Észak-Magyarország, 1965. július (21. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-09 / 160. szám
Világ proletarian egye süli etek? A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXL évfolyam, 160. szám Ara; 50 fillér Péntek, 1965. július 9. Déi-Vietnam: A szabadságharcosok területnyereséget ® Partizán-csapdába rohant és isW las»! megsemmisült egy dél-vietnami A dél-vietnami kormány és az amerikai hadvezetőség szempontjából nagyon nehézzé vált a helyzet a közép-vietnami fennsíkon. Az UPI jelentése szerint a Vieteong a csütörtöki nap folyamán is számos sikeres ütközetet vívott cs területnyereséget ért el. Minden jel arra vall, hogy hamarosan be kell vetni azt a nyolcezer amerikai tengerészgyalogost is ellenük, akit szerdán Da Nang-ban szállítottak partra. A kiéleződött helyzetből katonai megfigyelők ismét arra következtetnek, hogy a mostani monszu- nos időszakot a DNFF valószínűleg felhasználja arra, hogy Dél-Vietnam északi és déli részét elválassza egymástól: elvágja az ország „darázsderekát”. Kedden éjjel elesett Dák To, amely valamivel több mint 30 kilométernyire fekszik Kontumtól. Amerikaiakkal . megerősített dél-vietnami kormánycsapa- tókat küldtek a helyőrség felmentésére. Az egy zászlóaljnál valamivel kisebb egység azonban csütörtökön délelőtt, Saigontól hatvan kilométernyire észak-nyugatra az egyik partizán-egység ' csapdájába rohant és az AP jelentése szerint a háromszáz főnyi dél-vietnami alakulat szinte teljes egészében megsemmisült. Négy amerikai „katonai tanácsadó” is a zászlóaljjal tartott. Sorsuk ismeretlen. Déltájban a DNFF nagyszabású akciót indított Binh Duong tartományban, Xom Dua alakulat « Nyugtalanság Saigonban © A Pentagon szerint Hanoit is bombázni kellene helyőrség ellen. Aknalövedékek csapódtak Trim Tam helységre is. A kormánycsapatok és az amerikaiak veszteségét még nem közölték. A Saigontól 55 kilométernyire északra fekvő „D-hadi- övezetben” amerikai, dél-vietnami és ausztráliai egységek csütörtökön folytatták a „tisztogató hadműveleteket”. Ezt az akciót péntekre akarják befejezni. Az UPI jelentése szerint nemcsak a katonai, hanem a politikai helyzet miatt is megint jelentős nyugtalanság tapasztalható Saigonban. Úgy ’ vélekednek, hogy „amennyiben hatalomátvétel előkészítése folyik, akkor amögött Pham Ngoc Thao ezredest kell keresni”. Washingtonból érkezett hírek szerint a Pentagonban és jobboldali republikánus kongresszusi körökben egyre többet beszélnek arról, hogy az amerikai gépeknek a demokratikus Vietnam fővárosát, Hanoit is támad- niok kellene. A Fehér Ház szerdán sajtó- közleményben elutasította a javaslatot, azzal a sajátságos indokolással, hogy Hanoi és Haiphong védelmére szovjet segítséggel létesített légvédelmi rakétakilövőhelyek „veszélyeztetik az amerikai katonai személyzet életét”. „Az amerikaiak százezerre akarják növelni vietnami csapataik létszámát. De minél többen lesznek Vietnamban, annál nagyobb katasztrófa szakad rájuk. Úgy járnak majd, mint a franciák” — jelentette ki egy egyiptomi hetilapnak adott nyilatkozatában Giap tábornok, a Dien Bien Phu-i győ- \ ző, aki a felszabadító erőket | diadalra vitte a franciák utolsó vietnami erődjében. Az A] Musszavar című hetilap csütörtöki számában, megjelent interjúban Giap tábornok kijelentette: az Egyesült Államok most ugyanazokat a hibákat véti, amelyek a franciák indokínai vereségét okozták. Építőtábor, 1965 A nyári szünidőben több ezer középiskolás dolgozik az építőtáborokban. Szécscnysziget határában készült, a Ivulich Gyula ifjúsági építőtábor fiataljairól, rét- és legelőgazdálkodás megjavításán fáradoznak.. Képünk A Csökkenőben van a dunai árvízveszély Fehér Lajosnak, áss árvízvédelmi kormánybizottság elnökének nyilatkozata Frei—De Gaulle tárgyalások De Gaulle francia köztársasági elnök csütörtökön délelőtt Elutazott Helsinkibe a magyar békedelegáció Csütörtökön elutazott Helsinkibe a július 10-én kezdődő Béke-Világkongresszuson részt vevő magyar delegáció. A küldöttség vezetője dr. Sík Endre, az Országos Béketanács elnöke. Tagjai: dr. Bognár József egyetemi tanár, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének elnöke, dr. Brezanóczy Pál címzetes