Észak-Magyarország, 1965. március (21. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-07 / 56. szám

Vasamon, T965. március *1.

fiSZAKMÄGYARORSZÄG

7

Reflektorfényben KODÁl¥ ZOLTÁN

Kodály Zoltán életműve tagadhatatlanul 0. leghalványabb kétséget kizáróan a miénk. Nekünk, rólunk beszél. Éppen ezért korszakos jelentőségű. Általános érvényűvé tudta emelni sajátos nemzeti mondanivalóját, az

emberiség ügyévé növelte azt, aminek eredete a mi népi kultúránkból, történelmünkből, folklórunk értelméből, indulati töltéséből, formakincséből gyökerezik.

Ezért lesz indokolt, ha meghallgatjuk, miként vélekedik róla — s ezen keresztül tehát rólunk — a külföld. Mit ír Martinov, jeles szovjet zeneszerző és esztéta?

„Miért szeretik nálunk Kodály muzsikáját? Azért, mert tisztán népi, mert igaz s mert magas művészettel jeleníti meg Magyarország arculatát, népének érzelmeit. Megértjük és hozzánk közelállónak tartjuk azt a lángoló

szere tetet, amellyel Kodály népének dalai felé fordul. Tudjuk, hogy életének nagy részét a dalok összegyűjtésére és tanulmányozására fordította.”

'Szaporíthatnánk az idézeteket. A lényeg azonban kibontakozhatott így is. A külföld azt érzi Kodály életművében, amit mi magunk pontosan tudunk róla: alkotásainak népközelségét.

Hosszú út vezetett a századforduló romantikus zenei nyelvétől addig a legfontosabb dolgok természetes méltóságához tartozó egyszerűségig, ami a mai Kodály Zoltánt jellemzi. Puritán alkotó. Npmcsak közismerten puritán életvitelére célzunk itt, ami híján van mindenfajta „művészkedésnek”, artisztikus nagyképűsködésnek és különcködésnek. Művét, mondanivalóját. és művészi nyelvét jellemzi ez a letisztult egyszerűség. Kodály a bonyolultságot foglalja össze s fejezi ki egyszerűen, világosan, mondjuk így: demokratikusan. Nyelve a nép nyelve; nemcsak a tudós kutató buzgalmával, hanem az alkotó kíváncsiságával, s demokratikus szenvedély- lyel figyelt a népre, hogy zenei anyanyelve minden erejét és finomságát ellesse. S azt, amit a nyelv sommáz, a művészi tartalmat: az emberi kapcsolatok, plebéjusi indulatok, vonzások és taszítások érvényes törvényeit. Ko-.j dály —- nagy pályatársával, barátjával, hű szövetségesével, Bartók Bélával együtt — tudta, ho-gy honnan kell merítenie, s azt is tudt: hogy miért. Hősei nem afféle tarka díszlet- elemek. Szűkszavúsága: lényegmondás. Nem a tarka képzelet, a gazdagság, a nagy színskála hiánya, hanem kérlelhetetlen következetesség, ragaszkodás az óriási választékból meglelt legjobb, legérvényesebb, a legtalálóbb zenei hasonlathoz.

Ezért érzi úgy Kodály hallgatója, hogy Háry János nem dalolhatna másképpen, mint ahogy dalol, a Budavári Tedeum nem szólhat, a székelyfonó nem fogalmazhat másképpen: ez a mondanivalói és nyelv egység'e.

S mert hogy művészete a miénk, elidegeníthetetlen sajátunk, megtoldhatjuk mondandónkat: a mai Magyarországnak, népünk beteljesülő vágyainak is nagykövete Kodály Zoltán.

Abody Béla

A műszaki tanácskozás a vége felé jár. Fogy a mondanivaló, akadozik, lanyhul a figyelem. Többen titokban, vag.y kevésbé leplezetten órájuk számlapjára lesnek, s fanyar mosollyal állapítják meg: elhúzódott a tanácskozás. Hirtelen egy szenvedélyes, túlfűtött hang ajzza fel a hangulatot.

— Elvtársak! Most, amikor pártunk és kormányunk lépten-nyomon hatalmas erőfeszítéseket tesz a gazdaságosságért, a takarékosságért, nálunk szemérmetlen pazarlás folyik...

