogy ez a SzulejEsefem Szu lej márt na! mán jobban haragszik az újságírókra, mint eleink a törökökre! Mert ez szívesebben csépelne riportert, mint gabonát, úgy ám! Az elnök néz, néz, mi bajom van a szerelőjükkel. Majd hirtelen ocsúdik. Heherészni kezd, a combját csapkodja, potyogtatja szemzacs-' kójából a könnyeket. — Nem nevetség ez, elnök elvtársi — hergelődök. — írtam én már Szulejmánnál nagyobb emberről is. Nahát! — Jó, jó — nyugtat az elnök. — Mindjárt elmondom. Egyébként írja a konkurrencia rovására. — Konkurrencia . .. ? — s már veszem is sorba a kollégáimat, vajon melyik szabadította el ennyire Szulejmán indulatát. — Üljön csak le. Cigarettányi idő az egész. De volt az két szí vara yi is. Lerövidítem hát. tás, indulnia kell a gépnek! „Majd az is sorra kerül. Várj egy kicsit!” — mondta Szulejmán a gép kezelőjének, Baksainak, aki egyben a helyi ifjúsági titkár. „Csali két kezem van, nézd ...” Meg is mutatta mindkettőt, hinni kellett neki. Hanem, ahogy közelgett a dél, úgy állt tűkön Baksai, meg úgy oldal- gott az elnök közeléből. „Csináljad már, Szulejmán, hogy a nagyég áldjon meg!” Könyörgött, kért, fenyegetőzött. Hasztalan. „Nyugi, logikus gondolatsor futott át az agyán, a készülendő riportot valahogy magával is összefüggésbe hozhatta, mert hirtelen feladta a „nyu- gi”-nézőpontot. — He, Buksikéin, mit is akarok mondani ... Rohadjon ez a teherautó, ahol van! Mit szállítson, ha egyszer áll a cséplés? Na, igazam van? .Gyere, egylcomám, megcsinálom én a gépedet mindjárt! Emez ráér, eszi fene ... Meg is csinálta, fél óra alatt. Megkönnyebbülten sóhajtott, amikor Baksai kigördült rajta az udvarról. De azért egész délután a kaput leste. Mert biztos, ami biztos. nyugi! alig túl a délidőn, — Hát aztán. mi ebben a — És ekkor, pláne? — nézek történt valami. Két bambán az elnökre. Nyakig volt mindenki a munkában. Maga Szulejmán is, a szerelő. Lévén aratás ideje, hol ide, hol oda rángatták, ahogy ez lenni szokott. Gép sok van — szerelő egy. Azon az emlékezetes napon, pontosabban a nap kezdetén, kora reggel egy kölcsön MTZ érkezett a gazdaság udvarára. Hiszen kellett, hogyne kellett volna, ilyenkor ha sok is a gép, mégis kevés. Ez meg nem segítség addig, amíg ki nem cserélik tápszivattyújában a rugót. Persze majd Szulejmán megcsinálja. De hol van Szulejmán? Mindenütt és sehol. Ezerfelé. Mast éppen a teherautót „bütyköli”. Az ördögöt, első az arafiatalember érkezett. Körbejárták az udvart, ki s be szaladgáltak, számlálták a jószágot, számbavették a gépeket, beszélgettek az emberekkel, jegyeztek-jegyezgettek irodában, csűrben, istállóban, fényképeztek lent és fent, guggolva és állva, elölről és oldalról. — He, kik ezek? — kérdezte Szulejmán a már ki tudja hányadszor rimánkodó Baksai tói. — Ezek? — Baksai kivárt, sunyí- tott. — Hát. nem tudod? Üjságírók. — Oszt mit akarnak? — Hogy mit? Hát... Nézik, van- nak-e objektív akadályai az aratásnak. Hm... Elbeszélgetnek. Engem is kérdeztek. Mondtam is, hogy vannak akadályok. Én is állok reggel óta. Mit tehetek? Kérdezték, meddig /leszek itt. Mondtam, nem tudom. Tán éjfélig is. Na, akkor ebéd után visszajönnek hozzám, azt mondták. És riportot csinálnak velem. Azt mondták. Szulejmán. meghökkent. .Valami — Micsoda? Várjon csak. Szulejmán még másnap, harmadnap is várta, hogy visszatérnek a riporterek. De nem jöttek azok, nem bizony. — Nem?' — Nem. Mert azok nem is riporterek voltak, de nem ám. Csak Baksai találta ki, * hogy ráijesszen Szulej- mánra, aki úgy, de úgy fél, hogy a világ szájára veszi... Az a két fiatalember egyetemista volt. A megyei KISZ megbízásából monográfiát készítenek a téeszről. Bizony. De