Észak-Magyarország, 1965. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-24 / 225. szám

Péntek, 1965. szeptember 24.

RSZAITM«GV ARORSZAC

3

Vasút-yiI lamosíí ás Miskolc és Szerencs között

9 ezer érkilométer telefonvezeték ti lolil alatt „Fókkálószerelés“ Hernádnémetiben — Több milliós 'megtakarítás — December 31-ig befut Szerencsre a villamosmozdony

A mikro-sínautóbusz egyenletes zúgással robog a síneken. Utasai, a vasútépítési kooperációs bizottság tagjai, látható érdeklődéssel néznek lei az ablakon. A felületes szemlélő úgy vélhetné, hogy a koraőszi napfényben fürdő tájban gyönyörködnek, a mesz- szire nyúló kukorica- és napraforgó táblákat, a még zöldellő fákat nézik. Vass Sándor, a MÁV Miskolci Igazgatóság műszaki ellenőrének szavai azonban másról tanúskodnak.

— Jól működnek a fényjjelzök.

— Igen — bólint Hrivnyák Gyula, az igazgatóság villamos csoportjának vezetője. — Megbízhatóbbak, mint a mechanikus jelzők.

— Szépen haladunk a villamosítással, az automatizálással. Több állomáson, Hernádnémetiben, Szerencsen már automatikus biztosító berendezések működnek. Zomboron most készítik.

— Néhány év és a fényjelzők. az integra-dominók után megvalósítjuk a távvezérlést is.

Felsözsolca és Hernádnéme- ti között, a sínek mentén apró sátrak sorakoznak. Mellettük s alattuk kábelszerelők ügyködnek. Gyakorlott mozdulatokkal szerelik. kötik egybe a föld alá kénvszeríte’tt telefonkábel ereit. Káity Ferenc főművezető és Buti Ferenc, a postaigazgatóság helyettes főépítésvezetője gyors számvetést készítenek.

— Összesen — közük — 8— 9 ezer érkilométer hosszú kábelt. csápkábelt kell lefektetnünk.

Hernádnémetiben a korláttal ellátott magaspálya kocsi tetején féltucatnyi felsővezeték szerelő füröszti arcát az • őszi napsugarakban.

— Az idő — mondja Simon József brigádvezető — nagyon kedvez nekünk. De jaj lesz, ha beköszönt a hideg, a tél. A zúzmara rátelepszik a felsővezetékre, az anyag hideg, nehéz. Ne is beszéljünk a süvítő szélről, a havas esőről.

— Sokan dolgoznak?

Fajkusz Imre, a szerelőki110 centiméterre fekteti le a kábelt.

Miskolc és Szerencs között most a távközlési építési főnökség az „úr”. Űk fektetik le az automatikus távköz biztosító berendezések kábeleit, szerelik a felsővezetéket, a régi, elavult karos szemaforokat modern elektromos fényjelzőkre cserélik ki. Vass Sándorból kikívánkozik a kérdés:

— És? Mikorra készültök el?

— Az oszlopállítással (összesen ezerötszázat kell beépíteni) november 20-ra elkészülünk. És december húszra mindent rendbe teszünk.

Szerencs és Zombor között a vágányhálózat úgy néz ki, mint a csatatér. Itt felbontott, sínek, ott aláverőgép, amott egy szerelvény most önti ki a kő terhét. És vasútépítő brigád vasútépítő brigádot elvégig.

Oldalt, az egyik részen, a szántó helyén nagy építkezés. Hrivnyák Gyula megjegyzi:

— Ez a remek együttműködés sok milliós eredménye.

__ ? I ?

— A vasútnak is, az

ÉMÁSZ-nak is szüksége van itt egy alállomásra. A két szerv megegyezett: minek

építsünk külön-külön, oldjuk meg együtt, egy alállomással. Csak dicsérni lehet ezt az észszerű gondolkozást, ami több milliós megtakarítással járt.

A zombori állomáson kicsit ünnepélyesen szállnak ki a mikró-sínautóbusz utasai. Valamennyien előre, a delta irányába néznek, ahol a sínpár délkelet irányba fordul.

— Ez az igazgatóság határa — jegyzi meg Vass Sándor. Nagy pillanat lesz. amikor ide érünk, s átadhatjuk a szerszámot a debreceni igazgatóságnak.

— December 31-ig befut a villamosmozdony Szerencsig — mondja Káity —, onnan már csak egy ugrás idáig.

— Igen — bólint Vass Sándor —, de addig az egy ugrásig még sok erőfeszítést kell tenni.

