Észak-Magyarország, 1965. január (21. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-01 / 1. szám
Péntek, 1965. 'január 1. ESZAKUIAGTAROKSZAC? 3 í t. t Források és meddő kutak ad, kétszer . ad — jutott ismételten eszünkbe az alapos népi bölcsesség, amikor egy messzi-messzi falucska termelőszövetkezetének kálváriájáról olvastunk. Drávasztára a Dunántúlon van, 400 km-nyire Miskolc- hoz. Amikor a Népszabadságban megjelent a Tanpélda a bürokráciáról című cikk, a közügyek iránti fogékonyságunk jelzőberendezése kilendült nyugalmi állapotából. Drávasztárán a Déli őrszem Termelőszövetkezetben hosszú hónapokon át nem üzemelhetett a tejszeparátor, mert a budapesti Vegyipari Gépgyár öt hónapig húzta-halasztotta a lejszeparátor megjavítását. Elképzeléseinket felülmúló levélváltás után végül is a gyár bejelentette: nem tudja megjavítani a szeparátort, mert abban a villanymotor romlott el, s ez a munka már nem a gyár „profiljához” tartozik. A Népiszabadság cikkének megjelenése után szemnek-szivnek tetsző megnyilvánulások következtek: az ország különbö- \ tő tájain élő munkások jelentették be segítő készségüket, megértve, hogy Drávasztárón most nagy keletje van a se- gítsógne/k. Már az első napon jelentkezett a Bláthy Ottó Villamosgépgyár égjük munkás kollektívája, vállalkozva, j rá, hogy soron kívül megjavítja a termelőszövetkezet villanymotorját. Szűkebb hazánk fiai, a miskolciak is már az { első napon felhívták telefonon a távoli, Baranya megyei kisközség termelőszövetkezetének elnökét, s elrhondottáík: „Megjavítjuk egy héten belül ingyen a tsz villanymotorját, jobb lesz mint az új, elnök elvtárs.” Ezt követően a szom- j balhelyi Finommechanikai Vállalat munkásai küldtek táviratot: Drávaáztáráira, s közöltek: ők is vállalkoznak a . villanymotor megjavítására. Hercegh alomról szintén azonnali beavatkozást jelentettek a munkások. Ezután jelentkezett ® budapesti Vegyipari Gépgyár is, új villanymotorral megérkezett a gyár egyik művezetője és két szerelője. A drávasztárai história végül is azzal zárult, hogy a tsz elnöke megkérte a Népszabadság szerkesztőségét: nagyon köszönik a segítséget, s egyben kérik a szolidaritást vállaló munkásokat, ne küldjenek több villanymotort, mert már tartalékokkal is rendelkeznek. Szép és nagy tanulság kívánkozik itt most elemzésre. Annak a bensőséges munkásszolidaritásnak rögzítése és megállapítása, amelyik oly sokszor jelentkezett már az elmúlt évtizedek folyamán hol ott , ahol vért kellett adni bajba jutott, társaiknak, vagy akkor, amikor bőrt kellett átplántálni a kohók lávájától megégett munkatársaiknak. Nem késett a segítőszándék akikor sem, ha égő istállóból kellett kimenteni az állatok százait. Jöttek a munkások segíteni a kórházakba, amikor paralizis támadta meg az Ózd környéki és miskolci gyermekeket. A Lenin Kohászati Művekben, a Diósgyőri Gépgyárban és a Miskolci Pamutfonóban nem egy brigád vállalta magára' az elhagyott gyerekek feletti szeretetteljes szülői gondoskodást. Ma már csak a krónika őrzi azt a szép cselekedetet, amelyet megyénk munkásai tanúsítottak, amikor a Miskolci Nemzeti Színház közvetlenül az államosítás előtt a csőd szélén állt. Ölt, a munkások küldték el forintjaikat Özdról, Diósgyőrből, hogy ne szűnjék meg a művészet oltá- , rán az áldozattétel. példa tovább gyarapítja munkásosztályunk mi n den k őri segi tökészségén ck tárházát. De ma már nem elégedhetünk meg ennek a ténynek Puszta regisztrálásával. Maguk a munkások sem azért lépnek intenzívebben és „látványosabban” a cselekvés színpadára egy-egy adott ügy kapcsán, hogy a hírlapi krónikásoknak sztorit adjanak. Sokkal mélyebb eredetű a már emlitett segítökésZség, mintsem