A tanácskozók szeme kikerekedik, részint a szenzációs bejelentést váró kíváncsiságtól. részint a rájuk nehezedő bizonytalanságtól, hátha olyanról van szó, amiről nem tudnak ugyan, de felelősek érte. Kicsit megkönnyebbülnek. Egy gépről beszél a felszólaló, amelyben rossz egy alkatrész, s napok óta folyik az olaj. Sebtiben ki is számolja, hogy mennyi kárt okoz ez.

— És az egész — mondja

dörgő hangon — egy telefonon múlik. Mert csak szólni kell, az alkatrészt kocsiba dobják és hozzák is.

— Csak egy telefonon múlik? — kérdezd az üzemvezető.

— Igen.

— Ügy tudom, ez a gép a

Jegyzetek

................

»

‘iMtnmtimun

maga hatáskörébe is tartozik.

— -Igen.

— Hát akkor miért nem veszi fel a hallgatót?

Most a bíráló szemei kerekednek ki. Olyan arccal néz körül a jelenlevőkön, mintha halálos sértés érte volna. Ügyannyira, hogy a látható sértéstől, megdöbbenéstől csak egyetlen szót tud ki- nyögni.

— Ééééén?!

A szakszervezeti választáson már elmondtak mindent.

ami jó, s mindent, amin Javítani kell. Ám az egyik választó most rukkol ki a nagyágyúval.

— Szaktársak! Egyetértek az előttem szólókkal abban, hogy a titkár elvtárs jól munkálkodott. De hát ugye, a titkárnak magánéletében is példát kell mutatnia. De a titkár szaktárs néha megfeledkezik magáról. Bizony, egy kicsit húsvétkor is jobban a pohár fenekére nézett, mint szabad lett volna.

Hát, ez kemény bírálat. A hallgatók kicsit sajnálják is a titkárt, kár ennyire „rászaladni”. Feltűnő,' hogy a titkár nem vág borús arcot, inkább gyermekien édesen mosolyog. No, majd a válaszadáskor. A titkár nem is kerülgeti a ..forró kását”.

— Megbíráltak, hogy húsvétkor egy kicsit jobban a pohár fenekére néztem. Igaza van a szaktársnak. Nem is cáfolhatom meg. Ugyanis együtt ittunk a szaktárs pincéjében.

Tengeri betegségben szenvedők, figyelem!

New Yorkban bejelentették, hogy siker-ült pontosan megállapítani az okát, núéi-t kapnak oly sokan „tengeri betegséget” nemcsak hajón, hanem repülőgépen, sőt vonaton és autóbuszon is. A rendkívül elterjedt bániakon ellenszerét egy antibiotikumban vélték megtalálni, amely megszünteti a belső fülben található egyensúly- szervünk rendellenes működését. Ez a szerv az úgynevezett

vesztibuláris labirintus, az ember egyensúlyának és mozgásának fő irányítója. Jelzéseket küld az agyba minden irány- változásról és gondoskodik róla, hogy testünk egyensúlyban maradjon. Megállapították, hogy valahányszor a vesztibuláris labirintusban levő apró hajszálak* szokatlan ingernek vannak kitéve, hamis jelzéseket továbbítanak az agyba, s ez szédülést, rosszujlétet okoz. A streptomicin nevű antibiotikummal sikerült bizonyos majomíajtáknál megakadályozni a tengeri betegséget, s most arról van szó, hogy ennek az antibiotikumnak megfelelő adagolásával kizárják a káros mellékhatásokat, és hatékony gyógyszert készítsenek a tengeri betegség megakadályozására.

Állal a következő téli olimpia lenne...