Csorba Barnabás

Takarékossági siker a diósgyőri nagyol vasztó m n ben

A diósgyőri nagyolvasztómű dolgozói, akik az év elején a felszabadulási versenyt kezdeményezték a Lenin Kohászati Művekben, példamutatóan helytállnak vállalásaik, kötelezettségeik teljesítésében. Termelési előirányzatukat hónapról hónapra ütemesen teljesítik, sőt, rendszeresen meg is tetézik. Eközben a takarékos gazdálkodás követelményeiről sem feledkeznek meg. így az idén átlagosan 13 kilogrammal használtak fel kevesebb kokszot egy tonna nyersvas olvasztásához, miáltal eddig kereken

lm vízmüvet építettéit Saióecseg doípozéi

Sajóecseg lakosságának az elmúlt években sok gondot és nehézséget okozott az egészséges ivóvíz biztosítása. A vízellátás megjavítására az ott élő dolgozók a Hazafias Népfront akcióbizöttságának segítségét kérték. A mérnökökből,, vízügyi szakemberekből álló bizottság tagjai, a falu dolgozóinak kérésére, korszerű«4ör- pe vízmüvet terveztek, amelynek felépítésére társulatot alakítottak. Ennek tagjai sorába több mint 200 család jelentkezett, vállalva, hogy az új vízmüvet anyagi hozzájárulással és részben társadalmi munkával építik fel.

Az elhatározást tett követte. A község határában levő sajó- bábonyi regionális vízmű fővezetékéből 2700 méter hosszú csővezetéket fektettek le a faluban, amelynek utcáiban 12 közkifolyót szerelteik fel. Ezek naponta 70 köbméter vizet is képesek adni a lakosságnak. A vízművek és a dolgozók társadalmi összefogásának eredményeként az új törpe vízmű nem egészen másfél év alatt mintegy 650 ezer forintos költséggel elkészült, és csütörtökön reggel a közkifolyókból megkezdhették az egészséges vízszolgáltatást.

négyezerölszáz tonna kokszot takarítottak meg.

Fegyelmezett munkájuk más vonatkozásban is eredményesnek bizonyult. A nyensvas minősége az előírthoz viszonyítva négy százalékkal javult. E hónapi ötszáz tonna többlettermelésükkel az év elejétől mostanáig mintegy 5600 tonna nyersvassal haladták túl esedékes tervüket. A többlettermelés azért is értékes és kívánatos, mert egyfelől a helyi martinüzem használhat fel ezáltal több nyersvas betétet: az acélgyártáshoz, másfelől az ózdi acélmű munkáját, anyagellátá- sát is segítik. A korszerűsített, teljesítményben lényegesen megnövekedett ózdi acélmű ugyanis ebben az évben mintegy 60 ezer tonna nyersvasat vár Diósgyőrtől. Ebből a mennyiségből eddig már mintegy 50 ezer tonnát el is szállítottak a diósgyőriek.-------n-O-n-----N

eayvennegy mill cs lérsts at; munka hiúMmmmm

Az Északmagyarországi Vízügyi Igazgatóság területén, Borsod és Heves megyében több vízgazdálkodási, belvíz- rendező, törpevízmű és tálajja- viíó társulat alakult az elmúlt esztendőkben. A társulatba tömörült termelőszövetkezetek és az állami, valamint az erdőgazdaságok területe meghaladja a félmillió holdat. E gazdaságokban főleg a belvízrendezés érint jelentős területeket. Az idén a különböző társulati munkákra több mint 44 millió forintot fordítanak. Ennek az összegnek csak igen kis részét fizetik arányosan a társulati tagok. Az összeg zömét az állam adja támogatásként a társulatoknak.

A Bodrogközben és a Takta- közben működő belvízrendező társulatok az idén másfél— másfél millió forint körüli ösz- szeget fordítanak a két belvizes területen csatornák és különböző műtárgyak építésére, valamint karbantartására.

rendeltség művezetője adja meg a választ.

— Összesen hatvanegyen vagyunk ezen a szakaszon. Itt. Hernádnémetiben húszán, a többiek végig a vonalon, Szerencsig.

— Borsodiak?

— Többnyire Hajdú megyeiek, van köztük somogyi és az jrskág különböző tájain lakó. Mi „országjárók” vagyunk. Hegyeshalomnál kezdtük, s a 'elsővezeték szereléssel meg re állunk Záhonyig. És most -ákapcsoltak a fiúk. Szeretőnek mielőbb megyéjük ha- árához érni. Közelebb az ott- lonhoz.

Az állomásról egy vasutas jukkán elő. Jelzi: újból szájad a vágány. A félre tolt ma- •aspálya kocsi lomhán meg- nozdul, néhány métert gurul. A szerelők ismét munkához álnak. Ügyes mozdulatokkal tzerelik az állomáson átnyúló 'elsővezeték pókhálózatát.