beérjük a lények, felsoro A drávasztárai | Aki gyorsan lásával. Munkásosztályunk jelentős többsége élénken figyeli az országban zajló esemé- nyelceí. Figyelmét jóformán semmi sem kerüli el, s ha a tettek mezejére .kell lépni, késedelmeskedésről szó sem lehet. Közéleti gondolkodásnak, közéleti magatartásnak hívjuk ezt a roppant sói? hasznot hajtó nemes megnyilvánulást. Ebből a magatartásból egyenesen az következik: munkásosztályunk nemcsak politikai értelemben, nemcsak a. hatalom birtokosaként vállalja■ ügyeink felett a felelősségteljes bábáskodást, hanem közgazdasági és etikai vonatkozásban is. Ha Dráva- sztárán nem működik egy tej- szeparátor, a herceghalmi, a miskolci, vagy a bázakerettyei munkások felszisszennek: kevesebb tejet dolgoznak fel Ba-. ranyában. Ezzel gyengül a termelőszövetkezet, rosszabbodik az ország lejellátása, következésképp a gyerekek pi- rospötíyös poharába is kevesebb .kávé kerül. A vártán való sorozatos jelentkezés arra vall: munkásosztályunk soraiban rendre erősödik a közgazdasági szemlélet, az ország dolgaiért: való felelősségvállalás érzése. A jó gazda szemlélete ez: ügyelni a porta minden szögletére, nehogy károsodás érje azt. szólva sok helyen nagy szükség van erre az ügyeletre. Mert maradjunk csak Iáinduló példánknál. Drávasztárán öt hónapig húzták-halasztották a tejszeparátor megjavítását. S mindez miért: történt? Mert hanyag, lelkiismeretlen ügykezelés, , „nem az én asztalom” elv érvényesítése folytán mit sem törődtek az ügykezelők a drávasztáraisfe gondjával. Hány ilyen lelkiismeretlen ügykezelés, meglazult munkafegyelemre utaló hivatali ügymenet akad. még az országban! Sajnos, számát sem ismerjük. De eggyel mindenképpen növeljük illusztrálásképpen ezek táborát.: a mezőkövesdi művelődési ház átadása többek között, .azért késlekedett, mert az egyik alvállalkozó, vállalati összevonás következtében, elfektette vagy elveszítette a művelődési ház fűtésére szolgáló ka! őri terek megrendelő okmányait. Sorakoztathatnánk a példáikat, olyanokat is, amelyek milliók kárbavesztót jelzik. Amikor milliók mennek veszendőbe, legtöbbször kétkezi munkásaink szisszennek fel, azok; akik az értékeket létrehozzák, megtermelik. Ilyenkor úgy érzik munkásaink (s jogosan érzik így), hogy két kezük munkája megy veszendőbe. Tisztelet a kivételnek: a. hivatal emberei, az adminsztrációj a lebonyolítás munkásai nem érzik oly nagyon (vagy sehogy sem) a veszteségei, mint az értékek létrehozói: a munkások. Biztos havi jövedelmüket akkor is megkapják, ha az aktákat lelkiismeretesen, vágj' kevésbé lelkiismeretesen juttatják az elintézés sorsára. Fizetésüket altikor is megkapják, ha meggondolatlanság következtében milliós kár éri a népgazdaságot. Amikor milliós összegek sorsa felett történik döntés, a kétkezi munkás nem tud „súgni”. S mi sajnos, sok munkaterületen annyira leszoktunk a széles munkástömegek vél eme ny-kikérés érői, hogy ilyen „súgási-fórumok” nagyon elkelnének. Történelmi tapasztalataink azt bizonyítják, hogy munkásosztályunk jobban tud bánni a pénzzel, az anyagi eszközökkel, az ország javaival, mint értelmiségünk egy rétege. A fellegekben járó, millió-máni- ákusok, a számokkal dobálód- zó, a realitásokkal nem számoló giga ntómá niások néha felfigyelhetnének a súgásokra, a forrásból érkező súgásokra: munkásaink kipróbált, gazdavoltára. Őszintén Nagy öröm számunkra a munkások bizonyítása, a dráva- péida. De ugyanakkor újabb sztárai következtetéseink mélyén meghúzódik egy lényeges kérdés is. Miért kell egyáltalán olyan szituációt teremteni, hogy csak a munkás összefogás egy ú j abb „küiön-megnyilv án ulása” oldhatja meg a helyzetet. Népgazdaságunk