Szulejmán ezt néni tudta, még negyednap sem, pedig akkor már mindenki rajta nevetett. Hát így volt. Hanem, most már várja meg és béküljenek ki, jön az nemsoká. Várjam? Nem várom én! Nem hiszem, hogy egykönnyen megbocsátja a konkurrencia „bűnét”. Hiába bizonygatnám, hogy ezúttal _ nem Baksai járatja vele a bolondját. Ezt a riportalanyt bizony „kilőtte” előlem a huncutság. Csala László * példányban megépített lakó- Jház típusterve is lehet olyan -^lelkesítő embeii és művészi Jélmény, mint egy barokk- J kastély, vagy akár egy szé- Jkesegyház építése. j -g-g a az antik korok építésze * H gazdag kőfanagványokJ ban, monumentális Joszloprendekben, tornyokban, * kupolákban és egyéb, évek Jmunkáját igénylő díszítmé- -tmyekben gondolkodhatott, a J modern építőművész szám- Itálán újszerű műanyag bur- Jkolóanj’agban, pompás szí- Jnezékfajtálcban dúskálhat, -k Ezeknek variálásával olyan ^homlokzatokat formálhat, -Kamelyek eredetiségben, szép- őségben is megfelelnek a hajiadé művész, a modern em- Jber ízlésének, igényének. A J modern fejjel, haladó szem- -kmel vizsgálódó ember szármára — és nem is kell túlsá- -Kgos messzire mennünk, akár Ja József Attila, a litgymá- Jnyosi, vagy az Árpád-hídi la- -kkötelep helyenként igazán í meghökkentően szép együt- Jteseit vizsgáljuk, nyugodtan j vállalhatjuk a felelősséget az Jeljövendő nemzedékek előtt. JA hazai és az egész világ vajlóban haladó építőművészei -ka sima homlokzatok ötletes J színezésével, variálásával, az -(cépítmények tájolásával, a zöld kövezetek kialakításával máris * olyan együt teseket alkottak, * amelyek századok bírálatát £ bőségesen kiállják. Az építőiművész -számára pedig nem kis ; élmény, hogy a milliók honfoglalásának szállásmesteri tiszaiét tölthette be. n. Vincze Oszkár > Epítömfivészet régen és mm építészeti alkotásokon nem a gazdagon fodrozott kőcsipkék, a monumentális oszlopsorok és márványosarnokok dominálnak, hanem a nagy, előregyártóit építőelem, a gyorsított technológia, a praktikum, a levegő, a napfény, a tisztaság és az ember kényelmének okos szolgálata, és a viszonylag kedvező önköltség. A másik jellemző: az építmények nagy. száma. E két tényező fejezi ki korunk egyik legérdekesebb jellegzetességét. A letűnt korokban ugyanis a gyér számú hatalmasok számára épültek a 20—50—10C szobás kacsalábon forgó várkastélyok, olykor 10—20 évii (a piramisok egy-egy fárac életén át) épüllek. Ma a megbízó a kisember, a liözület szocialista országban pedig zömében a nép állama, amely a nemzeti jövedelem arányában nem 20—50—100 szobás kastélyokat, hanem százezer számra emberi lakásokai igyekszik építeni a dolgozó embernek. npermészetes, hogy korunk £ építészete szépségideáljában is szükségszerűéi más, mint a letűnt földi hatalmasságok korszakában volt Egészen logikus viszont, hogy e változásnak pozitív értékelésében az építőművész tudatában is tükröződnie kell amely nélkül nincs helyes tájékozódás e megváltozott világban, és a művész szemléletében elszakad a realitásoktól. Ha az építőművész az ú; építészeti stílusban nem s tömegek honfoglalási lehetőségét látja, érthető, ha munkájukhoz nem tud kellő ihletet meríteni. Ha viszont < művész a realitásoktól, a társadalmi, gazdasági és technikai valóságtól elrugaszkodik csak saját maga vallja kárát No, és még valamit, ami' művész ember aligha téveszthet szem elől: az antik korok egyszerű emberének lakás- viszonyait legfeljebb ásatásokból ismeri a művészettörténet. A rabszolga és job bágy mélyen az ember igény« alatt élt, és ez volt jellemzi mindenek fölött „lakásviszonyaira” is. Az egyszerű emberek jászlait az időjárás vagy a történelem vihara első