Szerencs közelében, a nyílt pályán áll meg a mikró-sínautóbusz. A sínek mentén, a hepehupás talajon egy lánctalpas és egy gumikerekű traktor vonszol egy ekeszerű alkalmatosságot. Az összekapcsolt járművek után egy keskeny, mély nyom marad.

— Hányodszor mennek? — kérdezi Káity Ferenc.

— Harmadszor — mondja a tralc torista.

— Akkor most a kábelfektetés következik.

— Igen.

— Ügyes szerszám ez — állapítja meg Káity. — A kábel- fektetéshez nem kell árkot ásni. Az árokhasító gép helyettesíti. az embert. 20—22 dolgozó munkáját látja el, s 100—

Ricset szeptember

IV.

Hűség

í

gy vélem, nem túlzók: Riese minden vonatkozásban szerencsés falu. Nemcsak adottságai és lehetőségei jók, hanem lakói is. Ricset rajongva szeretik az emberek. Az egyszerűek éppúgy, mint a tanultaibbak. Elmondanék, csak nagyon kurtán, néhány példát.

Vécsá Lajos bácsival kezdem. Hatvan éves ember. Egyetlen bánata, hogy páratlan tehetségű pufiját igazságtalanul agyonlőtte egy cigándi vadász. Azóta is követeli a vezetőségtől, hogy kerítsék elő a vadászt, és vonják felelősségre. Pásztor ember Lajos bácsi, kutyája utáni bánkódá- sát mindenki megérti.

Vécsti Lajos a háború előtti években községi páitszor volt. A .szarvasmarhái és a juhot szereti. A felszabadulás után is pásztorkodott még. de 1953- ban összeveszett rokonságával. Puskás Lajos főagronómus akkor a Bábolnai Állami Gazdaságban dolgozott. Vécsi Lajos bácsi hozzá folyamodott:

— Vigyél el innen, Lajos fiam. Tudod, milyen ember vagyok én, nem hozok szégyent a fejedre.

Puskás elvitte Lajos bácsit Bábolnára, Hogy milyen pásztorember, annak bizonyítására a hely rövidsége miatt kénytelen vagyok számszerű adatokat idézni, a Bábolnai Állami Gazdaságban abban az időben 80 szarvasmarhát két ember őrzött a legelőn. Vécsi

Lajos bácsi ezen felettébb elcsodálkozott. Azt mondta, neki adjanak legalább háromszáz jószágot. Volt egy 280 darabos gulya, csupa exportra leszerződött növendék tinó. Ezeket bízták az öregre. És olyan export-jószágokat nevelt, hogy a svájci kereskedő külön megjutalmazta.

Jól érezte magát a bábolnai gazdaságban, de amikor megtudta, hogy Ricsén termelőszövetkezet alakult, azonnal szedte a sátorfát és hazatért. — „Ügy érzem, immár otthon a helyem. Csak jószágot adjatok nekem, a többivel nem törődöm.” — . Ezt írta levelében az elnöknek. Azóta otthon dolgozik. Senki sem vitatja, hogy jelenleg ő a legjobb állattenyésztő a ricsei termelőszövetkezetben. A Bábolnai Állami Gazdaságból azonban még ma is érkeznek levelek, amelyekben visszahívják Lajos bácsit, és igen jó fizetést ígérnek neki. Ö viszont így válaszai:

— Értsétek meg, itt idehaza vagyok, ez a szülőföldem, mely kedvesebb nekem minden más tájnál. A rokonokkal is kibékültem, nagyon jól megvagyunk a közösben. Ami pedig a fizetést illeti, többet keresek itt, mint az elnök. Mindig kétezer forint fölött van a havi elszámolás, de a háromezer se ritka ...

Lajos bácsi most: a Tisza partján tanyázik. Nádkuny- hóhan lakik, és éjjel-nappal őrzi a szövetkezet jószágait,

P

uskás Lajost is a szülőföld szeretete, a Bodrogközhöz való ragaszkodás, a törhetetlen hűség hozta vissza a Dunántúlról. A hűség hozott vissza több mint száz embert, az iparból. A hűség, a szülői óidhoz, a szelíd bodrogközi tájhoz való szerelmes ragaszkodás él az emberekben is. És micsoda szorgalom fakiad ebből a hűségből! Tanítani kellene az iskolákban és a tanfolyamokon. Filmet, regényt lehetne írni erről a szorgalomról, amelynek a hűség, a szülőföld szeretete a legbuzgóbb forrása, s ez a szeretet és hűség ma már egyet jelent a közös hűséges szolgálatával.