néhány posztján miért fajul odáig a helyzet, hogy több hasábos cikket kell írni a bürokráciává nemtörődömség jelentkezési formáiról. S miért van az, hogy ha egy ilyen cikk megjelenik, ezt követően kétszeresen is megoldódnak a problémák. A budapesti Vegyipari Gépgyár tüstént talált a portáján villanymotort is, szabad, leutalásra kész művezetőt és még két szakmunkást is. A közéleti gondolkozás eszméje milliók felett diszponáló hivataljaink egy részében nem él még elég erősen. Nagy örömmel töltene el bennünket, ha egyszer arról olvashatnánk, vagy hallhatnánk, hogy egyes ügyintézők a közügyek iránti rajongástól vezérelve hatáskörükön túl elintéztek valami jelentős dolgot, vagy hasznos, értékesíthető tanáccsal látták el a szabályok szorító bilincsei miatt dolgavégezetlenül távozó ügyfelet. Olyan példának is szívből örülnénk, amely árról vall: hivatali ügyintézőink vérüket, bőrüket adták társaik megmentéséért. Emlékszünk rá: amikor a piros autó körbe járt városunkban, éppen az egyik legnagyobb hivatalházunkban adták a legkevesebb vért az ott dolgozó hivatalnokok. Gondolatfelvetésünk természetesen szélesíthető a különböző munkaterületre, a földeken dolgozókra, a kereskedelem dolgozóira, s magukra a munkásokra is, hiszen nagyon jól tudjuk, az ő soraikban is akadnak semmirekellők, haszontalanok. Éppen az egyenlő teherviselés sokszor emlegetett ideájának kedvéért most ismételten meg kell kérdeznünk: elfogadhatjuk-e öntudatos, állandóan tettrekész munkásainktól lép- ten-nyomon azt az áldozatot, amelyet bizony sokszor helyettünk és nevünkben hoznak. Visszaélhetünk-e azzal a történelmi igazsággal, amely kimondja:' népi hatalmunk birtokosa a munkásosztály, következésképp egyesek ezt az igazságot úgy értelmezik, hogy minden terhet a munkásosztály vállára kell helyeznünk. A válasz egyértelmű: nincs jogunk ilyen visszaélés elkövetésére. Most, az új esztendő első napjaiban, mint minden évben, ismét alkalom nyílik a lelhiismeret-vizsgálatra. 1965- ös népgazdasági terveink predesztinálják is e lelkiismeret- vizsgálódást. Ezek 'a nagyra hivatott tervek csak a szigorú fagy elem jegyében juthatnak a megvalósulás útjára. 1965- ben és később sem engedhetjük meg magunknak a munkahelyeken fellépő ernyedtséget, lazuló munkafegyelmet. Húsz esztendő vívmánya kötelez bennünket a gondosabb, a körültekintőbb munkára. S tegyük hozzá mindjárt: e kötelezettség min dannyiu nkal érint, nemcsak a lelkiismere- tileg vértezettebb kétkezi munkásokat, nemzeti vagyonunk létrehozóit. Aki 1965- ben és később is lényegtelen kérdésnek tartja, hogy Drávasztárán, vagy bárhol az országban öt hónapig nem üzemel a tejszeparátor, azt szigorúan felelősségre kell vonni. A jövőben azokat, akik lelkiismeretlenségükkel, tehát oktalanul „külön tettekre" késztetik a mindenkor vállalkozó szellemű munkásokat, a törvény szigorával kell sújtani. A jövőben ki kell terjeszteni figyelmüket arra is, hogy minél kevesebb legyen az olyan alkalmak száma, amikor jól megfizetett munkaterületeken elfuserált munkákat, el nem végzett, vagy rosszul elvégzett feladatokat munkásoknak kelljen helyrehozniuk. ad, kétszer ad, tartja a régi közmondás. Eleve úgy kell dolgainkat intézni, hogy a közmondás első kézben realizálódjék, vagyis minden dolog születésének pillanatában, nem pedig a pótvizsgán. Nincs arra erőnk és kapacitásunk, hogy minden rosszul dolgozó ember-társunk mellé korrepetitort állítsunk. Párkány László Aki gyorsan MISKOLCI TEL Betlehem beszél! K épletes értelemben persze. Bizonyos asszociáción át, ahogyan Ady Endre némának nevezte Betlehemet, „a megváltásnak a térképen föl nem lelhető, földhöz nem kötött hazáját” egy emberöltővel