, Kétórás vonatutat kell meglenni Helsinkitől, hogy az utas megérkezzék Lahtiba, Finnország negyedik legnagyobb városába. Nem is akármilyen utazás ez, mert a környék lenyűgöző, és szépsége alig hagyja magára az utasokat. Hegyóriások fénylő havas csúcsaikkal a téli természet gazdagságát valósággal ontják magukból. . Valaki „Észak gyöngyének’’ is nevezte ezt a vidéket. Joggal, hiszen a finnek féltve őrzött gyöngyszeme ez, amellyel terveik vannak, mégpedig komoly, megfontolt indokok alapján. •

A finn szervezőkészség és vendégszeretet, de nem utolsósorban az idegenforgalom értékes oldalának ismerete révén sok mindent elkövet, hogy egy-egy nagyobb világmegmozdulás valamelyikének lebonyolítása országukban történjék. (Pl.- VIT,' béke-világtalálkozó, világkongresszusok stb.). Ezen óhajuk vár megvalósításra akkor, amikor kérték, hogy az 1968. évi téli olimpiai játékokat országuk helyzeti adottságainak megfelelően, hazájukban rendezhessék.

Bár 1988. még messze van. de a jó propaganda és a téli sportok kedvelőinek érdekében is, ismertető anyagukat már 1964-ben elküldték a világ minden részébe. A 12 oldalas, képekkel bőven tarkított kiadvány részletesen ismerteti mindazon feltételeket és lehetőséget, amelyek kapcsolatosak a téli játékokkal. A különböző téli sportágakon kívül bemutatja azokat a létesítményeket. — szállás, étkezés, közlekedés és egyéb szórakoztató helységek — amelyeket a sportkedvelő közönség igénybe vehet és így az olt eltöltött napok a kellemes emlékek kísérői lehetnek.

A 71 000 lakosú városka Finnország déli részén tálaiból 2 villamosfényárban úszik, de ezen kívül még 3 kisebb sáncot is építettek: A sí-stadiontól indulnak a futó- és tréningpályák, amelyek közül az egyik elvezet Dél-Finnország legmagasabb emelkedőjére, a Tiirizmaára. A környéken két iúristaház biztosítja a sportolók részére a frissítő italokat.

Az olimpiai falu elhelyezésére az itt épült hatalmas ipariskola nyújt alkalmat. Az épületben megtaláljuk a fedett úszócsarnokot, ezen kívül kényelmes szállást, valamint étkezési lehetőséget biztosít a nagyszámú tanterem. Az épület közvetlen a sí-stadion bejáratánál áll, amelynek másik oldalán sportház található; ahonnét a lelátók kitűnő áttekintést nyújtanak a drukkoló közönség számára. Lahtiban 48 sport-klub létesült és 15 000 tagot számolnak, akik 23 féle sportot űznek. Ezek közül meg

tőjével, izgága kedvre hangoló borpincéivel, s elhagyott bokraival, amelyek egyik- másikához csintalan emlékek fűznek csillagos éjjel, vad csókokkal s lányokkal, akiknek neve, alakja, hajaszíne és szá- jaíze is hajh’ elmerült mar a feledésbe.

É

s az Avas alatt a büdös kis patak, a Szinva, amely hajdani kölyökkorom- ban papírhajóimat néhány méter után elmerítette, de vágyaimat a Sajón, Tiszán és Dunán keresztül kirengette a tenger végtelenségébe. A Szinva partján ott áll a vad- gésztenyefasorral szegélyezett gimnázium, amelynek nyolc évig voltam a diákja. Most vakáció van, teremtett lelket sem látok, csak árnyakat a múltból. Huszonhárom évvel ezelőtt érettségiztem, azóta jóformán megszakadt minden kapcsolatom tanáraimmal és osztálytársaimmal. Legszívesebben magyar tanáromra emlékszem vissza, a halk és finom dr. Kosztolányi Zoltánra, aki szeretett s mint önképzőkört tanárelnök, azt hiszem, egy kicsit büszke is volt költői sikereimre. Nagyon szerettem Budai József tanár urat, aki természetrajzot tanított s arról volt nevezetes, hogy gyűlölte a Habsburgokat és szabadságverseket szavaltatott a fiúkkal. Egyszer éppen a Kard és láncot szavaltam, amikor belépett az osztályba Gyéresi Kálmán tankerületi főigazgató. Ránéztem a tanár úrra kérdőn, hogy a magas látogatóra való tekintettel ne szakítsam-e félbe a szavalást? De a tanár úr rámszólt: „Folytasd!” Hát folytattam.

... Es a mennynek s a pokolnak

Két szülötte, a szabadság S szolgaság, a Kard s a lánc Harcot üz élet-halálra .