De egy emberről külön és többet kell beszélni.

Daku Andrásnak hívják. Az ő hűsége is szakadatlan, pedig már rég nem lakik Ricsén. Az ÉMÁSZ-nál dolgozik Miskolcon, részlegvezető. De minden, ami Ricsén villamosított;, a házak villogó égőitől a takarmánykeverő üzem villamosításáig — Daku András műve. Ö villamosította a falut, a darálást, a gépparkot, az istállókat, a hajtatóházat. Ö tervezte és építette a sertéstelep villamosítását. Szóval, ahol fény villan, vagy energia dolgozik, ott mindenütt Daku András dolgozott.

Daku, Puskás Lajos régi barátja, gyerekkori cimborája. Mindketten túl vannak már a negyvenen, de ma is a kamaszkor ragaszkodásával szeretik egymást, Dakut hívni se leéli, megy magától, évek óta minden szabadidőjét, as évi

Képek a Diósgyőri Gépgyárból

Fogaskerék megmunkálás.

Katonás rendben sorakoznak a szállításra kész bukóprések.

rendes szabadságát is Ricsén tölti és dolgozik. Villamosít, Ez az egy szó mindent megmond munkájáról. Kocsi József elnök viszont már haragszik is Dakura. Miért?

— Én még ilyen szerény embert nem láttam — indokolja haragját. — Az már túlzás, amit Daku csinál. Százezreket' érő munkákat végez el a termelőszövetkezetben, és egy fillért se fogad el. Próbáltuk már, hagy burgonyát, hízott sertést, vagy valami más, hasznos terményt adunk neki. Az istennek se hajlandó elfogadni, pedig családja van, tudná hasznosítani ...

B

eszélgettem ezzel az emberrel. Eleinte azt hittem, tíz mondatot se tudok kiszedni belőle, de amikor megértette, hogy a mezőgazdaság villamosításáról és Ricséről van szó, meg- eredtt a nyelve.

— Tizenöt éve izgat a mező- gazdaság villamosítása — mondotta. — Ez nagyon gyenge pontunk. Az fáj nekem, hogy a mezőgazdaság-- bam, tehát a falvainkban befektetett villamosítási beruházás alig jövedelmez. Százezrei- forintos beruházás egy esztendőben mindössze két forint hasznot hoz kilowattonként. Ez kevés. így nagyon sokára térül vissza a beruházás. Nem használjuk ki a villamosítás adta lehetőségeket. Termelőszövetkezeteink még mindig a drága robbanómotorokkal dolgoznak, holott a villamosmotorok sokkal olcsóbbak, egyszerűbbek és üzemeltetésük is biztonságos.

— Mire gondol? Mit lehetne villamosítani ?

— Mindent. Az öntözést, amit Ricsén meg is csináltam, a cséplést, az állattenyésztést.

a takarmánykészítést, a tejkezelést, a magtisztítást, a zsákolást, a kazlazást, a szárítást, de még a talaj munkákat, a szántást, és a vetést is. De ezzel nálunk keveset törődnek. Például, még mezőgazdasági villamosmérnöki fakultása sincs egyetemeinknek. Pedig nem adok neki tíz évet, a mezőgazdaság legnagyobb feladata a villamosítás lesz...

Daku András villamosipari technikumot végzett és két évig járt egyetemre, amit családi okok miatt hagyott félbe. Azóta egész sor tanfolyamot végzett. Szakmája: géplakatos, műszerész, motorszerelő, traktoros, gépész, esztergályos és villamossági technikus. Hat évig tanított iparitanuló iskolában is. Hogy mennyi ötlete, elképzelése van, azt felsorolni is sok lenne. Beszélgetésünkből mindössze néhány mondatot: idézek még.

— Az embernek arra való az esze, hogy gondolatokat termeljen vele — mondta. — Aki az eszét állandóan gondolkodásra használja, és nem önzésre, vagy más egyéni érdekeket hajhászó célokra, annak vannak nagyszerű ötletei, olyan elgondolásai, amelyek a közösséget szolgálják. És ennyi az egész. Állandóan gondolkozni kell...

— Mi a legnagyobb vágya? — kérdezem Daikutól.

— Hazatérni Ri cséré, a termelőszövetkezetbe.

— Mi ennek az akadálya?

A

z, hogy még a ricsei termelőszövetkezet sem tud egy viillamossáigi szakembert állandóan alkalmazni. De hiszem, hogy eljön ennek is az ideje, és akkor hazatérek. Ezt a napot alig várom...

Szendrei József (Folytatjuk^