ezelőtt. Kerek tíz esztendeje minden karácsonytájt kezembe kerülnek Ady Endre válogatott cikkei és tanulmányai, mint kedvenc olvasmányaim. Most, a háromnapos ünnep is lehetőséget: nyújtott rá, hogy újra átböngésszem a kitűnő írásokat. Az élvezetes olvasmányon kívül kitűnő korrajzot is kaptam a század- forduló Magyarországáról, és önkéntelenül is valamiféle összehasonlítást kellett tennem az egykori és a mai Magyarország között. itt van például — alkalomszerűen — a „Betlehem néma" című, a Nagyváradi Naplóban 1901 karácsonyán megjelent vezércikk. A címében is fantáziadús asszociáció alatt Ady keserűen-lázítóan vallott a maga koráról. Egyebek között azt írta, hogy: ..Betlehem a megváltásnak a térképen föl nem lelhető, földhöz nem kötött hazája néma. Betlehem hallgat. Úgy véli, hogy az embereket nem érdemes megváltani s Betlehemnek alighanem igaza van. Mi, kiknek adatott e vigasztalan, sivár, kietlen korban élni, Betlehem megnyilatkozását még nem hallottuk. Mi már hinni sem akarunk Betlehemnek. Lapozgatunk az örök küzdések, a megváltások harcainak történetében. Lapozgatunk és álmélkodunk. A népnek adatott Mózes __Harcoltak és győztek a Makk abeusök... Született újabb megváltásra a Krisztus ... Kiszegezc 95 pontjait Luther... A francia forradalom végig lángolt a világon... Kigyullad az arcunk, lázas a szentünk. Hát csakugyan voltak Betlehemek s voltak megváltások? Voltak s lesznek csakugyan, csak nekünk nem adatik belőlük?” G ondolom értjük s megértjük Ady keserűségét, ha azt, irta kora Magyarországáról, hogy ide, a Duna— Tisza mentére, e kis országba „megváltás-fogyatkozva jut el a világ erénye s megdagadva, növekedve minden bűne. Itt eggyel több a kálváriák stációinak a száma. Itt. mindenütt szörnyűséges siralomvölgy- s reménytelenség az élet. Hol van ide Betlehem? Mikor jön ide megváltás?... Ebben a kis szerencsétlen országban embert az embertől, a farizeusoktól csinált, egyre emelt s egj're szaporított falak egész serege választja el. Itt él és uralkodik százezer ember, születik, vért izzad, kínszenved és meghal sok millió... És jaj, ha valaki a megváltások szent summáriumaiban, a Voltaire nagy művében mernek hinni és — tovább haladni!... Itt, ebben a kis szerencsétlen országban el kell felejteni gondolkozni az embernek, ha nem akarja, hogy megfuttassák, hamar célhoz juttassák a kálváriáján. Itt a segítség nem azoké, akik segítségre szorulnak, de a bilincs sem azoké, akik megérdemlik. Itt hazugság, megalázkodás és butaság az enyhítői csak az élet kínos terhének. És még mindig visszafelé megyünk. Ameddig csak lehel — a középkorba ... ' Nem békességnek, szeretetnek ünnepe vagyon most, hanem hitünk és reményünk feladásának áldozati napja. Az egész világ, de kivált a mi kicsiny siralom völgyünk szörnyű messzeségben van a megváltástól.” S bár Ady tudta: „Lesz megváltás". Akkor, egy emberöltővel ezelőtt. 1901 karácsonyán, úgy látta, hogy „... olyan irdatlan sötét messzeségben van. a megváltásnak napja, hogy onnan még csillag ragyogása sem sejdittcthel velünk semmit. Betlehem néma volt. Mit sem ígért. Feketeség feküdt a világon s a koponyákon. Milliók jaja, panasza szállt ki a rettenetes éjszakában. Akiknek istenük volt. jajgatván fohászkodtak, örömben, békességben csak a farizeusok s az ö barát,jaik ünnepeltek.” Szándékosan idézzük Ady egykori fejtegetéseit kissé részletesebben, mini ahogyan szándékosan irtuk múlt időben fejtegetéseinek utolsó hat mondatát. Mert mi, az egy emberöltővel későbbi unokák, az utóbbi évek karácsonyain — és tegyük hozzá: szilveszterein is, — sok millióan, cs egyre többen, örömben, békességben és bizakodással eltelve ünnepelünk! A megváltásnak