püspök, apostoli kormányzó, D orvosi István újságíró, dr. Dezséry László, az Országos Béketanács főtitkára, Hubay Miklós író, a magyar Pen Club főtitkárhelyettese, Je- szán Sándorné, a Miskolci Pamutfonó szakszervezeti bizottságának titkára, dr. KálMegnyílt az Oroszországi parlamentjének ülése Csütörtökön megkezdte munkáját az Oroszországi Föderáció (OSZSZSZK) parlamentjének ülésszaka. Az ülésszak munkájában részt vesznek a Szovjetunió Kommunista Pártja és a szovjet kormány vezetői. A csütörtök délelőtti /ülésen Valentyin Gyakov, az OSZSZSZK minisztertanácsának elnökhelyettese számolt be a kereskedelem és a közét- írrrrtetés megjavításának kérdéseiről. dy Zoltán evangélikus püspök, Petliő Tibor újságíró, dr. Réczei László tanszékvezető egyetemi tanár, az Országos Béketanács alelnöke, Sebestyén Nándorné, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának osztályvezetője, Tolnay Klári kétszeres Kossuth-dijas színművésznő, dr. Zsebök Zoltán Kossuth-dijas egyetemi tanár és dr. Bácskai Tamás egyetemi docens, a Nemzetközi Béke Intézet magyar munkatársa, aki Helsinkiben csatlakozik a delegációhoz. másodszor is fogadta Eduardo Frei chilei elnököt. Az AFP tudósítója szerint a két államfő nemzetközi problémákról, elsősorban latinamerikai kérdésekről tárgyalt. A tudósító utal De Gaulle elnöknek a szerdai vacsorán elhangzott kijelentésére, amely szerint „Franciaország és Chile a jövőben együtt kíván működni nemzetközi síkon, mégpedig nem epizodikusán és ötletszerűen, hanem állandóan és szervezetten. Frei négy napot tölt Francia- országban. Onnan Angliába és Nyugat-Németországba utazik. Az MTI tudósítója felkereste Fehér Lajost, az árvízvédelmi kormánybizottság elnökét, akitől az árvízvédelemmel kapcsolatos néhány időszerű kérdésben a következő nyilatkozatot kapt'd; — Csökkenőben vari a dunai árvízveszély. A folyó felső és középső szakaszán az élet megszokott rendje már majdnem mindenütt visszaállt Jelentős károk és veszteségek keletkeztek — A megfeszített védekezés elhárította a katasztrófát, de a magas és hosszantartó vízállás következtében jelentős károk és veszteségek keletkeztek. A közvetlen és közvetett károk (termeléskiesés) összege az eddigi becslések szerint csak a dunai árvíz következtében sok százmillió forint. Ezek részben személyi jellegűek, részben gyárüzemeket, szövetkezeteket, állami gazdaságokat, erdőgazdaságokat, s egyéb közületi szerveket érintenek. — A Duna menti árvíz következtében eddig több mint 1400 épület — többségében lakóház — erősen megrongálódott, 80 pedig összedőlt. Jelentős kár ez, különösen ha azt is számításba vesszük, hogy a nyugat-dunántúli árvíz következtében már 350 ház teljesen megsemmisült, mintegy 870 pedig megrongálódott. — A károk helyreállítására a kormány megtette a szükséges intézkedéseket. Az érin-! szeretettel Megkezdődött az aratás a Bodrogközben Visszahúzódóban vannak már az árvizek, s az utóbbi napok melegre fordult időjárása az esős, hűvös tavasz ellenére is behozott vagy hét hetet a lemaradásból a kalászosok, kapások fejlődésében Borsod északkeleti csücskében, a Bodrogközben is, úgyhogy itt is megkezdődhetett az aratás. Elsőnek a nagyrozvágyi Rákóczi és a dámóci Üj Barázda Termelőszövetkezet gépei álltak a sárga árpatáblába, hogy levágják, kicsépeljék és mennél előbb magtárba juttassák ezt a fontos abraktakarmányt. Utána következik a homokos talajon a rozs, de mire az árpával és & rozs- zsal végeznek, minden bizonynyal beérik a mintegy 20 ezer holdnyi búza is a sátoraljaúj- helyi járás területén. A járási pártbizottság és a járási tanács a termelőszövetkezeti vezetőkkel együtt minden szükséges intézkedést megtett az aratás gyors, zökkenőmentes lebonyolítására. Nagy körültekintéssel, kellő időben hozzáláttak a szervező munkához. A pártbizottság és a járási tanács közös intézkedési tervet készített, a községekben pedig a helyi tanácsok, nőbizottságok és népfrontbizottságok a termelőszövetkezeti vezetőséggel együtt vitatták meg az aratásra való felkészülés kérdéseit. Ügy határoztak, hogy amennyi gabonát csak lehet, azt mind géppel vágják le, de ahol a gabona dőlt, vagy ha a munka úgy kívánja, táblába állnak az előre megszervezett