suhintásra elseperte, és a korokból csak a hatalmasok építményei maradtak ránk. A; antik korokban az építőművész egy életen át legíeljebl egy-két műalkotást hozott lét re, a mai építész házsorok lakótelepek, sőt teljes városoi léptékében gondolkodhat. Ug: hisszük, művészi becsvágj szempontjából sem lekicsinyelendő feladat házsorok, lakó telepek, teljes városok épílet és a termelés közötti egj’en- súly megteremtése). • A gótika és a barokk korában az építőművész még kizárólag az uralkodó, a főurak és a hatalomban részes egyház bűvkörében alkotott. Azóta persze sok víz ömlött le a világ folyóin, és nagyot változott a világ képe. A hajdani Imperator, a mai király, az egj’ház „testi létük” ellenére már nagyobbára csak kultúrhistóri-a. Semmiképpen sem nagy megbízók többé, és mai változatukban mindenképpen dekadens intézmények, amelyek létükkel, cselekedetükkel művészi ihletben sem mozgósítják már az alkotó képességet. s e folyamat lényegében nem is újkeletű. A letűnt korok késői utódai látszólag még virágkorukat élték, amikor a valóban nagy alkotók, írók, költők, piktorok és építőművészek már mind szembetűnőbben a tömegek felé tájékozódtak. Már a hűbéri korszak alkonyán megkezdődött a nagy alkotók átorientálódása, és az emberi kultúra minden igazán nagy alkotója a nép igaza mellett tett hitet. Ami nagy alkotás, például az irodalom: Anatole France, Balsac, Thomas Mann, Wells és a többiek, a nagy orosz regényírók! Tolsztoj, Dosztojevszkij, Gorkij, a mi Petőfink, Vörös mart jmk, Adynlc, József Attilánk, avagy a muzsikusok közül Bartók Béla egész emberségéből megszületett, bizony nem az egek és a földi hatalmasságok dicsősége, hanem a milliók sorsa inspirálta. És a mai építésznek egészen nagy feladatokat kell megoldania. Soha a történelem során ekkora súlj’ú feladat nem nehezedett az építőművész vállára. A szó betű szerinti érteimében százmilliók „honfoglalásának” sikerét, tárgyi és esztétikai megoldását az építőművész tartja kezében. Tőkés és szocialista országban egyaránt százezer és millió számra épülnek lakóházak, zömében egyszerű emberek milliói számára, akik a világ folyása óta most első ízben és első nemzedékként jutnak egészséges, emberhez méltó, civilizált otthonhoz. Furcsa, de így van: nagy részük a beköltözés idején gj’akran nem is tudja használni e civilizált lakások technikai berendezését. Ez azonban mit sem változtat a lénj’egen: egyhamar megszokják, megszeretik és bizonyos idő múltán már örömüket lelik a világ ilyen irányú változásának nagy ajándékában. Kétségtelen, hogjr ezeken az be érezhetően változás. E korszakot műemlékként ma is klasszicista formák, a roman- ticizmus, az eklekticizmus, majd a kibontakozó kapitalizmussal együtt az úrhatnám szecesszió maradványai jelenítik meg: Európa nyugatán a múlt század vége, nálunk a XX. század eleje óta. Ez az iskola a földi javakban dúskáló új, még-még bugris polgárság ízlését fejezi ki az építészet formanyelvén, és valóban a világ élő építésztársadalmának becsületére szóljon, hogy ennek a stílusnak ma már talán sehol sincsenek epigonjai. Az építész társadalomban azonban még napjainkban is akadnak olj’an tervezők, akik a múlt nosztalgiáival telítve, a letűnt stílusiskolák bűvöletében élnek, és nevüknek a hallhatatlanság márványába vésését csakis úgj’ tudják elképzelni, ha mai, gyökeresen megváltozott gazdasági, társadalmi és kulturális körülményeink, más anj'agi és technológiai adottságok között a régi iskolák valamely változatában és főként egyedi, pazarló művekben szólalhatnának meg.. Ezek az építészek merőben figyelmen kívül hagyják, hogy a gótikához, a barokkhoz merőben más társadalom és más