képletes ünnepe nem néma többé. Betlehem beszél! Csakhogy a megváltás summáriumához szükségszerűen oda kívánkozik a francia forradalom és Voltaire eszméi elé korunk eszméje, a marxizmus—leninizmus, a munkás- osztály és forradalmi pártja. Oda kívánkozik néhány történelmi dátum is, mindenek előtt, 1917, 1919 és 1945. amelyek nélkül aligha hallanánk Betlehem hangját. Mert Betlehemek voltak azelőtt is, Ady előtt is. De mi maradt utánuk? Az, amiről Ady még 1901 karácsonyán is úgy írt, ahogyan írt... z erények, bizony sokáig „megváltásA fogyatkozva” érkeztek hozzánk s a bűnök „megdagadva”. Még 1945 után is volt stációnk a sajátos magyar kálvárián, de két évtizede immár s különösén az utóbbi évtizedben Betlehem egyre erőteljesebben hallatja hangját- szavát. Persze a mi Betlehemünk, amit mi úgy nevezünk: szocialista forradalom. És tekintsünk csak túl szűkebb pátriánk határain! Az a bizonyos Betlehem — „a megváltásnak a térképen föl nem lelhető, földhöz nem kötött darabkája” — közel fél évszázada beszól már. 1917-ben nyíltak szóra néma ajkai, s azóta hangját meghallotta már az egykor sötét Afrika, söl Amerika népe is. Micsoda óriásit változott a világ egyetlen emberöltő alatt ! Húsz esztendeje itt, a Duna— Tisza mentén is. Nem is kell alapos történelemelémzéshez látnunk, hogy észre vegyük és nyugtázzuk az örömteli változásokat, hogy ma meghalljuk a képletes Betlehem hangját. Mert számomra az értelem érzékeny dobhártyája a mi Betlehemünk hangját-szavát szűrte ki az idei karácsony békés, boldog ünnepi csendjéből, .az ablakokból kitekintgetö roskatag-fenyőfák színes fényeiből éppúgy, mint az ünnep előtti hetekhen-napokban az áruházak zsibongó forgatagából és sok milliós ajándék-áruforgalmából. És túl ezen is, vajon nem a megvalósuló földi megváltásról beszél-e nálunk az utóbbi két évtized minden nagy vívmánya és alkotása? Vessünk csak egy röpke pillantást a ki terebélyesedő értelmes népi hatalomra, új gyárainkra, városainkra, rekonstruált üzemeinkre, az új családi és bérházsorokra, a szaporodó meleg családi fészkekre, téli-nyári üdülőhelyeinkre, turista forgalmunkra, jól öltözött cs jól táplált gyermekeinkre, önmagunkra s az általunk megtett útra. Vagy vessünk egy pillantást könyvkiadásunk növekedésére, a kiművelt emberfők számának szaporodására, a takarékbetétek s a biztosítási kötvények növekedésére, s a születő, új arcú magyar falura. És még valami ide kívánkozik, a korántsem teljes felsoroláshoz: Mikor volt hazánknak ilyen nemzetközi tekintélyé, kapcsolata? Ezeréves történelmünk során soha! Mi ez, ha nem a mi Betlehemünk hangja? És kinek rossz az, ha mi úgy hívjuk az új Messiást: szocializmus, kommunizmus... — amelynek még csak az alapjait raktuk le, És kinek rossz az, ha szép országunk többé nem a siralomvölgye, ha itt többé nem reménytelenség az életünk, ha ledöntögetjük szépen, sorjában, az ember és ember között farizeusok által emelt válaszfalakat? Kinek nem jó az, hogy végre önkezünkben van az igazi megváltás kulcsa, s hogy ez kinek-kinek szorgalmától, becsületes munkájától, helytállásától. függ elsősorban? Persze, rengeteg még a tennivaló! De már a megtett út eredményei is feljogosítanak bennünket arra, hogy karácsonykor és szilveszterkor évről évre képmutatás nélkül, örömben, békességben cs boldogságban ünnepeljünk, együtt sok millióan, a családi körben, vagy barátaink, munkatársaink, harcostársaink kellemes társaságában. ' az is jó dolog, hogy amikor f~ 1965-re fordult a naptár, lelcsen- 'g"’ dűltek a Himnusz akkordjai, és Bm poharak koccantak — jogos szép reményeink birtokában kívánhattunk egymásnak eredményekben gazdag, békés, boldog új esztendőt! Cscpányi Lajos