Mikor befejeztem, Budai ta- «ár úr a főigazgatóhoz fordult: „Fontosnak tartom, hogy'diákjaim szeressék a szabadságot;

és gyűlöljék az elnyomást. Ezért szavaltatok velük Petőfi- verseket”. A főigazgató helyeselt s a Kard és lánc után nyomban sor került a íelelle- tésre. (Budai tanár úr egyébként egyike volt a legkiválóbb pomológusoknak, alfélé alma- keresztező Micsurin. Halála után utcát neveztek el róla Miskolcon.)

Elém bukkan a pofaszakállas Szabó Barnabás tanár úr apró alakja. Ő volt az alsó négy osztályban a latin tanárunk. Minden diákját baglyomnak szólította. A „baglyok” viszont minden igyekezetükkel azon voltak, hogy borsot törjenek Szabó tanár úr orra alá s a legképtelenebb csínyekkel keserítsék az életét. Voltak, akik papírgalacsinnal dobálták az öreget, mások meg mekegtek és nyivákoltalc a latin órán. Szabó tanár úrnak az volt a szokása, hogy a renitenskedő- ket a padban térdepeltette le. Megesett gyakran, hogy az óra végéig csak a félosztály maradt ülve a padban, a többiek a padsorok alatt „bűnhődve” morogtak, nyögtek, nyerítettek, vagy csipkedték a padban ülők lábszárát. A fentiek sziszegtek, rugdalóztak, a lentiek röfögtek és röhögtek, Szabó tanár úr pedig rendületlenül tovább tanított s mert tökéletesen hiányzott belőle az a nep- tuni képesség, hogy lecsendesítse a diáki pimaszkodás tengerének szüntelen háborgását, időnként szelíden csóválta a fejét és ránk szólt: „Ejnye, baglyaim, micsoda viselkedés ez?!” (Mire is a „baglyok” elkezdtek huhogni.)

E

szembe.iut Molnár tanár, áld csapnivalóan rosszul tanított görögre, állandóan szipogott s alattomos rosszindulata miatt találóan Sunyinak becéztük. De szerettük a logikatanárt, a székely Simon Gábort, akinek minden második szava „hát” volt. „Hát kérem, azt gondolom, hogy hát miután csengettek, hát be is fejezem az órát.” El is neveztük „lohátgíka" tanárnak. Né-.

met tanárunk egy kiugrott ka- tholikus pap, Vértessy Sándor volt, akit eretneksége . miatt bizonyos nimbusz övezett, viszont szadista kedvteléssel kínzott bennünket — a „der-die- das”-szal hadiláboh álló szegény áldozatait — s szekundá- zás terén ő tartotta a rekordot a tanárok között. Végül ki nem állhattuk Sós Mihályt, aki a hatodikban a magyar irodalmat tanította s szolgaian szajkózta és szajkóztad a velünk a „nagy-beöthy” lapos frázisait. Sós fiatalember volt, elegánsan öltözködött, gomblyukában állandóan szegfű virított, oldalválasztékos, sűrű fekete haját elől gondosan fel- bodorította, pornódéval fényesítette s halántékához ragasztotta. Mi viszont a „nyalka tetű” gúnynevet ragasztóttuk rá. Egy napon éppen javában vihogtunk, amikor Sós belépett a terembe. Gorombán rámri- pakodott, hogy ne vihogjak. Visszavágtam, hogy a tíz percben jogom van vihogni. „Nincs joga, fogja be a száját!” — ordította magából kikelten. Erre befogtam a számat, de rettentően fel voltam háborodva. A fiúk is. Öra után gyűlést tartottunk s elhatároztuk, hogy tiltakozásunk jeléül „nyalka tetű” következő órája előtt kivonulunk az Avasra. Harmadnap meg is tartottuk a sztrájkot. Sós bement az osztályba, ahol egy lelket sem talált. Nyomban jelentést tett Csorba György igazgatónak. Mi ezalatt az Avason forrongtunk. Én elszavaltam erre az alkalomra írt forradalmi versemet a tanári zsarnokság ellen. Szívós Zsiga és Kökény Lajos beszédet tartpttak s követelték, hogy „nyalka tetű” kövesse meg az osztályt. A következő órára hetykén s némi .szorongással vonultunk le. Az eredmény az lett, hogy Kökény és én mint főkolomposok igazgatói intést kaptunk, az egész osztály pedig osztályfőnöki intést. Sós nem kért bocsánatot, de nem is pökhendis- kedett; többé.