építési technológia tartozott, továbbá, hogy a gótika korában az építész kizárólag az égi és földi hatalom kiváltságosainak egyéni szükségletére, szeszélj'ére alkotott. A letűnt korok építésze tehát — és ezt nem elmarasztalóan, csupán tényként állapítjuk meg — csak a hatalmasoknak épített, műszaki, gazdasági és adminisztratív derékhadai számára csak a polgárság kénytelen többé-kevésbé emberséges otthonokat építem. Igazán tömegjelenséggé, tömegfeladattá azonban az építész munkája csak az utolsó három-négy évtizedben vált, amikor a városiasodás, mint a tőkés fejlődés velejárója, minden korábbi tendenciához képest sokkal nagyobb szerephez jutott. (Hozzájárult az utolsó 30—40 évben a lakásépítés tömegjelenséggé fordulásához, hogy a tőkés országok a szocialista világ „puszta létének” szug- gesztiójára is egyre inkább engedményeket tesznek és a növekvő emberi és lakásigények kielégítése során az egyszerű dolgozó ember lakásigényét is emberségesebb fokon igyekszik kielégíteni. A lakásépítés egyébként a legha- ladottabb országokban sem . tart lépést a zsükségletekkel, és még a szocialista országokban sem sikerült a szükségÄ letűnt századok művészeti iskoláira, stílus- irányzataira egyaránt az volt jellemző, hogy a művész zsebén, de fantáziájának, ihletforrásának egész bonyolult billentyűrendszcrén is a császár, az uralkodó osztály és az egyház szentháromsága, vagy e szentháromság egyik-másik mestere zongorázott. Nincs ebben semmi véletlen, hiszen a rabszolgának ás jobbágynak helyzetéből äredöen nem lehettek művészi igényei, és a művész szükségszerűen a megbízó kobzosává lett. így volt ez az épí- észettel is: a rabszolga jászlát ara osztotta ki, de a jobbágy bölcsője sem építész-tervezte állásban ringott. Mindez az smberi társadalom , gyer- nekcipös korszakában gyö- lerezett és szinte „természe- .es” állapot volt. Á nagy stí- usiskolák ránkmaradt remetei pedig a letűnt századok tataimasainak kihűlt csigahá- :aiként, mint korabeli műemlékek sugározzák az allto- ók géniuszának nagyságát. 5s e kincseket a társadalmi íáttértől teljesen függetlenül, nlnt az emberi kultúra, civi- izáció örökbecsű emlékeit írizzük és ápoljuk. A letűnt korok művészét i hatalmasok anj’agi beíolyá- án, a megbízó igényén kívül izonban feltehetően szellemi- norális tényezők is ihlették. 3 korok embere általában val- ásos volt. Emellett, érvel, logy a ránk maradt alkotások :enében, költészetben, pik- urában, szobrászatban és ermészetesen az építészetben s egyáltalán megszülethettek. Íz Akropolis alkotóit nj’ilván i korabeli, nagj’ hellén-kultú- a, a nagy misék, oratóriumok, lómok születését a mecenáló igyház kegj’es sugal mazásán :ívül nyilván az alkotó hitelek áramai is ihlették. Bizo- lyos viszont, hogy a középárban egy-egy építész életélen aligha adódott túlzottan ok alkalom géniuszának csil- ogtatására, mert például a :őcsipkéli fodrozatával díszlett gótikus dóm megépítése, i freskók és az aranyozás pom- lázatának születése a művész Jetét és energiáját olj'kor év- izedekre is lekötötte. Jelenősen meggyorsult az építés iteme a barokk, majd a késői- >arokk korszakában, amikor izonban a művészet még miniig az eget, és a nagy földi ha- almasságoli pompáját, di- ■sőségét zengedezte. A fes- ő, a muzsikus a hatalmasokiak alkotott, és az építész az Í0—100 szobás kastélyt a ki- ■álj’nak, püspöknek vagy egy- :gy világi főúrnak építette. Csak a polgárság történelmi >orondralép tével következett elmondottak, akkor egyszeri felvonulással minden munkát el tudnának végezni. Ez nagyon logikus is lenne, s rengeteg bürokráciát, le- és feliratot, levelezést s értekezést takaríthatnának így