kaszás-brigádok is. A járás területén egyébként 95 kombájn, 27 rendrearató és 57 aratógép áll teljesen kijavítva, munkára készen. A gépek a megfelelő számú kezelő személyzettel mind kivonultak körzeteikbe, hogy a most következő hetekben 30 ezer holdnyi kalászost gyorsan, kiváló minőségben, a lehető legkisebb százalékú szemveszteséggel learathassák, betakaríthassák a sátoraljaújhelyi járás területén. fft. }.) tett megyékben mindenütt helyreállítási bizottságok alakultak, s már el is kezdték a munkát, — Az árvízsújtotta területekre szükséges építőanyagot átcsoportosítottuk. Az árvíz- és belvízkárt szenvedett, továbbá a csapadék és a magas talajvíz miatt átázott mintegy 300 ezer kát. hold terület újra vetéséhez, illetve bevetéséhez a vetőmag nagyobb részét hazai forrásból, részben pedig a Szovjetunió segítségével biztosítottuk, Megmozdult a társadalom — Ahogy korábban a gátak, az emberi életek és anyagi értékek védelmére: az utóbbi hetekben az árvízsújtotta lakosság megsegítésére megmozdult a társadalom is. A segítőkészségnek és együttérzésnek sok ezer példája mutatkozik meg az eddigi felajánlásokban. A pénzben történő adományokon kívül számos üzem és szakmunkás vállalta, hogy kőműves, asztalos, mázoló, villanyszerelő, s egyéb munkával járul hozzá a megrongálódott, vagy összedőlt családi házak, termelőszövetkezeti stb. épületek helyreállításához. De a segítőkészség olyan módon is megnyilvánult, hogy egyesek a bajbajutott családok gyermekeit kívánják magukhoz venni és ezzel átmenetileg pótolni az elveszített otthon melegét. Több szakszervezeti üdülő elsősorban az árvízkárosultak gyermekei részére ad nyaralási lehetőséget. — A gyűjtés során elsősorban pénzfelajánlásokat fosodnak el. Eddig a dolgozók többsége egy napi keresetének megfelelő összeget ajánlott fel. Természetesen, aki ennek felét, harmadát kívánja, azt is köszönettel nyugtázzuk. Mindenki önként annyit ad, amennyit meggyőződése diktál és saját anvagi lehetősó- "ri megengednek. — Az árvízsújtotta megyékben megalakult gyűjtési bizottságok egyben a segélyezéssel kapcsolatos tennivalókat is ellátják. A segélyek kiosztásánál az arra illetékes társadalmi szervek is közreműködnek. s körültekintő, gondos mérlegelés alapján döntenek a felhasználásról. Ez biztosítéka annak, hogy a lakosság százezreinek nagy és együttérzéssel adományozott forintjai valóban azokhoz jutnak el, akik arra rászorulnak. A befolyt összegeket személyes károk pótlására fordítják — Az országos gyűjtés útján nyert összeget személyi segélyezésre lehet felhasználni. Ezt azért hangsúlyozom, mert az utóbbi ■ napokban elterjedtek olyan hírek, hogy a segélyakció során befolyt összegeket „OTP-kölcsön formájában” fogják megkapni a károsultak. (Az 1954-es árvíz alkalmával volt is ilyen intézkedés és gyakorlat.) Elterjedtek olyan hírek is, hogy a gyűjtésből befolyt összegeket közületi károk helyreállítására fogják felhasználni. Mindkét híresztelés teljes félreértésen alapul. Az árvízvédelmi kormánybizottság úgy döntött, hogy a mostani gyűjtés útján nyert összeget kizárólag személyi károk pótlására, tehát a károsultak közvetlen megsegítésére — lakás- helyreállításra, lakberendezés pótlására stb. — szabad és kell felhasználni. A befolyt ösz- szegből a gyorssegélyek osztása már a jövő héten megkezdődik. — A társadalmi gyűjtés ösz- szegéből nyújtott segélyeken kívül az árvízsújtotta családok az épületkárok helyre- állításához kamatmentes ÓTP- kölcsönt kaphatnak előtaka- rékossági követelmény előírása nélküL Száztíz napja folyik a védekezés — A tönkrement, illetve megrongálódott lakások tulajdonosainak, továbbá a vízzel borított mezőgazdásági területeken gazdálkodó termelőszövetkezeteknek az 1965. évi ház-, föld- és jövedelemadót, valamint a biztosítási díjat elengedik. Részleges károsodás esetén az engedmények alkalmazása a károk arányában történik. — A száztíz napja folyó védekezésben és a kárt szenvedett lakosoknak megsegítésére irányuló, s egyre jobban kibontakozó társadalmi gyűjtésben is az összefogás felemelő példáját mutatta meg az ország népe. Bízunk benne, hogy — az árvízvédekezéshez hasonlóan — a széleskörű társadalmi gyűjtést is siker koronázza.