Hova lettek a régi tanárok? Talán sohasem látom már

1

sem őket, sem osztálytársai-$ mat, köztük a régi barátokat,! Kökény Lajost, a parlamenti? gyorsírót és lelkes eszperantis-1 tát, Zsarnay Jánost, a folyton^ könyveket bújó, művelt gyógy-i szerészt és Szívós Zsigát, aki! már több mint tíz éve a mis-’ kolci Erzsébet-kórház elme-1 osztályának a lakója. Még egy, j talán utolsó pillantást vetettem! a vörös téglás Alma Materre! s befordulva a Rákóczi utcára,] nehéz szívvel mentem haza.? Talán utoljára... ^

Ez az iszonyú két szó tette ^ szívszaggatóan fájdalmassá aj búcsúm napjait. Meg az, hogy; nyugodtságot színleltem, ami-? kor tombolni és nevettem,^ amikor sírni szerettem volna.: Meg az, hogy a három napj valóban csak három napig? tartott. Csak az embernek? látszik egyszer állni, másszor^ pedig rohanni az idő, holottj pedig egyenletesen, könyörte-] lenül és megállíthatatlanul' halad előre. 4

L

etelt a három nap és' bekövetkezett a ret-1 tegett pillanat. Apa; megáldott mint gyér-, mekkoromban. Két' kezét lehajtott fejemre téve1 mormolta az ősi szavakat.1 Utána, mint az áldás után mindig, kezet csókoltam neki, majd átöleltem. Éreztem, hogy nagy, erős apám remeg a karjaim között s mikor megcsókolom, szakálla könnyektől nedves. Ne, sírj, ne sírj — biztattam magamat s ugyanígy biztatták a testvéreim is mamát: Ne sírj Tusikám, nem szabad sírni, meglátod, hogy hamarosan visszajön Bandi... S mama, az én édes, szép, piros arcú, fehér hajú anyám köny- nyek között mosolygott, mint a záporban kisütő nap és sírva-nevetve omlott a karjaim közé. (Később tudnám meg, hogy amikor ki tántorogtam a szülői házból, mama bement a hálószobába, ledőlt ágyára és vigasztalanul zokogva hajtogatta: nem látom soha többé Bandit!)

S jaj, igaza lett: soha többé nem láttuk egymást!

fható, ahol a népsűrűség elég inagy. A sí-stadion majdnem a ! város közepén fekszik és 1923 f óta a nagy versenyeket itt ren- Jdezik, amelyek Észak-Európá- Pnak komoly sporteseményei, j 1926, 1938. és 1958-ban itt tar- i lottók a sí-világbajnokságokat ! melyeknek mindig százezer I körüli nézője volt. Helsinki és ’Lahti részére a jó vonatössze- ^kötletésen kívül egy 102 km-es ^gépkocsi pályát (autósztráda) k építettek, amely a legkorsze- Irűbb igényeket is kielégíti. A I Helsinki légikikötő pedig 89 jkm-re fekszik Lahtitól. t A sí-stadionok mindazon é feltételekkel rendelkeznek Aamelyek révén a nagyüzemi Iversenyeket zavartalanul lehet ^lebonyolítani. A 3 ugrósánckell említeni: a sífutást, lesiklást, gyors- és műkorcsolyázást, jéghokit, valamint a motorversenyeket, amelyeket a jég tükrén rendeznek. A városnak 18 korcsolya- és 5 jég- hokipályája esténként kitűnően világítható. A jéghoki» pályák közűi 2 távolabb, 18—« 30 km-nyi távolságra fekszik Lahtitól.

Mivel 1968-ban a téli olimpiai játékokat Lahtiban akarják megrendezni, egy óriási ugrósáncot építenek, amely 90 méteres ugrásokra is alkalmas lesz. Ezen kívül a jéghoki,• mű- és gyorskorcsolyázó versenyek céljaira 30 000 néző befogadására alkalmas körlelátó épül.

Drégely Vilmos