meg. Iíísz-c! — vagy maszeliltíil ? Számos visszaélésre ad lehetőséget, hogy a házilagos beruházással készülő építkezéseken sok esetben alkalmaznak magán kisiparost. Miért van erre szükség? A KISZÖV illetékese szerint „nem is ildomos” szövetkezeti szektornak magán- ipardst alkalmazni, amikor ott vannak a kisipari szövetkezetek. De vajon képesek-e kielégi- teni az igényeket? Szóban azt mondották, hogy igen, van emberük, anyaguk, ami csali kell. Csupán egy a kérésük, hogy a megrendeléseket az év elején nyújtsák be. A Beruházási Igazgatóságon található levelek és átiratok viszont arról tanúskodnak, hogy a KISZÖV által kijelölt vidéki szövetkezetek egymás után jelentik be, hogy anyaghiány miatt nem vállalhatják a munkát. így kerül aztán sor arra, hogy kénytelenek magániparosokkal is dolgoztatni, akiknek — hogy, hogy nem — mindig van anyaguk. A hozzáértés Gyakran előfordul, hogy az elkészült és üzemelő korszerű mezőgazdasági létesítményeknél korán jelentkezik a hiba. Ilyenkor mi történik? Szidják a beruházót, a kivitelezőt. Amikor utána néztek a dolognak, több esetben azt találták, hogy nem a felszerelésben volt a hiba, hanem a hozzáértésben. Megvan a korszerű, modern technikával működő üzem, de nincs hozzáértő ember, aki dolgozzon benne. A termelőszövetkezetek vezetőinek időben kellene gon- doskodnioli arról, hogy hozzáértő szakembert is képezzenek ki maguknak arra az időre, amikorra egy új létesítményük üzemképes lesz. Akkor nem fordul majd elő, hogy például a tojóház kazánja azért reped meg, mert nincs feltöltve, vagy a baromfinevelő ventillátora azért ég le, mert vastagon beburkolózott a csirketoliba. A. I. Közel két éve, hogy a Beruházási Igazgatóság megalakult, s átvette a termelőszövetkezetben épülő új létesítmények ügyeit is. Az elmúlt idő alatt elég sok szó érte a Beruházási Igazgatóság háza táját, s ez tette időszerűvé, hogy kissé részletesebben is megnézzük a tsz- beruházások dolgát. Nemcsak gazdasági kérdés ö r — A tsz-beruházás nemcsak gazdasági, hanem politikai kérdés is — mondta erről nagyon helyesen Kiss Sándor beruházási igazgató. S itt jelentkezik mindjárt az első gond. A Beruházási Igazgatóságnak, mint állami szervnek tervszerű munkáját sok esetben hátráltatja és gátolja az a tény, hogy a szövetkezetek önállóan,- közgyűlésük határozatai alapján, maguli döntenek belső ügyeikben. Ezért gyakran előfordul, hogy évközben módosítanak beruházási tervükön, vagy teljesen lemaradnak egy-egy előre megrendelt létesítményről. Jó lenne, ha a jövőben a tsz vezetőségek nagyobb felelősséggel és gonddal kezelnék maguk is a szerződéseket. A járulékos beruházások gondja Nem egy tsz-ben panaszkodtak már arról, hogy elkezde- 1 rieli építeni valamilyen nagyobb üzemegységet, például baromfitelepet, elkészüllek a termeléshez szükséges épületek, a járulékos létesít- , nények azonban * csak jóval később, vagy egyáltalában nem épülnek meg. A Beruházási Igazgatóságon ; ízt a következőkkel indokolták: ; — Az Építésügjn „Miniszté- • •ium csak a nagyobb összegű : beruházásra jelöl ki kivitelező : /állalatot, a 800 OOO forinton , aluli munkákra — s a járuló- j íos építkezés költségei ke- . resebbe kerülnek — magunk- : iák kell kivitelezőt keresni, s nehezen találunk. . Az építkezések több ütem- < ben folynak, a tervek is sza- : kaszosan készülnek el. A ;crmelő üzem az első ütembe artozik, ezért itt nincs prob- éma. Meg kellene találni a . módját annak, hogy az építő zállnlal egyszerre kapja meg i megbízatást az egész gazda- : sági üzem felépítésére, járu- ékos részeivel együtt. Mert : nint ahogy, ezt a Borsodi Ál- ami Énítőinari Vállalatnál A beruhúsúsi szondiai
